Az életszínvonal mérésének egyes kérdései

DR. DRECHSLER LÁSZLÓ:

AZ ÉLETSZINVONAL MÉRÉSÉNEK EGYES KÉRDÉSEI

Az életszínvonal mérése a statisztikának egyik olyan területe, amely iránt igen nagy az érdeklődés még a nem statisztikusok részéről is. Prob—

lémái meglehetősen bonyolultak, s elég sok Vitára adnak alkalmat.

Az életszinvonal mérésének módszerei iránt megnyilvánuló egyre na- gyobb érdeklődés egyik jelének lehet tekinteni, hogy ezekkel a problémák—

kal nemzetközi méretekben is foglalkoznak a statisztikusok. Az elmúlt év novemberében Moszkvában tanácskozást folytattak a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában résztvevő országok statisztikai hivatalainak képviselői, amelyen megvitatták az életszínvonal statisztikájának legfontosabb mód-—

szertani kérdéseit. Ennek a tanácskozásnak a tapasztalatai is azt mutatják, hogy ezen a területen viszonylag sok még a tennivaló. Az alapvető, első—

rendű jelentőségű kérdésekben ugyan teljes egyetértés van a baráti orszá—

gok statisztikusai között, azonban bizonyos kevésbé fontos, de mégsem lé—

nyegtelen elméleti kérdések terén még nincs minden tisztázva.

E tanulmány keretében az életszínvonal statisztikájának néhány olyan elméleti jellegű problémájával kívánok foglalkozni, amely a gyakorlati munka során már felvetődött, de a statisztikai folyóiratokban, szakkönyvek—

ben még nem került tárgyalásra.

*

Az életszínvonal kifejezés bonyolult, sokrétű fogalmat takar. Az élet—

szinvonal növekedését vagy csökkenését igen nagyszámú tényező határozza meg. Teljességre törekedni e tényezők felsorolásánál nem is lehet. Csak né- hányat emlitek meg közülük: a bérek alakulása, az árak alakulása, az átlagos élettartam változása, a lakásviszonyok javulása vagy rosszabbodása, az egészségügyi viszonyok változása (beleértve olyan részleteket is, mint pél—

dául a gyógyszerek hatékonysága), a közlekedés gyorsaságának és kényel—

mességének változása stb.

Az életszinvonal mérésének módszerei körüli véleményeltérések sok esetben arra a kérdésre vezethetők vissza, hogy milyen csoportosításban kell e tényezők hatását mutatószámokban kifejezni. E tekintetben két szélsősé—

ges álláspontot lehet megkülönböztetni. Az egyik szélsőséges álláspont sze—

rint minden tényezőt egyetlen mutatószámba kell tömöríteni, azaz olyan mutatószámot kell szerkeszteni, amely reagálni tud az életszinvonalra ható minden tényező változására. A másik szélsőséges álláspont szerint össze—

DR. DRECHSLER; AZ ÉIETSZINVONAL MÉRÉSE 689

foglaló mutatószámra nincs szükség, minden egyes tényező hatását külön—

külön kell kimutatni.

Úgy gondolom nem szükséges részletesen bizonyítani, hogy egyik szél—

sőséges álláspont elfogadása sem volna helyes. Az első azért nem fogadható el, mert egy olyan mutatószám, amely egyformán tudna reagálni az élelmi—

szerek árszínvonalának, a közlekedés kényelmességének, a gyógyszerek haté- konyságának és az átlagos élettartamnak a változására, közgazdaságilag nem volna értelmezhető. Egy ilyen mutatószám csak önkényes feltételezésekből kiindulva volna megszerkeszthető. Például olyan kérdést kellene ehhez eldönteni, hogy a cukor árának 10 százalékos csökkentése az átlagos élettar- tam hány napos meghosszabbodásával egyenlő jelentőségű.

A másik szélsőséges álláspont elfogadása viszont azért nem volna helyes, mert a statisztika felhasználói -— s ez nemcsak statisztikailag képzett közgazdászokra, hanem általában a dolgozók széles rétegeire is vonatkozik

—— a feltett kérdésre: jobban élünk—e ma, mint korábban, egyértelmű választ akarnak kapni. Ha felsorolnánk több tucat (vagy több száz) olyan tényezőt.

amelynél javult és kb. ugyanannyit, amelynél rosszabbodott a helyzet, ez viszont azt jelentené, hogy a kérdezőnek magának kellene az ellentétes ha—

tásokat tükröző adatokból megállapítania a megfelelő választ.

Nyilvánvaló, hogy a helyes álláspont valahol a két szélsőség között van.

Nem lehet egyetlen mutatóba tömöríteni mindent, de nem lehet csak a rész- letmutatókkal sem megelégedni. Valamiféle összefoglaló mutatószámokra feltétlenül szükség van. Ebben a kérdésben — legalábbis ami az életszín—

vonal mérésének problémáival foglalkozó hazai közgazdászokat, statiszti—

kusokat illeti — lényegében mindenki egyetért. Amikor azonban konkréten az kerül szóba, hogy ezek az összefoglaló mutatószámok milyen tényezők hatását tartalmazzák, s milyen tényezőket ne, elég jelentős véle—

ménykülönbségekkel találkozunk. Páldául abban a tekintetben, hogy a reál- jövedelem indexe tartalmazza-e a fogyasztási cikkek esetleges minőségválto—

zásának, a kötelező munkaidő megrövidülésének hatását vagy pedig ezeket a hatásokat ne vegyük figyelembe az összefoglaló mutatószámoknál, hanem csak kiegészítő mutatószámokkal fejezzük ki, már eltérnek a vélemények.

Ez az általánosabb jellegű probléma a későbbiekben, az életszínvonal—

mérés egyes konkrét kérdéseinek a tárgyalásánál ismételten vissza fog térni.

Már most szeretném azonban kifejezésre juttatni azt a véleményemet, hogy a legtöbb esetben, amikor ez a probléma felmerül, nem lehet tudományos szigorúsággal eldönteni a kérdést. Érveket lehet felsorolni egyik vagy má—

sik megoldási lehetőség mellett is, a mellett, hogy valamely tényező hatá—

sát miért célszerű vagy miért nem célszerű figyelembe venni az össze—

foglaló mutatószámban: nyilvánvaló, hogy a döntés részben konvenció kérdése.

A megállapodásokat egyébként sok esetben nem elméleti meggondolá—

sok, hanem gyakorlati kényszerűségek hozzák létre. Például egyes külföldi országokban azon a véleményen vannak, hogy bizonyos minőségváltozásból, választékeltolódásból származó hatást is helyes volna a reáljövedelem in—

dexében kifejezésre juttatni, minthogy azonban ennek ez idő szerint gya—

korlatilag ki nem küszöbölhető akadályai vannak, a reáljövedelem indexei nem tartalmazzák ezt a hatást.

Ezzel a motívummal egyébként —— azaz azzal, hogy az elméletileg helyes megoldás helyett a gyakorlatban kényszermegoldáshoz kell folya—

690 DR. onsoasuza LÁSZLÓ

modni —— az életszínvonal statisztikájában elég gyakran lehet találkozni.

Ez átvezet bennünket egy másik, szintén általános jellegű problémához, ah—

hoz tudniillik, hogy mi legyen az elmélet feladata: elégedjen—e meg azzal, hogy megmutatja az adott lehetőségek mellett legcélszerűbb megoldást, vagy mutasson rá arra is, hogy mi volna a leghelyesebb eljárás, ha a gyakor—

lat lehetőségei korlátlanok volnának. ,

Ha a gyakorlat korlátai miatt nem is tudunk tökéletes megoldást alkal—

mazni, véleményem szerint akkor is törekedni kell arra, hogy módszerünk viszonylag a lehető legjobb legyen. Ez a törekvésünk annál inkább vezet—

het sikerre, minél jobban ismerjük a tökéletes megoldás körvonalait s ezért fontos, hogy az elmélet ezzel a feladattal is foglalkozzék.

Mindezt azért is fontosnak tartottam előrebocsátani, mert a továbbiak- ban, az életszínvonal egyes konkrét statisztikai kérdéseinek tárgyalásánál helyenként olyan elméleti kérdésekkel is foglalkozni kívánok, amelyeknek látszólag nincs kapcsolatuk a jelenlegi gyakorlattal.

A következőkben elsősorban az alábbi két kérdéssel kívánok foglal—

kozni:

1. Melyik mutatószám áll legközelebb az életszínvonal fogalmához?

2. Lehet-e, illetve hogyan lehet a végzett munka mennyiségét is figye— _ lembe venni az életszínvonal összefoglaló mutatószámainál?

Melyik mutatószám áll legközelebb az életszínvonal fogalmához?

Az életszínvonal mérésénél -— mint a fentiekben szó volt róla —— fel—

tétlenül szükség van összefoglaló mutatószámokrra, amelyek az életszínvo—

nalnak viszonylag sok (ha nem is az összes) tényezőjét tömörítik magukba.

Kérdés, hogy melyik mutatószám felel meg leginkább erre a célra?

A hazai statisztikai gyakorlatban két ilyen összefoglaló jellegű mutató- számot számítunk. Az egyik: a lakosság egy főre jutó anyagi fogyasztása,

illetve ennek változása, a másik: az egy főre jutó reáljövedelem indexe.1 Elképzelhetők más összefoglaló jellegű mutatószámok is. Arra, hogy milyen más lehetőségek vannak, már következtethetünk abból, hogy milyen különbségek vannak a fenti két mutatószám között. Ezek a következők:

a) az első mutatószám a fogyasztás nagyságát tükrözi, a második a fo—

gyasztásra fordítható jövedelmet;

b) az első mutatószám csak az anyagi fogyasztást tartalmazza, a máso—

dik mind az anyagi, mind a nem anyagi fogyasztásra fordítható jövedelmet;

c) az első mutatószám a lakosság közvetlen fogyasztásán kívül tartal—

mazza a közvetett (intézményekben történő, különböző társadalmi juttatá—

sokban megnyilvánuló) fogyasztást is. A második mutatószám viszont csak a közvetlen fogyasztásra fordítható jövedelmet tartalmazza.

Elképzelhető volna például ebből következően olyan mutatószám is, amely nemcsak az anyagi, s nemcsak a közvetlen fogyasztást tartalmazza, vagy olyan, amely csak az anyagi, s csak a közvetlen fogyasztásra fordít—

ható jövedelmet tükrözi stb. Összesen (ha csak a fenti különbségekből indulunk ki) mintegy nyolcféle megoldásra volna lehetőség.

Ahhoz, hogy véleményt tudjunk mondani arról, hogy e megoldások közül melyik látszik a legcélszerűbbnek, kissé részletesebben kell foglal-—

koznunk az egyes alternatívák előnyeivel, illetve hátrányaival.

1 A reálhérindexet szándékosan hagy—tam itt ki. Nem mintha ennek a um—utatószámnaxk a; fontosságát tag—adnám, de ezt nem önálló összel—oglaló jellegü mahatórszámnak tekintem, hanem a reáljövedelemimlex részmutartőjának.

AZ ÉLETSZINVONAL MERESE 691

a) Fogyasztás vagy jövedelem?2

[_ Az életszinvonal alakulását jellemezhetjük mind a fogyosztás, mind a jövedelem alakulásával. Kérdés, hogy melyik célszerűbb.

Elős'zör is világosan kell látnunk, hogy mi okozhat eltérést a fogyasztás és jövedelem szinvonala, illetve dinamikája között. Egy adott időszakban valamely család vagy akár az egész népesség jövedelmeinek összege és fogyasztásának összege kisebb—nagyobb mértékben eltérhet egymástól. Elö—

fordulhat, hogy a lakosság az adott időszakban megszerzett jövedelmek egy ' bizonyos részét nem fordítja közvetlenül fogyasztásra (például bankban tartalékolja, vagy olyan tartós fogyasztási javakat — például lakást —— vá—

sárol, amelynek az adott időszakban csak töredékét fogyasztja el, azaz va—

gyonának növelésére fordítja), de az is megtörténhet, hogy többet fogyaszt, mint az adott időszakban megszerzett jövedelme, azaz korábban szerzett vagyonának (például takarékbetétének, tartós fogyasztási cikkeinek) egy

részét is most fogyasztja el.

A gyakorlatban lényegesebb eltérés a fogyasztás és a jövedelem dina—

mikája között csak a parasztságnál fordul elő. Jó gazdasági év után a pa—

rasztság tartalékol jövedelméből — ekkor tehát fogyasztása kisebb a jöve—

delménél, rossz termésű esztendő után pedig korábban szerzett jövedelmé—

ből is fogyaszt. A munkásoknál és az alkalmazottaknál -—— a rendkívüli idő- ket leszámítva —— nincs lényeges eltérés a jövedelem és a fogyasztás dina—

mikája között.

Az eredetileg felvetett kérdésre nagyon nehéz választ adni. Megpróbá- lom a probléma mélységét két leegyszerűsített példán keresztül érzékeltetni.

1. Tételezzük fel, hogy valamely család jövedelme az elmúlt esztendő—

höz képest 20 százalékkal növekedett. A család azonban nem fogyaszt töb—

bet, mint az előző évben, hanem többletjövedelmét bankban tartalékolja.

Növekedett-e a család életszínvonala, vagy sem?

Elképzelhetőnek tartom, hogy egyesek azon az állásponton volnának, hogy a család életszínvonala változatlan maradt. Ezt azzal indokolnák, hogy ténylegesen a család most is úgy él, mint az előző évben; az életszín—

vonal emelkedéséről majd csak akkor lehet beszélni, ha a család abbahagyja a takarékoskodást (vagy a takarékbetéthez hozzányúl), egyszóval, ha fo—

gyasztását növeli. Úgy gondolom azonban, a többség az ellentétes álláspon—

tot képviselné, s a magam részéről is ehhez a felfogáshoz állok közelebb.

Abból kiindulva, hogy az életszínvonal fogalmát többnyire úgy értelmez—

zük, mint ami valamilyen lehetőséget tükröz — a jelen esetben pedig a lehetőségek megnövekedtek az előző évihez képest —, helyesebb az a fel— "' fogás, hogy a család életszínvonala emelkedett.

Ennek a példának az alapján tehát ahhoz az állásponthoz jutottunk kö- zelebb, hogy az életszínvonal vizsgálatánál a jövedelem mutatószámát kell elsődlegesnek tekinteni. Mielőtt azonban Véglegesen állást foglalnánk ebben a kérdésben, vizsgáljunk meg egy másik példát is.

2. Tételezzük fel, hogy két család életszínvonalát hasonlítjuk egymás—

sal össze. A két családnak azonos a jövedelme, a különbség csupán az, hogy az egyik saját öröklakásában lakik, a másik pedig bérházban, ahol'lakbért fizet. (A probléma kiélezése érdekében tekintsünk el attól a körülmény—-

2 A továbbiakban az egyszerűség kedvéért a fogyasztásra fordttha't'ó jövedelmet egyszerüen jöve- delemnek nevezem. Ugyanebből; az okból: az árakat is változatlannak tételezem fel:. tehát a jövedelem egyben reáljövedelmet is jelent.

692 DR. DRECHSLEH LÁSZLÓ

től, hogy a jelenlegi árarányok következtében az öröklakás karbantartási költsége csaknem eléri a lakbért. Tételezzük fel, hogy a karbantartási költ—

ség csak kis töredékét teszi ki a lakbérnek, s ezért elhanyagolható.)

A kérdés: azonosnak lehet-e tekinteni a két család életszínvonalát?

A válasz, úgy gondolom, itt nem okoz problémát. A két család életszinvo—

nala nem azonos, az a család, amelyik a saját öröklakásában lakik, jobban el. Ennek a családnak nem kell lakbért fizetnie, s így —— amellett, hogy a lakása megvan ugyanúgy, mint a másik családnak -—- több jut élelmezésre, ruházkodásra, szórakozásra. Röviden: magasabbnak tekintjük az életszínvo- nalát, mert magasabb a fogyasztása. A jövedelmek színvonala itt háttérbe szorult, hiszen a jövedelmek azonosak, s mégsem tekintjük a két család élet—

színvonalát azonosnak.

A két példa egymással ellentétes következtetéshez vezetett. Végered—

ményben abból a szempontból, hogy a fogyasztás és jövedelem közül melyik áll közelebb az életszínvonal fogalmához, egyik mutatószámot sem lehet a másikkal szemben határozott előnyben részesíteni. A fogyasztás mutatószá- mának előnye, hogy a vagyoni helyzetkülönbségből származó hatásokat is érzékeltetni tudja, a jövedelem mellet viszont az szól, hogy rugalmasabban tudja követni a lehetőségek megváltozását. Helyesnek kell tekintenünk azt' a gyakorlatot, amely mindkét mutatószámot felhasználja az életszínvonal változásának jellemzéséhez. Talán csak annyit lehetne hozzáfűzni, hogy viszonylag nagyobb súlyt kellene adni a jövőben a fogyasztás elemzésének.

Mint érdekességet kell megjegyezni, hogy egyes baráti országokban olyan mutatószámokkal jellemzik az életszínvonal alakulását, amelyek át—

meneti jelleget képviselnek a jövedelem és a fogyasztás mutatószámai kö- zött. (Az elnevezés ezekben az esetekben is reáljövedelem.) Bulgáriában például a reáljövedelem mutatószámának kiszámításánál a kézhezkapott jö—

vedelmekből levonják a takarékbetétállomány növekedési egyenlegét, a lakásépítési kölcsönök visszafizetését, hozzáadják az újonnan felvett kölcsö—

nöket. Az ily módon nyert mutatószám nem azonos a fogyasztásra fordít—

ható jövedelemmel (hiszen azt az összeget, amellyel a takarékbetétállományt növelték, szintén fogyasztásra lehetett volna fordítani), de nem azonos a fogyasztással sem (mivel a takarékbetétektől eltekintve, nem veszi figye- lembe a saját vagyonból való fogyasztást, illetve a saját vagyonra való ta—

karékoskodást).

Ami a megtakarítás kérdésével kapcsolatban a hazai gyakorlatot illeti, az eddigiekben különbséget tettünk a takarékoskodás kétféle változata között.

Megkülönböztettünk a) egyéni kezdeményezésre történő takarékoskodást (a takarékbetétállomány növelése, a lakoSág készpénzkészletének növeke—

dése) és b) közösségi kezdeményezésre történő takarékoskodást (államköl—

csön befizetések). Azon meggondolás alapján, hogy a fogyasztásra fordítható jövedelmet csak az utóbbi csökkenti (illetve ellentétele növeli), az egyéni kezdeményezésre történő takarékoskodás egyenlegével nem korrigáltuk a jövedelmek összegét. Természetesen a fogyasztás mutatószámának kiszá- mításánál mindkétfajta takarékoskodás egyforma elbírálás alá esett.

Bár a gyakorlat szempontjából nincsen kölönösebben nagy jelentősége, elméleti szempontból érdemes itt még egy kérdéssel foglalkozni. Milyen el- bírálás alá essenek a fogyasztás és jövedelem mutatószámainak meghatáro—

zásánál a lakosságnak az állam részére történő ama befizetései, amelyek teljesen önként vállalt elhatározásból erednek és semmiféle kötelező jelleg—

AZ ÉLETSZINVONAL MÉRÉSI—1 693

gel nem bírnak. Ebbe a csoportba sorolom a totó, lottó stb. szerencsejátékok visszafizetésre nem kerülő, adójellegű részét.

Ami a jövedelem mutatószámát illeti, itt, úgy gondolom, nem volna helyes ezeket az összegeket csökkentő tételként figyelembe venni. Hiszen ezeket az összegeket is eredetileg fogyasztásra lehetett volna fordítani. A fo—

gyasztás mutatószámát, mely a tényleges fogyasztást hivatott tükrözni, már kisebbíteni kell ezekkel az összegekkel, hiszen amit a lakosság erre a célra forditott, valójában nem fogyasztotta el. A gyakorlatban követett eljárásunk meg is felel ennek a gondolatmenetnek; a problémát csak azért vetettük fel, mert találkoztunk olyan nézetekkel is, amelyek szerint a kérdéses összegek—

kel a jövedelem mutatószámát is csökkenteni kell.

b) Csak anyagi fogyasztás vagy összes fogyasztás?3 A lakosság fogyasztását két részre lehet bontani:

1. anyagi javak (például élelmiszerek, ruházati cikkek, lakberendezési tárgyak stb.) fogyasztására, és

2. szolgáltatások (például színház, mozi, mosoda, fodrász, közlekedés stb.) igénybevételére.

A kiadások második csoportjának is van anyagjellegű része, például a személyszállító vállalatok anyagi ráfordításai, a fodrásznál, kozmetikában elfogyasztott szépségápolási cikkek stb. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezek az anyagi ráfordítások a kiadások második csoportjának csak bizonyos részét alkotják, a többit a szolgáltató vállalatoknál foglalkoztatott dolgozók munkabére, a szolgáltató vállalatok nyeresége teszi ki.

Felmerül a kérdés: az életszínvonal alakulásának jellemzésekor melyik mutatószámot tekintsük elsődlegesnek: azt, amelyik csak az anyagi fogyasz—

tást (illetve az erre fordítható jövedelmet) foglalja magában, vagy azt, amely a szolgáltatások teljes értékét is tartalmazza.

A gyakorlatban a kérdés különböző megoldásaival találkozhatunk.

A magyar statisztikai gyakor-latban számított ,,a lakosság egy főre jutó anyagi fogyasztásának mutatószáma" kizárólag a kiadások első csoportját tartalmazza. A Szovjetunióban és egyes népi demokratikus országokban számítanak olyan mutatószámokat is, amelyek az első csoporton kí—

vül tartalmazzák a második csoport anyagjellegű költségeinek részét is (a lakosság anyagi fogyasztásra fordítható jövedelméhez hozzáadják a szol- gáltatások anyagi ráfordítását). Végül meg kell említeni a nálunk számított reáljövedelem mutatószámot (s ilyen mutatószámot számítanak a Szovjet—

unióban és a többi baráti országokban is), amely figyelembe veszi a kiadá- sok mindkét csoportjára fordítható jövedelmet (tehát a szolgáltatásokra for—

dított jövedelmeket is, teljes értékükön).

Azoknak a mutatószámoknak, amelyek csak az anyagi fogyasztást (il- letve erre fordítható jövedelmet) tartalmazzák, abból a szempontból van jelentőségük, hogy rajtuk keresztül mutatható ki a nemzeti jövedelem ter—

melése, elosztása és a lakosság életszínvonala közötti kapcsolat. Ennek a kap—

csolatnak kimutatása nagy fontosságú, hiszen tagadhatatlan az a tény, hogy az életszínvonal növekedését alapvetően a nemzeti jövedelem növekedése teszi lehetővé. Erre a célra nem volnának közvetlenül alkalmasak olyan

3 Ezt a kérdést úgy is fel lehetne vetni: csak anyagi fogyasztásra vagy összes fogyasztásra fordit- ható jövedelem?

3 Statisztikai Szemle

694 DR. DRECHSLER LÁSZLÓ

mutatószámok, amelyek a szolgáltatások teljes értékét tartalmazzák, hi—

szen tudvalevő, hogy a szolgáltató szférában nem hoznak létre nemzeti jövedelmet.

Ha azonban úgy vetjük fel a kérdést, hogy melyik mutatószám áll kö- zelebb az életszínvonal fogalmához, akkor azt kell előtérbe helyeznünk, amelyik a szolgáltatások teljes értékét tartalmazza. A lakosság életszínvo—

nala szempontjából ugyanis az igénybe vett szolgáltatás nemcsak annyit ér, amennyi a benne megtestesült anyagi ráfordítás, hanem körülbelül annyit, amennyi a szolgáltatás teljes értéke. Például a mosoda által végzett fehér- neműmosás nemcsak az erre fordított szappan, mosópor, tüzelőanyag stb.

értékének erejéig, hanem ennél lényegesen nagyobb mértékben hasznos a fogyasztó számára. Ha erre a körülményre nem lennénk figyelemmel és az életszinvonal jellemzésére elsődlegesen olyan mutatószámokat használnánk, amelyek csak az anyagi fogyasztást tartalmazzák, az a furcsa helyzet adód- nék, hogy például azonos jövedelem mellett attól függne az életszínvonal nagysága, milyen a megoszlás az anyagi termékek és szolgáltatások között.

Ha kevesebbet járnánk színházba, moziba, mint tavaly, s az így megtakarí—

tott összeget élelmiszerek vásárlására fordítanánk, ezt a mutatószám mint életszinvonal—emelkedést tükrözné, a fordítottját pedig életszinvonal—csök—

kenésnek. Ez nyilvánvalóan nem volna helyes.

c) Csak közvetlen fogyasztás (jövedelem) vagy közvetett fogyasztás (jövedelem) is?

A lakosság a közvetlenül kézhezkapott jövedelmeken (munkabér, ter—

mészetbeni fizetés, prémium, jutalom, újítási dij stb.) kívül egyéb (ún. köz—

vetett) juttatásban is részesül. Ilyenek többek között az ingyenes orvosi el- látás, a kedvezményes gyógyszerellátás, a kórházi ápolás, az ingyenes okta-

tás, a kedvezményes üdültetés, az étkeztetési hozzájárulás az üzemélelme- zésben stb.

Kérdés, hogy az életszínvonal alakulásának a jellemzésére melyik mu—

tatószám a megfelelőbb: az, amelyik csak a közvetlen fogyasztást tartal—

mazza, vagy az, amelyik a közvetett juttatásokat is magában foglalja.

Úgy gondolom, abban mindenki egyetért, hogy a közvetett juttatásokat is figyelembe kell venni. A közvetett juttatások figyelembevételének szük—

ségessége különösen akkor nyilvánvaló, ha a közvetett juttatások terén vál—

tozás következik be. Ha például az egyéb körülmények változatlansága mel—

lett megszüntetnék az ingyenes orvosi ellátást, vagy magas tandíjakat álla—

pítanának meg az iskolákban, természetesen ezt mindenki életszínvonal—

csökkentésnek tekintené, vagy ha például megvalósul az, amiről Hruscsov elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja XXI. kongresszusán mondott be—

számolójában említést tett: ,,Nem kell olyan sok idő ahhoz, hogy teszem azt az iskolai tanulóknak ingyen reggelit és ebédet biztosítsunk, minden gyer—

meket el tudjunk helyezni bölcsődében, óvodában, bentlakásos iskolában, teljesen a társadalom költségén", senki sem tagadhatja, hogy ez életszin—

vonal-emelkedést jelent.

A közvetett juttatások figyelembevételének különösen akkor van jelen- tősége, ha például egy kapitalista és egy szocialista ország életszínvonalát hasonlítjuk össze. Amikor statisztikában kevésbé jártasak bizonyos bérekre és jövedelmekre vonatkozó adatok alapján kezdetleges életszínvonal—össze- hasonlításokat végeznek Magyarország 5 valamely nyugati ország között,

AZ ÉLETSZINVONAL MÉRÉSE 695

nagyon gyakran teljesen megfeledkeznek a közvetett juttatásokról, amelyek terén pedig igen lényeges eltérések lehetnek a két ország között.

Természetesen az életszínvonal dinamikai vizsgálatánál is elméletileg helyesebbnek kell tartani azokat a mutatószámokat, amelyek a közvetett juttatásokat is tartalmazzák. Itt azonban nem merül fel a kérdés olyan éle- sen, mint a térbeli Összehasonlításoknál, legalábbis ami az utóbbi évek tapasztalatait illeti. A gyakorlat azt mutatja, hogy a közvetett társadalmi juttatások arányában nem fordultak elő lényeges Változások, s így azok a mutatószámok is, amelyek nem tartalmazzák a közvetett juttatásokat, meg- közelítően jól jellemzik az életszínvonal alakulását, Hosszabb távlatokban azonban —— például a felszabadulás előtti időszakhoz végzett összehasonlí- tásoknál — nem lehet mellőzni a társadalmi juttatások figyelembevételét.

Mint látható, a kérdés elvi szempontból viszonylag egyszerű; ami azon—

ban a gyakorlati megvalósítást illeti, itt meglehetősen sok nehézséggel talál- juk magunkat szemben. A közvetett társadalmi juttatások egyik csoportjá—

nál, például a kedvezményes üdültetésnél, az étkeztetési hozzájárulásnál még viszonylag egyszerűbb a helyzet; itt nagyobb nehézségek nélkül meg—

határozható az az összeg, amely a lakosság fogyasztását növeli. A közvetett juttatások másik csoportjánál azonban már elméleti szempontból is nehéz eldönteni, milyen mértékben lehet azokat a lakosság fogyasztásához számí—

tani. Vegyük például az ingyenes oktatást; hogyan határozzuk meg, hogy ez mekkora jövedelmet jelent a lakosság számára, vagy másképpen: mennyibe kerülne az oktatás, ha nem volna ingyenes. A kérdés részleteibe itt nem ér—

demes belebocsátkoznunk.

Statisztikai gyakorlatunkra az említett nehézségek erősen rányomják bélyegüket. A két összefoglaló mutatószám közül a reáljövedelem mutató- száma a közvetlen juttatások mellett csak viszonylag kevés közvetett jut—

tatást ölel fel; a lakosság egy főre jutó anyagi fogyasztása már több közve—

tett juttatást tartalmaz, de ez sem valamennyit. A közvetett juttatásokról tehát általában nem magukban az összefoglaló mutatószámokban adunk ké—

pet, hanem különböző kiegészítő mutatószámokban (üdültetésre, oktatásra, népművelésre, egészségügyi ellátásra vonatkozó adatokban).

A Szovjetunióban és egyes népi demokratikus országokban a közvetett juttatások nagyobb súlyt kapnak magukban az összefoglaló mutatószámok—

ban is. A magyar Központi Statisztikai Hivatalban jelenleg folynak kísér—

letek arra, miként lehetne a közvetett társadalmi juttatások hatását nagyobb arányban figyelembe venni a reáljövedelem indexében.

*

Az elmondottak alapján most már a következőképpen lehetne válaszolni az eredetileg felvetett kérdésre: olyan mutatószám áll viszonylag legközelebb az életszínvonal fogalmához, amely tartalmazza mind az anyagi, mind a nem anyagi, mind a közvetlen, mind a közvetett fogyasztást vagy fogyasz—

tásra fordítható jövedelmet.

A végzett munka mennyiségének figyelembevétele az életszínvonal mutatószámainá]

A gyakorlatban használatos összefoglaló jellegű életszínvonalmutatók általában nem veszik figyelembe, hogy a megszerzett jövedelem (vagy fo—

gyasztás) ellenében mennyi munkát kellett fordítani. A hazai gyakorlatban

gi

696 DH. DHECIISLER LÁSZLÓ

alkalmazott egy főre jutó reáljövedelem vagy egy főre jutó anyagi fogyasz—

tás mutatószáma például a jövedelem (fogyasztás) adott színvonala mellett nem érzékeny aziránt, hogy a lakosság hány százaléka dolgozik, a dolgozók mennyi munkaidőegységet teljesítenek, s hogy egy munkaidőegység alatt mennyi munkát végeznek, egyszóval az iránt, hogy mennyi munka áll a megszerzett jövedelem (fogyasztás) ellenében.

Úgy gondolom, nem szükséges bizonyítani, hogy az életszínvonal fogal—

mához az a körülmény is hozzátartozik, hogy az embernek mennyi munkát kell végeznie a megszerzett jövedelem ellenében. Ha például két embernek egyforma a fogyasztása, de az egyiknek lényegesen többet kell dolgoznia ugyanannyi jövedelem megszerzéséért, mint a másiknak, a két ember nem

él egyformán, nem egyforma az életszínvonaluk. Azt sem lehet vitatni, hogy ha majd a Szovjetunióban 1960—ban befejeződik a hétórás munkanapra való áttérés —- miközben a jövedelmek nem csökkennek —, ez önmagában is az életszínvonal emelkedését fogja jelenteni.

Más kérdés az, helyes—e azt a követelményt kitűzni, hogy a munkaidő hosszának4 megváltozásából származó életszínvonal—változás magukban az összefoglaló mutatószámokban is kifejezésre jusson. Találkoztunk olyan vé—

leménnyel is, amely igennel válaszolt erre a kérdésre. Az a javaslat pél- dául, hogy az életszínvonal alakulásának jellemzésére használjuk az egy teljesített órára jutó reálbér (vagy reáljövedelem) indexét, lényegében annak a felfogásnak felel meg, hogy a munkaidő változása is kifejezésre jusson az összefoglaló mutatószámban. (Ha csökken a munkaidő a havi keresetek változatlansága mellett, növekszik az egy órára jutó reálbér és fordítva.)

Véleményem szerint helyesebb, ha a munkaidő megváltozásának hatá—

sát az összefoglaló mutatószámoktól külön vizsgáljuk. A munkaidő és az életszínvonal közötti összefüggés ugyanis alapvetően más jellegű, mint az összefoglaló mutatószámokban szereplő tényezők és az életszínvonal közötti

összefüggés.

Az összefoglaló mutatószámokban szereplő tényezők és az életszínvonal között egyszerű egyenes vagy fordított arányosságot lehet feltételezni. Nem követünk el lényeges hibát, ha például a jövedelem 20, 50 vagy 100 száza—

lékos növekedése esetén (minden más tényezőt változatlannak tételezve fel), azt állítjuk, hogy az életszínvonal 20, 50, illetve 100 százalékkal emelkedik.

Vagy ha az árak 5, 10 vagy 20 százalékkal emelkednek, nyugodtan állíthat-

1 l

juk, hogy ez az életszínvonalat ——, ———, illetve —f———— arányban csök—

1,05 1,10 1,20 _

kentette. Nem ilyen azonban az összefüggés a munkaidő (végzett munka mennyisége) és az életszínvonal között. Ha minden más körülmény válto- zatlansága mellett például a napi munkaidő 8 óráról 6 órára csökken, nem

8

volna helyes azt állítani, hogy az életszínvonal ? arányban, azaz 25 száza—

lékkal emelkedett.

Arról, hogy ez így van, könnyen meggyőződhetünk, ha a munkaidő vál—

tozásának hatását nem önmagában, hanem valamilyen máSik hatással együttesen vizsgáljuk. Ha igaz volna az a feltételezés, hogy a munkaidő és

4 A továbbiakban az egyszerűség kedvéért tételezzük fel, hogy a végzett munka mennyiségét a napi munkaidő hossza fejezi ki.

AZ ÉLETSZlNVONAL MERÉSE

697

az életszínvonal között ugyanolyan egyszerű összefüggés áll fenn, mint pél—

dául a jövedelmek és az életszínvonal között, akkor ebből az is következne, hogy a jövedelem és a munkaidő azonos irányú és azonos arányú változása esetén a két hatás semlegesítené egymást.5 Más szavakkal ebből az követ—

kezne, hogy mindazokban az- esetekben, amikor a munkaidőegyse'gre jutó jövedelem azonos, az életszínvonalat is azonosnak tekintenénk.

Ez nyilván nem volna helyes. Ha például X napi 8 órát dolgozik, 3 havi 2 000 forintot keres, Y napi 6 órát havi 1 500 forint jövedelemmel, V napi 14 órát havi 3500 forint jövedelemmel és Z napi 2 órát havi 500 forint jö—

vedelemmel, helytelen volna azt állítani, hogy az életszínvonaluk azonos.

Az a tény, hogy mind a négy személynek 10 forintos az átlagos órakeresete (havi 25 munkanapot tételeztem fel), még nem jelenti azt, hogy egyforma az életszínvonaluk.

s,:

Úgy gondolom, a fentiekben elegendő érvet sorakoztattam fel a mellett, hogy nem volna helyes olyan összefoglaló mutatószámra törekedni, amely a munkaidő változásának hatását is tartalmazza. Ha valaki mindenképpen ilyen mutatószám megszerkesztésére törekszik, annak két lehetőség között

kell választania.

Az egyik lehetőség az, hogy megelégszik egy olyan, kezdetleges felépí—

tésű mutatószámmal, mint amilyen az egy órára jutó jövedelem. Ebben az esetben számolnia kell azonban azzal, hogy ez meglehetősen pontatlan mu—

tatószám. A pontatlanságot egy durva példán keresztül érzékeltetve: a mutatószám szerint például egy tőkés államban válság idején, amikor a dol- gozók fele vagy még nagyobb aránya munka nélkül van, az életszínvonal nem csökken, hiszen azok, akik dolgoznak, óránként továbbra is annyit ke—

resnek, mint a válság kitörése előtt.

A másik lehetőség egy valamivel pontosabb, de lényegesen bonyolul—

tabb eljárás alkalmazása. Ahhoz, hogy válaszolni lehessen például arra, hogy a napi 8 órás munkaidő mellett elért havi 2 000 forintos kereset napi 7 órás munkaidő mellett milyen keresettel jelent azonos életszínvonalat, bizonyos függvényeket kellene szerkeszteni, amelyek a munkaidő, jövede—

lem és az életszínvonal közötti összefüggést hivatottak kifejezni. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznánk ebben a kérdésben, érezni lehet, hogy az ilyen függvények megszerkesztésének nagyon sok bizonytalansági ténye—

_ zője van, s csak bizonyos szubjektív feltételezések mellett állíthatók össze.

Helyesebbnek látszik éppen ezért az a jelenleg is alkalmazott gyakorlat, amely a munkaidő megváltozásának hatását az összefoglaló mutatószámok- tól függetlenül mutatja ki.

*

A napi munkaidő problémájához hasonlóan jelentkezik a foglalkozta—

togtsági arány megváltozásának problémája is az életszínvonal mérésénél.

Sőt, ennek a problémának Magyarországon sokkal nagyobb gyakorlati je—

lentősége van, mivel a foglalkoztatottság arányában elég lényeges változá- sok következtek be az elmúlt évtizedben (miközben a napi munkaidő jófor—

mán változatlan maradt).

5 Ugyanúgy például, mint az azonos irányú és arányú jövedelem és árváltozás.

698 DR. DRECHSLER LASZLO

A reálbérek és reáljövedelmek változásának mérésére statisztikai gya—

korlatunkban két mutatószámot alkalmaznak. Az egyik: az egy keresőre jutó reálbér indexe, a másik: az egy főre (keresőre és eltartottra) jutó reál—

jövedelem indexe. A két index számszerű eredménye lényegesen eltér egy—

mástól. A munkásokra és alkalmazottakra vonatkozó 1957/1949—es reálbér—- index például 138, a reáljövedelemindex 158,5 százalék. Mivel a bérek és a jövedelmek alakulása között 1949 és 1957 között nem volt számottevő elté—

rés, a két index közötti különbség csaknem teljes egészében a foglalkozta—

tottságí arány (a keresők és eltartottak aránya) megváltozásának követ—

kezménye.

Azt a kérdést, hogy a foglalkoztatottsági arány megváltozásának hatá—

sát célszerű-e figyelembe venni az összefoglaló mutatószámokban vagy sem, itt a következőképpen is meg lehetne fogalmazni: a két index közül melyik áll közelebb az életszínvonal fogalmához, melyik alkalmasabb az életszínvonal változásának jellemzésére: az egy keresőre vagy az egy főre számított bér (jövedelem)6 indexe?

A kérdésre nem könnyű választ adni. Helytelen volna például azt gon—

dolni, hogy az egy főre számitott index — mivel több tényező hatását tük—

rözi —-— alkalmasabb az életszínvonal jellemzésére, mint a másik. A felvetett probléma részletesebb vizsgálata céljából nézzünk egy példát.

Tételezzük fel, hogy egy négytagú családban a bázisidőszakban csak az apa volt kereső, s havi jövedelme 2000 forint volt. A következő időszakban már az anya is keresővé válik, havi keresete 1200 forint s igy a család össz—

jövedelme 3200 forintra emelkedik.

Az egy főre jutó jövedelem a bázisidőszakban 339211: 500 forint,

a beszámolási időszakban

2 E

M : 800 forint

4

" . , , , , 800 ..

Az egy fore juto jovedelem tehat 60 szazalekkal (300 ::1,6) novekedett.

,Nyilvánvaló nem volna helyes ennek alapján azt állítani, hogy a család életszínvonala 60 százalékkal növekedett. Egyrészt azért nem, mert az anya munkábaállása után olyan költségek is felmerülnek, amelyek azelőtt nem fordultak elő. Ilyen költség például a mosatás, a munkahelyre való közleke—

dés költsége. (Ez utóbbival kapcsolatban érdemes elgondolkozni azon is, hogy az egy főre jutó jövedelem mutatószámában ez a költség ugyanolyan fogyasztásra fordítható jövedelemként jelentkezik, mint az élelmezésre, ruházkodásra fordított költség.) Másrészt azért sem volna helyes az az állí—

tás, hogy a család életszínvonala 60 százalékkal emelkedett, mert magát azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy a 3200 forintos összjövedelem el—

éréséhez több munkát kellett kifejteni, mint a 2000 forintos jövedelem el- éréséhez, így kevesebb idő jut pihenésre, szórakozásra, művelődésre.

** Az egyszerűség kedvéért tekintsünk most el attól, hogy a bérek és jövedelmek egymástól eltérő arányban is változhatnak.

AZ ÉLETSZINVONAL MERÉSE 699

Még kevésbé volna helyes az egy keresőre számított indexet tekinteni jellemzőnek a család életszínvonalváltozására. Az egy keresőre jutó jöve- delem

a bázisidőszakban 2000 : 2000 forint,

a beszámolási időszakban M : 1600 forint,

1600 x

az index 20 százalékos ( : O,8 ) csökkenést mutat.

Úgy gondolom, nem kell külön bizonyítani, hogy mennyire helytelen lenne az az állítás, hogy az anya munkábaállításával a család életszínvonala 20 százalékkal csökkent.

A probléma tehát sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első pillanat- ban tűnik. Az életszínvonal változásának tényleges mértéke valahol az egy főre és az egy keresőre számított indexek értékei között helyezkedik el. Azt, hogy pontosan hol, nem lehet gyakorlatilag megállapítani. Ha erre kísérle- tet tennénk, ugyanolyan nehézségekkel találnánk magunkat szemben, mint amilyeneket a napi munkaidő számításbavételével kapcsolatban ismertettem.

Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy az életszínvonal alakulásának jellemzésénél nem szabad megelégedni csak az egyik vagy csak a másik indexszel, hanem —— ahogyan ez a gyakorlatban is történik ——

mindkét indexet fel kell használni. Az életszínvonal emelésére vonatkozó tervfeladatokat is csak akkor lehet megvalósítottnak tekinteni, ha mind az egy főre, mind az egy keresőre számított index a kitűzött mértékű emelkedést mutatja.