Az életszínvonal statisztikai vizsgálatának egyes kérdései

STUBER ERVIN:

AZ ÉLETsziNVONAL STATISZTIKAI VIZSGÁLATÁNAK EGYES KÉRDÉSEI

Az életszinvonal vizsgálata arra terjed ki, hogy egy társadalmi rend—

szerben a társadalom egyes osztályai, rétegei milyen mértékben tudják szük—

ségleteiket kielégiteni.

A társadalom szükségletei és azdk kielégítése sok tényezőtől függ.

A termelési viszonyok, a technika fejlettsége, természeti feltételek mellett még sok olyan tényező van, ami meghatározza az emberek szükségleteit és

azok kielégítését. Az emberi szükségletek sokrétűsége következtében nem

lehet az életszinvonalat egy átfogó muta'tószá'mmal kifejezni.

I. Az életszínvonal burzsoa vizsgálata

A kapitalista társadalomban a burzsoázia minden eszközt megragad a kizsákmányolás biztosítása és kiterjesztése érdekében a'proletariátus télre- vezetésére. Fontos szerepe van. ,a tömegek ie'lnevezetésében a statisztikának.

A burzsoa statisztikusok a legkörmönfontabb eszközökkel igyekeznek leplezni a munkásosztály helyzetének állandó romlását. Hazugság—hálója- kat még sűrűbbre szövik a kapitalizmus általános válsága idején. Az impe- riailista országok dolgozóincalk helyzetéről szóló megszépítö hazugságok, a Szovjetuniót rágalmazó és gyalázó hazugságokkal együtt azt a célt szolgál—

ják, hogy imelgtévesszék, iélrevezessék *a dolgozókat. *

A burzsoa statisztikusok egy része pl. az ú. n. ,,jóléti indexet" vizsgálja.

M. J. Elsas német statisztikus szerint a ,,tömegek jóléti indexe"1 két részből áll. Az index első része egy reálbérin-d'ex, korrigálva a lfoglalskoztatottaik szá—

mának növekedésével. Az index másik része az ú. ni. tőkeindex (Kapital—

index), amelyik a kamatlábat, a gyorsutalvány forgalmat, a pénz vásárló—

erejét és a részvényindexet tartalmazza.

A hamisítás itt egészen nyilvánvaló. Az egyre süllyedő reálbéreket ellensúlyozza, söt a ,,jóléti index" emelkedését is biztosítja a tőkés egyre növekvő profitja. Nem szükséges bővebben kitérni arra, "hogy mennyire hely- telen, a valóságot torzító eredményt ad .az, ha egy kalap alá veszik ,a mun—

kást és a tök'ést és együttes ,,jólétü'ket" vizsgálják. Meg kell itt emliteni, hogy az index olyan bonyolult szerkesztésű (képletében 12 tényező és több, mint 20 kijelölt művelet szerepel), amely minden ellenőrzés—t kizár és tel—' jesen .kiismerhetetlenné teszi az indexet a statisztika titkaiba be nem avatott egyszerű olvasó számára.

1 M. J. Elsas: Voikswohlsiand und Volkseinkommen. Messung des Wohlstands und Dynamik des Lohns. P. Leipzig, 1934.

%

STUBER: AZ ÉLETSZINVONAL STATISZTIKAI VIZSGÁLATA 679

Hasonló ehhez a G. B. Rokeling angol statisztikus által megszerkesztett index: ,,Anglia jóléti indexe".2 Rokeling indexe még távolabb áll az életszín- vonal valódi alakulásától, mert ő a reálbér—indexet sem veszi be. A fogyasz-

tást azonosnak veszi a termeléssel és ennek alapján úgy szerkeszti meg

indexét, hogy annak egyik része a ,,termelési ind-ex", másik része a tőke—

index. ,,A termelési indexnél" számbaveszi az ipari nyersanyagok nettó importját, a szénfogyasztást és a foglalkoztatott munkások számát. A tőke- indexbe a külföldre kivitt tőke tiszta hozamát veszi be. Ez utóbbi tényezö különösen jelentős, mert tudjuk, hogy az angol tőkések milyen hatalmas

tőkéket exportáltak. Láthatjuk tehát, hogy Rokeling is a tőkések pro-fitjainak növekedésével leplezi el a munkásosztály elnyomorodását.

A statisztikusok más része már nem meri ilyen durván hamisítani az életszínvonal mutatóit, hanem sokkal finomabb, leplezettebb módszerekkel hamisítják meg a reálbérindexet. Ezekből a hamisításokböl a legfontosabba- kat szeretném megemlíteni.

A mun-k-abe'rindexnél a hamisítások arra irányulnak, hogy minél maga- sabb indexet kapjanak. Igen gyakori az, hogy az igazgatók, vállalkozók hatalmas jövedelmeit hozzáadják a munkások jövedelmei—hez és így számí- tanak átliagos keresetet. A munkanélküliek tömegét pedig teljesen kihagy—

ják a számításból.

A "fogyasztói kosár" a fiktív átlagos fogyasztási mennyiség, amit a létfenntartási indexben, az árak súlyozására használnak, szintén alkalmat ad a burzsoá statisztikusoknak a hamisításokra. A hamisítás alapját a repre- zentatív megfigyelési módszer (háztartásstatisztika) képezi. A burzsoá sta- tisztikusok kisszámú, a munkásosztály tömegeinél magasabb jövedelmű csa- ládokat figyelnek meg. Példa erre az, hogy Nyugat—Nemetországban 1950.

nyarán a létfenntartási index kiszámításánál négytagú, havi 270 márka jöve- delmű család fogyasztását vették alapul. A ,,Statistishe Praxis" 1950. szep- tember 9-i száma rámutat arra, hogy az összes nyugatnémet bérmunkás- nak több mint a fele nem éri el a 270 márka jövedelmet és még ezekhez járul a munkanélküliek tömege, a nyugdíjasok és családtagjaik. Az alacsonyabb jövedelműeknél sokkal nagyobb súllyal szerepelnek az élelmezési kiadások.

A ,,Statistishe Praxis" kimutatja, hogy míg a 270 márka jövedelmet elérők-

nél az élelmezési kiadások 4l%—ot tesznek ki, a 190 márka jövedelműeknél már 56%-ot, a munkanélküli—akinél és a nyugdíjasoknál már 80%—xra emelkedik.

Az élelmiszerárak emelkedése —— ami nagyobb, mint a többi közszükség- leti cikké —— ezeknél a családoknál sokkal nagyobb súllyal esik latba, mint az indexben szereplő családnál.

A ,,fogyasztói kosár" fiktiv, a valóságos fogyasztástól messze áll. Igye—

keznek az egyes cikkcsoportokon belül olyan cikkeket kiválasztani, amelyek ára nem, vagy csak kis mértékben emelkedik. Ez elleplezi a létfenntartási költségek emelkedés—ét. Az, USA Munkaügyi Minisztériuma által kiszámított létfenntartásiindexet ezzel a módszerrel tartották alacsonyan a II. világ- háború alatt. A szakszervezetek követelésére Roosevelt elnök külön bizott—

ságot nevezett ki a létfenntartási index ellenőrzésére. A szakszervezet kül- döttei kimutatták, hogy 1941. januártól 1943. decemberig a létfenntartási

költségek növekedése 86%-kal volt nagyobb, mint a "hivatalos" létfenntar—

tási költségeké. Ez a példa is mutatja, hogy mennyire meg lehet hamisí-

tani a létfenntartási indexet egyes cikkek tendenciózus kiválogatásával. Ezt

a módszert használják a lakbérre fordított kiadások vizsgálatánál is. Csak

2 G. B. Rokeling: ,,The Measurement of National Prosperity." Economist, 1928. okt. 6.

2 Statisztikai Szemle —— 10—10

630 srueae ehvm f

azokat .a lakbéreket vizsgálják, ahol hosszabb időre szerződést kötött _a lakó — a háztulajdonossa—l — tehát ahol a lakbér nem változik. Ez ugyancsak-hami— ' sítja a létfenntartási indexet, mert a lakbérek viszonylagos emelkedése vala- menn í kapitalista országban állandó folyamat.

Xzokban a kapitalista országokban, ahol kötött gazdálkodás, jegyrend—

szer van, ez. is lehetőséget ad a rhamisitásra. A létfenntartási indexben a jegyre kiszolgáltatott áruk ára—it veszik figyelembe. Ez azonban a tényleges fogyasztásnak csak egy részét fedezi és a maradékot sokkal magasabb áron kell pótolni a feketepiacrol. Matolcsy Mátyás 1944—ben végzett számításai- ban például durva ellentmondás az, hogya lfeketepiac árait nem veszi számi—

tásba a munkások és fixfizetésűek létfenntartási költségeinek, tehát életszín—

vonalának mérésekor, de amikor külön vizsgálja a parasztság jövedelmeit, számításba veszi a feketepiacon értékesített termékeket is —— becsléssel ——

a hivatalos árak háromszorosán. Ezzel a munkások és fixfizetésűek létfenn- tartási indexét alacsonyan tudta tartani, ugyanakkor a parasztság jövedel- meit megemelte.

II. Az életszínvonal vizsgálata a szocializmusban

A szocialista társadalomban ahol amint Sztálin elvtárs írja: ,,A szo- cialista termelés célja nem a profit, hanem az ember a maga szükségleteivel".

Számtalan az olyan intézkedés, amely valamilyen formában megkönnyíti a dolgozók életét és amelyet mind statisztikailag felmérni nem is lehet.

, Gondolunk itt a kulturális, szociális, munkavédelmi intézkedésekre, a dolgozók mindennapi életével való tör-ődésre, a jogos kérelmek azonnali és figyelmes kivizsgálására, ami mind a vezetők állandó kötelessége, és ami

az élet minden oldalát szebbé és könnyebbé teszi a dolgozóknak.

Ezen a téren nálunk még komoly hiányosságok vannak, de pártunk és

kormányunk felhívta a figyelmet ezekre a hibákra és megindította a harcot ellenük. A ,,Szabad Nép " 1953. június 21--i számának vezércikke irja: ,,Pár- tunlk meggyőződött róla, hogy az életszínvonal emelkedését nem helyes csak a közelebbi vagy távolabbi jövőre előirányozni —— szakadatlanul meg kell

tenni minden lehetőt e cél érdekében." Majd ugyanebben a cikkben: ,,A dol-

gozókról való gondoskodás politikai irányelve és a vezetők gyakorlati maga- tartása között semilyen törés, semilyen eltérés nem engedhető meg.

A dolgozókkal való törődést —— ha statisztikailag kimutatni minden vonatkozását nem is lehet -—— nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a dol- gozók életszínvonalát a kapitalista országok dolgozóinak életszinvonalával vagy a felszabadulás előtti él—etszinvonallal hasonlítjuk össze.

*

A Szovjetunióban —— és a szocializmus felé haladó népi demokrá-

ciákban a szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesülése a dolgozók életszinvonalánaík állandó emelését jelenti. Az életszinvonal emelkedése a

szocialista társadalomban tehát a gazdasági alaptörvényből következö objek—

tiv törvény. Ez ad különös jelentőséget az életszínvonal statisztika—i vizsgá—

latának. Fokozott felelősséget ró a statisztikusra, hogy az életszínvonal vizs-

gálatánál egy olyan objektív törvény érvényesülését vizsgálja, amelyik köz-

vetlenül a gazdasági alaptörvényből fakad.

Különösen szép statisztikai feladat az életszínvonal mérése azért, mert

azt vizsgálja, hogy az emberek élete hogyan válik évről évre jobbá és szebbé.

4—

AZ ELETSZINVONAL STATISZTIKAI VIZSGÁLATA 631

A szocialista tulajdon két formájából — az állami, össznépi tulajdonból ,és a kolhoztulajdonból —— következik az, .hogy a szocializmusban nem tűnik

még el az osztályok közötti különbség. Különbözik a munkásosztály és a parasztság jövedelmeinek jellege: a munkások az elvégzett munkájuk meny-

nyisége és minősége után munkabért kapnak, a lkolhozparrasztok jövedelmük

egy részét természetben, más részét pénzben fkapják és jövedelmük nagysága nemcsak saját munkájuktól, hanem az egész kolhoz munkájától, továbbá ter- mészeti feltételektől függ.

Különböznek a munkások és parasztok életfeltételei, a munkások túl—

nyomórészt nagyobb városokban, a kolhozparaiszto'k falvakban élnek. Ezek- ből kifolyólag a munkásosztály és a parasztság életszínvonala nem egyfor—

mán emelkedik és az életszínvonal emelkedését nem lehet azonos módsze—

rekkel vizsgálni.

Az átmeneti gazdaság osztályszerkezete bonyolultabb, mint a szocialista társadalomé. Hazánkban ma még elég jelentős a kisárut—ermelő szektor és

van még tőkés szektor is. Ez a tény az életszínvonal-számítást nehezíti is, de egyben emeli jelentőségét. A munkabérből élőknél az életszínvonal kiszá—

mításánál ez változást nem jelent, mert az iparban már jelentéktelen az a rész, ami nem tartozik a szocialista szektonhoz. A parasztság azonban nem

egységes; 'rétegeződése nehezíti az életszínvonal vizsgálatát és hibalehető- séget ad. A meglévő tőkés elemek életszinvonalának vizsgálatára a lehető-' ség kisebb, de a szocialista st—atiSzti'kának nem is célja a tőkések életszin- vbnalának megfigyelése.

III. Az életszinvonal mutatószámai

]. A nemzeti jövedelemnek ,a személyes fogyasztásra jutó részét használ-

juk jelenlegi gyakorlatunkban az életszínvonal általános mutatójának.

A szocialista államban, ahol a hatalom a dolgozó parasztsággal szö-

vetséges munkásosztály kezében van, az egész nemzeti jövedelem a dolgozó

tömegek érdekeinek legjobban megfelelő módon, a szocializmusban ható objektiv gazdasági törvények követelményei szerint kerül felhasználásra.

Ezek az objektív törvények követelik meg a fogyasztás és felhalmozás meg- . határozott arányát. A szocializmusban mindkét rész a dolgozó tömegek érde—

keit szolgálja. Amikor a dolgozók életszínvonalát vizsgáljuk, csak a lakos- ság által közvetlenül elfogyasztott anyagokat nézzük. Nyilvánvaló, hogy a hatalmas beruházások a népgazdaság egyes ágaibain, pl. az iparban végső soron szintén a lakosság életszinvonalának emelését szolgálják, mégsem vehetjük számításba, mert nem jelenti a lakosság személyes fogyasztásá- nak növekedését. Tehát a nemzeti jövedelem felhasználásából azt a részt,

amely nem közvetlenül kerül a lakosság fogyasztásába, nem vehetjük szá-

mitásba; csak azt a részt vizsgáljuk, amit .a lakosság közvetlenül elfogyaszt.

Ezek alapján az egy főre eső fogyasztást úgy számítjuk ki, ahogy a nem- zeti jövedelem felhasználás oldalán a; lakosság fogyasztásának összegét _ kiegészítjük a közületek amyagtlogyasztásának egy részével —- azzal a rész;

szel, amit a lakosság az intézményekben közvetlenül elfogyaszt — és ezt elosztjuk a lakosság számával.

A lakosság intézményekben történő anyagfogyasztását számba kell itt vennünk, mert azok az élelmiszerek, gyógyszerek és textilanyagok, amiket a dolgozók a közületekben kapnak, éppen (1 személyes szükségleteik kielé- gítésére szolgálnak, mint az általuk vásárot élelmiszerek, gyógyszerek és

2—

632 * STUBER ERVIN

textilneműek. Ezért a központi és helyi szervekben fogyasztott élelmiszerek,

gyógyszerek, textil- és ruházati anyagok értékét hozzáadjuk a lakosság sze— * mélyes fogyasztásához.

Az így kapott mutatószám, amely megmutatja a nemzeti jövedelemnek a személyes fogyasztásra jutó részéből az egy lakosra jutó átlagot, az élet- színvonal egyik legáltalánosabb mutatószáma. Évente csak egyszer lehet elkészíteni. Dinamikája többé-kevésbbé hűen tükrözi az életszínvonal wválto-

zását.

Ennek a mutatószámnak azonban több hiányossága van. A későbbiek—

ben rátérek annak tárgyalására, hogy mik azok a tényezők, amelyek —— bár

kétségkívül jellemzik az életszínvonalat —— ebben a mutatóban nem jelent-

keznek. Most csak arra a torzításra szeretnék rámutatni, ami abból ered, hogy az életszísnvonalnia'k ezt a mutatóját a nemzeti jövedelemről —— ami az ' év folyamán megtermelt új értékek összege —— számítjuk.

A nemzeti jövedelem anyagi javakban ölt testet és a felhasználás oldala ezeknek az anyagi javaknak az elosztását és sfelhasználását mutatja. Tudva- lévő, hogy az életszínvonal emelkedése csak bizonyos határig jelenti első- sorban az tanyagfogyasztás növekedését, bizonyos határon túl pedig már inkább a szolgáltatások fokozott igénybevételeként jelentkezik. Nyilvánvaló pl., hogy senki nem fog 20—80 ruhát venni, hanem ha van már elég ruhája, inkább moziba, színházba jár többet, kényelmesebb közlekedési eszközöket vesz igénybe, pl. villamos helyett autóbusszal jár. Az. anyagfogyasztás növelt—

kedésének üteme tehát elmarad az életszínvonal növekedésének üteme mögött, ez pedig torzítja ezt a mutatószámot. Ez a torzítás kiküszöbölhető lenne úgy, hogy a lakosság személyes fogyasztásához hozzá—adjuk a szol- gáltató vállalatok jövedelmét is. Ez elvileg indokolt, mert a lakosság élet—

színvonalának vizsgálatánál a szolgáltatásokat nem helyes figyelmen kivül"

hagyni. Ide tartozik a kultura, egészségügy, közlekedés, szórakozás, lakás- karbantartás és egyéb. Hogy ebben a csoportosításban minden egyes résznek a növekedése az életszínvonal emelkedését jelenti, azt bizonyítani nem kell.

Vitatható ugyan, hogy a személylfuvarozásból származó jövedelem növeke—

dése jelenti-e az életszínvonal emelkedését. Kétségtelen, hogy ha nem is az egész, de igen lényeges része abból származik, hogy sok olyan dolgozó veszi igénybe a közlekedési eszközöket, aki eddig nem vette igénybe, hogy a dol—

gozók a drágább, kényelmesebb és gyorsabb közlekedési eszközöket veszik igénybe, hogy egyre több dolgoz—ó utazik el nyaralásra, stb. — ami tehát mind az életszínvonal emelkedését mutatja. Hibalehietőséget ad itt az, hogy a sze—

m-élyszállitási bevételek egy része a munkahelyükről távollakó dolgozóktól származik. Ez a rész a lakásviszonyok megjavításával jelentősen csökkenni fog. A kulturális, egészségügyi, szónaikozáisi szolgáltatásokból származó bevételek növekedése teljes egészében az életszínvonal emelkedését mutatja.

Jelenlegi gyakorlatunkban a szolgáltatásokat még nem számítjuk át változatlan árakra, folyó áron pedig nem lehet különböző időszakokat össze—

hasonlítani. Ha átszámítjuk a szolgáltató vállalatok jövedelmét változatlan ára-kra, a fentiek alapján számított egy főre eső fogyasztás mutatójában az életszínvonal jellemzésére tökéletesebb és a dinamikát hűbben követő mutató-

számot nyer—ünk.

Az egy főre eső fogyasztás mutatójához kisegítő mutatószámként java- solható alkalmazásra a nemzeti jövedelem felhasználásából a nem termelő beruházások növekedése.

AZ ÉLETSZINVONAL STATXSZTIKAI VIZSGÁLATA 633

A nem termelő beruházásokból a személyszállítás, szociális, kulturális és lakásépítés fejlesztésére szolgáló beruházásokat kell itt számba venni, ami közvetlenül a dolgozók életszínvonalának emelkedését eredményezi. Ez a mutató kiegészítő mutatókénut felölelné egy részét annak, ami az egy főre eső fogyasztás növekedése mellett az életszínvonal emelkedését jelenti.

így tehát ki tudjuk mutatni a nemzeti jövedelemből az egy főre eső

fogyasztás növekedését és a lakosság szociális és kulturális életfeltételeit

javító beruházások növekedését. a

2. A reálbérindex az, életszínvonal másik legfontosabb mutattoszáma.

A mu-nkabénből és fizetésből élő dolgozok és családjuk életszínvonala három

tényezőtől függ: a nomin-álbérek nagyságától, vagyis attól, hogy mennyi munkabért kap a dolgozó, a fogyasztói árindextől, ami megmutatja, hogy a dolgozók által vásárolt fogyasztási cikkek ára hogyan változott, tehát ugyan- annyi munkabérért több vagy kevesebb árult tud vásárolni, mint a bázisidő- szakban, végül pedig a családon belül a keresők és eltartottak arányának

változásától, attol, hogy a család együttesen többet, vagy kevesebbet keres-e?

A munkások és alkalmazottak reá'lbérin-d'exe kifejezi mindezen tényezök változását és ezzel a munkások és alkalmazottak életszínvonalának válto-

zását. *

Ha a munkásosztály egészének az életszínvonalát vizsgáljuk, nem érdek- telen, hogy egy keresőre hány eltartott jut. Ekkor a réálbérindexnek azt a formáját alkalmazzuk, amely a munkásosztály egészére (eltartottakra is)

vonatkozik. , — %%!

_ A reálbérindex másik formáját is vizsgáljuk. Ha nem a munkás és alkal- mazott családok munkaebérjövedelmét akarjuk megfigyelni, hanem .egy dol- gozó reálbérét, akkor nem fogjuk az emlitett korrigálást elvégezni a nominál—

bérek indexén, hanem a nominálbérok indexét elosztjuk a. fogyasztói árindex- szel. Az így kapott reálbérinidex a munkások és alkalmazottak egy keresőre eső bérének alakulását fogja jellemezni. E két reálbérindex közül mindig a vizsgálat szempontjainak megfelelően. választjuk ki ait, amelyiket éppen használjuk. Általában, amikor minden évben megvizsgáljuk az életszínvonal emelkedését, akkor az egy keresőre eső reálbért számítjuk ki. Mikor az élet- színvonal-at a felszabadulás előtti helyzettel hasonlítjuk össze, akkor 'a reál- bérindexben számítás—ba vesszük a foglalkoz—tartottak számának növekedését is, mert így tudjuk kimutatni awmunkanél'külilség hatását a munkások és alkalmazottak reállbérére a felszabadulás'előtti idők reálbérindexében.

A munkabérindexek elkészítésénél az átlagos havi keresetből indulunk ki, ami az összes kifizetett bér és az átlagos állományi létszám hányadosa.

A régebbi gyakorlat, ami az átlagos órakeresetből indult ki, erös torzításo—

kat' tartalmazott. Ennek oka az volt, hogy az átlagos órakereset az összes kifizetett munkabér és a ledolgozott munkaórák hányadosa. Az átlagos órla' kereset változik akkor, ha a ledolgozott órák száma változik, de az összes kifizetett bér változatlan. Erre legtipikusabb és leggyakoribb példa az, hogy az átlagos órakereset jelentősen emelkedik a nyári hónapokban, amikor sok- kal többen mennek fizetett szabadságra, mint a téli hónapokban.

igen nagy gondot kell fordítani a reálbérindex nevezőjében szereplő fogyasztói árindex elkészítésére. A fogyasztói árindex elkészítésében az egyik legfontosabb probléma a mérlegelési súlyok helyes kivá-lasztása. Az előző—'k—

ben már említettem, hogy a burzsoá statisztikusok hogyan használják fel többek között a—mérlegelési súlyoklat is a reálbérindex' meghamisítására.

,.A fogyasztói kosár", amit a súlyozásra használnak (bizo-nyos fogyasztási

634 STUBER ERVIN

cikkek meghatározott mennyisége) teljesen fiktiv. Még akkor sem alkalmas a fogyasztói árindexben az árak súlyozására, ha — mint pl. a mi *közelmúlti gyakorlatunkban —— készítői igyekeznek a fogyasztás leghűbb képét adni, mert a fogyasztás összetétele állandóan változik — egyrészt az évszakok változásával: idvénycikkek fogyasztása, másrészt az életszínvonal emelkedé- sével a fogyasztás a drágább, jobb minőségű áruk felé tolódik el. Ezért jelen- legi gyakorlatunkban már nem is használjuk a ,,fogyasztói kosarat". Lehet- séges lenne a súlyozást a kiskereskedelmi forgalom alapján végezni. Ennek a módszernek az alapvető hibája; éppen az lenne, hogy az összes áru sze—

repelne benne, amit a lakosság megvásárolt, tehát feltételezés szerint elfogyasztott. A munkások és alkalmazottak reáxlbérindexe'néf pedig mi csak a munkabérből élők fogyasztását akarjuk megfigyelni. A kiskereskedelmi forgalom szétválasztása aszerint, hogy a munkás-ok és alkalmazottak vették meg az árut, vagy parasztok, a gyakorlatban megvalósíthatatlan;Ugyanez a körülmény akadályozza azt is, hogy a nemzeti jövedelem egy főre eső fogyasztását —— ami megvan árucikkenlkénti bontásban; is —— használjuk

súlyozásr'a.

A fogyasztói árindex mérlegelési súlyainak ikiVála'sztására a leghelye- sebb és a gyakorlatban is követett módszer az, hogy a .háztartársstatisztikaí adatgyűjtés által megállapított mennyiségek és összetétel alapján súlyozzák az árakat.

Háztartásstatísztikai adatgyűjtés, egyes családok fogyasztásának repre- zentatív megfigyelése a felszabadulás előtt is folyt. Ez azonban csak a mun- kásosztály szűk körére, a munkásarisztokráciára terjedt ki. A Fővárosi Sta- tisztikai Hivatal megfigyelte kevésszámú, az átlagosnál jobban fizetett család bevételeit és kiadásait. Céljuk az volt, hogy a munkásosztály életszínvonalát, mutatószámát meghamisítsák. A felszabadulás után a Központi Statisztikai Hivatal szervezte meg a háztartásstatisztikát a szovjet háztartásstatisztika példáján. Jelenleg már 2600 családot figyelünk meg rendszeresen. A csalá—

dok kiválasztásánál fígyelembe vették, hogy a megfigyelt családokban a mun—

kás alkalmazott és a parasztság aránya megegyezzen a lakosság összetéte—

xlével. Ugyanúgy figyelembe vették a keresetet, a családtagok számát, a szak—

képzettséget is. A(családok kiválasztása kizárólag önkéntes jelentkezés alap—

ján történik. Az egyes családok feljegyzéseket vezetnek a bev—ételeikről és kiadásaikról, ezenkívül [havonta kétszer felkeresi őket a statisztikus, aki sze—

mélyes kikérdezés útján a feljegyzések és bizonylatok (.munrkabe'rfizetési ki—

von—at,'számlák stb.) felhasználásával kitölti a kérdőíveket. — A háztartásstatisztikai adatok alapján megállapítjuk a fogyasztás meny—

nyiségét és összetételét. '

A fogyasztói árindex elkészítéséhez meg kell még állapítani a tárgyidő—

szak és bázisidőszak árait. Ez túlnyomórészt egyedi árak alkalmazásával

történik. Kíváflasztjuk azt a cikket, ami a cikkcsoport fogyasztására legjel-

lemzőbb, vagy esetleg, ha több ilyen cikk van, azt a cikket, aminek árválto- zása a két időszak között az átlagos és egyben legjellemzőbb és annak árát vesszük alapul. Ennek a módszernek a hiányossága az, hogy nem kíséri nyomon a fogyasztás változását. Ha a fogyasztás eltolódik olcsóbb, vagy jobb minőségű áruk felé, azt az egyedi árak nem jelzik. Az átlagárak segit- ségével .ki tudjuk mutatni azt, hogy egy olcsóbb árucikk tömeges forgalomba—

hozásával milyen árcsökkenés történt. Az átlagárakat úgy kapjuk meg, hogy egy árucikk különböző minőségű és mennyiségű áruelemeit — mérlegelve a fogyasztással —— átlagoljuk. így ezekben kifejezésre jut a jobb minőségű

AZ ELETSZINVONAL STATISZTIKAI VIZSGÁLATA 635

áruk fogyasztása felé való eltolódás is. Tehát áremelkedés jelentkezik akkor is, ha' a dolgozók igénye nő, a drágább, jobb minőségű árukat fogyasztják inkább. Ezért ezt ritkábban és csak egyes esetekben alkalmazzuk. Az árak megállapításánál sok probléma adódik, amelyek megoldásához alapos tájé- kozódás és mélyreható elemzés szükséges. Példa erre az, hogy egyes mező- gazdasági termékek ára gyakran egy időszak alatt többször is változik.

Ilyenkor alapos elemzés után azt az árat vesszük alapul, amelyik az adott termék idényben a legtovább tartotta magát, amelyik az uralkodó, a jellemző volt (modus ár).

A fogyasztói árindexnél is jelentkezik az a torzítás, ami valamennyi

* árindexet jellemez. Az árindex megalkotásánál súlyozásra a tárgyidőszak fogyasztási mennyiségét alkalmazzuk. A tárgyidőszak fogyasztásának ösz—

szetétele ugyanis valóban jellemzőbb és valóságos, ellentétben a bázis- időszak fogyasztásának összetételével, ami a tá'ngyidősz—a'kra vonatkoztatva fiktív. Mivel az árak struktúrája nemcsak az árindexet befolyásolja, hanem jelentős hatással van a fogyasztás összetételére is, így a tárgyidőszak való—

ságos fogyasztásának összehasonlitása a bázisidőszak fiktív fogyasztásával

okvetlenül torzítást eredményez. ,

3. Az életszínvonal jellemzésére az egy' főre eső fogyasztás és a reálbér—

index mellett használjuk a reáljövedelem indexét.

Reálbéritndexet csak a munkásokra és alkalmazottakra készíthetünk, a parasztságra nem, mert a parasztság jövedelmének jellege eltér a munká—

sok jövedelmének jellegétől. Ezért el kell készítenünk a lakosság reáljöve—

delmének indexét is. A gyakorlatban külön íkészítjük a munkások és alkal—

mazottak és a panasztság reáljövedelmi indexét. Ez az index a lakosság jöve-

delmi mérlege alapján készül, így tartalmilag is, formailag is gyökeresen különbözik a reálbéríndextől.

A lakosság jövedelmi mérlege tartalmazza a lakosság összes tiszta jöve—

delmét, külön feltünteti a pénzjövedelmeket és a természetbeni jövedelmeket.

A mérleg csoportosítása hűen tükrözi a társadalom osztályfszerkezetét. A jöve—

delmeket felosztjuk:

A) Munkabérek és bérjellegű jövedelmek.

Ebből külön 'tkimutatjuk a béralapot.

B) Szövetkezeti tagok jövedelmei. * C) Kisá-rutermelők jövedelmei.

Ezen belül szétválasztva a dolgozó parasztok és a kisiparosok jöve—

delmei.

D) Tőkés jövedelmek, itt is külön a kulákok és a kisiparosok, kiskeres- kedők jövedelmei.

A munkabérből élők reáljövedelmi indexét megkapjuk, ha az egy főre eső jövedelem indexét (a munkabénb-ől élők összes jövedelmének és a munka- bérből élők számának hányadosából alkotott indexet) elosztjuk a fogyasztói

árindexszel. Kvépletben: "

Reáliövedelem indexe : néweges jöveddeT—i'n'deg ANfóáSéitófáikdí

Ez az index a munkabéreken és bérjellegű jövedelmeken kívül tehát tartalmaz olyan tényezőket is, amelyek a reálbérindexben nem szerepelnekj

Ezek a tételek: .

1. nyugdíjak,

2. fegyveres erőkben szolgálók fizetései,

3. a lakosság egyéb pénzbevételei (pl. vbékekölcsön nyeremény),

636 , _ * STUBER ERVIN

4. a lakosság saját termeléséből való fogyasztása (az a tétel a munka- bérből élőknél nem olyan jelentős ,mint a parasztságnál). '

A parasztság reáljövedelmi indexét hasonlóképpen kapjuk meg: a parasztság egy keresöjére jutó névleges jövedelmének indexét elosztjuk a parasztság által vásárolt fogyasztási cikkek á—ri'ndexével. '

Ennek az indexnek 'a kiszámítása. már sokkal nehezebb. Számításba vesszük a parasztság pénz— és terményjövedelmét, saját termelésből történő fogyasztását (önzfo—gyasztásávt), levonva a termelésre [forditott kiadásokat.

A szövetkezeti tagok jövedelmeinél számításba vesszük a tszcs-től a munkaegységre és iöldjánadékra kapott termény— és pénzjövedelmeket, a háztáji gazdaságból származó jövedelmeket és az egyéb pénzbevételeket

(pl. államkölcsöun nyeremény, stb.).,

A kisárutermelö, dolgozó paraasztolkinál az önltogyasztást, ca termény-

eladásból származó, a fuvarozásból származó és az egyéb pénz—bevételeket

vesszük számba.

Hasonlóképpen a tőkések'nél (kulákok) az öntogyasztást, valamint a terményeladás, fuvarozás és egyéb pénzbevételeit számítjuk bele a jöve—

delembe.

A munkabérből élők és a parasztság reáljövedelmeinek összehasonlí- tása és elemzése igen fontos feladat. Ez az elemzés állandóan és folyama—

tosan szükséges a termeléshez és éppen ez ad különös jelentőséget a reál- jövedelem számításának. Igen nagy veszélyt jelent az, ha nincs meg a meg- felelő arány a munkásosztály és a parasztság életszínvonalának emelkedése

között, Emlékezhetünk rá, hogy az 1951. december 1-i .párt- és kormány-

határozat többek között éppen az ilyen hiba kijavítását is célozta.

Az összehasonlítást szolgálja az árolló elkészítése is. Az áirolló lényege az, hogy összehasonlítják a parasztság által vásárolt iparcikkek árindexét az általuk piacra vitt mezőgazdasági cikkek term-elői árindexével. Ha az ipar—

vikkek árindexe magasabb, mint a mezőgazdasági cikkek árindexe, akkor agrárolloról, ha meg a mezőgazdasági cikkek árindexe magasabb, ipari olló—

ról beszélünk. Az áirollót az időszak gazdasági és politikai :feladatainak elem- zése alapján tervezik meg ipari vagy agrároillónak. Ennek az ároillónak persze egészen más a tartalma, mint a kapitalista árollónak volt. A cél nem a parasztság kizsákmányolása, hanem az, ho'gv a terhek viselésében és az élets/Ánvonal emellkedéisé'nél meglegyen a megfelelő arány a munkásosztály és a parasztság között. A helyes árolló megerősíti a munkás-paraszt szövet—

séget, a proletárdiktatúrát.

IV. Az életszínvonal statisztikai vizsgálatának egyes kérdései

Az életszinvonal jellemzésére az elmondottakon kívül alkalomszerűen számos mutatószám—ot használunk. Ezek mind az élet egy-egy területének * valamilyen változását tükrözik. Kimutatjuk az általános iskolák, középfokú

iskolák, egyetemek számának növekedését, a tanulók számának növekedé—

sét, a kulturotthonok számát, a könyvtárak számát. Az egészségvédelem fejlődését jellemzi a társadailomlbiztositásba bevontak száma, az, hogy hány lakosra jut egy orvos, a csecsemőhalandóság, a népbetegségek gyakorisága.

Számtalan ilyen mutatószámot lehet készíteni, ezek azonban csak egy—egy területre terjednek ki, összevonni nem lehet őket és ezért nem alkalmasak arra, hogy a minden évben rendszeresen végrehajtott életszínvonalvizsgálat—

nál ezekkel fejezzük ki az éietszinvonal emelkedését. Mégis ezek a mutatók

AZ ÉLETSZINVONAL STATISZTIKAI VlZSGALATA 637

is szemléltetik, hogy az életszínvonal emelésében milyen eredményeket

érünk el. ' '

1. A szociális, kulturális helyzet az életszínvonal alakulásának egyik fontos tényezője. Népi demokratikus államunk évről évre hatalmas összege—

ket * fordít a dolgozók szociális, kulturális szükségleteinek kielégítésére.

A költségvetésben a szociális és kulturális kiadások az 1951. évi 5444,l mil- lió forintról 1952—ben 8246,8 millió lorintra, 1953—ban pedig 9517,4,millió forintra emelkedtek. Ezenkívül a költségvetésnek a népgazdaságra fordított kiadásaiból támogatják a vállalatok szoc—iális intézményeit, továbbá a terv szerint veszteséggel dolgozó vállalatdkigazgatói alapját. Az állami költség- vetés ezen tételei közvetlenül hozzájárulnak az életszínvonal emeléséhez.

A dolgozók szociális és kulturális helyzetének javítását szolgálják a vál- lalatok szociális és kulturális kiadásai is. Az igazgatói alap jóléti keretét (ami az igazgatói alap 75%-a) kulturális és sportcélokra, üdültetésre, üdü—

lökkel kapcsolatos fenntartási költségekre és jóléti beruházásokra fordítják.

Az igazgatói alap 25%-a jutalmazási célokat szolgál. A vállalatok jóléti keretéből történő kiadásai szintén közvetlenül jelentik az életszínvonal eme-

lését.

2. Jelentősen hozzájárul az életszínvonal emelkedéséhez a közlekedés, a személyszállítás javítása is. Különösen a városokban mutatkozik a közle- kedés javulásának hatása—. A városban —— és leginkább a fővárosban —— élő dolgozók jelentős része ,nap, mint nap igénybe veszi a közlekedési eszközö- ket munka-helyére menet—és jövet. A közlekedés javítása a dolgozókra nézve azt jelenti, hogy gyorsabban jutnak el munkahelyükre és onnan haza. Az így

"felszabaduló időt pihenésre vagy szórakozásra, művelődésre fordíthatják.

áPélda erre .az, hogy egy belterületen lakó és Csepelen dolgozó munkás vagy alkalmazott a régi HÉV—en, amely a Közvágióhídtól indult, egy évben 122 ,órát töltött utazással, mig a csepeli gyorsvasúttal, amely a Boráros-térről, tehát belterületről llTldLll —— az utazási idő felére csökkent. így a dolgozó évi 66 órát takarít meg, amit pihenésre [és szórakozásra, vagy művelődésre

fordíthat. ,

3. Az életszínvonal egyik lfontos mutat—ója la lakásviszonyok. A dolgozó

számára nem mellékes az, hogy milyen lakásban, lakik, összezsúfo-ltaxn, szűk,

egészségtelen o—dukbian, vagy modern, tiszta, világos lakásban. A lakóházak építésénél a szocializmusban 'a dolgozók érdeke—it tartják szem előtt, a dol- gozók számára jobb és kényelmesebb életfeltételt biztositanak, ellentétben a kapitalizrmussal, ahol a háztulajdonosok csak azt tartják szem előtt, hogy a lakbérek révén mennyi profitra tehetnek szert. Hazánkban az ötéves terv folyamán 220 000 új lakást építünk. Ez jelentősen hozzájárul az életszínvonal emeléséhez. Rákosi elvtárs 1953. május 10-i beszédében mondott—a: ,,A máso- dik ötéves terv alatt mintegy negyedmillió új lakást kell építenünk, nem utolsósorban Budapesten, melyet első ötéves tervünk folyamán az új, szo-- cialista városok építése miatt e téren kissé elhany'aiglo—ltunk." Kormányunk a párt Központi Vezetősége határozatának megfelelően a jövő esztendőben 40 000 lakást épít az idei 23 OOO-rel szemben és ebben az esztendőben 100

millió forintot fordít a lakások tatarozására. '

4. Az életszínvonal alakulása függ attól "is, hogy a dolgozók ellátására van-e megfelelö kereskedelmi hálózat. Ha a dolgozók könnyebben, gyorsab- ban jutnak hozzá a nekik szükséges árukhoz, az jelentősen könnyíti életü- ket. A dolgozó nőknek sok idejük szabadulhat fel a beszerzés könnyít—ésével.

638 STUBER: AZ "BLETSZINVONAL STATISZTIKAI VIZSGÁLATA

A kiskereskedelmi hálózat fejlesztése tehát szintén hozzájárul a dolgozók életszínvonalának emeléséhez.

Ezeknek a tényezőknek a hatása az életszinvoxnaalra az elmondott mutató- sziámokban (egy főre eső fogyasztás, reálbérindex, reáljövedelem indexe) nem jelentkezik. Elképzelhető lenne egy olyan mutatószám, amely átfogóan több tényező hatá—sát kifejezné. Egy ilyen átfogó mutatószámnál a fogyasztás értékéből kell kiindulni. A fogyasztás értékéhez hozzáadhatjuk a szociális és kulturális kiadásokat, a nemzeti jövedelemből a nem termelő beruházásokat és a kiskereskedelmi hálózat fejlesztésére fordított kiadásokat és elosz—thatjuk

a bázisidőszak ugyanezen adataival.

Mit tartalmaz ez [az átfogó életszínvonal-mutató? Vegyük sorra a tényezőit.

a) Az első tényező a fogyasztás. Ez a nemzeti jövedelemből a lakosság személyes fogyasztását, a közületek a'nyargfogyasztásából egy részt, amit a lakosság fogyaszt intézményekben és a vásárolt szolgáltatá—sokat tartal—

mazná.

, b) A*második tényező egyrészt a költségvetésből .a szociális és kulturá- lis kiadások összege. Itt a népgazdasági kiadás-okból a vállalatok szociális

intézményeinek támogatására fordított részt és a költségvetésből az igaz-

gatói alap juttatásokat is hozzá kell adni. '

A szociális és kulturális kiadások másik része a vállalatok szociális és

kulturális kiadásai. Ezt megkaphatjuk a minisztériumi mérlegbeszámolök—

ból. Itt az igazgatói alap jóléti keretét kell számításba venni. Havlmozódás elkerülése végett a jutalmazási keretet ki kell hagyni, ugyanis a jutalmxakra fordított rész már szerepel mutatószámunkban (vagy a (fogyasztásnál, vagy a szolgáltatások vásárlásábarn). Ez a két utóbbi tényező felölelné a szo—

ciális és kulturális helyzetre jellemző adatokat.

c) A harmadik tényező a nem termelő beruházások egy részére terjedne ki. A személyszállítás, szociális, kulturális és lakásépítés fejlesztésére szol—' gá—ló beruházásokat tartalmazná a nemzeti jövedelem felhasználásából.

d) A negyedik tényező akiskereskedelmi hálózat fejlesztésére forditott kiadásokat tartalmazná.

Ez 'az utóbbi két rész mutatná azt, hogy a lakosság céljait szolgáló beruházások növekedése hogyan emeli a lakosság életszínvonalát. Mivel azonban az utóbbi két rész más oldalról jellemzi az életszínvonal emelkedé- sét, helyes lenne az életszínvonal mutatószámai mellett külön kimutatni az első két tényező indexét, mivel azok tisztábban mutatják az életszínvonal emelkedését,és külön az utolsó két tényező indexét.

Ezzel a mutatószámmal ki tudnánk fejezni azoknak a tényezőknek a hatását az életszínvonalra, amelyek hatása a legfontosabb. Mindamellett, erre sem mondhatjuk, hogy pontosan kifejezi az életszínvonal változását, mert sok olyan tényező van, aminek hatá—sát ez .a mutató sem tükrözi.

Az életszinvonal mérésének javítása a statisztikusok igen fontos fel- adata. Ahhoz, hogy pártunk és kormányunk vezetői előtt tiszta kép alakuljon ki, a dolgozók anyagi és kulturális színvonala emelkedéséről számot—adó lehető legteljesebb mutatószámrendszert kell kidolgozni. Pártunk és kor- mányunk legutóbbi intézkedései a dolgozók életszinvonalának emelése érde- kében különösen időszerűvé teszik az életszínvonal mérésére szolgáló sta—

tisztikai mutatószámok további tökéletesítését.

m