A jövedelem, az ár és termelés nemzetközi összehasonlítása

320

A transznacionális felvételekre jó példa az Európai Gazdasági Közösség Statisztikai Hi—

vatala (EUROSTAT) irányításával folyó éves munkaerő—felvételi program, valamint a Vl- lág Termékenységvizsgálat. Ez utóbbi előké—

szítése mintegy két évig tartott a Nemzetközi Statisztikai intézet, az Egyesült Államok Nem- zetközi Fejlesztési Szervezete és az ENSZ Né- pesedési Alapja összehangolt részvételével.

A felvétel során több mint 330000 szülőké- pes korban levő nővel készítettek interjút 40 fejlődő és 20 fejlett országban 1974 és 1982

között.

A nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok jelentőségének növekedése glo—

bális kereskedelmi, pénzpolitikai és tarifa- modelleket igényel az ésszerű üzleti döntések megalapozásához. Ezeknek a modelleknek a kidolgozásához megbízható és összehason- litható statisztikai adatok szükségesek. Az első világgazdasági modellt a hatvanas évek elején a Nobel-díjas Lawrence Klein dolgoz- ta ki Project Link néven. Ez a modell ma több mint 80 egyedi nemzeti vagy regionális ökonometriaí modellt kapcsol össze. Egy má—

sik Nobel-dijas, Wassily Leontief. az ötvenes években kidolgozott input—output modell szerzője munkáját globális szintre emelte. és megkísérelte az egyes országokban hirtelen bekövetkező ár- és kereskedelempolitikai vál—

tozások hatásainak előrejelzését.

Más hasonló modellek is léteznek, közös vonásuk, hogy valamennyi kidolgozása nem—

zetközi statisztikai együttműködést igényel a megfelelő adatok azonosítása, az adatgyűj- tési módszerek, meghatározások és besoro—

lások közelítése, az elkerülhetetlen eltérések

megfelelő helyesbítése érdekében. A leg-

STATlSZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ

újabb fejlemény ezen a területen az egysé—

gesített külkereskedelmi statisztikai rendszer 1988 elején megkezdett alkalmazása.

A nemzetközi statisztikai együttműködés számos két- és sokoldalú megállapodást is—

mer. A sokoldalú együttműködés jó példája a KGST keretében folyó statisztikai együtt- működés, valamint az Északi Országok Sta—

tisztikai Együttműködése, Ez utóbbi szervezet 1989-ben emlékezik meg fennállásának 100 éves évfordulójáról.

Az Egyesült Államok Népszámlálási Hiva—

tala 1946 óta szervez oktatási programokat, amelyeken évente átlagosan 70—90 statiszti- kus vesz részt a világ minden tájáról. 1985 óta évenként nemzetközi kutatási konferen- ciákat szervez, növekvő számú résztvevővel.

A további együttműködés kilátásait a szerző kedvezően itéli meg. Növekszik az olyan globális nemzetközi kérdéseknek a kö- re, ahol elengedhetetlen a statisztikusok köz- reműködése, mint a nemzetközi kereskede- lem és pénzügyek, (: környezetvédelem, a ter- mészettudományok számos ága, a közgaz- daságtan és a demográfia, az egészség- és oktatásügy, a szórakoztatás, a művészetek és

a sport.

A világon mind többen beszélik a statisz- tika nyelvét. A különböző országok politi- kusai, tudósai és üzletemberei gyakran érint—

keznek egymással a statisztika révén vagy arra hivatkozva. Bár e tudományág tovább- fejlesztése mindenekelőtt a statisztikusok ér- deke, e törekvésük egyben elősegíti a világ- méretű megértést is. Ez irigylésre méltó le—

hetőség, állapitja meg a szerző,

(Ism.: Lutzer György)

GAZDASÁGSTATISZTIKA

A JÖVEDELEM. AZ ÁR ÉS A TERMELÉS NEMZETKÖZI USSZEHASONUTÁSA

(World Comparisan of lncomes. Prlces and Fro—

duct.) Szerk.: Salazar-Carillo, ]. — Plasada, R. D.

5, Elsevier Publishers B. Vr Amsterdam. 1988. 308 p.

A szerzők ezt a tanulmánykötetet azoknak ajánlják, akik úgy gondolják, hogy gazdasá- gi elemzés ma már elképzelhetetlen a kü- lönböző nemzetközi összehasonlításokból származó információk nélkül. Az utóbbi har- minc esztendőben egyértelművé vált, a ví- lággazdaságban ható erők irányának és in- tenzitásának a vizsgálata csak a nemzetközi összehasonlitások eredményeinek ismereté—

ben valósítható meg.

Vitathatatlan, hogy az elmúlt két évtized során mind az árak, mind a termelés, mind a jövedelmek összehasonlítása a gazdasági kutatásoknak erősen frekventált területei let- tek. Olyan jelentős nemzetközi szervezetek,

mint a Világbank, az ENSZ, a Közös Piac szinte kezdettől fogva részt vettek az ilyen jellegű munkákban, támogatták ezeket, és igen jelentős, esetenként gyors sikereket is elkönyvelhettek maguknak.

A nemzetközi összehasonlitások széles kö—

rében kétséget kizáróan az ENSZ nemzetkö—

zi összehasonlítási programja (international Comparison Project — lCP) az egyik legát- fogóbb munka. A hatvanas évek végén in- dult —- akkor még kísérleti jelleggel —. s az- óta ötévenként kerül sor összehasonlitásra.

valamint az eredmények közzétételére. A ki- sérleti szakasz tíz országával szemben je—

lenleg már hatvannál is több az összehason—

lításban részt vevő országok száma.

Az lCP módszertanában -— szoros kapcso- latban az országszc'im növekedésével -— lé- nyeges változás következett be a nyolcvanas évek elején. Az eddig egységes világössze—

STATlSZTlKAi lRODALMI FlGYELÖ

hasonlítás az 1980. évre vonatkozóan már különböző regionális összehasonlításokbál épül fel. A regionalizálás előtti időszakról számos tanulmany, jelentés látott már nap- világot (lásd például /. B. Kravís — A, Hes- ton és R. Summers jelentését az 1975. évi összehasonlításrál), de az ezt követő időszak- ról összefoglaló jellegű munka még nem, vagy ha igen, akkor is csak szűk szakmai körben létezett. Lényeges az ,,összefoglaló"

jelleg kiemelése, hiszen az lCP módszertaná—

ban bekövetkezett változás mellett az időköz—

ben sokasodó egyéb nemzetközi összehason- litások jelenléte is erősen indokolttá tette egy olyan tanulmánykötet megjelentetését, amely a téma iránt érdeklődők számára megkönnyíti a tájékozódást, Prasada és Sa—

lazar-Carrillo vállalkozása kielégíti ezt az igényt. A kötet szerkesztői, akik maguk is a terület szakértői, válogatásuknál kettős célt tűztek maguk elé; egyrészt a nemzetközi ösz- szehasonlitások minél szélesebb vetületét ki- vantak az olvasok elé tárni, másrészt a kö- lönböző tanulmányok közötti válogatásukat az is befolyásolta, hogy a tanulmányok gon—

dolatai révén életben tartsák vagy felkeltsék az e terület további fejlesztése iránti igényt.

A válogatás vitathatatlan erénye vilago—

san átgondolt hármas tagolása. Az első fe—

jezetben összegyűjtött tanulmányok a nem—

zetközi összehasonlitásoknak mind az átfogó, mind a partikuláris, de adott összefüggés—

ben lényeges módszertani kérdéseivel foglal- koznak, s természetesen új, még ki nem pró- bált eljárások bemutatásával is. A második fejezet a regionális összehasonlításokkal foglalkozó tanulmányokat tartalmazza, közöt-

tük érthetően olyanokat is, amelyek nem

mondanak le arról a nagyon érdekes és ta—

nulságos tesztelési lehetőségről, hogy ered—

ményeiket az lCP eredményeivel összehason- litsák. A leginkább szerteágazó — talán az—

ért is, mert erről a területről mind ez ideig viszonylag kevés tanulmány került a nagyobb nyilvánosság elé —— harmadik fejezet bemu- tatja hogyan és mire használhatók a külön- böző nemzetközi összehasonlítósok eredmé—

nyet.

Kilátástalan vállalkozás lenne megkísérel—

ni a tanulmánykötetben szerepiő valameny- nyi munka bemutatását, sőt még a legfon—

tosabb gondolatok tételes közvetítése sem férhet a jelen ismertetés keretei közé. Aki mégis megkísérli a válogatás bemutatását, ismertetését, annak helyzetét tovább nehe- zíti, hogy a kötetben szereplő tanulmányok szerzői szinte kivétel nélkül nemzetközileg is elismert kiváló szakértők. Ennek az ismerte—

tésnek tehát csak az lehet a célja, hogy megpróbálja felkelteni a téma iránt érdek- lődők figyelmét erre a könyvre.

Nem véletlenül került a három fejezet elé Drecl'isler Lászlónak, az ENSZ Statisztikai

7 Statisztikai Szemle

321

Hivatala munkatársának tanulmánya. Az lCP regionalizálast követő időszakáról ka—

punk a szerzőtől tömör, de nagyon átfogó, minden lényeges kérdésre kitérő áttekintést, s ezzel magyarázható az, hogy a kötet töb—

bi tanulmánya rövidebb vagy hosszabb szá—

ion, de kapcsolódik vagy kapcsolható ehhez a munkához, Drechsler bemutatja, hogyan alakult az lCP helyzete a regionalizálást kö—

vetően. Felteszi azt a manapság is sokakat foglalkoztató kérdést, vajon a regionalizá- lást kényszerű rosszként kell-e elkönyvelnünk, vagy — jóllehet a kényszerűség ténye elvi—

tathatatlan — a belőle fakadó előnyök kö- vetkeztében javul az összehasonlítás minö- sége, megbizhatóbb eredményekhez juthaA tunk. Erre a kérdésre nem lehet válaszolni anélkül, hogy ne kellene előbb tisztázni a nemzetközi összehasonlítási program célját, Ezt az utat választja a szerző is, előrebocsát—

va: bár bizonyíthatóan folyamatosan nő az lCP-típusú eredmények iránti igény, a legin—

tenzivebben ez az egyes nemzetközi szerve—

zetektől indul ki. Ezek a szervezetek termé—

szetesen elsősorban saját regionális eredmé- nyeik iránt érdeklődnek, ebben a vonatko- zásban tehát mindenképpen előnyösnek kell elkönyvelnünk a regionalizálás bevezetését.

Könnyen belátható, hogy adott régióra vo- natkozóan a regionális összehasonlítás ered—

ményei pontosabbak, mint az egységes vi- lágösszehasonlitásból nyerhetők. Nem sza- bad elfeledkezni az olyan, nem éppen me—

todikai szempontokról sem, mint amilyen az összehasonlítás—sorozat pénzügyi háttere. Mi- vel az összehasonlításhoz nélkülözhetetlen anyagi eszközök túlnyomó részét regionális szervezetek nyújtják (első helyen az Európai Gazdasági Közösség Statisztikai Hivatala, az EUROSTAT), érthető, hogy igényeik jelentős súlyt képviselnek a döntésekben.

A regionalizálást követően egy új és no- gyon iényeges probléma megoldása került az lCP módszertani kérdéseinek középpont- jába: hogyan lehet a regionális és világ.

összehasonlítás szempontjából egyaránt a lehető legoptimálisabb módon összekap- csolni a regionális átlagárakon számitott eredményeket. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha készülne világátlagárakon szá- mitott világősszehasonlítás is, ez azonban ugyanazon országra vonatkozóan más ered- ményt adna, mint a regionális összehason.

iitás. Az eredmények ilyen megsokszorozó- dásának megakadályozását célozta az ún.

fixity-eiv bevezetése. Ennek lényege, hogy bármely regionális összehasonlításból szór- mazó index változatlan marad további, több országot magában foglaló összehason—

lítás esetén is. A szerző logikusan felépítve, érthető stílusban és —— lényeges szempont

— korrektül mutatja be a fixity-követel- ménnyel együtt járó előnyöket és hátrányo-

322 STATISZTlKAl lRODALMl FIGYELÖ

kat, továbbá példaillusztrációk segitségé—

vel azokat az eljárásokat is, amelyek mel-

lett elérhető a tixity-követelmény teljesülé—

se. (Az lCP V., l985-re vonatkozó fázisa ezen eljárások közül az ún. nem additív el- járást választotta, amely az összehasonlítás alapcélját tekintve a legkevesebb áldozatot követeli. Ezzel a módszerrel a GDP és aggregátumainak volumeneí bármely színi ten és regionális hovatartozástól függet—

lenül bármely országra kiszámíthatók.)

$. Ahmad, a Világbank munkatársa na—

gyon fontos. részben gyakorlati vonzatú problémával, az összehasonlitások egysze- rűsített módszereivel foglalkozik tanulmá—

nyában. Vizsgálja, milyen eljárások bevo- násával lehet a teljes körű összehasonlitá—

sok által igényelt nagy adatbázisnál lénye—

gesen kisebb alapján is kellőképpen hosz- nosítható eredményekhez hozzájutni. E megközelítés gyakorlati hasznosságát egy- értelműen jelzi az a tény, hogy éppen az lCP nagy adatigénye a fő oka, hogy jelen—

leg is sok fejlődő ország távol marad a programtól.

S. Ahmad tanulmányában a Világbank keretében végzett kutatásról számol be. A vizsgálatba kétféle redukált mintavételi el—

járást vonnak be és tesztelik is ezeket. Az egyik regressziós módszeren alapul. a másik különböző szakértői véleményeken. E mód—

szerekkel kiválasztott minták alapján végzett összehasonlitások eredményeit ezután össze lehetett hasonlítani az lCP eredményeivel.

Az összevetésből levonható következtetések optimizmusra jogosítanak. jóllehet, a szerző két fontos tényezőre nyomatékosan felhívja az olvasó figyelmét. Mivel e redukált infor—

máción alapuló módszerek célja az lCP—

eredmények becslése — hiszen az összeha- sonlítás körét újabb országokkal kívánja bővíteni —, ezek sem lehetnek mentesek az lCP hibáitól. Továbbá e módszerek semmi- képpen sem alkalmasak arra, hogy helyet tesítsék az lCP tényleges összehasonlitásait.

csupán olyan esetekben indokolt alkalma—

zásuk, amikor nincs lehetőség teljes körű összehasonlitásra. llyen esetekben viszont mindent el kell követni alkalmazásuk érde- kében.

A nemzetközi összehasonlításoknak mindig egyik sarkalatos pontja, hogy az összeha—

sonlitás milyen aggregációs módszert alkal- mazzon. Ezt a területet vizsgálják tanulmá—

nyukban H. K. Locker, D. Gerardi és Al Avdoulosl Az 1980-as lCP-alapadatokkal a három — egymással jelenleg is versengő ——

aggregáciás módszerrel: a Geary—Khamis-, az EKS- és az lCP-módszerrel nyert ered- ményeket hasonlítják össze. A különböző aggregáciás eljárásokkal nyert eredménye—

ket összevetik a kétoldalú Fisher—indexekkel, s így vizsgálják, hagyon hatnak egymásra

a nemzetközi összehasonlításokkal szemben

támasztott alapkövetelmények; azaz a ,,tran—

zitivitás" és az ,,additivitás" mennyiben gá- tolja a ,,jellemzőség" érvényesülését e három multilaterális módszernél. Ezeket a vizsgálatokat mind a világösszehasonlitás egészére, mind az általuk összeállított regio—

nalís összehasonlításakra elvégzik. Az lCP jelenlegi fázisában különös figyelmet érde—

mel. hogy mindezek mellett a tixity-elv be—

tartásának következményeit is bemutatják.

A regionális összehasonlitásokkal foglal—

kozó fejezet kiemelkedő tanulmánya a FAO—

jelentés. amely lényegében az lCP—ben al—

kalmozott Geary—Khamis—módszer alapján végez összehasonlítást 95 országra. Ez a projekt tehát, szemben az GDP felhaszná—

lási oldaláról közelítő lCP-vel, a mezőgaz—

dasági termelés összehosonlitósát végzi el

1970-re. 1975—re és 1980—ra

A FAO jelentésének nagyon gazdag számanyagában bemutatja 171 termékcso- port —— ezek az összehasonlítás átszámítási csoportjai -— nemzetközi átlagárát, ezen át—

lagárak relatív árindexeit (ahol a viszonyí- tási alap a búza nemzetközi átlagára), to- vábbá a 95 ország mezőgazdasági termelé- sének volumenét nemzetközi dollárban kife—

jezve.

A tanulmány fontos eredménye az egyes nemzeti valuták dollárhoz viszonyított hiva- talos árfolyamának és az összehasonlítás eredményeként nyert vásárlóerő arányának egymás mellé állítása. Ebbe a vizsgálatba -— amely az lCP-hez hasonlóan igazolja a valutakulcs nemzetközi összehasonlításoknál jelentkező torzító hatását — nemcsak a mezőgazdasági termelésre számított vásárló- erő—paritásokat (PPP—ket), hanem az lCP—től kölcsönözve a GDP egészére vonatkozó vásárlóerő-paritásokat is bevonják.

E tanulmány elsősorban azt tekintette lel—

adatának, hogy az összehasonlitásnál alkal—

mazott módszertant mutassa be, nagyon világosan tárgyalva e metodika meglevő hiányosságait is. Emellett közli az eredmé- nyeket is, ezek elemzésével, értékelésével azonban nem foglalkozik.

Ahogyan ezt a tanulmánykötet Ill. fejeze- tének gazdagsága is bizonyítja, az lCP- tipusú eredmények felhasználási lehetőségei igen széles körűek, bár még korántsem te—

kinthető teljesen kiaknázottnak ez a terület.

Számos kutató vizsgálta (illetve vizsgálja), hogyan alakul, mitől függ az országok (nem- zetgazdaságok) árszinvonala, amely nem más, mint az egyes valuták fő aggregátu—

mon (például GDP szintjén) értelmezett vá—

sárlóereje és a hivatalos valutakulcs közötti arány. Ch. Clague, a marylandi egyetem pro—

fesszora tanulmányának ,,A nemzeti árszín- vonalak magyarázata" címet adta, és a cim—

ben kijelölt feladatnak eleget is tesz. Tamil—

STATISZTIKAI iRODALMi FIGYELÖ 323

mánya első részében felsomkoztatja az ár- színvonalak alakulásával foglalkozó jelenle—

gi elméleteket, rámutatva a közöttük levő el—

lentmondásokra, illetve egyes elméletek egy—

oldalúságára. Véleménye szerint a jelenlegi elméletek döntő többsége csak monetáris tényezőkben keresi az árfolyamok és az árak változásának magyarázatát, holott az árszin—

teket a monetáris tényezők mellett az or- szágok különböző strukturális jellemzőinek függvényében is kellene vizsgálni. Külön fe-

jezetet szentel a külkereskedelemnek, az egyik magyarázó változónak a vizsgálatá- ra. Összegzésképpen pedig az i980—as lCP—

adatok segitségével teszteli a különböző el- méleteket, s ezek eredményeit részletesen is elemzi,

(Ism.: Bóday Erzsébet)

.

BALASSA. B.:

AZ AGRÁRPOLlTlKA

ÉS A NEMZETKÖZI ERÖFORRASOK MEGOSZLÁSA

(Agricultural policies and international resource allocation.) -— Journal of Policy Mode/[ing, 1988.

2. sz. 249—263. p.

A szerző a politikai gazdaságtan protesz- szora, a Világbank szakértője. Cikkével az agrárprotekcionizmus jelenlegi mértékét, jö—

vőbeni kívánatos helyzetét vázolja. Példáit általában az Európai Gazdasági Közösség (EGK) tevékenységéből meríti, de egyes EGK—n kívüli országokat is vizsgái,

Az EGK mezőgazdasági politikáját az jel- lemzi, hogy a termelők termékeikért méltá- nyos árakat kapnak. Ezáltal előnyt élveznek a közösségen kívül álló országokkal szem—

ben. Törekvésük volt, hogy a közösségen be- lül egységes mezőgazdasági termékárakat állapítsanak meg, amit nem sikerült követ—

kezetesen megvalósítani. Az erősebb devi—

zájú országok termelői általában magasabb árakat érnek el. Az EGK mezőgazdasági termékárai felülmúlták a világpiaci árakat, ennek hatására:

— megvédték saját termeiőiket,

- a magas mezőgazdasági árak a termelés nö- velésére serkentettek.

—- a korábbi importáló országok és az EGK egév sze is exportálóvó vált.

Az EGK országai az egymás közötti áru- forgalmon kivül a világ élelmiszerexportjábál is jelentős hányadban részesednek. Például (: cukorexportból 19 százalékkal, a vajéból 47, a sajtéból 45, a baromfiéból 39, a tojó—

se'ból 52, a marha— és borjúhúséból 14. a búza exportjából 17 százalékkal. A belső ter- melői ár és az exportár közötti különbséget az EGK közös alapjából támogatják, Ala—

csony exportáraik következtében a világpiaci árakat csökkentették, Az EGK közös alapjá-

7:

bál fizetett exporttámogatások gyorsan nőt- tek: 1970-ben 2.6 milliárd, 1980-ban 10,4 milliárd, 1986-ban 222 milliárd ECU—t tettek ki.

A legfontosabb mezőgazdasági termékek átlagos árviszonyai alapján az EGK-n belüli termékárak a világpiaci árakat 36 százalék-

kal haladták meg 1980—ban.

Japán és az Egyesült Államok külön fi- gyelmet érdemel. Japánban a mezőgazda- sági termelés támogatottsága jóval nagyobb, mint az EGK-országoké. A mezőgazdasági termékexport támogatása 1955—ben csak 175

százalékos volt. 1980-ban már 83,5 százalé-

kos. Az Egyesült Államok exportőreinek tá- mogatása viszont csökkent, illetve megszűnt:

1955-ben 2,4 százalékot ért el, napjainkban már nincs exporttámogatás. A japán mező- gazdasági termelés nagymértékű támogatá- sa megváltoztatta a jövedelmi viszonyokat.

Az 1950—es évek második felében a mező- gazdasági termelők jövedelme a nemzetgaz—

daság más ágaihoz tartozó vállalkozók jö- vedelmének 70 százalékát érte el. 1975-ben érték utól a mezőgazdasági termelők a má- sutt realizált jövedelmeket. 1980-ban már a mezőgazdasági termelők jövedelme volt ma—

gasabb 20 százalékkal. A mezőgazdasági termelés támogatottságát jelzi, hogy a 8 leg—

iontosabb termék (búza, takarmánygabona, rizs, marha— és birkahús, sertés- és baromfi- hús, cukor) belföldi termelői ára 1980-ban

Japánban 144 százalékkal. az Egyesült Álla- mokban 16 százalékkal múlta felül a világ- piaci árakat.

Az agrárprotekcionizmus következménye—

képpen az egyes országokban nőtt a föld ára: az utóbbi negyedszázadban az Egye- sült Államokban és az Egyesült Királyság—

ban kétszeresére, .lapánban majdnem tízsze—

resére. Ezekben az országokban megfigyel—

hető volt, hogy a tőke a mezőgazdasági ter—

melésbe áramlott át.

Az élelmiszert exportáló fejlődő országok számára a fejlett országok mezőgazdasági protekcionizmusa veszteséggel járt:

—— a fejlett országok szigorú importkorlátokat óiia- pítottak meg.

—— a korábbinál magasabb vámokkal sújtják a me- zőgazdasági, különösen a feldolgozott formában történő élelmiszer—behozatalt (néhány példa: a friss zöldség vámtéteie 8.9. a feldolgozotté 12.4, a friss gyümölcsé 4.8. a ieldoigozotté 16.6 százalékos).

A szocialista országokkal folytatott keres—

kedelemben az exporttámogatás hasonlóan hatott: az exportáló országokat kedvezőtle-

nül, az importáló országokat kedvezően érin—

tette.

A szerző a fejlett országok mezőgazdasági politikáját nem tartja megfelelőnek, mert az támogatja az exportot és sújtja az importot, és ezáltal növeli az előállítási költségeket, ami indokolatlanul terheli költségvetésüket;