Wettig,E.: Az Európai Gazdasági Közösség acélipara

102 STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

Ialatok nyeresége és a saját erőből történő felhasználás lehetősége. Nőtt a költségvetési támogatás, a termelési és a beruházási hite- lek állománya és a mezőgazdasági vállala- tok eladósodása.

A jelentős számú veszteséges kolhozban és szovhozban nincs meg az adósság visszafi—

zetésének reális lehetősége. Igy csökken a vezetők felelőssége az eszközök felhasználá- sában. a hatékony gazdálkodásban. Csök- kent továbbá az önköltség, az árak, a nye- reség ösztönző szerepe. Erősödött viszont az adminisztratív irányítás jelentősége, a felül—

ről megszabott mutatók, normatívák száma.

elburjánzott az adminisztráció, nőtt az irá- nyító apparátus létszáma.

Egyre inkább felmerül az igény, hogy az átlagosan gazdálkodó vállalatoknak saját termelésükből kell elegendő felhalmozási és ösztönzési alapot képezni. Az SZKP Központi Bizottságának 1982. májusi határozata nagy teret szentelt a felvásárlási árszínvonal eme- lésének, a mezőgazdaság és az agráripari komplexum már közreműködői közötti egyen- értékű árucserének. A plénum után napvilá- got látott határozatok (áremelés, árarányok korrigálása, a munkadíj színvonalának ará- nyosítása stb.) alapul szolgálnak a mező- gazdasági vállalatok stabil jövedelmezőségé-

ez.

A szerző a következőkben az árképzés visz- száságait említi. Például a KSZK—100 takar—

mánybetakarító kombájn teljesítménye az előző típusoknak 1,5-——2—szerese, ára azonban

8—10-szerese. Hasonló anomália. hogy az

előző időszakhoz képest elért értékesítési nö- vekményt a felvásárló szervezetek 50 száza- lékos felárral veszik át. A kedvezőtlen idő- járású években — amikor a ráfordítás majd- nem változatlan -— kevesebb a termék, a ter- melők elesnek az árkiegészítéstől. Termékeik kisebb mennyisége mellett ezért a felvásár- lási ár is alacsonyabb, mint a kedvező idő- járású években. A szerző azt javasolja, hogy a termelési költségektől függően évente álla- pítsák meg a felvásárlási árakat. és a fel- vásárlási árak a természeti és a gazdasági felíe'telektől függően differenciáltak legye-

ne .

A megfelelő árképzés megteremti a mező- gazdasági vállalatokban a bővített újrater—

melés eszközeinek forrását. Ezeket az eszkö- zöket a korábbinál nagyobb önállósággal és a költségvetés közreműködéséVel kell felhasz—

nálni. Eldöntendő az is, hogy milyen társa- dalmi—gazdasági fejlesztéseket kell saját for-

rásból, illetve a költségvetés számlájára vég- rehajtani.

Az új gazdasági mechanizmus szem előtt tartásával kell rendezni a járási agráripari egyesülések és a felügyeletük alá tartozó agráripari komplexumok viszonyát. Az eddigi utasításos irányítást fokozatosan a szakta—

nácsadás, a vállalatok technikai, technoló-_

giai, közgazdasági Iátókörének szélesítése váltja fel. Az agráripari komplexumon belül pedig a közreműködők gazdasági kapcsol—a—

toit, közös érdekeltségüket a végső ered- ményekben kell erősíteni. (Jelenleg például a kiszolgáló vállalatok saját tervmutatái'k tel- jesítésében érdekeltek és nem a mezőgazda- sági termelés optimális ellátásában.)

A járási agráripari egyesülésekben létre- hozott központosított alap Iehetővé teszi, hogy azt a végtermék szempontjából legfon—

tosabb ágazatok, illetve célok fejlesztésére használják fel. Csak az a probléma, hogy több— egyesülésben vagy egyáltalán nem kéA peztek ilyen alapot, vagy olyan keveset. hogy abból sem az aránytalanságokat nem lehet felszámolni, sem érdemleges fejlesztést vég—

rehajtani. A központosított alapot a részt vevő vállalatok adják össze.— Ha nincs ele—

gendő eszközük, nem jut fejlesztésre sem.

A teljes önelszámolás bevezetésének elő- feltétele az is. hogy a beszámoltatás az ed- diginél pontosabb legyen, és kiterjedjen az alapvető termelőegységek tevékenységétől az egész agráripari komplexum tevékenységére.

A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala.

az illetékes minisztériumokkal együttműköd- ve több beszámolójelentést dolgozott ki, pél- dául az áru útjának követésére, a terme—

lésben, a felvásárlásnál, a raktározásnál és a feldolgozásnál keletkezett veszteségek és azok okának megfigyelésére, (: kollektív rendben dolgozó termelőegységek teljesítmé- nyének és díjazásának megfigyelésére, az agráripari komplexum szférái jövedelmezősé-

gének felmérésére.

(Ism.: Szabóné Medgyesi Eva)

WETTIG. E.:

AZ EURÓPAI GAZDASÁGI KÖZÖSSÉG ACÉLIPARA

(Die Stahlindustrie in der Europöischen Gemein- schaft.) — DIW Víerteliahrshefts. 1985. 3. sz. 321—

354. p.

A világ acéltermelése folyamatosan nőtt 1974-ig. Ezt rövid stagnálás után rekordter- melés (1979-ben 746,3 millió tonna) követte, majd 1982—ben mélypontra (646,5 millió ton- na) zuhant az acéltermelés. az 1975. évi szintet éppen elérve. Nyugat-Európa országai az 1984—ben 711,4 millió tonnányi világter- melésben 22.1 százalékkal (1974-ben 26,3 százalékkal), az észak-amerikaiak 14 száza- lékkal (tíz évvel korábban 21 százalékkal) részesedtek, ugyanakkor a szocialista orszá- gok az 1974 évi 29.9 százalékról 37.2 szá- zalékra növelték arányukat.

Az Európai Gazdasági Közösség országai- ban a látható felhasználás 1984—ben 1155

STATlSZTIKAl lRODALMl FIGYELÖ 103

millió tonna volt az 1974. évi 120 millió ton- nával szemben a fontosabb vaskohászati ter- mékekből. Ez a termékkör nem tartalmazza a továbbieldolgozott (például kovácsolt, saj- tolt. öntött stb. ,,másodlagos" acélterméke- ket). Az elsődleges acélgyártás termékei a megfigyelt országok acélfelhasználásában mintegy 35 százalékkal részesednek. a leg- nagyobb acélfelhasználó gyártási ágakban saját öntödei, kovácsoló. sajtoló stb. bázisok alakultak ki, és ezek nettó exportőrként te- vékenykednek például a fémfeldolgozás és a fémtömegcikk-gyártás. a járműgyártás stb.

sajátos igényeinek megfelelően.

A termeléssel együtt az Európai Gazdasági Közösség országainak acélexportja is erőtel- jesen csökkent: az 1974—ben, 1978—ban és 1979-ben 24 millió tonnát meghaladó kivitel 1982-ben és 1983-ban 18 millió tonnára csök- kent, 1984—ben pedig 22,4 millió tonnára nőtt.

A fejlett ipari országokba irányult az Euró- pari Gazdasági Közösség acélexportjának kétharmada: országcsoportok szerint Nyugat—

Európa 30 százalékos aránya megelőzte Ame- rika (270/0). az ázsiai tőkés országok (190/0), a szocialista országok (140/0), valamint Afri-

ka (90/0) részesedését.

Az Európai Gazdasági Közösségen kivüli európai tőkés országokból (elsősorban Finn- országból, Norvégiából, Svédországból, Spa- nyolországból és Ausztriából) importálták a régió országai az 1983-ban 8.5 millió tonná- nyi mennyiség 60,6 százalékát (1977—ben az Európai Gazdasági Közösség acélimportja 10 millió tonna volt a vizsgált fontosabb elsőd-

leges acéltermékekből).

A mind nehezebb helyzetbe került acél- gyártók megsegítésére nemzeti keretekben is és az Európai Gazdasági Közösség Bizottsá- gában is számos kezdeményezés és intézke- dés történt. Ezek közé sorolható az acélter- melés önkéntes korlátozása. az alapvető ko- hászati termékekre a kötelező és önkéntes órlimitek meghatározása, valamint az im- portpolitika és -árak egyeztetése. Előirták például. hogy a régió összes acélfelhaszná- lásának tíz százalékát nem haladhatja meg a Közösségen kívüli országokból származó

import.

Az 1977—1978-ban megkezdett válságelhá- rító intézkedéssorozat -— kisebb hatásaitól el- tekintve —— nem javította lényegesen a Közös—

ség acéliparának nemzetközi versenyképes—

ségét. A nehéz helyzetbe került acélgyártók—

nak tetemes állami támogatást nyújtottak, egyidejűleg nőttek a kihasználatlan kohásza- ti kapacitások. Egy 1983 nyarán hozott ha- tározat értelmében évi 26.8 millió tonna több-

letkapacitás leállításával az 1980—ban 186.8 millió tonna összkapacitást a megváltozott piaci helyzethez kell igazítani. Az érintett 8 tagország közül az üzemleállitás a Német Szövetségi Köztársaságban évi 6,0, Olaszor-

szágban 5.8, Franciaországban 5.3, az Egye—

sült Királyságban 4.5 millió tonna felesleges- nek minősített hengerművi és kapcsolódó ka—

pacitást érint.

Szabályozták a termelés ütemezését, meny- nyiségét is: országonként, ezen belül gyár- tóművenként negyedéves kvótákat írtak elő a fontosabb acéltermékekre. Egyidejűleg az érintett országok költségvetéséből támogatást nyújtanak a struktúraváltással járó többlet—

ráfordításokhoz és a kohóüzemek leállításá- hoz. Átfogó fejlesztési célokat dolgoztak ki az 1990-ig terjedő időszakra, amelyek az acélfelhasználás várható változásaival is szá-

molnak.

Az előrejelzések áttekintették például a fajlagos acélfelhasználás várható mérséklő- dését a fontosabb ipari területeken. figye- lembe vették a Közösség acélexportját gátló (várhatóan nem csökkenő) protekcionista és iparfejlesztési intézkedéseket a fő piacokon, sorra vették azokat a kohászati kapacitás—

bővítéseket. amelyek növekvő importversenyt támasztanak. Az Európai Gazdasági Közös- ség prognózisa olyan következtetésre jutott.

hogy — a már elhatározottakon túl 1990-ig - évi 24.5 millió tonna meleghengerművi ka-

pacitás leállítása indokolt.

Ami a költségvetési támogatásokat illeti.

éles vita után úgy határoztak. hogy 1986. ja- nuár 1 után is indokolt a környezetvédelmi, a kutatási—fejlesztési, valamint az üzemle- állítási célok pénzügyi segítése. de 1988 vé- géig meg kell szüntetni a kohászat vesztesé- geinek állami szubvencionálását. A vita fel—

tárta azt is, hogy a kohászati üzemek le- állítása egyes körzetekben sok ezer munka- hely megszüntetésével jár, ez társadalmi fe- szültségeket vált ki, s az átmeneti időszak—

ban nélkülözhetetlenné válhat a regionális és szociális pénzalapokból a rászorulók segíté- se. Az üzemleállitás ennek megfelelően csak fokozatosan. hosszabb időszakban valósul-

hat meg ésszerű mértékben.

Nem kilátástalan az olyan akció, amely—

nek fő célja az. hogy a régió acélipara fel- készüljön a jövőben várható kereslet verseny- képes szinvonalú kielégítésére. Állami támo—

gatásokkal az alkalmazkodás meggyorsítha- tó, enyhithetők a strukturális változással já- ró feszültségek, és —— átgondolt korszerűsíté- sek révén — a lehető legtöbb kohászati mun- kahely fenntartható, A vonzó célokból azon- ban igen kevés valósult meg eddig, a kapa- citáskihasználásra eredetileg tervezett 80 szá- zalékos szintet 1984—ben meg sem közelítet- ték.

A meleghengerművi kapacitások tervezett csökkentése 1984-ben nagyrészt megvalósult, 1985 végéig pedig tovább csökkent. Ezek a hengerművi kapacitások 1980-ban csak 57.

1981-ben 55. majd két éven át 49 százalék-

ban voltak kihasználhatók. előzetes adatok

104

szerint 1984-ben a terhelést 52 százalékra növelték. A meleg- és hideghengerművek em- lített üzemleállításait követően 66—68 száza- lékos kapacitáskihasználás elérését tervezik.

a bevont lemezek gyártásában pedig 72 szá—

zalék is elérhető.

A megfigyelt 9 közösségi országban a vas- kohászatban toglalkoztatottak száma 1974 végén 792 200 fő, az 1984. év végi létszám 445 800 fő volt. A vizsgált időszakban az egy foglalkoztatottra jutó hengereltacél-termelés évi 146 tonnáról 205 tonnára nőtt, és az el- maradt Japán (1983—ban 336 tonna) és az Egyesült Államok (249 tonna) termelékenysé- gi színvonalától. A vaskohászat további 100—

120000 dolgozóját érinti, ha 1990—ig a terve- zett ütemben végrehajtják az üzemleállitá- sokat.

A vaskohászatat érintő válságprogram '—

miként a régió agrárválsága esetén is -— erő- teljesen érintette az acéltermékek külkeres- kedelmét. Az importkvóta azzal járt, hogy a fennálló tartozások kiegyenlítésére figyelem- be vett acélszállítások egy részéről le kellett mondani. Az Egyesült Államok és más orszá—

gok a Közösség importnehezitő intézkedései- re ellenlépésekkel válaszoltak. ami igen hát- rányosnak bizonyult az érintett exportőrök ré- szére.

A nyersacél-felhasználás prognózisa sze- rint a Közösség országai 1990—ben mintegy 83—89 millió tonnát vásárolnak, összesen 120 millió tonnás acéltermelés mellett. A prognó- zist évi 1 százalékos és (a maximálisnak te—

kintett) átlagosan évi 2 százalékos ipari ter- melésnövekedés mellett készítették, számolva a fontosabb felhasználó gyártási ágak struk—

turális változásaival is. Valószínű, hogy fo—

kozatosan mérséklődni fog a bruttó társadal- mi termék egységére jutó acélfelhasználás, mivel a régió országaiban az alapvető infra- struktúra kiépült, a továbbiak acéligénye pe—

dig elmarad például a vasútépítéssel, hid—

épitéssel jellemzett korszakokétól. A műszaki fejlesztés egyik alapvető hatása, hoay a gép- gyártásban, a hajógyártásban. az acélszer—

kezetek gyártásában és más jelentősebb acél—

felhasználó alágazatban lelassult a növeke- dés (visszaesések is előfordulnak), a dinami- kusan fejlődő területek (például a közúti jár- műgyártás, a villamosipari és elektronikai termékek gyártása) egységnyi termékkibocsá- tásához fokozatosan csökkenő acélmennyiség szükséges. Számottevően csökken az acélfel- használás szerkezetét meghatározó fontosabb gépipari termékek térmérete, súlya, egység—

nyi súlyra számítva növekszik fajlagos telje- sítőképességük. Olyan fémmegmunkálások terjednek el. amelyek a korábbiaknál kisebb hulladékképződéssel járnak, nő az anyagta- karékos eljárások aránya az acélfelhasználó üzemekben. A közepes minőségű szabványos acélok helyettesítése is folytatódik: a terve—

zők egyre több műanyagot. kerámiát. köny- nyűfémet. fát alkalmaznak.

A mennyiségi prognózisoknak az ipari ter- melés növekedési ütemétől függő változatai az acélexport alakulását is figyelembe vet- ték. Fontos feltétel, hogy erősen koncentrált a kivitel: az Egyesült Államok, a Szovjetunió és néhány európai tőkés ország részesedése kereken 60 százalék volt. Elvileg Finnország.

Norvégia, Svédország vaskohászata képes acélfelhasználását saját termeléséből fedez- ni, de a választék meghatározott részeit előnyösebb a Közösség országaiból importál- niuk. Svájcban az acélfelhasználás 40 szó- zalékát adja a kohászat, importjuk tartósan fenntartható az Európai Gazdasági Közös-—

ségből. Spanyolország képes nagy mennyi- ségű exportra a tömegárukból, ugyanakkor meghatározott minőségű laposterméket (pél- dául lemezt) főleg importból szereznek be a termeléshez. Ússzkapacitását tekintve a Szov—

jetunió is önellátó, de az Európai Gazdasági Közösségből szerzi be a jobb minőségű, kü- lönleges méretű és összetételű acélterméke—

ket. és importjának volumene — a prognózis szerint — a jövőben sem fog csökkenni.

Protekcionista korlátozásokba ütközik az Egyesült Államokba irányuló acélexport, mi—

vel a sokkal versenyképesebb japán. nyugat—

európai. dél-koreai, brazil, mexikói, venezue- lai stb. cégeket ,,önkéntes" mennyiségi kor- látozásokra szorítják. Az Egyesült Államok összes acélbehozatala (1984 októbere óta) nem haladhatja meg a belföldi forgalom 18 százalékát; évi 1.5 millió tonnában maximál—

ták az acél-féltermékek importját. Az acél- csövek mellett 16 további termékre 1985 au- gusztusa óta tételes kvótát ír elő az Egyesült Államok importszabályozása.

A prognózis sorra vette a fejlődő országok iparosodásának hatását az egyes földrészek acélkeresletére. Az afrikai országok évi 2—3 millió tonnányi behozatalának kereken egy—

harmadát 3 ország (Algéria. Marokkó és Tu- nézia) veszi át a Közösség országaitól. A már működő és az épülőben levő helyi kohászati üzemek egyre több acélfélterméket vásárol- nak. Vannak olyan OPEC-országok (például Líbia, Nigéria). amelyek acéltermékekből ön- ellátásra törekszenek. és terveikben növekvő acélexport is szerepel. India acélimportja évi 1—2 millió tonna, amit kohászati kapacitásá- nak növelésével mérsékelni fognak.

Az elavult kohászati üzemek korszerűsíté—

sére 1979 óta (: Kinai Népköztársaság is figyelmet fordít. Továbbra is importra lesz szükség. de a magasabb feldolgozottságú különleges acélokból. A Közösség országai—

nak viszont számolniuk kell a nagy szállítási költségekkel, valamint a Kínával szomszédos országok versenyével.

(Ism. : Nádudvari Zoltán)