Természetfilozófiai antropológia hiánya és szükséglete a felsőoktatásban
KISS TAMÁS
R égi és g yö trő kérdése a felsőoktatásnak, hogy ne pusztán analitikus je lle g ű szakm ai ism ereteket nyújtson, hanem m egpróbáljon egy olyan tárgyat is b e ikta tn i rendszerébe, am ely egyfajta szintézist nyújt. A szakbarbarizm us korában ez különösen nehéz vállalkozás, hiszen ahhoz először a term észetfilozófiát kellene feléleszteni, és m eg kellene p ró b á ln i a bölcsészet- és term észettudom ányok valam iféle sajátos szintézisét létrehozni, s azt m int alaptárgyat az egyetem eken, főiskolákon bevezetni. Jóm agam egy ilyen szintézisre tettem kísérletet, a m e ly m á r nem pusztán elm életi m egfontolás, hiszen a „Term észetfilozófia", továbbá „A hum án ökológia és a nevelés" tárgyakat egyszer m á r végigtanítottam a JP T E P edagógiai Tanszéken, továbbá a P O TE E gészségügyi Főiskolán ha so n ló s ike r
re l szerepelt a „ Term észetfilozófia és hum án ö kológia” c ím ű sp e ciá l kollégium is.
Ezen tapasztalatok vezettek újabb kutatások felé, az alaposabb e lm é le ti m eg a la pozáshoz, az alapelvek kim unkálásához
Miért éppen természetfilozófia és antropológia?
A válasz nagyon töm ören összefoglalható: a bölcselet- és a tudom ánytörténet eddigi m ozzanatai miatt.
Az indoklás ugyancsak kézenfekvő;
A Homo sapiens, a neolitikumtól kezdve elsősorban a term észettel és önm agával fo g lalkozott. A term észethez való viszonyulása égetően fontos volt, hiszen fennm aradása függött tőle. A mítoszok lényegileg sajátos term észetfilozófiák, különösképpen a te re m téstörténetek, amelyek a már m egtapasztalt valóság antropom orf, antropocentrikus áb rázolásaiként is felfoghatók, de az em b e rszá m á ra életbevágóan fontos etológiái, ökoló
giai ism eretekről is árulkodnak (lásd pl. Kerényi, Hamilton, Bettelheim, M orford-Leonar- don, Graves és szám talan szerző művét, továbbá az „eredeti” irodalom ból, Platon, Luki- anosz, Apollodorosz, P lutarkhosz m űveik zöme term észetfilozófiai alapállású, telis-tele ökológiai gondolattal, sok esetben terepkutatási eredm ényekkel, orvosi-ökológiai m egfi
gyelésekkel (pl. H ippokratész), de ezen írásokban m indvégig ott lappang az ember, mint sajátos term észeti és „lelkes lény” (A risztotelész kifejezése szerint, lásd: Lélekfilozófiai írások.), aki tudatában van alkotó term észetének, de ugyanakkor korlátainak is. A te rm é szet- és bölcsészettudom ányok szükségszerű együttes m űveléséből egy igen izgalmas, szintetikus jellegű emberkép néz vissza ránk, évezredes távlatokból, melyet nehéz más fogalom m al illetni, mint term észetfilozófiai antropológia. A tárgy, illetve tudom ány (?) m egalkotója tehát sem m iképpen sem lehet jelen írás szerzője avagy más tudós ember, hiszen, mint oly sok más felfedezés esetében, alaposan m egelőztek bennünket. Mi csak csúnyán elfeledtük m egérteni nagyszerű elődeinket. Már puszta nevek em lítésére is nyil
vánvalóvá válik egy term észetfilozófiai antropológia léte. G ondoljunk csak Thalészra, A naxim androszra, Püthagoraszra, Hérakleitoszra, Em pedoklészre, Leukipposzra, D io-
TERMÉSZETFILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA HIÁNYA ÉS SZÜKSÉGLETE.
genészre, Platánra, Arisztotelészre, Lucretius Carusra, Ciceróra, Senecára, H é ro d o to sz
ra, Hippokratészre, Varróra, Vergiliusra, M arcus Aureliusra - és a felsorolás még legalább száz nevet tartalm azhatna, a görögség és a római világ nagyszerű alakjai közül. G on
doljunk csak bele abba, hogy szám ukra az asztronómia, a mértan, a m atem atika, a fizika, a term észetrajz, az orvostudomány, az etológia, a kémia, a lélektan és a földrajz még a filozófia nagy szintéziséhez tartozott, melynek legdöbbenetesebb humán aspektusa ép
pen az volt, hogy meg sem próbálták - a mai „m odern” , m indent elsöprő te rm é szettudom ányokkal ellentétben - a szubjektum ot, az embert, az anthropost kikapcsolni a m egism erés folyam atából, pedig akkor még nem létezett „kognitív pszichológia” . Ter
m észetfilozófiájukkal és antropológiájukkal éppen az em ber esendőségét kívánták hang
súlyozni és filozófiai értekezéseikben mutatták be a tiszta tudom ányhoz vezető utak le
hetséges m ódjait. Ez az önkontroll, amit azóta is lázasan keres az ember, amit hiába próbál m egértetni a bölcsész a term észettudóssal, utóbbi pedig sokszor minden erőfe
szítése ellenére sem képes megértetni bölcs partnerével a term észeti környezet létezé
sének, gondozásának, m egism erésének jelentőségét. Valahol a filozófia és tu d o m ánytörténet zegzugos útvesztőiben elszakadt egy fonal; a lélek - tudom ány fonala, am ely a szakbarbarizm ushoz vezetett, m egszüntetve a szaktárgyak fogalm ainak filozo
fikus mélységű elem zését, és annak oktatását az egyetem eken. Pedig az egyetem esség szintézist követel, am ely lehet korszerű is (lásd S chrödinger m unkásságát, avagy a mi S zent-G yörgyi A lb e rtu n ké t).
Érdekes m ozzanat az is, hogy a keletről, azaz Görögországból érkezett „nyugati m ű
veltséget" mily hirtelen elfeledte a kapitalizm us embere, a „rat race" áldozata (lásd B er- talanffy), és a profitterm elés lázában lassan elhagyta lelkét is, nem is beszélve a filo zó fiáról, mely csak a kiválasztottak hobbijává vált. Ezen folyam atot a kereszténység-görög
ség sajátos összefonódottsága - különösen a Római Birodalom bukásának éveiben -és a zsidó-keresztény kultúra kivirágzása sem tudta és tudja m egakadályozni. Helyette iszo
nyatos m ennyiségű interdiszciplína születik, amely sok esetben a süketek párbeszédére utal, m ivel alapvető term észetfilozófiai műveltség nélkül nem lehet sikeres, alapos fogal
mi behatároltságokkal operáló tudom ányközi kutatásokat végezni. De nézzük röviden a bizonyítékokat, hogy miről is szól pl. a mült és a jelen század nyugati filozófiai és lélektani irodalm a, m elyek az irányadó lélektani tendenciák és vajon miért éppen azok? Term é
szetesen itt is csak néhány - bár kirívó - példa kiragadására van lehetőség. íme - K ier- kegard: Félelem és rettegés, Bauer-Freud: Tanulmány a hisztériáról, U nam uno: A tra g i
kus életérzés, N ietzsche: Ecce Homo, Spengler: A Nyugat alkonya, S artre: A lét és a sem m i, Popper: A historicizm us nyomorúsága avagy A tudom ányos ism eretek növeke
dése, M arcuse: Az egydim enziós ember, Camus: A lázadó ember, B ertalanffy: Robotok, ember, gondolkodás - és így tovább... A trendek tehát valami rém ületes melankóliáról szólnak, lelki összeom lásról, pesszim izm usról, dekadenciáról, benne a két világégés összes borzalm ával, idegi lenyomataival. Hová jutottál Homo sapiens? Elmondható, b á r
m ennyire is fájdalm as: napjainkra m ár teljesen eluralkodott a lét- és ism eretelm életi v á l
ság, am ely a szaktudom ányokat, elsősorban a term észettudom ányokat viszi konceptu
ális válságba, m elynek jeleit a kívülálló az egyelőre még meglévő felszíni csillogás, áru- döm ping miatt nem észleli, de az már világos például, hogy a légkör m elegedésére, e l
szennyeződésére, az ózonlyuk tágulására stb. nincsenek receptek, koncepciók. M egje
lentek és uralkodnak a tudom ányok gyors m űvelésének ideológiái és izm usai is, így pé l
dául a pozitivizm us, em pirizm us, biológiai utilitarizmus, fenom enológia stb, m elyek kizá
rólagos alkalm azása példának okáért az ökológia tudom ányát a teljes m ódszertani és konceptuális csődbe döntötte, és szinte taníthatatlanná, parttalanná, fogalm ilag széteső- vé vált.
Az ökológia tudom ányának vonatkozásában fényesen beigazolódott, hogy ism eret és lételm életi alapozás, továbbá a szakm ai fogalm ak filozofikus analízise elm életének és történetének feltáratlansága. W orster 1985-ben megjelent műve nem más, mint az an
golszász gondolkodásm ód dicsőítése, elfeledve a klasszikusokat, m integy kiszorítva az európai gondolkodókat, érdekes módon pontosan a szem lélet alapítóit... Ezt az egyre inkább elszaporodó és Am erikából táplálkozó magatartást nem lehet nem angolszász
tudom ányos nacionalizm usnak nevezni, amely legalább úgy terjed, mint a kom m ersz am erikai filmipar, melyben az ötödik utas a „halál"...
A tudom ánytörténet, a filozófia és a term észetbölcselet szétszakadása közepette az oktatás csak némán, döbbenten figyelte és figyeli a táguló szakadékot, és a roham os specializálódás közepette már-már rem énytelennek ítél m indenféle szintézist. W olfgang Kraus szavai nagyon megszívlelendőek: „Es ami az egyetem eket és iskolákat illeti, ezek nyugtalanságukat egy időben term ékeny szellemiségű, hatásos publicisztikai akciókkal juttatták kifejezésre; problém ájuk ma sem anyagi vagy szervezeti jellegű, hanem kultu
rális: nem lenne elegendő több egyetemet és iskolát létesíteni, és jobb körülm ényeket terem teni tanár és diák számára, mert akik építik, nincsenek tisztában azzal, mit is kéne a műszaki, term észettudom ányos és gazdasági tárgyakon kívül tanítani. M indez a nyu
gati dem okráciákban m ostanra végzetes szellemi kiüresedést eredm ényezett. A g a zd a ság, a fogyasztás és az anyagi siker annyira előtérbe került, hogy minden más gondolat, törekvés és érzelem már csak keveseket érdekel.”
Elm ondhatjuk, hogy Magyarországon jelenleg kettős sokk érvényesíti hatását: az e l
múlt rendszer filozófiáját megölő oktatása (a KGB 1947-es dokum entum ának 35. pontja alapján), továbbá a tudom ányos szintézis lehetőségét lebecsülő szakbarbár kapitalista szellem m egjelenése ugyancsak jelentős veszélyforrás. Éppen ezért, avagy ezért is kell m egterem teni egy lehetséges, oktatható szintézis alapjait, és m egvalósítani annak kö
vetkezetes végrehajtását, hiszen - mint e rövid áttekintés is jelezte - van honnan m erí
teni. A tudom ányok és interdiszciplínák iszonyatos sebességű szaporodása miatt te rm é szetesen az antropológia is alaposan feldarabolódott. Ma már beszélnek humán, orvosi, biológiai a n tro p o ló g iá kró l, de szintézisre nem vá lla lko zik senki, ped ig a H om o s a p i
ens m ár jobban nem dara b o lh a tó fel. Ahogy eltűnnek a szin té zise k, ügy fe le jtő d ik el az a la p tá rg ya k, a la p tu d o m á n yo k fogalm a is, hiszen - és ez nem cse ké ly m é rtékben m ár lé le kta ni m o zzanatokat is tükröz - m inden kis ré szte rü le t s za ke m b e re ö n m a g a ku ta tá si tá rg yá t te k in ti a laptudom ánynak, m e todikájával egyetem ben, am i ö s s z e s s é gében szem lélve, főleg egy egyetem es, a filo z ó fiá t sem nélkü lö ző tu d o m á n y h iá n y á ban, tra g ik u s n a k m ondható.
No persze nagy baj van az úgymond „m űszaki-term észettudom ányok” és a „te rm é szettudom ányok" mint fogalm ak behatárolásában is, hiszen amíg a m űszaki oldal so k szor éppen a term észetet sem m isíti meg a maga technokrata szem léletével, addig a szó szorosabb értelm ében vett term észettudom ány éppen a technokrácia ellen harcol. így kerülhet egy kalapba ökológia, term észetvédelem , orvostudom ány és m ondjuk ép ítő m é r
nök, gépészm érnök... Hol maradt a diszciplináris értékű és szintű szétválasztás? így a z
tán végképp nem csoda, hogy ma már szinte senki sem tudja, mit is értünk te rm é szetfilozófián. Pedig napjainkban különös jelentősége van, hiszen az kétségtelen, hogy a term észettudom ányok évtizedeit éljük, bár kissé fejvesztve.
Az is világossá vált, hogy a technokráciát nem lehet saját fogalm aival és tananyagával m eggyőzni arról, hogy nem ártana szélesíteni ism ereteinek horizontját, esetleg saját e l
méleti fejlődése érdekében is, de ugyanez sok esetben bölcsészekre is igaz lehet. R ö
viden: nagyon nehéz egy agyat átprogram ozni akkor, ha nem szoktatták hozzá a korai szintézis igényéhez! Ezért is kell egy szintetikusan meditáló, gondolatokat ébresztő, a szakm ai fogalm akat filozofikus mélységben elemző tárgy, tudomány, és éppen ezért ez nem lehet más, csak a term észetfilozófiai antropológia.
A mitológiai embertől a technokratáig
A fenti elm élkedés folytatásaképpen most egy sajátosnak m ondható bölcselettörténeti sémát szeretnék bemutatni, elsősorban term észetfilozófiai aspektusból, felvázolva a m á ra fájdalm assá vált elágazásokat és kétségbeesett holisztikus kísérleteket. Az autenti- kusság érdekében a szerző itt nem hagyatkozhat kizárólag saját érvelésére, hanem a szubjektivitást sem nélkülöző tallózást kell végeznie a régi korok bölcseleti é rte ke zé se i
ben, tudva, hogy a terjedelem adta korlátok miatt sem lehet kitűzni a teljesség elérésének célját. (Talán egy, a jövőben megjelenő könyvben.)
TERMÉSZETFILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA HIÁNYA ÉS SZÜKSÉGLETE A tudatra eszm élés kreativitást kiváltó pillanata talán a m itológiai em bernek jutott osz
tályrészül, és bizonyára ő volt az, aki elsőként próbált m egfogalm azni, elgondolni érzé
seket, jelenségeket és m egértetni önm agával a kettő elválaszthatatlanságát, mely oly
annyira sajátja a Homo sapiensnek. Nagy valószínűséggel ez a mozzanat volt a te rm é szetfilozófia m egszületése, de egyben antropológiai gúzsbakötődése is. A term észethez való első nagy kreatív mentális adaptációs kísérlet elemi erővel rázhatta meg véghezvi- vője minden porcikáját és nyilvánvaló, hogy hatalmas biztonságérzettel árasztotta el. Ke- rényi írja: „... a m itológia azoknak, akik benne gondolkoznak, és általa fejezik ki m agukat, egyúttal élet- és cselekvési forma. Gondolat és élet közt itt nem tátong sem m iféle űr.”
M ajd így folytatja: „Az élő m itológiát élik, kifejezés-, gondolat- és életform a és mégis anyag. Nem pusztán form a vagy képzeletmód. A mitológia feltételez ugyan bizonyos sa játos m itológiai gondolkozásform át, de csak annyira, mint am ennyire a költészet egy köl
tői, a zene egy zenei gondolkozásform át feltételez. Ahol a m itológia m egjelenik, alkotá
sokban jelenik meg, akár a költészet vagy a zene, igaz, hogy többnyire névtelen alkotá
sokban."
Való igaz, a m ítoszok sajátságos életform ák megnyilvánulásai és szinte a Jung-i ar
chetípus-elm élet igazolva jelenik meg bennük népektől, koroktól függetlenül a „kollektív tu d a tta la n ”, melynek neve: term észet. És ez a jelenség, vagy inkább tény, tökéletesen logikus, hiszen az első élőlény is „környezetből lett", magában hordozva mindazt, melyet most belülről, leikével és értelm ével szemlél és próbál értelm ezni. Éppen ezért, m ár a m itológiai em ber gondolkodásában fellelhető a term észetfilozófia és ökológiai bölcselet, melyet azonban igazából csak a görög bölcselők voltak képesek a maga teljességében m egjeleníteni, nagyon sok esetben mitológiai háttérrel, illetőleg m itológiai cselekm ények
be ágyazva. De lássunk egy rövid példát mítosz és term észetfilozófiai, ökológiai bölcselet összefonódásáról, Graves alapján, a pelaszgok terem tésm ítoszát tekintve. A m ítosz a m egszokott m ondattal indul: „Kezdetben volt a káosz." Ebből em elkedett ki mezítelenül a „M indenség istennője”, Eurünome, de nem volt hol megvetnie lábát, így elválasztotta az égbolttól a tengert és kéjes táncba kezdett a hullámokon.
A Kháoszt mi általában valam i rendezetlen, zűrzavaros, m eghatározhatatlan je le n sé g nek vagy anyaghalm aznak tekintjük. Itt azonban nem erről van szó, hiszen ebből a zű r
zavarból egy tökéletes emberi test emelkedik, bomlik ki szinte szem ünk láttára. Az anyag
halm azban tehát győzött a term ékenység, a nőiség, hogy megszülje a világegyetem et.
Term észetesen m egjelenik a víz is, ebben az esetben mint a násztánc színtere.
Majd északról nagy szél kerekedett, Eurünomé elkapta, és izgató sim ogatásának ha
tására m egszületett Ophion, a nagy kígyó, ami itt egyértelm űen a hím vessző szim b ó lu ma. A natóm iai szem pontból a kígyó feje a hímtag fejének, a nyaka a nyakának, a farka a nyelének felel meg. A bizonyítékot pedig maga a mítosz szolgáltatja, hiszen Eurünomé a kígyóval egyesül, és tőle esik teherbe Az aktus féktelenségében a Mindenség istennője a habok fölé em elkedett, majd beteljesülvén leereszkedett a hullámokra, mint galamb, hogy m egtojja a Világtojást. Ez a furcsának tűnő metamorfózis: nőből - galamb, a szó szoros értelm ében a „más állapotot" is szim bolizálhatja, azt a megrázó lelki és testi é l
ményt, am időn egy nő megterm ékenyül. Ugyanakkor sok más népnél is a tojásból szü letik a világ. A tojás itt azonos a majd belőle kirobbanó világegyetem m el. A tojás, a bu rokban született világ, a védett élet szimbóluma, a biztonságos anyaméh, és a költés vagy szülés (itt ez teljesen egyre megy) következtében a burokból bújnak elő a csillagok, a Nap, a Hold, mindenféle bolygó, és term észetesen a Föld: hegyekkel, folyókkal, fákkal, növényekkel és mindenféle más élőlénnyel. A költésben, a tojás védelm ében a kígyó is részt vesz, csakúgy, mint a term észetben. De nem pusztán a kígyó, hanem a galamb esetében is logikus egym ásutánban következik a tojás, költés mozzanata.
Érdekes, de m ítoszról lévén szó nem meglepő, hogy milyen erőteljes hangsúlyt kapnak ivarsejtek, ivarszervek. Ezen kiem eléseket hangsúlyozva, a m etaforák szárnyain válnak szinte azonossá kifejlett lények ivarszervekkel, így pl. a kígyó a hím vesszővel, a tojás az anyam éhhel. A kígyó a metafora által válik emberi nemzőszervvé, így küszöbölve ki a különböző fajok közötti szaporodás lehetőségét. Világos ugyanis, hogy em ber sohasem közösülhet hüllővel, de azért a gondolatainkban ott m otoszkálhat a kis ördög, hogy a m i
tológiai em ber term észetközelségében a fajok közötti nemi kapcsolatot sem találta ki
zártnak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a mitológiai ember nem minden állatfaj esetében is
merte fel a két nem között meglévő jelentős fenotípusos (külső színbeli, alakbeli) különb
ségeket, és sokszor hihette azt, hogy két különféle faj egyedei párosodnak. Különösen érvényes lehetett ez pl. a madarakra, ahol a hím ek általában sokkal tarkábbak, az ud
varlás során a nősténytől teljesen elütően viselkednek.
Jelen mítoszban kétségtelenül fellelhető a nemi aktus lélektani jelentősége is, kezdet
ben mint az egym ásrautaltság fizikai értelem ben való m egnyilvánulása, melyben nem csupán egy test - a tojás hanem az érzelem is világra jön. Röviden úgy m ondhatnánk, hogy a lelki m otivációk a nemiségben fogantak. Ebben a valóság elemein túlm utató fo r
gatagban minduntalan előbújik az emberi mentalitás, a világ, a Shakespeare-i hasonlatot beteljesítve tár elénk egy teljességet érzékeltetni képes antropológiát, am ely a te rm é szetből ellesett csalafintaságokat is magában rejti, majd alkalm as pillanatokban, mint kí
gyó a nyelvet villantja ki a mindenség felé.
A term észet egyik legvéresebb, öröklött csalafintaságának szám ít az a pillanat, am időn a párzást végző vagy befejező nőstény megragadja és felfalja az őt élettel m egáldó hímet.
Eurünomé pontosan ezt cselekszi Ophionnal, csakúgy mint például a fekete özvegy, vagy az imádkozó sáska az állatvilágban. A hímre ugyanis m ár nincs többé szükség, az iva
dékokat egym aguk is fel tudják nevelni, Eurünom énak pedig végre volt ideje m ozgásba hozni a hét égitestet, a Napot, a Holdat, a Marsot, a Merkúrt, a Jupitert, a Vénuszt és a S zaturnuszt. A bolygók mögül term észetesen ismét előbújt a term észet és az em beri lé
lek, mégpedig a világosság, a varázslat, a növekedés, a bölcsesség, a törvény, a sze re lem és a béke form ájában. A M indenség istennője a bolygók „m űködését” egy titánra és egy titaniszra, azaz egy nőre és egy férfira bízta, így transzplantálva át e nem iséget, a szaporodás lehetőségét az egész világegyetem re.
A term észetfilozófiai antropológia értelm ezését erősíti meg G raves érdekes történelm i m agyarázata, mely szerint: „Az ősi Európában nem voltak férfi-istenek. A Nagy Istennőt halhatatlannak, változhatatlannak és m indenhatónak tekintették... A N agy Istennő tartott ugyan szeretőket, de csak élvezet céljából, s nem azért, hogy gyerm ekeinek apja legyen.
Az em berek a m atriarkától féltek, őt imádták, és neki engedelm eskedtek..., az ő sm isz
térium pedig az anyagság volt....” Ilyen istennő volt Eurünomé is, és ő is annak a „s z o kásnak^ hódolt, mely szerint: „... a törzs nimfája minden évben választott m agának egy szeretőt a környezetében lévő fiatalem berek közül, s ez lett a király, akit az év leteltével feláldozott... Szétfröccsent vérével m egterm ékenyítették a fákat, a gabonát és a nyájakat, húsát széttépték és nyersen felfalták a királynő nimfa társai, a szuka-, kanca- vagy e m se-álarcot viselő papnők..." Később ezt a szokást úgy módosították, hogy a nyári és a téli napfordulón egyaránt megölték a kiszem elt és elhasznált férjeket, m ivel akkor már két férjet fogyasztott évente az istenasszony. Az elem zés alapján már nem tűnhet v é le t
lennek, hogy a téli napfordulókor feláldozott férfi „jutalm ul jósdai kígyó alakjában öltött újból testet." Legfontosabb szervévé, a szaporodás egyik szim bólum ává; hím vesszővé v á lt1 A term észettel ily érdekes kapcsolatban álló pelaszgok valam ikor Kr.e. 3500 körül léteztek, valószínűleg Palesztinából vándoroltak a görög szárazföldre.
„Az első em ber pedig Pelaszgosz, a pelaszgok őse lett. Árkádia földje szülte.” Életüket a m ítoszból ism ertük meg...
Most pedig evezzünk tovább a term észetfilozófiai antropológia egzaktabb szintjére, melyet a m ítoszokból való „távolsága" miatt már inkább csak term észetfilozófiai és öko
lógiai bölcseletnek nevezhetünk. Rövid példánk itt Platón; P rotagorasz cím ű dialó g u sá nak egy kis részletére korlátozódik, am elynek term észetfilozófiai m egközelítése m ind
máig hiányzik. Ma már, sajnálatos módon, logikusnak látszik, hogy a bölcsészeknek nem tűnnek fel igen jelentős term észetfilozófiai összefüggések, sok esetben előrem utató, zse niális m egsejtések, így mindezek felfedezése, s ílymódon pl. az ökológiai gondolkodás történetének feldolgozása is, a filozófiai irodalom ban is jártas term észettudósokra vár.
Jelentkezők azonban erre a szerepkörre nemigen akadnak...
Kétségtelenül elolvasandók és jelentősek az eddig m egjelent Platón-elem zések, így pl. Szabó Á rp á d írása is, hiszen utóbbiból tudhatjuk meg, hogy a Protagorasz dialógus
„...egyike a legkorábban megírt műveknek, talán még Szókratész halálát m egelőző é ve k
ből.' Ez a Szabó által „szabadon költött beszélgetésének nevezett eszm efuttatás d öb
TERMÉSZETFILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA HIÁNYA ÉS SZÜKSÉGLETE.
benetes éleseszü logikával olyan, ma már biológiainak, sőt evolúcióbiológiainak és öko
lógiainak is nevezhető m egállapításokat is tartalmaz, amit nem lehet nem észrevenni, és az egyetem es biológiatörténet szám ára is közkinccsé tenni! Érdemes idézni néhány gon
dolatot a felejthetetlen sorokból:
„H ajdanában volt egy korszak, amikor már voltak istenek, de halandó fajok még nem léteztek." Aztán az istenek „...m egbízták Prométheuszt és Epim etheuszt, hogy lássák el őket szükséges dolgokkal, és osszák szét köztük megfelelő módon a különböző képes
ségeket." Eddig kapaszkodik a történet a mitológiai értelem ben vett terem téshez. Epi- m etheusz egyébként Prom étheusz fivére volt a mítosz szerint, jelentése „az utóbb gon
d olkodó” (G yörkössy-Kapitánffy-Tegyei: Ó görög-m agyar nagyszótár), am ely a jellem ző em beri feledékenységre, szórakozottságra utal. A term észetbúvár szám ára azonban csak ezután kezdődnek a szellem i izgalmak. íme: „Akinek erőt adott, attól m egtagadta a gyorsaságot, a gyengébbeket azonban éppen a gyorsasággal ruházta fel; egyeseket fe l
fegyverzett, a védtelen szervezetek oltalmára viszont másfajta képességeket eszelt ki.
A m elyiküknek ugyanis kis testalkatot juttatott, a m enekülésre szárnyakat adom ányozott vagy pedig föld alatti lakóhelyet; azokat a lényeket, amelyeket nagysággal tüntetett ki, éppen nagyságuk óvta meg. A többi tulajdonságot is hasonló módon, az egyensúly b iz tosításával osztotta ki. M indezt pedig annak szem előtt tartásával eszelte ki, hogy egy fajt se tegyen ki a pusztulásnak.” Most gondolatban az isten helyébe iktassuk be a te r
m észetes szelekció fogalm át, és kurtán-furcsán ott fog állni előttünk a darw ini gondolat csírája... Platón kifejezi, amit egyetlen biológus sem tett meg azóta, hogy az egyensúly, például a biológiai, ökológiai egyensúly fennm aradásának, kialakulásának alapfeltétele a biztonság! Platón nem a Hobbes-i agyú, huszadik századi term észetkutató agresszív érvelésével dolgozik, hiszen tudta, hogy a „m indenki harca m indenki ellen” elve sohasem valósulhat meg a gyakorlatban, mert az eleve kizárná fajok keletkezését, de főleg fenn
m aradásukat. Mindezen m egsejtéséhez nem volt szüksége terepm unkára, bonyolult szám ításokra, m indenféle gépekre. Elég volt a gondolkodás tisztasága is. Pedig hol volt akkor még Hobbes, D arwin és az atom korszak! Most pedig nézzük az oly sokat hangoz
tatott struktúra-funkció egységének megvalósulását, a biztonság ökológiájának előjáté
kát, és a m egdöbbentően „korszerű", a darwinizm us sarkalatos pontjába torkolló érvelést:
„M iután így kellőképpen m egvédte őket, hogy elem ésszék egymást, azt is kieszelte, hogy m iképpen tegye szám ukra elviselhetővé az évszakok változását. E célból sűrű szőr
zetet és jó erős bőrtakarót adott rájuk, hogy megfelelő védelm ük legyen a tél hidege ellen és a fo rró sá g o t is elviselhessék, valamint, hogy szőrzetük meg bőrük saját term észet adta takarójuk lehessen, ha a vackukba vonul. Lábuk védelm ére egyeseknek patát, m ásoknak erős, vérleien bőrt adott. Majd táplálékukról gondoskodott, és m indegyiknek mást és mást jelölt ki: egyeseknek a föld füvét, m ásoknak a fák gyüm ölcseit, megint csak másoknak, gyökereket. Ném ely állatnak más állat húsát adta táplálékul. Úgy intézte a dolgot, hogy az ilyenek csak keveset kölykezzenek, azok az állatok viszont, am elyek az előbbiek tá p lálékául szolgálnak, igen szaporák legyenek: ezzel a faj fennm aradását akarta b iztosí
tani.” Utóbbi m egállapítást milyen híres tudom ányos törvényszerűségnek tekinti napjaink populációökológiája, és abban a hitben ringatja magát, hogy ez egy XX. századi „talál
m ány” ... Pedig hát, ha nem is figyelünk oda a filozófiára, akkor legalább Darwint illene jobban ism erni... Darwin ugyanis így bontogatja a „létért való küzdelem ” fogalmát: „...én ezt a kifejezést tág és átvitt értelem ben használom (azaz filozofikusan!), am ennyiben nem csak az egyik lénynek a másiktól való függését értem ezen és (ami fontosabb), nem csak az egyének életére vonatkoztatom , hanem arra is, hogy mennyi utódot tudnak hát
rahagyni.” Lám, Darwin is milyen óvatosan, szinte filozofikusan fogalmaz!
Aztán ismét egy „új” felfedezés Darwintól: „A létért való küzdelem elkerülhetetlen kö
vetkezm énye annak a nagy gyorsaságnak, amellyel valam ennyi szerves lény elszapo
rodni törekszik.” Igen könnyű dolga van ilyenkor a mindenkori szerzőnek, hiszen nála is autentikusabb elme - jelesül Darwin - magyarázza Platón „bizonyítványát”. Nem tudni, hogy Darwin m ennyire olvasta Platón műveit, de az bizonyos - életrajzi m unkája alapján - , hogy H oratiust szerette és ma ez m ár sokféle következtetésre is alkalm at adhat, te r
m észetesen a nagym űveltségű tudóst illetően.
De álljon itt még egy rövidke idézet: „Természetesen minden egyes faj szám ára a tá p lálék m ennyisége határozza meg az elszaporodás szélső határát. De igen gyakran nem
a megszerezhető tápláléktól tügg valamely faj egyedeinek átlagszám a, hanem attól, hogy az illető faj más állatok zsákm ányául szolgál.” Úgy gondolom , ennyit m indenképpen hoz
zácsatolhatunk az e helyen idézett, Platón által írt mű utolsó mondatához, m elynek esz
mei, szakm ai mondanivalója bizonyára nagy lökést adhatott (vagy tán adott is?) volna a későbbi századok búvárkodó biológusainak.
Érdemes analógiákat keresni Platón és Darwin között abban a tekintetben, hogy egy isteni lény, avagy a term észetes, pontosabban itt nemi kiválasztás milyen szervekkel látta el az élőket eredm ényességük érdekében. Platónnál nem voltak harci felszerelések, ott elsősorban az abiotikus faktorokkal szembeni védelem ről esett szó, míg Darwin így ír:
„Agancs nélküli szarvasnak vagy sarkantyútlan kakasnak nem igen van kilátása arra, hogy sok utódot hagyjon maga után..." Majd így folytatja: „a rettenthetetlen bátorsághoz erős sarkantyúk és szárnyak szükségesek... A ragadozó állatok hím jei egyébként is jól felfegyverzettek, azonban a nemi kiválasztás ezeket és másokat különleges védelm i e sz
közökkel is felruházza, mint pl. az oroszlánt sörénnyel, a hím lazacot horgas álkapocs- csal...”
Hát igen! Más kor, más emberek, mondhatná a felháborodott olvasó, s talán joggal vonhatná kérdőre a szerzőt, hogyan merte összehasonlítani Platónt Darwinnal, egy a m itológiához még ragaszkodó filozófust az egzaktság egyik m egtestesítőjével? R észem ről a válasz azt is tartalm azhatná, hogy a terjedelem miatt kellett ily nagy történelm i ug rásokkal dolgoznom , de valójában nem ez az igazság. A valóságot csak a két zseni é le téből lehet kihámozni. Mert ugye Darwinról az a közhiedelem járja, hogy a filozófiát bo- londériának tartotta, holott m aga írja a következőket: „Utolsó C am bridge-i évem ben nagy érdeklődéssel és gonddal olvastam el Humboldt személyes élm ények cím ű m unkáját.
Ez és sir J. H erschel Bevezetés a term észetfilozófia tanulm ányozásához cím ű m űve éb resztették föl bennem a lobogó lelkesedést; úgy éreztem, ha akárm ilyen szerény módon is, de hozzá kell járulnom valamivel a term észettudom ányok nemes rendszeréhez. Sem egy, de tucatnyi könyv sincsen, amely jobban hatott volna rám, mint ez a kettő."
No lám! Talán nem véletlen Darwin nagyívű gondolkodásm ódja, érvelésének kifin o multsága, szintetizáló képessége! Nyilván nem sorolható a klasszikus értelem ben vett filozófusok táborához, de hogy term észetfilozófus is volt, az kétségtelen. M űveinek fe l
építése, m agyarázatai, okfejtései bölcseleti ismeretekről, sőt azok alkalm azásáról te s z nek tanúbizonyságot. Ez utóbbi is szerves része az úgynevezett „darw in izm u sn a k”, nem pusztán az összegyűjtött adathalmaz „gépszerű” tálalása. Talán ma azt m ondanák rá a bölcselet mesterei, hogy m aximum egyik is „scientista" volt, de azért ez nagy m erész
ségnek tűnne... Mindehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy Darwin akkor tett hitet a Ter
m észetfilozófia szükségessége mellett, amidőn Hegel, már idestova 20 éve a te rm é szetfilozófia tönkretételéről írt... (Darwin C am bridge-ben 1830-ban érezte azt, amit itt idéztünk, Hegel pedig 1817-ben kesergett a term észetfilozófia haláláról.)
Platón valóban egy másik korban nőtt fel. Darwin korához viszonyítva talán azt is m eg
kockáztathatjuk, hogy ő még a „filozófia korában" élt, ahol az eszm efuttatások nagyobb becsben voltak, mint az empíria, az em pirikus ismeretek. Mint Szókratész rendíthetetlen híve feltétel nélkül hitt a „jó" győzelmében, az igazságban és bizonyára az em beri jó s á g ban is. Nem hitt a gonoszság, a zsarnokság győzelm ében, de hitte a zsarnokok megja- víthatóságát - legalábbis egy darabig. Még hatvan évesen is vállalkozott arra, hogy Szi- rakúza tirannusát jobb útra térítse, bár vállalkozása kudarcot vallott... Darwinnál érezhető a haláltól való félelem, Platónnál a belenyugvás bölcsessége, a jó, az igazság m ásvilági diadalába vetett hit, s az evilági harcok értelm etlensége szám ára filozófiai tétellé m aga
sodott. Ezért is védekezett Platón élőlénye a hideg és a fagy ellen, és ezért harcolt Darwin élővilága oly elkeseredetten a létért való küzdelemben.
A term észetfilozófia, a tudás becsülete, az etikusság azonban m aradéktalanul össze kapcsolja hőseinket, és egyetem essé teszi ezen tudom ány felújításának szü ksé g e ssé gét, hogy önm agunkat - az Embert - is jobban m egism erhessük, illetve elkezdjük újra megism erni m ár-m ár feledésbe merült szempontokból.
A szem élyiség egy roppant összetett jelenség, főleg ha tudósokról, filozófusokról van szó. Platón nem pusztán bölcsész volt, Darwin pedig nem csak term észettudós. Úgy é r
zem, szám talan arcvonásukat, jellem beli és tudom ányos m egnyilvánulásukat tárhatjuk
TERMÉSZETFILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA HIÁNYA ÉS SZÜKSÉGLETE.
fel hasonló elem zésekkel. És itt szeretném először föltenni a kérdést: vajon megfelelő-e a tudom ányok mai, általánosan elfogadott besorolási rendszere? Úgy érzem, hogy nem...
Az is világos azonban, hogy végső, abszolút besorolás sem létezik, hiszen a szubjekti
vitás kiküszöbölhetetlen.
Sokkal nagyobb izgalm akat rejtegethet számunkra, ha belepillantunk a filozófiai te r
m észettudom ányokba, és annak egyik első gyűjteményes alkotásába, a Corpus Hippoc- ratucum ba. Lehetetlen nem észrevenni benne az ökológiai gondolat dom inanciáját, és tulajdonképpen egy - korához viszonyítva - kimunkált hum ánökológia áll előttünk, de akár orvosi ökológiának is nevezhetnénk a fejtegetéseket. A pikáns csak az a dologban, hogy mind a mai napig nem jött létre termékeny, eredm ényeket produkáló együttm űködés orvosok és ökológusok között, holott korunk legégetőbb problém áit lehetetlen diszciplí
nák összefogása nélkül megoldani. Mindezt már tudták anno az ókorban! A ma m ár nyil
vánvaló „szakm ai tévedések” ellenére a műben végigvonul egy szigorú kauzalitás, egy precíz érvelési rendszer, amely oly jellem ző az európai filozófiára, különösen a hellén bölcselőkre. A m eglepetést azonban akkor éljük át, amidőn rádöbbenünk, hogy mindezen filozófiai eszm efuttatás egy szakm a kibontakoztatásának érdekében történik, azzal a ki nem mondott, de végig érzékeltetett céllal, hogy a szaktudom ányoknak is filozófiai ala
pozást kell biztosítani, különben odavesznek a pontatlanság tengerében. Az orvos pedig nem hibázhat, nem tévesztheti el a logikát, hiszen életekről dönt, élet-halál ura. Ezen utóbbi tény különösen érvényes volt egy olyan korban, melyben az orvos sokkal inkább szubjektív ítéleteire volt utalva, mint műszereire, m unkatársaival való konzultációkra.
Ezért sem lehetett más utat bejárni a szaktudom ányok kibontakoztatásában. U gyanakkor nem lehetett m ellőzni a napjainkra divatossá vált holisztikus szem léletet sem, hiszen m in
den abiotikus, biotikus tényezőt alaposan meg kell vizsgálni a m egbízható diagnózis el- készíthetősége érdekében. Tulajdonképpen ez a filozófiai term észettudom ányok s zü k
ségszerű kialakulásának elvi lényege. Most pedig igazolja az elm ondottakat a C orpus Hippocraticum néhány mondata: „N ézzük a látás sajátosságát: ha a lélek a látványra fi
gyel, m egm ozdul és fölm elegszik, fölm elegedvén pedig kiszárad, mert elfogy belőle a nedvesség. Am ikor egy hang jut a fülünkbe, a lélek ugyancsak m egm ozdul, és dolgozni kezd; miközben dolgozik, fölm elegszik és kiszárad. Minden gondolat, ami eszébe jut az em bernek, indulatba hozza a lelket, fölm elegíti és kiszikkasztja; ehhez nedvességet von el, am elyet azután feldolgoz; közben kiüríti a húst és karcsúvá teszi a testet. Minden hanggyakorlat: a beszéd, a felolvasás vagy az ének, szintén m egm ozgatja a lelket..."
Talán nem jövünk indulatba, nem élünk át emóciókat gondolataink közlése, avagy gon
dolatok feldolgozása közben? Azt gondolom , hogy igen. A hippokratészi „nedvtan”-ban a lélek tolerál: elvisel, visszahat, feldolgoz. Röviden: összeköt a környezettel. A m egter
helésnek azonban következm ényei vannak: m egváltozik a test állapota, pl. lefogy. Ezen a ponton találkozik filozófia és szaktudom ány - legalábbis a kiragadott idézetben. Most pedig lássuk a „C orpus” egyértelm ű humánökológiai hitvallását: „Annak, aki az orvostu
dom ányban helyesen akar vizsgálódni, a következőket kell tennie. Először is figyelem be kell vennie az évszakokat, azt, hogy melyik milyen hatást gyakorolhat. Ezek ti. nem ha
sonlítanak egym ásra, sőt nagyon is eltérőek, önm agukban is, meg a velük járó változá
sokat tekintve is. A következő kérdés a szelek, éspedig mind a meleg, mind a hideg sze lek; elsősorban azok, m elyek az egész em beriségnél egyformán megvannak, de azután azok is, amelyek csak egyes területek sajátosságai. Figyelembe kell venni továbbá a v i
zek hatását is. Am ikor tehát valaki m egérkezik egy városba, amellyel még nem ismerős, meg kell vizsgálnia annak helyzetét, hogy miképpen fekszik a széljárás és a napkelte szem pontjából. M ás-m ás hatása van ugyanis egy városnak, am elyik északi, déli, keleti vagy nyugati fekvésű. Ezeket kell a lehető legalaposabban megfigyelni és azt, hogy víz tekintetében hogyan állnak: mocsaras és lágy vizet használnak-e vagy keményet, mely m agaslatokon, sziklák közt ered, vagy sós és kellemetlen ízűt. Nem különben meg kell figyelni a földet, vajon kopár, víztelen vagy erdős, vizes, hogy völgyes és meleg-e, vagy m agasan fekvő és hideg. Végül az em berek életmódját, hogy miben lelik gyönyörűségü
ket: iszákosak, nagybelűek, tunyák-e vagy testedzést szeretők és m unkakedvelők, na- gyétkűek, de keveset ivók.”
Ezen g o n d o la to ké sem érdem es csűrni-csavarni, hiszen egyértelm űek, önm agukat hamis mértékekkel magyarázzák. Itt utalnék a már említett szám talan ókori szerzőre, te r
m észetfilozófusra, akik szintén megteremtői és művelői voltak a filozófiai te rm é szettudom ányoknak, megteremtve a filozófia és a szaktudom ányok - sajnos csak időle
ges - harm óniáját.
„Nem lehet attól a benyomástól szabadulni, hogy az em berek rendszerint hamis m ér
tékkel mérnek, hatalomra, sikerre és gazdagságra törekednek és ezt csodálják m ások
nál, az élet valódi értékét pedig lebecsülik." Ezt már F re u dm ondja az esendő Em bernek, aki önzésében, antropocentrikusságában önm agát és környező világát is lerom bolja. Ez az erkölcsi, politikai züllés a római birodalom időszakában is dom ináns tényezővé vált, és a féktelenségekben, az „öröm elv" túlsúlyba kerülésével válságba sodorta a politeiz- must, a tudom ányt, és mindent az antropocentrikusság, az önim ádat felé tolt el. A m ito
lógiai em ber és a görög bölcselő még alapvetően a „valóságelv” talaján mozgott, hiszen gondoljuk csak el, semm iféle biztos védelm e sem volt a környezet hatásaival szem ben, óvatosnak, ravasznak kellett lennie. Alkalmazkodnia kellett, de fennm aradásához ez ke
vés volt: alkotnia kellett, megterem teni azt a környéket, pl. lakókörnyéket, m elybe bizton
ságban visszahúzódhat. Örömre nem sok oka volt, és az élvhajhászatra ereje sem m a
radt. Aratott, vetett, vadászott, gyerm ekeket nevelt, félt és im ádkozott m egalkotott iste
neinek. Vallásos szükségletét valójában „a sors túlerejétől való félelem " tartotta fenn és sok esetben ugyanezen erő kötötte röghöz: településhez, vadászterülethez... A „valósá
gelv” volt az, am elynek segítségével az em beriség lerakhatta a filozófia és a te rm é szettudom ányok alapjait, a valóságban való élés, a vele való szinte szim biont kapcsolatot.
Mivel egzakt ismeretei nem voltak a mitológiai embernek, de még a hellén bölcselőknek is csak kevés, így aztán nem volt mit tenni: spekulálni, gondolkodni kellett, meg kellett keresni a kauzalitást a jelenségek között, és akkor is hinni kellett bennük, ha ingatag ta lajon álltak. A term észetfilozófia prioritása nem vitatható, mint ahogy a „valóságelv” je lentősége sem, hiszen nélkülük nem m aradtunk volna meg mi em berek... Ezért írja joggal A nzenbacher: „A bölcselethez nem szükséges a tapasztalati tudom ányok (például a fi
zika, a kémia vagy a biológia) tanulmányozása. A bölcselet ugyanis a tapasztalat tu d o m ány előtti, köznapi form ájából indul ki..." A „valóságelv” azt is jelentette, és jelenti, hogy az em ber elsősorban „a fájdalom és a kín távollétét akarja” (Freud), azaz elsősorban nem a mindenáron való öröm szerzésre törekszik, megpróbál „gazdálkodni" ösztöneivel, hét
köznapibban: próbál m agának parancsolni. A mitológiai em bernél még fel sem merült, hogy az „öröm elvnek” rendelje alá életét, de a római polgár, a gazdag patrícius m ár m eg
tehette, hogy dorbézoljon, hogy feledje a politikai és tudom ányos valóságot, hogy a te r
mészet és önm aga ellen cselekedjen. Biztonságban érezte magát, és tudta, hogy csak egyszer él, bár isteneinek közben áldozott is. A valóságelv tehát szinte észrevétlenül cs ú szott át az öröm elv dom inanciájába, megfeledkezvén arról, hogy még ennek az „értelm es lénynek” is korlátai vannak... Az em beriség valahol a római im périum bom lásának idő
szakában kerülhetett bele első nagy lélektani válságába: isteneit, tradícióit egyaránt m eg
vetette. Cicero és Seneca munkássága, egész életük erről szól. Cicero szinte föld alá taposta az isteneket (Az istenek term észete című művében), ugyanakkor az írás vé g e z
tével úgy tesz, mintha nem is ő lett volna a „tettes” ...
Egykoron az ókori ember isteneit, s rajtuk keresztül a term észetet im ádta, m itológiá
jában benne rejlett egy kis panteizmus, de az „öröm elv" eluralkodásával m egszűnt re á lisan szem lélni a világot, sokkal inkább anak primitív értelem ben vett kizsarolójává kez
dett válni. Igazából nem a külső term észet, hanem önm aga belső term észetével: na g y
ságával, halhatatlanságával volt elfoglalva. Erre az iszonyatos általános válságra m utat
tak rá pl. Cicero és Seneca, utóbbi már a kereszténység vonásait is viselő írásaiban, így többek között leveleiben is.
Ha csak egy mondat erejéig is, de érdem es idézni Cicero em lített m űvéből: „A te rm é szetet a term észet erői tartják fenn és teszik folyam atossá, és megvan benne az ö ssze tartozásnak az az érzése, amelyet a görögök szüm patheianak hívnak, ámde m inél na gyobb ez önnön erejénél fogva, annál kevésbé kell feltételezni, hogy egy isteni eszm e által lett."
Talán már fel sem tűnik, annyira term észetes, hogy ezen mondatban is benne fo g la l
tatik az ökológiai gondolat, de itt és most talán fontosabb annak m egállapítása, hogy itt tényleges istentagadásról van szó, melyből egyenesen következik egy furcsának tűnő,
TERMÉSZETFILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA HIÁNYA ÉS SZÜKSÉGLETE.
de napjainkban is dom ináló nézet, amely szerint: nem igazából a külső term észet az é r
dekes, hiszen az hozzánk képest passzív, igazából mi, em berek, a változtatni képes H o
mo sapiens a lényeg, és a legfőbb cél az, hogy az Ő term észetét ism erjük meg, és olyan új istent alkossunk, amely már eleve emberi alakot ölthet. És ezen gondolatm enetek kö
zepette eltűntek a világtojások, a csodás term ékenyítések, elmúlt az az ugyancsak jo b bára em ber által kreált term észet, am elynek még érezte illatát, szenvedett is tőle, de be
lőle élt, eredendően mindent neki köszönhetett. Szent Pál és a Biblia m ár egy más m ito
lógia volt, már egy lélektani fordulat m egtörténtéről mesél. Az ember úgy került ki lelki válságából, hogy Freudnál m aradva „istenprotézist” csinált magából és környező te rm é szetét elfeledte tisztelni.
Freud „öröm - és valóságelvűének alkalmazásával talán még világosabbá tehető, hogy miképpen indult el az em ber azon az úton, amely mára létét is veszélyezteti. Az öröm elv
ről ugyanis végérvényesen sohasem vagyunk képesek lemondani, legföljebb „átalakul a külvilág befolyása révén az igénytelenebb va ló sá ge lw é , am ikor az em ber már szeren
csének tartja, hogy elkerülte a bajt...’' Az öröm elv általános uralma magával hozta a gyors siker igényét, ami a technokrata típusú ember m egjelenésében érte el csúcspontját. A technokratát már nem érdekli a term észet, szám ára a valóság ezen szelete tárgy, m eg
változtatandó objektum , mindenféle lélek nélkül...
Természetfilozófiái ___ Temószetfilozófiai és ökológiai bölcselet
antropológiák születése \ Filozófiai természettudományok. Filozófiai antropológia
A kereszténység _______ Az első nagy lélektani _____ Antropocentnkusság
kialakulása fordulat fokozódása
A „tiszta" természettudományok
Klasszikus kapitalizmus A természetfilozófia meg
szüntetése A második nagy lélektani
fordulat Lét- és ismeretelméleti vál-
Bólcsészettudományok ság
Te rmészettudományok
Szaktudományos módszertani válságok
i
A hólizmus lelki és szak mai igénye
1
táblázatE helyen föl lehetne sorolni a klasszikus kapitalizmus valamennyi ismérvét, a róla szóló végeláthatatlan irodalmat, avagy éppen Marx, Engels természetszemléletéről is lehetne né
hány szót ejteni, de úgy érzem, nem érdemes, hiszen következményeit éppen most éljük.
Talán sokkal többet mondhat egy táblázat, ami az előbb vázolt elm életet hivatott nép
szerűén is előadni. (1. táblázat)
Bár ez az ábra nem tartalm azza, de elmondhatjuk, hogy a műszaki tudom ányok is egy technikai jellegű filozófiából, pontosabban fogalmazva: a filozófiai technikatudom ányok
ból fejlődtek ki. Ez utóbbinak elsődlegesen a reneszánsz volt a melegágya. G ondoljunk csak Leonardo jól ismert műszaki konstrukcióira, rajzaira. Ezen alkotások még nem sza kadtak el a művészetektől és a sajátos reneszánsz filozófiától, világképtől sem. Nem v o l
tak még „tiszták", azaz minden humán vagy bölcsész aspektus nélküliek. Éppen ezért voltak mélyen em beriek, s tettek oly nagy hatást a későbbi korok alkotóira.
Mindezekkel szemben a profithajszán alapuló kapitalizmusban, a specializálódás kez
detein már egy egészen más, sajnos sokkal sivárabb lélek konstruált m otorokat, fedezett föl vegyületeket, állított elő szintetikus anyagokat. Lényegileg egy ilyen gazdasági és a vele együtt járó lélektani fordulattal vette kezdetét az akkor még elképzelhetetlennek hitt ism eretelm életi válság, melynek alapja volt, hogy az embert is gépnek tekintették a konst
ruktőrök, de még az orvosok, biológusok jelentős tábora is.
A gyors eredm ényekhez adott „filozófia” táptalajt a pozitivizm us, az em pirizm us, a fe nom enológia, az utilitarizmus, és a mindent elsöprő pragm atizm us. Ilyenkor születtek olyan összetételek, mint „m űszaki-term észettudom ányok” , új ökofilozófiák születtek: m a gyarázták azt, amit maguk sem értettek, csak érezték a kutatók, tanárok, hogy valami végképp nem stimm el, hogy valami mélyen emberi csúszott ki a kezünkből, de csak ro
hantak és rohannak tovább... A XX. századot már sok mindennek nevezték, m ost hívjuk mi interdiszciplináris kornak. A bölcsészet- és term észettudom ányok végletes elkülönü
lése, sőt sokszor ellenségeskedése, úgy érzem, teljességgel m éltatlan az em beriség ed dig elért tudom ányos eredm ényeihez, de idegen az ember igazi term észetétől is. Ennek egy ki nem mondott felism erése lehetett az a mozzanat, am időn ismét elkezdődött a kö
zeledés a diszciplínák között, noha elő szö rcsa k a term észettudom ányokon belül. Furcsa fintora a tudom ánytörténetnek, de a szaktudom áyos fejlődésnek is, hogy egyszer csak kevés volt pl. a kémia ahhoz, hogy tisztázzon alapkérdéseket, kevés volt a biológia ahhoz, hogy önm agában magyarázzon életjelenségeket, és ma már azt is tudjuk, hogy a m ate
matika is kevés önmagában ahhoz, hogy kauzalitást keressünk folyam atok között, legye
nek azok lelkiek vagy biológiák vagy éppen fizikaiak. Különféle szakem berek ültek össze és próbálták m egtanulni a m ásik tudom ányát, vagy legalább beleérezni annak sajátos atm oszférájába. Ez volt a term észetfilozófia visszasírásának tudatlan pillanata, a szinté
zis igényének újbóli, nélkülözhetetlen feltám adása. Talán az sem véletlen, hogy az in te r
diszciplináris m űhelyek elsősorban az egyetem eken fejlődtek ki, hiszen nyilvánvalóan elérkezett az oktatásban is az a válságos pillanat, amikor a szakoktató már nem volt ké pes tovább magyarázni, amikor már végképp a süketek párbeszéde alakult ki az eltérő szakok hallgatói és tanárai között, és semm iféle szemléletet, szintézist adó tárgyba sem tudtak belekapaszkodni. A szakbarbarizm us lélektanilag is tarthatatlanná vált.
De most inkább nézzük meg azt, hogy miképpen próbál m indezen enyhíteni a te rm é szetfilozófiai antropológia.
A természetfilozófiai antropológia tárgya, alapkérdései és kutatási módszerei
A term észetfilozófiai antropológia tudom ánya magában foglalja a term észetről alkotott filozófiai m élységű nézetek összességét - eredjen az term észettudóstól vagy „hivatásos"
filozófustól - , a nem term észetfilozófiai gondolkodás term észettel összefüggő és arra utaló nézeteit, elemzéseit, különös tekintettel az ember univerzum ban elfoglalt helyének, szerepének megítélését illetően Az elm ondottaknak megfelelően a term észetfilozófiai antropológia feladatkörébe tartozik a filozófiai művek ontológiai-episztem ológiai e lem zé
se, ennek kapcsán újabb történeti adatok feltárása az ökológiai gondolkodás m egism e
TERMÉSZETFILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA HIÁNYA ÉS SZÜKSÉGLETE.
rése érdekében. A természetfilozófiai antropológia viszgálja a jelen term észettudom ányos kutatások eredm ényeit, elemzi alkalmazott módszereit, elhelyezi azokat a te rm é szettudom ányok történetében.
Fontos feladata az önálló lét- és ism eretelméleti rendszerek kidolgozása, m elynek c é l
ja a szaktudom ányos term észetkutatás elméleti, metodikai segítése, a szintézisek ig é nyének fenntartása, előidézése.
Mindezen tevékenysége során valósítja meg a bölcsészet- és term észettudom ányok sajátos szintézisét, továbbá a két tudom ányos regnum integrációját. A term észetfilozófiai antropológia tehát jellegénél fogva oldja fel a bölcsész-term észettudós szem benállást, hiszen éppen azt dem onstrálja, hogy miképpen világíthat rá a filozófus a term észeti, em bertani jelenségekre, és hogyan bánhat egy biológus vagy éppen ökológus a bölcselet tudom ányával, ha kutatásai során elér az elmélet és az elm élkedés mezejére. Utóbbi pe
dig elkerülhetetlen, hiszen szerves része a kutatásoknak. Bár már em lítettük, de a to vá b biakban szeretnék még szólni az ökológiai gondolkodás története kutatásának je le n tő ségéről.
Mint kiderült, a term észetfilozófiai antropológia magában foglalja az ökológiai gondol
kodás történetének kutatását is. Ennek egyszerű, mondhatni filozófiatörténeti oka nem más, mint az a tény, hogy am int az em ber - mint egyén, azaz egyedi egyetlen, és mint faj, mint Hom o sapiens - megpróbálja önmagát definiálni, létét, létezési módját behatárolni, azt sohasem teszi, teheti meg szűkebb és tágabb környezetének elemzése, értékelése nél
kül. Szemlélete tehát önkéntelenül ökológiai - kényszerfeltételek közöt él, és a kínokat min
denképpen el akarja kerülni - , még akkor is, ha látszólag teljesen távol áll az ökológia tudo
mányától. (Itt ismét utalnak Arno Anzenbacher megállapítására.) Mindezeknek megfelelően szükségszerű, hogy a term észetfilozófia antropológia foglalkozzék az ökológiai gondolat genezisével, a gondolat történetével, változásaival, amely még jóval a szaktudom ány ki
fejlődése előtt megjelent, élt, hatott, segítette az embert a túlélésben. Ebben az érte le m ben és a term észetfilozófiái antropológián belül beszélhetünk az ökológiai gondolkodás kultúrtörténetéről. (Juhász-Nagy Pálnak is ez volt a m eggyőződése.)
Érdekes, hogy a term észetfilozófia ezen tárgyköre még szinte teljesen feltáratlan, talán éppen szem et szúró, állandó jelenléte miatt, hiszen a vizsgálódásokat már agyonelem - zett, klasszikusnak is nevezhető filozófiai m unkák áttanulm ányozásával kell elkezdeni.
De hol van az em ber a term észetfilozófiai antropológiában?
A term észetfilozófiai antropológia az embert egyrészt a term észet egészének, része
inek m egism erési m ozzanataiban és ontológiai elm élkedéseiben ragadja meg, m ásrészt a term észetfilozófiai eszm erendszereket sajátos tükörként tekinti, m elyekben hitelesen mutatkozhat meg az em ber mindenkori lényege, természete: lelki világa, létharcai a te r
mészet elem eivel, em bertársaival, ideái, létványai és ontológiai elképzelései genezisről, fejlődésről, fennm aradásról, adaptációról, biztonságról. Arról nyerhetünk ismereteket, ahogyan a Homo sapiens elm éjében tükröződik a szűkebb és tágabb term észeti környe
zet, lényeivel egyetem ben, és amilyenné válik az em ber ezen tükrözései, észlelései és em lékképei által.
A kutatási módszereket tekintve el kell mondanom, hogy létezik egy induktív és egy deduktív m egközelítés. Az induktív vizsgálódási oldal a m egism erési m ozzanatokat - akár pl. a terepen is - és az egyes lételm életek felépülését kutatja. A deduktív aspektusa a filozófiai rendszerek ontológiai és episztem ológiai analízise alapján jut el az emberhez, az adott korban élő filozófushoz, és von le következtetéseket. Az induktív oldal tehát a mai, szaktudom ányos, m ódszertani kérdések segítésével, feltárásával is foglalkozik, így naprakész állapotban tartja a tudom ányt. Természetesen összehasonlító elem zéseket is készít, pl. különféle lételm életeket vet össze, izgalmas időutazásokat téve, és kapcsola
tokat találva múlt és jelen között, így alkotva meg jövőbeli filozófiai rendszereit.
Most pedig néhány alapkérdésről.
Már em lítettük, hogy a term észetfilozófia a tudom ányos vizsgálódást m egelőző idő
szakban bontakozott ki, létrejötte szükségszerű volt, hiszen alkalm azása, m űvelése az em beri faj fennm aradását tűzte ki céljául.
Ebből következik, hogy a term észetfilozófia alapkérdései alapjaikban em pirikusak vo l
tak, de horderejűkben mély lélektani tartalm akat hordoztak. Ami pl. egy m itológiai em-
bern e kfilo zó fia i alapkérdés volt, az ma „csak" gyakorlati, tapasztalati alapproblém át kép
visel, legalábbis azon elképzelések szerint, melyekben a bölcselet és a te rm é szettudom ány már kettészakadt. A term észetfilozófiai antropológia éppen ezen szé tsza kadt állapoton kíván segíteni, így alapkérdéseiben is erre törekszik.
Igazolni kívánja, hogy az ökológiai gondolkodás elem zésével kiküszöbölhetőek a kü
lönállások „tisztán em pirikus” és „tisztán filozófiai" alapkérdések között. A kettő külön
állása logikailag is tarthatatlan, a szaktudom ányok területén alkalm azhatatlan, így összességében: értelmetlen. Az ember az ökológiai valóságtól nem különíthető el, hiszen környezete szülte, s most belőle él.
A term észetfilozófiai antropológia az alapkérdéseket történetiségükben tekinti, azaz abban a kontextusban, amelyben az ember az adott időszakban a term észethez, és an nak lényeihez viszonyult, megítélve azok minőségét, szerepét, felhasználhatóságát.
Alapkérdéseit tehát nem előre gondolja ki, hanem kutatási eredm ényeiből alakítja. Ebből szeretnék most néhány példát bemutatni, pusztán kérdések felsorolásával.
A példákban a term észetfilozófiai és ökológia bölcselet hajnalából szeretnék „id é zn i”, hiszen erről jobbára hallgat a tudomány, főleg annak ökológiai aspektusairól. íme a ké r
dések, avagy a lehetséges kérdések:
- Honnan jöttem , miért éppen itt vagyok, kitől lettem?
- Mi a félelem és mi a bátorság?
- Mi a sötétség és mi a világosság?
- Mi az elmúlás?
- Mitől lesz term ékeny a nő, s mitől a föld? Van-e összefüggés a kettő között?
- Miért van erdő és mező?
- Miért különbözik minden egymástól?
- Vajon mi lehet a különbözőkben a közös, netán az azonos?
- Mitől m ozognak a lények? Vajon a mozgásnak látható vagy láthatatlan oka van9 - Kívülről vagy belülről mozgatják a lényeket?
- Az élet, a m ozgás m egszűnése belső vagy külső erők következm énye?
- Hogyan lehet eldönteni a belső és külső erők létezését?
- Milyen utakon ismerhető meg a m ozdulatlanság és a m ozgás9 - Miért nem lehet kézzelfoghatóvá tenni az élő állapot lényegét9 - Egyáltalán: mi az élet lényege, és van-e egyáltalán?
- Azért porladnak el a lények, mert földből, porból lettek terem tve?
- Választhat-e az em ber sorsot magának, vagy azt mások jelölik ki szám ára?
- Miért éhezik meg az ember és az állat, és miért kell szaporodni?
- Mi az, hogy „kell"?
- Miért nem tudjuk mi emberek m egm agyarázni mindazt, ami körülöttünk van? (Pl. a színeket, a fényeket, a csillagokat, a felhőket, az esőket...)
- Vajon minden, ami nem szilárd, képes a term ékenyítésre? (Eső, vér, víz stb.) Nincs az a mítosz, vagy ókori elmélkedés, amelyekben ezen kérdések föl ne m erültek volna. Mi dönti, vagy ki döntheti el, hogy ezek m ennyiben filozófiai alapkérdések? Egy biztos: létkérdések, létfilozófiai, alapproblém ák, melyek egyénenként jelentkeztek, s egyedi m egoldásokra vártak.
A fura csak az, hogy a kérdések zömére ma is csak hipotéziseink vannak, pedig a filozófia és a szaktudom ányok ma már teljes bizonyossággal fogalm azzák meg, kissé elvakult, magasröptű alapkérdéseiket.
Az is kétségtelen, hogy a felsorolt példákban ott lüktet az ökológiai gondolat, m integy a valóságot pum pálva az emberi fejekbe, alkalmazkodásra, túlélésre tanítva.
Egy dolog bizonyosnak látszik: fantasztikum ba hajló nagy szellemi kalandok várnak a term észetfilozófiai antropológia m űvelőire1
Rövid összegzés
Ha tényként fogadjuk el korunk tudom ányos és etikai kríziseit, akkor nem tehetünk mást, mint m egkíséreljük újabb szintézisek elkészítését. Különösen fontos ennek je le n léte az iskolákban, legalább a felsőoktatásban, hiszen nélküle nem beszélhetünk általá
TERMÉSZETFILOZÓFIAI ANTROPOLÓGIA HIÁNYA ÉS SZÜKSÉGLETE.
nos intelligenciáról sem. Az is kétségtelen, hogy a szakbarbarizm us elborzasztó méretei ellen sem léphetünk fel passzivitással.
M eggyőződésem , hogy a term észettudom ányok egy eddig meg nem alkotott új szin
tézisre várnak, de ez nem végezhető el term észetfilozófiai alapozások nélkül. Az újra
kezdés antropológia nélkül sem képzelhető el, hiszen a Homo sapiens m ár túlságosan régen mert önm agába nézni. S zükséges régi és új arculatának minden eddiginél össze
tettebb és kritikusabb m egvilágítása - amíg nem késő, amíg nem zuhan végzetes ant- ropom orfizm usába. A szintézis szellem ében készült jegyzetek óriási hatást gyakorolhat
nának a hallgatóságra, és nagyban megkönnyítenék az oktatást.
COMITATUS
Ö n ko rm án yza ti szemle
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének folyóirata
