A FOGYASZTÓIÁR-INDEX KONCEPCIONÁLIS ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEIRŐL
A Journal of Economic Perspectives (JEP) 2003. évi első (téli) száma (Vol. 17. No. 1.) nagy te- ret szentel a fogyasztóiár-indexek (Consumer Price Index – CPI) módszertani kérdéseinek. Három ta- nulmány foglalkozik a jól ismert „Boskin Report”
erősen vitatott megállapításai nyomán az 1990-es évek közepén kibontakozott széles körű nemzetközi eszmecsere újabb fejleményeivel, eredményeivel:
Charles L. Schulze: The Consumer Price Index:
Conceptual Issues and Practical Suggestions (3–22.
old.); Jerry Hausman: Sources of Bias and Solutions to Bias in the Consumer Price Index (23–44. old.);
Katherine G. Abraham: Toward a Cost-of-Living Index: Progress and Prospects (45–58. old.).
E három tanulmány jó áttekintést ad a CPI-vel kapcsolatos vita elméleti és gyakorlati vonatkozásai- ról. A tanulmányok átgondolásakor kirajzolódnak a gyakorlati eredmények, az elméleti vita előremutató kérdései, és habár vannak átfedések közöttük, ezek egyben a legvitatottabb kérdéseket is jelzik.
Az 1990-es évek közepén a Michael Boskin ve- zetésével működő öttagú bizottság arra a megállapí- tásra jutott, hogy az amerikai CPI évente körülbelül 1,1 százalékponttal felülbecsüli a megélhetési költ- ségek változását. Szerintük ennek oka 90 százalék- ban az, hogy nem veszik megfelelően számításba az árváltozások következtében végbemenő fogyasztói helyettesítési hatást, a minőségi változásokat és az új termékek megjelenéseinek hatását. (A Boskin- jelentéssel és az azzal kapcsolatos módszertani kér- désekkel részletesen foglalkozik, többek között, a JEP 1998. évi 1. száma.)
A vita lényege az, hogy a CPI túlbecsüli a meg- élhetési költségeknek, az életszínvonal fenntartásá- hoz minimálisan szükséges, az árak emelkedéséből adódó változását. Ennek az az oka, állítják többen, hogy a fogyasztói piacon végbemenő bonyolult vál- tozásokat a rögzített kosárral operáló CPI nem tudja kellően mérni. Már 1961-ben a George Stigler nevé- hez fűződő vizsgálódások is azt javasolták az ameri-
kai Munkaügyi Hivatalnak (Bureau of Labor Statistics – BLS), hogy a CPI kiszámításánál a meg- élhetési költségek indexének (Cost of Living Index – COLI) közelítésére törekedjék.
Nem sokkal a Boskin-jelentés megjelenése után, 1997-ben, a BLS arról tájékoztatta a Kongresszust, hogy egy idő óta a megélhetési költségek elméleti alapjain végzi a módszertani fejlesztést, s valójában a CPI célja a megélhetési költségek változásának mérése. De azt is hangsúlyozták, hogy a
„…megélhetési költség elméleti konstrukció… nem a gyakorlatban használható kézzelfogható indexfor- mula”. Ezért a CPI-nek a COLI-hoz való közelítése számos nehézségbe ütközik.
Fontos fejlemény volt az is, hogy a BLS felkérte az amerikai Tudományos Nemzeti Akadémiai Sta- tisztikai Bizottságát (Commitee on National Statistics of National Academy of Sciences), hogy hozzon létre egy albizottságot (ún. panelt),1 amely tekintse át a COLI becslésével kapcsolatos koncep- cionális és gyakorlati kérdéseket, és tegyen javasla- tot a kutatási, módszertani, adatgyűjtési fejlesztések irányaira.
A JEP szóban forgó számában Ch. L. Schulze, az első tanulmány szerzője beszámol a BLS által kezdeményezett és az általa vezetett bizottság mun- kájának néhány eredményéről. A második tanul- mány szerzője J. Hausman, a felmerült problémákat elméleti megközelítésben tárgyalja, míg a harmadik szerző K. G. Abraham a gyakorlati megvalósítás ol- daláról, a BLS aktuális tevékenységéről számol be.
Tanulmányában Schulze rövid történeti visszate- kintés után, a bizottság által megtárgyalt témák közül négy fontos, több oldalról vitatott problémával foglal- kozik: 1.
az időben végbemenő termékhelyettesítés;
1 A „Panel on Conceptual Measurement and Other Statistical Issues in Developing Cost-of-Living Indexes”
elnöke Charles L. Schulze (Brooking Institution) mellette 12 neves közgazdász és statisztikus a tagja különböző egyetemekről és intézményekből.
2. a CPI körébe sorolandó termékek, szolgáltatások köre; 3. a minőségi változások kezelése; 4. az új ter- mékek bevezetése hatásának megjelenítése.
A Schulze-bizottság, ellentétben a Stigler- és a Boskin-bizottsággal, számos kérdésben nem tudott egyhangú álláspontra jutni. Különösen abban nem, hogy mennyiben lehet a megélhetési költségek méré- sének elméleti koncepcióit statisztikailag mérhetővé, valamilyen módon pénzben kifejezhetővé tenni. Emel- lett számos olyan egyöntetű állásfoglalás is született, amelyek nyomán a BLS javíthatja a CPI kiszámításá- nak módszerét. A Panel Report összefoglalója (Executive Summary) letölthető az internetről:
http://www.nap.edu/books/0309074428/html.
A CPI úgy is értelmezhető, mint bizonyos ter- mékek és szolgáltatások árváltozását mérő költség- index (Cost of Goods Index – COGI). Ez azt mutat- ja, hogy a fogyasztói kosár ára miként változik kü- lönböző időpontok között. Az ún. Laspeyres-féle (L) árindex egy múltbéli kosarat mér, míg a Paasche- féle (P) a jelen struktúráját írja le. Közismert, hogy a Laspeyres-féle árindex jellemző módon felül-, a Paasche-féle pedig alulbecsüli az életszínvonal fenn- tartása költségének átlagos változását, mivel a fo- gyasztók a termékek helyettesítésével (substitution) igyekeznek költségeiket csökkenteni. Meg kell je- gyezni azonban, hogy amennyiben időben jelentős jövedelmi és egyéb, az életkörülményeket érintő vál- tozások mennek végbe, akkor a két index viszonya akár fordított is lehet. (Az elmúlt néhány év magyar fogyasztóiár-indexei ilyen helyzetet mutatnak.)
Kézenfekvő megoldás lehet, ha „szuperlatív”
indexet használunk, amely az említett két index va- lamilyen átlaga. Ezek közül a legismertebb a Fisher- formula, ami az L és P indexek geometriai átlaga, de ide sorolható a Törnquist-index is, amely az egyedi indexek geometriai átlaga. Ezek az indexek hasznosítják a bázis- és a beszámolási időszak (a kezdet és a vég) ár- és mennyiségi adatait.
A CPI kiszámítása az Egyesült Államokban mintegy 200 rétegárindexéből történik. Ezeknek mintegy 60 százalékánál egy ideje a BLS a geomet- riai átlagolást használja, ezzel valamelyest ismét kö- zelebb jutva a helyettesítési hatás kiküszöböléséhez.
2002 júliusa óta a BLS közöl egy olyan kiegé- szítő fogyasztóiár-indexet, amelyet a geometriai át- lagolású rétegindexekből a Törnquist-formulával számítanak ki. Ez az ún. C–CPI–U (ahol C a chain (lánc) szóra, az U az urban (városi) szóra utal) lánc- módszerrel készített, városi lakosságra vonatkozó fogyasztóiár-index. Közlése három lépcsőben törté- nik. A szokásos időben az induló, egy év elteltével az előzetes becslést közlik, majd két év múlva lesz
csak az árindex végleges. (A súlyadatok csak nagy késéssel állíthatók össze.)
A szuperlatív indexek pontossága több külső té- nyezőtől is függ. Amennyiben például a jövedelmek (illetve az életszínvonal) jelentősen változnak, akkor ugyanazok az árváltozások más árindexhez vezet- hetnek. A fogyasztói preferenciák ugyanis nem ál- landók és nem homotetikusak.
A szuperlatív indexek használata az összes egyéb probléma ellenére fontos lépés a COLI- koncepció irányába. Ebből következően voltak, akik úgy érveltek, hogy a különböző szociális járandósá- gok indexálásához is ezeket az indexeket kellene használni.
A CPI a termékekre és szolgáltatásokra vonat- kozik. Külső, gazdasági, társadalmi, környezeti stb.
körülmények változásával ebben a felfogásban nem kell foglalkozni. Ilyen megközelítésben a COLI egy feltételes mutatószám, mely feltételezi, hogy a külső körülmények változatlanok.
A felhasználók számos egyedi igénnyel léphet- nek fel. Így például sok probléma adódik a nemzeti számlák összeállítása, a GDP-számítások során.
Szükség lehet például sokféle részárindexre. Egyet- értett a bizottság abban, hogy nem lenne célszerű, ha a BLS ebben az irányban bővítené tevékenységét.
Maradnak azonban még megválaszolatlan kér- dések. Ilyen az élet szinte minden területén végbe- menő technológiai fejlődés, de különösen az infor- mációs társadalom kialakulása. Ezek a változások hatással lehetnek a háztartások jólétére, amelyeket azonban mellőzni kell a CPI-vel kapcsolatos viták során.
A BLS számára jelenleg a minőségi változások kezelése a legnagyobb kihívás. A hagyományos in- dexszámítási megoldások ugyanis gyakran félreve- zető eredményt adnak. A BLS által használt mintá- ban levő termékek körülbelül 30 százaléka évente, a természetes „kopás” következtében, megszűnik, me- lyek helyére hasonlókat kell kiválasztani. Ezeknek mintegy kétharmada a korábbival azonosnak tekint- hető, így az ársor folytatódik. Egyharmaduknál azonban nem ez a helyzet, mivel az új termék nem azonos a régivel. Ekkor az árkülönbözetet minőségi változásként kezelik. Ez úgy történik, hogy az első alkalommal a bázishoz viszonyított „árváltozás”
azonos lesz az árucsoportra jellemző átlaggal. Ha- sonló elbánásban részesülnek az üzletek mintegy 25 százalékos rotációja során bekerülő új reprezentán- sok is. Ez a gyakorlat azonban kétféleképpen is fél- revezető lehet a minőségváltozás kezelését illetően.
Egyrészt, ha az új termék eltérő árát minőségválto- zásként kezeljük, akkor lehet, hogy felülbecsüljük az áremelkedést, mivel ha a vásárló elfogadja az új
termék (réginél magasabb) árát, akkor az is elkép- zelhető, hogy a minőségjavulás meghaladta az ár- emelkedés mértékét. Másrészt, például a divatcikkek esetében, fordított lehet a helyzet. Az új választék megjelenése ugyanis bizonyos mértékű áremelke- déssel is együtt jár, amit később jelentős árcsökke- nés követhet, ami az árindex lefelé torzulását ered- ményezheti.
A hedonikus technika lényege az, hogy a vásár- lók egy terméket lényeges jellemzői szerint értékel- nek, melyeket megfelelően számszerűsíteni lehet. (A tévé esetében például a képernyő mérete, a hangmi- nőség, vagy a számítógép sebessége, kapacitása, egy ruha anyaga, minősége stb.) Az ár és a minőségi jel- lemzők között egy regressziós függvény teremti meg a kapcsolatot. Ez kétféle módon történhet. Az egyik az ún. indirekt módszer, amit jelenleg a BLS hasz- nál. Ez azt jelenti, hogy a közelmúlt keresztmetszeti adatai alapján felírható egy regressziós egyenlet, melynek segítségével értékelhető az új, az előzőktől különböző termék. Az így kapott ár és a tényleges ár közötti különbség lesz a tiszta árváltozás. A másik, ambiciózusabb „direkt” technika az, hogy minden időszakban a termékek árát a tulajdonságok „árá- nak”, a regressziós koefficiensek szerinti összegének tekintik. Az így előállított árak hányadosa lehet az árindex. Ez a módszer azonban adat- és időigényes- sége miatt nem látszik beilleszthetőnek a BLS rend- szerébe.
A BLS 1990-ben kezdett hedonikus technikát alkalmazni a ruházati termékek körében. 1999-ben ez bővült a számítógépekkel és a háztartási gépek- kel, a tévé és az audiokészülékekkel és az egyetemi tankönyvekkel(!). Ezek a korlátozott terjedelmű számítások nem jeleztek látványos eltéréseket. Öt esetben került sor hedonikus adatok használatára. Az eredmények alig befolyásolták a CPI-t.
Egy hedonikus tanulmány, mely a tévéket ele- mezte és a direkt módszert használta azt mutatta ki, hogy az árak évente 1,5–2,0 százalékkal nagyobb mértékben csökkentek a hagyományosan számított eredményekhez képest. Ennek hátterében az lehet, hogy az új, látszólag drágább választékok a minőségi korrekció után inkább árcsökkenést eredményeznek.
A Schulze által vezetett bizottság álláspontja szerint az eddigi tapasztalatok azt jelzik, hogy a hedonikus módszerektől nem várható, hogy a CPI értékét lényegesen befolyásolják, bár lehetnek, fő- ként a rotáció során, kiugró esetek. Szükség van to- vábbi kutatásokra. Fontos kérdések például, hogy a regressziós együtthatók mennyire stabilak, melyek a fontos és mérhető változók (például márkanév) stb.
A hedonikus technikával kapcsolatos hosszú vi- ták végül is odajutottak, hogy bár ez „ígéretes” mód-
szer, de a BLS-nek a közeljövőben inkább a már al- kalmazott modellek továbbfejlesztésére, elmélyítésé- re kellene törekednie, s nem a jelenlegi technikák korábbi termékekre történő kiterjesztésére. Bár ne- hézkes, adatigényes és így költséges, de néhány gondosan megválasztott termék esetében vizsgálni kellene a direkt módszerek használatának lehetősé- gét is. (A már széles körben felhasznált szkenner- adatok e területen is segítséget jelenthetnek.)
A megélhetési költségek változásának elméleti modelljében a hedonikus módszerek is helyet kap- nak, de értelemszerűen a megfontolások bonyolul- tabbak (és kevésbé operacionalizálhatók). A bizott- ság egyöntetű véleménye az volt, hogy mindkét megközelítésben a hedonikus módszerek kapjanak nagyobb szerepet.
A BLS módszertana nem számol az új termékek térnyerésével párhuzamosan a fogyasztói jólét növe- kedésével, ami a megélhetési költségek csökkenését jelenti.
Ahhoz, hogy helyesen kezeljük az új termékek megjelenését, szükség van a fogyasztás mennyisé- gének adataira, valamint arra a „virtuális” árra, ami mellett a kereslet még nulla volt. A keresleti görbék segítségével kimutatható az új termékek által ered- ményezett fogyasztói többlethaszon (az ún. „com- pensating variation”).
A bizottság hangsúlyozta ezeknek a kutatások- nak a fontosságát, de elismerte azt is, hogy ezek a módszerek, főként ha több termékről van szó, gya- korlatilag szinte kezelhetetlenek. A szkenneradatok és más elektronikus adatforrások segíthetik az ezirányú kutatásokat is.
A bizottság megállapította, hogy a közeljövőben nem várható a keresleti görbék és a virtuális árak becslésének megvalósulása. Így az sem várható, hogy a BLS ezeket a módszereket a CPI kiszámítása részévé tegye. De szükség van kutatásokra, és olyan kísérleti indexek számítására, amelyek jelzik a jólét egyidejű növekedését. Az utóbbi években jelentősen javult a CPI minősége, főként abból a szempontból, hogy sok tekintetben közeledett a COLI-felfogáshoz.
A további fejlődésnek is jelentős forrásai vannak, de szükség van a jelenlegi gyakorlat mélyreható, alapos vizsgálatára, mielőtt az újabb módszereket további területekre terjesztik ki. Különösen vonatkozik ez a hedonikus technikákra, a regressziós koefficiensek stabilitásainak vizsgálatára.
A fejlesztésnek a feltételes COLI irányába kell haladnia: miként változik a piaci termékek ára, feltéte- lezve a „külső” körülmények állandóságát. A CPI csak ilyen keretek között értelmezhető. Így a BLS-nek nem kell foglalkoznia a külső hatások számbavételé- vel. Elvileg azonban szükség van annak vizsgálatára,
hogy a bruttó kibocsátás volumennövekedését miként befolyásolja az új termékek megjelenése.
A második tanulmányban Hausman a CPI torzító tényezőit és ezek megoldásának irányait a COLI el- méleti keretei között tárgyalja és erősen bírálja a BLS jelenlegi gyakorlatát. A tanulmányt azzal kezdi, hogy Angliában már a XIX. században felismerték, hogy a rögzített fogyasztói kosár alapján számított megél- hetésiköltség-indexnek számos hiányossága van. A CPI nem számol azzal, hogy a kereslet eltolódik az olcsóbb választékok irányába, nem nézi az új termé- kek megjelenésének, a minőség változásának hatását, valamint azt sem, hogy a vásárlások az előnyösebb feltételeket (árakat) kínáló üzletekbe tolódnak át.
Az elméleti közgazdaságtan a hasznossági függvények segítségével kínál megoldást ezekre a problémákra. E becslésekhez azonban nemcsak árakra, hanem a mennyiségekre is szükség van. A kereskedelem szinte teljeskörűvé vált számítógépesí- tése, a vonalkódok elterjedése megnyitja az utat a mennyiségi adatok megszerzése felé is. A BLS azonban, a szerző szerint, sem a modern közgazda- sági elméletet, sem a szkenneradatok használatát nem illesztette be a CPI kiszámítási rendszerébe.
A felülvizsgált BLS-gyakorlat, állapítja meg a szerző, a helyettesítési hatást meglehetősen jól köze- líti, de a többi tényező változását nem ragadja meg kielégítő módon. Nem tudatosult az, hogy a COLI tényezői között a helyettesítési hatás csak „másod- rendű”, míg a többiek „elsőrendűek”, amiből az kö- vetkezik, hogy megfelelő megjelenítésük nagyobb jelentőséggel bír. Az előző esetben a geometriai át- lagolású „szuperlatív” formula jó közelítés lehet, a többi tényezőhöz azonban elengedhetetlen az elemi mennyiségi adatok begyűjtése.
A tanulmány a COLI elméleti megfontolásait használja. A szerző szerint ugyanis a COLI a helyes modell, ami képes mérni az előzőkben említett ténye- zők változásának a fogyasztók jólétére gyakorolt hatá- sát. A mellékletben felvázolt matematikai modell sze- rint az igazi COLI azt jelzi, hogy a megváltozott árak mellett mennyivel van több pénzre szükség a változat- lan jólét biztosításához. A tárgyidőszakban természe- tesen az U2 hasznossági szint összetétele különbözhet az U1-
től. Ez a helyzet például az új termék megjele- nése esetében. A keresleti függvények segítségével kimutatható, hogy az új termék megjelenése az adott jövedelem és a többi termék árait adottnak véve „első rendű” hatással2 (first-order effect) van a hasznossági
függvény értékére. Hasonló a helyzet a minőségi vál- tozás esetében. A helyettesítési hatás csak másodrendű (second-order effect) azaz a két másik tényezőnél ke- vésbé jelentős.
2 Az „első- és másodrendű” hatás matematikai fogalom. A Taylor-sorral történő megközelitésre utal, amennyiben annak az első, vagy a második tagját érinti a szóban forgó változás.
Az új termékek és szolgáltatások jelentősen be- folyásolhatják a fogyasztók jólétét. Ilyen például a mobiltelefon. A BLS azonban a rotációs rendszer keretében csak meglehetős késéssel jelenítette meg a CPI-ben, és akkor sem került sor semmiféle korrek- cióra. (A Schulze-bizottság e gyakorlat fenntartását javasolja.)
A fogyasztói jólétre gyakorolt hatást a keresleti görbe segítségével vizsgálhatjuk. Ehhez azonban részletes mennyiségi adatokra van szükség. A vo- nalkódok felhasználása segítséget jelenthet.
(Hausman számos helyen utal arra, hogy a mennyi- ségi adatok elengedhetetlenek az árváltozások meg- felelő méréséhez.)
Hausman egy „konzervatív” megoldást javasol, ahol a „konzervatív” jelzőn azt érti, hogy Hicks el- mélete képezi az alapjait. A mikroökonómia elméle- te szerint az ún. „kompenzáló változás”
(compensating variation – CV) jelzi pontosabban azt a jóléti változást, melyet egy árváltozás okoz a fo- gyasztónak. A kompenzáló változás jól közelíthető – bizonyos formai, matematikai feltételek teljesülése esetén – a „fogyasztói többlet” (consumer surplus – CS) változásával. Ez utóbbi (CS) viszont, kellő nagy mennyiségű adat birtokában, már kielégítően be- csülhető, hiszen ár-, eladási (mennyiségi), és jöve- delmi adatok szükségesek, melyek beszerezhetők.
(Ezekből már egyszerűen lehet számítani a kereslet árrugalmasságát is, mely Hausman számítási elméle- tében fontos szerepet kap.) A CV-re épülő COLI- számítások lehetőségével már az 1970-es évek óta foglalkoznak a közgazdászok, és empirikus bizonyí- tékok igazolják, hogy a kompenzáló változásra épülő COLI valóban alacsonyabb, mint a CPI, mert a CV – jellegéből adódóan – (éppen úgy, mint a kompenzált keresleti függvény) szétválasztja az árváltozás hatá- sának jövedelmi hatás és helyettesítési hatás össze- tevőit. Ugyanakkor kétségtelen, hogy nehezebben becsülhető, és több a torzítási lehetőség.
Egyidejűleg több új termék is megjelenhet, és vita van a körül, hogy azok valóban hasznot (benefit) jelentenek-e a fogyasztóknak. A szerző sze- rint, amikor a termelők profit reményében új termé- ket vezetnek be sikeresen, akkor az nyilvánvalóan hasznos lesz a vásárlóknak is. A fogyasztók „nyere- sége” és a profit között ugyanis szoros kapcsolat van.
Megállapítható, hogy „…a nem tökéletes ver- seny láthatatlan keze…” a jólét jelentős növekedé- séhez vezet az új termékek bevezetése által, ami
csak így lehet közgazdaságilag racionális. Amennyi- ben ezt a hatást figyelmen kívül hagyjuk, mint ahogy azt a BLS teszi, a CPI minden bizonnyal felfelé tor- zított. (Az elméleti modell két időszakot hasonlít össze, bár nincs róla szó, de a két időszak értelem- szerűen egymást követő, egymáshoz közeli.)
A BLS nem végez közvetlen minőségi korrek- ciókat. A rotáció során fokozatosan kerülnek be a mintába a jobb minőségű termékek. Amikor az új termék váltja fel a régit, nem történik minőségi kor- rekció (és az ár sem „változik”). Nyilván egy új számítógépes operációs rendszer többet ér, ha azt vásárolják, még akkor is, ha a régi olcsóbban kapha- tó. Mivel a BLS nem számol a minőségváltozás (ár- csökkenést jelentő) hatásával, felülbecsüli a megél- hetési költségek változását.
Az új, illetve a minőségileg javított termékek hatása közgazdaságilag hasonló. Ezért annak elméle- ti kezelése az itt részletes ismertetésre nem kerülő elméleti modell szerint történhet.
A Schulze-bizottság javasolja, hogy a BLS te- gyen meg mindent az új termékek bevezetésére és gyakrabban aktualizálja a súlyokat. Ez azonban nem oldja meg teljesen a minőségváltozás problé- máját. Különösen akkor nem, ha a BLS csak árak- kal operál.
Az utóbbi évtizedekben az olcsó áruházak, a diszkont szupermarketek forgalma a márkás termé- kek esetében is jelentősen emelkedett, mégpedig a szokásos áruházakéhoz képest 10-20 százalékkal alacsonyabb árakkal. Az új eladóhelyek, a rájuk jel- lemző termékekkel, a rotáció során kerülnek be a CPI-be. Mivel ezek már új termékek lesznek, a BLS nem mutat ki árváltozást, alkalmasint árcsökkentést.
Sokan ragaszkodnak a régi áruházakhoz és úgy vé- lik, hogy a szolgáltatás színvonala rosszabb a disz- kont áruházakban, a „bolti torzítás” jelentős. Az el- méleti tárgyalás keretei között ez is „elsőfokú” ha- tás. Kétségtelen, hogy e probléma feloldásához szükség van mennyiségekre, de a szkenneradatok felhasználása elősegítheti a megoldást.
A Schulze-bizottság elismeri e probléma létezé- sét, azonban azt állítja, hogy ha a szolgáltatás szín- vonalával és egyéb körülményekkel korrigáljuk az árakat, akkor azok nem is annyira alacsonyak. A pi- aci jelenségek azonban azt jelzik, hogy jelentős sike- rük van ezeknek az üzleteknek, amit a CPI kiszámí- tásánál nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni.
A változatlan fogyasztói kosár nem jelzi, hogy a vásárlások összetétele módosul, a korábban vásá- rolt termékeket a vásárlók másokkal helyettesítik.
Egyes szerzők szerint ez a folyamat azt jelenti, hogy a CPI körülbelül 0,3 százalékponttal felfelé becsüli a COLI-t. A bizottsági vitákban sok időt fordítottak
erre a kérdésre, jóllehet ennek hatása csak „másod- rendű”, szemben a már tárgyalt „elsőrendű” jelentő- ségű tényezőkkel. A helyettesítési hatás esetében ugyanis arról van szó, hogy nem közvetlenül az ár- változások hatását mérjük, hanem valamit, ami csak közvetetten, a mennyiségeken keresztül jelentkezik.
E tekintetben a megfelelő irányban a BLS jelen- tős lépést tett, amikor Fisher-féle geometriai átlago- lású indexeket számít. Ehhez a csoportok szintjén gyűjt fogyasztási adatokat. (Mintegy 200 csoportról van szó.) Ez az adatbázis nem teszi lehetővé az új és a minőségileg javuló termékek, valamint az üzletek változásából adódó torzítás mérését.
A minőségi változások, illetve az új termékek megjelenésének kezelésére szolgálnak a hedonikus módszerek, amelyeket egy ideje néhány termék ese- tében a BLS használ. (A tartós fogyasztási cikkek között több példa található.)
A szerző szerint nem lehet a legjobb az olyan módszer, amely nem használ mennyiségeket. A hedonikus módszer az árakat az adott termék jellem- zőinek regressziós függvényében fejezi ki, ami nincs összhangban a hasznossági függvények elméleti modelljével. Valójában három különböző hatás ke- veredik össze. Nem helyes továbbá a Schulze- bizottságnak az a megállapítása, hogy a hedonikus módszerek fejlesztésétől jelentős eredmények várha- tók. Ha viszont gyakran gyűjtenének adatokat az árakról és a minőségi ismérvekről, akkor használha- tók lennének a már korábban felvázolt korrekciós módszerek.
További erőfeszítéseket kell tenni a CPI torzítá- sának becslésére, arra, hogy a CPI becslése során el- válasszák a nominális és a valóságos változásokat.
Számos tanulmány utal arra, hogy a jelenlegi CPI jelentősen felfelé torzított. A tanulmány több szerzőt említ, akik szerint az 1970-es és 1990-es évek között jelentős, jóval egy százalékpontot meghaladó a felfe- lé torzítás.
Bár a BLS tett lépéseket a helyes irányba, de mindaddig, amíg nem lesznek részletes mennyiségi adatok, a nem elhanyagolható mértékű torzítás nem lesz kiküszöbölhető. A szkenneradatok felhasználása – mint már említettük – jelentős előrelépés lenne. De a mennyiségiek gyűjtését ki kellene terjeszteni a kis- kereskedőkre és a háztartásokra is. Ugyanakkor az egyszerűsített becslési módszer számára csak az árelaszticitás ismeretére lenne szükség. A BLS jelen- legi, a tisztán csak árakon alapuló becslési módsze- rét az árak és mennyiségek együttes felhasználáson alapuló módszerré kellene tenni. Így jöhetne létre a COLI olyan becslési módszere, amely megfelelne a XXI. század közgazdasági és technológiai követel- ményeinek.
A harmadik tanulmányban K. G. Abraham arról számol be, hogy a BLS az 1990-es évek közepe óta milyen fejlesztéseket hajtott végre, miként kezelte a CPI sokat emlegetett módszertani problémáit. Beve- zetőjében megjegyzi, hogy a statisztikai hivatalok számára a fogyasztóiár-index kiszámításának gya- korlatilag járható útja a fogyasztói kosár használata.
A lehetőség keretein belül azonban célszerű a COLI- val kapcsolatos elméleti megfontolásokat alkalmaz- ni. Ezen az úton jár a BLS is, amikor olyan CPI ki- számítására törekszik, amely felfogható egy „feltéte- les” COLI-nak. Ez a termékek és szolgáltatások ár- változását jelzi feltételezve, hogy az életszínvonalat befolyásoló külső tényezők változatlanok. Az „iga- zi” COLI ugyanis gyakorlatilag kiszámíthatatlan, de az elméleti megfontolások lehetőség szerinti megva- lósítása egyre közelebb viheti a CPI-t a COLI-hoz.
A BLS az első lépésben 87 földrajzi körzetben 186 termékcsoport árindexét becsli a kiválasztott reprezentánsok árindexeiből. A reprezentánsok és az eladóhelyek nagysággal arányos véletlen mintáját úgy választják ki, hogy a kapott árak jól reprezentál- ják a fogyasztók által fizetett árakat. A súlyarányok a Consumer Expenditure Survey-ből (CES) szár- maznak, számtani átlagolás eredményeképpen.
A CPI-minta hagyományosan ötévenként kerül felülvizsgálatra, rotálásra. Ez költséges eljárás és csak nagyon korlátozottan kerülhet sor gyakoribb felülvizsgálatra. Mindenesetre ott, ahol gyors a fej- lődés, rövidebb időközönként is végrehajtanak kor- rekciókat. Természetesen gondos megoldást igényel az új és a régi rétegek megfelelő összeillesztése.
(Minőségváltozás!)
A súlyok korábban csak tízévenként változtak, de 2002-től a BLS kétévenként újítja meg a súly- rendszert. Megjegyzi a szerző, hogy a súlyok és a CPI növekedési üteme között a vártnál sokkal lazább volt a kapcsolat. Így a kétévenként felújított súlyok valószínűleg nem befolyásolják a CPI értékét. Nem vitatható azonban, hogy célszerű minél korszerűbb súlyokat használni.
Jól ismert kritika, hogy a CPI nem jelzi, ha a fo- gyasztók a különböző árváltozások hatására, vásár- lásaik átstrukturálásával, költségeik növekedését csökkentve igyekeznek számukra azonos hasznossá- got elérni.
1999 óta, a COLI-hoz való közelítés jegyében, a fogyasztás mintegy kétharmadát kitevő termékcso- portok (rétegek) esetében geometriai átlagolású in- dexeket számolnak, miáltal a helyettesítési hatás va- lamelyest érzékelhetővé válik. Ez a korszerűsítés a CPI növekedését bizonyos számítások szerint évente 0, 2 százalékponttal csökkenti.
A rétegek közti helyettesítés ezáltal nem oldó- dik meg. Az ún. szuperlatív formula ezen segíthet, de a geometriai átlagoláshoz szükséges folyó évi sú- lyok csak körülbelül két évvel később állnak rendel- kezésre. Utólagos korrekcióra viszont gyakorlati megfontolásból nem kerülhet sor.
Olyan döntés született, hogy a CPI mellett 2002.
júliustól egy új (C–CPI–U), Törnquist-formula sze- rint kiszámolt indexet is közölnek, amit lehet utóla- gosan kétszer is korrigálni, s csak két év után válik véglegessé.
Múltbeli adatokon végzett szimulációs számítá- sok azt jelezték, hogy a CPI értékénél körülbelül 0,2 százalékponttal kisebb eredmények adódnak. (A szociális kiadások indexálásánál vitatják, melyik in- dex használatára kerülhetne sor.)
A CPI fejlesztésénél talán a minőségi változá- sok kezelése a legnagyobb kihívás. A múltban, ha egy reprezentáns megszűnt, helyette újat választot- tak, s az árkülönbség valójában minőségi változás- ként érvényesült, a továbbiakban csak az új termék ára szerepelt.
Ezt a módszert hivatott javítani a már többször említett hedonikus módszer bevezetése. 1998 előtt csak háztartási készülékeknél használták ezt az eljá- rást. Később több más termékre (például számítógé- pek, mosógépek, TV-k, DVD-k stb.) is kiterjesztet- ték. Ez a módszer az új választékok árait illetően minőségi korrekciókhoz vezetett, de több okból ter- mészetesen ez a módszer sem tekinthető tökéletes- nek. A minta rotációjánál, amikor egyszerre több reprezentáns cserélődik, ez az eljárás nagyon nehéz.
Mindenesetre ígéretes technika, ami további vizsgá- lódásokat igényel és érdemel.
Talán az új termékek megkésett, hosszú beveze- tése miatt érte a legélesebb kritika a CPI-t. Valójá- ban így volt a videomagnók, a személyi számítógé- pek, a mobiltelefonok esetében. Ennek magyarázata az új termékek kategorizálásának nehézségében ta- lálható meg. Ez a jövőben változni fog, amire jó pél- da az 1999-ben bevezetett Viagra, ami azonban meglehetősen esetleges, kissé elsietett, nem teljesen vitathatatlan megoldás volt. A jövőt illetően szükség van jól kidolgozott, egyértelmű irányelvek kidolgo- zására, alkalmazására. Ehhez külső szakértők véle- ményére is kell támaszkodni.
Általános az egyetértés abban, hogy az új ter- mékeket késedelem nélkül be kell vezetni a CPI kö- rébe. Kérdéses azonban, miként kezeljék, értelmez- zék az új termékek által a fogyasztóknak adódó plusz „hasznot”. Az új termék lehetővé teheti, hogy alacsonyabb jövedelemből érjék el az adott hasznos- ságot. Megoldás lehet a „virtuális árak” alkalmazása.
A lehetséges módszerek bonyolultsága azonban
nemcsak technikai, módszertani problémák nehezen megoldhatóságát jelenti, hanem azt is, hogy csak ne- hezen magyarázhatók meg a felhasználóknak és bi- zonytalan lenne elfogadtatásuk. Mindezek azonban nem zárják ki, hogy a COLI közelítése érdekében ebben az irányban is folytassák a kutatásokat.
Gyakran emlegetett igény az adatgyűjtési tech- nika korszerűsítése, a vonalkódok, a szkenneradatok felhasználásának bevezetése. Ily módon nemcsak a nagyon részletes árak, hanem az eladott mennyisé- gek is hozzáférhetők lennének. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy jelentősen egyszerűsödne és ki- bővülne az adatgyűjtés. Egyrészt számos helyről nem kaphatók szkenneradatok, tehát összeírókra azután is szükség lenne. Másrészt a vonalkódokat nem árstatisztikai célra alakították ki, s így számolni kellene sok olyan változással, ami a vállalkozások mindenkori céljainak megvalósítása érdekében kö- vetkezne be. Ugyanakkor az összeírók hiánya a mi- nőségi változások kezelését is megnehezítené. Végül feltehetően költséges megoldás lenne.
Rövid távon nem várható áttörés ezen a téren, de feltétlenül vizsgálni kell néhány területen, hogy mi- lyen tapasztalatokkal, előnyökkel járna a szkennerada- tok gyűjtése a hagyományos összeírások helyett.
További információk forrása lehet a CES, amely egy 67 oldalas naplóból, valamint egy 143 oldalas kérdőívből áll, melyet az összeírók az interjú során töltenek ki. A kérdések jellege, a válaszok pontossá- ga több különböző okból vitára adhat okot. Kutatá- sok folynak azzal a céllal, hogyan lehetne a válaszo- lók terheit csökkenteni, s a válaszok pontosságát nö- velni. Szóba jöhet más források felhasználása is a súlyrendszer javításához. Így például a Personal Consumption Expenditure (Személyes Fogyasztási Kiadások) becslése is segíthet, de azt sem szabad el-
felejteni, hogy annak is megvannak a nehézségei, melyek főként a bolti felvételekből származnak.
Némely termékcsoport esetében (például az alkohol és a dohány) azonban hasznosak lehetnek.
A CPI a fejlesztés szakaszában van. Sok olyan kezdeményezés várható kívülről, tudományos kö- rökből, melyeket kellően értelmezni kell a statiszti- kusoknak. Várható a valódi COLI kiszámítása, de a különböző elgondolások alkalmasak lehetnek a CPI módszertani javítására is.
*
Mindezek után az ismertető saját véleményeként megjegyzi, hogy az árindexeket – mint ismeretes – (akármiként is értelmezzük azokat) a termékek és az elárusítóhelyek, vagy egyéb források bázis- és be- számolási időszak reprezentatív mintájából kapott p ár és q mennyiségi adatokból számítjuk ki. Vagyis a célsokaság reprezentatív részéből következtetünk annak egészére. Így létezik egy „véletlen” mintavé- teli hiba is. A Boskin-jelentés alapján kibontakozott vita a mintavételi tervvel, a minta nagyságával, a mintavételi hibával nem foglalkozik. A megfigyelt bázis- és beszámolási időszakra vonatkozó adatokat adottnak veszi, azt „teljes” sokaságként kezeli.
Csak az a kérdés, hogy a két időszak között végbe- ment, a rendelkezésre álló adatok szerinti ár- és egyéb, például minőségi változások vagy súlyeltoló- dások miként értelmezhetők, számszerűsíthetők.
Az ismertetett cikkekben nem esik szó arról a fontos kérdésről sem, hogy milyen legyen a havon- kénti indexek és az éves árindexek kapcsolata. A rendszeresen kiszámított és publikált „alapindexek”
ugyanis havonkénti adatok.
Marton Ádám
NEMZETI FEJLESZTÉSI PROGRAMOK ÉS A STATISZTIKA
A Magyar Statisztikai Társaság 2003. október 30-án megrendezett balatonfüredi konferenciáján áttekintette az operatív programokat elsősorban abból a szempontból, hogy tervezésükhöz, illetve végrehajtásuk nyomon követéséhez milyen mutató- számok szükségesek, s ezek milyen mértékben áll- nak rendelkezésre. A mutatószámok döntő része statisztikai adat. A statisztikusok számára ezért nemcsak a mutatószámok körének pontos ismerete, hanem az azok kidolgozásában való aktív részvétel is fontos. Dr. Soós Lőrinc, a Magyar Statisztikai Társaság elnöke, az ülés elnökeként megnyitójában a következő összefüggésekre hívta fel a figyelmet.
Mint ismeretes Magyarország 2004 és 2006 között
jogosulttá válik az EU elmaradott térségeinek fel- zárkóztatását segítő, támogató ún. Strukturális és Kohéziós Alapjából származó mintegy 1100-1600 milliárd forintnyi fejlesztési forrás felhasználására.
A fejlesztéseket, valamint a források fogadására alkalmas környezet kialakítását a Nemzeti Fejlesz- tési Terv (NTF) keretében, öt operatív program fogja össze: a humánerőforrás, a gazdasági ver- senyképesség fejlesztése, az agrár- és vidékfejlesz- tés, a környezetvédelem és infrastruktúra, valamint a regionális operatív program. A konferencia célja, e különböző operatív programok tartalmának, helyzetének mérési problémáinak feltérképezése volt.
