Műszaki fejlesztés és strukturális változások az iparban a nyolcvanas években

MÚSZAKI FEJLESZTÉS ÉS STRUKTURÁLIS VÁLTOZÁSOK AZ IPARBAN A NYOLCVANAS EVEKBEN

DR. KRISTÓF IMRE

A nyolcvanas években az ipar teljesítményét közvetlenül és erőteljesen befo—

lyásolta a külső egyensúly számottevő romlásával összefüggő restriktív gazdaság—

politika. A külgazdasági egyensúly helyreállítását, a termelési szerkezet ehhez kap- csolódó átalakítását célzó els'ő átfogó határozatok (az MSZMP Központi Bizottságá- nak 1977. és 1978. évi határozatai) utáni időszakban a termelési dinamikával szem—

ben előtérbe kerültek a strukturális változásokra, a fejlődés minőségi elemeire kon—

centráló törekvések.

A termelő munka és a termékek minőségének javítása intenzív műszaki fej- lesztési tevékenység nélkül szinte elképzelhetetlen. A műszaki fejlesztési tevékeny- ség és a struktúra vizsgálata igen sok összetevő figyelembevételét jelenti. Minde- nekelőtt a műszaki fejlesztés anyagi megnyilvánulásait (a beruházási, a gyártás—

és gyártmányfejlesztési tevékenységet), valamint a fejlesztés személyi és szervezeti feltételeit. kereteit, azok változását célszerű áttekinteni. Más oldalról pedig a fej—

lesztési tevékenység eredményeként a termelésben bekövetkező makro— és mikro—

struktúra alakulása. továbbá az értékesítés szerkezeti változásai jelentik a fő té—

maköröket.

A MÚSZAKI FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG FÖ JELLEMZÖi

A gazdaság tartós és megalapozott növekedésének, a termelés szerkezeti meg—

újításának elengedhetetlen feltételét alkotják a beruházások, az állóeszközök állo- mányának folyamatos korszerűsítése. bővítése. A beruházás- és fejlesztéspolitika ennélfogva a gazdaságpolitika egyik kulcsfontosságú eleme. A hetvenes évek má-

sodik felétől a gazdálkodás fokozódó nehézségei miatt változott a beruházási és

hitelpolitika cél- és eszközrendszere is.

A feihalmozási hányad a fejlett tőkés országokban az elmúlt negyedszázad—

ban 20—25 százalék között ingadozott. Magyarországon a hetvenes években a fel- halmozási ráta ennél jóval magasabb volt: a bruttó felhalmozás GDP-hez viszonyí- tott aránya az 1970-es években 30—41 százalék között mozgott. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon a felhalmozási ráta csökkenése radikálisabb volt,

mint a tőkés országokban. Amíg például 1974 és 1982 között az EGK-. illetve az OECD-országok átlagában 4,5—5 százalékponttal mérséklődött a bruttó felhalmo—

zás rátája, addig nálunk 7.3 százalékponttal. A felhalmozási hányad visszaesése

Magyarországon 1978 és 1985 között (7 éven át) folytatódott, ami igen hosszú.

már a termelési potenciál műszaki—gazdasági paramétereit is befolyásoló idő-

1040 ' DR; KRISTÓF me'

szaknak minősül. A hazai felhalmozási ráta összességében nemzetközi összeha-

sonlításban így sem alacsony (1985-ben 26,0, 1986-ban 26,4 százalék volt).,

nagyobb probléma annak összetétele. ,

Az utóbbi tíz évben a népgazdaságban a beruházási célú kifizetések -— folyó árakon számítva —- folyamatosan növekedtek, kisebb mértékű visszaesés csak az

1980. és 1981. években volt megfigyelhető. Az árszínvonal jelentős növekedése mi- att azonban a beruházások reálértéke 1980 és 1986 között évről évre csökkent. A

szocialista szektor 1986. évi beruházásainak volumene ily módon 7,6 százalékkal alacsonyabb volt az 1975. évinél.

A népgazdasági ágak közül - jelentőségénél fogva —- az ipar beruházásainak aránya a legmagasabb, de az elmúlt évtizedben részesedése jelentősen csökkent.

A beruházáspolitika változásának hatásai viszonylag jól láthatók az ipari beruházá-

sok alakulásában. A beruházások visszafogását célzó intézkedések 1980—1982—ben éreztették leginkább hatásukat. ezt követően mérséklődött az iparra nehezedő nyo-

más. Az ipari beruházások részesedése a szocialista szektor összes beruházási célú kifizetéséből a hatodik ötéves tervidőszakban jóval alacsonyabb volt az előző öt

éves átlagnál, s csak 1985—ben érte el a korábbi szintet. 1986-ban viszont ismét je—

lentősen mérséklődött az ipari fejlesztések aránya.

1. tábla

Az ipari beruházások alakulása

(pénzügyi teljesítés alapján)

ipari beruházások aránya a

időszak _ szocialista

(év) összesen szektor

(milliárd osszes forint) beruházá—

sában (százalék)

1976—1980 . . . '. . 365,0 39,5

1981—1985 . . . . . 357.5 38.0

1979 . . . 80.5 39.4

1980 . . . . . . . 70.2 37.0

1981 . . . . . . . 65.9 36,0

1982 . . . . . . . 692 37,2

1 983 . . . . . . . 72.0 38.3

1984 . . . . . . . 73,6 39.0

1 985 . . . . . . . 76.9 39,6

1 986 . . . . . . . 75.6 36,5

Az ipari beruházások volumene 1979 óta folyamatosan csökkent, és nem kis

mértékben ennek tulajdonítható. hogy a termelés korszerűsödése, megújulása a korábbiaknál *is vontatottabban haladt. Az iparban a beruházásokra forditott ösz-

szeg — változatlan áron számolva — 1986-ban 18 százalékkal kisebb volt az 1980.

évinél. és 29 százalékkal kisebb az 1978-as szintnél.

Az ipar fejlődése, versenyképessége szempontjából lényeges, hogy a beru-

házási eszközök mely ágazatok, tevékenységek fejlesztését szolgálják. Az utóbbi

5—10 évben jelentősen megváltozott az ipari beruházások ágazati eloszlása, s a

strukturális változások nem tekinthetők kedvelőknek.

Az ötödik és a hatodik ötéves terv eredeti céljai között ugyan kiemelt helyen szerepeltek a feldolgozóipari fejlesztések mint a termelés korszerűsítését. a terme——

lési és értékesítési struktúra átalakítását alapvetően meghatározó eszközök. Az

MÚSZAK! FEJLESZTES AZ IPARBAN 1041

egyedi beruházási döntések azonban sokszor keresztezték a terv fejlesztési irányát,

és az elgondolttal ellentétes helyzet alakult ki. Emellett a hetvenes évek közepétől

kezdve — a világpiaci változásokkal összefüggésben —- előtérbe kerültek az energe-

tikai célú beruházások (a bányászati beruházások erőteljes növekedése már 1974-

ben elkezdődött). Ily módon végül is az alapanyaggyártás fejlesztését és az ener—

getikai célt szolgáló — többségében felsőszintű jóváhagyással hozott egyedi dön-

tésekre épülő —— beruházások révén a források nagy részét az eszközigényes ága- zatokban használták fel. A beruházási teljesítések eltolódtak a lassúbb megtérü—

lés irányába. és romlottak az alacsonyabb tőkeigényességű. a feldolgozóipar re- konstrukcióját, korszerűsítését elősegítő fejlesztések esélyei. A bányászati és a vil- lamosenergia—ipari fejlesztésekre az 1971—1975—ös években az ipar összes beru- házásának még csak 23. az ötödik ötéves tervidőszakban 27. 1981 és 1985 között pedig már 38 százalékát fordították (1984 óta ez az arány meghaladja a 40 száza- lékot). Ezzel szemben — különösen az utolsó két évben (1985—1986—ban) erőtelje—

sen visszaesett a gépipari beruházások aránya. de számottevően csökkent a fel- dolgozóipar többi területére jutó fejlesztési pénzeszközök részesedése is.

2. tábla

Az ipar beruházásainak ágazati szerkezete

(a pénzügyi teljesités alapján)

1976—1950. 1961—1985. 1986.

Ágazat

év(ek)ben (százalék)

Bányászat . . . 11.3 17,5 22.0

Villamosenergia-ipar . 15,8 20.5 18.1

Kohászat . . . 9.0 8.1 5,4

Gépipar . . . 18.11 15.0 12.8

Épitőanyag-ipar . . . 62 3.7 3.2

Vegyipar . . . 15.1 15.4 17,8

Könnyűipar . . . . 9.0 7.8 8.0

Egyéb ipar . . . 1.1 0.9 0.4

Élelmiszeripar . . . . 14,'l 11,1 12.13

Ipar összesen 100,0 100.0 100,0

Az ipari beruházások által kiváltott korszerűsödés többek között az anyagi—

műszaki összetétel függvénye. Kedvezőtlen tendencia volt a nyolcvanas évtized ele—

jén, hogy a gyorsabb struktúraváltást elősegítő gépi beruházások aránya a hetve- nes évek közepéhez képest mérséklődött. A gépberuházások aránya 1976 és 1980 V között 55,9 százalék volt. majd az 1981—1985. években 535 százalékra csökkent. Az

1983. évi mélypont után az utóbbi években valamelyest nőtt a gépberuházások részesedése. 1985—ben 54,4. illetve 1986—ban 57.1 százalékra.

A technikai színvonalat érzékelhető mértékben befolyásolja. hogy az egyes ágazatokban a gépberuházás milyen relációból valósul meg. Az 1978 utáni évek- ben a gazdasági egyensúly. illetve a nemzetközi fizetési helyzet kedvezőtlen ala—

kulásával, valamint a tőkés országoknak a legkorszerűbb technikai—technológiai el—

járások átadását korlátozó intézkedéseivel összefüggésben a konvertibilis valu- táért beszerezhető gépek aránya csökkent. Az iparban a nem rubelelszámolású im- portgépek aránya a gépi beruházásokból 1976—1978—ban még 35—37 százalék volt.

a nyolcvanas években viszont már többnyire nem érte el a 30 százalékot sem. A gyorsabb ipari fejlődést, a versenyképes termékek nagyobb arányú fejlesztését ez abban a tekintetben érinti, hogy a tőkés eredetű gépek, berendezések műszaki

5 Statisztikai Szemle

1042 DR. KRISTÓF lMltE

általában kedvezőbb a hazai és a szocialista relációból beszerzettekénél.

Különösen kedvezőtlen jelenség, hogy a tőkés relációjú beszerzés az ipar tech-

nikai színvonalának fejlődését jelentősen meghatározó gépipari beruházásokban is

nagymértékben visszaesett (az 1976. évi 44 százalékról 1986-ban 28 százalékra).

Ezzel ellentétes tendencia figyelhető meg a vegyiparban és a könnyűiparban. ahol

a tőkés gépi beruházások aránya 34 százalékról 37 százalékra. illetve 51 százalékról

63 százalékra nőtt. A vegyiparon belüli tőkés relációjú gépbeszerzést, a petroké- miai fejlesztések motiválták. főként a kőolaj—feldolgozó iparban, valamint a szer-

ves és szervetlen vegyiparban. *

A műszaki fejlődés, a megújulás szempontjából sajátos. hosszabb távú hatá—

soit tekintve inkább visszafogó, mint előrevivő szerepe van az állóeszköz-fenntartási tevékenységnek. Az állóeszközök üzemképességének megőrzését szolgáló kiadások az utóbbi másfél évtizedben lényegesen gyorsabban nőttek. mint az eszközök kor-

szerűsítését is megalapozó beruházások. Az éves fenntartási költségeknek a beru- házási célú kifizetésekhez viszonyított aránya 1970-ben még csak 42, 1975-ben 38

százalék volt. s ez 1980-ban 52, 1986—ban pedig 78 százalékra nőtt. Az iparban a fenntartási kiadások teljes összege 1981 és 1986 között 330 milliárd forint volt. ez mintegy 41 százalékát képezte a szocialista szektor összes fenntartási ráfordításá-

nak. A fenntartási kiadásoknak az állóeszköz—állományhoz viszonyított fajlagos ér-

téke az iparon belül a kohászatban (13.9%) és az építőanyag—iparban (10.4%) a legmagasabb, míg a villamosenergia-iparban (3.50/0). a gépiparban (6.50/9) és a vegyiparban (6.60/0) alacsonyabb az átlagnál.

A beruházások visszafogására irányuló központi törekvések, a nem rubel vi- szonylatból származó gépek korlátozott beszerezhetősége arra készteti a vállalato- kat, hogy a termelés állóeszköz-hátterét a korábban beszerzett állóeszközeik foko-

zott karbantartásával, javításával biztosítsák. A fenntartási ráfordítások magas

szintjének. a beruházások ilyen módon történő helyettesítésének hosszabb távon kedvezőtlen a hatása. mivel ezáltal részben konzerválják a műszaki színvonalat,

részben a termék gazdaságosságát — a termelési költségbe való beépülés miatt

-— anélkül rontják, hogy a folyamatos termelés során megteremtődne a későbbi fej-

lődés fedezete. A fenntartás ugyanis nem növeli az állóeszközök értékét, így amor—

tizáció sem képződik, ennélfogva az árbevétel legfeljebb a fenntartási költségekre

nyújt fedezetet. A fenntartás és a műszaki fejlődés kapcsolatának szempontjából külön kell kezelni azokat a termelési területeket, ahol a gyors műszaki fejlődés a

jellemző. Nyilvánvaló. hogy ahol az állóeszközök korszerűsítése iránti igény hamar

jelentkezik, ott a fenntartással hiába teszik fizikailag működőképessé azokat. az előállított terméket a piac nagy valószínűséggel erősen leértékeli.

Az állóeszköz—állomány korszerűsége

Az ipar állóeszköz—állománya (folyó árakon számolva) 1980 és 1986 között évi

átlagban 5.9 százalékkal bővült, ami jelentősen elmaradt az 1976 és 1980 közötti

időszak 8.9 százalékOS átlagos növekedésétől. A gépek. berendezések állományá- nak az 1980. és 1986. évek közötti gyarapodása mérsékeltebb ütemű. s a korábbi időszakhoz képest nagyobb volt a visszaesés (9.7 százalékról 5,3 százalékra). Ez azt jelenti, hogy a termelőeszköz—állomány megújulása a nyolcvanas években lényege-

sen lassult.

Az egyes ágazatok állóeszköz-állományának változása a nyolcvanas években jelentős eltérést mutat. Az energiatermelő ágazatokban a növekedés lényegesen

MOSZAKI FEJLESZTES AZ IPARBAN 1043

felülmúlta az ipar átlagát, a bányászatban és a villamosenergia-iparban egyaránt 75 százalékkal bővült az állomány. A feldolgozóiparban viszont a növekedés egyet- len ágazatban sem érte el az ipari átlagot.

A eszközellátottság (az egy foglalkoztatottra jutó állóeszköz—állomány) növe- kedése — az ipari foglalkoztatottak létszámának csökkenéséből is adódóan — a gépállomány bővülését meghaladó volt, 1980 és 1986 között évi átlagban 7,3 szá- zalékot tett ki. A nyolcvanas években az állóeszköz-ellátottság az átlagosnál na- gyobb mértékben javult a bányászatban. a villamosenergia-iparban. a könnyűipar—

ron belül a papíriparban, a vegyiparon belül a műanyag-feldolgozó iparban és a gyógyszeriparban.

A technikai felszereltség (az egy fizikai foglalkozására jutó gépek, berende—

zések bruttó értéke) 1976 és 1980 között évi 11,3 százalékkal nőtt. de a nyolcva- nas években ez a növekedés is számottevően mérséklődött (7,0 százalékra). A gépi felszereltség évenkénti emelkedése 1980 és 1986 között a bányászatban (12.10/0) és a villamosenergia-iparban (9.39/0) volt az átlagosnál magasabb. A vegyiparon

belül a kőolaj—feldolgozó iparban (7.80/0), a gyógyszeriparban (7.80/0). a könnyű- iparon belül pedig a papiriparban (8.30/0) nőtt dinamikusan a mutató értéke. Ósz- szességében elmondható. hogy a technikai felszereltség növekedése általában

azokban az ágazatokban nőtt a nyolcvanas években a legdinamikusabban. ame-

lyek szerepe az exportban nem meghatározó, vagy súlyuk csökkent.

A beruházási ütem csökkenése és a viszonylag alacsony selejtezési arány az

ipar gépállományának elhasználódását, elöregedését vonta maga után. A nullára leírt gépek aránya az ipar gépállományának bruttó értékéből 1980 és 1986 között 17,5 százalékról 23,3 százalékra nőtt. 1986-ban a teljesen elhasználtnak minősí-

tett gépek a vegyiparban (33.10/0). (: kohászatban (30.4%) és (: gépiparban (28,6%)

érték el a legmagasabb arányt. A nyolcvanas években a nullára leirt gépek állo—

mánya leginkább a vegyiparban. az építő'myag—iparban és az élelmiszeriparban nőtt.

3. tábla

A gépállomány elhasználtságának mutatói az iparban

A . k .

A nullára leírt gápek 533233313

Ágazat aránya az

1930. 1986. 1980. 1986.

évben (százalék)

Ipar összesen . . . 17,5 23,3 52,6 43,2

Ebből:

Bányászat . . . 239 22.2 45.2 48.11

Villamosenergia-ipar . . . . 7.4 7.7 609 59,2

Kohászct . . . . . . . . . 269 30,4 45,3 38.4

Gépipor . . . 22,4 28,6 49,4 37.9

Epitőanyag—ipar . . . 12.4 24,7 56,6 37,1

Vegyipor . . . 19,9 33.1 502 35,2

Könnyűipar . . . 12.0 17,5 56.0 44,2

Élelmiszeripar . . . 12,8 21.4 57.9 43.0

A gépállomány korösszetételére vonatkozó felmérés szerint az állami ipar ter—

melési rendeltetésű gépeinek átlagos életkora 1982 és 1987 között 9.8 évről 10.6

5.

1044 ? DR. KRISTÓF Mar;

évre nőtt. 1987—ben a legidősebb gépállomány a kohászatban (14.1 év). valamint a könnyűiparban (11,8 év) üzemelt. A gépállomány elöregedése az exportorientált ágazatokban volt a legnagyobb arányú: a gépiparban az átlagos életkor*9.2 e'v—

ről 11.2, a vegyiparban 8.8 évről 102 évre nőtt. Kedvező jelenség viszont, hogy a

legfiatalabb gépek a gépiparon belül a korszerű technikát képviselő hiradáS— és

vákuumtechnikai iparban (8.2 év) és a műszeriparban (9.3 év). a vegyiparon belül

pedig a gyógyszeriparban (8.9 év) és a műanyag-feldolgozó iparban (7.4 év) üze-

melnek. —

_ 4. tábla

Az ipar gépállományának átlagos életkora

Az A

alap- kisegítő Az összes

Ágazat Ev Mm.—M'mm *

gépek. berendezések és gépmoportok átlagos életkora (év)

Állami ipar . . . 1982 9.9 9.6 9.8

1987 10,7 10,5 10.6

Ebből:

Bányászat . . . 1982 7.3 9,0 8.4

"1987 7.4 8,4 7,6

Villamosenergia-ipar . . . .* . 1982 12.3 10.5 12,1

1987 10,1 8.8 10,0

Kohászat . . . 1982 12.6 12.3 12.5

1987 15,0 13.2 , 14.1

Gépipar. . . 1982 9.0 9.8 9.2

1987 11.2 11,0 11.2

Építőanyag—ipar . . . 1982 10.4 8.3 99

1987 11.9 9.8 11,3

Vegyipar . . . 1982 9.0 8,6 8,8

, 1987 "M 9.8 102

Könnyűipar . . , , , _ _ _ 1982 10.8 9.9 10,7

1987 12,0 10,9 11,8

Élelmiszeripar . . . . . . . 1982 8-1 7-8 8-0

1987 9.3 9.4 9.3

A nyolcvanas években az iparban a gépóllomány korszerűsítése. megújítása lényegesen lassult: a legfeljebb 7 éve gyártott gépek. berendezések aránya 1982- ben 45.1 százalék volt. 1987-ben már csak 38.8 százalék. A gépiparban a műszaki—

technikai bázis megújításának aránya lényegesen kisebb volt az ipari átlagnál. s üteme a hetvenes években végrehajtott fejlesztésekhez képest is csökkent. A leg-

fiatalabb (7 évnél nem idősebb) gépek, berendezések aránya 1982-ben 532 szá—

zalék volt. 1987-ben 33,1 százalékra csökkent. A korszerűsödés lassulása minden gépipari alágazatra jellemző volt, de a megújítás aránya a híradás- és vákuum-

technikai iparban (46,2%) és a műszeriparban (38.50/0) nagyobb a gépipari át—

lagnál.

A vegyiparban a legfeljebb 7 éve gyártott gépek, berendezések aránya az

1981. évi 42,4 százalékról 37 százalékra csökkent. A vegyipari átlagnál jóval gyor-

sabb volt a gépállomány megújításának aránya a kőolaj-feldolgozó iparban és a

gyógyszeriparban, s valamelyest fokozódott a megújítás a műanyag—fel dolgozó ipar—

ban is.

5.tábla Agépek,berendezések,gépcsoportokbruttóártéke'nekmegoszlásaműszakiszínvonalukszerint (szzalék) Agépek.berendezések.gópcsoportokbruttóértékéből é''.stzes (:rszegesenatelesengépek. amt'Ia azemberiamecha-oma116%automatizáltrószlege-biáizgel . erővelnikus.!senés, ÁgazatÉVműködte-működmecham-progra-_mecha-!progra—teljesengepcso— tett'tetésűkusmozhotonikus§mozhatóautomati-(mono; om- velérlósű.HIetveszabályozásútóknyának értéke gépek.berendezések.gépcsoponokértékénekmegoszlása Allamiipa?...198234.836313,09.65.564,4100.0 198703203411L21201m62310a0

06

Ebből: Bányószat...1982 '1987 Villamosenergia—ipar..1982 1987 Kohószat...1982 1987 1982 1987 1982 1987 1982 1987 1982 1987 1982 1987

64.821A8.91.83134.9ma.!) 55925.512.22.83.343.331oo.o 11.939.016.520.12.588,11oo,0 16.0303%28,415.483.61oo.0 29545.016.14.14.269,41oo.o 30.749.311.52.74.868,31oo.o 47;20.713.210.57.852,2mm 43_418,315.73.513,255.1oo,o 36940.67.97.24.5'60.21oo.0 325,41.08.39.96.06521oo,o 22340,24.527.95,177.71oo,o 22.136,37.419,913,977,51oo.o 34_345.313.93.12,464,71oo.o 31.o44,714,31.97.868,71oo.o 23351,06.81o,o2.169.91oo,o 29746.07.51o.55.2692mm

cícící

Gépipar...

Ooh MMOII'ÉOOOWU'SN

Építőanyag-ipar Vengar... Könnyűípor...

oo—oomdoooo—w

enne—104:—

Élelmiszeripar...

MOSZAKI FEJLESZTES AZ LVIPARBAN

1 045

1046 DR. KRISTÓF IMRE

A könnyűiporban a 7 évnél nem idősebb gépek aránya az 1982. évi 40.7 szá-

zalékról 30,7 százalékra csökkent. Az utóbbi 7 évben az átlagosnál jóval gyorsabb volt a megújítás a papiriparban és a textilruházati iparban (40,1, illetve 41.6 szá- zalék), valamelyest felülmúlta az ágazati átlagot a bőr-, szőrme— és cipőiparban.

valamint a nyomdaiparban (32,7. illetve 31.8 százalék). és jóval az ágazati átlag alatti volt a textiliparban (25.90/9).

Az ipar gépállományának műszaki—technikai szinvonala —— általános gazdasági fejlettségünkkel összhangban — közepesnek minősíthető. Az 1987. június 30—i fel—

mérés szerint az állami ipar fontosabb alap- és kisegítő üzemi gépeinek 67,3 szá—

zaléka volt valamilyen fokon automatizált. Ez az arány meghaladta az 1982. évi

64.4 százalékos részesedést. Az ipar automatizált gépállományában a műszaki—

technikai színvonal javulását jelzi, hogy az automatizáltsági szint 1982 és 1987 kö—

zött a teljesen automatizált gépek körében is fokozódott. az 1982. évi 15,1 száza—

lékról 222 százalékra emelkedett. (Lásd az 5. táblát.)

Az 1982 és 1987 között megvalósított, a korszerű technikát meghonositó új beruházások révén elsősorban a bányászatban (349 százalékról 43,8 százalékra),

az építőanyag—iparban (602 százalékról 65.12 százalékra). a könnyűiparban (64.7 százalékról 68.7 százalékra) és a gépiparban (522 százalékról 557 százalékra) nőtt

a részlegesen és teljesen automatizált gépek, berendezések együttes aránya.

A termelési eszközök legmagasabb műszaki szintjét a robotok képviselik. A ro-

botok ipari alkalmazósának elterjedésére a fejlettebb országokban a hatvanas években került sor. Az ekkor használt robotok általában egyszerű manipulátarok

voltak. A hetvenes években a számitógép-technológia tökéletesedése lehetővé tette a programozható robotok kifejlesztését. a jelen évtizedben pedig már a harmadik

generációs, értelmes robotok, azaz az érzékelő képességű robotok kerülnek hasz- nálatba. Hazánkban ipari robotokat még csak elszórtan alkalmaznak. A robottech- nika lassú elterjedésére utal, hogy az iparban 1987-ben mindössze 87 robot mű-

ködött, s ezek értéke a teljes gépállomány 0.2 százalékát sem érte el. A robotok többsége a gépiparban (64 db) (ezen belül a közlekedésieszköz-iparban és a gép-

és gépi berendezés iparban), valamint a vegyiparban (13 db) üzemel (a gyógyszer—

iparban. a műanyag-feldolgozó iparban és a szerves és szervetlen vegyiparban).

Az ipari robotok többségét rugalmas gyártóegységeknél és automatikus manipu- látorként fémforgácsoló szerszámgépek gyártásánál alkalmazzák. A robotok átla—

gos életkora mindössze 5.8 év.

K —l— F ráfordítások

A műszaki fejlődés másik alappillérét a termékek és a gyártási eljárások kor- szerűsítését szolgáló kutatási—fejlesztési tevékenység képezi. Magyarországon a

kutatási—fejlesztési tevékenység tő céljai általában szorosan kapcsolódnak a kö- zép- és hosszú távú népgazdasági tervekben felvázolt alapvető elképzelésekhez.

A műszaki fejlesztési tevékenységet elkülönített pénzeszközökből finanszíroz- ták az elmúlt időszakban. Az alapok forrását döntően a termelő szférában elszá—

molt bevételek képezték. A vállalatoknál képződött műszaki fejlesztési alap egy ré—

sze —- megközelítőleg egyharmada -- a központi (országos és tárcaszintű) progra-

mok finanszírozását szolgálja. másik része pedig a vállalatoknál marad saját fej- lesztési tevékenységük költségeinek fedezetére.

Hazánkban a kutatási, műszaki fejlesztési költségek a hatodik ötéves tervidő-

szakban az előző öt évhez képest körülbelül egyharmadával növekedtek (folyó áron).

A nyolcvanas években a ráfordítások eléggé hullámzóan alakultak, az 1984. és az

MOSZAKI FEJLESZTES AZ lPARBAN * 1047

1986. évi 10 százalék feletti növekedés mellett 1983—ban 5 százalékos visszaesésxkö- vetkezett be.

A K—l—F kiadások 2,3—2.6 százalékát képezték a bruttó hazai terméknek, s ez nagyjából hasonló a fejlett tőkés országokéhoz. A hazai kutatási—fejlesztési ráfor-

dítások nagysága a szocialista országokéhoz viszonyítva ugyanakkor csak szerény- nek tekinthető. Az egy lakosra jutó K—l—F ráfordítás - a gazdasági potenciálban

levő különbségekkel összefüggésben — a fejlett tőkés országokénak csak felét. ne- gyedét képezi. Magyarországon az egy tudásra, mérnökre jutó átlagos K—l—F rá-

fordítás is kisebb az európai átlagnál.

Az iparban a vállalati műszaki fejlesztési ráfordítások összege az ötödik öt—

éves tervidőszakban 39.1. a hatodik ötéves tervidőszakban 60.5 milliárd forintot tett

ki. 1986-ban az ilyen címeken elszámolt vállalati költségek a korábbiaknál erőtel- jesebben, több mint 17 százalékkal bővültek, ami feltehetőleg összefügg a mű—

szaki fejlesztési tevékenység szabályozásában, finanszírozásában eszközölt változá- sokkal is. A vállalati műszaki fejlesztési ráfordításokból legnagyobb arányban. a

ráfordítások több mint háromnegyedében a kutatásintenzív ágazatok. a gépipar és

a vegyipar részesedtek.

6. tábla

A vállalati műszaki fejlesztési ráfordítások alakulása az iparban 1976—1980. 1981—1985. 1986.

Ágazat

év(ek)ben (milliárd forint)

Ipar összesen . . . 39,1 60,5 16,3

Ebből:

Bányászat . . . . . . . . 1.3 2,8 0.6

Villamosenergia-ipar . . . . 0.4 0.9 0.3

Kohászat . . . 2,6 3.0 0,9

Gépipar . . . . . . . . 22,7 31.1 8.8

Építőanyag-ipar . . . 0,9 1.2 0.3

Vegyipar . . . . . . 82 162 4.1

Könnyűlpar . . . 1,6 2,6 0.6

Élelmiszeripar 1.2 2.6 0.6

A vállalati műszaki fejlesztési költségek az ipari nettó árbevételnek körülbelül

egy százalékát képezik. A gépiparban a nettó árbevétel 2,3—2.7. a vegyiparban

1,3—-1,7 százalékát fordították kutatásra, műszaki fejlesztésre 1976 és 1986 között.

A szellemitőke—igényes és technikaintenzív ágazatok — a híradás— és vákuumtech- nikai ipar, a műszeripar és a gyógyszeripar —- ráfordítási hányadai az ágazati át- lagot lényegesen felülmúlták: 1986-ban a mutató értéke ezekben a szakágazatok- ban 5.3, 4.7, illetve 5.8 százalék volt. Az iparban a vállalati műszaki fejlesztési költ- ségek az anyagmentes értékesítési árbevételnek 1986—ban 1.9. a gépiparban 4.9. a vegyiparban 6 százalékát képezték.

A vállalati műszaki fejlesztési alap fő forrása a vállalatoknál — az árbevétel és az eredmény terhére — képzett műszaki fejlesztési alap. kisebb hányada a kölcsön

és juttatás (támogatás) címén felvett központi műszaki fejlesztési alap.

Az ipari gazdálkodó szervezetek által a kutatás—fejlesztési tevékenység finan- szírozása céljából elszámolt pénzeszközök egy része a központi feladatok fedezetét

szolgálja. Az iparvállalatok a központi műszaki fejlesztési alapba 1980—ban 5.0 mil-

liárd, 1986-ban 5.3 milliárd forintot fizettek be: ez az összeg tényleges műszaki fejlesztési ráfordításuknak mintegy egyharmadát tette ki.

1048 _ DR. KRISTÓF rMRE

Az iparvállalatok gyártmányfejlesztésre, "termékeik megújítására 1980—ban 3.6

milliárd, 1986-ban 7.3 milliárd forintot fordítottak. A gyórtmányfejlesztéssel kapcso-

latos kiadások általában minden ágazatban növekedtek, volumenben és arány—

ban a legjobban a gépipari és a vegyipari vállalatok körében. 1986-ban a gépipari

vállalatok 4.1 milliárd forintot fordítottak gyártmányaik megújítására, korszerűsí—

tésére. A gépiparon belül a legnagyobb arányú kiadás erre a célra a híradás- és

vákuumtechnikai iparban, a műszeriparban és a gép- és gépi berendezés iparban jelentkezett. A vegyipar 1986—ban 2.1 milliárd forintot fordított gyártmányfejlesztés-

re, ennek több mint fele a gyógyszeriparban jelentkezett.

A gyártástechnológia fejlesztésére. korszerűsítésére, az ipari gazdálkodó

szervezetek 1980-ban 2.2 milliárd forintot. 1986-ban 3.6 milliárd forintot költöttek, az egyes ágazatokban az arányok e kiadásoknál a gyártmányfejlesztéshez hason—

lóan alakultak. '

A műszaki fejlesztés szervezeti és személyi keretei

A műszaki fejlesztési tevékenység hatékonyságát nagymértékben befolyásolja a kutató—fejlesztő helyek szervezeti és intézményrendszere, valamint a kutatásban, fejlesztésben és termelésben rendelkezésre álló munkaerő mennyisége. összetéte—

le, szakmai felkészültsége. anyagi. erkölcsi. társadalmi megbecsülése. A műszaki

fejlesztési tevékenység feltételeinek javítását, a verseny élénkítését szervezeti in—

tézkedésekkel is igyekeztek elősegíteni. Ezek alapvető célja az volt, hogy erősítsék a vállalkozói magatartást, s érdekeltté tegyék az intézményeket a kutatási—fejlesz-

tési tevékenység eredményeinek a termelésben való mielőbbi realizálásában. Többi

korábban vállalati gazdálkodási rend szerint működő kutatóintézetet műszaki fej—

lesztő vállalattá minősítettek. Megindult a műszaki fejlesztő leányvállalatok alapí—

tása is, amelyek tevékenysége többségében kapcsolódott az alapítók tevékenységé—

hez, ugyanakkor a piaci kapcsolatok közvetlenebbé válása ez úton is lehetővé vált.

Létrejöttek ún. innovációs pénzintézetek és bankok viszonylag önállósult részlegei.

amelyeknek tevékenységében az innováció megvalósítására irányuló vállalkozások

jelentős súllyal szerepelnek. .

Az iparba sorolt kutató—fejlesztő helyek száma 1981-ben 197, 1986-ban 184

volt. A kutató—fejlesztő intézetek száma 23-ról 11-re, a vállalati kutató—fejlesztő

'helyeké 174-ről 173-ra csökkent. időközben ugyanis az ipari kutatóintézetek többs—é—

gét a személyi és gazdasági szolgáltatásba sorolták át. Ez egyúttal azt jelentette, hogy ezeknek a kutatóintézeteknek nőtt a nem kutatásjellegű tevékenysége.

Az iparban 1981-ben 38 000 fő, 1986-ban 30 000 fő dolgozott a kutatás—fejlesz-

tés területén. Az összes dolgozó teljes munkaidőre átszámított létszáma a vizsgált

időszakban 27 000 főről 23000 főre (17 százalékkal) csökkent. A létszámcsökkenés elsősorban a K—l—F segédszemélyzetet érintette. a kutatók, fejlesztők teljes munka-

időre átszámított létszámának mérséklődése ennél kisebb mértékű volt (100/0).

A szorosan vett kutató—fejlesztő apparátus mellett az ipar műszaki fejlesztési

tevékenységének eredményességében a fag'lalkoztatottak szélesebb rétegei játsza-

nak kisebb-nagyobb szerepet. A szellemi foglalkozásúak közül a műszaki munka—

körben dolgozók szerepe meghatározó mind a kutatási—kísérleti fázisokban. mind a termelés előkészítése és zavartalan lebonyolítása terén. A fizikaiak közül pedig

mindenekelőtt a szakmunkások játszanak fontos szerepet a műszaki fejlesztés ered—

ményeinek realizálásában.

Az iparban foglalkoztatottak létszáma 1976 és 1986 között 1 691 000 főről 1486 000 főre, mintegy 12 százalékkal csökkent. A személyi állomány változása a

MÚSZAKI FEJLESZTES AZ lPARBAN 1049

különböző foglalkozásúak körét nem egyformán érintette: a fizikai foglalkozásúak

aránya 80,4 százalékról 78,6 százalékra csökkent. miközben a szellemi foglalkozá—

súaké 19.6 százalékról 21,4 százalékra nőtt. A szellemi foglalkozásúak aránya az

elmúlt tíz évben a kohászatban és az élelmiszeriparban stagnált. az ipar többi

ágazatában mintegy 2 százalékponttal növekedett.

A műszaki fejlődés szempontjából kedvezőtlen jelenség azonban. hogy a szel- lemi foglalkozásúak növekvő aránya mellett a műszaki munkakörben dolgozók lét- száma és aránya a nyolcvanas években csökkent. Ebben a jelenségben a műszaki munkakörök társadalmi rangjának leértékelődése fejeződik ki. A műszaki munka-

körben dolgozók létszáma 1976 és 1980 között 144000 főről 145000 főre növeke—

dett, ezt követően azonban 1986-ig 133000 főre csökkent. A teljes időszakot te—

kintve összességében mintegy 8 százalék volt a létszámcsökkenés. A műszakiak lét- számának aránya a szellemi foglalkozásúak körében 1976 és 1980 között még 435 százalékról 442 százalékra nőtt, ezt követően viszont 1986—ra 41,7 százalékra csök- kent

A műszaki munkakörben dolgozók létszámának csökkenése a könnyűiparban volt a legnagyobb mértékű (170/0). de a gépiparban, a kohászatban és az építő—

anyag-iparban is meghaladta a 10 százalékot. Ugyanakkor a villamosenergia—ipar- ban és a bányászatban jelentősebb (19, illetve 11 százalékkal), az élelmiszeripar- ban és a vegyiparban pedig szerényebb mértékben (6. illetve 2 százalékkal) nőtt

a műszakiak létszáma.

7. tábla

A műszaki munkakörben dolgozó szellemit foglalkozásúak létszáma és aránya

A műszaki munkakörben dolgozók

létszáma aránya az iparban foglalkoztatottak

'- ö l'tsá áb'l

Ágazat (ezer fo) az ssíseziizglézk)mazo

1976. 1930. 1986. ) 1976. l 1980. 1986.

évben

Ipar összesen. . . 144,3 145,1 132,8 8,5 9,0 8,9

Ebből:

Bányászat . . . . . . 9.9 10.6 11.0 8.2 9.2 9.6

Villamosenergia—ipar . . 4.7 4.7 5.5 12.5 13,2 13.5

Kohászat . . . 8.6 9.1 7.6 8.6 9.3 8.8

Gépípor. . . . . . . 64,0 63.1 56,4 11.9 12,2 11,7

Építőanyag-ipar . . . . 59 6.2 5.2 7.4 7.9 7.7

Vegyipar . . . . . . 12,4 12,3 12,6 10.6 11.1 11,4

Könnyűipar . . . 232 222 19.3 5.2 5,4 5.6

Élelmiszeripar. . . 12,4 13,7 13.1 6.3 7.0 6.5

Az ipari műszaki munkakörben dolgozók legnagyobb hányadát (43 százalékát)

a gépipar foglalkoztatja. A gépiparban a műszakiak egynegyede a gép- és gépi berendezés iparban. 22 százaléka a híradás— és vákuumtechnikai iparban. 19 száza—

léka a közlekedésieszköz-iparban, 11—12 százaléka a villamosgép és -készülék ipar- ban, illetve a műszeriparban dolgozik. A vegyipari műszakiak 23 százaléka a gyógy—

szeriparban, 15 százaléka a műtrágya- és növényvédőszer gyártásában. 12 száza- léka a szerves és szervetlen vegyiparban, 7—10 százaléka a műanyag-feldolgozó iparban, a gumiiparban és a műanyag- és vegyiszál gyártásban végzi tevékenysé—

gét. A könnyűipari műszaki munkakörben dolgozók 34 százaléka a textiliparban.

1050 DR. KRISTÓF IMRE

16 százaléka a bőr—. szőrme- és cipőiparban. 17 százaléka a textilruházati ipar—

ban, 14 százaléka a fafeldolgozó iparban van.

Az állami iparban a szakképzett szellemi foglalkozásúak aránya egyenletes

növekedést mutat. 1974-ben a szellemi munkakörben dolgozók fele. 1979—ben 62, 1984—ben 66 százaléka rendelkezett szakképzettséggel. A többség (SEO/0) felső és középfokú műszaki végzettségű, amelyből a műszaki egyetemet végzett mérnökök

— aránya 22, a műszaki technikusoké 34 százalék. A műszakiak között a mérnökök és technikusok aránya 23.

Az állami iparvállalatoknál dolgozó szellemi foglalkozásúak kvalifikáltsága a

műszakiak csoportjában a legmagasabb: 84 százalékuk szakképzett. A műszaki munkakörben dolgozók létszámának 37 százaléka egyetemet, főiskolát, felsőfokú

technikumot. 47 százaléka műszaki és egyéb technikumot. szakiskolát végzett.

A műszaki fejlődést jelentős mértékben determinálja a munkaerő-állomány

szak—, betanított, segédmunkások szerinti összetétele is. Az elmúlt tíz évben a szakmunkások aránya nőtt (44.7 százalékról 492 százalékra), a betanított munká-

soké változatlan maradt (41.00/0). :: segédmunkásoké pedig csökkent (14.0 szá- zalékról 9.4 százalékra). Az ipari fejlődéssel. az ipar ágazati szerkezetének át—

alakításával a szakképzettségen túl változik a szakmastruktúra is. Új, korábban

nem létező munkakörök jönnek létre. miközben egyes szakmák iránti kereslet radikálisan csökken. Napjainkban egyre gyakoribb. hogy a dolgozó életpályája

során különböző okokból foglalkozás-. illetve szakmaváltásra kényszerül. Részben

ezzel is magyarázható. hogy az iparban dolgozók között az utóbbi 10 évben a

két (vagy több) szakmával rendelkezők aránya jelentősen, 8 százalékról 13 szá-

zalékra emelkedett. A férfi többségű nehézipari ágazatokban és az élelmiszer-

iparban magasabb (10—140/0) (: kettős (vagy hármas) szakképzettségűek aránya.

mint a zömmel nőket foglalkoztató könnyűiparban (7,70/o).

Az ipari termelés műszaki színvonalának emelkedésével, az automata és fél- automata, gépek, berendezések számának növekedésével folyamatosan változ-

nak a munkavégzés technikai jellemzői. A fejlett ipari országokban részben nő

a magasabban kvalifikált gépi munkát végzők. illetve az irányító tevékenységet ellátók száma, részben folyamatosan csökken a kvalifikálatlan, csupán a gép ki- szolgálását végző rétegek létszáma; a munkaerő magas költsége e téren is a mind fokozottabb gépesítésre (például komplex anyagmozgatási láncok. robo- tok. központi vezérléssel irányított automatizált rendszerek üzembe állítására) ösztönöz.

Nálunk az ilyen irányú változásnak eddig még csak kevés nyoma látható.

Az 1979. és az 1984. évi adatok szerint - a gépállomány bruttó értékének átla- gosan mintegy évi 6 százalékos növekedése mellett — 35 százalékról 40 száza- lékra emelkedett a gépi munkát végzők hányada. döntően a szalagszerűen szer—

vezett, illetve a kézműves jellegű munkát végzők rovására. A különböző kisegítő tevékenységek gépesítettsége azonban továbbra sem kielégítő, változatlanul

magas (23.60/0) — és 1979—hez képest kismértékben még növekedett is -— az egy-

szerű kézi munkát végzők aránya.

Az iparban dolgozók nominál bére az elmúlt évtizedekben jelentősen emel—

kedett. az átlagbér 1976 és 1986 között 2,1-szeresére, 2998 forintról 6389 forintra nőtt. A fizikai foglalkozásúak átlagos havi bére az ipari átlagbér 94 százalékát.

a szellemi foglalkozásúaké 1.2-szeresét képezte. s 1986—ban 6014, illetve 7695 forintot tett ki. A szellemi munkakörben dolgozók közül a műszakiak alapbére a legmagasabb. A műszaki foglalkozásúak relatív bérelőnye azonban a nyolcva—

nas években — ha nem is számottevően, de — csökkent.

MOSZAK! FEJLESZTES AZ IPARBAN 1051

A műszaki munkakörben a bányászatban. a villamosenergia-iparban, a kohászatban és a vegyiparban dolgozóknak legmagasabb az átlagbére és átlag- keresete. Az ipari átlagot meghaladóan növekedett a műszakiak átlagbére és átlagkeresete a villamosenergia—iparban, a vegyiparban és az élelmiszeriparban, valamint a gépiparon belül a közlekedésieszköz—iporban. a könnyűiparon belül a papíriparban.

A műszaki állománycsoportban a műszaki vezetők, üzemvezetők, művezetők átlagbére és átlagkeresete a legmagasabb. A képzettség szerint a legmagasabb kvalifikációs szinten álló műszaki kutatók és fejlesztők átlagbére a műszaki veze—

tőkének mindössze 78, illetve 67 százalékát teszi ki. A kutatási—fejlesztési tevé—

kenységben közvetlenül dolgozók anyagi megbecsülése kedvezőtlen képet mutat akkor is, ha a szellemi foglalkozásúak átlagos havi béréhez viszonyítunk: átlag- bérük ezekét mindössze 10—20 százalékkal múlta felül 1984-ben. O'sszeségében úgy tűnik. hogy amig a fizikaiak állománycsoportjában (: képzettség és a kereset közötti összhang viszonylag kedvező, a szellemi foglalkozásúak, ezen belül a

műszakiak körében jelentősebbek az aránytalanságok. Különösen szembeötlő.

hogy a legmagasabb kvalifikációs igényű munkaterületeken dolgozó műszaki ku—

tatók. fejlesztők, tervezők, akiknek közvetlenül legnagyobb a szerepük a műszaki haladás elősegítésében. az új termékek, gyártmányok, korszerűbb technológiák kifejlesztésében, a műszakiak körében csaknem a legrosszabbul fizetett foglal- kozási csoportot alkotják.

A K—l—F tevékenység közvetlen eredményei

A népgazdaság egész területén a nyolcvanas években (: kutató—fejlesztő helyeken dolgozók évente közel 31000 kutatási téma, fejlesztési feladat kidolgo—

zásával foglalkoztak. A munkában levő témáknak évente mintegy 40—43 szóza—

lékát fejezték be eredményesen. 52—55 százaléka a következő évekre húzódott át, és mintegy 3—4 százaléka sikertelenül zárult le.

Ebben az időszakban az ipari kutatóhelyeken munkában levő kutatási—fej—

lesztési feladatok száma 16 500—ról 13 700-ra csökkent, s ez főként az időközben lezajlott szervezeti változásokkal, valamint az ipari kutatóhelyeken dolgozók lét—

számának csökkenésével magyorázható. Az iparban a munkában levő kutatási—

fejlesztési feladatoknak évente 45—47 százalékát zárják le eredményesen.

Az ipari kutató—fejlesztő helyeken a témák mintegy 65 százaléka a gépipar—

ban, 13 százaléka a vegyiparban került kidolgozásra. a többi ágazat súlya a K—l—F feladatok kimunkálásában mindössze 2—4 százalék körül szóródik.

A népgazdaságban munkában levő kutatási témák 12 százalékát alapkuta- tási, 33 százalékát alkalmazott kutatási, 54 százalékát kisérleti fejlesztési felada- tok képezik. Az ipari kutatóhelyeken ezek az arányok értelemszerűen másképp alakulnak: itt az alapkutatások aránya százalékban alig fejezhető ki. a témáknak mintegy 16 százaléka alkalmazott kutatásnak, 83 százaléka kísérleti fejlesztésnek tekinthető.

A kutatási—fejlesztési tevékenység világszerte megnövekedett kiadásai követ-

keztében a tőkés országok átfogó kutatási programokban (például EURÉKA) ösz-

tönzik a csúcstechnológiai termékek kutatását, fejlesztését, amelyek egyben az erőforrások nemzeti határokon kívüli koncentrálását is célozzák. A korlátozott

erőforrások következtében Magyarország számára is alapvető fontosságú, hogy

a kutatási—fejlesztési témák kidolgozása terén bővítse, szélesítse lehetőségeit nemzetközi együttműködések kereteiben is. A nyolcvanas években azonban a

1052 DR. KRISTÓF mas

népgazdaságban a nemzetközi együttműködések keretében kidolgozásra kerülő témák száma mintegy 5 százalékkal csökkent.

Az eredményesen befejezett témák száma a népgazdaságban évi 13—15009 között változott, ennek mintegy felét az ipari kutatóhelyeken lezárt feladatok

képezték. Az ipari kutató—fejlesztő intézetekben a vállalati kutató—fejlesztő

helyekhez képest a munkában levő kutatási—fejlesztési feladatoknak jóval maga-

sabb hányada. csaknem kétharmada kerül eredményesen befejezésre. Az ipar—

ban eredményesen befejezett témákból a nyolcvanas években a gépipar 54—58 százalékkal. a vegyipar 14—15 százalékkal részesedett. Az élelmiszeripar innová—

ciós készsége a hazai kutatás—fejlesztés terén kissé megnőtt. itt az eredménye- sen befejezett témák aránya 4.7 százalékról 8 százalékra emelkedett.

A népgazdaságban az utolsó két évben befejezett témákból a tárgyévben először alkalmazottak száma 1986—ban 8708 volt. Az iparban a tárgyévben és az azt megelőző évben befejezett kutatási és kísérleti fejlesztési témák közül a tárgyévben először hasznosították száma 1986—ban 4758. a gépiparban 2914. a vegyiparban 572. Ez azt jelenti, hogy a népgazdaságban és az iparban az ered- ményesen befejezett témáknak mintegy 30—35 százalékát hasznosítják 1—2 éven

belül.

Az iparban a száz fő átlagos kutatói létszámra (a teljes munkaidejű dolgo- zókra átszámított létszám alapján) 1981—ben és 1986-ban egyaránt 61 kidolgo- zandó téma jutott. E mutató értéke a kutató—fejlesztő helyek típusától függően eltér egymástól. Az ipari kutató—fejlesztő intézetekben az 1981. évi 35—ről 1986—

ban 40-re nőtt a száz főre jutó kidolgozásban levő témák száma. az iparvállalati kutató—fejlesztő helyeken ugyanakkor 71—ről 65—re csökkent.

A kutatási—fejlesztési eredmények hatékonyságát a találmányok, szabadal—

mak és újítások száma is jellemzi. A népgazdaságban a nyolcvanas években ál—

talában évi 1000—1100 találmányt jelentettek be belföldön szabadalmaztatásra.

amelyből évente 700—800—ra adták meg a szabadalmat. A megadott szabadal—

mak 1981-ben 70. 1984—ben 60. 1986—ban 82 százalékát tették ki a befeje- zett találmányoknak. A külföldön bejelentett találmányok száma — az országon-

kénti bejelentéseket külön—külön figyelembe véve — 1981—ben 1613. 1984-ben

1885. 1986—ban 1852 volt, ezeknek növekvő arányát (49. 52. és 55 százalékát) képezték a megadott szabadalmak.

A hazai innovációs készség szerény eredményeit azonban e téren jobban ki—

fejező adat, ha nem az országonkénti szabadalmi bejelentéseket vesszük alapul.

hanem az Európai Szabadalmi Ugynökségnél (European Patent Agency —- EPA) nyilvántartott. az egyes termékekre, gyártási eljárásokra vonatkozó szabadalmi kérelmeket. Ezek szerint 1985-ben Magyarország 55 szabadalmaztatási kérelmet nyújtott be. Az ezer tudásra és mérnökre jutó szabadalmi kérelmek száma a fej- lett tőkés országokban a hazainak 4—5—szörösét képezte 1985-ben.

Az iparban a belföldön bejelentett találmányok száma 1981—ben 654. 1986-

ban 542, a megadott szabadalmaké'454. illetve 458 volt. A belföldön bejelentett

összes találmánynak 1986—ban 53 százaléka az iparból származott. Az iparban a találmányoknak 1981—ben 69, 1984-ben 70, 1986-ban 85 százalékára adták meg

belföldön a szabadalmakat. A legtöbb belföldön bejelentett találmány. illetve

szabadalom a vegyiparból kerül ki (1986-ban 236. illetve 209). és zömük gyógy—

szeripari termékre és eljárásra vonatkozik (1986—ban 131, illetve 136 volt a szó-

muk). A gépiparban 184 találmányt jelentettek be belföldön. közülük 167-re

adták meg a szabadalmat. A legtöbb belföldön bejelentett gépipari találmány műszeripari, híradás- és vákuumtechnikai ipari, gép- és gépi berendezés ipari.

MOSZAKI FEJLESZTES AZ IPARBAN 1053

valamint villamos ipari gépek, készülékek, alkatrészek, részegységek konstrukció-

jára vonatkozott. ,

1981-ben 1438. 1986-ban 1679 ipari találmányt jelentettek be külföldi szaba- dalmaztatásra, amelyből 703. illetve 868 kapta meg a szabadalmat (42. illetve

52 százalék). A külföldön bejelentett találmányok és a megadott szabadalmak

száma és aránya a vegyiparban a legmagasabb. ezen belül a gyógyszeriparé a vezető szerep. A gépiparban a külföldre bejelentett találmányok és megadott

szabadalmak száma 215. illetve 169 volt, amelyből az alágazati megoszlás a bel—

földihez hasonló.

Az iparban 1986—ban 3803 újítást jelentettek be. ebből 2322-t fogadtak el (61010). Az újítási tevékenység zöme a gépipari vállalatok körére jellemző, itt 2400 bejelentett újításból 1491-et értékeltek hasznosíthatónak. Az egyes alága—

zatokban az újítások száma évről évre számottevően változik.

Gazdasági fejlődésünk jelenlegi szakaszában a műszaki fejlődésben elért

eredmények terén egyre nagyobb szerepük van a külföldi licencek alkalmazásá-

nak, továbbfejlesztésének. 1986—ban az iparban 204 vállalat termelt külföldről

származó műszaki ismeretek alapján. A gyártásban alkalmazott licencek száma az 1980. évi 465-ről 728-ra növekedett. A licencek. know-how—ok szerepe és jelen—

tősége az ipari termelésben és értékesítésben fokozatosan nő. 1980—ban több

mint 700, 1986-ban pedig csaknem 1000 terméket gyártottak külföldi szellemi termékek alapján. A licencek alapján gyártott termékek az ipar összes értékesí- tésének 1980-ban 5.3, 1986-ban 7,5 százalékát. a kivitelnek pedig 7.2. illetve 9.9 százalékát képezték. A nem rubelelszámolású exportból a licenctermékek 1982- ben 10.8, 1986—ban 13,7 százalékkal részesedtek.

Az ipari gazdálkodó szervezetek által 1986-ban alkalmazott 728 licencből 549 tőkés országokból vásárolt műszaki ismeretekhez kapcsolódott.

8. tábla

A Iicencek, know—how-ok alkalmazására vonatkozó főbb adatok

A licencek alapján történő A ártás- _____,____,____._

A licencet ggon

alkalmam alkalmazott értékesítés export Vóllal'JtOk iicencek aránya az aránya az

összes összes

Ágazat """—' ' "" VM"— értékesitésből kivitelből

szóma (darab) -———————————'—————*—

százalék

1930. I 1986. [ 1980. ! 1986. E 1980. ( 1986. [ 1900. . 1986.

) !

Bányászat . . . 2 , 5 ] 2 13 0.1 [ 0.3 - 0.7 Villamosenergia—ipar . . . ; 1 5 20 87 -- 0.0 - 11.1

Kohászat . . . ' 13 12 32 41 7.3 8.0 4.6 5.0

Gépipar . . . . . . . . . " 79 94 205 266' 8.5 9.4 102 9.2

Építőanyag—ipar . . . 9 9 20 26 4.4 7.8 5,5 6.0

Vegyipar . . . 28 32 135 217 9.2 18.7 11,1 239

Könnyűipar . . . 33 32 40 60 2,9 4,0 ! 4,3 5.9

Egyébípar . . . . . . . . 2 2 2 l 2 as [ dó j 25 a9

Élelmiszeripar . . . 10 13 9 16 1.3 1.3 , 0.2 0.4

Ipar Összesen 177 I § 728 5,3 l 7.5 1 7,2 1 9.9

? l

204 ; 465

x

A külföldi műszaki ismeretek ágazati megoszlása alapvetően az egyes terü- letek eltérő kutatásigényességét követi. A licencek alapján gyártott termékek

1054 DR. KRISTÓF IMRE értékesítéséből (: vegyipar és a gépipar részesedik a legnagyobb arányban. A két ágazat súlyában az elmúlt években jelentős eltolódás történt: a gépipar aránya az 1980. évi 37 százalékról 1986-ban 31 százalékra csökkent. a vegyiparé ,

pedig 33 százalékról 45 százalékra nőtt. ,

A licencek alapján gyártott termékek aránya a gépipar összes értékesítésé—

ben kismértékben (8.5 százalékról 9,4 százalékra), a vegyiparban jelentősen (9.2

százalékról 18,7 százalékra) növekedett.

A licencek, know-how-ok alapján készült termékek exportképesebbek az ipari átlagnál. 1986-ban a licencek alapján gyártott termékek 34 százalékát kül- földön értékesítették a termelők, miközben az ipar összes értékesítéséből a kül- kereskedelmi célú eladások aránya 26 százalék volt. A licencek, know-how-ok alapján gyártott termékek kivitelének jelentős hányada, mintegy 60 százaléka kerül tőkés piaci értékesítésre.

Az export aránya ágazatonként meglehetősen eltérő. Az export célú értéke- sítés a gépiparban a legnagyobb, de itt 1986-ban az 1980. évi 49 százalékról 47 százalékra csökkent, és a kivitelben a rubelelszámolós aránya a meghatározó

(590/0). Magas az exporthányad a licenc alapján gyártott vegyipari termékeknél is (1986—ban 33 százalék), itt a tőkés országokba történő kiszállítás részesedése

eléri a 70 százalékot. Az élelmiszeriparban és a kohászatban az utóbbi évek

licenc—, know-how-alkalmazásai a belföldi választék növelését szolgálták, így e

szerződések alapján gyártott termékeknek viszonylag csekély hányada realizáló- dott külföldön.

A licencek átlagos honosítási ideje 1986—ban 13 hónapra csökkent az 1980.

évi 15 hónappal szemben. A szerződéskötést átlagosan egy év előkészítési idő előzi meg. A termelés felfutásának időszükségletét is figyelembe véve a licenc-

honosítások teljes időigénye 2—3 év.

A licencek továbbfejlesztése az iparban viszonylag szűk körű. bár ez a meg—

oldás a leghatékonyabb módja a licenchasznosításnak. A továbbfejlesztett licen-

cek alapján történő termelés az ipar licenctermékeinek körülbelül egynegyede

volt.

A licencek alapján gyártott termékek korszerűsége sem elég kedvező, ami a gyártásban alkalmazott licencek korösszetételével is összefügg. A gyártásban alkalmazott licenceknek mintegy 56 százalékát öt éve vagy korábban kezdték al—

kalmazni, és csak 44 százalékot képviselnek azok a licencek, amelyeket 1982-ben

vagy azt követően vettek gyártásba. Az értékesítés alapján a kormegoszlás még

kedvezőtlenebb. a licencek alapján gyártott termékekből származó árbevételnek mintegy kétharmada öt évnél régebben gyártásba vett műszaki ismeretekre ala- pozódott.

A K —l—F tevékenység közvetett eredményei

A műszaki fejlesztés intenzitása és a vállalatok teljesítményei között pozitiv kapcsolat fedezhető fel. Az ipar összes gazdálkodó egységét tekintve az átlagos- nál magasabb fajlagos műszaki fejlesztési ráfordítással dolgozó vállalatok több-

nyire az eredményesség. jövedelmezőség területén is kedvező helyet foglalnak el.

Például 1986-ban az ipar összes értékesítésének csak körülbelül egynyolcadát realizálták azok a vállalatok. amelyeknél a műszaki fejlesztési ráfordítások árbe- vételhez viszonyított aránya 3 százalék felett volt (miközben az ipari átlag 1 szá- ' zalék). Ugyanakkor ez a vállalati kör teljesítette az ipar rubelelszámolású ex—

portjának 40, konvertibilis kivitelének 23 százalékát. és itt képződött a vállalati

MÚSZAK! FEJLESZTES AZ IPARBAN 1055

eredménynek is közel egynegyede. Különösen kedvező a népgazdasági szintű jövedelmezőséget tükröző mutató, az eszközarányos eredeti jövedelem alakulása.

9. tábla

A vállalati gazdálkodás néhány mutatójának alakulása a fajlagos műszaki fejlesztési költségek iüggvényében, 1986

A 6 f ' t ! köt"tt

A mi: ! A "causa: is 0

A száz forint nettó árbevételre árbevétel ————————————————— vállalati va'—"MM—"A—

jutó műszaki fejlesztési költség , eredmény vállalati eredeti

(fmlnt) elszámolásu export l eredmény jövedelem

megoszlása (százalék) forint

-—O,50 . . . . . . . 6124 19.4 41,1 43,5 9.2 23.7

O.51—1.00 . . . . . . . 132 22.0 19.13 12,8 10.8 9.8

'l,01—-2.00 . . . . . 8.0 9.2 8.3 11,5 15,5 27.ó

2.01—3,00 5.0 9.5 7.6 8.6 17,6 26,1

3,01-—4.DO . . . . . . . 2.1 5,9 2,6 3.8 169 27,1

4,01—5,00 . . . 4.4 11.8 8.9 E 9.7 231 38,8

5,01— 5.9 222 11,7 10.1 20.3 45.3

Ipar összesen 1oo,o 1oo,o ] 1oo,o [ 1oo,o 12,0 24,2

l

Az egész iparra jellemző tendenciák a műszaki fejlesztésben meghatározó szerepet játszó két fő ágazatban, a gépiparban és a vegyiparban is megfigyel—

hetők. bár a kapcsolat intenzitása nem teljesen azonos. Az előzőkben említett

vállalati kör a gépiparban a nettó árbevétel több mint egyharmadát reolizálta,

miközben a rubel- és nem rubelelszámolású exportból. illetve a vállalati ered-

ményből való részesedésük 45—47 százalék volt. A vegyiparban pedig a 17 szó-

zalékos árbevételi arányhoz a rubel export 64, a konvertibilis kivitel 29, a válla-

lati eredmény 25 százaléka tartozott.

A műszaki fejlesztési költségek és a vállalati gazdálkodást jellemző mutatók

időbeli alakulása között is megfigyelhető bizonyos összefüggés, bár itt nagyobb ::

szóródás. Az iparban az 1980 és 1986 közötti időszakban általában azoknál a vál- lalatoknál nőtt az átlagosnál gyorsabban az árbevétel. amelyeknél a műszaki fej- lesztési ráfordítások dinamikája is nagyobb volt. Megközelítőleg ugyanilyen kap—

csolat áll fenn a fejlesztési költségek és a rubelelszámolású export, illetve a vál- lalati eredmény időbeli változása között is. A konvertibilis export 1980 és 1986 kö—

zötti változása viszont kevésbé van összhangban a műszaki fejlesztési költségek di- namikájával. Ez is jelzi, hogy konvertibilis exportunk jelentős hányadban adódik

kevéssé korszerű, hagyományos, az átlagosnál nagyobb anyaghányadú termékek—

ből.

A műszaki fejlesztés eredményei tükröződnek a termékstruktúra megújításá—

ban is. Az ipar termékszerkezetének változásáról elmondottak szerint az általános kép e tekintetben nem túlságosan kedvező. A részletesebb vizsgálatok alapján azon-

ban jórészt itt is kimutatható a műszaki fejlesztés. a termékmegújulás és a vállalati gazdálkodás eredményessége közötti pozitív előjelű összefüggés.

Az egész ipart tekintve jól érzékelhető. hogy azoknál a vállalatoknál nagyobb

a korszerűsítési ráta (az új és a korszerűsített termékek aránya). amelyeknél a mű-

szaki fejlesztési ráfordítások és a műszaki foglalkozású szakemberek koncentrálód- nak. (Említést érdemel viszont. hogy az 1980—1986. években üzembe helyezett gépi beruházások eloszlása és a termékmegújulás intenzitása között nem fedezhető fel

ez a szimmetria.) Másik jellegzetes pozitívum, hogy a jobban megújuló termék—