A műszaki színvonal emelése az iparban

LACFALVI JÓZSEF:

A MÚSZAKI SZíNVONAL EMELÉSE AZ IPARBAN

A műszaki haladás, a termelőeszközök s főként a munkaeszközök ál—

landó fejlesztése minden társadalmi rendben elsőrendűen fontos. A szo—

cializmusban s a szocializmus építése során azonban alapvető feltétele an—

nak, hogy a termelékenység szakadatlanul növekedjék, a termelés gazdasá-—

gos legyen, az életszínvonal emelkedjék, végső soron: a szocialista rend fö—

lénye kibontakozhasson a kapitalizmus felett. "

Minden népgazdasági ágban szükséges a műszaki színvonal folyamatos emelése, de különösen a szocialista termelés fő ágában, az iparban. Hiszen jólismert tény, 'hogy fejlett ipar nélkül nem képzelhető el a meZőgazdaság, a közlekedés és a népgazdaság többi területének kellő fejlesztése.

A műszaki fejlesztés köre széles, beletartozik az új gépek és munkaesz—

közök gyártása, illetve a meglevők korszerűsítése, valamint egyre fokozot—

tabb alkalmazása (gépesítés, automatizálás, műszerrel való ellátottság stb.).

Fejlesztésnek vehető egyes anyagok új, gazdaságosabb anyaggal (például műanyaggal) való helyettesítése, de beletartozik a villamosítás, továbbá a kemizálás is. S nyilvánvalóan műszaki fejlesztés a gyártási technológia fej- lesztése, korszerűsítése. Mindezek szorosan összefüggnek egymással, hiszen

—— mást nem is említve —- a fokozott gépesítés feltételezi a villamosenergia kiterjedt alkalmazását, vagy a gépek korszerűsítéséhez hozzátartozik a meg—

felelőbb új anyagok felhasználása.

Hazánkban a műszaki fejlesztésnek különleges fontosságot ad az a kö—

rülmény, hogy adottságaink miatt aránylag igen jelentős külkereskedelmet bonyolítunk le.

Ez a tény! kettős követelményt támaszt a népgazdasággal s főként az iparral szemben. Az egyik: az exporttermékek (elsősorban az export kb. —_

70 százalékát kitevő ipari termékek) korszerűek legyenek, termelésük pedig gazdaságos. A másik: az importanyagokkal (melyek az egész import 60—70 százalékát alkotják) takarékosan gazdálkodjunk, törekedjünk ezeket pótló hazai anyagok gyártására, illetve alkalmazására, anyagtakarékossággal járó korszerű technológiák bevezetésére és ilyen új konstrukciók szerkesztésére.

E követelmények kielégítése viszont elképzelhetetlen az ipar minden ágában következetesen folytatott műszaki fejlesztés nélkül.

Természetes, hogy ehhez jelentős anyagi eszközök szükségesek (ha bő—

ven meg is térülnek később). Helytelen szemlélet lenne azonban az, ha a i műszaki színvonal emelését minden téren csak nagy beruházásokkal tarta—

nánk lehetségesnek. Méreteink, teherbíróképességünk nem engednék ezt meg. De nincs is szükség rá. Igen sok esetben aránylag csekély ráfordítással

LACI—'ALVI JÓZSEF

f. jelentős eredményeket érhetünk el, s a sok ,,kis" eredmény végső fokon ,_ érezhetően emeli a műszaki színvonalat. Ennek megvalósulásához viszont

"tág teret "kell engedni a dolgozók — munkások, műszakiak, igazgatók ———-

kezdeményezéseinek. '

Ebben a cikkben —— a kétségtelenül igen jelentékeny eredmények mel—

lett —— főként a ténylegesen meglevő elmaradottságunkra és ennek okaira kívánunk rámutatni. Azért tesszük ezt,'hogy élesebben lássuk, hol tartunk, s melyek fő teendőink az ipar műszaki színvonalának minél gyorsabb eme—

lése érdekében. Égetően időszerűvé teszik ezt azok a nagyszerű feladatok is, amelyeket második ötéves tervünk a műszaki fejlesztés terén megjelöl.

[.

Iparunk egészét a felszabadulás előtt általában elmaradottság jelle—

mezte. Csak egyes iparágak fejlettségét lehetett kielégítőnek tekinteni, ezek , termékei általában korszerűek, exportképesek is voltak. Ilyenek például a Úgyengeáramú berendezések (rádióműsorvevő, vevő- és adócsövek, telefo—

nok), egyes erősáramú gépek, több közlekedési eszköz, kerékpár, a könnyű—

és élelmiszeripar egyes termékei.

' A felszabadulás után előbb a súlyos háborús károkat kellett megszün—

tetni, s lényegében az első ötéves tervben kezdhettünk hozzá az iparnak a

"háború előtti szintet meghaladó fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez.

Az ipari termelés volumenének 1949—hez képest történt nagy mértékű (131 százalékos) emelkedése mellett az első ötéves tervben jelentős eredmé—

nyeket értünk el a műszaki színvonal emelésében is. Új iparágakat fejlesz—

tettünk ki, több új gyártmányt állítottunk elő, számos, régebben is gyártott

"terméket korszerűsítettünk. Lényegében újnak tekinthető a korszerű tech—

, *nológiával, futószalag—rendszerrel dolgozó tehergépkocsi-gyártás, a műszer—

ipar, a golyóscsapágy—gyártás, a préslégszerszám—gyártás. Nagyiparrá fej—

lesztettük a felszabadulás előtt kisipari jellegű textilruházati ipart és cipő—

ipart. Elsősorban a gépiparban megkezdtük több új —— részben az egész ipar műszaki fejlesztésére is kiható —— gyártmány termelését, illetve régebbi gyártmányok korszerűsítését (újtípusú szerszámgépek, építő- és építőanyag—

ipari gépek, szállítóeszközök stb.).

Mindezek eredményeképpen több Olyan termékből bonyolítunk le je—

lentős kivitelt, melyekből régebben vagy csak csekély mennyiségben, vagy egyáltalán nem exportáltunk. így például 1955-ben közel tízezer 250 köb—

centiméteres motorkerékpár, ezernél több autóbusz, másfélezer arató—

_cséplőgép, kb. 500 dömper, mintegy kilencmillió forint értékű préslégszer—

szám, közel háromezer tehergépkocsi, 11 darab 1100 tonnás tengerjáró hajó

került kivitelre. " '

Növekedett (1953—ig) a szerszámgépek kivitele is: 1953—ban például kö—

; zel ötször annyi eszterga- és marógépet exportáltunk, mint 1938—ban.

Főként a hazai gépipar fejlődésének eredményeképpen, jelentős lépé—

seket tettünk a gépesítés terén is. '

Megkezdtük a szénbányászatban a nehéz— és munkaigényes jövesztés (fejtés) és rakodás gépesítését; a munkahelyen géppel szállított szén rész—

aránya (az összes termelt szénhez képest) pedig a felszabadulás előtti kb. 30 százalékról mintegy 50 százalékra emelkedett.

A gépipar gépeinek felhasználásával az építőiparban 1954—ben a föld—

munkák 48 százaléka, a betonkeverés 74 százaléka volt gépesítve. A mező-—

A MÚSZAKI SZINVOXAL EMELÉSE AZ IPARBAN 587

gazdaság —— egyéb gépek mellett —- több mint 13 000 traktort és 2200 kom——

bájnt kapott. !

Az ipar számos területén korszerű technológiai eljárásokat alkalma—

zunk, vagy kezdtük meg ezek alkalmazását.

Mindenekelőtt az új ipari létesítmények jelentős része működik fejlett technológiával. így például a Sztálin Vasmű nagyolvasztójában az adagolás automatizált, a November 7. Erőműben korszerű szállitóberendezéseket (például vagon-emelő) és igen sok műszert alkalmaznak. De fejlett a gyár—

tástechnológia sok más új vállalatnál is. Az üzemek rekonstrukcióját több—

nyire szintén egybekapcsoltuk a gyártástechnológia fejlesztésével, korszerű berendezések üzembehelyezésével (például a Lenin Kohászati Művek új 700 köbméteres ,,Béke" kohója, a lábatlani Cement— és Mészművek rekonstruk—

ciója során üzembeállított modern klinkerégető forgókemence stb. ese—

tében).

Az ipar több ágában (régi és új üzemekben egyaránt) új, korszerű eljá—

rásokat vezettünk be, illetve —— kisebb részben — terjesztettünk el. Ezek közé tartozik a szénbányászatban a régi kamrafejtésnél termelékenyebb frontfejte's, az acéltám— és acélvágatbiztosítás. A villamosenergiaíparban több helyen alakították át a kazánokat a gazdaságosabb porsze'ntüzelésre. A gépiparban megkezdték a korszerű forgácsolásmentes eljárások alkalmazá—

sát (precíziós és pörgetett öntés, héjfc-rmázás, élfelrakó hegesztés, porkohá—

szat stb.), a nagyobb hajók jórészét szegecselés helyett hegesztéssel gyárt—

ják Elterjedt (kb. 70 százalékos mértékben) a téglaiparban a termelékeny gyorségetés, a textiliparban a csekély eszközökkel megvalósítható s ugyan—

csak termelékenységet növelő sablon szerinti gépbeállítas stb.

A műszaki színvonal növekedése azonban lényegesen kisebb mértékű, mint amennyire ezt a külföldi eredmények megkövetelték, s lehetőségeink meg is engedték volna. Műszaki fejlettségünk elmaradt az iparilag fejlett országok szinvonalától, s ez hátráltatja a termelés gazdaságosságát, az ex—

port növelését.

Az ipar műszaki elmaradottságának föbb jellemzőit —-— teljességre való törekvés nélkül -—— vázlatosan a következőkben foglaljuk össze.

A gépipari gyártmányok egy része nem elég korszerű. A szerszám—

gépek legnagyobb fogyatékossága, hogy teljesitményükhöz képest [nagy a súlyuk. Az elmúlt évben elvégzett korszerűsítése előtt például az MVE 280 típusú esztergagép egy kilowatt teljesítményéhez 570 kiló acélt használtak fel, ugyanakkor egy hasonló típusú szovjet esztergagéphez csak 274 kilót.1 Ez nemcsak a jórészt import eredetű anyag pazarlását, hanem azt is jelenti, hogy a nagyobb súly okozta anyag— és bérköltség—többlet megdrágítja a gé—

peket, s megnehezíti megfelelő áron való exportjukat. Ez a tény is hozzá—

járult ahhoz, hogy eszterga—, fúró— és marógépekből 1955—ben csak alig több, mint felét exportáltak annak, amit két évvel azelőtt.

Nagy az elmaradás a műszaki fejlesztés egyik fő iránya, a dieselesités területén, pedig az első használható vasúti diesel—motorkocsit mi gyártottuk, s a felszabadulás előtt Kandó—villanymozdonyokat és évente többezer diesel- motort exportáltunk. A dieselesités gazdaságosságának jellemzésére csak a vasúti vontatási emeljük ki: amíg a gőzmozdony a szén energiájának csak 4—8 százalékát hasznosítja, addig a diesel—olajjal működtetett mozdony a

1 Szabad Nép, 1955. amit—wins 7.

588 LACFALVI JÓZSEF

szénnél népgazdasági szinten olcsóbb olaj energiájának kb. 30 százalékát, a villanymozdony pedig a villamosenergia-termeléshez felhasznált szén ener—

giájának kb. 20 százalékát.2

Ennek ellenére igen vontatottan vagy sehogyan sem jutunk előre a kor——

szerű diesel— és diesel-elektromos mozdonyok gyártásában. S így nálunk 1955—ben a vasúti vontatásban csupán 12 százalék volt a diesel— és diesel——

elektromos vontatás részaránya, ugyanakkor az összes kapitalista országoke ban átlagosan 20—30 százalék.

Régi műszaki hagyományokkal rendelkező gyengeáramú villamosipa—

runk sem tartott lépést a nemzetközi technikai haladással. Rádióvevőkészü—

lékeink exportja például l951—től kezdve évről évre csökkent, a készülékek ugyanis nem voltak eléggé versenyképesek, mert nincsenek átalakítva ultra——

rövidhullám-vételre, továbbá korszerű miniatűr ellenállásokat, kondenzáto—

rokat stb. kellő minőségben még nem gyártottunk, és a rádióvevőcsöveket külföldön egyre jobban kiszorító kisméretű félvezető tranzisztorok előállítá—

sával még csak a kísérleteknél tartunk.

Nem kielégítő a fontosabb munkafolyamatok gépesítettsége.

A szénbányászatban a jövesztés és a rakodás gépesítésének szinvonala 1955 végén lényegében azonos a kezdeti, 1951—1952. évivel: a termelt szén—

mennyiség 1,15 százalékát fejtették és 2,76 százalékát rakták fel géppel 1955. IV. negyedévében. A szállítás gépesítettsége is már 1953. végén kb. 51 százalék volt, azóta -— kis visszaesésekkel ezt a szintet tartja.

1955. végéig egyáltalán nem működtek gépek a mélyművelésű érc— és bauxitbányákban .

A legtöbb iparágban igen elmaradott a belső szállítási munkafolyama—

tok gépesítése, még az olyan —— nagy anyagtömegeket mozgató — ágakban is, mint a vegyipar, építőanyagipar és az élelmiszeripar különféle iparágai.

Jelentős az elmaradás a korszerű, fejlett technológiai eljárások alkal-—

mazásában. Általában a legtöbb területen az a jellemző, hogy ötletszerűen 8 és csak kevés üzemben dolgoznak ezekkel, s elterjesztésük igen lassan, von—

tatottan történik.

Ez a helyzet a gépiparban az igen nagy jövőjű forgácsolásmentes eljá—

rásokkal. Ezek nagyrésze nemcsak termelékeny, hanem jelentős anyag— és energiamegtakaritással is jár. Jellemzésül csak annyit, hogy a precíziós öntés alkalmazásával egyedül a Rákosi Mátyás Művek Szerszám- és Készü—

lékgyárában a legutóbbi három év alatt (ami még a kezdeti időszakot je—

lenti) mintegy 3 millió forintot takarítottak meg anyagban és munkabérben.

' _ Mégis kevés üzemben alkalmazzák ezeket az eljárásokat, s ritka kivételnek

* számít a precíziós öntés, melyet 1955. végéig viszonylag sok, 21 gépipari üzemben vezettek be.

Még csak kísérleteznek a martinacél—gyártásban az oxigén—befuvatás—

sal, pedig ez ócskavasat pótol, s a begyűjtött ócskavas mennyisége évről

évre kisebb.

_ Évek óta vontatottan halad a szénbányászatban a termelékenységet je—

lentősen növelő millszekundos robbantás alkalmazása. A lassú előrehaladás szorosan összefügg a rakodás gépesítésének elmaradottságával, hiszen hiába

* robbantanak az eddiginél gyorsabban szenet, ha azt jórészt lassan, kézzel , kell felrakni.

! Harmaíi Sdmlor: A dieselesités közgazdasági jelentősége a vasúti vonul./ásban Közgazdasági Szemle, 1956. 2. sz, 192——20'1. old.

A MUSZAKI SZINYONAL EMELÉSE AZ lllARBAN

Nem megfelelő ütemű az elektrifikálás, mert a villamosenergiaipar fej—- lődése viszonylag elmaradt.

A villamos erőművek termelése 1954—ben 1949—hez képest 92 százalék—

kal, az erőművek teljesitőképessége viszont ugyanezen időszakban csak mintegy 40 százalékkal növekedett, a villamosenergia—termelés emelése ér—

dekében tehát az erőművek kihasználását kellett túlzott mértékben fokozni. , Az erőművek erőltetett kihasználása ellenére az ipar termelésének egy százalékos növekedésére az 1948—1954 közti időszakban csak 0,6 százalék villamosenergia-termelés emelkedés jutott. Ugyanebben az időszakban ez az arányszám az Egyesült Államokban 2,84, Angliában 2,23, Franciaország—

ban 1,38, Ausztriában 2,49 volt. Az egy főre jutó villamosenergia—termelés 1954-ben nálunk kb. 500 kilowattórát tett ki, kevesebbet, mint bármelyik fejlett ipari országban. Az egy lakosra jutó háztartási villamosenergia—

fogyasztás pedig az európai átlagnak alig több mint egynegyedét érte csak el.

A műszaki fejlesztés egyik legfontosabb iránya, a kemizálás sem fejlő- dött kielégítő mértékben, pedig a vegyipar részére szükséges nyersanyagok jelentős részével rendelkezünk, illetve egy részüket a népi demokratikus orSzágokból fedezhetjük.

Műtrágyatermelésünk és —felhaszná1ásunk például igen kevés a külföl—

dihez képest. Az állami gazdaságok felhasználása éri csak el a közepes mű—

trágyafelhasználó európai országok szintjét,3 egész mezőgazdaságunk átla—

gosan azonban csak negyedét használja fel annak, amit az állami gazda-—

ságok.

Elmaradás tapasztalható az ásványolajfeldolgozásban is. A magas bitu—

mentartalmú nagylengyeli nyersolajból —— a fehárárun kívül —- nem hasz- nosítjuk még kellően a bitument. Nem állítunk elő a nyersolaj pakurájából krakkolással (nagy nyomáson történő kémiai bontással) mesterséges benzint és más anyagokat, mert nagyüzemi krakkoló berendezésünk nincs. A pa—

kura jelentős részét eltüzeljük, nagy értékektől fosztva meg a népgazda—

ságot.

Legnagyobb az elmaradás a műanyagok terén. Nálunk az egy főre jutó műanyagtermelés 1955—ben csak kb. 0,25 kilogramm volt, kevesebb, mint a valamennyire is fejlett országokban, s tized—, huszadannyi, mint a fejlett ipari államokban. Műanyagiparunk lényegében nincs, korszerű szintetikus műanyagot (PVC, orlon, nylon, perlon, polietilén stb.) egyáltalán nem álli—

tunk elő (importjuk is eléggé csekély).

Ez az elmaradás nemcsak egy sor jóminőségű közszükségleti cikk elő—

állítását gátolja, hanem kihat iparunkra és exportunkra is. Elenyészően cse—

kély például a gépipar műanyagfelhasználása, pedig külföldön igen sok alkatrészt gyártanak acél és színesfém helyett a sokkal tartósabb és olcsóbb műanyagból. Ez is hátráltatja a gépek súlyának csökkentését, és túlzottan nagy mennyiségű színesfém—importot tesz szükségessé.

II.

A műszaki fejlesztésben fennálló elmaradottság okai igen sokrétűek.

Nem lehet ezt csak azzal elintézni, amit gyakran hallottunk és olvastunk, § hogy ,,maradiság", ,,újtól való idegenkedés" gátolja a fejlődést. Aki vala—

3 Halkouics László: Magyarország! millrágvntennelóse és —fcllmsmálása. Staliszlíkai Szemle. 1956,

!. sz. 20—40, oldi —

; 90 LACFALVI JÓZSEF

' mennyire is számol a tényekkel, nem alkothat olyan (mélységesen lebe—

csülő) itéletet, hogy a munkások, a műszaki értelmiség, az igazgatók mint-—

egy ,,elvből" ellenségei az újnak, a haladásnak. Másrészt csak úgy lehet a gátló okokat kiküszöbölni, ha azokat igyekszünk mélyebben feltárni, ezért.

meg kell néznünk, mi rejlik a látszólagos ,,idegenkedés", ,,maradiság" mö—

gött, melyek ennek az indító rugói.

Nem foglalkozunk azzal, hogy egyes esetekben valóban rosszindulat, hanyagság, rossz irányítás és szervezés, hozzá nem értés gátolja a műszaki fejlesztést, ilyen esetekben ugyanis világosak a teendők. Nem térünk ki a jobboldali elhajlás okozta ismert károkra sem, mert a műszaki fejlesztés hiányosságairól elmondottak a jobboldali nézetek érvényesülése előtti idő——

szakra is vonatkoznak, s bár a jobboldali elhajlás következményei súlyos-—

bitó hatásúak voltak, az elmaradottság alapvető okai nem ezekben rejlenekt , Azokat a legfőbb —- részben műszaki s főként gazdasági természetű ——

- akadályokat, hibákat, hiányoságokat vizsgáljuk meg, melyek —— tapasztala—

taink szerint —— leginkább hátráltatják a műszaki színvonal emelését, s ép— "

pen ezért úgy véljük, hogy ezek kiküszöbölése szükséges elsősorban.

1. Nem megfelelő színvonalú a műszaki feladatok tervezése, a fejlesz—

tési munkák előkészítése, a feladatok megalapozottsága.

Alapvető hiba, hogy az elmúlt években nem készült alapos, átgondolt, átfogó, a kihatásokkal és a feltételekkel, a gazdasági hatékonysággal szá—

moló távlati népgazdasági (s ezen belül ipari) műszaki fejlesztési terv. Vo—

natkozik ez az első ötéves tervre is, melynek elkészítésekor nem vették fi—

' gyelembe kellő mértékben a fejlesztés fő irányait (például a dieselesítést, megfelelő színvonalú villamositást, a gyengeáramú villamosipar s a vegy—

ipar nagyarányú fejlesztését stb.),

A műszaki színvonal emelését, a helyes tervezést nagy mértékben gá—

tolja, hogy nem rendelkezünk kellő külföldi tapasztalatokkal, nem ismer—

jük eléggé a nemzetközi technikai haladást. A külkereskedelmisszervek szak—

képzettsége, tájékozódási készsége még nem kielégítő, s a speciális, válla—

latonkénti ismeretekkel nem is rendelkezhetnek. Vállalataink pedig a leg—v utóbbi időkig közvetlenül nem létesíthettek kapcsolatot a külföldi vevők- kel, hozzaertő műszakiak tehát ritkán szerezhetnek közvetlen műszaki ta—

pasztalatokat, amit a legjobb külföldi szakfolyóiratok is csak részben pótol—

hatnak. , ' (

Jól megalapozott perspektivikus terv híján (s a szakminisztériumok nem megfelelő bevonása miatt) az évenként készített s a Minisztertanács által kötelezően előírt műszaki fejlesztési tervek gyakran nem a népgazda—

, ságilag ténylegesen legfőbb feladatokat tartalmazzák, illetve ezek hiányoz—

nak belőlük. Az 1955. évi minisztertanácsi új gyártmányok tervéből például hiányzott a diesel mozdonyokhoz szükséges trakciós motor, az SE 1600 karusszeleszterga, az 500 köbcentiméteres motorkerékpár elkészitése (ezek az export szempontjából is jelentősek), valamint az olyan intézkedések, mint például az erőművek kazánjainak átalakítása gyengébb minőségű sze-—

nek felhasználására.

A tervezés kellő átgondoltságának hiányát tükrözi, hogy gyakran meg—

felelően ki nem kísérletezett feladatokat is előírnak a minisztertanácsi ,(részben egyes szakminisztériumi) tervek, s ez természetesen maga után vonja a hiányos teljesítést, illetve'egyéb nem kivánatos következményeket.

Mindeddig például nem mérték fel (s anélkül terveztek), hogy az egyes

Ál MUSZAKI SZINVONAL EMELÉSE AZ IPARBAN 591

gépipari korszeiű eljárásokat egyáltalában hol, milyen mértékben milyen előfeltételek esetén lehet bevezetni.

A millszekundos robbantás igen lassú elterjedésének —— a rakodás gé—

pesítésével történő összehangolás már említett hiánya mellett — egyik fő oka az, hogy nem vizsgálták meg elég mélyrehatóan: milyen széntelepeknél,

hogyan lehet alkalmazni ezt az eljárást. _

Minthogy a Minisztertanács által jóváhagyott tervek gyakran nem eltage megalapozottak, a vállalatok a minisztériumok által elrendelt s főleg :; sajátmaguk által készített (iparigazgatóság által jóváhagyott) műszaki fej—

lesztési terveket lényegesen nagyobb mértékben teljesítik, mint a miniszter—

tanácsi tervet. Megjegyezzük ugyan, hogy a Vállalati műszaki fejlesztési ter—

veket azért is teljesíthetik nagyobb mértékben, mert e tervek részben elég könnyen teljesíthető feladatokat tartalmaznak.

A műszaki fejlesztési feladatok végrehajtásának előkészitése gyakran hiányos. Megtörténik, hogy a prototípus elkészítése után nem fordítanak elég gondot ,; ,,O" széria gyártásáía, hanem rögtön üzemszerű termelésre térnek át. Ez a sietség végeredményben a termelés elhúzódására vezet ké—

sést okoz, mert a sorozatgyártás folyamán bukkannak csak elő a hibák. Igy például az új, korszerű E 320 típusú esztergagépet is —— a Kohó— és Gépipari Minisztérium utasítására —— rögtön sorozatban gyártották, s utólag, menet közben kellett javitani a konstrukción is, a gyártástechnológián is, Hasonló volt a helyzet a DT—413 lánctalpas traktorral.4

Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat 1955—ben gyakorlatilag egyál—

talán nem tudta teljesíteni új gyártmányokból álló export tervét. Ennek egyik oka az volt, hogy az először összeállított újtípusú rádiókészülék után nem végeztek ún. mintagyártást, hanem rögtön kis sorozatgyártásra tértek rá. Ennek következtében a rajzok kontrollja, a szerszámok szükséges modo—

sitása csak ezután történt meg. A késés és a többletköltség mellett ez azzal :; jövőbeni ezportot megnehezítő következménnyel is járt, hogy a külkeres- kedelmi vállalatnak csak jóval később adhattak a legújabb típusú készülé—

kekből mintakat, külföldön történő propagálásra.

2. A kutató— és tervező intézetek legnagyobb részét az első ötéves terv kezdetén hivtuk életre. Igen jelentős eredményeket értek el —— nem egy kö—

zülük világviszonylatban is számottevő —, emellett azonban ezek az intéz—

mények mégsem adtak elegendő segítséget az" ipar műszaki fejlesztéséhez.

A hibák kettős jellegüek. Az önálló intézetek bizonyos mértékben elszakad—

tak az ipari gyakorlattól, ugyanakkor — a túlzott központösitás szellemében

—— nagy mértékben visszafejlődtek a vállalati kísérleti műhelyek és labora—

ióríumok. Ezeknek lenne feladata részben az intézetek eredményeinek helyi realizálása, részben a vállalati vagy iparági ,,helyi" jellegű kísérletezés.

Nézzük meg e hibák néhány fő megnyilvánulását.

Egyes intézetek mással foglalkoznak, mint ami feladatuk lenne, tény—

leges feladataikat viszont elhanyagolják. Kirívó példája ennek a Szerszám- gépfejlesztési Intézet. Az intézet kapacitásának jelentős részét termelő mun-—

kával kötötték le (még termelési terve is van!), különféle alkatrészeket gyárt, nem szerszámgép jellegű gépeket, berendezéseket is állít elő. Ez a fő oka. hogy fennállásának öt éve alatt (l955—ig) mintegy száz szerszámgép * prototípusát dolgozta ki ugyan, de ezek közül csupán 7 gép vált alkalmassá

4 _'4':ru)1nsi Károli): Miért nem la'—Willnek el időben az új el'—ptigmmk? Smhml mp. 10133. októl—(ör Sík

592

LACFALVI JÓZSEF

arra, hogy az ipar üzemszerűen gyártsa. Sok olyan gép tervét dolgozta ki az intézet, melyek sokkal nagyobb súlyúak, kisebb teljesítményűek, mint a fej—

lett külföldi konstrukciók vagy akár az iparban az intézet kikapcsolásával kidolgozott új gépek.

A kutatóintézetek gyakran nem, vagy nem elég súllyal foglalkoztak az ipar igen fontos megoldandó problémáival. A Hőtechnikai Kutató Intézet például nem ért el megfelelő eredményt a tüzelőberendezések hatásfokának növelésében. A Fémipari Kutató Intézet csak 1957—re tervezte meg a nagy- tisztaságú alumínium előállításának kikísérletezését, az ipar —— a kutató- intézet nélkül —— megoldotta a kérdést, s 1954—ben már előállított 99,99 szá—

zalékos alumíniumot. Az épitőanyagipar olyan fontos kérdéseiben nem tud—

tak érdemleges eredményt a kutatásban elérni, mint a beton előregyártó ipar korszerű technológiájának, a legmegfelelőbb típusméreteknek kialakí—

tása, salakbeton falazótestek gyártása, jó hatásfokú és olcsó építőipari szige—

telőanyagok kikísérletezése stb.

Az eredményes kutatást gyakran gátolja az egyes kutatóintézetek nem megfelelő elhelyezése, felszereltsége, ellátottsága. Az emlitett példák visz- szavezethetők arra, hogy —— egyéb intézetek mellett —— a Hőtechnikai és az Épitőanyagipari Kutató Intézet helyisége szűkös, kutatásra alig alkalmas.

.A cementiparral például 1955—ben 12 kutató foglalkozott (a Román Népköz—

társaságban kb. 500), a beruházásokból aránytalanul keveset kapott az épitő—

anyagipari kutatás.

A kutatási tervben kitűzött témák mellett gyakran nem jutott elég ka—

pacitás az iparvállalatokkal való kapcsolat szorosabbá tételére, szerződések kötésére, gyakorlati segítség nyújtására. Hiányzott ebben a kutató intézetek anyagi érdekeltsége is, melyre a későbbiekben még Visszatérünk.

Mindezek egyenes következménye, hogy az elmúlt években a kutatási témáknak viszonylag kis részét (általában egyharmadát—felét) valósították csak meg az iparban.

*

Említettük, hogy a vállalati kísérleti műhelyek jelentős része elsorvadt.

_ Nem rendelkeznek a szükséges káderekkel, felszerelésekkel, ráadásul a meglevő kisérleti műhelyek dolgozóit sok helyen, a ,,rohammunkák" ide—

jén, termelő munkára irányítják. Nagyban hozzájárult ez ahhoz, hogy az új gyártmányok bevezetése, az új eljárások alkalmazása elmarad vagy leg—

alábbis késik. A diesel mozdonyokhoz szükséges új, fejlett tipusú trakciós motor prototípusa például két év alatt készült csak el a Klement Gottwald Villamossági Gyárban, főként a megfelelő kísérleti részleg hiánya miatt.

Ugyanakkor a Ganz Vagongyárban,'ahol kísérleti műhely van, a szerkesztés megkezdése után kb. egy évvel már kipróbálhatták az új dieselmotor—család prototípusát.s

3. A műszaki fejlesztési feladatok megvalósítását igen gyakran megne—

heziti a kellő számú és szakképzettségű dolgozók hiánya, az anyag—, a szer—

szám—, a műszerellátási (s ezekkel kapcsolatos kooperációs) nehézségek, a gépek és a berendezések elavultsága.

A szakkáder—ellátatlanságra jellemző, hogy a kohó— és gépipari vállala—

toknál a munkáslétszámhoz viszonyítva 1955—ben csak kb. 134 százalék volt a mérnök, míg a fejlettebb ipari országok vállalatainál ez az arányszám 5 százalék körül mozog.

5 Bal.-om)!" Sebestyén Endre: Gyorsitsuk meg az új gyártmányok beremtését. Smímd Nép, 1056.

március 4.

l

A MUSZAKI SZINVONAL EMELÉSE AZ IPARBAN 598

A legtöbb gépipari vállalatnál kevés a jólképzett gyártmány- és gyár—

tástervező, szerkesztő. A DIMÁVAG-nál például 1955. elején csupán 7 konstruktőr mérnök dolgozott, pedig a vállalatnak jónéhány új gyártmányt kellett és kell létrehoznia. A létszám nem kielégítő alakulásához hozzájárult, hogy 1954-ben egyes vállalatok (például a MÁVAG, a Ganz Vagon stb.) rosszul értelmezett ,,racionalizálásból" több konstruktőrt, szerkesztőt bocsá- tottak el.

A szakképzettség sem kifogástalan. A Ganz Vagon— és Gépgyár szer- kesztési osztályán például —— nagyjából változatlan összlétszámból —— a dol—- gozók 40 százaléka volt 1944-ben mérnök, 1954-ben viszont csak 18 szá—

zalék. —

Mindehhez hozzá kell venni, hogy sok helyen nem hivatásuknak meg- felelően foglalkoztatják a műszaki fejlesztés dolgozóit. A ,,rohammunkákba"

való bevonásuk is gyakori, éppúgy, mint a kísérleti műhelyek alkalmazot—

tainál.

Az anyagellátási, a kooperációs nehézségek okozták nagyrészt az új diesel-elektromos mozdonyok elkészítésének már említett nagy késését. Az 'Orión Rádió és Villamossági Vállalatnak —— mely egy sor új gyártmánnyal foglalkozik -— több fontos beruházás törlése miatt kellett olyan széles körre kiterjesztenie a kooperációt, hogy a szükséges anyagok, alkatrészek leszál—

lítása jelentősen késett, s ezzel az új gyártmányok elkészítése is elmaradt.

Az új LB telefonkészülékek gyártását főként a kooperáló vállalatok által szállítandó műanyag—alkatrészek hiánya okozta (ami ismét csak műanyag- ban való elmaradásunkra jellemző). 1956 elején a készüléket előállító Tele—' fongyárban 5000 darab telefon állt félkész állapotban, s az összeszerelést alkatrész híján nem tudták elvégezni. A Fémáru— és Szerszámgépgyárban l954-ben nem végezhették a mellékidó't jelentősen csökkentő pneumatikus szerszám-gyorsbefogóval kisérleteket, mert az ,,alvállalkozó" vállalat több—

hónapi késés, sorozatos sürgetés után sem szállította az ehhez szükséges

készüléket. ,

Néha aránylag csekély összegű anyagokon, eszközökön múlik az export—

cikkek késése. Az Elektronikus Mérőműszerek Gyára például kénytelen volt 1956 elején visszautasítani egy kb. 650 000 forint értékű külföldi műszer-—

rendelést, mivel az ehhez szükséges 400 darab wolframdiódát (á kb 100 fo—

rint) nem tudta beszerezni (állami vállalat nem gyártja, kisiparostól nem vehet). Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat nem kapott keretet egy hegesztőgép importjára, mely a Remix—gyár által előállított, a kivezetésnél kiszakadó ún. styroflex kondenzátor beszereléskor történő hegesztésére lenne szükséges. így kénytelen styroflexet importálni, s ennek értéke több—

szörösen meghaladja a hegesztőgép árát.

A gépipar új gyártmányainak elkészítését igen nagy mértékben aka—

dályozza a szükséges szerszámok, készülékek hiánya.

A szerszámok és a készülékek alkalmazása —— főleg sorozat— és tömeg—

gyártásnál —— jelentősen csökkenti a munkaidőráfordítást, emellett a pon—

tosság növeléséhez, a minőség javításához is hozzájárul. Példaképpen meg—

említjük, hogy a Budapesti Szerszámgépgyárban az új E 320 típusú esz—

tergagép orsóházán a tengelyfúratot készülék nélkül 40 óra alatt készítették el, ugyanez a művelet készülék segitségével 6 óra alatt elvégezhető.6

6 Mallmm'rs Józsa/: A szerszáma és készülékgyárlás fejlesztésével a műszaki szinvonal onwléséért.

Szuhul Nép. 1955. november 22.

2 Statisztikai §7emle

594 ; _,

LACFALVI JÓZSEF"

,Szers—zám- és készülékgyártásunk ———- s ennek megfelelően a. gyártmá—

nypk",£elszerszámozása és készülékkel való ellátása — messze elmarad a , sükSé'glettőLBár 'új szerszámgyártó vállalatok is alakultak, ezek nem pó—

'tólhátták a vállalatok azon részlegeit, melyek a speciális szerszámokat és YkéSzü'lékeket gyártják (s az új gyártmányoknál ez a jelentős). A gépgyártás vállalatok pedig elhanyagolták szerszám—műhelyeiket, s ezek viszonylag ki—e Csinyek és korszerűtlenek.

Mindezek nem kis mértékben okozták, hogy sok új szerszámgép, rádió,.

telefon stb. fejlesztése késett vagy maradt el. Jellemzésül még csak ezeket:

a szerszámgépgyártásban 1—1,5 speciálisszerszám és készülék jut egy ere—

deti alkatrészre, míg a Szovjetunióban 5—6; a Budapesti Szerszámgépgyár—

ban egy új szerszámgép felszerszámozásához két év, Csehszlovákia gépipari üzemeiben 3 hónap szükséges.

Végül meg kívánjuk említeni azt a hiányosságot, mely ugyan nem köz—

vetlenül a műszaki fejlesztést hátráltatja, de arra is gátlóan hat. Ez a gépek, berendezések elavultsága. Az ipar gépparkjának jelentős része mind időben, mind korszerűségben már a felszabadulás előtt elmaradt a fejlett ipari szin—

vonaltól. Ezen az új létesítmények keveset segítettek, még súlyosbította vi—

szont az, hogy az első ötéves terv folyamán a felújítások mértéke nem volt kielégítő: általában minden évben az értékcsökkenési százalék alatt maradt, 1952-ben például a felét is alig érte el, pedig hozzávetőleg becslés szerint az amortizációs kulcs alacsonyabb is volt, mint a tényleges értékcsökkenés.

A kohászati vállalatok közül az Ózdi Kohászati üzemek kohóinak élet—

kora 40 éven felüli. A Borsodnádasdi Lemezgyárban, finomlemezgyártásunk jelenlegi fő üzemében, a hengersorok állványai, meghajtóművei 30—60

évesek.

Igen elavult a vegyipar egyes ágainak (festék- és gumiipar), a téglaipar legtöbb vállalatának, a könnyű- és az élelmiszeripar üzemei többségének gépparkja is.

Érthető, hogy az elavult géppark gátolja a korszerű, termelékeny tech—

nológia kialakítását, s ez visszahat az új gyártmányok gazdaságosságára, az elkészítés időtartamára.

4. Az eddigiekben rámutattunk a műszaki szinvonal emelésének külön—

böző akadályaira. A műszaki fejlesztést alapvetően azonban az a körülmény gátolja, —— s ez jórészt az előzőkben vázolt akadályok rugója is —— hogy a vállalatok érdekeltsége ma lényegében a fejlesztéssel ellentétben áll.

A kapitalista gazdaságban az egyes tőkést a konkurrencia hajtja, kény—

szeriti a technikai fejlesztésre. Ez a kényszer közvetve, az értéktörvény ér—

vényesülésével tör magának utat. A tőkés gazdasági rend törvényszerűségei miatt a technikai fejlődés egyenetlen, ugrások és visszaesések váltakoznak, s csak ott és akkor fejleszti a tőkés a technikát, ahol és amikor ez profitjá—

nak növekedését szolgálja, befektetése kellő hasznot hajt. Ezért található meg fejlett kapitalista országokban is a legkorszerűbb technika mellett a legelavultabb gyártási eljárás, élesen mutatva, hogy a profit az első.

A szocializmusban (s nálunk is) megvannak a feltételei és lehetőségei az állandó, egyenletes, egyre gyorsabb műszaki fejlesztésnek. A termelőeszkö—

zök az iparban (a csekély súlyú magánkisipar kivételével) teljes mértékben a nép államának tulajdonát alkotják, a beruházás, a hitelgazdálkodás irá—

nyítása állami, s a nép államának természetszerűen elsődleges célja —- s a műszaki fejlődés ezt segíti végső fokon elő —— a dolgozók életszínvonalának

A MÚSZAKI SZlNVONAL EMELESE AZ IPARBAN

595

emelése. A baj ott van, hogy ezeket a lehetőségeket nem használjuk fel — kellőképpen, hogy mai gazdaságvezetési módszereink nem minden téren

—megfelelők, a tervezési, mérési, ármegállapítási stb. rendszer erre nem ad eléggé módot. A vállalatok, a dolgozók önállósága, kezdeményezése nem bontakozhat ki teljes mértékben, s az anyagi érdekeltség olyan mutatókhoz' van kötve, melyeknek teljesítése nemhogy elősegítené, de egyenesen gátolja a műszaki színvonal folyamatos, megfelelő ütemű emelését. '

Vizsgáljuk meg mindezek megnyilvánulásait a már tárgyalt okokkal összefüggésben is.

A műszaki fejlesztés —— új gyártmányok kialakítása, új eljárások beve—

zetése stb. ——- érthetően kísérletezésekkel, kezdeti nehézségekkel jár, egy—

ídeig több munkaerőt köt le, többé—kevésbé jelentős ráfordításokat igényel.

Tervezésünk mai rendszere, metodikája és gyakorlata azonban nem veszi figyelembe a műszaki fejlesztési követelményeket. így például a termelé—

kenység mérésénél az összes munkásokat számítják, a'kísérletezésen dolgo— , zők viszont a folyó termelés szempontjából ,,improduktívak", tehát rontják a mutatót. Az önköltségi terv általában ugyanolyan feszített, akár gyárta—

nak a tervidőszakban új gyártmányt, akár nem, az új gyártmányokhoz ugyanolyan normák alapján terveznek anyagot, béralapot, mint a begyakor—

' lott, régi termékek előállításához stb.

Műszaki fejlesztés esetén tehát nehézzé válik a termelési, a létszám—, a béralap—, az önköltségi terv teljesítése. A vállalat érdekeltségét Viszont ép—

pen ezeknek —— s főleg a változatlan áron, —,,forintban" mért termelésnek -———

tervteljesítéséhez kötik, ezek után adnak prémiumot, s ezek (főként a ter—

melési terv) esetleges nem teljesítéséért vonják felelősségre, sújtják pré—

mium csökkentéssel vagy megvonással a vállalatot. Ezen nem sokat változ- tatott a műszaki fejlesztésnek a gépipar egyes vállalatainál a prémium fel—

tételekbe történt beépítése sem, amint arról cikkünk következő részében szólunk. Ezek után viszont érthető, ha a vállalatok elsősorban az anyagi ér—

dekeltséghez kötött, felelősségre vonással járó mutatókat igyekeznek telje—

síteni (főleg a termelési ,,forinttervet"), s nem szívügyük a műszaki fejlesz—

tés, hiszen ennek elhanyagolását nem róják fel komolyabb hibának, a mu—

tatókat viszont ,,rontja".

Ezt az általános jelenséget —— a műszaki fejlesztés kedvezőtlen hatását

—— néhány példával világítjuk meg.

1955. év elején visszaesett néhány hónapra a Rákosi Mátyás Vas— és Fémművek Motorkerékpárgyárának termelése, mikor a korszerű —-— export szempontjából is jelentős —— új Pannonia motorkerékpárok gyártását ve—

zette be. A Rákosi Művek Szerszámgyárában hosszabb ideje kísérletezik Aínéhány műszaki dolgozó a nagyjelentőségű —— termelékeny és energiameg—

takarítással járó — fogaskerék—hideghúzással. Az üzemszerű gyártás szem—

pontjából. azonban megfelelő eredményt nem tudtak elérni, jórészt azért, mert a Szerszámgyártól nem kapják meg a megfelelő segítséget (szerszá—

mot, munkaerőt), ebben az esetben ugyanis a Szerszámgyár tervteljesí—

tése veszélyeztetve lenne. A Rákosi Művek Szerszámgépgyárában 1954-ben újtípusú esztergagépek prototípusait állították elő, s a gyártáshoz szükséges ' szerszámokat is elkészítették. Ez néhány hónapig tervük nem teljesítésével járt. A ,,Bo—Co" új villamos mozdony prototípusának elkészítése főként azért húzódott évekig, mert Várni kellett azokra a ,,kedvező alkalmakra", amikor a tervteljesítési érdekek megengedték, hogy gyártását a programba,

;) *

illesszék. Közel félévig húzódott 1955-ben a 8 centiméteres farost-szigetelő—

iemez gyártás—előkészitése az I. számú Épületelemgyárban. Ugyanakkor erre az új gyártmányra (mely fex—megtakarítással is járt volna), sürgősen szükség lett volna. A gyártáshoz viszont berendezéseket kellett átállítani, s

a vállalat megpróbálta ezt s a velejáró termelés—kiesést elhárítani.

Az előzőkben említettük, hogy a kísérleti műhelyek dolgozóit a szer- kesztőket, a gyártmány— és a gyártásfejlesztési munkaerőket "rohammun—

kák" idején gyakran a termelő munkára irányítják Ennek oka világos:

termelési terv teljesitésének elsődleges követelménye. Részben hasonló okok miatt történt egyes helyeken a műszaki fejlesztésben dolgozó alkalma-—

zottaknak —— mint a tervteljesités szempontjából ,,improduktiv" személye zetnek —-— meggondolatlan elbocsátása is.

Felvetődhet a kérdés: az új gyártmány (legalábbis az utóbbi években) beleszámít a termelésbe, miért hátrányos mégis a vállalatnak, ha jelentős mennyiségben ezt gyártja?

A jelenlegi rendelkezések szerint az új gyártmány változatlan árát a hozzá tulajdonságaiban legközelebb eső régi gyártmányok változatlan árá—

, val hozzák hasonló szintre. Ha a változatlan áras termelési tervet nem emelnék, s az új gyártmány változatlan ára is nagyjából azonos lenne a hozzá ,,hasonló" régivel (vagy akár valamivel magasabb is, mint az első öt—

éves tervben az új gyártmányok többségénél), akkor is nehéz a terv telje—

sítése. Hiszen az új gyártmányokra általában jó ideig nagyobb gondot kell forditani (esetleg fajlagosan több anyagot, munkabért is), mint a régire. Tel—

jesen fonák helyzet áll elő azonban akkor, ha az új gyártmány változatlan ára —— éppen korszerűsége, a kisebb anyag— és munkaidő felhasználás stb.

miatt —— jóval alacsonyabb, mint a régié, a ,,forint'üterv viszont —— s ez ál—

talános jelenség —— magasabb, mint a régi gyártmány előállítása idején volt, Ebben az esetben a legnagyobb nehézségekbe ütközik a terv teljesítése, mert a vállalat csak olyan mérvű termelés—emelkedéssel ellensúlyozhatná a ,,forint-kiesést", amire egyrészt képtelen, másrészt nincs is szüksége a népgazdaságnak. Ez a helyzet például az Orion Rádió és Villamossági Vál—

lalat esetében, ahol az új rádiókésziilékek változatlan ára 20—25 százalék—

kal kisebb, mint a régieké, vagy például a Magyar Adócsőgyár új thoriumos wolfram katódájú adócsöveinél, melyek változatlan ára csak kb. felét teszi ki a réginek.

De az új gyártmány előállítása rontja ma a vállalat önköltségi és ered—

ményességi mutatóit is. Különösen áll ez" az 1956 előtti időszakra, amikor az új gyártmányokkal kapcsolatos felfutási többlet-költségeket a gépipar—

ban is teljesen a vállalatnak kellett fedeznie, az új gyártmány ,,folyó árát"

———- éppúgy, mint most —— az önköltség két százalék nyereséggel együtt adta, az árképzésnél viszont az önköltségbe nem számíthatta bele a felfutási költ——

ségeket (ma sem teheti). Ugyanakkor tervei önköltségcsökkenést írtak elő, mint jelenleg is. Ami pedig a két százalék nyereséget illeti, a vállalat szá—

mára ez sem ösztönző, hiszen akkor volna érdeke a legkorszerűbb új termé—

keket előállítani, ha ezeken magasabb hasznot érhetne el, mint a korsze—

rűtlen, régi gyártmányokon (ami elég logikusnak is látszik).

A jelenlegi tervezési és mérési módszerek mellett azonban az sem meg—

oldás, ha kedvező árat állapítanak meg valamely új termékre, mert ebben az esetben a vállalat —— saját érdekében —— igyekszik lehetőleg csak ezt ter——

melni, a szükséglettől függetlenül is. Ez történt a betonelőregyártó iparág—

A MUSZAKI SZINVONAL EMELÉSE AZ IPARBAN

ban az ún. bányaékek esetében. Erre az új termékre kedvező árat állapítot—

597. . _

tak meg, s a vállalatok olyan mennyiségben gyártották, hogy magas raktár- ' készletek halmozódtak fel belőle. Ugyanakkor nem biztosítottak kapacitást;

más új gyártmányok (például födém béléstestek, fedélszékelemek stb.) szá—

mára, melyeknek gyártására Viszont nagy szükség lett volna.

A nem megfelelő árrendszer más területen is akadályozza a műszaki fejlesztést, például egyes import-anyagok helyettesítésében, ami pedig nyil—

vánvalóan népgazdasági érdek lenne.

Ismeretes, hogy hazánkban kevés a fa, különösen az ipari célokra alkal—

mas faanyag, nagy összeget költünk nyugati fa—importra, tehát fontos köve-—

telmény a fa helyettesítése hazai anyagokkal. Ennek felel meg például — egyéb előnyei mellett —- a bányákban az import bányafa helyett a vasbe—

tonnal, acéllal történő biztosítás. E helyettesítő anyagok ára azonban maga—

sabb, mint a bányafáé, s így alkalmazásuk megnöveli az egy tonna szénre jutó anyagköltséget. Minthogy az önköltségét a szénbányászatban is csök—

kenteni kell, s ez ott is prémiumfeltétel, érthető, hogy a bányafa helyette—

sítése ma még csak igen kis mértékű (alig 3—4 százalék). Hasonló a helyzet az alumíniummal (mely magas forgalmi adója miatt többször annyiba kerül, mint az acél), a műbőrrel stb.

Ha viszont a helyettesítő anyag olcsóbb az eredetinél, a vállalat úgy járhat, mint a fűrész— és lemezipar vállalatai 1955—ben (ha termelésébe az anyagérték, mint ezeknél, beszámít). Ezek elmaradtak ,,forint'i-tervük tel—

jesítésében, minthogy olcsóbb hazai faanyagot dolgoztak fel. A jelenlegi tervezési és mérési rendszer mellett tehát ott, ahol az anyag értéke a ter—

melésbe számítható, nem volna célszerű a helyettesítendő anyag árát ma—

gasabban megállapítani, mert akkor inkább ezt használnák fel a vállalatok legfőbb —— érdekeltséghez kötött —— mutatójuk, a termelési terv teljesítése érdekében.

A vállalati és a népgazdasági érdekek ellentéte ma egyéb vonatkozás——

ban is megnyilvánul. Igen gyakori, hogy népgazdaságilag fontos lenne va—

lamely új gyártmány előállítása, új eljárás bevezetése, de az arra kijelölt vállalat tervteljesitését ez nehezítené, ,,főtevékenységéhez" képest pedig kis volumenű (vagy nem is ő a ,,fővállalkozó"), húzódozik tehát az illető feladat megvalósításától. A kooperáció szinte állandósult, már említett hiányossá—

gai is ide vezethetők vissza: az ,,alvállalkozó" termelésének legtöbbször csak kis részét teszi ki a megrendelt alkatrész, berendezés stb., s ennek meg- felelően, igyekszik ,,mellékesen" kezelni elkészítését. A késedelmi kötbér fizetése általában ,,kii'izetődőbb", mint a terv nem teljesítésének veszélyét vállalni.

A Vasipari Kutató Intézet például "már régebben kidolgozta az öntött—

vas elektródák és a porkohászati úton készülő permanens mágnesek gyár-—

tási eljárását. A vállalatok azonban mindeddig húzódoztak a gyártás megin—

dításától, mert ezek a termékek kis súlyúak (ez egyébként egyik előnyük), viszonylag csekély lenne a változatlan áruk is, hátráltatná tehát a terv tel-—

jesitését.

' Nagy értékű keményfémet lehetne megtakarítani az esztergakéseknél a keményfémlapkák mechanikus felerősítésével. A legutóbbi időkig mégsem' akadt olyan vállalat, mely az ehhez szükséges késszárat gyártotta volna,

mert ez viszonylag csekély termelési értéket jelentene, viszont bevezetése

* 598 LACFALVX JÓZSEF :

— bizonyos felkészüléssel, tehát ,,kényelmetlenséggel", költséggel jár. Ha—

sonló okokmiatt nem vállalkozott kisebb műanyag—alkatrészek gyártására a Kábel— és Műanyaggyár a Rákosi Mátyás Művek Motorkerékpárgyára, il—

letve a Kisszivattyúgyár részére" A Klement Gottwald Villamossági Gyár nem vállalta a mezőgazdasági transzformátor—kocsi prototípusának elkészí—

tését, —— bár profiljába tartozott volna, -——- mert termelésében ez túlságosan csekély súlyú, a megvalósításához szükséges felkészülés viszont aránylag

jelentős lenne.

Az új gépeknél tapasztalható kooperációs késések végső fokon legtöbb-—

ször arra vezethetők vissza, hogy a vaskohászat nem megfelelő méretű és minőségű anyagot szállít. Ennek legfőbb oka: a kohászati vállalatok anyagi érdekeltsége a tonnaterv teljesítéséhez fűződik, azt pedig nagymértékben akadályozza, ha jó minőségű, nagyobb munkaigényességű termékek előál—

, litására törekszenek. Különösen áll ez az olyan gyakori esetekre, amikor kis mennyiségű, speciális minőségű anyagokról van szó (például műszerek, gyengeáramú berendezések, kutatók műszerei stb. céljára).

'Emlitettük, hogy az új gépek elkészítését jelentős mértékben nehezíti a megfelelő szerszámok, készülékek hiánya. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy 1956 elejéig a szerszámkészítés hátrányos volt a vállalatoknak: a ter—

melésbe csak a szerszám—állománykülönbözetet (1955—ben ezen kívül az első felszerszámozást is) számíthatták bele. Ez nem tett ki jelentős volument.

viszont a szerszámkészítés fejlesztése munkaerőt, anyagot kötött le, gátolta a termelési terv teljesítését. így inkább az történt meg sokszor, hogy a szer—

számkészítők is ,,produktív" munkát végeztek, a termelésbe irányították őket. Az anyagi érdekeltségnek több esetben ezzel ellentétes hatása is volt:

a vállalatok amúgyis szűk szerszámkapacitásuk egy részét nem speciális, hanem ún. kereskedelmi szerszámok gyártásával kötötték le, ugyanakkor az erre létesített szerszámgyárak nem tudták kapacitásukat kihasználni. Az általuk előállított szerszámot ugyanis a legutóbbi időkig magas forgalmi adóval terhelve, igen drágán vásárolhatták csak meg a készletezőktől a vál—

lalatok, ami önköltségüket növelte, Ezért inkább maguk gyártották a szer—

számokat (nem történt nagy baj, hogy a ,,kényelmetlen" műszaki fejlesztés

* céljából kevés speciális szerszámot gyártottak) a készletező áránál olcsób—

— ban, a szerszámgyárak önköltségénél viszont magasabban. Jellemző erre, hogy a Csavarárugyár termelési költsége évente kb. egy millió forinttal nő—

vekedett volna, ha menetfúróit a készletezőtől veszi, darabonként 25,7 fo—

rintért. Ugyanezt a szerszámot a vállalat kb. 10 forintért, a szerszámgyár

pedig 7 ,5—8 forintért állította elő.8

Cikkünk előző részében említettük a kutatási eredmények nem kielé—

, gítő hasznosítását. Ennek egyik oka szintén az anyagi érdekeltség hiánya.

A kutató intézetek részére ugyanis kizárólag tématerveik teljesítése volt kötelező, 5 ellátásukat a költségvetésből fedezték. Ha komolyabb segítséget nyújtottak a vállalatoknak a kutatási eredmények bevezetésében, ez nem jelentett részükre anyagi előnyt, viszont azzal a veszéllyel járt, hogy nem tudják teljesíteni tématervüket. Ez a helyzet csak ebben az évben változott meg.

" Ceglédi György: Fokozzuk üzemeínk anyagi érdekeltségét az új technika elterjesztésében. Szabad Nép, 1956. április 16.

" Simonyi Lajos: Szerszámüzemeink fejlesztése: a műszaki haladás fontos feltétele. Közgazdasági Szemle. 1956. 1. az. Mt. old.

A MI'TSZAKI SZINVONAL EMELÉSE AZ !PARBAN 599

Egészen kirívó példa a Szerszámgépfejlesztési Intézet. Mint eddig is, most is termelési ,,forint—terve" van, s így akkor ,,jár jól", ha termel, nem pedig, ha új gyártmányokkal kísérletezik.

A vállalatok —— bár érdekeltségük, mint láthattuk, ellene szól —— mégis sok esetben felismerték a műszaki fejlesztés fontosságát, eredményeket ér—

tek el, sőt gyakran kezdeményező lépéseket is tettek. Ezek során azonban különféle akadályokba, megkötöttségekbe ütköznek, önállóságuk erősen korlátozott. Ezt a'vállalati tevékenység szinte minden területére vonatkozó, eléggé ismert tényt itt néhány, a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos példával kívánjuk érzékeltetni.

Azzal kezdhetjük, hogy túlságosan csekély az az összeg, amelyet a vál—' lalat saját forrásaiból (nyereség, beruházási hányad egy része stb.) beruhá—

zásokra fordíthat. 1954—ben nálunk az összes beruházásoknak csupán két százaléka történt Vállalati forrásból (s ez 1955—ben sem változott lényege—

sen) ——- részben a kis nyereség-kulcs, részben a nyereség felhasználásának csekély lehetősége miatt —, a Szovjetunióban viszont ez az arány általában 15 százalék körül mozog. így aztán aránylag kisebb beruházások engedélye—

zéséhez is —-— ha egyáltalán engedélyezik —— hosszadalmas eljárás szükséges.

A felújítási terv értékhatára pedig még a sokszázmilliós termelési értéket létrehozó nagy vállalatoknál is tízezer forint, ami igen sok felesleges terve—

zési munkát, előre nem látható túllépés esetén külön módosítási eljárást je- lent. A már kiutalt hitelek felhasználása is a munkát hátráltató megkötött- rségekkel jár. A Budapesti Szerszámgépgyár újítói például ez év elején el—

készítették egy —— a régi géphez képest 50—60 százalékkal nagyobb telje—

wsítményű —— többorsós célfúrógép tervét. A kivitelezésre kaptak ugyan cél- gépesitési beruházási hitelt, a munka mégsem indulhatott meg eddig, mert az újítók s a kivitelező brigád tagjai —— érthetően —— nem vállalják, hogy munkájukat csak decemberben díjazzák. Előbb viszont nem lehet költeni a keretből (részlet—számlázásra nincs mód).

Nagyban hátráltatja az új eljárások bevezetését, új gyártmányok kikí—

sérletezését az a körülmény, hogy a kísérleti jellegű munkákra, a bevezetés alatt álló eljárásokra is a legtöbb helyen darabbért kell fizetni, normát ál—

pitanak meg, a munkásoknak tehát csökken a keresetükr ha ilyen munkát végeznek. Jórészt ezért nem terjed el sok gépipari eljárás, 5 egyebek'mel—

lett ez akadályozza azt is, hogy a vállalatok bevezessék a kutatási eredmé—

nyeket. Több helyen (például a MÁVAG—ban) a kísérleti munkadarabokat, ha csak egy lehetőség is van rá, félreteszik, illetve úgy tudják csak rábírni

a munkásokat ezek elkészítésére, hogy az ilyen ,,rossz" munkák mellé min—

dig adnak a kellő teljesitményszázalékot biztositó, begyakorlott ,,jó" mun—

kát is. A kísérleti munkák erőszakolt darabbérezése gyakran olyan követ- kezménnyel jár, mint a Röntgen és Orvosi Készülékek Gyárában: a kés—

leltető relét elkészítő munkások —— keresetük biztosítása érdekében -——- en—j nek az új gyártmánynak munkája során nem törődtek a minőséggel, s ennek következtében a kipróbálás alkalmával egymásután mentek tönkre az egyenként kb. 10 000 forint értékű röntgencsövek.

Az volna a logikus, ha a vállalat igazgatójának módja lenne arra, hogy' kísérleti jellegű munkákra, új eljárások bevezetésére —— a darabbérezés áta—1 * meneti kikapcsolásával —— megfelelő keresetet biztosítson az ezeken dolgozó munkásoknak, hiszen ez bőven megtérül. Erre azonban az igazgatónak nincs lehetősége. A Csepel Autógyárban például az egyik kiváló szakmunkást a"

, 1600 I..A('.FALVI JÓZSEF

termelésből a kísérleti üzembe helyezték. Keresete csökkenésének elkerü— A lése érdekében a produktív munkán kapott fizetésének átlagát kapta. Kivá—

lóan is végezte a kísérleti munkákat. Az iparigazgatóság azonban nem enge—

délyezte fizetését és teljesítménybért írt elő részére is. Keresete csökkent, produktív munkára —— kérése ellenére —— nem helyezték vissza, így inkább önkényesen kilépett. Ilyen esetek igen gyakoriak, s hozzájárulnak ahhoz, hogy sok jó szakmunkás hagyja ott vállalatát, növelve annak nehézségeit.

A Röntgen és Orvosi Készülékek Gyára egyedül gyártja nálunk a különféle orvosi műszereket, készülékeket. Sajátmagának kell mindent kikísérletez- nie —— külön kutató intézet létesítésének nem lenne értelme —, műszaki jel—

legű szakirodalom sem található. Mindezek ellenére, a vállalat éppoly mér- tékben kap csak béralapot, mint valamely tömegcikkipari üzem, nincs tehát lehetősége a nagy volumenű kisérleti munka megfelelő díjazására. A követ— ,

—kezményt az előbbiekben már említettük. ,

Gyakran az aprólékos megkötöttség, a béralapnak valóságos fetisizá—

lása, közvetlen, mérhető károkat okoz.

Az Április 4. Gépgyárban az elmúlt évben be akarták vezétni a kúpoló—

kemencéknél a külföldön jól bevált, jelentős kokszmegtakaritással járó forrószél—befúvatást. A szükséges kísérletekre a vállalat meg is kapta a nem bérjellegű költségeket (30 000 forintot), de a kb. 25 000 forintnyi állományon kivüli béralapot (a kísérletet végző szakemberek részére) nem. Az eljárást nem is tudták bevezetni, pedig az állományon kívüli béralap a kokszmeg—

takarítás révén (import—anyag!) néhány hónap alatt megtérült volna.

Az Ipari Segédanyaggyár be akarta vezetni a termelékenységnövelő fo—

lyamatos szulfonálást. A bevezetés azon hiúsult meg, hogy a szükséges üveg—berendezést csak magán kisiparossal tudták volna elkészíttetni, ezer(!) forintért. Erre azonban a vállalat nem kapott engedélyt.

Ezek a példák is jellemzik azt az igen káros hatású ellentmondást, mely a sokszor bosszantó megkötöttségek s a között van, hogy az igazgatókra sok (esetleg sokszáz) milliós értéket biznak, mikor a vállalat élére állitják.

III.

Pártunk és kormányzatunk felismerte és feltárta, hogy iparunk mű—

szaki színvonala nem emelkedett megfelelően. Az elmaradottság fokozatos felszámolása érdekében jelentős határozatokat hoztak, terveket készítettek, 1955 folyamán és ebben az évben.

* A Kohó— és Gépipari Minisztérium gépipari vállalatainál 1955. áprilisá—

tól olyan prémiumszabályzatot alkalmaznak, mely módot ad arra, hogy a prémiumfeltételek közt —— bár aránylag kis súllyal —- a műszaki fejlesztési

feladatok Végrehajtása is szerepelhessen. '

1955 márciusában a Minisztertanács határozatot hozott, és bizonyos ke—

retet biztosított arra, hogy gyorsan megtérülő, az önköltség csökkentését, a kivitel növelését elősegítő beruházásokra —— két év alatti visszafizetéssel -—

a vállalatok hitelt kaphassanak. 1955. októberétől pedig lehetővé vált az ipar egész területén, hogy népgazdaságilag nagy jelentőségű új gyártmá——

nyok és gyártási eljárások határidőre történő elkészítését, illetvebevezeté—

sét az illetékes miniszterek —— külön e célra rendelkezésükre bocsátott prémiumkeretből —- jutalmazhassák.

1955 közepén bocsátották ki a Magyar Dolgozók Pártja Központi Veze—

töségének s a Minisztertanácsnak közös levelét, mely a műszaki fejlesztés

A NÚSZAKI SZINVONAL EMELÉSE AZ IPARBAN 601

hiányosságait s a fejlesztés főbb irányait vázolta. A levél jelentős mérték—

ben felkeltette a műszaki fejlesztés iránti érdeklődést, a Vállalatok műszaki tanácskozásokat tartottak, és igen sok javaslatot is tettek, melyeknek egy részét az 1956. évi műszaki fejlesztési tervezésnél felhasználták. 1955. no—

vember 13—án pedig megjelent a Magyar Dolgozók Pártja Központi Veze—

tőségének határozata ipari termelésünk megjavításának és műszaki színvo- nala emelésének feladatairól. A határozat —— a.műszaki fejlesztés legfőbb feladatainak megjelölése mellett —— kiemelte a tervezési munka és az ár—

rendszer megjavításának, az anyagi érdekeltség fokozásának, a vállalati ön—

állóság növelésének, mindezzel a műszaki fejlesztés feltételei megteremté—

sének szükségességét.

A határozatban foglalt elvek alapján tűzik ki második ötéves tervünk ' ' Központi Vezetőség által elfogadott irányelvei is a műszaki fejlesztés meg-

valósítandó feladatait. Ezekkel nem foglalkozunk részletesen, csak kiemel- jük -—— példaként —— a villamosenergia—termelésnek az ipari termelésnél gyorsabb ütemű növelését, a dieselesítést, egy sor korszerű gépipari eljárás bevezetését, a szénbányászat fokozott gépesítését, a szerves vegyipar nagy- ütemű fejlesztését, a műanyagipar megteremtését. 9

A Központi Vezetőség 1955. novemberi határozata nyomán a Miniszter—

tanács több fontos határozatot hozott, melyek a műszaki fejlesztés elősegí—

tését célozzák. Részletes ísmertetésük túlnőne e cikk keretein, ezért csak felsorolással élünk.

1956. január l-től a Kohó— és Gépipari Minisztérium gépipara területén az új gyártmányok előállítására és meglevő gyártmányok továbbfejleszté- sére —— prototípusra és ,,O" szériára —— felmerülő költségeket az önköltségi tervben el kell különíteni a többi tervre való kihatásukat figyelembe kell venni. E költségekre a költségvetésből külön ,,gyártmányfejlesztési forgó- alapot" biztosítanak.

Ez év kezdetétől a kutatási eredmények bevezetésével foglalkozó válla—

lati dolgozókat ——- külön keretből ——- jutalmazzák. A kutatóintézetek az ipar—

tól megbízást fogadhatnak el, s az ezek teljesítésénél felmerülő költségek fedezésére szakértői stb. díjat számíthatnak fel. Anyagi érdekeltségük foko—

zása céljából az általuk félüzemben megoldott, ipari bevezetésre alkalmas, be is vezetett kutatási eredmények után jutalmat kaphatnak, s a vállalati

megbízásból eredő hasznot kutatási alapjuk bővítésére fordíthatják.

A Kohó— és Gépipari Minisztérium gépiparában — ugyancsak 1956. jam—

nuár l—től kezdve —— a műszaki színvonal emelésére, a berendezések jobb kihasználására, továbbá meghatározott új gyártmányok céljaira szükséges szerszámokat, mint gyártóeszközöket a forgóeszköz csökkentésnél figyelmen kívül kell hagyni. Ezek termelését a vállalatok megtervezik, s be is számít—

ják termelésükbe. A kereskedelmi gépi szerszámokat csak erre kijelölt, spe—

cializált vállalatok állíthatják elő, a felhasználó állami vállalatok forgalmi adó nélküli, csökkentett áron vehetik meg tőlük

A közelmúltban — kísérletképpen —— öt gépgyár részére lehetővé tet—

ték, hogy közvetlenül, külkereskedelmi vállalat beiktatása nélkül exportál—

ják gyártmányaikat. Ez nagymértékben növeli majd közvetlen érdekeltsé—

güket az exportképes új gyártmányok előállításában, egyúttal lehetővé teszi a külföldi műszaki haladás alapos megismerését is.

* A második ötéves terv irányelvei e cikk megírása után kerültek nyilvánosságra.

62 * LACFALVI Jozsar

_ Határozatot hozott a Minisztertanács 1956 júniusában a beruházások tervezésének, előkészítésének és kivitelezésének további egyszerűsítésére is?

Ennek végrehajtásával növeks'zik a minisztériumok önállósága, valamelyest javul gazdasági vezetésünk.

A határozatok, rendelkezések egy részének hatását természetesen még * nem lehet lemérni. Vonatkozik ez a szerszámok gyártásának s felhasználás '_ sának növelésére, a kutatási eredmények fokozottabb hasznosítására, a köz-

vetlen export—lehetőségre, a beruházások egyszerűsítésére vonatkozó hatá—*

rozatokra.

' Mindenesetre a műszaki fejlesztésre az eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak, s egyes területeken tapasztalható is bizonyos előrehaladás 1955- _ ben és 1956 eddig eltelt időszakában. A gépiparban például —— jobb kons—

trukció kikísérletezésével, a felszerszámozás növelésével, a technológia ja—

, vításával —— több gép súlyát (például a Ganz Vagon— és Gépgyárban egyes , diesel—motoroknál), illetve normaidejét (például az MVE 280 típusú esztet-*

gapadnál és több excenterprésnél) csökkentették. Néhány korszerű diesel—

_"motort terveztek meg. A gyengeáramú villamosiparban világviszonylatban ,_ is korszerű átviteltechnikai berendezés prototípusát készítették el. Elkészült ' továbbá az egy kilowattos televíziós adó, ennek során több, szabadalom—jel—

legű új megoldást alkalmaztak. Az Erősáramú Igazgatóság több vállalatánál megkezdték a szerelés gépesítését, a Fémáru és Szerszámgépgyárban foly—

tatták a zárt ciklus bevezetését, szélesebb körben alkalmazzák a precíziós , 'öntést, a héjformázást, az élfelrakó hegesztést, a nagyfrekvenciás edzést.

A szénbányászatban növekedett a millszekundos eljárással robbantott ,, szén részaránya. Figyelemreméltó, hogy a rakodás gépesítésének aránya az 1954—55. évi l,5—2 százalék után, az 1955. IV. negyedévi 2,76 százalékról 1956. I. negyedévben 3,9 százalékra emelkedett. Hozzá kell tenni, hogy a 1 géppel felrakott szén abszolút mennyisége is jelentősen nőtt.

, A kezdeti eredmények mellett azonban még most, 1956 elején sem be—

szélhetünk lényeges változásról a műszaki szinvonal emelése terén. A mű—

** szaki fejlesztési terv teljesítése 1956. I. negyedévben is jóval az előirt szint alatt maradt, és igen fontos feladatok —— új gyártmányok, eljárások -—— el—

készitése, illetve bevezetése késik.

, A műszaki—szervezési intézkedések tervét mind a Kohó— és Gépipari, mind a Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium vállalatai csak részben tel—

jesítették az első negyedévben. A tervezettnél kisebb mértékben történt meg például a kis öntecsek termelékenységnövekedéssel járó közvetlen kész—

; hengersori felhasználása és az ócskavas megtakarítást jelentő konverteres duplexacél gyártása a kohászatban. '

Még inkább elgondolkoztató az, hogy az elmaradás okai továbbra is _ ugyanazok, mint az előző években. Nem élünk részletes felsorolással, csak megemlítjük: tervezési hibák történtek (például a minisztertanácsi terv szerint több új gyártmányt előbb kellene exportálnunk, mint üzemszerű gyártásukat megkezdeni, vagy a Kohó— és Gépipari Minisztérium vál—

, lalatai 1956 május végéig nem kapták még meg a minisztériumtól jóváha—

'- gyott műszaki fejlesztési tervüket), továbbra is sok helyen hiányos a fel—

_ _iszerszámozás, szűk a szerkesztői kapacitás, különösen nagymértékűek a koo- perációs és anyagellátási nehézségek stb. S nincs döntő változás abban sem, ,hogy a vállalatok érdekeltsége gyakran ellentétes a műszaki fejlesztéssel.