Versenyjog, versenyszabályozás

A verseny paradoxona. A vállalatok legalább kétféle módon kísérlik meg piaci helyzetük javítását. Vannak olyanok, amelyek diverzifikálódnak, akár tevékenységi köreik bıvítésével, vagy akár a háztartások és más makrogazdasági szervezetek fokozott ütemő kihasználásával.

Más vállalatok egyesülésekkel, fúziókkal javítanak helyzetükön, hiszen a nagyobb mérető vállalat hatékonyabban mőködhet az alacsonyabb fajlagos költségek elérésével, a piac befolyásolására visszamaradó többlet tıkével, határozottabb kormányzatra ható nyomásgyakorlással. Mindezek az intenzív gazdasági versenyt sértik. Az egyes szereplı – mint vállalat - érdeke tehát méretének növelése, piaci részarányának maximalizálása, míg minden további makrogazdasági szereplı, valamint a nemzetgazdaság érdeke a verseny, a sokszereplıs piac fenntartása, fejlesztése. Ezt a verseny paradoxonaként foghatjuk fel, ami az Európai Unió iparpolitikájának egyik legnagyobb dilemmáját alakította ki a versenyélénkítés kontra nagyvállalati versenyképesség tekintetében.

A vállalatok közötti verseny arra sarkallja a résztvevıket, hogy minél több nyereséget realizáljanak, ami általában a piaci részarányok növekedése révén valósítható meg. Ez jelenthet növekedést és terjeszkedést is. Különösen élesen érvényesül ez napjainkban, mely a globalizációnak is kísérıjelensége. A szakirodalom, a profit ilyen úton való megtermelését, koncentráció néven írja le.

I.6. Versenyjog, versenyszabályozás

Az Európai Közösségek versenyjoga sokkal szélesebb, mint ahogy azt magyar Versenyhivatal alkalmazza, vagy mint ahogy azzal a jogirodalom általában foglalkozni szokott. Az Európai Közösségek versenyjoga körébe négy témakör tartozik:

• vállalati versenyjog

• a támogatások joga;

• a különleges vagy kizárólagos jogokkal rendelkezı vállalkozásokra vonatkozó verseny-specifikus szabályok

• a kereskedelmi jellegő állami monopóliumok mőködési szabályai.

E négy témakörbıl a versenytörvények általában csak a vállalati versenyszabályokkal foglalkoznak. Ezzel foglalkozik a magyar versenytörvény is, és általában a jogirodalomban is a szőkebb értelemben vett versenyszabályozás alatt a vállalati versenyszabályokat szokták érteni.

A vállalati versenyjog további két nagy területre oszlik.

• tisztességtelen versenycselekmények tartoznak, már a római jogban is megtaláljuk egyes alapelemeit. Nálunk az 1923. évi V. törvény jelenítette meg elıször ezeket a cselekményeket, tiltott magatartásokat.

1. Az átalakuló országokban azonban még a fogyasztó megtévesztés tilalma is egy jogforrást képvisel, bár ez nem tartozik a versenypolitika fıáramába.

• úgynevezett antitröszt, ahová alapvetıen három típusú magatartás tartozik:

1. a kartelltilalom körébe esı magatartások, illetve vállalati összejátszás 2. a gazdasági erıfölénnyel való visszaélés, illetve dominancia

3. a fúzió, illetve vállalti koncentráció

Addig, amíg az elızı kettı magatartásszabályt tartalmaz, addig a fúziókontroll struktúraszabályozást, piaci struktúra-felügyeletet jelent. Általában a mai jogászok Európa- szerte versenyszabályok alatt — még a vállalati versenyszabályokból is — csak az antitröszt szabályokat szokták érteni.

Vizsgáljuk meg a nemzetközi téren is közös szabályozás, az antitröszt jellemzıit.

1. A kartelltilalom körébe esı magatartások, illetve vállalati összejátszás

A kartelltilalom. A kartelltilalom fı szabálya az, hogy tilos a vállalatok közötti olyan megállapodás, összehangolt magatartás, vagy a vállalkozások valamilyen szervezetének, valamely köztestületnek olyan döntése, mely a gazdasági versenyt korlátozza vagy korlátozhatja.

Itt a tényleges jogsértésnek nem kell mindig bekövetkezni: amennyiben a jelenség alkalmas arra hogy ennek révén a verseny korlátozására, vagy kizárására kerüljön sor, akkor a versenyjogi jogsértés megvalósul.

A kartelleknek két nagy csoportja ismert:

• a horizontális

• vertikális kartellek.

A horizontális kartellek ugyancsak kétfélék lehetnek. a

• tisztán versenykorlátozók,

• mellékhatásként versenykorlátozóak.

Mindkét típus azonban egyaránt a verseny azonos szintjén álló versenytársak közötti kartell. A vertikális kartellek ezzel szemben a piac különbözı szintjén lévı szereplık —tehát például termelı és kereskedı, vagy nagy- és kiskereskedı — közötti megállapodások.

Megállapodással létesített kartellek. Az elkövetési magatartásoknak három formája ismeretes:

a megállapodás, az összehangolt magatartás és valamely szervnek a döntése. Ezek közül

legegyszerőbb megállapodással megvalósítani a kartellt, mert ennek mindig kézzel fogható formája van. A megállapodás létrejöhet szóban és írásban is.

Összehangolt magatartás. Sokkal nehezebb bizonyítani az összehangolt magatartást. Ezt az elkövetési formát kizárásos alapon kell megközelíteni. Ez a tényállás azt kívánja meg, hogy a felek között legalább egy olyan tudati összehangolódás, olyan szándék legyen, amely arra irányul, hogy adott idıben, adott helyen egyformán, vagy Szinte azonosan cselekednek. Meg lehet állapítani az összehangolt magatartást ár, területfelosztás, minıség, vagy bármilyen más feltétel esetében. Legvalószínőbb az ár összehangolásával való elkövetés, e tekintetben lehet a legkönnyebben megállapítani, hogy vall-e összehangolt magatartás.

Erre került sor a magyar gyakorlatban a cukor árkartell megállapításánál, amikor olyan írásbeli nyomokat találtak, melyekbıl összehangolt magatartásra lehetett következtetni

Szervezeti döntések. Mint említettem a harmadik elkövetési magatartásforma a társadalmi szervezetek, köztestületek, illetve egyesülések és más hasonló szervezetek döntése. Egyik eljárás során kifogáskent merült fel, hogy a kamaráknak az etikai, vagy más belsı szabályzata nem lehet alkalmas arra, hogy kartellt hozzon létre. A jogirodalomban azonban — és a versenytörvény indokolásából is ez állapítható meg — kialakult az a nézet, hogy az ilyen típusú kamarai döntések a piaci versenyre gyakorolt hatás szempontjából hasonlóak a gazdálkodó szerveztek, illetve a vállalkozások közötti megállapodásokhoz. Ezek a szervezetek Ugyanis — gondoljanak mindenekelıtt a kamarákra — azért jönnek létre, hogy összefogják az adott szakmában mőködı vállalkozásokat. Céljuk, hogy ezeknek az érdekeit összehangolják és azt valamilyen módon kifejezésre juttassák.

Ezek a szervezetek tehát a közös érdekek megjelenítése során vagy maguk hoznak létre kartellt, vagy olyan döntéseket hoznak, melyeket a tagoknak meg kell tartaniuk. Ez utóbbi esetben a tagok között keletkezik egyfajta összehangolt magatartás. Ezek a döntések tehát végsı soron azonos típusúak a vállalkozások közötti megállapodásokkal, csak egy magasabb dimenzióban jönnek létre és a hatásuk több alanyra terjed ki.

Kivételek a kartelltilalom alól. Kétféle kivétel létezik a kartellek körébıl. Az egyik a bagatell kartell, amely az érintett piacon nem éri el a 10%-ot. A másik kivétel az ún. nem független vállalkozások esete E mögött az Európai Bíróság által kifejlesztett vállalati egység fogalma áll.

Ez azt mondja ki, hogy versenyjogi szempontból egy leányvállalat, vagy egy másik vállalkozástól társasági jogi függıségi viszonyban lévı vállalkozás magatartása önálló piaci magatartásként nem értékelhetı. Ha tehát egy anyavállalat és két leányvállalat kartellizálódik,

akkor ezeket emiatt nem lehet felelısségre vonni, hiszen nem független vállalatként kerültek a tilalom körébe.

2. A gazdasági erıfölénnyel való visszaélés, illetve dominancia

A versenyjog alapvetı intézménye a gazdasági erıfölény, illetve az azzal való visszaélés. A gazdasági erıfölény meghatározásánál a versenytörvény az európai bíróság által kialakított elveket, és konkrét esetben hozott döntéseit vette alapul. Ezek azt mondják ki, hogy erıfölényben az van, aki

• a piacon úgy képes cselekedni, hogy sem a versenytársakra, sem a vevıkre, fogyasztókra nincsen tekintettel.

• önmaga képes a piac mőködési feltételeit meghatározni.

A másik fogalmi megközelítést a korábbi versenytörvényünkbıl fakad, amely szerint gazdasági erıfölényben van az érintett piacon az, akinek

• az áruját vagy ésszerően helyettesíthetı áruját máshonnan nem, vagy csak lényegesen nehezebb feltételek mellett lehet beszerezni.

• amikor a Versenytanács a gazdasági erıfölény létét vizsgálja, vizsgálnia kell, hogy milyenek az érintett piacra való belépés és kilépés lehetıségei.

• továbbá. a vállalkozás vagyoni helyzetét és az érintett piac szerkezetét, valamint a piaci szereplık magatartását.

3. A fúzió, illetve vállalti koncentráció

Fúziókontroll. A fúzióellenırzés, a vállalkozások összefonódásának ellenırzése - a versenykorlátozó megállapodások és a gazdasági erıföl való visszaélés tilalmaival szemben - piaci strukturális kérdéseknek a megítélését, illetve az ezekben való döntést igényli. Ezek megítélése általában szintén a versenyhatóságok jogkörébe tartozik.

1999 tavaszán Berlinben volt egy konferencia, ahol a magfúziókról hangzott el több elıadás. A rendezvény fı kérdése az volt, hogy miként ítéljük meg a megafúziókat. Egyértelmően az az álláspont alakult ki, hogy a megafúzió az integráció eredménye. amelytıl nem kell félni. A megafúziók szükségszerően együtt járnak a globalizációval. Ezt az állítást adatok sorával lehet igazolni. Amíg az Európai Közösségekben 5-6 évvel ezelıtt évente kb. 50-60 fúzió zajlott le, addig 1998-ban az Unió Bizottsága 238 ilyen ügyben hozott határozatot és 1999-ben ez a szám megközelíti az 500-at. Fıleg a gyors fejlıdésnek kitett piacokon, mint például az autóipar, vagy a távközlés — valósulnak meg hatalmas mérető fúziók.

Ilyen elızmények után térjünk rá a mi „kis” magyar fúzióinkra. A Versenyhivatal munkája szempontjából meghatározó, hogy a világ elsı 50 nagyvállalata közül negyvennek van Magyarországon érdekeltsége.

Mivel az antitröszt szabályok extraterritoriális hatályúak, ennek következtében, ha külföldi vállalatok között megy végbe fúzió, és ezeknek nálunk is vannak leányvállalatai, akkor a fúzió engedélyezését a magyar leányvállalatoknak is kérniük kell. Ilyen ügyünk több is volt, természetesen mindig engedélyezésre került sor. Problémát az jelentene, ha külföldön engedélyezik a fúziós és mi a hazai leányvállalatok tekintetében azt mondanánk, hogy erre nem kerülhet sor, mert ez a magyar piacon zavart okozna.

Mindezek érvényesülésében kiemelkedı szerepe van a piac és verseny viszonyának. A piac és a verseny értelmezésének különbségeit részben a szakirodalom, részben azonban a gazdasági-üzleti gyakorlatot is befolyásoló kormányzati mag áttekintésével érzékeltethetjük. E kormányzati magatartásformák eltérései jól mutatkoznak meg a piacszabályozásban, pontosabban a versenypolitikában.

Ennek nemzetközi, pontosabban globális szintre emelése különösen fontosnak tőnik akkor, amikor a multinacionális vállalatok mőködése kitör a nemzeti szabályozási keretek közül, és erre válaszként néhányan globális versenypolitikát követelnek, vagy annak lehetıségeit elemzik (Lloyd).

A globális versenypolitika gyakorlati megvalósításának számos komoly szabályozási és technikai problémáját azonban nehéz mindaddig megoldani, amíg nem sikerül nemzetközileg megegyezni a piac, a verseny s a szabályozásukban lehetséges állami szerep valóban egységes értelmezésében.