169[…]Verseitekkel kelek és fekszem

Összemosódó képek,

bizonytalan gazdátlan hangok, egy-egy borostás arcél.

Lerombolom önmagam, hogy általatok létezzem.

[…] (Halott vajdaságiakat olvasva)

Ugyane folyamat történet(újra)alkotó/-mondó jellegét emeli ki, amikor a versírás mozzanatokra lebontott eljárását tárja elénk költeményében: „[…]Szavakat vezé-relni. / Szavakat tölteni értelemmel. / Majszolni valaki zsíroskenyerét[…]” (Halott vajdaságiakat olvasva). De az újraértelmezés igénye sejlik fel az „irodalmat torpe-dózni” szándékában, illetve az irodalomban történő „értelemkeresés” („Értelmetlen volna az egész hercehurca?”) gondolatában is.

A vajdasági magyar irodalom története újramondását meghatározó alaphangot a kötet mottója, a szabadkai Renaissance folyóirat 1920-ban napvilágot látott vezér-cikkének részlete adja meg, míg a címadó vers záró soraiban az újramondás (a lírai én) „posztmodern” léthelyzetére történik utalás: „Posztmodernül őszülünk. / Nyal-játok ki a szívem” (Halott vajdaságiakat olvasva).

Mind a mottó, mind a címadó vers a vajdasági magyar irodalom legismertebb önreflexív metaforáját, a sár képzetét hozza működésbe: „Ennek a sok környék-beli mocsárnak gőze megfeküdte a lelkeket. Más törekvés számára nem termett itt egyéb, csak megölő közöny vagy egy elegáns sajnálkozó gesztus!” (Részlet a szabadkai Renaissance folyóirat vezércikkéből, 1920-ból). A Halott vajdaságiakat olvasva is ezeket a motívumokat idézi meg a vajdasági magyar irodalom történeté-ből és görgeti végig a ciklusegészen, miközben „halott költőket hajszol” a Szentele-ky-líra képeit megnevező lírai beszélő:

Bácskai éjjel az Olümposz alatt.

szenteleky sziváci biciklije.

Fényük hunyt házak.

Néptelen falvak. Hálóban alvó pókok.

Jöttment eső agyunk latin negyedében.

Huszonkét sor világlíra.

Oda-vissza írás. Vers-klip.

Nagydoboz, kisdoboz, zenedoboz.

Öt évig rádió. Felrobbant éden.

Fekete majális.

(Halott vajdaságiakat olvasva)

A költemény tükrözte, s a térségi magyar irodalmat átható „bácskaiság/sár és por”

képzet analóg példái a Szenteleky-opus mellett/előtt/után is tettenérhetők irodal-munkban – akár elfogadjuk kanonizált kezdetként 1918-at, akár – miként Fenyvesi

170

Ottó alternatív irodalomtörténete – a politikai határokat mellőző történeti-poétikai szemlélet értelmében határozzuk meg a vajdasági magyar irodalom kezdeteit. Ily módon a Fenyvesi-versciklus diskurzusban áll nemcsak az újramondott opusokkal, hanem a sár-metafora „ősformájá”-val, amely köztudottan Papp Dániel novellás-kötetének (Tündérlak Magyarhonban, 1899) első bekezdéseiben nyer önreflexív irodalomjelölő formát, de a kelet-európai irodalmi létmetaforák irányában is utat nyit. „A kisorosz mezőkön, ama vizes, mocsaras lapályon, ahol a világon a legszo-morúbb az ősz, és a legkorhadtabbak a füzek, egy híres nyugati egyszer megrúgta a földet: »Micsoda sár, micsoda sár! – mondta. – s ezek a bolond lengyelek ezt a sarat hazának hívják!« […] De ugyanez [ti. »a mi otthoni mezőink« – B. E. megj.]

a szép, szelíd tájék ősszel szintén átváltozik olyan fekete tengerré, mint a volhyniai haza. S ha én a művelt nyugatit olyankor levinném hozzánk, hát akkor bizonyosan nekem is így szólna ő: »Micsoda sár, micsoda rengeteg sár! S ön ezt a sáros orszá-got Tündérlaknak hívja!«” (Papp 1980. 5). A Renaissance-mottóban: „Aki velünk jön, annak nem adhatunk csak szomorúságot. Annak sokára lesz még tündéri az alkonyat és illatos a világ.” (Halott vajdaságiakat olvasva, 5) szentelekynél: „[…]

a felhős ég alatt csoszognak a fanyar arcú emberek. Örömtelen lelkek őgyelegnek a csúnya, sáros utcákon a nyirkos falak mentén, valaki tán hurkot készít magának a padlásgerendán” (Szenteleky 1993. 187). Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényében: „Körös-körül Sárszeg laposan, lepényszerűen terpeszkedett el a homo-kon” (Kosztolányi 1983. 9), illetve a Halott vajdaságiakat olvasva című költemény újramondta Ez a beteg, boros, bús, lomha Bácska című Kosztolányi-versben:

Itt félve jár az úri kisgyerek.

virágok, nyiszlett emberek.

egy távol torony ferde lángolásba.

Méreggel mart, fehér, virágos orcák.

Lánggal rikító selymek, rác mennyország.

Nehéz aranypénz a lányok nyakán, mindegyik oly finom és halavány.

A trombiták estente mint a szörnyek egy vörös korcsma-ablakból röfögnek.

Trágár tivornya, részeg és tunya.

sír a beteg és méla, szláv duda.

Most reszketek. Azt mondják, hogy mulatnak.

sipít a síp, csörömpöl minden ablak, boros az asztal, véresek a kések, az ördög is fölpántlikázva lumpol, festett leányok lesnek a zsalukból, s én meghalok, ha egyszer odanézek.

(Kosztolányi Dezső: Ez a beteg, boros, bús, lomha Bácska)

171

„A „mocsaras lapály”/„mocsaras gőz” lelket megülő világa mellett a „józanság egyenesei” is létértelmező metaforaként működnek e világban, miként a megidézett Bácskai éjjel című Szenteleky-versben is: „Szabályos sorokban zsendül a vetés / a józanság egyeneseket húz…”, illetve „[…] most ültetem el a téboly / mákonyos, magtalan, tündérszép / virágait / a hasznos, trágyás, egyenes, / bácskai barázdáit”

– mondja lírai beszélője. A Bácskát átszelő út/vasút egyenesvonala Fenyvesi Kosz-tolányi-költeményében éppúgy feltűnik, miként a Jaszi-bara környékén összefutó

„rossz szagú utak” (Halott vajdaságiakat olvasva. Laták István), illetve az európai történelem Bácskából induló halálvonatai:

Achtung! Achtung!

Isten áldja magukat!

Hol itt a logika, hol az igazság?

Vége a világnak. Vége a gondolatjelnek.

Vége a nappalok által kergetett éjeknek.

zsúfolásig telt az emlékek háza.

Indul a leólmozott pokolvonat.

Indulnak a deportáltak.

Topolyáról a halálgyárba.

Achtung! Achtung!

Isten áldja magukat!

(Halott vajdaságiakat olvasva. Radó Imre)

Idevonzott irodalom című tanulmánykötetében Hózsa Éva a „hiány szociográfiá-já”-nak műfajváltozatairól és formáiról, illetve a vajdasági magyar irodalmat átható

„tündérlak-effektus” működéséről beszél: „…a hiány-kategória […] felfogható an-nak, ami adott helyzetben nincs, anan-nak, ami az író-én feszültséget teremtő hiány-né-zőpontjából fakad, sőt a minimalizmussal is összefonódik” (Hózsa 2004. 89–93).

Herceg János opusának megszólító ereje is a „hiány szólamai”-ban rejlik, annak a folyamatnak a megragadásában, amely egy múltba vetített ideálisnak gondolt, szel-lemi/metaforikus értelmű létállapot („tündérhon”, „tündérlak”, „tündérvölgy”) eltű-néséről szól: Fenyvesi Herceg-palimpszesztjét is az „eltűnés poétikája”¹ hozza létre.

1 Átvett szókapcsolat – több forráshelye és előfordulási módja (pl. „eltűnés esztétikája”, az „eltűnés könyvei” etc.) lehetséges, leginkább a 70-es,8 0-as évek underground irodalmá-val kapcsolatban használatos meghatározás.

172

Csak a kőangyalok maradtak.

Az elvadult celtiszek, a bogyófák és a honfoglaló Belgrád Áruház.

Eltűnt a hajnalban karikázó péklegény.

Eltűnt a fenyves, a vizesember, a mázoló, eltűntek a nagy keblű kofák és a tréfamesterek.

A teljesség igényével élni akarók.

[…](Halott vajdaságiakat olvasva. Herceg János)

outsiderek és halottak

sajátos jelensége Fenyvesi Ottó alternatív (verses) irodalomtörténetének, hogy a térségi (jugoszláviai/vajdasági) magyar irodalom „atyjaként” emlegetett Szentele-ky Kornélról nem írt verset. Pontosabban nem a ciklus többi darabjához hasonló komplex versalakzatok formájában. Ugyanakkor a Kosztolányi-életmű mellett épp a Szenteleky-opus hat legerőteljesebben létrejöttére. Olyan érzésünk lehet, hogy esetében a palimpszeszt, azaz a kitörlés és újraírás teljességéről/totális változatá-ról van szó: a Szenteleky költői és irodalomszervezői habitusa elválaszthatatlanul egybecsúszik a vajdasági magyar irodalom egy-egy fejezetét újraolvasó és -alko-tó lírai beszélő szólamával; írói létének és befogadástörténetének egészével képez háttérszólamot a szövegvilágokban. A Halott vajdaságiakat olvasva több kritikusa is fontos eljárásként kezeli Fenyvesi Ottó vizsgált versciklusának belső diskurzusát, azt a mozzanatot, miszerint az egyes költemények is újraolvassák és továbbmond-ják egymást. Az idézés számtalan példa-lehetőségét (pl. a Milkó Izidor című vers Kosztolányi-allúziói, a Dettre-vers Szentelekyre és a couleur locale vitára történő utalásai, a György Mátyásról szóló költemény Dettre János halálát idéző sorai etc.) az intermediális kapcsolódási pontok kijelölésével bővíthetjük, tágíthatjuk a mul-timediális párbeszédek irányában, többek között a térségi magyar/és nem magyar filmkultúra („Duna menti Hollywood”, „Égbe mennek az irodalmi szekértáborok”) alkotásaira, illetve a szerző-én életművének a rock and roll kultúrával való együtt-hatására történő reflexiókkal.

A Halott vajdaságiakat olvasva szintézisalkotó elve és kulcsfogalmai is a ha-lál jelentésvonzatai köré épülnek. A vajdasági magyar irodalom történetének szép-irodalmi alternatívája olyan (térségi) életrajzi almanach, sorstörténeti breviárium, amelynek darabjai között az outsider-lét témái és a halál változatai képeznek össze-függést. Boldog Zoltán a „közös sírhelyre olvasás” (Boldog é. n., internetes for-rás) eljárását azonosítja a könyv létrejöttében, Bányai János szerint a kötet szerzője

„sírkertben áll” (Bányai 2010. 88). Egyértelmű, hiszen a címadó vers lírai alanya is nyomatékosítja: a jugoszláviai/vajdasági magyar irodalom sírkertjében.

173