Verancsics lehetséges forrásainak Balázs János is szentelt néhány oldalt

Abból indul ki, hogy Verancsics valószínőleg forgatta Calepinus valamelyik, magyar szócikkeket is tartalmazó kiadását. Az olasz, német és magyar megfelelık elemzéséhez Calepinus 1590. és 1594. évi kiadásait használta föl azzal az indoklással, hogy ezek a szótárak lényegében megegyeznek az 1585. évi kiadással (Balázs 1975: 378, és 29.j.). Ehhez képest a három nyelvvel kapcsolatos példák az 1594. évi kiadásból származnak, a többi magyar példa forrása pedig csak az 1585.

évi kiadás. A forrásfelhasználás bizonyítéka Balázs számára is az, hogy Calepinus és Verancsics egyes szavai egyezést mutatnak. Eljárásában mindenképpen új elem, hogy az olasz, magyar és német megfelelıket is figyelembe veszi. Balázs érvelésének példákkal illusztrált tömör összefoglalása a következı.

1) Hét latin címszó megfelelıi között mutat ki olasz-német-magyar szóegyezést , pl. Cal. 1594: angina, ol. la ſchinantia, ném. zäpflinwee, m. Torok gyék, V.: ol. la Schilancia, ném. Zapflin Vvehe, m. Torok gyík (a Calepinusban szereplı német szóban azt a jelet, amely az a bető fölé írt e-t tartalmazza, ä-val írtuk át – V.I.);

Cal. 1594: carbo, ol. carbone, ném. ein Kolen, m. hólt[!] ſzén, V.: ol. carbone, ném.

Ein Kolen, m. hoth [!] ſzën (Balázs 1975: 379).

2) Bizonyító értékő az is, hogy Verancsicsnál számos esetben a helyszőke miatt rövidített magyar alakokkal találkozunk, vagyis Verancsics Calepinus hosszú megfelelıinek csak egy részét veszi át, pl. Cal. 1585: abietarius: Iegnye [sic!] farago áts, V.: Alch; Cal. 1585: fictile: Sárbol valo edény, V.: Fold-edeny. A helyszőke szabta rövidítések azért bizonyítják a forráshasználatot, mert az olasz, német és horvát szavak soha nem lépik túl az egysoros terjedelmet (Balázs 1975: 379-380).

3) A magyar nyelvjárási szavak elıfordulása is bizonyíték a forráshasználatra, pl. Cal.: sagacitas: Fitye zes [!], V.: Fityezes; Cal.: suburbia: Hostak[!], V.: Hostat, stb. A nyelvjárási szavak azért bizonyítékok a forráshasználatra, mert az idézett szócikkek a szótárírótól vagy speciális ismereteket vagy a korábbi szótárak forgatását igényelték. Az említett egyezések nem lehetnek véletlenek, Verancsics tehát gyakran forgatta a magyar Calepinust (Balázs 1975: 380).

4) A bizonyítékok ellenére Verancsics sok esetben függetlenítette magát Calepinustól, ld. pl. Cal.: abbas, m. Gárián [gvardián – V.I.] V.: Appatur [apát úr – V.I.] (Balázs 1975: 380).

Megjegyzések.

1) Balázs is abból indul ki, hogy Verancsics mindenképpen használt forrásokat. Néhány magyar példán érzékelteti, hogy a Calepinus nem mindig szolgált mintaként, de egy sor kérdést nem tesz fel. A nem Calepinusból származó magyar szavak honnan kerültek be a szótárba? Más mővekbıl vagy Verancsics nyelvismeretébıl? Azt sem veti fel, hogy meg kellene vizsgálni, hogy az olasz és német szavak minden esetben Calepinusból származnak-e vagy sem.

2) A magyar kutatónak a forrás kimutatására szolgáló bizonyítékai formai jellegőek, a szavak hasonlóságán alapulnak. Jelentésüket csak a szavak azonosításához veszi figyelembe, figyelme azonban nem terjed ki arra, hogy megfelelnek-e a latin címszó valamelyik jelentésének. A caries fınévnek például az olasz, német és magyar megfelelıje szemantikailag hibás (vö. 2.2.12.; 4.2.1.5.), ami minden formai egyezésnél jobban és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy ebben az esetben a forrás Calepinus.

3) Az általa említett olasz, német és magyar egyezéseket illetıen huszonegy szó közül tizenhárom mutat egyezést formai szempontból. Véleményünk szerint nem tekinthetık egyzésnek az olyan szópárok, mint la ſchinantia : la Schilancia (s.v.

angina), mert két betőben különböznek, vagy az ô kút, eſſoe víz állo kut : Eſſeó kūth (s.v. cisterna) kifejezéspárok (az esıvíz álló kút-nak nem egyszerő rövidítése az esıkút!). A példákat még tovább lehetne sorolni. Ezen kívül a felsorolt egyezések közül három latin szó (angina, carbo, cicur) magyar megfelelıi korábbi nyomtatott és kéziratos szótárakban is elıfordulnak (vö. RMG: 278, 644, 641). Ebbıl Balázs

gondolatmenetét követve az következik, hogy Verancsics Murmellius és Pesti Gábor nyomtatott szótárát, továbbá a Gyöngyösi Szótártöredék valamelyik (esetleg teljes) másolatát, ill. a Schlägli Szójegyzéket is forrásként használta. A következtetés nyilvánvalóan téves, mint ahogy kiindulópontja is az.

4) Nem elég világos, hogy a „rövidített alakok” miért bizonyítják azt, hogy Calepinus a forrás? Az idézett magyar példában az alch szó alakilag eléggé eltér a vélt forrásban szereplı szótól (áts), és vajon milyen formai hasonlóság mutatható ki a sárbol valo edény : Fold-edeny pár között? Ha a fictile magyar megfelelıjével kapcsolatban Verancsics Calepinust használta, akkor miért helyettesítette a sár szót a földdel? Mert az utóbbit megfelelıbbnek érezte? Szóhelyettesítése csak azt mutatja, hogy tudott magyarul, nem pedig azt, hogy ebben az esetben a Calepinust forrásként használta volna.

5) Nem igazolható Balázsnak az a „bizonyítéka”, hogy a magyar megfelelıket Verancsics helyszőke miatt lerövidítve vette át Calepinusból, ti. az olasz, német és horvát szavak soha nem lépik túl az egysoros terjedelmet. A találomra felütött szótárból számos ellenpéldát lehet cáfolatul idézni, e helyütt nyelvenként két-két megfeleleltetést említünk meg csupán: paterfamilias: padre-di-fami-(glia (az elválasztott szótag a fölsı sorban), in qualŭq; mo (do (az elválasztott szótag egy sorral lejjebb); nigrare: schvvartz ma (chen (az elválaszott szótag egy sorral lejjebb), omittere: vundervvegé-laS-(zen (az elválasztott szótag egy sorral feljebb); hara: szviny-zka-Stal-(la (az elválasztott szótag egy sorral feljebb), immolare: poßvetilischietcs(initi (az elválasztott szótag egy sorral feljebb).

Amúgy a helyszőke miatt Verancsics az ô kút (s.v. cisterna) szót is választhatta volna, mert ez öszesen 5 n terjedelmő.

6) Nehezen fogadható el az a bizonyításként használt érv, hogy a nyelvjárási szavak értelmezése speciális ismereteket, vagy szótárforgatást tételez fel. A 16.

században tudomásunk szerint még nem létezett egységes magyar irodalmi nyelv, és ebbıl következıen egységes irodalmi szókincs sem. Számos nyelvjárási, regionális szó volt forgalomban, ezért Balázs véleménye nem állja meg a helyét. Ki nem mondottan ez a nézet eleve kizárja, hogy Verancsics sok magyar szót ismerhetett.

1.2.3.6. A forrásokkal röviden Ljudevit Jonke is foglalkozott. A latin, olasz és német nyelvet illetıen úgy véli, hogy Verancsicsnak elegendı forrás állt rendelkezésére, a horvát és a magyar szavakat viszont saját tudásából kellett merítenie. Utóbbi véleményét Melich elsı közleményére (1906) alapozza. Érvelésében elhangzik az is, hogy Verancsicsnak nem álltak rendelkezésére magyar szótárak (Jonke 1992: 137).

Ez a megállapítása azonban téves.

Jonke érvelése gyakorlatilag Dukatéval azonos, amit az is bizonyít, hogy egyikük sem vett tudomást Melich késıbbi cikkérıl, ill. az, hogy nem ismerik a magyar szótártörténet irodalmát.

1.2.3.7. A Dictionarium német forrásainak feltárására vállalkozott a germanista