Olasz megfeleltetések

1. asparagus ’spárga’: sparico. Ez az alak nem adatolt az olasz szókincsben (vö.

GDLI 19: 700). Lehetséges, hogy az egyik alakváltozatnak – sparigo – a hiperkorrekciójával állunk szemben.

2. blitum ’paraj’: bieta, vö. spinacio (DILL: 166).

3. capillatus ’hajjal benıtt, hajas’: capilloso, vö. capelluto, chiomato (DILL: 188), és még capillato (a 16. sz. elsı felétıl, GDLI 2: 684). A melléknév Verancsics szóképzése.

4. cicer ’csicseri borsó’: cee, vö. cece (DILL: 221). Ezt a torzult alakot csak az tudja azonosítani, aki már ismeri a cece megfelelıt.

5. coagulum ’(tej)oltó’: cagliarino; mai ol. megfelelıi coagulo, caglio (DILL: 245).

Az olaszban cagliarino nem mutatható ki, csak caglio (vö. GDLI 2: 505).

Elképzelhetı, hogy olyan rontott szóalakról van szó, amelynek a forrása Calepinusban (1585, 1586) keresendı (vö. 4.2.1.1. (4.)).

6. compita [compitum] ’keresztút’: crosata. Olaszul crociata, az északkelet-itáliai, isztriai és friuli nyelvjárások némelyikében - bis., mugl., friul., capod. - crosada/crusada, crusade (-s- = [z]; DDM: 77, DSFEDC: 59, NPVF: 199, VFDB:

125). A szót úgy is lehet értelmezni, hogy részlegesen olaszosított dialektális alak, vagy az olasz szóra dialektális interferencia hatott.

7. corium ’bır’: coramme, vö. cuoio, pelle, cuoiame (DILL: 357). A nem létezı szó a corium és a cuoiame kontaminációjából keletkezett, alkotója inkább Verancsics, mintsem a nyomdásza.

8. cothurnus ’1. (szíjfőzıs) vadászcsizma. 2. vastag talpú, magassarkú cipı (tragikus színészé)’: bolzachino. A szó nincs adatolva az olasz szótörténetben. Elıfordul viszont a Calepinus szótár 1549. 1585. és 1586. évi kiadásaiban: borzacchini tsz (1549), borzachino (1585, 1586). Olyan hibáról van szó, amelyet egyik szótárkiadás a másiktól kritikátlanul vett át (vö. 4.2.1.1.(5.)).

9. culeus ’(bır)zsák, tömlı’: sacco de coro. A coro a lat. cŏriu(m) részleges olaszosítása, mivel a lat. szó szabályos olasz folytatása a cuoio (DELIN: 424).

10. cuspis ’vminek a hegye’: spizzo A pizzo ’hegycsúcs’ rontott alakja. Érdekesség, hogy a sokáig nem adatolt szó a kártyanyelvben ’a kézben tartott kártyalapok lassú széthúzása’ jelentésben 1994 elıtt bukkant fel (GDLI 19: 965).

11. dicare ’szentel, felajánl’: gedicare. Egészen biztosan a dedicare nyomdahibás alakja.

12. ebriosus ’1. mn részeges. 2. fn részeg ember’: ebriagone, vö. dedito al bere, ubriacone (DILL: 517). Kontaminációval keletkezett alakkal van dolgunk. Az olaszban ’részeges’ jelentésben adatoltak az ebrioso, ebbro és ubriaco melléknevek.

Utóbbiból ubriacone ’részeg ember’ jelentéső fınevet is képeztek (GDLI 5: 4-5, 8, 21: 485-486). Nyilván a fınév és az ebbro melléknév keresztezıdésébıl jött létre a Dictionariumban lévı szó.

13. foramen ’(fúrt) nyílás, lyuk’: buscio, vö. cavità, apertura, foro, buco (DILL:

677). Lehetséges, hogy az olaszban nem létezı buscio a vel. buso [’buzo]

hiperkorrekt „olaszosítása”.

14. glomus ’gombolyag’: giemo, vö. gomitolo (DILL: 719). A szó megegyezik Calepinus (1585, 1586) egyik megfeleltetésével (vö. 4.2.1.1. (8.)).

15. linteum ’1. gyolcs vászon. 2. gyolcsból vagy vászonól készült kendı, keszkenı, kül. vitorla’: lenciolo. Az olaszban csak a lenzuolo adatolt. Lehetséges, hogy kontaminált alakról van szó, vö. velencei nizioleto ’kendı’ (DDV: 441).

16. lora ’csigér, lıre’: aquadizze, vö. acquarello, vinello (DIL: 956). Az olasz nyelvben az acquaticcio ’nagyon felvizezett bor’ jelentéső szó létezik (GDLI 1: 132).

Egyes északkelet-itáliai és isztriai dialektusokban ’vizezett’ jelentésben a következı melléknevek fordulnak elı: bis. aquadiz, trieszt., fium. aquadizo, capod. aquadis(o), dign. aquadeiso, muglis. agdis (DSFEDC: 5; GDDT: 33, 836; VG: 32).

17. martes ’nyest’: marture. Az olasz megfelelı martora, R. màrtera (GDLI 9: 852).

18. messis ’aratás, termés’: resolta, vö. raccolta, mietitura (DILL: 1000).

Valószínőleg a raccolta torzult alakjával van dolgunk.

19. mucus ’nyálka, takony’: mocagno vö. muco, moccio (DILL: 1024). Ez az alak sem a dialektusokban, sem az ol. irod. nyelvben nem adatolt. Valószínőleg a Calepinus 1568. és 1574. évi kiadásában szereplı mocogno hibás olvasatáról vagy nyomdahibáról van szó (vö. 4.2.1.1.(13.)). A mocagno/mocogno változatok létezésének igen csekély a valószínősége. A mai dialektusokra l. vel., poles.

mocagio, ver. mocaio/ mucai/morcai ’takony’. További hasonló nyelvjárási példák:

piem. macai, emil., lig. murgai, lomb. macar (AIS c.169, Suppl.c.1704; DDV: 419;

EV: 105).

20. nux ’dió’: noee, vö. noce. A noce nyomdahibás alakjával állunk szemben.

21. pelvis ’tál, medence’: cartino. Valószínőleg a catino torzult alakja.

22. pollex ’hüvelykujj’: detto grosso, vö. pollice (DILL: 1202). A megfeleltetés a vel. deo grosso ’nagyujj’ kifejezésnek a sikertelen olaszosítása. Verancsics tudhatta, hogy a velencei nyelvjárás számos szavában a hiátust alkotó magánhangzóknak az olasz nyelvben magánhangzó + zöngétlen okluziva + magánhangzó hangsor felel meg, pl. vel. caena : ol. catena ’lánc’, vel. finio : ol. finito ’befejezett’, vel. mario : ol.

marito ’férj’, stb. Ebben az esetben is beírta a mássalhangzót, a kapott szó azonban hibás lett. Az olasz irodalmi nyelvben ui. a detto ’mondott’ a dire ’mond’ ige múlt idejő melléknévi igeneve, az ujjat pedig a dito jelöli.

23. profundus ’mély’: fondito, vö. profondo (DILL: 1260). Az olasz megfelelı egy nem létezı profondire ige múlt idejő melléknévi igenevével lehetne azonos.

Amennyiben nem nyomdahibáról van szó, Verancsics nyilvánvaló tévedése jön szóba: azt hihette, hogy létezik egy fondire ige.

24. pulegium ’szagosmenta’: puleio, vö. puleggio (DILL: 1287). Az irod. olaszban nem létezik ez az alak, amely elsı pillantásra dialektálisnak tőnik, de nem adatolt az északkelet-itáliai nyelvjárásokban sem. Egyedül a velenceiben szótárazták: pulegia (DDV: 539). Az írásmódból kikövetkeztethetı /-Ù-/ arra utal, hogy az olasz irodalmi nyelvbıl átvett szóról van szó: a velenceiben ugyanis a lat. /-gj-, -j-/ /-dz-/ vagy /-z-/

fonémává vált (Rohlfs 1966: 304, 395 §). A Verancsicsnál szerepı alak azért tőnik nyelvjárásinak, mert a venetói, az Isztrián és Dalmáciában beszélt venetói típusú, valamint a friuli nyelvjárások néhány szavában a lat. /-dj-, -gj-, -j-/ helyén /j/ fonéma

áll, pl. formaio ’sajt’ (DSFEDC: 82, GDDT: 244, 917; VDVD: 83, VG: 394-395), formai (VFDB: 186), vö. irod. olasz formaggio; orloio ’óra’ (GDDT: 415, 972), reloio (DSFEDC: 180, VDVD: 169, VG: 870), orloi (NPVF: 673), lorloi/orojo (DDM: 87), stb. Mindez azt bizonyítja, hogy Verancsics jól imerte az olasz irodalmi nyelv és az északkelet-itáliai nyelvjárások között meglévı tipológiai eltéréseket és hasonlóságokat, és kapcsolatba tudta ıket hozni a latinnal is.

25. rubus ’szeder(bokor): raggia, vö. ’1. rovo, pruno. 2. mora’ (DILL: 1387). A szó nem adatolt.

26. scaturigo ’bugyogó forrás’: sortura. A szó nem adatolt az olasz szótörténetben, vö. sorgente, scaturigine, zampillo (DILL: 1413).

27. subula ’ár’: lina. A szó nem adatolt az olasz szótárakban, létezik viszont az archaikus lena ’horgászzsinór’, amely a lenza ’ua.’ változata (GDLI 8: 941, 953). A szó megegyezik Calepinus (1585, 1586) megfeleltetésével (vö. 4.2.1.1. (17.)).

28. vindex ’védelmezı, oltalmazó’: vivensore, vö. garante, difensore, protettore, stb.

(DILL: 1697). Feltehetıen nyomdahiba következtében torzult el a difensore szó annyira, hogy csak az olasztul tudók, és a latin címszó jelentésével is tisztában lévık ismerik fel Verancsics megfelelıjét.