vasárnapja Lk 9,28–36

Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy [Jézus] 

maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre  imádkozni.  Miközben  imádkozott,  arcának  színe elváltozott, a  ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélge‐

tett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek  az  ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni. 

Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, lát‐

ták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy  amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó  nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózes‐

nek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. 

Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította  őket. Amint a  felhőbe jutottak, félelem fogta el  őket. A felhőből szózat hallat‐

szott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” Mikor a szózat el‐

hangzott, Jézus egyedül maradt. Ők pedig hallgattak, és senkinek  sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak. 

Az evangéliumi részlet nem helyszíni közvetítés, nem mai értelemben vett krónika, hanem ószövetségi jelképekkel telített vallási dráma, amely áttéte-lesen, a húsvéti hit prizmáján keresztül teszi „láthatóvá” az apostoloknak Jézussal kapcsolatos tapasztalatát. E különleges ábrázolásmód okán nem tudjuk pontosan, hogy az ősegyház tagjait milyen élmények késztették a színeváltozás jelenetének megfogalmazására. Történetileg azonban bizo-nyos, hogy Jézus tanítványai fokozatosan megsejtették azt, ami csak meste-rük feltámadása után vált teljesen nyilvánvalóvá: Jézus azonos az ószövet-ségi próféták által ígért Messiással, akinek személyében egy szenvedő ember és egy dicsőséges király vonásai keverednek egymással.

A babiloni fogság egyik prófétája, Második Izajás a Kr. e. 6. század-ban arról jövendölt, hogy a Messiás mint Isten szeretett Szolgája az embe-rek bűnei miatt vállalja a szenvedést (Iz 42,1 és 53,11). Más ószövetségi várakozásokban ellenben a Messiás dicsőséges királyként szerepel, akit Isten fiának tekint (Zsolt 2,7). – A színeváltozás jelenetében az égi hang

„válasz-tott fiának” nevezi Jézust. Ez egyértelmű utalás arra, hogy Jézus azonos azzal a szenvedő Szolgával, akiről Második Izajás jövendölt. A fénylő arc, a fehéren ragyogó ruha és az Isten világához tartozó próféták megjelenése pedig a szimbólumok nyelvén azt jelzi: a szenvedő Szolga azonos a dicső-séges Messiás-királlyal, Isten fiával. A színeváltozás jelenetében tehát a két ószövetségi várakozás egybekapcsolódik: Jézus alakjában a másokért szen-vedő Szolga és a dicsőséges királyi Messiás vonásai ötvöződnek egymással.

A leírás szerint az apostolok döbbenten állnak: boldogok, de a félelem is elfogja őket. Boldogság költözik szívükbe, mert elmondhatatlanul jó a dicsőséges vonásokat hordozó Messiás közelében lenni. Péter és társai szeretnék megragadni, megörökíteni ezt az élményt. Ugyanakkor félnek is, mert nem értik, hogy az isteni vonásokat hordozó Jézusnak miért kell szen-vednie, és miért beszél saját haláláról. Még képtelenek elfogadni a szenve-dés és a megdicsőülés összefüggésének titkát. Sokat kell még érlelődniük ahhoz, hogy belássák: Jézusnak a szenvedés útján kell haladnia, hogy Isten dicsősége teljesen megnyilvánulhasson rajta.

Az Urunk színeváltozásáról szóló bibliai leírás egyértelműen össze-kapcsolja egymással Jézus szenvedését és dicsőséges feltámadását. Az apos-tolok kései utódaiként mi is örömteli szívvel, ugyanakkor döbbenten állunk e misztérium előtt. A színeváltozás jelenetén elgondolkodva a szentmisén arra kérjük Istent, segítsen nekünk, hogy egyre jobban el tudjuk fogadni a szenvedés és a megdicsőülés összefüggésének titkát. Imádkozzunk: tegye lehetővé, hogy egyre határozottabban tudjunk a szenvedő Szolga nyomába lépni, hogy egykor az ő dicsőséges feltámadásában is részesülhessünk!

Szent József főünnepe Mt 1,16.18–21.24

[Jézus nemzetségtáblája]: Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a  férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. 

Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt  jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy  méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember  lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban  bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala  álmában megjelent neki, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj ma‐

gadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a  Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert 

ő szabadítja meg népét bűneitől.” József pedig fölkelt álmából és 

úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. 

Szent József ünnepén idézzük emlékezetünkbe a szentek tiszteletére és a szentek közbenjárására vonatkozó katolikus tanítást. Gondolkodjunk el azon, hogy a mennyei Atyához szóló liturgikus könyörgéseink miért a „mi Urunk, Jézus Krisztus által” záradékkal végződnek.

Amikor a szenteket tiszteljük, Jézus megváltói művét magasztaljuk bennük. Jézus megvalósította a tökéletes embert, amennyiben teljes önát-adással, tökéletes szeretettel viszonozta a mennyei Atya emberszeretetét, hogy bennünket is képessé tegyen ugyanerre, és így elnyerhessük bűneink bocsánatát. Ezt a jézusi cselekedetet nevezzük megváltásnak. Amikor az ember szentté válik, Jézus megváltásának erejében részben utánozza ezt a jézusi magatartást, azaz életének valamilyen területén bekapcsolódik abba az önátadásba, amellyel Jézus egész lényét az Atyának szentelte. – Szent Jó-zsef elsősorban abban azonosult Jézus életvitelével, hogy a homályban, éle-tének érthetetlen helyzeteiben is bizalommal hagyatkozott Istenre. A Szent-írás ezt a magatartást azzal a kijelentéssel dicséri meg, hogy József igaz ember volt. Nem értette és nem is érthette Jézus misztériumát, születésé-nek körülményeit, de hittel, bizalommal hagyatkozott a mennyei Atyára, s elfogadta a megtestesüléssel kapcsolatos titokzatos isteni tervet. Amikor

tehát Szent Józsefet ünnepeljük, akkor a megváltás ajándékát ünnepeljük, amely lehetővé tette, hogy az igaz emberség területén József azonosulni tudott a tökéletes embert megvalósító Jézus magatartásával.

Amikor valamelyik szent közbenjárását kérjük, azt kérjük az Atyától, hogy tekintsen a jézusi önátadásnak arra a területére, amellyel a szent azo-nosulni tudott, s Jézus érdemére való tekintettel segítsen bennünket örök célunk elérésében. A szent élete és személye csak annyiban fontos, hogy reflektorfénybe helyezi az Atya felé forduló Jézus életének valamelyik vonását. Erre a megvilágításra természetesen nem Istennek van szüksége, hanem nekünk, akik hozzánk hasonló emberek példái alapján tájékozó-dunk. – Az Isten erejére támaszkodó Szent József a megváltás történetileg visszafelé is ható erejében a jézusi életnek elsősorban azzal a területével azonosult, amelyet igaz emberségnek nevezünk. Amikor tehát közbenjá-rását kérjük, ez nem azt jelenti, hogy Isten ellenében akarjuk őt kijátszani (nem arra gondolunk, hogy József protekciót szerez nekünk Istennél). Va-lójában arra kérjük az Atyát, hogy Jézus végtelenül gazdag életében, tökéle-tes önátadásában elsősorban az igaz embervoltot vegye figyelembe (mert mi is erre figyelünk), és segítsen bennünket ennek megvalósításában.

Ezen az ünnepen köszönjük meg Istennek, hogy Szent József példá-jának közvetítésével elénk tárta a jézusi önátadásnak azt a vonását, amelyet igaz emberségnek nevezünk, s kérjük az Atyát, segítsen, hogy Jézus meg-váltásának erejében és József példája nyomán mi is feltétlenül tudjunk Istenre hagyatkozni.

Nagyböjt 3. vasárnapja