vasárnap Lk 18,9–14

Azoknak pedig, akik elbizakodtak, mert azt gondolták, hogy  ők  igazak, és másokat  megvetettek,  [Jézus]  ezt  a  példabeszédet  mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik  farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott  magában: »Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan,  mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a  vámos  is. Kétszer  böjtölök hetente,  tizedet adok mindenből.« 

A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre  emelni. Mellét verve így szólt: »Istenem! Légy irgalmas nekem,  bűnösnek!« Mondom nektek: ez megigazultan ment haza, amaz  pedig nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák,  és aki magát megalázza, felmagasztalják.” 

Az evangéliumi példabeszédben Jézus két emberi magatartás szembeállítá-sával, egy negatív és egy pozitív példa tükrében arról tanít, hogy milyennek kellene lennie a valódi vallásosságnak.

A negatív példát különös módon egy vallásosnak tartott ember, a farizeus szolgáltatja. Jézus korában a farizeus szó egy olyan vallási párt tag-jainak jelölésére szolgált, akik felsőbbrendűségük tudatában elkülönültek embertársaiktól, és lenézték, megvetették az egyszerű vallásos embereket.

A párt tagjai látszólag buzgón gyakorolták vallásukat: kínos pontossággal követték a vallási előírásokat, imádkoztak, böjtöltek, fizették a templom-adót, és végezték a különféle vallási gyakorlatokat. Példázatában Jézus még-is elítéli az önmagát felmagasztaló farizeust, mert vallásosságát felszínes-nek, képmutatónak tartja. Egyrészt azt bírálja magatartásában, hogy keres-kedői szellemben akar tárgyalni Istennel: fennhéjázó módon büszkélkedik érdemeivel, és elvárná, hogy Isten jogi alapon viszonozza jócselekedeteit.

Másrészt azt kifogásolja életvitelében, hogy nem ismeri el bűnös voltát, ellenben előszeretettel ostorozza mások hibáit. Ez a farizeus önző, ön-magába zárkózó ember, aki egy általa elképzelt istent imád, de képtelen arra, hogy megnyíljon az igazi Isten felé.

A pozitív példát a vámos, vagyis egy olyan ember jeleníti meg, akit Jézus korában senki sem tekintett a vallásos magatartás megtestesítőjének.

A vámost ugyanis foglalkozása, illetve az elnyomó római hatóságok iránti lojalitása és feltételezett csalásai miatt szinte mindenki bűnösnek tartotta.

A ‘vámos’ és a ‘bűnös’ Jézus korában szinte rokon értelmű szavakká váltak.

Példázatában Jézus mégis az önmagát megalázó vámost dicséri meg, és az ő vallásos lelkületét állítja példaképül. Egyrészt azért illeti elismerő szavak-kal, mert ennek a lehajtott fejű embernek eszébe sem jut, hogy kereskedői szellemben tárgyaljon Istennel: nem büszkélkedik érdemeivel, mert tudatá-ban van annak, hogy nincsenek érdemei, és nem kereskedői elvárásként, hanem ajándékként kéri Istentől az Ő megbocsátó irgalmát. Másrészt azért állítja példaképül őt, mert ez az ember elismeri bűnös voltát, és nem azon jár az esze, hogy mások bűneit fürkészve vétkes embertársait kárhoztassa.

Az evangéliumi példázat okulásunkra szolgál. Gyakran mi is olyanok vagyunk, mint a vallásosságára büszke farizeus. Jézus azt kéri, hogy vallásos életünkben ne a farizeus, hanem a vámos példáját kövessük. Tudatosítsuk magunkban: hitelesen csak akkor hirdethetjük Jézus örömhírét, ha nem kereskedni akarunk Istennel, hanem ajándékot kérünk tőle, s ha nem tart-juk magunkat felsőbbrendűnek, hanem bűneinket elismerve bizalommal megnyílunk a bűneinket irgalmasan megbocsátó mennyei Atya felé. Adja Isten, hogy ezt meg tudjuk tenni!

Mindenszentek ünnepe Mt 5,1–12a

A tömeget látva [Jézus] fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöt‐

tek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: „Boldogok  a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik  sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert  ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot,  mert  ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert  ők majd irga‐

lomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert  ők látni fogják  Istent. Boldogok a békeszerzők, mert  őket Isten fiainak fogják hívni. 

Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek  országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és  hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és  ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyan‐

is a prófétákat is, akik előttetek voltak.” 

November 1-jén Mindenszentek főünnepe van. Ezen a napon azokra az ember-milliárdokra emlékezünk, akik függetlenül attól, hogy az egyház hivatalosan is szentté avatta őket, vagy sem, már eljutottak Isten színe elé, s közbenjárnak értünk.

Ez a 4. századra visszanyúló ünnep a nyugati egyházban a 9. század-ban került november 1-jére, a kelta eredetű halloween ünnepét követő nap-ra. Ekkor szentelték fel a római Pantheont, amelyet pogány istentiszteleti helyből alakítottak keresztény templommá. Az angolszász országokban, de ma már az egész világon, a keresztény mindenszentek napjának megülése összekapcsolódik a kelta boszorkányok, kísértetek és visszatérő szellemek népszokásaival. Ennek a különös keveredésnek magyarázata az, hogy a keresztények hatalmi szóval nem tiltották be az ősi pogány szokásokat, ehelyett többnyire saját ünnepeik időpontjait igazították a pogány ünnepi alkalmakhoz.

Az ünnepen az egyház a nyolc boldogságról szóló jézusi tanítást idézi emlékezetünkbe. Ezt azért teszi, mert meggyőződéssel vallja, hogy a mennybe jutott szentek olyan emberek voltak, akik elfogadva Isten

segít-ségét már itt a földön azok közé tudtak tartozni, akiket a történeti Jézus boldogoknak nevezett, és az örök élet várományosainak tekintett.

Kik voltak ők, és mi jellemezte életüket? A választ megkapjuk, ha egyenként szemügyre vesszük a jézusi boldogmondások, illetve boldogsá-gok jelentését.

Boldogok a lélekben szegények. Jézus szóhasználatában a lélekben szegények vagy alázatosak azok a nyitott szívű emberek, akik nem ragasz-kodnak görcsösen földi javaikhoz, mert belátják, hogy egyedül Isten teheti őket gazdaggá, és ezért szinte koldulják ezt az isteni gazdagságot. Ilyen magatartásra nemcsak a szociológiai értelemben vett szegények, hanem a vagyonos emberek is képesek, amennyiben elfogadják Istenre utaltságukat, s vagyonukkal az isteni útmutatás alapján segítenek a nincstelen embere-ken. Ők azok, akik már itt a földön birtokolják a mennyek országát, azaz részesei Isten lelki birodalmának.

Boldogok, akik sírnak. Jézus szerint ezek a „sírók” azok, akik amiatt keseregnek, hogy még nem vált nyilvánvalóvá Isten országa a földön. Az lesz vigasztalásuk, hogy már földi életükben megtapasztalják Isten uralmá-nak kezdetét, s haláluk után Isten letöröl majd szemükről minden könnyet.

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. A szelíd kifejezés a bibliai szóhasználatban a szegény és az alázatos szavak szinonimája. Sze-gény az, aki annak tudatában él, hogy rászorul másokra, s főleg Isten gaz-dagságára, nem tanúsít támadó vagy erőszakos magatartást: életvitelét az alázat és az erőszakmentesség jellemzi. A föld, amelyet a szelídek örökölnek, Isten országának és az ország beteljesült állapotának, a mennyországnak a jelképe.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot. Az éhség és a szomjúság nem csupán anyagi dolgokra, hanem lelki javakra is vonatkoz-hat. Az igazság maga Isten, illetve az Ő üdvözítő akaratához való igazodás.

Jézus tehát azokat nevezi boldognak, akik vágyakoznak Istenre, illetve arra, hogy az emberek Isten akaratához igazodjanak. Ezek az emberek jóllaknak

masnak nevezi a mennyei Atyát, és arra buzdítja tanítványait, hogy utánoz-zák a könyörületes és megbocsátó Atya magatartását. Az irgalom az isteni ország jele, és aki az ország polgáraként könyörületet gyakorol embertársá-val szemben, számíthat arra, hogy ő maga is részesülni fog az irgalomban.

Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Az izraelita felfogásban a szív az ember belső világát, gondolat- és érzületvilágának forrását jelképezi. A tiszta szív az Ószövetségben a rituális (a külső) és az erkölcsi (a belső) tisztaság szimbóluma. Jézus szóhasználatában a szív tisztasága rokon értelmű az igazság vagy igazságosság kifejezéssel, amennyi-ben a tiszta szívű ember igazodik Isten üdvözítő akaratához. A tisztaszívű-ek jutalma az, hogy „meglátják” az Istent. A „meglátni” kifejezés itt nem a fizikai látásra utal, hanem annyit jelent, mint valamilyen módon megtapasz-talni és élvezni Isten boldogító jelenvalóságát.

Boldogok a békeszerzők. Ők azok, akik összhangban élve Istennel azon fáradoznak, hogy az emberek között megvalósuljon a viszályoktól mentes, harmonikus együttélés. Mindaz, aki Istennel békében élve az embe-rek közti harmónia megteremtésén fáradozik, boldog, mert Isten cselekvés-módjának utánzójává, azaz Isten „fiává” válik.

Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek. Jézus szerint az igazság és békesség Istenének országa csak békétlenségek, ellenkezések és támadá-sok közepette bontakozhat ki a földön. Jézus az üldöztetést az országba lépés feltételének tekinti, és arra buzdítja követőit, hogy imádkozzanak üldözőikért. Az üldözött és az ellenségeiért imádkozó tanítvány azért mondható boldognak, mert ha Jézus miatt üldözik, ez hiteles jele annak, hogy már az ország polgára, és így reménybeli örököse a mennyei boldog-ságnak.

A boldogmondás műfajában megfogalmazott evangéliumi részletben Jézus azt hangsúlyozza, hogy Isten országa ebben a világban van, de nem ebből a világból való (vö. Jn 18,36). Ez azt jelenti: az isteni birodalom pol-gárai más értékrend alapján tájékozódnak, mint e világ fiai, mert tudják, hogy az ország mérhetetlenül felülmúlja a földi világ anyagi és szellemi

érté-keit. Jézus paradox módon éppen azokat mondja boldognak, akik nem e világ kincseit birtokolják, hanem nagyobb, mennyei értékre vágyakoznak, s ha kell, még az üldöztetést is elviselik elnyerése érdekében. Nyilvánvaló, hogy nem azokat tartja boldognak, akik nincstelenként anyagi javakra áhí-toznak, e világi kudarcaik miatt szomorkodnak, fizikailag éheznek, szom-jaznak, vagy politikai szempontból üldözöttek. Ő az országra irányuló vágyról, az ország kibontakozásáért való aggódásról, az érte vállalt üldözte-tésről beszél, mert ezek teszik lehetővé az ember számára azt, hogy a világ értékeit minden szempontból felülmúló boldogság részesévé válhasson.

Mindenszentek ünnepén adjunk hálát a mennybe jutott embertársa-inkért, akik Isten világában imádkoznak üdvösségünkért. Egyben kérjük a mennyei Atyát, adjon erőt, s tegyen bennünket is képessé a jézusi boldog-mondások szellemében való életre, hogy halálunk után a mindenszentek boldog társaságának örvendezhessünk a mennyben egy örökkévalóságon át.

Évközi 31. vasárnap