vasárnap Lk 14,25–33

[Egyszer] nagy népsokaság ment [Jézussal], ő pedig hozzájuk for‐

dult, és ezt mondta: „Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és  anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját  magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza  keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert  ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy  kiszámítsa a költségeket, vajon van‐e miből befejezni? Nehogy mi‐

után az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja,  csúfolni kezdje  őt: »Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta  befejezni.« Vagy melyik király az, aki, amikor háborúba indul egy  másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes‐e  tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha  nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. 

Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem  lehet az én tanítványom.” 

Az evangéliumi részletben Jézus az értékrend helyes látásában jelöli meg követésének alapfeltételét, s azt hangsúlyozza, hogy e követés csak akkor lehet sikeres, ha az ember kereszthordozásnak tekinti földi életét.

Az értékrend helyes látására egy meglepő mondattal buzdít: „Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom”

– mondja a sokaságnak. Vajon mit akar mondani ezzel az első olvasásra megdöbbentő kijelentéssel? Szavainak megértéséhez mindenekelőtt azt kell figyelembe vennünk, hogy a Názáreti Mester sémita módon fogalmaz.

A zsidó szóhasználatban a gyűlölni kifejezés lényegében annyit is jelent, mint kevésbé szeretni. Nem arról van tehát szó, hogy a vérségi kötelékek, a rokoni kapcsolatok vagy földi létünk önmagukban nem értékesek, hanem arról, hogy helyesen kell látnunk az értékek rendjét: a földi javakat nem szabad elébe helyezni a nagyobb értékeknek, mint amilyen az Istennel való személyes találkozás és az örök élet. Amikor Jézus azt mondja, mindaz,

„aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én

tanít-ványom”, valójában azt kéri követőitől, hogy a kisebb jót ne helyezzék a nagyobb jó elé, a mulandó földi boldogságot ne értékeljék többre, mint a minden álmukat felülmúló örök boldogságot.

Aki nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom: e mondattal Jézus arra utal, hogy őt sikeresen követni csak az az ember képes, aki tudatosan hordozza életének keresztjét. A kereszt az ókor egyik legkegyetlenebb kivégzőeszköze, amelyet a zsidóságot meg-szállva tartó római hatóságok is alkalmaztak. Akinek vállára tették kereszt-jét, az már leszámolt földi létével, nem remélhetett semmit a földi világtól:

kiszabadult a földi érdekek vonzásából, hiszen nem lehettek reális vágyai, kívánságai. Legfeljebb elgondolkozhatott földi létének értelmén és azon, hogy milyen lesz a túlvilág, ha egyáltalán hitt ilyesmiben. Meghökkentő, de éppen a kereszt felvétele tette őt szabaddá a földi értékekkel szemben: a kereszt hordozása tette lehetővé számára, hogy földre szegezett tekintetét az ég felé fordítsa. Jézus szerint mindaz, aki feláldozza a kisebb jót a nagyobb jó érdekében, hasonlít a keresztjét hordozó emberhez, aki már belátta a földi lét értékeinek viszonylagosságát, s az igazi értékek birodalma, az Isten világa felé fordult. Aki a kereszt hordozásában nem látja meg a lehetőséget arra, hogy megnyíljon az Isten világa felé, nem szakad el teljesen a világ értékeitől, s lelke mélyén valamilyen földi valóságtól (a pénztől, egészségtől vagy egy személyes kapcsolattól) várja életproblémái megoldását, nem követheti sikeresen Jézust. A felszínes keresztény hasonlít a tornyot építő, de az építkezést befejezni nem tudó emberhez, illetve ahhoz a királyhoz, aki meggondolatlanul vonul hadba egy másik király ellen.

Az evangélium tanításán elgondolkodva vizsgáljuk meg önmagunkat:

vajon a nagyobb jót értékesebbnek tartjuk-e, mint a kisebbet; az örök bol-dogságot jobban kívánjuk-e, mint a mulandó földi létet? Képesek vagyunk-e a kereszt tudatos hordozására, vagyis olyan életvitelre, amely azt sugallja mindenki számára, hogy nem a világ értékei, hanem egyedül az Isten közel-sége teheti boldoggá az embert? – Ha úgy találjuk, hogy látásmódunkon és életvitelünkön változtatnunk kell, kérjük a mennyei Atya segítségét, hogy

A szent kereszt felmagasztalása Jn 3,13–17

[Abban az időben Jézus így szólt Nikodémushoz]: „Senki sem ment  föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. 

Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az  Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete  legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött  Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök  élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy el‐

ítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.” 

A szent kereszt felmagasztalásának ünnepe van. Az ünnep hátteréül Jézus kereszthalálának történeti ténye és az a hagyomány szolgál, amely szerint Szent Ilona – akit fia, Nagy Konstantin császár az augusta (császári felség) címmel tüntetett ki – a 4. században a Golgotán végeztetett ásatások folya-mán megtalálta Jézus keresztjét. A kereszt-ereklyét azáltal magasztalták föl, hogy 335-ben, a jeruzsálemi Szent Sír-templom fölszentelésekor a hívek elé helyezték, hogy azok leróhassák tiszteletüket a Jézusra emlékeztető szimbólum előtt. Bár a megtalált ereklye hitelessége régészetileg nem iga-zolható, az ünnepet az egyház mind a mai napig megtartotta, mert Jézus kereszthalála történeti tény, és az ő keresztje szimbolizálja legjobban meg-váltásunk titkát.

Az 1. század végén íródott evangéliumi részlet is erre a titokra irá-nyítja figyelmünket, amennyiben megváltásunk módját és motívumát kör-vonalazza. Szerzője rámutat, hogy Jézus, az Emberfia csak azért mehetett föl a mennybe (azért támadhatott föl), s csak azért válthatta meg az emberi-séget az áteredő bűn fogságából, mert a mennyből szállt alá, azaz meg-testesülésekor is Istenként érkezett a világba: így isteni hatalma alapján tudta kiszabadítani az embereket az örök halállal fenyegető bűn szorításá-ból, s lehetővé tenni számukra az örök élet elnyerését. Az érckígyó említése is a megváltás módjának megvilágítását célozza. A kígyó szimbóluma arra emlékezteti az evangélium zsidó hallgatóit és olvasóit, hogy akik az izraelita honfoglalást megelőző pusztai vándorlás idején a Mózes által készített és

az Isten gyógyító jelenvalóságát jelképező érckígyóra tekintettek (azaz biza-kodva kérték az Úr segítségét), meggyógyultak a kígyómarástól, és vissza-nyerték az egészséges földi életet (vö. Szám 21,8–9). Az evangéliumi részlet szerzője szerint ez a fára szegezett érckígyó Jézus előképe, amennyiben őt is fára szegezték, hogy mindazok, akik rátekintenek (hittel elfogadják az ő megváltói ajándékát), meggyógyulhassanak, azaz sikeresen tudjanak küzde-ni a bűn ellen, ha vétkeznek, akkor hatékony bűnbánatot tudjanak tartaküzde-ni, és Jézus ajándékaként eljuthassanak az örök életre.

Az Írásból az is kiviláglik, hogy a megváltó keresztáldozat egyedüli indítéka Isten emberszeretete: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” – olvastuk az evangéliumban. Istent semmi és senki nem kénysze-ríthette, hogy megváltson bennünket az örök magánnyal és elhagyatottság-gal fenyegető bűnös állapot fogságából. A megváltás kizárólagos motívuma az volt, hogy Ő mérhetetlenül szereti az embert annak ellenére is, hogy teremtménye bűnt követett el, fellázadt ellene, s lázadását folytatja mind a mai napig.

A szent kereszt felmagasztalásának ünnepén a kereszt általi megvál-tás misztériumára, Isten emberszeretetére emlékezünk. Ezen az ünnepen Jézus keresztje áll a középpontban. Most, amikor hálásan megköszönjük Istennek, hogy Fiát adta értünk, aki megszabadításunk céljából a kereszten meghalt, hogy örök életet adjon nekünk, arra is gondoljunk, ez a kereszt csak akkor lesz üdvösségünk forrása, ha mi is felvesszük, vállaljuk életünk keresztjét. Nehéz, gyakorta félelmetes ez a kereszthordozás! Ne feledjük azonban egyrészt azt, hogy a kereszt nem Isten akarataként, hanem legfel-jebb a teremtményi szabadságot tiszteletben tartó Isten engedményeként és az emberi bűnök logikus következményeként nehezedik vállunkra, más-részt azt, hogy hordozásában az a Jézus segít, aki szenvedéseinket a fel-támadás és az örök boldogság távlataiba helyezte.

Évközi 24. vasárnap