S CHANDA Balázs
3. Vallásgyakorlás a büntetés-végrehajtási intézményekben
A büntetés-végrehajtás (és az ehhez hasonló élethelyzetet jelentő előzetes le-tartóztatás) olyan körülményekkel jár, amely megnehezíti a vallásgyakorlást.
Ugyanakkor az elítélt (vagy letartóztatott) személy is erősen rászorulhat a lelki gondozásra, és a büntetés-végrehajtási intézet rendje, az elítélt magatartása és majdani reszocializációja szempontjából is üdvös lehet, ha vallását gyako-rolja, és lelki gondozásban részesül. Ahogy azt Vókó György megállapítja:
„A vallásgyakorlás lényeges, nélkülözhetetlen szerepet tölt be a reintegráció
10 970/B/1994. AB határozat, ABH 1995, 739, 747.
11 SÁROSI István: Vallásszabadság a hadseregben. Acta Humana, 1997/28−29. 85.
SCHANDA Balázs 150
elősegítésében.”12 Az egyéni és közösségi vallásgyakorlásra vonatkozó rész-letes szabályokat a rendszerváltozás nyomán először az igazságügy-miniszter a fogvatartottak vallásgyakorlásáról szóló rendeletében adta meg.13 Utóbb a vonatkozó szabályokat beépítették a büntetések végrehajtásáról szóló általános jogszabályokba és így az új büntetés-végrehajtási törvénybe,14 valamint végre-hajtási rendeletébe. 2015. július 1-jétől új elem a büntetés-végrevégre-hajtási törvény-ben, hogy a bv. intézet és vallási közösség megállapodása alapján az intézeten belül vallási részleg is létrehozható, a vallásgyakorlás és a családi kapcsolat erősítése céljából. Ilyen részlegre csak az helyezhető, akinek várható szaba-dulásáig legfeljebb három év van hátra, írásban vállalja a részleg működésére vonatkozó szabályokat, és elhelyezését a reintegrációs tiszt – a börtönlelkész véleményének kikérésével – támogatja. A vallási részlegen az elítélt folyamatos lelki gondozásban részesül, és a rendes látogatófogadásokon felül az intézet által biztosított rendszeres vallási alkalmakon hozzátartozójával vagy engedélyezett kapcsolattartójával közösen vehet részt.15
A lelkiismereti és vallásszabadság az elítéltet is megilleti. Figyelemre méltó eltérés, hogy míg az Alaptörvény – és a korábbi jogszabály16 – e jog fogalmi ele-meiként a meggyőződés szabad megválasztását, kinyilvánítását és gyakorlását, a Bvtv. a meggyőződés kinyilvánításának jogát nem említi, ahogy – kevésbé meglepő módon, a korábbi szabályozással egyező, az Alkotmánytól akkor is el-térő módon – a meggyőződés tanításának jogát sem.17 Szintén nem utal a Bvtv.
a vallás közösségi gyakorlására – ennek helyébe az egyházi személy, illetve a vallási közösség által nyújtott (lelki) gondozás igénybevételének lehetősége lép. Az elítélt magánál tarthatja a vallása gyakorlásához szükséges könyveket, írásos anyagokat és kegytárgyakat – ezek indokoltsága vonatozásában az érin-tett egyházi személy nyilatkozatát kérheti az intézet. Az elítélt önkéntes alapon részt vehet az intézetben tartott istentiszteleten, vallási szertartáson, azonban e joga az intézet rendjére vagy biztonságára tekintettel korlátozható. Ugyanakkor az egyházi személlyel a magánelzárást töltő vagy biztonsági zárkában
elhelye-12 BELOVICS Ervin – VÓKÓ György: A büntetés-végrehajtási törvény magyarázata. Budapest, HVG-Orac, 2014. 220–221.
13 8/1990. (IV. 27.) IM rendelet.
14 2013. évi CCXL. tv. 126. §; a szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló 16/2014. (XII.
19.) IM rendelet, 110–114. §
15 Bvtv. 109/A §
16 A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. tvr. 36. § (1) bek. h) pont.
17 Bvtv. 126. §
A vallás szabad gyakorlásának joga sajátos élethelyzetekben 151
zett elítélt is találkozhat, aki egyébként az istentiszteleten nem vehetne részt. A Bvtv. rögzíti a bv. intézetek együttműködési kötelezettségét a vallási közössé-gekkel, azok szociális, karitatív, (lelki) gondozói és szabadulásra felkészítésben nyújtott szolgálataira tekintettel.18
A végrehajtási rendelet további fontos elemeket rögzít. A vallásgyakorlás kereteit a bv. intézet házirendje tartalmazza. Egyházi személlyel ellenőrzés nélkül tarthat kapcsolatot az elítélt, és a kapcsolatfelvételt mindkét fél kezdemé-nyezheti. Az elítélt kérelmezheti a vallásának megfelelő élelmezést. Ha vallása gyakorlására kegytárgyat tart magánál, ezt nem viselheti magán ékszerként, díszként vagy megkülönböztető jegyként.19
A családi kapcsolatok vallási vonatkozásának jelentőségét jelzi, hogy az elítélt is véleményt nyilváníthat kiskorú gyermeke vallási neveléséről, és ezt a szülői felügyeletet gyakorló szülővel vagy a törvényes képviselővel közölni kell.20 Külön rögzíti a jogszabály, hogy elítélt házasságkötése esetén kérelmét – ha vallásának megfelelő szertartás keretében kíván házasságot kötni – az érintett vallási közösségnek is továbbítani kell. Ennek azért is különös jelentősége van, mert Magyarországon 1895 óta nincs polgári joghatása a vallási szertartásnak, itt viszont a jogszabály kifejezetten vallási szertartás szerinti házasságkötést emlí-ti. Ugyanakkor az „is” („kérelmét az érintett vallási közösségnek is továbbítani kell”)21 szócska beiktatatása arra utalhat, hogy az egyházi szertartás lehetősége csak abban az esetben illeti meg az elítéltet, ha egyben polgári házasságot is köt. Sajátos, a polgári világtól eltérő módon arra is lehetőség nyílhat, hogy az anyakönyvvezető előtt tett nyilatkozat és a vallási szertartás összekapcsolódjon.
A bv. intézet említett együttműködési kötelezettsége abban nyilvánul meg, hogy feladata az elítéltek tájékoztatása a vallásgyakorlás rendjéről, az eseti programokról (Vhr. 112. §), a vallásgyakorlás céljára megfelelő helyiségről és annak alapvető felszereléséről (Vhr. 113. §). A vallási felszerelésekről természe-tesen a vallási közösség gondoskodik. A vallási közösség vallási könyvtárat is fenntarthat az intézetben.
A vallási eseményeken a különböző végrehajtási fokozatú elítéltek együtt vehetnek részt, és – az elkülönítési szabályok betartása mellett – az előzetesen letartóztatottak is csatlakozhatnak (Vhr. 112. §).
18 Bvtv. 126. §
19 Vhr. 110. §
20 Vhr. 111. §
21 Vhr. 88. §
SCHANDA Balázs 152
Vókó György kiemeli a vallásgyakorlás kérdésén túl a vallási közösségek oktatási szolgálatát, amely a bibliaórák és hitoktatás körén túl kiterjed az életismeretre is.22 Ekként az elítéltek vonatkozásában is érvényesül a vallási meggyőződés tanításához fűződő jog.
A korábbi szabályozással ellentétben a hatályos szabályozás már nem rendel-kezik az elítéltek temetéséről, ami logikusnak tűnik annak szem előtt tartásával, hogy az elítéltként elhunyt személy már nem elítélt. Így eltemettetésére nem a bv.
intézet, hanem a hozzátartozók kötelesek. Az eltemettetésre kötelezhető vagy azt vállaló hozzátartozó hiányában köztemetésként a települési önkormányzat feladata a temetés. Így az új szabályozás már nem utal arra, hogy az elítéltnek joga lenne az egyházi temetésre.
A vallásgyakorlás intézményes formáinak kialakítása a sajátosan zárt in-tézményekben nem volt magától értődő. A bv. intézetek számára a kopogtató börtönmissziók idegenek voltak, így kezdetben néha a helyi személyi körülmé-nyektől függött, hogy milyen kereteket nyitottak meg az együttműködésre. Míg a Honvédség (és akkor a Határőrség) vonatkozásában az 1994. évi választások előtt létrejött a Szentszék és a Magyar Köztársaság között a megállapodás, és a Tábori Lelkészi Szolgálatot ettől az évtől kormányrendelet szabályozta, a bv.
intézetekben előbb alakult ki az együttműködés gyakorlata, és csak ezt követő-en intézményesült a Börtönlelkészi Szolgálat. A Szolgálat felállításáról 2000-ben rendelkezett az igazságügy-miniszter, a szabályozás alapvetően a Tábori Lelkészi Szolgálat modelljét tartja szem előtt.23 A ma hatályos szabályok szerint az egyházi jogi személy joga, hogy – a fogvatartottak igényei alapján – börtön-lelkészi szolgálatot lássanak el. A börtönlelkész és az intézet együttműködésre köteles, és esetükben is fennáll az, ami a tábori lelkészekről elmondható: bár – egyházi engedély alapján – közalkalmazottá nevezhető ki a lelkész, nem tagozódik be a bv. állományába. A bv. parancsnok hitéleti kérésekben nem ille-tékes (csak az intézet törvényes működési rendjének fenntartására intézkedhet), ahogy a közalkalmazott börtönlelkész sem avatkozhat bele a hitéleti tevékeny-ségen túl a bv. intézet működésébe. A börtönlelkész tevékenységét kizárólag egyházi elöljárója irányítja, így nem túlzás az a megállapítás, hogy a világos intézményes kapcsolódáson túl alapvetően a felvetődő személyi költségek miatt van jelentősége a lelkész állományba vételének. A börtönlelkészi szolgálat vonatkozásában a nagy keresztény felekezetek súlya meghatározó, azonban korántsem kizárólagos. Elmondható, hogy több kisebb egyházi közösség is
22 BELOVICS–VÓKÓ i. m. 221.
23 13/2000. (VII. 14.) IM rendelet.
A vallás szabad gyakorlásának joga sajátos élethelyzetekben 153
jelentős munkát fejt ki a bv. intézetekben, így a hatályos szabályozás már nem tartja fenn a négy legnagyobb felekezet számára az intézményesített szolgálat lehetőségét. A közalkalmazotti kinevezés ugyanakkor csak lehetőség, amellyel a felekezetek nem kötelesek élni – a nem közalkalmazott börtönlelkész hitéleti tevékenységét szintén védelem illeti meg, ahogy az együttműködés kötelezett-sége is terheli. Mindazonáltal a közalkalmazottak között sajátos helyzetben van a börtönlelkész, hiszen tevékenysége kizárólag egyházi irányítás alatt áll.
A büntetés-végrehajtási intézetek és az egyházak kapcsolata példázza, hogy a magyar elválasztási modellben a szigorú intézményes elválasztás mögött a vallás tisztelete és a vallási közösségek önállósága húzódik meg. Így jogszabá-lyokban is testet ölt az az értékelés, amellyel a jogalkotó az egyházak tevékeny-ségét illeti. A semleges állam tudomást vesz a vallási jelenségről, és a vallási közösségek önállóságának tiszteletben tartása mellett bizonyos értelemben még pozitív elvárásokat is támaszt irányukban. Erre szolgálhat példaként, hogy már a korábbi jogszabály is a börtönmissziót mint a „büntetés-végrehajtási felada-tok teljesítését segítő” szervet említette.24 A jogalkotó megállhatott volna ott, hogy a vallás szabad gyakorlásának módját szabályozza a büntetés-végrehajtás sajátos körülményei között. Ezen azonban túlmegy. Ennek alapja nyilván a börtönmisszió előnyös hatása a fogvatartottakra és közvetve a büntetés-vég-rehajtási intézet rendjére. A büntetés-végbüntetés-vég-rehajtási intézet köteles segíteni az egyház szociális, gondozói tevékenységét, az elítéltnek a szabadulásra való felkészítéséhez nyújtott szolgálatait. Így a börtönlelkészi szolgálat példája azt is szemlélteti, hogy az állam és a vallási közösségek különvált működése nem zárja ki a pozitív hozzáállást az egyházak tevékenységéhez.
24 Ld. a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendeletet: 5. § (1). A büntetés-végrehajtási feladatok teljesítését segítő börtönmissziók, egyházak, társadalmi szervezetek, alapítványok, illetve személyek e tevékenységüket a vonatkozó jogszabályok és a bv. szervezettel kötött együttműködési megállapodás keretében végzik.