gondolko-dását is, amikor a röntgensugárzás alapjául szolgáló fizikai folyamat kikutatásánál arra a meglátásra jutott, hogy a kris-tályok feltételezett kisközű atomrácsait kell a vizsgálat próba-kövévé tenni. Az analógiát az elektron-, a proton- és az atom-sugarakra is ki lehetett terjeszteni és kitűnt, hogy e sugarak épúgy, miként a röntgensugarak elhajlást (diffrakciót) szenved,-nek. Az analógia mindkét esetben az anyag szerkezetére vonat- kozó ismereteinket hatalmas mértékben megnövelte. '
Az analógia a fizika legújabb elméleteiben is nagy sze-repet visz. Alapjait tulajdonképen már a mult század másol dik felében rakta le Hamilton és Clausius. Az első azzal, hogy a fény legkisebb útját és a mechanika legkisebb hatását kifejező matematikai formulákat összeolvasztani igyekezett. A második azzal, hogy a gázok tulajdonságait a mozgásból nyert materna7 tikai formulákkal igyekezett kifejezni. Az analógia alkalma
zA;-
sát folytatta Planck, amikor a sugárzási energiát a rezgő oscil- látorok között kvantumszerűleg osztotta szét úgy, mintha külön adagokból állana. Újabb magas fokra emelte Rutherford és Bohr. Az első a naprendszerhez hasonló atomminta megalkotá-sával, a 'második pedig azzal, hogy az atommag körüli térbe meghatározott energiájú kvantumpályákat szerkesztett bele és a sugárzás kibocsátását és elnyelését az elektron kvantum-ugrásainak feladatává tette.
A kvantummechanika további fejlődésében a fény és Az anyag közötti analógiák folytonos kifejlesztése és matematikai formulákba való átöltöztetése volt a feladat. Kialakult a meg- győződés, hogy a fényjelenségek megmagyarázásához a részecske-képzetet és hullámrészecske-képzetet a hozzájuk fűződő mechanikai ana-lógiákkal egyenlő jogúan kell használni. Amazok első sorban a fényelektromos jelenségeknél, emezek a fénytalálkozás tünemé-nyeinél tesznek jó szolgálatot. Broglie viszont arra a meggyő-ződésre jutott, hogy az anyagi részecskék történéseinek meg-szerkesztésénél is szükség van mindkét analógiára. A hullám-mechanika a fényjelenségek és az anyagi jelenségek egységes törvények szerinti szabályozására törekszik. Ezért az analógiák alapján nyert matematikai összefüggéseket, Hamilton egyenle- teit, a fényhullámok tovaterjedésének egyenleteit, a húr, a lemezek, a hártyák, a légtömegek saját rezgéseit kifejező egyenleteket és Boltzmannak a kinetikus gázelméletre alkotott egyenleteit összeolvasztani és egységes kvantumelméleti mate-matikai szerkesztő és értelmező eljárássá kifejleszteni igyekszik.
A mechanikai analógiákat legszembeszökőbb módon. a -kísérletező atommechanikusok alkalmazzák. Amikor az atom széttörését, szétrombolását és a mesterséges radióaktív anyagok előállítását a lövéshez fűződő mechanikai analógiák szerint akarják elérni.
6. Ós metaforák.
Kezdetben az összehasonlító gondolatfolyamat mértékei az embernek különféle állapotai és műveletei voltak. Azokkal hasonlította össze a tőle függetlenül lefolyó természeti folyama-tokat. Szavakat alkotott, amelyek ma is mutatják ezt az ős megismerési állapotot. A Nap, a Hold és a csillagok „felkel-nek", „delel„felkel-nek", „lenyugosznak". A tavasz, a nyár, az ősz, a tél
h Nem is lehet e kifejezések ' ezések ellen
„eljő", „hoz", , „teremt , „alkot". ~
kifogást tenni, mert világfelfogásunk alapján úgyis • világosan értjük, hogy mit akarnak kifejezni.
A sajátságos azonban az, hogy a fizikusok és a filozófu-sok akkor, ha bonyolódott és tökéletesen át nem értett folyama-tokról van szó, ma is hasonló módszerhez folyamodnak. A túl-ságosan absztrakt kifejezésekkel való visszaélés ellenhatása-képen ugyancsak metaforikus kifejezésekkel akarják érthetővé tenni az absztrakt fogalmakat. Palágyi Menyhért például, akit a relativitási elmélet ellenesei az új gondolatok igazi megte-remtőjének akarnak feltüntetni, az idő problémáját csupa meta-forával és költői képpel akarja megoldani. A térnek egyik pont-ját az ragasztja, az forrasztja minden többihez, hogy vala-mennyien ugyanazon egy időpontban létezőknek gondoltatnak.
A „mostan" vagyis az időpont mintegy lelke a világtérnek s a világtér mintegy lelke a „mostan"-nak. „Az idő folytonos múlá-sán nem érthetünk egyebet, mint a világtér folytonos megúju-lását, megifjodását." „A világtér mintegy tovasiklik az idő árján. A mit egy és ugyanazon térpontnak mondunk, tulajdon-képpen nem egy pont, hanem a pontoknak folytonos sorozata az időben, vagyis maga az időfolyam." „Mi teszi az időt idővé 7 Ugyanaz, ami a rohanó vizeket folyammá egyesíti: a meder.
A térponton át kell lefolynia az idő minden hullámának. Amit tehát térpontnak nevezünk, az nemcsak egy pontja az id ő-folyam partjának, hanem teljes partvonala az időnek." „A tes-tek tárulva-tűnő, vagy ha úgy tetszik: tűnve-táruló jelen-ségek". [94, 55] .
Nem kell külön bizonyítani, hogy ezek es a hozzájuk ha-sonló más tudományos meghatározások semmiféle új megisme-rést nem jelentenek, csak tudatunk tartalmát színezik ki költői metaforákkal.
Ha már most a fizikát ebből a szempontból vizsgálat tár-gyává tesszük, a szakszerű tudományos dolgozatokban is szá-mos metafórikus kifejezést találunk. Az absztrakt fogalomhoz, mintha az önálló tárgy vagy személy volna, a sokszor megfi-gyelt folyamatoknak vagy a sokszor végzett emberi m űveletek-nek képzeteit csatoljuk hozzá. A test sebességet és energiát nyer vagy veszít, fényt bocsát ki vagy nyel el, az erő munkát
55
I ♦ • II N • I/ • .•
végez, egy másik erőt legyőz, az energia előjön, elrejtőzik, a gá- zok nyomják azé edény falát, az iónok töltést hordanak, vándo-rolnak, átadják töltésüket, az atom magához köt egy másik ato-mot, az elektromos töltések egymást vonzzák, taszítják, közöm-bösítik, egyesülésre, szétválásra képesek, a hélium-atomok
fogva maradhatnak, a fénysugarak kiindulnak, találkoznak, egymást erősítik, gyengítik, megsemmisítik. Az erőt lehet egy másik erővel összetenni, más erőkre szétbontani, az energiát lehet vinni, kicserélni, felhalmozni, a testeket lehet elektromos-sággal megtölteni, az atomokat lehet felbontani, felrobbantani, szilánkokra szétszakítani, hélium iónokkal lehet lőni, más ato-mokat eltalálni, felrobbantani, teljesen úgy, mintha ezek a fo-galmak kézzel fogható és a közvetlen tapasztalat körébe eső tárgyak volnának.
A metaforikus képzetek kiirthatatlanul beleevődtek a fizikai tudomány beszédmódjába. Nemcsak a kísérleti tapaszta-latok leírásában nékülözhetetlenek, hanem a magasabb rendű absztrakt beszédmódban, az elméleti fizika matematikai formu-láiban is fel-feltünedeznek. Jellemző, hogy e metaforák legin-kább az ember műveleteinek köréből vannak véve, újból iga-zolva felfogásunkat, amely szerint a tapasztalat igazi alapja az ember által végezhető testi műveletekben van.
Fel kell vetni a kérdést: nélkülözheti-e a tudomány a me-taf órikus kifejezéseket? Akárhogyan forgatjuk is a kérdést, arra az eredményre jutunk, hogy a kérdésre nem-mel kell felel-nünk. A fizikából és a matematikából a metaforikus kifejezések ki nem küszöbölhetők és valószínűleg a többi tudományból sem.
Bizonyos ós metaforák benne maradnak minden tudományban.
Az összehasonlító gondolati folyamatnak a következménye az, hogy az ember alapvető állapotaival ess műveleteivel a legabszt-raktabb gondolatokból sem küszöbölhető ki.
7. Az általánosító gondolati folyamatok.
Lényegük röviden a következőképen fejezhető ki: a gondol-kodás a szűkebb körben alkalmazható bevált fogalmakat és tör-vényszerű összefüggéseket szélesebb körre kiterjeszteni és ma-gasabb rendű fogalmakat és törvényszerűségeket alkotni igyek-szik. Sokszor induktív következtetésnek és induktív kutatómód-szernek is szokás nevezni. Mibenlétének, jogosultságának és a tudományban való szerepének kérdésével régi idők óta számos gondolkodó, filozófus és fizikus foglalkozott. A f
e
lmerült külön-féle felfogások azonban mindig újból és újból vita tárgyává váltak, úgy, hogy egységes felfogás nem alakult ki.Az általánosító gondolati folyamatnak a pszichológiai
alapja ugyanaz, mint a tudat alatt végbemenő lelki foyama-toké, amelyek a külső inger megszünte után a nyers érzeti kép-zetek részleteit és intenzitásait csökkentik, összeolvasztják és társítják. Tulajdonképen ugyanaz történik itt tudatosan, ami az egyes érzékletek összeolvadásánál a tudat alatt folyik le.
Ahogyan pl. a sok külön szemlélt tölgyfa emlékképeiből a tölgyfa általános képzete, ugyanúgy alakul ki az egyes tapasz-talati fogalmakból, valamennyinek lényeges elemét magában foglaló általános fogalom. Minthogy tehát az általánosítás tu-lajdonképen tudatos folytatása a lélekben automatikusan vég-bemenő egyik folyamatnak, azért az mint valamilyen lelki nyo-más jelentkezik, amelyet az emberi elme ki sem kerülhet.
Poincaré szerint vele belső szükségletnek teszünk eleget [98, 119] . Az elme belső pszichofizikai szerkezeténél vagy öko-nomikus berendezésénél fogva arra kényszerül, hogy a részle-
• tes ismereteket átölelő magasabbrendű fogalmakat és törvény-szerűségeket alkosson. Az általánosítások a tudománynak nem-csak a láthatárát tolták ki folytonosan messzebbre és mesz-szebbre, hanem újabb részletismeretek kikutatásához is elve-zettek. Helmholtz bevallotta, hogy problémáinak megoldását csaknem mindíg folytonosan növekedő általánosításokkal érte el. [61, 54].
Sajátságos jelenség: a részletismeretek folytonos gyara-podása párhuzamosan halad mindig a szélesebb körre érvényes fogalmak és törvényszerűségek kialakulásával. Mintha az egyik folyamat feltételezné a másikat, mintha a részletismeretek f oly-tonos gyarapodása kényszerítené az elmét arra, hogy folytono-san általánosítson.
E gondolati művelet nélkül a tudomány csakugyan lehe-tetlenné válnék és nem csinálhatna mást, csak leltárt készíthetne a meglevő ismeretekről, ahogyan az a fejlődés kezdő fokán álló némely tudománynál így is van. Általánosítások nélkül a gon-dolat és talán az élet is lehetetlen volna [100, 10] .
Érdemes néhány példán figyelemmel kísérni az általáno-sítás folytonos előrehaladását, a tapasztalati elemektől való folytonos eltávolodását, azután, a nagyon általános fogalomnak elérése után annak önkényes definíció által a tapasztalathoz való ugrásszerű visszatérítését.
A test fogalmának köréhez eleinte csupán a szilárd testek tartoztak és azért e fogalmat jellemző jeleknek száma nagy volt. Csak jóval később olvadt egybe a szilárd testek és a folya-dékok fogalma, amikor a test fogalmi tartamából kiesett az állandó alak fogalma. A levegő hosszú ideig nem tartozott a tes-tek közé, sőt hosszú ideig a szél is valami egészen különálló dolog volt. A test fogalmába való beolvadás csak a 18. század-
57