tudo-mány arra következtet, hogy itt anyagátalakulásról van szó.
A felsorolt példák azt mutatják, hogy a szó, vagy az írás-jel csak emlékeztető szimbólum, amelyhez a legkülönfélébb ta-pasztalati és gondolati lelki elemek kapcsolódnak. Az, hogy va-lamely szóhoz vagy írásjelhez milyen lelki elemek fűződnek, az egyén előéletétől, tanultságától, gondolkodó és képzelő
ere-jétől függ, ezek viszont az egyén idegrendszerének, sőt egész testi szervezetének állapotától függnek.
Nietzsche hasonlatát használva a szó zseb, amelybe min-denki azt rakja, amije van, vagy egy más hasonlatot használva a szó harag, amelyre az egyén életének folyása közben külön-böző dolgok akadnak rá. Ezekből a szó hallásakor vagy írás-beli képének látásakor majd ez, majd az az emlékkép vagy gondolati alakzat idéződik fel.
A határozatlanság azonban nem olyan nagy, amilyennek első pillanatra látszik. A tanulás, a nevelés, az olvasmány, a társasélet a szó jelentésének határozatlanságát korlátozza. és a szavak rendszerének bizonyos fokú stabilitást ád.
A tudomány a szó jelentését pontosabb körülírásokkal, definíciókkal igyekszik stabilizálni. Azonban tévedés volna azt hinni hogy definícióval a szó jelentését teljesen lehet stabili-zálni. Minden definícióhoz ugyanis újabb szavak szükségesek és így tovább. A definiálgatásban rejlő ez a logikai ellentmon-dás a tudományos gyakorlatban viszonylagos megolellentmon-dást nyer.
A tárgyakat, a fizikai folyamatokat és az ember műveleteit je-lentő szavak jelentése nagyjából ugyanaz. De az absztrakt fo-galmak között is vannak olyanok, amelyeknek jelentése min-denki számára ugyanaz. Ilyenek pi. az egész és a rész, az egyenlő és a különböző, az állandó és a változó, a pont, az egyenes és a matematika hozzájuk hasonló fogalmai.
Önkénytelenül felmerül a kérdés: a tudomány, a műve-lődés és a civilizáció fejlődésének elengedhetetlen feltételei-e a szavak l Létezhetnénk-e a beszéd művelete nélkül °
Hogy e kérdésre néminemű feleletet megkockáztathas-sunk, képzeljük azt, hogy valamilyen betegség folytán az em-berek mind némává válnának és olvasó-író képességüket is el-veszítenék. Az eset nem olyan lehetetlen, amilyennek első pil-lanatra látszik. Tudjuk, hogy sok süketnéma születik, akiknek egyéb tekintetben teljesen normális szervezetük van. Már a régibb időkben is, amikor a siketnémák külön nevelésben nem részesültek, a társadalomnak haszpos tagjaivá váltak. Az em-ber testi műveleteit éppen olyan jól, sőt sokszor jobban tudták elsajátítani, mint a beszélni tudók. Kitünő iparosok, mérnökök, tudósok és művészek váltak belőlük. Ezekre gondolva egészen jogosan azt állíthatjuk, hogy az említett eset bekövetkezésekor
az emberi élét zökkenések, zavarok és eltolódások után, noha lassúbb iramban, tovább folytatódhatnék. Az iparos beszéd nél-kül egyszerű megmutatással megtaníthatná inasát, hogyan kell cipőt készíteni, ruhát varrni, vasrudakból eszközöket kikala-pálni. A mérnök ugyancsak megmutatással megtaníthatná mun- kásait arra, hogyan kell az olvasztókemencét megrakni ércek-kel és koksszal, hogyan ércek-kell az égési folyamatot szabályozni, miről lehet az olvadás megtörténtét megismerni? Ugyanez tör-ténhetnék minden műveletnél. A tanítás nehezebben menne, hosszabb ideig tartana, de nem volna lehetetlen.
Ha az emberiség kezdettől fogva siket-néma emberek alakjában fejlődött volna ki, akiknek beszélő és hallószerveik nincsenek, az ember testi műveletei akkor is kialakulhattak volna és az idők folyamán a jelbeszédnek bizonyos faja, is bizo-nyára feltaláltatott volna, amely az érzékszervi és műveleti tapasztalatokat szimbólumszerűen jelölné. Bizonyára absztrakt fogalmak is kialakultak volna és megkapták volna, a maguk szimbólumát is, amely a szó helyett azt képviselné.
E kérdéssel és a reá adott felelettel még nyomatékosab-ban akarunk rámutatni arra az alapvető szerepre, amelyet az ember testi műveletei a szellemi kifejlődésben általában, a fi-.
zikai tudományban pedig kiváló módon visznek. A fizikai ku-tatások folytatódhatnának és kifejlődhettek volna beszéd nél kin l is, de nem az ember testi műveletei nélkül. A beszéd kényel-mes eszköz, de nem alapvető szükséglete a fizikai tudomá-
nyoknak. `
III. A GONDOLKODÁS FOLYAMATAI ÉS FORMAI.
Az emlékképeken kívül lelkünk még más elemeket is tar-talmaz, olyanokat, amelyek nem származnak közvetlenül a tapasztalatból, hanem forrásuk magában az elmében van. Se-gítségükkel a tapasztalati ismeretek osztályozódnak, rendező d-nek, magasabb keretekbe foglalódnak, és közöttük sokfelé ágazó kapcsolatok jönnek létre. E mondatban szereplő osztályzás, rendezés, keretbefoglalás, kapcsolatbahozás kifejezések szintén ilyen fajtájú fogalmakat jelölnek. Nélkülök nem is tudnók ki-fejezni azt, amiről itt szó van.
Már a kezdetleges embereknek és a nagyobb tanultságon át nem ment egyszerű embereknek is vannak ilyen fogalmaik.
Számuk a kezdő foknak megfelelően még kicsiny. Az ilyen embereknek még kevés ilyen lelki elemre van szükségük ahhoz, hogy tapasztalati ismereteiket rendezzék és a köztük lévő kap-csolatokat meghatározhassák. A megismerés terjedelmének és hatóképességének növekedésével fokozatosan emelkedik a számuk. Az értelem szintjének fokát éppen az ilyen magasabb-rendű fogalmaknak a száma szerint lehet megítélni.
A magasabbrendű fogalmak az egyes tudományok csont-vázát alkotják. Ez tartja össze az ismeretek sokaságának külön-féle alakú, tartalmú és eredetű elemeit. Ez teszi lehetővé a köz-tük lévő eligazodást, a megismerésnek az ember számára ható-erővé való válását.
Általában absztrakt és szintetikus fogalmaknak szokás őket nevezni. Az elsők a tapasztalati fogalmakból az absztrahá-lás folyamatával keletkeznének oly módon, hogy az elmében a tapasztalati fogalmak lelki elemei egymástól elkülönülnének, egyesek elmaradnának, mások újabb egységbe fűződnének ösz-sze. Viszont a szintetikus fogalmak az elme önkényes alkotá-sának volnának az eredményei.
Közöttük azonban szabatos határvonalakat húzni nem lehet. Az absztrakt fogaltnak is tartalmaznak elemeket, ame-lyeket az elme saját önkényes elhatározásából fűz a fogalomhoz és a szintetikus fogalmak sem teljesen az elme önkényes elha-tározásának eredményei, mert csak a már meglévő elemekből
noha önkényes választás útján alkothatók meg.
A magasabbrendű fogalmak keletkezésének kérdése sok-
kal bonyolódottabb, semhogy ilyen egyszerű szkémával el volna intézhető. Bizonyos, hogy az egyéni elmében lefolyó gondolati folyamatoknak kis szerepük van megalkotásukban. Itt azok a hatók működnek, amelyek az egész emberi szellemet alakítják.
Az egyén elméje csak egy parányi kis része a folyamatnak és úgy működik, ahogyan az egész emberiséget magában foglaló folyamat őt irányítja. Az egyéni elme noha úgy tűnik fel, hogy saját elhatározásából alkotja meg a maga fogalmait a valóságban úgy alkotja, meg azokat, ahogyan az egész em-beri fejlődést átölelő nagy folyamat ezt neki előírja.
A fizika magasabbrendű fogalmait nemcsak a tudomá-nyos életben, hanem a technikai, a mindennapi és a szellemi életben is folyton használjuk. Jelentésük talán személyek sze-rint bizonyos kisebbfajta változásokat mutat, azonban tudomá-nyos fejlődésük főbb vonalai megállapíthatók.
Úgy vizsgálhatjuk őket, ahogyan a botanikus vizsgálja a különféle növényeket. Ezek is, azok is hosszú időkre terjedő fejlődésnek az eredményei. Különféle alakban jelentkeznek, de mindegyiknek megvan a saját külön élettörténete. Ezek is, azok is különféle osztályokba sorolhatók. Így szempontokat kapunk kialakulásuk mikéntjének a megállapítására, és a létre-hozó gondolati folyamatoknak a megismerésére.
1. A fogalompárok és a szétválasztó gondolati folyamat.
A magasabbrendű fizikai fogalmak között mindenekelőtt bizonyos fogalompárok szerepelnek, amelyek egymáshoz van-nak kapcsolva, sokszor egymást kiegészítik, noha a legtöbbször úgy tűnnek fel, mintha egymásnak ellentétei volnának. Kiala-kulásukat a szétválasztó (diszjunktiv) gondolati folyamatnak köszönhetik. Úgy képzelhetjük, hogy az emberi elmében minde-nekelőtt a különbségek és az ellentétek válnak tudatossá, ame- lyek az érzetek és a művelettudatok egyes alkotó elemei között vannak, azért tehát szétválnak, külön fogalmakba egyesülnek, de összetartozandóságuk tudata megmarad. A legelsők azok le-hettek, amelyek az ember tagjainak mozgásával és a külső tárgyak mozgatásával kapcsolatban keletkeztek. Bennük tuda-tossá vált az, hogy az ember teste szimmetrikusan van felépítve.
E mondatban szereplő szimmetria szó egy későbbi még maga-sabbrendű fogalmat jelent, amely ma már közhasználatúvá vált, de nyilvánvaló, hogy kialakulásához éppen ama fogalom-párok voltak szükségesek, amelyekről itt szó van.
E fogalompárok a következők:
jobbra—balra előre—hátra fel—le.
33