A továbbiakban nézzük meg, hogy a nem szintagmatikus alakzatokban mennyire érvényesül a tőismétlés stílushatása, illetve meddig tekinthetünk figura etymologicának egy nyelvi egységet

II.1. Elsőként vizsgáljuk meg a két önálló mondatrészből álló szótőismétléseket, melyekben nincs közvetlen szintaktikai viszony.

130

II.1.1. Gyöngyösi műveiben szép számmal akadtak kettős határozók. Bennük a két határozói determináns kapcsolata szorosabbra fűződik.

A’ veszedelemmel szemtül szembe lennünk. (KJ II, 9, 23) Színrűl színre nézhessem. (R I, 3, 43)

Az ismétlődés szemantikai többlete ezekben a példákban is nyilvánvaló, az egy szinten álló tagok szórendje kötött, nem ékelődhet közéjük más elem.

II.1.2.1. A két önálló mondatrészből álló, nem szintagmatikus felépítésű figura etymologicák legnagyobb részében nem egy szintaktikai szinten áll a két tag. A Gyöngyösi-példákat megfigyelve arra a következtetésre jutottam, hogy az ilyen típusú tőismétlések között nagyobb stílushatása van az olyan szerkezeteknek, amelyekben az egyik tag az alany, a másik pedig az állítmányhoz járuló határozó vagy tárgy. Ezek az alkotórészek a mondatszerkezetben még viszonylag közel állnak egymáshoz, ezért nem vész el a „figura etymologica”-jelleg. A legszebb előfordulások természetesen azok, amelyekben a szórend is a stílushatást erősíti:

Minden kertin kertem győzedelmeskedjen. (PR II, 10) Szived én szivemmel légyen egyességben. (DT IV, 50) Az alábbi részletekben a tárgy és az alany azonos tövű:

Hab habot hajt reánk. (CH VII, 116)

Hol az szem a’ szemet talállya lopásban. (KJ I, 5, 32)

Előfordul, hogy az állítmány és az alanyhoz kapcsolódó jelző töve ismétlődik. Az Europét bika képében meglátogató Jupiterről szellemesen szól Gyöngyösi:

Nem tudja, mely tsalárd Bika tsalogatja. (DT II, 9)

II.1.2.2. Az egy tagmondaton belüli tőismétlésektől lépjünk tovább a két külön tagmondatban jelentkező ismétlésekhez. Vajon az egymástól viszonylag távol álló tőismétlések meddig tekinthetők figura etymologicának? A Gyöngyösi-művekből kiszemelgetett hatalmas mennyiségű anyag nem teszi lehetővé minden egyes eset alapos vizsgálatát, ezért a szótőismétlések közül csak azokat emelem ki, amelyekben érzékelhető a szemantikai-stilisztikai-retorikai többlet, a szó másodszori előfordulása még fölidézi az elsőt.

a) A feltételes időhatározói alárendelő összetett mondat tőismétlésében az igealakok reflektálnak egymásra: az első tagmondat kijelentő módú alakját a második tagmondatban felszólító módú változata követi. E típus igen gyakori költőnknél:

Ha vesznünk kell, veszszünk mint fiai Mársnak. (MV III, 226) Ha veszek is, inkáb vesszek szép hiremmel. (KJ II, 2, 23)

b) A szótövek egymást erősítő hatása érvényesül a fokhatározói alárendelő mondatokban. Ezzel a szép, régies hangzású szerkesztésmóddal gyakran él Gyöngyösi.

Mind a’ két Nemzetség futott mint futhatott. (KJ III, 6, 106) Bútsúzó szavait mondja mint mondhatja. (DT IV, 7)

c) Igen tanulságos esetekkel szolgálnak a kapcsolatos mellérendelő mondatok is. A Gyöngyösinél talált példa már-már szójátékba csap át.

Szalad az ellenség, nem mér ellenkezni. (KJ III, 5, 117)

d) Bár az alábbi szép részletben csak az igealakok és a személyes névmások személyében, személyragjaiban van különbség, a párhuzamos szerkesztésmód mégis emeli a stilisztikai hatást.

131 Élsz te, remélhetek; élek én, remélhetsz. (KJ II, 4, 46)

A fenti négy alpont eseteiben az összetett mondat nem lépte át a verssor határát, ezáltal a szóalakok egymástól való távolsága nem halványíthatta el az ismétlés nyomatékosító szerepét. Vannak ellenben olyan egyedi esetek, amelyekben az efféle alakzatok több verssoron keresztül húzódnak. Ezeket nem számítom ugyan a szűkebb értelemben vett figura etymologicák közé, de rokonságuk miatt nem lehet figyelmen kívül hagyni őket.

e) Az egyik típusba a képző- (és/vagy) rag- és mondatrészcserét tartalmazó alakzatok tartoznak. Az esztétikai hatást itt emeli a keresztező mozgásélmény.

Se szerelmes Vénus hadakozó Márstul,

Se hadakozó Márs szerelmes Vénustul. (MV I, 154) Kivel nagy hegyet-is mélly völdgyekké tennél,

Mélly völdgyeket viszont hegyekre emelnél. (MV II, 104)

A képzőcsere révén az alakok új jelentést kaptak (l. az első példát), ráadásul a mondatszerkezetben betöltött szerepük is megcserélődött. Mivel a fordított sorrendben ismétlődő lexémák az itt szereplő példákban toldalékmorfémát cserélnek (tehát nyelvtani funkciójuk is felcserélődik az ismétlés során), ezért chiazmusnak nevezzük (vö. Villex. I. 1992: 351, Villex. II. 1993: 198–200 és 1144).

f) A több soron át húzódó alakzatoknak itt kiemelt fajtáját a retorikák gradatio néven tartják számon. A mondategység/verssor végének megismétlése a következő egység/sor elején igen gyakran használt stíluselem Gyöngyösi költészetében. Itt azonban csak a retorikai szempontból erősebb hatású, több gondolatsoron végigvitt reduplicatiót (epiploké) említem. Ez voltaképpen fokozás, melyben az ismétlődő elemek szintaktikai szerepet is váltanak.

Ifjúságom színét fonnyasztó Fogságom!

Fogság után vallyon leszsz-é Szabadságom?

Szabadsággal vídul minden Hervattságom, Hervattságom után derül vígasságom. (DT IV, 23)

A játékos ismétlés a gondolatritmus mechanizmusát, a képzelet asszociációs működését szemlélteti, funkciója a fokozás. Első megközelítésben azt mondhatjuk, hogy a klasszikus retorika és poétika ismétlésen alapuló azon gondolatalakzatáról van itt szó, amelyet görögül anadiplosisnak (Villex. I. 1992: 275), latinul pedig reduplicatiónak nevezünk. Jelentése: kettőzés. Egy nyelvtani vagy verstani egységet képező szócsoport vége ismétlődik meg a következő egység elején. A fenti sorokban többszörös anadiplózist látunk, ennek neve: gradáció (gradatio, latin

’lépcsőzetesség’, ’fokozás’, klimax, görög; vö. Villex. III. 1994: 710). A Dedalus temploma-részletben három versszakon át húzódik ez az alakzat, ezért mondhatjuk epiplokénak (epiploce, görög ’összekötés’; vö. Villex. II.

1993: 1169), mely lényegében végigvitt anadiplózis.

II.2. A nem szintagmatikus figura etymologicák másik csoportja a lexikalizálódott elemeké.

Ide tartozik az egyetlenegy szavunk. D. Mátai Mária magyarázatát idézem: „az egy számnévi alaptagot -n módhatározóragos bővítmény előzi meg: ez a bővítmény – szintaktikai szerepét tekintve – komplex mérték- és módhatározó, az ebből a szintagmából keletkezett szó tehát határozós alárendelő szerkezetű” (1995a: 58). Ez a lexéma Gyöngyösinél igen sok helyen előfordul, de számukat különösen a Rózsakoszorú lelőhelyei emelik meg.

És vigyázva viszi szépen / Edgyetlen Edgyetskéjét. (R I, 4, 6) Egyetlen egyihez juta utolyára. (TZ 358)

Szintén szószerkezetből keletkeztek a nőttön-nő-típusú összetételek. Bár a lexémák között szólunk róluk, de Gyöngyösi korában ezek még szószerkezetek voltak. Ezt egyértelműen mutatja helyesírásuk: a különírt alakok:

132 Gyaloglást sem szokta, orron esten esik. (MB 78) Ariadné tüze gyúlton gyúl ezekkel. (DT IV, 105)

Amennyiben a szemantikai-stilisztikai többletet hordozó szerkezeteket tekintjük csupán a tőismétlések közül figura etymologicának, úgy bízvást oda sorolhatjuk a nőttön nő-féléket, hiszen az igei alaptagot nyomósítja a másik elem.