A „MIÉRT?”-EK STILISZTIKÁJA ÉS RETORIKÁJA
3. Az adatok bitokában úgy tűnik, hogy a miért-es kérdések szövegbeli helye nem véletlen
Ady a Magyar jakobinus dala című költeményében a kérdések sorrendje arra enged következteni, hogy sturktúraképző elem az álkérdések sora a tragikus magyar sorsot festő kijelentések közé ékelve: a kétségeket
168
megfogalmazó vajon?-ok sorát a buzdító szándékú miért?-ek követik. Erőteljes, sürgető – szinte közösségi – akaratkinyilvánításának, lázas tenni akarásának és egyben felelősségre vonásának ad hangot itt a költő verse retorikai kérdéseivel:
Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz Végül egy erős akarat? […]
Mért nem találkozunk süvöltve Az eszme-barrikádokon?
Ezekben a ’Legyen végül erős akarat!’ vagy ’Lennie kell(ene)…!’, illetve ’Találkozzunk az eszmebarrikádokon!’
vagy ’Találkoznunk kell(ene)…!’ értelem fogalmazódik meg. Majd a vers folytatásában sürgetést eláruló mikor?-ok és a végleges akaratelhatározást kikényszerítő meddig?-ek következnek.
Kosztolányi Vörös hervadás című költeményének sajátos konstrukciójában is a mű fordulópontját jelzik a miért?-es kérdések:
Erdő,
dércsípte lombod ájultan vonaglik.
Meghalsz, reád lehelt a vörös hervadás.
De mért e vidám pompa? Mért öltözködöl halál előtt a fényes bíbornokoknak, részeg szeretőknek, ifjú dühnek, kigyulladt lázadásnak harsány színébe?
Oly ünnep-e zsibbadni, elfeledni lármás kirándulókat és rigókat, vizek zaját,
az élet édes-olcsó csengetyűit?
Oly jó nem élni?
Örülsz?
A megállapításokat követően erőteljes számonkérés, szinte tiltás hangzik ki a vers mért?-es kérdéseiből, amelyekbe csöppnyi kíváncsiság is vegyül (’Nem kell vidám pompa a halál előtt! Nem szabadna a halál előtt vörös, harsány színbe öltöznöd!’; ’Ne öltözködj a halál előtt vörös, harsány színbe!’). Az ezeket követő eldöntendő kérdések éppen értékelő kijelentésként értelmezhető voltuk miatt válasznak is felfoghatók: ’Ünnep elfeledni a kirándulókat. Jó nem élni. Örülsz.’ Így az érzelmi csúcsot mindenképp a mért?-tel szerkesztett kérdések adják.
4. A miért?-es kérdéshalmozás végtelenül retorikussá teszi a szöveget például Petőfi A helység kalapácsa című művében. A retoricitásnak ezzel a kitüntetett eszközével a költő éppen azért kelt patetikus hangulatot, hogy még élesebb legyen a kontraszt a mulatságos, de a hős számára tragikus, sőt az élet értelmét is megkérdőjelező helyzet lefestéséhez:
De a széles tenyerű Fejenagy, A helység kalapácsa […]
Ő csak látott –
Oh mért kellett látnia ekkor?
Mért nem született vakon inkább?
És átaljában mért született?…
Ott látá térdeplésben A helybeli lágyszivü kántort A szemérmetes Erzsók Ötvenöt éves lábainál.
169
Ebben a szövegrészben a retorikai hatást az is fokozza, hogy az egymást követő kérdésalakzatok más-más típusba sorolhatók: negatív és pozitív óhajt eláruló retorikai kérdésre communicatio következik.
De az azonos típusú miért?-es kérdések halmozásának is megvan a stílusértéke, mint Petőfi A nép című versében is:
S ha jő az ellen, vért miért ont?
Kardot miért foga?
Hogy védje a hazát?… valóban!…
Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga.
Itt a párhuzamos szerkesztésű, okot és célt egyaránt firtató kérdésekre adott kérdő válasz és a szöveg folytatásának iróniába átváltása miatt a tagadó értelmű ’Nem kellene vért ontania!’, ’Nem kellene kardot fognia!’
felkiáltásokkal a vádoló hangnem erősödik fel, és ehhez még az áldozatvállalás feleslegességének az éreztetése is társul.
Különös hatást ér el egy Balassi-mű (Kiben köszöni Cupidónak…) azzal, hogy egyetlen versmondaton belül három azonos tartalmú kérdést önmagához intéz a lírai én:
Ez föld szép virágja, éltető illatja, Hogyha szívemre hatott,
Miért szomorkodjam, s vígan mért ne lakjam, Mért viseljek bánatot?
Az alapvetően változatlan tartalom ellenére ebben a versrészletben a kérdések retorikai megsokszorozása felerősíti a lírai alany önmegnyugtatását, saját maga meggyőzését a ’Nem kell szomorkodnom’ jelentéssel, miközben stiláris változatosságot teremt a mellérendelő tagmondatok szinonimitásával és a tagadó–állító–tagadó logikai minőségek váltakoztatásával.
5. Az adatok tanúsága szerint a miért? határozószói kérdő névmással az ismert kérdésalakzatok mind megszerkeszthetők: interrogatio, subiectio, dubitatio, communicatio, percontatio. Ezeket eltérő jellegük ellenére is együtt tárgyalom, mivel mindegyik típus álkérdés. Ezek közül egyes fajták jól elkülöníthetők: az interrogatio esetében mindig működik valamiféle tudati megfordítás (logikai minőség, mondatfajta vagy modalitás szerint); a subiectiót és a percontatiót a felelet megléte határolja el a többi álkérdéstől; viszont a dubitatio és a communicatio között nem könnyű éles határt vonni.
A megvizsgált nyelvi anyag alapján úgy tűnik, hogy a miért? határozószói kérdő névmással alkotott kérdések ellenállnak a további tipizálásnak. Mivel magyarázható ez? Egyrészt a miért?-es szókapcsolatok sokszor megszabják a szintaktikai formát: a miért nem…? mellett kijelentő vagy feltételes módú ige, a miért ne…? mellett feltételes vagy felszólító módú ige áll. Ezzel ezek a formák az implikált jelentést is előrevetítik: a miért nem…?-mel alkotott mondat állító felszólítást, megállapítást vagy óhajtást foglal magában, a miért ne…?-vel szerkesztett viszont megállapítást, esetleg felszólítást. A tagadószó nélküli miért? határozószói kérdő névmásos mondat tagadással, tiltással, illetve felkiáltással és felszólítással, a feltételes módú igés pedig megállapítással egyenértékű. Ezek a szabályszerűségek a tudatban végbemenő szemantikai, logikai, pragmatikai átváltásokat viszont csak általánosságban jelzik.
Másrészt alapjában véve lehetséges ugyan a retorikai szakirodalom által elkülönített alakzattípusokba besorolás, de a kérdések poliszém volta, a kérdésalakzatok érintkezése, határesetei, a kérdésekben bennfoglalt nyelvi cselekvések gazdagsága miatt nem mindig lehet tiszta kategóriákat alkotni. Nemegyszer egyes miért?-tel szerkesztett mondatokban azért nem állapítható meg egyértelműen a kérdésalakzat típusa, mert a különböző fajták szétválaszthatatlanul összefonódnak benne, mint ahogy sajátos módon tiltással és értékelő állítással egyaránt ekvivalens Ady kérdése: Miért próbál kép vagy szobor / Lelkemből kilopni téged? (’Ne próbáljon kilopni téged lelkemből kép vagy szobor!’ ’Nem próbálhat kilopni téged lelkemből kép vagy szobor.’; A te melegséged) . Petőfi kérdése is poliszém jelentésű A nép című versében, hiszen felszólítással és megállapítással is megfeleltethető: Miért hullatja verítékét? (’Ne hullassa verítékét!’ ’Nem kellene hullatni verítékét.’) Vagyis gyakran beszélhetünk komplex funkciójú kérdésekről.
170
A miért kell …? szókapcsolat a szükségességet kérdőjelezi meg communicatióként: (Ksz.) Miért kell embereket életfogytiglani együttélésre ítélni? Miért kell tulajdonképpen az embernek meghalnia? Én nem értem, miért kell mindent összeszemetelni? De mivel ’nem kellene’ értelmezésben fejeződik ki a rosszallás (amely a dolgok kívánatos voltára finomítja a közlést), éppen ezért interrogatióként is felfogható a kontextus függvényében.
A mért pont …? szókapcsolat egyrészt kételkedésnek nyit utat, mintha a beszédtárstól várnánk választ, másrészt interrogatio, sőt valódi kérdésként is értelmezhető: (Ksz.) Mért pont a kutyákra utaznak? Mért pont az ember lenne kivétel? Miért pont én? Kérdem én, mért pont hármat? [mozgólépcsőt] Mivel ezek a Közhelyszótárban szereplő adatok, egyértelmű típusba sorolásuk nem lehetséges, funkciójuk a szövegkörnyezettől függ.
Tehát a szokásos kérdésalakzatok szerint nehéz a csoportosítás, mert szinte annyi fajta különíthető el, ahány konkrét kérdés. Azért van ez, mert ugyanaz a forma alkalmas lehet a legkülönbözőbb beszédszándékok megvalósítására, például a miért nem…?-es kérdésekben: parancsra, vádolásra, szemrehányásra, de felszólítás enyhítésére és óhajtásra is. A miért? + feltételes mód hol felszólítással, hol kijelentéssel feleltethető meg (Miért lőjünk ágyúval verébre? Miért büntetne?). Stiláris sokszínűségüket viszont éppen ez eredményezi: hogy ugyanaz a retorikai kérdés több kommunikatív illokúciós aktust rejthet magában: Miért nem jönnek? ’Jöhetnének már.’
’Jöjjenek már!’ ’Bárcsak jönnének már!’ vagy a Miért nem tűnsz el? kérdés lehet információt tudakoló szlenges forma fiatalok közt, de bizalmas stílusban cselekvés kérése, unszolás is: ’Menj el!’ értelemben. Nyilván ez abból fakad, hogy ugyanaz a miért?-tel szerkesztett kérdő mondat más és más pragmatikai szerepet: nyelvi cselekvést hordoz nyilatkozatként.
A fordítottja is igaz: nemegyszer ugyanaz az implikáció bújik meg a különböző nyelvi formák mögött:
Megcsináljátok végre? Nem csináljátok meg végre? Megcsinálnátok végre? Nem csinálnátok meg végre?
’Csináljátok meg!’
Nemcsak az álkérdések különféle nyelvi cselekvéseket megvalósító típusai nem válnak szét egyértelműen, hanem néha még az információt kérő kérdésektől sem határolhatók el élesen. Hogy a beszédhelyzetből is kettős értelem adódhat: a miért?-tel szerkesztett kérdő mondat lehet okra kérdező valódi kérdés és ugyanakkor állítást megfogalmazó álkérdés is ’Lehet.’ jelentésben, jól kitűnik Mikszáth egyik karcolatának, Az utolsó földesasszony címűnek a párbeszédéből:
– Tudnék egyet, aki nagyon beválnék… de azt nem lehet.
– Miért ne lehetne? – vágtak közbe.
– Mert nagy akadálya van.
Károly Sándor szerint is jellegzetesen kettős arculatúak a kérdésalakzatok, mert a funkcióváltáson átesett kérdő mondatok „habár valóságosan nem is, formailag mégis feleletadásra szólítják fel a hallgatót: a kérdő mondatnak itt nincs meg a kérdő -ko mmunikatív szerepe, de megtartotta kérdő -emo cio nális szerepét, a kérdés felhívó jellege a hallgató aktvitását jobban felkelti, a hallgató mintegy átéli azt, hogy feleletet ad” (1964: 86).
Mindazok a stílusszintek és szövegtípusok élnek a miért?-es kérdésalakzatokkal – építve kettős arculatukra és sokféle stilisztikai-retorikai-pragmatikai szerepükre –, amelyek hatásra törnek: így a szépirodalom (Rácz 1961: 228), a reklám, a tudományos előadás vagy értekezés, illetve a publicisztika (Rácz 1961: 228, Pusztai 1964: 195), de a mindennapokban is gyakran használjuk mint konvencionális hatáskeltő eszközt a különböző nyelvi cselekvések érzékeltetésére.
Forrás
ÉrtSz. = A magyar nyelv értelmező szótára I–VII. Akadémiai Kiadó. Budapest.
ÉKsz. Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó. Budapest..
Ksz. = Hernádi Miklós 2001. Közhelyszótár. Aranyhal Könyvkiadó. Budapest.
Kardos Tamás–Szűts László [é.n.] Diáksóder. Hogyan beszél a mai ifjúság? Ciceró Kiadó. Budapest.
Irodalom
171
Burton, Gideon O. 1996–1998. A retorika erdeje (Silva Rhetoricae). http://humanities.byu.edu/rhetoric/silva.htm
Ervin-Tripp, Susan 1988. [1976.] A direktívumok szerkezete az amerikai angolban. In: Pléh Csaba–Síklaki István–Terestyéni Tamás (szerk.): Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Tankönyvkiadó. Budapest. I, 77–123.
Fontanier 1977. [1818.] Les figures du discours. Champs Flammarion. Paris.
Károly Sándor 1962. A mondatfajták. In: Tompa József (szerk.): A mai magyar nyelv rendszere. Leíró nyelvtan. Akadémiai Kiadó. Budapest. II, 23–55.
Károly Sándor 1964. A mondatfajták vizsgálata a funkció és a forma szempontjából. Nyelvtudományi Közlemények 66: 67–88.
Kocsány Piroska 1997. A retorikus kérdés. In: Péntek János (szerk.): Szöveg és stílus. Editura Presa Universitară Clujeană. Cluj-Napoca. 250–258.
Kocsány Piroska 2001. A retorikus kérdések egy lehetséges tipológiája. In: Szathmári István (szerk.): Az alakzatok világa. 2.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 7–19.
Lausberg, Heinrich 1960. Handbuch der literarischen Rhetorik. Max Hueber. München.
Meibauer, Jörg 1986. Rhetorische Fragen. Niemeyer. Tübingen.
Nemes Nagy Ágnes 1976. Babits Mihály: Esti kérdés. In: Gábor Emil (vál.): Irodalmi alkotások elemzése. Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. 250–256.
Pusztai Ferenc 1964. A stílusfaji meghatározás formai kérdései a publicisztikában. Magyar Nyelv 191–199.
Quintilianus 1959. [94–95.] Institutio oratoria. (L. Rademacher) Teubner. Leipzig.
Rácz Endre 1961. Az egyszerű mondat vizsgálata I. rész. In: Deme László–Köves Béla (szerk.): Magyar nyelvhelyesség.
Tankönyvkiadó. Budapest. 225–259.
Rácz Endre 1980. Nyelvművelő kézikönyv. [Szócikk: I, 1145–1148] Akadémiai Kiadó. Budapest.
Schegloff, Emanuel A. 1988. [1984.] A beszélgetés néhány kérdéséről és kétértelműségéről. In: Pléh Csaba–Síklaki István–
Terestyéni Tamás (szerk.): Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Tankönyvkiadó. Budapest. II, 60–85.
J. Soltész Katalin 1965. Babits Mihály költői nyelve. Akadémiai Kiadó. Budapest.
Szabó G. Zoltán–Szörényi László 1988. Kis magyar retorika. Tankönyvkiadó. Budapest.
172
TOLCSVAI NAGY GÁBOR