AZ ISMÉTLÉS MINT STILÁRIS ESZKÖZ CSOÓRI SÁNDOR KÖLTÉSZETÉBEN Csoóri Sándor: Kezemben zöld ág
I. Elméleti megközelítés, az elemzendő kötet kiválasztása
Az ELTE Stíluskutató csoportjának tanulmánykötetei és egyéb elméleti források (l. irodalomjegyzék), valamint a Tinta Könyvkiadó (2001) jóvoltából megjelentetett A metafora grammatikája és stilisztikája című miskolci konferencia anyagának felhasználásával az ismétlés mint szövegszervező erő és stiláris eszköz vizsgálata kulcsfontosságú kérdésként kristályosodott ki az alakzatkutatásban napjaink, a 21. század költőinek életművében is.
Választásom – a személyes indíttatáson és forrásokon túl – így esett Csoóri Sándor: Kezemben zöld ág (1985) című kötetére, amely a Várakozás a tavaszban című versgyűjtemény után két év termését mutatta be.
Mivel Kiss Ferenc monografikus kéziratát 1983-ban lezárta, így ezek az újabb kötetek már nem kerülhettek bele elemzésébe. Igen sok értékes adatot köszönhetek azonban a költőtársaknak, irodalomtörténészeknek, mindenekelőtt Tornai Józsefnek és Görömbei Andrásnak. Csoóri Sándorról sokan és sokféle írást, kritikát, reflexiót jelentettek meg, olyanokat is, amelyek erős érzelmi megnyilvánulásokat tükröztek. Görömbei András A szavak értelme (1996) című tanulmánykötetében több írást is szentelt a Csoóri-jelenségnek (Vonások Csoóri Sándor portréjához; Kiss Ferenc tanulmányai Csoóri Sándorról; Tenger és diólevél. Csoóri Sándor esszéi), hiszen „érdeklődése átfogja az egyetemes magyar irodalmat: éppolyan bensőségesen kutatja a nemzetiségi vagy nyugati magyar írók műveit, mint az itthoniakat”. Ugyancsak fontos forrás a Szakolczay Lajos által összeállított (1961–1994) Csoóri összegyűjtött esszéinek, naplóinak, beszédeinek két hatalmas terjedelmű kötete a Püski Kiadó megbízásából (Tenger és diólevél.
1995).
Csoóri Sándor nyugtalan, kísérletező, önmagával is elégedetlen, de megújulni képes ember és költő. Igazi művész, a szellemi őskíváncsiság és bátorság példája. S a leglehetetlenebb és legreménytelenebb helyzetekben is a zöld ág, a remény hordozója és az életigenlés őszinte hirdetője és élvezője. Esendő ember, tele gyöngeségekkel, tele önbizalommal, s olykor a kudarcokból és veszélyekből kimenekülve-felismerve azt az alapigazságot: „reális önismeret nélkül sem az egyén, sem a közösség nem élhet emberhez méltó életet” (i. m. 451). Emiatt áll mindmáig a viták kereszttüzében, de kötetei tanúsága szerint vitázik önmagával is.
A) Csoóri versek, mint a változás lenyomatai: túlélés és túllépés, a 20. századból a 21. századba érkezés.
Az ismétlés, mint szövegszervező erő a költészetben, a zenében, a táncban, a ritmusképzésben ősidők óta meghatározó tényező. A legelemibb, legegyszerűbb képletek, formák szimpla, variációs vagy halmozottan ismétlődő előfordulása a legarchaikusabb és a legmodernebb művészeti alkotásoknak egyaránt sajátos alakzatrendszerét alkotja. Az eposzoknak, a népdaloknak, a balladáknak vagy a népmeséknek, a hősénekeknek kötelező kohéziós szervező erejét a változáson és a változatosságon nyugvó ismétlődésrendszere biztosítja és szabályozza. Csoóri Sándor Kezemben zöld ág című kötetére (1985) az alakzatosság szempontját rávetítve, a természethez közeli, a természetességet, valami ősi élet-halál szívritmuslüktetést vélünk átdobogni.
B) Az irodalmi műalkotás R. Ingarden-féle ma már klasszikusnak számító, Markiewicz által kiegészített modellje alapján, amely a hangzásegységek, a jelentésegységek, az ábrázolt tárgyiasságok és az ezekben manifesztálódó ún.
sematizált szemléletességek (Ingarden 1931/1977) rétegeit jelenti, a Csoóri versek ismétlésrendszere fölfejthető. Ha a Szabó Zoltán által tárgyalt stílustörténeti keretbe ágyazva próbáljuk elhelyezni a Csoóri-költészetet, akkor azt a népi ihletettségű, természethez kötődő, jellegzetesen 20. századi tárgyias-intellektuális, leginkább Nagy László-i vonulatához kapcsolhatjuk. „A tárgyias-intellektuális stílus szervező elve a szerkesztettség, – az alkotás az értelmes rendhez igazodik, és hogy fegyelmezett rendezettség és igényes kifejezési mód jellemző rá.” József Attila szavaival
84
élve: „a stílus az írásnak csak a taktikája, a stratégiája a szerkezet.” (ÖPM. III, 223; idézi Szabó Z. Metaforák stílustörténeti megközelítésben 258.)
Csoóri A kezemben zöld ág kötetében legtöbbet a halállal dacol, törekvése minden időben „túlélni magát az életet is!” Ez a tudatosság hatja át az egész kötetet, a remény színe, a zöld ismétlődése már a kiemelt verscímmel is erre utal. Az ezredvéghez közeledett, a halállal, elmúlással mind gyakrabban szembenézni kényszerülő Csoóri verseit mégis áthatja a természet megújulásából nyert életerő, életigenlés, a tavasz várása a tél után:
„De érzem s tudom: rámtalál majd a szél, hajammal elszalad s holtak kezét érintve visszatér újra.
S ez az érintés élni kényszerít engem minden időkben, mint titkos megbízatás a gyöngéd vértanúkat.”
(Mint titkos megbízatás)
„A halállal szemben is rézbaltás szegénylegény”, vár, ha kell, még újra kitavaszodik.
(Mint a testőrök; Várok, ha kell)
„Megjött a tavasz, újra megjött.”
(Mint ágbogos páfrányokét)
„A mélyhűtött lélek egyszer még fölengedhet, fölcsöngetik majd lármás tavaszi vizek.”
(Vermeld el magad)
„rátok szakad, hogy se újság, se isten nem juthat át a havon tavaszig.
De én átjutok! Át, át az időn is!”
„Szakadhat nagy hó: tonnás égi férc, beállítok hozzátok éjszakáig:
faparazsatok fénye a hóra kivilágít.”
(A faparázs a hóra kivilágít)
A természet ritmusa, az évszakok váltakozása adja a kötet alapvető keretét, legfőbb komplex alakzatait, képi világát, amely a legelemibb rétegtől, a hangzási szinttől a legintellektuálisabb szintig mutató átfogó jelrendszerig, a szemiotikai szintig (Th. A. Sebeok, U. Eco modelljei) áthatja Csoóri költészetét. A szövegszervező erő mellé felzárkózik a stílusteremtő ismétlésrendszer alakzatokba rendeződése, a jellegzetes Csoóri-hang, a bartóki „csak tiszta forrásból” táplálkozás igénye és megvalósulása.
C) A komplexitás megléte Csoóri költészetének és szemléletének ugyancsak elengedhetetlen velejárója. Nem kerülhetjük meg a hazai irodalomelmélet egyik legismertebb modelljét: Hankiss Elemér éppen a Csoóri-kötettel egy időben megjelentetett négy réteget vizsgáló komplex elképzelését az irodalmi műre vonatkoztatva (1985: 251–256;
266–277). Ezt a modellt is alkalmazhatnánk, s részben alkalmazzák is a szépirodalmi művek elemzésekor. Így vizsgálhatjuk: 1. a nyelvi összefüggések szintjét; 2. a valóságmozzanatok és jelentések szintjét; 3. az értékmozzanatok szintjét; 4. a kompozíciós összefüggések szintjét. A rétegek sorrendje még Hankissnál sem állandó, s a gyakorlatban, az elemzéshez olykor érdemes a kompozíciós szintek összefüggései felől haladni az értelmezésben a nyelvi szintek irányába, más esetben, amikor a szöveg másfajta eljárást kíván meg beépített, szervesült, sőt olykor kristályosodott, zárványosult kódjaival – érdemes a hangzási szint ismétlődésrendszerét kiindulásként tekinteni.
D) Igen érdekesen alkalmazható lenne egy jellegzetesen 20. századi elméleti modell, a multimédiális megközelítés összekapcsolása a szemiotikai-stiláris elemzéssel (amelyet Petőfi S. János nyomán (1990; 1991) egy
85
négy- vagy inkább hatszintű vehiculum – vehiculum – imago, formatio, sensus, relatum és ennek mentális képe, a relatum-imago „olaszosított” terminus technikusai jelölnek).
E) Kemény Gábor az irodalmi mű formai komponensét (l. fent formatio) a görög terminológiára alapozva határozta meg, megkülönböztetve egy ún. belső és egy (ehhez képest) külső formát (1993: 126–127). A belső forma ősforrása eszerint Arisztotelész „eidosz en té pszükhé”-je, vagyis az emberi lélekben élő, megvalósulásra törekvő eszme, később Plótinosznál a művész víziója, de a későbbi évszázadokban pl. Goethe művészetfelfogásában is megfogalmazódik a belső forma megkülönböztetése. Erre Szerdahelyi István Irodalomelméleti enciklopédiája is rámutat (1995: 254).
F) Szathmári István (1995) a stíluselemzés tárgyaként „a külső forma, benne a stilisztikai eszközök” vizsgálatát jelöli meg, míg a belső formához a következő tényezőket sorolja: téma, szerkezet, jellemzés, cselekmény, vershelyzet stb. A külső forma Szabó Zoltán stílustörténész szerint a stílust alkotó, alakító „díszítmények” rétegét jelenti (pl. a szecesszió jellegzetes díszítő elemei egy Csáth-novellában), három rétegű modelljében 1. a tartalom (pl.
a halál tudata, érzete, közelsége a Csoóri-versben), 2. a közeg (amely a tartalmat megjeleníti pl. a hó, havas, hideg táj), végül 3. a stílus (pl. a Csoóri-vers képei „Kezemben zöld ág”, „homály-csomók a varjak” (November emlékei).
[Szabó Z. (1988); (1999).]
II. Makroelemzés
Mivel „a verses költői megnyilatkozások a megismerési folyamatok új élményt nyújtó, érzékenységet finomító, emocionális résztvevői, amelyeket eredményesen vizsgálni csak verses voltukra tekintettel lehet – vallotta Mózes Huba –, nem nehéz belátni, hogy […az] alakzattani kategóriák újragondolásra szorulnak” (A metafora grammatikája és stilisztikája 2001: 188). Amikor Csoóri Sándor Kezemben zöld ág című verseskötetében az ismétlés rendszerszerűségének feltárását végezzük, tekintettel kell lennünk a fenti megállapításra, és nem mellőzhetjük azt az alapvető szempontot, hogy a vers a hangoztatás, a megszólaltatás révén nyeri el végső formáját, értelmét. A költő stílussajátosságai valójában és teljes mélységében csak így fejthetők fel igazán. A hangzásszerkezeti és archetipikus, szemiotikai (jel)rendszerszerűség ebben az esetben kiemelkedő fontossággal bír az elemzésben, amely a kompozícióban is testet öltve sugározza, közvetíti át a tartalmi elemeket, amelyek a Csoóri-vers sajátos stílusát adják. Az ismétlést ezért tekinthetjük szövegszervező erőnek és stiláris eszköznek Csoóri Sándor költészetében, amelynek szép példája a Kezemben zöld ág (1985) kötet egységét biztosító rendszerszerűség, az ismétlődés alakzatba rendeződése.
A kötet öt, csaknem azonos versszámú ciklusból épül fel (15, 11, 12, 10, 11). Talán az indítás a legtelítettebb, ez tartalmazza a címadó verset is.
A legszemélyesebb halálélmény, a szerelem, a szeretett nő, asszony elvesztésének fájdalma és hiányának tudatosulási, érzelmi letisztulási folyamatának lenyomatai, emlékképei tördelődnek a verssorokba az első két ciklusban, hogy a III. ciklusban Nagy László és Huszárik Zoltán alakját megidézve újra csak a halál és a túlélés küzdelme bontakozzék ki a drámai erejű sorokból.
Ami az egész köteten szinte makacsul végigvonul, az a hidegséggel, az elmúlással, a halállal asszociálható hóesés motívuma, amelyet ellenpontoz a zöld szín állandó felbukkanása, a remény és a tavasz, a megújulás, újjáéledés stiláris eszközeként. Az I–V. ciklus verscímekkel jelölve:
I. Titkokat súg a hó, Én már megadtam volna magamat, Igaz mese, rólad, Kezemben zöld ág, Vékony, fekete csík, Eljársz utánam, Földi történet N. I. emlékére
II. Mint ágbogas páfrányokét, Cserebogár, Májusi végrendelet
III. Nagy László megidézése, Állok dermedten, Várok, ha kell, Legenda (Huszárik Zol- tán halálára), A faparázs a hóra kivilágít
IV. Vermeld el magad, Orromban a fagyos por szaga
V. Hetedik napja, Nyári este, Emlékeim, gyönyörű, sárga lángok, Vallomás a Városhoz.
Az öt ciklusból álló kis kötet minden darabját áthatja a fájdalom, a vágyakozás egy elmúlt, eltűnt világ, kapcsolatok iránt. Belejátszik a közvetlen, személyes veszteségek okozta reménytelenség érzése a világot járó férfi magánya is. A világ kitágult és be is szűkült a költő számára. Bár bejárhatta Kubát, Amerikát, Grúziát, sőt az északi országokat, így Finnországot is (Szemközt a világ nagy útjairól; Grúz cserépdarabok; Verődöm, vonszolódom;
Korahajnali sorok; Levél Rotterdamból; Tapsok és lámpák fényporában; Világot járó hideglelés; Véred ha
86
kiserkenne; Idegenben; Hetedik napja; Vallomás a Városhoz), mégis idegennek, magányosnak érezte magát mindenütt, visszavágyott, mint a tékozló fiú oda, ahonnan elindult.
„A tiéd vagyok, város? Vagy csak a / foglyod vagyok?
Gyakran elhagylak, megtagadlak és visszasóvárgok oda, ahol a tüzek úgy feküsznek le
most is a földre,
mint kimerült, igás állatok,
s a kertben sündisznó jár, az ősvilág bizalmasa”
(Vallomás a Városhoz)
„Itt a dombok között még fával fűtenek,
E múltszázadi tájban sűrűbben gondolok rád s magamra is.
Itt minden közelebb van: a falevél, a bőröd”
(Közel az éghez)
„Itt rekedtem megint a patkós völgyben.
Körülsáncolt a hó s nem látok embert napok óta.”
De én átjutok! Át, át az időn is!
Szakadhat nagy hó: tonnás égi férc, beállítok hozzátok éjszakáig:
faparazsatok fénye a hóra kivilágít.”
(A faparázs a hóra kivilágít)
A Kezemben zöld ág (1985) kötet teljességéből, fő motívumainak ismétlődésrendszeréből makroszinten a következő ellentéteken alapuló körforgás rajzolódott ki:
87 (Én már megadtam volna magamat)
(A kötet záróverse: Vallomás a Városhoz; a városhoz, melyhez harminc éve kötődött a költő, amelynek olykor foglyaként érzi magát, mégis befogadta.)
„Fehér hártyáimon ott remegsz izgatóan,
mint vacogó dobokon a borsószemek. Füst nyel el? Földrengés? Futó tűzrózsák burjánzása? Ha elárullak is, veled veszek.”
Az apokaliptikus képek és kérdések ismétlő, dobokat idéző sorjázása Csoóri válságát is jelzik, de sorsát és átváltozását tudatosító művészként, a 21. század megélésére felelősséggel teljes készenlétben állását is kinyilatkoztatják a vallomás „veled veszek” kijózanító próféciái.
III. Mikroelemzés
A Kezemben zöld ág kötet ismétlődésrendszerének tüzetes mikroelemzéséből, ha a spirális körforgásba helyezzük a stiláris tényezőket, akkor Csoóri kulcsszavai egyértelműen kilökődnek a centripetális és centrifugális örökmozgásban. Ez a mozgás, mely a természethez igazodó, de váratlan robbanásoktól sem mentes változásokat jósol, leginkább a lexikális szinten és a szintaktikai szinten ragadhatók meg, itt számszerűsíthetők is. A mutatók mikroszinten a következők:
kulcsszavak: zöld (méregzöld) hó és változatai fehér polipok – (hóesés, hóolvadás, hó-száj
21 zöldszemű havas, tél 17 falak
zöldhályogos ablak I II 2 Össz. 30 halál, holtak, fekete
tavasz nyár halálfejes Össz. 36
11 16 május 4 Össz. 31 város erdő
7 11
88
Egyéb, erőt, életet sugárzó színelőfordulások: vörös, sárga, arany, kék, meggypiros, korall, narancsfény, szivárványos, fehér.
(Egy „szecessziós édenkert” [Legenda, Huszárik Z. halálára] színei is fölrakódnak a palettára. Vö. Szindbád és egyéb Huszárik-filmek szín- és formavilágával.) (A Szindbád-film forgatókönyvét Tornai József írta Krúdy novellafűzére alapján.)
Összegzés
A számszerű és a negatív–pozitív töltés összesítéséről a Kezemben zöld ág kötetről alkotott megállapításaink helyénvalónak tűnnek. A halál és az asszociációs mezejét alkotó szavak előfordulási aránya, bár igen számottevő és szinte minden versben megtalálható, mégis a pozitív, az életet igenlő, a megújulást, változást sejtető és igénylő kifejezések körének számszerű mutatója valamiféle egyensúly irányába mutat a Csoóri-kötet egészét tekintve.
Megerősítik ezt zöld, sőt a fehér és egyéb színnév-előfordulások nem negatív jelentéskörben való előfordulásai.
Csoóri Sándor 1985-ben publikált Kezemben zöld ág című kötete költői pályája szempontjából is előrehaladást jelentett, bár útkeresést, válságot is mutat. Érzékelteti a személyes tragédiákat, a társak elvesztésének a fájdalmát, a halál túlzott közelségét. Mégis, a kötet egésze már borítójának, szerkesztésének egyszerűsége folytán is (Orosz János munkája), színeinek a magyarság domináns piros-zöld, feketén áthatoló, a gyászt megtörő spirális vonalával az élet lüktetését, a vér áramlását, keringését érzékelteti.
A versek, bár a kötet nem tekinthető egyenletes színvonalúnak, Csoóri és kortársai, olvasói, mai értelmezői számára őszinteségükkel, egyszerűségükkel kapják meg hitelességüket. Az ismétlések itt nem a játékosság stiláris eszköztárát képezik, hanem egy, a nemzete, országa és a magyarság sorsáért felelősen gondolkodó, esendő ember portréjához járulnak hozzá. Olyan költő áll előttünk a 80-as évek derekán, aki kész volt áldozatot vállalni és hozni a magyarsághoz tartozásáért, bízva jövőjében. A 21. század költői között volt és van helye, és küldetése ezen a planétán.
Irodalom Görömbei András 1996. A szavak értelme. Püski Kiadó. Bp.
Hankiss Elemér 1969. A népdaltól az abszurd drámáig. Magvető Kiadó. Bp.
Hankiss Elemér 1985. Az irodalmi mű mint komplex modell. Magvető Kiadó. Bp.
Horváth Iván – Veres András (szerk.) 1980. Ismétlődés a művészetben. Tanulmányok. Akadémiai Kiadó. Bp.
Ingarden, Roman 1977. Az irodalmi műalkotás. Ford. Bonyhai Gábor. Gondolat Kiadó. Bp.
Kemény Gábor 1999. A nyelvi kép mint szövegszervező tényező a 20. század első felének magyar szépprózájában. In: A metafora grammatikája és stilisztikája. 2001. Szerk. Kemény Gábor. Tinta Könyvkiadó. Bp. 140–152.
Kincses Kovács Éva 1991. R. Ingarden irodalomelemző módszere és hazai fogadtatása. Annales Universitatis Miskolciensis Tomus I. MBE
Kincses Kovács Éva 1995. Szépirodalmi szövegek hanglejtésvizsgálata. Kézirat MTA. Bp.
Kincses Kovács Éva 1998. Szövegfajták (Csáth–Kassák–Örkény) In: Stilisztika és gyakorlat. Szerk. Szathmári István. 214–232.
Kincses Kovács Éva 2000. Bábeli jelek. In: Jogos jelek – jeles jogok. Szerk. Voigt Vilmos – Balázs Géza. Szemiotikai Társaság.
Bp.
Kiss Ferenc 1990. Csoóri Sándor. Magvető Kiadó. Bp.
Mózes Huba 2001. Az álarc mint metafora a verstanban. In: A metafora grammatikája és stilisztikája. Szerk. Kemény Gábor.
Tinta Könyvkiadó. Bp. 188–191.
Petőfi S. János 1990. Szöveg, szövegtan, műelemzés. Textológiai tanulmányok. Országos Pedagógiai Intézet. Bp.
Petőfi S. János 1991. A humán kommunikáció szemiotikai elmélete felé. Gold Press. Szeged.
Szabó Zoltán 1998. A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. Corvina – MTA Nyelvtudományi Intézet. Bp.
Szathmári István 1995. Három fejezet a magyar költő stílus történetéből. Akadémiai Kiadó. Bp.
Szathmári István szerk. 1996. Hol tart ma a stilisztika? Nemzeti Tankönyvkiadó. Bp. (Gáspári L. Egy új retorika – és stíluselmélet vázlata)
Szerdahelyi István 1995. Irodalomelméleti enciklopédia. Eötvös József Könyvkiadó. Bp.
Tornai József 2001. Miért sírnak a metaforák? Ister. Bp. Versek és versmagyarázatok.
89
Világirodalmi lexikon 1970. I. Szerk. Király István–Szerdahelyi István. Akadémiai Kiadó. Bp.
90 KOCSÁNY PIROSKA