A retoricitástól a költői retoricitás felé

A költői nyelv retoricitásának megközelítésében is kiindulhatunk a hagyományos meggyőzésre törekvésből; igaz, értelmeznünk kell, milyen természetű meggyőzésről is van szó. A mai narratológiai kutatásokban a stílus, az idő- és térszerkezetek, a beszédhelyzet, a nézőpont poétikai összefüggései szerepelnek a leggyakrabban.

A továbbiakban a metrika-ritmika, a fonika, a zeneiség néhány jellemzőjére utalunk. Az itt említett (és itt nem említett) eszközök együttesei teszik érvényessé azt a szemantikai törvényszerűséget, hogy a költői alkotás esetében a másik szöveg az értelmező (Peirce-re hivatkozva Riffaterre 1980: 88–89.); Saussure nyomán írja Starobinski (a

123

szürrealistákkal egyetértésben), hogy a szavak mögött is szavak vannak. Ricoeur pedig a vers létrehozásának szemantikai folyamatáról ezt a kijelentést teszi: „A költészetnek, azaz a költemény létrehozásának megfelelő eljárás abban áll, hogy olyan jelentés teremtődik meg, amely föltartóztatja a referenciát.” (1975: 280.)

A vers hanghatása közvetlen hangzásokon alapszik. Fónagy Iván úgy elemzi ezt a megalapozottságot, hogy a versekben a hangok kétszeresen szerepelnek: mint jelelemek, szavakat, mondatokat alkotnak; közvetlenül azonban érzékeltethetik a még elemzetlen valóságot. A verbális polifónia másik alapvető formája a szöveg zenei megszerkesztése és a zenei szerkezetek felhasználása tudattartalmak közvetítésére. Jakobson így vonatkoztatja a közvetlen hangoztatás kifejező értékét a tartalmi komponensekre: „Words similar in sound are drawn together in meaning.” (Idézi Fónagy 1999: 32.) A hangzás zeneisége önmagában is kutatások tárgya. Jiménez aforizmája szerint: „Cantar es contar una melodia” – azaz: ’Énekelni: elmesélni egy dallamot.’ A költemények zeneiségének vannak fokozatai: „A költői nyelv zenéje nem a tartalomtól független valami, (…) zenei az olyan költemény, amelynek szavai másodlagos jelentést hordozó zenei struktúrát alkotnak.” (Eliot 1961: 32.) A ’poésie pure’ híve, Mallarmé szerint: „Mes impressions se suivent comme une symphonie.”

Az enjambement változatos funkcióit Fónagy Iván (1999) igen meggyőzően szemlélteti. A metrikai-ritmikai eszközök kifejező szerepe – Rigó Béla szíves közlése alapján – az egyik legismertebb Weöres-szövegben hozott sajátos értelmezést. Óvodások és kisiskolások a „Bóbita / Bóbita / táncol” osztásait és hangsúlyait követve megállapították, hogy a tündér neve Szárnyati, a malac neve Géza. (*Szárnyati / Géza / malacra e. h. „szárnyat igéz a malacra”.) Hegel utalása mutatja, hogy a jelenség elvileg általánosítható: „A ’vershangsúly’, az ’iktus’ állhat olyan szótagokon, amelyek különben nem hangsúlyosak, s mivel sajátos szófajértékük miatt mégis hangsúlyozást kívánnak meg, mintegy olyan lökést idézhetnek elő a versritmussal szemben, amely új, sajátos életet ad az egésznek.” (Hegel 1980, III: 3: 230. – idézi Fónagy 1999: 102.) Az angol verszárlatokat feldolgozó B. H. Smith írja:

„A befejezést elsősorban a szerkezet, a metrum hirtelen módosulása jelzi az angol lírában.” (1968.) Gondoljunk arra, hogy a Shakespeare-szonett zárását a rímelés megváltozása, a páros rím jelzi.

A költői retoricitás kategóriája a benne szereplő két alapfogalmat: a költőiséget és a retorizáltságot (retorikusságot) egyesíti. Jellemzőit koronként és irányzatonként tekintettük át. Az irodalmi szöveg vizsgálatában alapozhatunk a poétikainak és a retorikainak összhangjára, egyenrangúságára vagy hierarchiájára, a tényezők aktuálisan érvényes/ülő/íthető szerepére.

Irodalom

A stílus diszkurzív elmélete. Helikon, 1995/3. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Tolcsvai Nagy Gábor.

Balázs János 1980. Magyar deákság. Magvető Kiadó, Budapest.

Bata Imre 1979. Weöres Sándor közelében. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Békési Imre 1986. A gondolkodás grammatikája. Tankönyvkiadó, Budapest.

Békési Imre 1993. Jelentésszerkezetek interpretációs megközelítése. PSzM Programiroda, JGYTF Kiadó, Szeged.

Békési Imre 2001. Osztatlan filológia. Tiszatáj, Szeged.

Bencze Lóránt 1996. Mikor miért kinek hogyan 1/ I-II. Corvinus Kiadó, Zsámbék.

Bencze Lóránt – Aczél Petra 2001. Mikor miért kinek hogyan 2. Corvinus Kiadó, Zsámbék.

Benkes Zsuzsa – Nagy L. János – Petőfi S. János 1996. Szövegtani kaleidoszkóp I. Antológia.

Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Benkes Zsuzsa – Petőfi S. János 1992. Elkallódni megkerülni. OTTV, Veszprém.

Bókay Antal 1997. Irodalomtudomány a modern és posztmodern korban. Osiris, Budapest.

Cohen, Jean 1966. Structure du langage poétique. Paris.

Csúri Károly 1980. Két ismétlés-típus irodalomelméleti státusáról. In: Ismétlődés a művészetben. Akadémiai Kiadó, Budapest.

309–333.

de Man, Paul 1979. Allegories of Reading. Yale University Press, New Haven.

Domokos Mátyás 2002. A porlepte énekes.Nap Kiadó, Budapest.

Eco, Umberto 1968. La struttura assente. Bompiani, Milano.

Eliot, T. S. 1961. The music of poetry. Routledge and Kegan, London.

Eliot, T. S. 1967. Hagyomány és egyéniség. Gondolat Kiadó, Budapest.

Fónagy Iván 1989.² A költői nyelv hangtanából. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Fónagy Iván 1990. Gondolatalakzatok, szövegszerkezet, gondolkodási formák. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest.

124 Fónagy Iván 1992. A költői kutatásról. Szemiotikai Szövegtan 5. 77–117.

Fónagy Iván 1999. A költői nyelvről. Corvina, Budapest.

Fónagy Iván. Nyelvek a nyelvben. Általános Nyelvészeti Tanulmányok 12. 61–105.

Fontanier, Pierre 1968. Les figures du discours. Gallimard, Paris.

Foucault, Michel 1966. Les mots et les Choses. Gallimard, Paris.

Foucault, Michel 1977. Language, Counter, Memory and Practice. Cornell University Press, Ithaca.

Gyimesi Éva 1983. Teremtett világ. Kriterion, Bukarest.

Horváth Iván 1991. A vers. Gondolat Kiadó, Budapest.

Ismétlődés a művészetben. (Szerk. Horváth Iván és Veres András.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.

Kenyeres Zoltán 1988. Tündérsíp. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Kulcsár Szabó Ernő 1998. A megértés alakzatai. Csokonai Kiadó, Debrecen.

Odorics Ferenc 1997. Terminusok. Modern és poszt irodalomelméleti szótár. Ictus Kiadó, JATE, Szeged.

Péntek János 1988. Teremtő nyelv. Kriterion, Bukarest.

Petőfi S. János 1988. A nyelv mint interdiszciplináris kutatási objektum: szöveg. Magyar Nyelvőr 219–229.

Petőfi S. János – Benkes Zsuzsa 1999. A szöveg megközelítései. Iskolakultúra könyvek, Budapest.

Petőfi S. János – Benkes Zsuzsa 2001. A multimediális szöveg megközelítései. Iskolakultúra könyvek, Budapest.

Petőfi S. János – Békési Imre (szerk.) 1990. Szemiotikai Szövegtan 1–14. JGYTF Kiadó, Szeged.

Ricoeur, P. 1975. La métaphore vive. Seuil, Paris.

Riffaterre, M. 1978. Semiotics of Poetry. Indiana University Press, Bloomington.

Smith, B. H. 1968. Poetic closure. A study how poems and. Chicago University Press.

Starobinski, J. 1971. Les mots sous les mots. Gallimard, Paris.

Szabó G. Zoltán – Szörényi László 1988. Kis magyar retorika. Tankönyvkiadó, Budapest.

Szabó Zoltán 1982. A szövegvizsgálat új útjai. Kriterion, Bukarest.

Szabó Zoltán 1988. Szövegnyelvészet és stilisztika. Tankönyvkiadó, Budapest.

Szathmári István (szerk.) 1996. Hol tart ma a stilisztika? Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Szathmári István 1998. Stilisztika és gyakorlat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Szegedy-Maszák Mihály 1995. „Minta a szőnyegen.” A műértelmezés esélyei. Balassi Kiadó, Budapest.

Szerdahelyi István 1994. Kis magyar verstan. Akadémiai, Budapest.

Szili József (szerk.) 1992. A strukturalizmus után. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Tamás Attila 1979. Weöres Sándor. Akadémiai Kaidó, Budapest.

Thomka Beáta (szerk.) 1996–1997. Az irodalom elméletei I–V. Pécs.

Tolcsvai Nagy Gábor 1996. A magyar nyelv stilisztikája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Tolcsvai Nagy Gábor 2001. A magyar nyelv szövegtana. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Vígh Árpád 1981. Retorika és történelem. Gondolat Kiadó, Budapest.

125 N.VARGA ANDREA