A
reggeli ingázók tömege már korábban vonatra szállt és az állomás üres peronja végtelen elhagyottságba látszódott tovahúzódni. Linda leült egy padra és az előtt elnyúló fémesen csillogó négy sin páron nyugtatva szemeit próbálta összeszedni gondolatait.A telefonálás, hogy valaki másnak játszotta meg magát, libidócsökkentő élettapasztalatként hatott rá. A felfele kapaszkodó nap még messze állott pályájának tetőpontjától és a mennyei magasság még nem árasztotta el a világot a delelőn álló tűzgolyó égető sugaraival. Linda fázott, de ruháit mégis vizesre izzadta és izgalomba korbácsolt neuronjai megtagadták a lelassulást és a normális állapotba való visszatérést.
Kimerülten tűnődött, hogy nem-e keveredett bele ebbe a dologba erején jóval felül, hogy megmentsen egy fiatal férfit, aki se férje nem volt se vérszerinti rokona. Egy fojtogató előérzet, a beláthatatlan következményeknek irtóztató felismerése vett erőt rajta. A predesztináció, hogy lezuhanhat és összetörheti magát, fizikailag gyengítette el.
De úgy érezte, hogy más választása nincs, nem hagyhatja Percyt börtönben elpusztulni, az egyetlen személyt, aki valaha is, talán túlságosasan idealista módon, őszinte
érdeklődést fejezett ki iránta, az egyetlen személyt, aki igazán szerette és áhítattal csodálta, mintha vágyálmainak fenséges bálványa lenne, és akinek ártatlan szemeiben meglátta az ifjúkori odaadó szerelem szédítő mélységét és az örökkévalóságig tartó élet mindmegannyi ígéretét. Kellett, hogy vállalja a kockázatot, nem felejtkezhetett el Spencer halálos betegségéről, felelőtlen hűtlenkedéseiről, és a brutális bánásmódról és verésekről, amit el kellett szenvednie tőle. Kellett, hogy tudja Percyt maga mellett;
különben teljesen egyedül állt a világban, és ebből már elege volt, már túl sok hasonlót tapasztalt az árvaházakba és a fogadott szülőknél.
Egy szinte teljesen hangtalan elektromos vontatású motorvonat száguldott el mellette és megrázta a felsővezetéket mely sokáig reszketve a szerelvény után kísérteties aláfestő zenét szolgáltatott elhagyatottságához. Az üres peron magányossága
iszonyatosan ijesztőnek érződött, de mégsem volt ereje, hogy mozduljon.
Később megéhezett és elbotorkált a közeli Palmer’s élelmiszer áruházhoz. A csemegerésznél pulykamell szendvicset készíttetett magának salátalevelekkel és mustárral. Ahogy kijött az üzletből elhaladt néhány boldogan pletykázó Darieni háziasszony mellett, akiket elkényeztetett gyermekeik vettek körbe és elrendeltetett
122
végzetére gondolt, ami valahol halálos vírussal megfertőzött férje és gyilkossággal vádolt és börtönbe zárt szerelmese között lebegett a bizonytalanság tengerén.
–
L
inda hazahajtott Spencer BMW kocsijával. Odahaza megette a szendvicset és lassan visszanyerte lelki egyensúlyát. Ha eszelős vakmerőséggel belevágtam, fontolgatta és eljátszottam első felvonásbeli szerepemet, akkor miért ne próbálnám meg szerencsémet a második felvonásban is, az igazi veszélyt, hogy szemtől szembe találkozzam Dwight Leicester ügyvéd úrral.Előre kigondolt tervének vonalát makacsul követve következőnek Sean Dohertyt hívta fel telefonon. Második kicsöngetés után a detektív felvette a kagylót és hallhatta mély, rekedtes hangját.
— Doherty.
— Linda Shrewsbury beszél.
— Mrs. Shrewsbury, — a detektív csodával hatásos módon emlékezett a nevére.
— Miben állhatok a szolgálatára?
— Lehallgató drótot akarok viselni.
Hosszú hallgatás következett a vonal túlsó oldalán. Doherty nyilván képtelen volt felfogni, hogy miért szereltetné fel valaki magát lehallgató mikrofonokkal, ha csak a rendőrség vagy a nyomozás nem kéri fel rá. Nagyon bosszanthatta, hogy valaki bele akart kontárkodni dolgaiba, a nyomozásba, amihez semmi köze nem volt az illetőnek, mert tömör és nyers hangon kérdezte.
— Miért?
— Beszélni fogok valakivel és szükséges lenne, hogy a rendőrség hangszalagra vegye társalgásomat.
— Milyen üggyel kapcsolatban?
— A Paméla Leicester gyilkossági üggyel kapcsolatosan.
— Mi a maga szerepe ebben az ügyben? Úgy tudom, hogy az eset teljesen egyértelmű. Percy Grimsby követte el a gyilkosságot.
— Telefonon beszéltem Paméla elvált férjével és mondott néhány dolgot, amiből azt következtethetem, hogy ő fogadta fel a bérgyilkost. Ma este találkozom vele és megpróbálom beismertetni vele bűnösségét.
— Beszélgessen el vele hangrögzítő szalag nélkül és tanúskodjon a tárgyaláson.
A védelemnek jogában áll, hogy magát is beültesse a tanúk székébe.
— Nem elégséges. Ma este rendőri védelemre lesz szükségem. Éppen elegendő rossz tapasztalatom van aljas gazemberekkel, akik bármire képesek, hogy eltüntessék nyomaikat.
— Honnan lenne ez a tapasztalat?
— Árvaházakban nőttem fel. Első látásra ártatlannak látszom, de valójában a belső énem sziklaszilárd és harcedzett.
123
— Értem, — a maga előtt kiterített iratokat elmerülten nézegetve Doherty rövid szünetet tartott. A telefonáló egyelőre nem győzte meg semmiről, és bár még mindig egy kellemetlen tolakodónak tartotta, de a bejelentés felkeltette érdeklődését. Nem tudhatta igazi indítóokait és óvatos, el nem kötelezett hangon folytatta. — Jöjjön be a
kapitányságra és meglátom, hogy mit tudok tenni az érdekében. Hogyan vette rá Leicester urat, hogy feljöjjön Darienbe és találkozzon magával?
— Megkértem, hogy tegye ugyanazt a férjemmel, amit Pamélával tett.
Doherty detektívet elöntötte a pulykaméreg. A nő ravaszkodása már elérte a pimaszság határát. Nem szerette, ha amatőrök belekontárkodtak a rendőrség dolgába. Ez az orcátlan fenyegetés egy régi iskolatársa ellen szólt és komolyan kellett, hogy vegye.
Felcsattant és éles hangon utasította a telefonálót. — Most már elvárom, hogy megjelenjen és beszéljen velünk, mielőtt bármi hirtelenség elkövetésére vetemedik.
–
H
úsz perccel később Linda Doherty detektív íróasztala mellett ült. A detektív olyan szemekkel méregette, mintha keresztbe akarná lenyelni.— Maga mit akar, hogy a férjének csináljanak?
— Semmit. Csak megjátszom, mintha terveznék valamit Spencer ellen, hogy kelepcébe csaljam Mr. Leicester urat és beismertessem vele, hogy valakit pénzért felfogadott, hogy eltegye láb alól Pamélát.
— Nagyon veszélyes dolog. És mind a mellet, illegális tőrbe csalás. A bíróságon nem lehetne használni, mint evidenciát.
— Nem mondtam meg neki az igazi nevemet. Még soha nem látott és nem tudja, hogy ki vagyok.
— Alkalmi találka, és maga éppen tele van aggatva a lehallgató készülék drótjaival. — Doherty fenyegetően rázta Linda felé ujját. — De rendben, együtt fogunk magával működni. De jobb lesz, ha alaposan megfontolja, hogy miket mond ennek a férfinek, különben le kell, hogy tartóztassuk férje megölésének tervezéséért.
–
N
éhány órával később Linda visszament a rendőrségre. Le kellett vetkőznie egy szál bugyira és egy rendőrnő miniatűr mikrofont helyezett el két melle közé, mélyen bent az almák közötti hasadék alá. Linda visszavette melltartóját és a rendőrnő gondosan levezette a drótot a keskeny pánt alatt, le egészen Linda combjának belső felére szerelt leadó készülékhez. Amikor elkészültek és Linda teljesen felöltözött, visszahajtott a Black Goose étteremhez és leült a bárpultnál. Doherty követte, és detektívpartnerével együtt az étterem mögött a szomszédos gyógyszertár parkolójában leparkolták kocsijukat. Egy polgári ruhás rendőr az étkező nagyteremben foglalt helyet, egy124
asztalnál, ahonnan megfigyelés alatt tarthatta a bárt. Lindát állandóan perifériás látóterében tartotta, mialatt, mint egy rövidlátó pápaszemes borszakértő az italmenüt tanulmányozta elmélyülten.
Linda jeges kólát rendelt, alkohol nélkül, mivel még nem érte el az
alkoholfogyasztás legális korhatárát, és kacéran szemezett a csapossal mialatt várta, hogy Leicester ügyvéd úr megjelenjen. Az étterem asztalai lassan megteltek elegánsan öltözött Darieni lakosokkal és gazdagnak látszó helybeli dzsentrikkel, akik finom eleganciával udvaroltak fehérbőrű és protestáns kinézetű, és feltűnően angolszász származású rafinált nőiknek.
Röviddel nyolc után egy magas és széles vállú, határozottan disztingvált
kinézetű úriember ült le a Linda melletti bárszékre és finom hangon üdvözölte. — Hello, Rosalie, maga az?
Linda legédesebb mosolyát öltötte arcára, kinyújtotta enerváltan behajlított kacsóját, és mint valami csalogány egy jázminbokor ágán, turbékoló hangon fogadta a köszönést.
— Igen, én vagyok, Rosalie, — itt szünetet tartott, kis kólát szippantott szalmaszálán keresztül és megnedvesítette ajkait. — Dwight?
A férfi bólintott.
Dwight elegánsnak tűnt választékos ruhájában és egy igazi becsületes ember benyomását keltette magabiztos és nyugodt modorával és testtartásával. Semmi esetre sem látszott semmiféle feleséggyilkosnak. Linda gyomrában egy egész fészekre való izgatott darázs zsongott, szíve ezer ütést dobolt percenként, de megjátszotta a nyugodtat, a hidegvérűt és egy, nemtörődöm a következményekkel való hozzáállást.
— Nem gondolná, hogy jobb lenne, — kérdezte a férfit, — ha átülnénk valamelyik fülkébe? Ott zavartalanul beszélgethetnénk kettesben.
Dwight bólintott, átmentek az étkező távoli sarkába és leültek egy, a parkoló felé néző fal belső oldalán lévő bokszban álló asztalhoz. A férfi udvariasan engedte, hogy Linda válassza ki székét. A fiatal nő leült és székéről jól láthatta az álruhás detektívet, aki legfeljebb öt méter távolságra helyezkedett el tőlük.
Miután mind a ketten leültek Linda az asztalra tette kezét, türelmetlenül dobolni kezdett ujjaival, egy percig hallgatott, majd elkezdte mondani előre begyakorolt
szövegét. — Ne értsen félre. Nem azért vagyok itt, hogy pálcát törjek maga felett.
Inkább haladéktalan szükségem van a maga segítségére. Ezért kértem magától ezt a találkozót.
Dwight italával játszott és gondolatban lekáderezte asztaltársát. Valóban vonzó külsejűnek látszott, temérdek bronzvörös haj és észbontóan szép szemek, amikkel egy halottat fel tudna támasztani, ha rájuk tekintene. Nem egy ostoba liba vagy egy
bolondokházába való melankolikus idegroncs. Ez csakis valami csapda lehet, találgatta, és ez itt bizonyára valami álruhás rendőrnő. Bizonytalannak érezte magát és
gyanakodóan, szavak nélkül szemlélte a különleges teremtést.
125
— Olyan magányos vagyok. — Linda sóhajtott és előre csúsztatta kezét, hogy az Dwight keze mellett pihent meg az asztalon. Az asztal alatt jobb cipőjéből kibújtatta lábfejét és simogatni kezdte Dwight bal lábszárát, miközben, mintha mi sem történne megnyerő, közvetlen modorban folytatta. — Senki nem ismer engem ebben az
egyházmegyében, — honnan juthattak ilyen szavak az eszébe, — és ha befejeztük közös dolgunkat véglegesen itt hagyom a környéket. Nem kell aggódnia miattam. Hatalmas országban élünk és én úgy eltűnök, mint szürke szamár a ködben.
— Egy szürke micsoda? — A szokatlan hasonlat elterelte Dwight figyelmét és képzelt férfifelsőbbségének paripáját meglovagolva nyeregben kezdte magát érezni.
A kezdeti feszültség lassan múlni látszott. Linda térdét a férfi térdéhez nyomta és legédesebb, bizalmat legkiválóbban megnyerő nőies hangján turbékolt tovább.
— Maga nagyon szomorúnak néz ki. Úgy látom, hogy rettenetes szüksége lenne valami hatásos ellenszerre.
— Szomorúság, ellenszer, miket ért ez alatt? — felelte Dwight kérdően és arca mosolyra torzult, és szemében felcsillant a buja pajzánság parázna fénye.
— Igyál, Dwight, egy rendesen megkevert koktél mindig szolgáltathat némi elixírt a bajaidra.
David felhajtotta skót whiskyjét és Linda azonnal intett a pincérnek.
— Duplázza meg, — mondta, ahogy a pincér odaugrott.
A pincér kihozta az italokat és Linda nézte, ahogy Dwight gyorsan lehajtotta a sajátját. Mostanra már összeszorított térdei között tartotta Dwight lábát. Dwight feje elveresedett és szinte duplájára nőtt és ítélőképessége rövidzárlatra ment az alkohol és meglett férfi korában szokatlanul erős szex hormon infúzió alatt, amit mirigyei meglepő bőségben termelni kezdtek.
Linda lenyúlt az asztal alá és megérintette Dwight jobb felső combjának belső oldalát. Kicsit ott elidőzött, hogy megítélje a hatást és önzetlen érdeklődést mutatva és leereszkedő szánakozással a hangjában rátért előre eltervezett kérdéseire.
— Mi késztetett arra, hogy megcsináltad?
— Hogy mit csináltam meg? — Dwight nyögött és fel nem adta volna a kiskorú szex lehetőségét a világ minden kincséért sem. Linda ujjai laza és hajlékony
mozdulatokkal hatoltak előre és ügyesen kikapcsolta Dwight derékszíját és megfogta nadrágja zipzárjának húzóját.
— Tudja, — folytatta mézédes hangon és lehúzta a zipzárt, — hogy kicsináltattad Pamélát. Neked rengeteg saját pénzed is lehet. Nem hiszem, hogy a pénzért tetted volna. Valami jóval nemesebb indokod lehetett, mint valami alantas anyagi nyereség. Mond meg nekem, drágám, — folytatta és Dwight péniszének kalapját mutatóujja és hüvelykje közé fogta. — Ugye csak a felséges izgalom gyönyöréért tetted.
Dwight kéjesen nyögött. Harapófogóba került a saját magát bemártó beismerés ördöge és az érzéki gyönyör csábítóan felelőtlen azúrkék fénye között. Sutba vetette minden óvatosságát, egyedül a szép és szexi fiatal nőt látta maga előtt és bízott barátjában, Sal Sclafaniban, aki néhány asztallal odébb ült és várakozott. Fel kellett
126
markolnia ezt az észbontóan kívánatos teremtést és be akarta vágni szerszámját annyira étvágygerjesztő popsijának partjai közé. Kevéssel később Sal úgyis jégre teszi a kis zsarolót és hideg hulla lesz belőle.
— A házért csináltam és az asszonytartásért, — és bujaságtól elködösült elmeállapotában akarata ellenére mondani kezdte titkát. — Ki kellett, hogy radírozzam életemből. Mint egy nehéz kolonc akaszkodott rá állandóan a nyakamra.
Linda marokra fogott ujjai körbefonták Dwight most már teljes nagyságra dagadt péniszét és lassan fel és alá kezdte mozgatni rajta a kezét. — Hogyan vitted végbe, drágám? — mondta és ujjainak selymes begye alatt, ahogy gyengéden húzogatta a szerszámot, a pénisz reszketett és szétrepedésig megkeményedett.
Ahogy a gyönyör egyre jobban elöntötte Dwight ágyékát a férfi elgyötört hangon morogta. — Valakit felfogadtam, — még néhány húzás és Dwight szinte bevallotta minden bűnét. — Egy ismeretlen gengsztert és annak a pribéke vitték véghez a feladatot.
— Nem az a buta balek, Percy Grimsby?
— Nem az. Ugyan már. Csak úgy volt megjátszva az egész, mintha az a szerencsétlen csinálta volna.
Dwight vékony hangon nyöszörgött szexuális élvezetében, örömének hangos kinyilvánítását el kellett fojtania, ahogy a mennyei gyönyör előre lövellt hasa aljának belsejéből, és ahogy beleélvezett nadrágjába.
Linda érezte a görcsös rángatódzásokat és ujjai nedvesek lettek. Az aktus véget ért. Elvette a kezét és rámosolygott a most már ellőtt, elgyengült és nagyon is
restelkedőnek látszó Dwight Leicester ügyvéd úrra.
— Neked is volt olyan jó, mint nekem? — szemérmes mosollyal a szája sarkában Linda beadta Dwightnak ezt az elcsépelt, kígyónyelvű dicséretet.
— Igen, nekem is, — nyögte a férfi kielégülten.
Linda visszadugta lábát a cipőjébe, félig felállt és az ártatlanság félszeg mosolyával arcán exkuzálta magát. — Dwight, ha nem esik ellenedre, ki kell mosakodnom a toalett helyiségben, — és egyenes tisztességének élő bizonyítékául megmutatta nedvesen ragadós kezét, — de egy perc, és jövök vissza.
Linda egyenesen a női vécé felé tartott és nem mulasztotta el észrevenni a füstös arcú termetes alakot, aki utána eredt. Becsukta a vécé ajtót maga után, egyenesen az ablakhoz futott és kimászott rajta. Kint lehuppant a földre, rohant Doherty kocsijához, beugrott és lélegzetből kifulladva hangosat kiáltott. — Tűnjünk el innen, de azonnal.
–
A
rendőrkapitányságon Doherty olyan izgalomba jött, hogy elfelejtkezett a helyes illemről és nézte, ahogy kivették Linda melltartójából a mikrofont. Linda nem bánta, hogy a detektív alsóneműjében látja és a sikeresen végrehajtott tett büszkeségével a hangjában kérdezte.127
— Hallották az ügyes részleteket, amit kiszedtem belőle?
Doherty és az összes többi rendőr és alkalmazott hangosan hahotáztak,
fékezhetetlen és darabos rendőrmódra és Doherty válaszolt mindenki nevében. — Igen, valóban, a legkisebb részleteket is hallottuk, remek volt, túltett egy pornófilmen.
A hangszalagról készítettek egy másolatot, odaadták Lindának és többen javasolták, hogy jutassa el Schwechter ügyvédnek.
Doherty detektívé volt az utolsó szó. — Maga egy nagyon bátor és belevaló nő, Mrs. Shrewsbury. Gratulálunk, feladatát tökéletesen végezte.
Linda szende mosollyal konstatálta a dicséretet. — Doherty detektív, még a felét sem tudja maga annak, amire én képes vagyok, hogy behozzam hátrányos helyzetemet.
Doherty hitetlenkedő elismeréssel csóválta a fejét. — Ha bármikor valami jó állásra lesz szüksége, — mondta, — csak jelentkezzen nálunk és azonnal felvesszük álruhás detektívnőnek.
A rendőrkapitányságról kifele menet Linda merészségéből még egy kérdésre futott. — Detektív Doherty, mi lesz Mr. Leicester ügyvéd úrral?
— Egyszer össze kell, hogy írjuk az ellene emelt vádakat. A listát felterjesztjük az ügyészségre és kérni fogjuk kiadatását New Yorkból Connecticutba, ahol majd bíróság elé kell állnia felesége meggyilkolásáért.
128