M
ásnap reggel Linda azonnal hívta Sean Doherty-t és panaszt tett az éjszakaiincidensről. Sean sajnálkozását fejezte ki és megígérte, hogy kiküld egy járőr kocsit és kivizsgálják az esetet.
Hamarosan jött is egy fekete-kék kocsi két rendőrrel. Egy férfi rendőr kint maradt és evidencia után keresgélt a ház körül, lefényképezte a tojások bepiszkította falat, mialatt partnere, egy vonzó külsejű és fiatal rendőrnő, állig rendőrszerelésbe öltözve, hozzá a derékszíjáról lóbálódzó pisztollyal, jobb keze ujjai a bikacsök markolatán és baljával recsegő rádióját igazítva, és egy doboz Mace lefújóval a keze ügyében, bekopogott az ajtón. Ahogy Linda ajtót nyitott a rendőrnő előhúzott egy jegyzettömböt és hivatalos hangon megnyitotta az interjút.
— Francis Dubois, tizedes. A neve kérem.
— Linda Shrewsbury.
— Itt lakik?
— Igen.
—Mikor történt az állítólagos kihágás?
— Éjjel négy óra felé.
— Mit csináltak a feltételezett tettesek?
— Tojásokkal dobálták a házat.
— Madám, tegnap Halloween este volt, — a rendőrnő mosolygott
leereszkedően, — számos hasonló eset fordult elő városszerte és egyiket sem jelentették be.
— De nem ilyenek, mint ez.
— Miben lenne ez az eset különböző?
— Kinyitottam az ablakot, kihajoltam és rájuk kiabáltam.
— Ebben még nem látok semmi különlegeset. Történt még valami más is?
— Megmutatták.
— Mit mutattak meg?
— Kivették a micsodájukat.
— Mit vettek ki, kérem? Beszéljen pontosabban. Ezért hallgatom ki magát én és nem a partnerem.
188
Linda kezdte nem szeretni ezt a rendőrnőt. Fellengzősnek hangzott és rideg szándékossággal tartotta a távolságot és Linda szánalmasan küszködött, hogy valahogy elmondja az éjjeli zavargást. De nevén kellet neveznie a dolgokat és végül kibökte mérgesen. — Kivették a péniszüket.
— Mi mást csináltak?
— Rázták a fütykösüket felém. Remélem, hogy ez elég pontos leírás magának.
— Asszonyom, én csak a kötelességemet végzem. Maga hívott ki ide minket.
Maga mit csinált mialatt a tettesek csinálták, amit állítólag csináltak?
— Megijedtem. Ordenáré szavakat ordítottak felém.
— Precízebben, mit mondtak pontosan?
— Nem emlékszem, bezártam az ablakot és lehúztam a rolettát.
— Tudja, hogy kik voltak a feltételezett tettesek?
— Azt hiszem, a két siheder a szomszédból.
— Értem, de nem bizonyos benne. Vagy igen?
— Nem. Sötét volt és elég messze voltak.
—Akkor, hogyan látta, hogy miket csinálnak?
— Nem láttam az arcukat, de azt láttam, hogy jár a kezük.
— Értem. Mennyi idősek ezek a kamaszok?
— Korai tizenévesek.
— Fiatalkorúak?
— Lehet, de én mindenesettre átmennék hozzájuk és beszélnék a szüleikkel.
— Azt bízza ránk. Kérem, maradjon bent a házában és mi majd beszélünk velük.
Várjon, amíg visszajövünk.
A rendőrnő otthagyta Lindát és partneréhez csatlakozva együtt átmentek a Sclafani házhoz és megnyomták a csengőt.
—
S
al Sclafani kinyitotta az ajtót és széles mosollyal üdvözölte a két rendőrt.— Miben lehetnénk szolgálatára Darien legjobbjainak? — kérdezte.
— Panasz érkezett, hogy az ön fiai tojásokat dobáltak, megengedhetetlen szavakat használtak és mutogatták privát testrészeiket.
— Az én fiaim? Egész éjjel a saját ágyukban aludtak idehaza.
— Hogyan lehet ebben ennyire bizonyos?
Sclafani jól tudta, hogy fiai kint tekeregtek előző éjjel. Látta őket éjjel négy óra után hazajönni. Úgyszintén reggel nem volt tojás a hűtőben, hogy Luisa rántottát csináljon.
Mélyén lent pszichéje feneketlen kútjában Sal Sclafani halálosan gyűlölte a törvény embereit, de a felszínen mindig feltűnően adakozó mecénása volt, bárhol is lakott, a helybeli rendőrség testvéri szakszövetségeinek. Bőkezűen adakozott a különféle
189
rendőrségi alapítványok részére és kocsiján mindig voltak ragasztott címkék, hogy bizonyítsák ilyesféle aktivitását.
Férje megsegítésére Luisa is megjelent Sal háta mögött. Állát férje vállára helyezte és karjait körbefonta hasa körül. Élete párjának támogatása fokozott erőt öntött Sal-ba és mély meggyőződéssel megismételte szavait.
— Ahogyan egyszer már mondtam, de megismétlem még egyszer. Egész éjjel a saját ágyukban aludtak idehaza.
— Beszélhetnénk velük? — kérdezte a férfi rendőr.
— Iskolában vannak. Beszéljenek velünk. A fiaim különben is kiskorú egyének.
—Mennyi idősek?
— Tizennégy és tizenöt.
— Értem. De még egyszer, honnan olyan nagyon bizonyos, hogy tegnap éjjel nem mentek ki a házból?
Sclafani legvonzóbb mosolyát erőltette arcára, egy széles és foghúst bőven látszani engedő vigyort, mely inkább megtévesztő volt, mint meggyőző, és bájos hangon felelte. — Üzleti elfoglaltságom sokszor késő éjszakáig dolgozni kényszerít. Tegnap éjszaka tizenegy körül mentem el otthonról és megnéztem a gyerekeimet, hogy alszanak-e, vagy elköszönjek tőlük, ha még fent vannak. Mélyen alva találtam őket, mind a kettőt, és amikor reggel négy óra felé hazajöttem, mint két aranyos kisbaba, még mindig ugyanabban a helyzetben aludtak.
Segítségét készségesen ajánlva és férje szavainak súlyt adva Mrs. Sclafani is elvigyorodott, kövérkés ujjait esküre emelte és mély meggyőződéssel bólintott. — Az igazság, isten úgy segéljen minket.
A fiatal rendőrtiszt kételkedő pillantás vetett a házaspárra és összehúzta a szemét. — Megtekinthetjük a szobájukat?
— Ugyan kérem, — Sclafani méltatlankodott. — Szó sem lehet róla. Nem hallották, hogy mit mondtam. Idehaza voltak és aludtak. Nagyon sajnálom, de rengeteg a dolgunk. Van még valami más is, amit akarnak kérdezni, vagy ennyi az egész?
Francis ránézett társára. — Hallottad őket, — mondta. — Leellenőrizték őket este tizenegykor és reggel négykor. Hány alkalommal várod el egy szülőtől, hogy éjszakánként bekukkantson kamaszkorú fiainak szobájába? Fogadd el a tényt, hogy egész éjjel odahaza voltak.
Francis úgy vélte, hogy volt elegendő bizonyíték arra, hogy a Sclafani fiúknak semmi közük a bejelentett incidenshez. A fiúk apja nem tudhatta az eset megközelítő időpontját és nem hazudik, hogy védje a fiait. Becsületesen dolgozó családapának nézett ki, egy igazi, törvénytisztelő modell állampolgárnak. Akárhogy is vesszük, fontolgatta, Mrs. Shrewsbury nem tetszik nekem. A hosszú hajú, zöldes-kékszemű veresek nem eseteim. Ez itt felesleges gondot okoz, és szükségtelen munkát csinál a rendőrségnek.
Nem lett volna szabad, hogy éjszaka kinyissa az ablakát és neglizsében kihajoljon.
Kizárólag ő kereste magának, amit kapott.
190
— Madám, Sír, köszönjük a fáradtságukat, — Francis Dubois tizedes bólintott egyenként a szülők felé. — Sajnáljuk, hogy zavartuk önöket, — tette hozzá és lassú, méltóságteljes léptekkel, kihangsúlyozva ellentmondást nem tűrő fensőbbségét, partnerével együtt visszament Linda házához.
— Mrs. Shrewsbury, — közölte ott az ajtót kinyitó Lindával. — A két szomszéd fiúnak nem volt semmi szerepe a tegnap éjszakai eseményekben.
— De én azt hittem…
— Ne higgyen semmit, — Francis tizedes belevágott Linda szavába. — Máskor legyen elővigyázatosabb, esetleg készítsen egy pár fényképet azokról, akiket
tolakodással vagy tilosban járással akar vádolni.
—
A
hogy a rendőrök elmentek Sclafani felesége felé fordult. — Mi a fészkes fene problémájuk van ezeknek az ittenieknek? És ki az a pokol rohadéka, aki máris be akar minket vádolni?— Azt hiszem, hogy az a buta liba a szomszédból.
— Mi a francot gondol az a szemét, hogy ő kicsoda? Hogy néz ki? Még nem láttam soha.
— Nem mulasztottál semmit. Egy világtól elzárkózott remetenő. Csak néha jön elő a házából. Vagy gyáva, vagy ostoba, de lehet, hogy mind a kettő.
— Na, igazi talentumnak hangzik. A fiúk jól fognak vele szórakozni. Tőlem nyugodtan gyakorolhatják rajta csínyjeiket.
—
N
éhány nappal később Lindának dolga akadt kora reggel. Ahogy elhajtott az iskola autóbusz megállójánál, meglátta a két Sclafani süvölvényt ott ácsorogni és bámulni a kocsiját, ahogy Linda várta az alkalmat a főútvonalra való befordulásra.Szemeik találkoztak egy pillanatra és Linda olvasni tudta a fiúk szájmozgását.
— Majd elkapunk, te szuka és megerőszakolunk.
Később a nap folyamán Linda Spencer elé állt. — Spencer, — kérdezte, — ugye van pisztolyod?
— Igen, van. Mit akarsz vele?
— Néha félek egyedül lenni a házban. Te rettenetesen mélyen alszol és minden olyan ijesztő. Sokkal jobban érezném magam, ha tudnám, hogy hol van.
— Értem. Ott van az ebédlőszekrény tetején. Egy cipős dobozban a faragott párkányzat mögött.
Linda lement az ebédlőbe. Levette a pisztolyt és dobozostul együtt odavitte Spencernek. A fegyver, egy Beretta P38 automata pisztoly, valóban ügyes
191
mestermunkának látszott. Spencer megnézte a tölténytárat és elégedetten konstatálta, hogy mind a nyolc golyó a helyén ül.
Kedvtelve simogatta a hideg fémet és végtelen szeretettel a szemében szemlélte.
— Drága jó barátom, — suttogta a pisztolynak és megcsókolta. — Az első öbölháború óta velem vagy. A legjobb fegyver voltál, ami valaha is a kezembe került.
— Öltél már meg valakit vele?
— Egyszer két lázadó terrorista támadta meg táborunkat. A helybeli kiszolgálók közül való szakállas férfiak, akiket a mi légierőnk vett fel támaszponton belüli
munkákra. Berontottak a sátramba és vadállat módján üvöltöttek. Allahú Akbar! La illa il Allah. Asadu Ana. Valami ilyet. Annyira el voltak foglalva undorító vonításukkal, hogy mind a kettőt egy másodperc alatt lelőttem. A Berettám gyorsan működött és halálpontosan. Mind a kettőt puskacsővégre tudtam kapni mielőtt ők lőttek le.
— Nahát, — Linda kiáltott fel elismerően, de összerázkódott. A véres történettől teljesen kiverte a hideg veríték.
Spencer az ajtó felé célzott a pisztollyal. — Bum-bum, — mondta. — Mindig nálam akarom ezt a fegyvert. Kitisztítom, és működő képes állapotba hozom.
— Hol fogod tartani?
— A párnám alatt. Jobb gyógyszer lesz, mint az össze pirula, amit szedek. Ez biztosan meggyógyít. Köszönöm, drágám, hogy emlékeztettél régen elfelejtett barátomra.
Spencer napokig nagyon boldognak nézett ki. Alaposan kitisztította és beolajozta a pisztolyt és Linda, legalább most már tudta, hogy hol a fegyver, ha védelemre lesz szüksége.
—
C
sak jóval később jutott eszébe, hogy egy megromlott elméjű betegnek adott fegyvert a kezébe, akinek gondolkodását a demencia már szinte teljesen tönkretette, és ha bármi történik, ha Spencer megöl valakit a pisztollyal, amit ő adott a kezébe, a törvény gyilkosságra való felbujtónak tekintheti.192