P
ercy másnap kora reggel megjelent. Apjának kisteherautóját leparkolta Linda kocsibejárójára és kezdte beledobálni a gallyakat. Linda meglátta a fiút belülről;leállította a kávéfőzőt, gyorsan magára húzott egy farmernadrágot, belebújt egy vastag pamutszvetterbe és kifutott az ajtón.
Köszönöm, Percy, — kezdte üdvözlés helyett, — nagyon kedves magától, hogy feltakarítja ezt a rendetlenséget, de legalább engedje meg, hogy segítsek.
Percy nem felejtette el a tegnapi kérges visszautasítást és kissé hivatalos hangon válaszolt. — Ha ragaszkodik hozzá, Mrs. Shrewsbury.
A közömbösség tetetése hiábavalónak bizonyult. A fiatal nő jelenléte újraélesztette a vonzóerőt, amit tegnap óta érzett iránta. A néhány kedves szó elűzte kedvetlenségét. Ketten együtt befejezték a hasábok és a felfűrészelt vastag gallyak felrakását a ház oldala ellen és a kisteherautót megrakták a maradékkal.
Ahogy kapaszkodott felfele a teherautó vezetői ülésébe Percy Lindához fordult és rámosolygott. — Ha segít lerakni ezeket a szemétgyűjtő telepen veszek magának egy kávét. — mondta kedvesen és magabiztossága helyreállt, ismét a nők szakértője volt, aki nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, ha előre törtethetett.
Linda ma reggel jobb hangulatban volt. Megbánta tegnap esti nyers kirohanását.
Nem tudott rendesen aludni és szerette volna visszacsinálni, hogy Percyt megbántotta.
— Erre parolázhatunk, — felelte, — ennyivel tartozom magának.
Elhajtottak a szeméttelep felé és a sarkon meglátták Pamélát, ahogy az asszony Joshuával együtt várta az iskolai autóbuszt. Paméla intett nekik, ajkai mozogtak, valamit mondhatott, de Percy le sem lassított, otthagyta Pamélát állni a sarkon, a döbbent és végletesen megsértődött csodálkozással az arcán.
–
A
város szemétgyűjtő és átrakó telepén ledobálták a gallyakat és kiürítették a kuka kannákat. A munka végeztével Percy elhajtott Lindával az Uppercrust Bagel Shop, azaz a Felsőbbrendű Kenyérhéj nevezetű sütődébe a Post Road nevű főutcán. Percy vett két tejeskávét, két narancslevet és négy frissen sütött meleg és puha bagelt, az amerikaiak kedvenc péksüteményét. Egy tálcán az egészet oda vitte Lindához, aki addigra, mint bármely egymást régen ismerő pár, aki követi rutinos szokásaikat, szedett hozzá51
szalvétát, cukrokat, krémet és asztal foglalt az utcai oldalon, az ablakhoz közel. Leültek, a krémet és a cukrot belekavarták a kávéba, ízlelésnek kortyantottak egyet és
beleharaptak az illatozó, édeskés péksüteménybe.
Az érzelmi távolságtartás keskeny gerendáján óvatosan egyensúlyozva magát Percy szólalt meg elsőnek. — Hogy van Shrewsbury kapitány?
— Jól, most éppen Tokióban van, de egy héten belül idehaza lesz.
— Mennyi ideje házasok?
— Egy éve.
Percy abbahagyta a kérdezősködést. Félt, hogy túlzott kíváncsiskodásával, hogy személyes adatokat szerezzen meg Lindától, megijeszti Lindát és a fiatal nő ismét bezárkózik és végérvényesen elveszíti. Csendben maradt és tetette, mintha nagy elmélyülten kenné bégelére a dzsemet.
Linda törte meg a csendet.
— Mi késztette, hogy segítsen? — kérdezte.
— Regényíró vagyok.
— Ennek meg mi köze van ahhoz, hogy segített nekem?
Linda mosolya, mint ahogy a nap bukkan elő három napos vihar után a fekete felhőkből, úgy tört át komoly és szigorú arckifejezésén. Tekintete, korához jobban illően, vidámra és hangja csilingelővé változott.
Percy észrevette a változást. Képtelen lett volna felfogni, hogy miért, de már most úgy beszélt a fiatal nőhöz, mint ahogy még senki máshoz életében. A világ elé nem tárható kimondhatatlan titkai kerültek a felszínre ebben a kölcsönösen bizakodó és barátságot remélő próbálkozásban.
Bízva, hogy Linda nem fogja kinevetni, szívéből jövően válaszolt.
— Az igazságot keresem.
— Milyen igazságot?
— A dolgok mindenségében rejlő igazságot, a szerelem igazságát és a kapcsolatok őszinteségét.
— És mit fog csinálni vele, ha megtalálta?
— Magamhoz venném, és soha többé nem ereszteném el.
Linda vágyódóan találgatta, vajon ennek az igazságnak bronzveres haja van-e és zöldeskék szemei, de nem merte Percyt keresztkérdések alá vetni, hogy kiderítse a részleteket.
Ahogy tovább beszélgettek egyre ingoványosabb talajra tévedtek. Keveset tudtak egymásról és nagy sebességgel száguldva előre az élet síkos és védőkorlát nélküli szerpentin útján, a tagadhatatlan veszély vonzotta őket. Mind a ketten fiatalok voltak és naivak. Nem ismertek korban hozzájuk hasonlókat, hogy tanuljanak kérgesnek is lenni, és közömbös durvasággal erőszakolják akaratukat. Elszakadtak a maguk korabeli fiataloktól és eltávolodtak a valóságtól. Percy a maga saját világában élt és Linda soha nem ismerte a védelmező családi otthon szeretetét. Az érzések végetlen óceánjának
52
partján álltak és nem volt hajójuk, hogy átvitorlázzanak rajta. Vissza kellett, hogy húzódjanak a kalandra csalogató hullámok áradata elől.
Az üres társalgás ideje elmúlt és befejeztetett és percek múltak mire Linda elegendő bátorságot gyűjtött, hogy szembe álljon a fiú merész előretöréseivel és zabolát tegyen feltörő vágyakozására.
— Maga mit akar tőlem? — kérdezte ellenséges hangon.
— Szeretném, ha meg tudnám magyarázni, de nem akarom megijeszteni.
— Férjezett asszony vagyok.
— Tudom, de mégis maga az, akit keresek.
— Nem vagyok egy könnyen megkapható kaland, csak azért mert egyedül vagyok, és a férjem távol van. Nem vagyok könnyű lotyó. Ne merjen ilyet feltételezni rólam.
— Nem, természetesen, hogy nem. Nem akarom magát fizikailag. Csak imádni és csodálni szeretném. Maga az én legfontosabb hősnőm. Az én múzsám, az én
istennőm, maga a világ összes asszonya egyetlen személyben megtestesülve. Úgy érzem, mintha századok óta ismerném. Maga jelen van az összes könyvemben, amit idáig írtam, és amit bármikor írni fogok. Tudom, hogy nem várhatom el, hogy együtt érezze velem irodalomért való lelkesedésemet, de engedje meg, hogy királynőként imádjam. Tudom, hogy nem érez hasonló lelkesedést irántam, de nem is kell, hogy érezzen. Én szeretem magát és ez elegendő számomra. Nem kell, hogy viszont
szeressen, csak engedje meg, hogy álmaimban velem legyen és nappal is ábrándozzak magáról.
— Nem tarthatok semmiféle kapcsolatom magával. Kérem, hagyjon nekem békét.
Percy gyors mozdulattal a sajátjába kaparintotta Linda kezeit és egyenesen a szemében nézett. — Nem hagyhatom el. Szeretem magát. Kérem, hogy bocsássa meg ezt nekem. Tudom, hogy maga nem szeret engem, és nem táplál semmiféle érzelmeket irántam, de én annál jobban szeretem.
Linda lesütötte a szemét. Elpirult, elhúzta a kezét és halk, félénk hangon, de megváltozhatatlan határozottsággal Percy felé suttogta.
— Maga ezt nagyon rosszul tudja.
–
K
ésőbb a nap folyamán, ahogy Percy apjának a füvét vágta a géppel Paméla meglátta munkálkodni és hátul, a telekmezsgyén keresztülgázolva átjött hozzá. Elállta Percy útját és a fűnyíró fogóját kikapta a fiú kezéből. A gép leállt, csend lett, csak egy vadgalamb búgott szelíden a közelben és egy rózsabogár repült el zúgva Percy feje felett. A békés csend hangjaival ellentétben, a hangulat a robbanáspont határáig feszült, és a düh elektromos kisugárzásai villámként cikáztak a nő és ellenfele, a férfi között.53
Paméla túlságosan közel állt Percyhez. A fiatalember jól láthatta kövérkés arcát és puffadt bőrét. A kiadós smink zsíros rétege és rajta a vastag púder valami cifra temetésen kiterített halottra emlékeztette.
— Megállj, — kezdte Paméla követelődzően, — beszélni akarok veled.
— Miről? Nem látod, hogy dolgozom? Nincs időm.
— Láttalak.
— És?
— Nem voltál egyedül, vele voltál.
— Kivel?
— Azt hiszed, hogy nem látom, hogy miben ravaszkodsz? Óvakodj, tetteidnek következményei lesznek, és nem fogod könnyen megúszni.
— Mit nem fogok megúszni?
— Linda Shrewsbury barátságát.
— Segítettem neki feltisztítani a ledőlt fa gallyait. Miért kell ebből ekkorra cirkuszt csinálni?
— Figyelmeztetlek, hogy nem vagyok afféle használt rongy, akit el lehet dobni.
— Ki akar eldobni?
— A férjem már egyszer eldobott magától. Elhagyott egy fiatalabb nő
szerelméért, és még mindig fizeti az árát. Teljesen lekopasztottam és élete végéig fog gürcölni, hogy kifizessen. Nem estem a fejem lágyára. Tudom, hogy mit csinálok.
Percynek nevethetnékje támadt. Ennek a cinikus és nálánál jóval idősebb némbernek féltékeny kitörése remekül szórakoztatta. Ahogy ő fogta fel a dolgokat, semmiféle lekötelezettséggel nem tartozott Pamélának.
A nő mérgét tréfával próbálta elütni. — Nincs semmi vagyonom, amit elvehetsz.
Vagy a fűnyírómat akarod zálogba venni?
— Ha nem így, akkor úgy, de fizetni fogsz. Jobban tennéd, ha békét hagynál annak a rakás boldogtalan szerencsétlenségnek. Mrs. Shrewsbury problémái nem a te gondod. Ahogy már régebben megmondtam neked. Kegyetlenül meg fogod bánni, ha nem hallgatsz rám.
— Segítenem kell rajta. Linda az én múzsám.
— A micsodád neked? — jogos felháborodásának Paméla dühödten kapkodott a levegőért. Mellkasa felfúvódott, mintha hisztérikus rohamában széjjel akarna repedni.
De erőt vett magán, mély lélegzetet vett, elfojtotta indulatát és szavait dühödten köpködve beszélni kezdett.
— El nem tudom képzelni, hogy miféle kangörcs van rajtad. Én egyáltalán nem találom vonzó külsejűnek azt a kis szukát.
— Te ezt nem tudod megérteni. Testi érzékeiden kívül benned nincs semmi érzés. Éhséget érzel, érzed, hogy fázol vagy meleged van, érzed a fizikai fájdalmat és néha rád jön a bujaság, de sejtelmed sincs, hogy mi az igazi szerelem.
— És neked van. Vele?
— Igen. Még soha hozzá nem értem, de tudom, hogy szívemből szeretem.
54
— Te ocsmány gazember, te aljas szemétláda, te paráználkodó csavargó.
Fogdoshatod, amennyit akarod, de többet hozzám soha nem nyúlsz.
Paméla kitörésétől Percynek felfordult a gyomra. Érezte, hogy mindjárt kihányja az epéjét. A puszta gondolatot, hogy megérintse Pamélát vagy szeretkezzen vele,
visszataszítónak találta. Egy nemes és földöntúli szerelem érzés töltötte ki szívét és semmi helyet nem hagyott, hogy ezzel a szennyes szájú némberrel való paráználkodásra és szexuális mocskolódásra gondoljon. Lelke mennyei magasságokba emelkedett. Meg kellett, hogy szabaduljon a földi élet sarától. Nem tűrhette többet Pamélát, hogy életének része legyen. Nem köntörfalazhatott tovább. Kegyetlenül és durván, ha az volt
szükséges, de ki kellett adnia az útját.
— Sajnálom, Mrs. Leicester. — mondta keményen, de nem emelte fel a hangját.
— Kapcsolatunknak vége. Soha semmi komoly nem is létezett közöttünk. Hogyan is gondolta, húsz évvel vagyok fiatalabb magánál. A büszkeségem nem engedi, hogy ilyen alacsonyra tartsam magam.
— A te büszkeséged, — Paméla nem adta fel a tegezést, — Hát engem szégyellni kell? Nagyon is nagy szerencséd volt velem. Tied lehetett volna a föld minden kincse. Egy vagyont dobsz el magadtól. És miért? Valaki másnak a feleségéért?
Nagyon ingoványos talajon járkálsz, te idióta fajankó. Ne gondold, hogy a régi szép idők jogán majd visszakönyörögheted magad. Soha nem foglak visszafogadni. Nekem is van büszkeségem.
Pamélában tombolt a düh és zokogva sírt. De nem az érzelmes gyengeség könnyei folytak szeméből, hanem egy mélyen gyökeredző gyűlölet, egy őrjöngő bosszúvágy, egy erőszakos és akaratos kemény nőnek a veszélyes könnyei.
Paméla megfordult és elindult visszafele. Két lépés után hátrafordított a fejét és bosszús viperaként köpte méreggel teli szavait Percy felé. — Ne engem hibáztass, ha lesz egy két szavam Shrewsbury kapitánnyal. Majd a pilóta úr megmutatja neked, hogy melyik fáról vágják a furkósbotot, amivel elver. Nem fogod ezt az ügyet simán
megúszni. Fogunk mi még találkozni.
55