S
clafani respektálta a halottakat. Dühét az élők ellen irányította, akik keresztezték útját, becsapták vagy nem tudták fizetni adóságukat. Ebből a morbid tiszteletből kifolyólag, ami valahonnan mélyen lent gyermekkori neveltetésének eredményeként lakozott benne, nem kevesebb, mint négy hónapot várt mielőtt felpakolta családját és ingóságaikat és egyetlen hatalmas menetben átköltöztek, Paméla Leicester házába, közvetlen Linda és Spencer szomszédságába.A túlméretezett költöztető kamion egyenesen a Bronxból érkezett, háttal befarolt a bejárati ajtó elé és négy dagadt izomzatú szállítómunkás hordozta a dolgaikat egészen a sötétedés beálltáig. A trógerek százszámra hordták befele a papundekli dobozokat és a drága, bár nem éppen elegáns bútorzatot, ami feleségének giccseses bárdolatlan ízléséről tett szánni való tanúságot.
Sclafani nem vett részt a költözködésben. Feleségében, mint a legtökéletesebb fészekcsinálóban, akinél jobbat az egész világon nem lehetett találni, megbízott és azon a címen, hogy Atlantic City-be kell mennie üzleti ügyben kivonta magát a költözködési munkákból. Most is, mint máskor is, ki kellett szemelnie a nagy tétekben játszó
megrögzött hazárdjátékosokat, ellenőriznie kellett anyagi és társadalombéli helyzetüket.
A tehetősebbeknek engedélyezett, de a jobbaknak ott a helyszínen ki is számolt jelentős kölcsönöket.
Felesége, Luisa harmincas éveinek vége felé járt; elhízott, színes tollazatú kakadura emlékeztetett és úgy is viselkedett. Dús haját méhkaptárra emlékeztető negyven centi magas toronyba rakta fel feje tetejére. Arcát soknál is több zsíros smink borította és fordított kérdőjel formájában dagadozó alakja, hatalmas mellei, széles csípője és messze kiálló tompora csábosan ringott amerre járt. Nőies értékei rendkívülien büszkévé és öntudatossá tették. Imádta kövér testét és tiszteletlen hozzáállásában és gátlástalan viselkedésében állandósult beképzeltséget és belső ürességet árult el magáról és adott mindenki tudtára.
Két fia, tizenöt éves Dennis és tizennégy éves Brian, fiatal korunk ellenére szintén elhízottnak látszottak, de hatalmas hasuk és kövér ülepük ellenére vad örömmel nyargalták körbe a szomszédságot, és minden szégyenérzet és tekintet nélkül átvették a hatalmat.
183
Ahogy Linda kiment, hogy megnézze postaládáját, egy a szivárvány minden színében tündöklő paradicsommadár fogadta széles mosollyal és mindent lehengerlő, tolakodó hangnemben szószátyárkodva üdvözölte.
— Luisa vagyok, — locsogott a különleges tünemény. — Milyen kedves utca ez. Nagyon örülünk, hogy ideköltöztünk. — Luisa egy pillanatra elhallgatott, kíváncsi oldalpillantást vetett Lindára és leereszkedő hangon folytatta. — Maga itt lakik? Maga itt a pesztonka, ugye? — Luisa rápillantott Linda kezében lévő egyik nagyobb borítékra és leolvasta a nevet. — A Shrewsbury családnál.
Linda nem akarta a szomszédsági ismerkedést egy később esetleg megbánt vitával és a félreértések ellenséges tónusában kezdeni. Nem volt szándékában, hogy ügyet csináljon egy esetleges szándék nélküli inzultálásból.
— Köszönöm a kedves bókot, — felelte megbocsátó mosollyal, — de én vagyok Mrs. Linda Shrewsbury.
— Oh, — Luisa nézett vissza rá értetlenül. — Sajnálom, kedveském, de maga olyan fiatalnak látszik. Azt hittem, de soha ne bántsa a modorom. Ez a költözködés teljesen az idegeimre megy. A férjem rémségesen elfoglalt és ez a két fiú, egy perc nyugalmat nem hagy nekem. A nevem Luisa, de ezt már mondtam magának. Nem?
— Hívjon Lindának. Örülök, hogy megismerkedtünk. Isten hozta magukat a mi utcánkba.
A két fiú észrevette, hogy anyjuk beszélget egy fiatal nővel, és mint két kandi pávián, akik Etiópia száraz fennsíkjain gyűjtögetnek és keresgélnek közelebb sodródtak.
Mrs. Sclafani egyre locsogott. Hangoskodóan és idomtalanul, és mialatt
áradatként dől belőle a sok sületlenség bemutatta két fiát. — Ez itt Dennis, a másik meg Brian. Az én két szépséges angyalkám és jövőnk reménysége, és apjuknak büszkeségei.
Olyannyira jó gyerekek. A világ minden kincséért sem válnék meg tőlük. Gyertek ide gyerekek, mutatkozzatok be Lindának a szomszédból.
Mintapéldányai a pimasz kamaszoknak és az arcátlan férfi kíváncsiságnak, és szemtelenül túlságosan közel kerülve, a két jófiú Linda elé lépett. Észlelték fiatal korát;
megfigyelték szexi és nőiesen finom alakját, bájos arcocskáját és azonnal szennyes fantáziájuk tárgyát és durva tréfáiknak célpontját látták benne. De egyelőre csak mereven bámulták és tekintetükben merész arrogancia és durva tolakodás fénylett.
Lindát irritálta a rámenős pofátlanság, de próbálta megőrizni méltóságát és tartani akarta a kellő távolságot.
— Mrs. Shrewsbury, — javította ki Luisát, — nevem Mrs. Shrewsbury.
A fiúk neveletlen bugrissága nem ismert határt. — Ok, legyen Mrs. Shrewsbury,
— vágtak vissza, — ha ragaszkodik hozzá. — És hangosan felröhögve csúfondáros pillantásokat váltottak egymással. — Majd még találkozunk, — jelentették ki és hála a magasságos gondviselésnek elfutottak játszani.
—
184
B
iztos távolságra és látótávolságon kívül a két fiú megállt és fékezhetetlenül vad hahotázásba kezdett.— Láttad? — kezdte az egyik.
— Micsoda egy szexi csaj. Jó lenne, ha tudnám az email címét.
— Meg tudna minket tanítani egy pár dologra.
— Szeretnéd csinálni vele?
— Szeretném és fogom is. Láttad, hogy milyen szemekkel mustrálgatott?
— Komolyan?
— Akarsz fogadni? Tíz dollár, hogy három hónapon belül megdugom.
— Áll a fogadás, Dennis, Három hónap múlva.
— Egyszer meg kell, hogy szerezzem a telefonszámát.
— Beszélgetni akarsz vele?
— Igen. Randevút fogok tőle kérni. Fogok játszani a farkammal és hallgatni fogja a szövegemet mialatt ő is dörzsöli magát. Meglátod.
— Mond meg neki, hogy küldjön magáról meztelen képeket. Biztos vagyok benne, hogy a férje rengeteg nudista fotót csinál róla.
— Eleget beszéltünk róla, Brian. Gyere, játszunk botütős labdát a zsákutca végében.
—
H
amarosan megérkezett október vége. A napok megrövidültek és az óra átállításával már öt óra fele sötétedett. Halottak napjának, a Halloween ünnepnek előestéje szombatra esett, egy kísértetiesen borongós napra szitáló esővel és a lehullott falevelek beborítottak minden pázsitot és leaszfaltozott utat. Színes maskarákba öltözött vidám gyerekek népes csapatai mentek ajtóról ajtóra, csokoládét kértek és cukorkát, és boszorkánysággal teli rosszaságokkal fenyegetődztek, ha nem adták meg nekik a kellő tiszteletet, és nem kaptak ajándékot.Spencernek nem volt jó napja. Az átlagosnál jóval paprikásabban viselkedett.
Szúró, mellkasi fájdalmakról panaszkodott, rázta a hideg és megállás nélkül reszketett.
Linda belenyomott egy jókora tányérnyi forró csirkelevest, lenyeltetett vele egy extra aszpirint és ágyba parancsolta. De Spencer tíz percenként felkelt, örökké talált valami okot, hogy felszalajtassa Lindát az emeletre és ordított vele, ahogy megérkezett.
— Hol a TV távirányítóm, — harsogta. — Hányszor mondjam neked, hogy tedd ide az ágyam mellé az éjjeli szekrényre.
— Ott van. Rádobtál a tetejére egy papírszalvétát, azért nem találod.
— Miért nem maradsz velem a szobámban?
— Rengeteg teendőm van.
— Mifélék? És ki ez az alak a kertben?
— Percy. Takarítja fel a leveleket és vágja a füvet.
— Percy kicsoda?
185
— A mindenesünk. Mondtam neked, hogy fel kell vennem valakit, hogy csinálja a ház körüli munkákat.
Spencer figyelme elkalandozott. Egy pillanat alatt elfelejtkezett Percyről. Csak Lindát látta maga előtt és jobb híján rákiabált.
— Hozd ide a sportújságot.
Egyre nehezebb volt vigyázni Spencert. Ahogy odakint leszállt a sötétség Linda le akart menni a földszintre és nem akarván felingerelni a kis krampuszokat, a gonosz törpéket és más fiatalkorú szörnyetegeket meg akarta adni a nekik kijáró figyelmet. Egy hatalmas mélytányér cukorkát tartott készenlétben a bejárat mellett, de nem akarta egyedül nyitogatni az ajtót, különösen sötétedés után nem és Percyre gondolt. Rövid gondolkozás után elhatározta, hogy Spencernek korábban adja be Zolpidem altatóját.
Spencer engedelmesen bevette a tablettát, megnyugodott és hamarosan elaludt.
Utána kérlelni kezdte Percyt. — Itt maradnál nálam ma este? Sokkal biztonságosabban érezném magamat, ha nem lennék magamban és nem egyedül nyitogatnám az ajtót.
— Semmi akadálya, — bólintott Percy.
— Akkor üljünk le a nappaliba és várjuk együtt a kéregetőket.
Egész este nézték az ajtót és hallgatták az utcáról beszűrődő zajokat és lesték, hogy mikor szólal meg a csengő.
Bent a házban csend uralkodott. A szobákban letompították a fényeket és Linda felgyújtotta az ajtó előtti lámpát. A kinti lámpa adott elegendő szórt fény, hogy
eloszlassa a fekete sötétséget, és hogy kitágult szembogaraikkal lássanak, legalább néhány méternyi távolságra az ajtótól, a kocsi behajtó közepéig. Gyerekek jöttek, eleinte kicsik a szüleikkel, később a nagyobbacskák csoportokban, és tíz óra felé lassan minden Halloween előesti mozgás szűnni látszott.
Linda és Percy ülve maradtak, nem beszélgettek, egészen úgy viselkedtek, mint házasfelek, akik nyugodtan élveznek otthonukban egy csendes őszi estét.
Tíz óra harminc fele megszólalt az ajtócsengő.
Linda felállt. Percy egy lépéssel mögötte óvatosan vigyázta lépteit. Két árnyékot láttak odakint, két kamaszkorú sihedert felöltözve sötét öltönyökbe, fekete
napszemüveggel az orrukon, pontosan, ahogy a régi moziban Jake és Elwood. Linda kinyitotta az ajtót, először csak barátságosan mosolygott, de amikor meglátta a látogatok arcán csöpögő fekete festék elmázolt csíkjait és nevetséges kalapjaikat hangos kacagásra fakadt és odanyújtotta nekik a megmaradt csokoládékat.
Linda és Percy talán egy hajszállal hangosabban nevettek, mint illett volna, de semmi szándékukban nem volt, hogy kicsúfolják vagy megalázzák a tinédzsereket. Nem is ismerték meg a késő esti becsengetőket, hogy azok új szomszédjaik, Dennis és Brian.
Halloween szerencsésen véget ért, gondolták elégedetten. Kettesben csendesen üldögéltünk és nem történt semmi baj.
186
Egy könnyű csókkal elbúcsúztak, Percy hazament apjának az alagsorába és Linda fel az emeletre, a kisebbik hálószobába, amelynek utcára néző manzárd ablaka volt.
Linda elaludt és órákkal később tompa puffanásokra ébredt. Valami ütődött a ház falához, és tojások csattanását hallotta és látta, ahogy széjjelfolynak az ablaküvegén.
Kiugrott az ágyból, kinézett az ablakon és észrevette a két Sclafani fiút, ahogy tojásokat vesznek elő egy dobozból és célozzák a házát.
Felrántotta az ablakot és kikiabált. — Látlak benneteket, ti piszkos csibészek.
Tudom, hogy kik vagytok és fizetni fogtok a feltakarításért.
A fiúk meglátták, ahogy csipkézett hálóingében kihajol az ablakon és mezítelen vállai csábosan csillognak a holdfényben. És látták hosszú bronzveres haját, ahogy az aláhullott és elérte keblei domborulatát. Egy izgató külsejű nőt láttak benne és minden kamaszkori pimasz kanosságukkal visszakiabáltak.
— Gyere le ide, te lotyó és dudlizz le minket.
Linda megijedt és reszketni kezdett és sietve becsukta az ablakot. De nem tudta elég gyorsan bezárni, hogy ne hallja az aljas kölkök további mocskolódását.
— Küldj nekünk fotókat magadról, nimfomániás. Meg akarjuk nézni a pikszisedet. — És ezzel lehúzták nadrágjukon a zipzárt és megdagadt hímvesszeiket vadul rázni kezdték feléje.
Linda lehúzta a reluxa redőnyt és szerette volna, ha most tudja, hogy Spencer hol tartja a pisztolyát. De férje soha nem mutatta meg neki és soha nem tanította meg a kezelésére.
A fiúk még néhány percig ácsorogtak az ablak alatt, de miután több mozgást nem láttak az ablak mögött megunták és hazaindultak.
— Gondolod, hogy tudja, kik vagyunk? — Dennis kérdezte.
— Remélem, hogy tudja, — válaszolta Brian.
— Nem félsz, hogy bejelent a rendőrségen?
— Kizárt dolog. Nem történt semmi, csak ismerkedtünk egy kicsit. Legyen eszed. Meglátta, hogy mekkora farkunk van. Többet nem fog tudni ellenállni nekünk.
187