G
iacomo Pugliese idegesen várta főnöke érkezését. Nagyon felpaprikázottnak hangzott a telefonon, ami felettébb nyugtalanította.Sal Sclafani ritkán kereste fel Giacomót személyesen. Főleg akkor, ha az elvégzendő feladat olyan utasításokat tartalmazott, amit nem volt ajánlatos telefonon megbeszélni. Sal megjelenése a Bronxi Decatur Avenue-en lévő házánál soha nem volt valami baráti összejövetelnek nevezhető esemény. Giacomo Sal-nak dolgozott és punktum, ennyiből állt a kapcsolatuk. Sal soha nem vette egyenlő partnernek Giacomót.
Temérdek szennyes titkuk és törvényellenes tevékenységük ellenére alantas beosztottként kezelte.
Beosztott vagy sem, Pugliese fontolgatta, nekem sikerült az életben. Kedvelte az életét, ahogy volt. Nem érezte öreg házának savanyú penészszagát. Megszokta a
keskeny folyosókat és az apró fürdőszobákat a rémségesen elöregedett vécékagylóval és mosdókkal és az ósdi fürdőkáddal. Egyedül lakott és senkinek sem kellett
jelzálogkölcsönt fizetnie. Soha nem nősült, megvoltak a maga sajátságos útjai és nem tűrhette, hogy bárki, még egy feleség se üsse bele dolgaiba az orrát. Gyermekkora első tíz évének kivételével egész életét ebben a házban töltötte. A ház eredetileg nagybácsija tulajdonában volt, aki magához vette miután Giacomo szüleit elhaláloztak Caltanisetta városában, Szicíliában. A szomszédok gyilkolták le a szülőket, harminc évvel ezelőtt, valamiféle jelentéktelen földsáv feletti vita eredményeként, ami két évszázadon keresztül mérgesedett közöttük és végül az ellentétben álló családok egyikének teljes kiirtásával ért végett. Egyedül Giacomo élte át a mészárlást, kizárólagosan azért, mert éppen amerikai nagybácsijánál tartózkodott látogatóban. A nagybácsi, ahogy olvasta a hírt az Il Progresso újságban végtelen bölcsességgel tanácsolta.
Soha ne térj vissza őseid földjére.
A jótékony nagybácsi, magához fogadta, és mint saját gyermekét gondozta és nevelte az elárvult fiút. A szándék nemes lehetett, de Giacomo képtelen volt elvégezni a középiskolát. Ahogy a fiatal szicíliai elérte tizenötödik életévét, az iskola tanulmányi tanácsadója közölte a bácsival, mélyenszántó szakértői aggodalmát szavakba öntve, hogy unokaöccse gyengefelfogású, vagy hétköznapi nyelven kifejezve túlságosan ostoba ahhoz, hogy bármi hasznosítható tudást elsajátítson. Giacomo kimaradt az iskolából és napjait, de főleg éjszakáit a környéken való csavargással töltötte. Soha nem tanult ki
142
semmiféle szakmát és egyetlenegy munkahelyen sem maradt meg két hétnél tovább.
Giacomo szerette a létezés eme gondtalan formáját, és a szükséges zsebbeli aprópénz végett, saját szavajárása szerint, ha kellett, letarhálta a nagybácsit.
A nagybácsi a világ legrosszabb tanítómesterének bizonyult. Egyre adta a pénzt unokaöccsének, szerény keretek között természetesen, két teljesen gondtalan és
felelőtlen vidámságban elszaladó éven keresztül. Kizárólag akkor, amikor Giacomo betöltötte tizenhetedik életévét, gondolta, hogy itt lenne az ideje, hogy Giacomo találjon magának valami hasznot hozó elfoglaltságot. Elintézte, hogy Giacomo kocsikat
vezessen üzletfelei és barátai részére. A kiemelkedő pozíció a fensőbbség fellengzős atmoszférájával jött, amit Giacomo kellő módon érzékeltetett hozzá hasonló lézengő barátaival. Viszonzásul, meg a fizetség búsás lévén, Giacomo bármi körülmények között készségesen végezte el a rábízott feladatokat.
A sofőri tevékenység jobbára minden különösebb izgalom nélkül zajlott, valahol fel kellett vegyen egy kisebb csomagot és elvigye egy másik címre, csak néha hallott fegyverropogást és utasai meglehetős sietséggel tértek vissza kocsihoz, mialatt
stukkereiket nyomkodták bele a hónuk alatt viselt pisztolytáskákba, divatosan és drága anyagból szabott gyapjúzakóik és kabátjaik alá.
Az időtájban, amikor Giacomo betöltötte huszonegyedik életévét a nagybácsi eltűnt és Giacomo soha többé nem látta pártfogóját. Kezdetben Giacomo nem nyúlt a nagybácsi továbbra is kézbesített leveleihez, de egy hónap elmúltával, ahogy egyre nagyobb halom gyűlt össze belőlük elkezdte felbontani a borítékokat. Giacomo kifeszítette a nagybácsi íróasztalának fiókját, megtalálta csekk könyvét és kifizette a késésben lévő esedékes számlákat. A nagybácsi aláírását aláhamisítva aláírta a váltókat, egyenlegezte bankszámláit és a telefonon megjátszotta, mintha ő lenne a nagybácsi. Az ügyesen kitervelt elgondolás minden baj nélkül simán ment és senki sem vonta kérdőre a gondos unokaöcsöt. Giacomo felvette nagybácsijának azonosságát, és maga előtt
indokolva tettét, gondolta, hogy ha majd kell, visszaadja neki eltulajdonított személyét és fogadja örömteljes hálálkodását, hogy távollétében rendezte ügyeit, bármi is tartotta távol otthonától, legyen az börtönbüntetés, emberrablás, vagy esetleg más marasztaló körülmény.
A nagybácsi soha nem fárasztotta magát, hogy megszerezzék Giacomo számára az amerikai állampolgárságot, vagy egyáltalán be is adják a kérelmet, és a szicíliai unokaöcs évek óta már régen lejárt látogatói vízumával tartózkodott az államokban.
Szerényen meghúzódva Giacomo tovább végezte sofőri munkáját egészen addig, amíg valamelyik megbízatás össze nem hozta Sal Sclafani-val. A találkozás lényeges javítást hozott Giacomo életébe. Sclafani komolyabb és állandóbb munkát ajánlott.
Giacomo lett az adóság behajtó, és ha kellett a büntetés végrehajtó Sclafani uzsorabusinessében. Giacomo soha nem vonta kérdőre Sal indítóokait és mindig hűségesen végrehajtotta utasításait. Sal kedvelte a fiatalember kíváncsiságának teljes hiányát, és hogy soha semmi érzelmet nem mutatott, semmi részvétet a könyörgések iránt és hogy soha nem ingatták meg a kérlelések és a kifogások. Az évek folyamán
143
Giacomo felfogóképessége egyre romlott, ami tökéletesen egybevágott Sal üzleti érdekeivel és munkamódszereivel.
Giacomo feltétel nélkül bízott Salban és gyermeki, soha meg nem érett elméjében Sal átvette nagybácsijának szerepét, és mint mindig, most sem volt képes felfogni, hogy mi háboríthatta fel Salt annyira. Ahogy megszólalt az ajtócsengő beengedte főnökét és engedte, hogy Sal helyet foglaljon nappalijában. A szoba
rendetlenségben úszott, Giacomo felettébb nem kedvelte a házimunkát, de azért erre a kivételes alkalomra két fotelről leszórta a felgyülemlett szemetet, a gyűrött ruhákat és megsárgult újságokat és itallal kínálta vendéget.
Azonban, Sal ahelyett, hogy hálás lett volna a kedvességért, azonnal kitámadta és a lehető leggorombább hangon szidalmazni kezdte.
— Nem megmondtam, hogy ne hagy semmi nyomot magad után abban a Connecticuti dologban.
— Nem hagytam, — Giacomo tiltakozott. — Tiszta munkát végeztem. Már le is tartóztattak valami kölköt érte.
— A fészkes fenébe csináltál. Miért kellett neked venned a zsineget és miért kellett a hitelkártyádat használnod hozzá?
— Bárki vehet egy csomag zsineget és használhat hitelkártyát. Az ilyesmi nem törvényellenes.
— Bár a hülyeség lenne törvényellenes.
Giacomónak soha nem volt jó érzéke az irónia felfogására, nem vette észre a küszöbönálló dühkitörést és vad röhögéssel válaszolt, ami buta magabiztosságot éreztetett.
— Ha-ha, — felelte, — az nagyon vicces lenne.
— Te félkegyelmű, a vásárlási vevényt otthagytad a helyszínen.
— A rendőrség nem találta meg. Máskülönben nem tartóztatták volna le a kölköt.
— Valaki megtalálta és most zsarol minket vele.
— Kicsináljam azt is.
— Ahhoz már késő. Az illető nő már randevúzott a kliensemmel és kicsalta belőle, hogy felfogadott minket a felesége megölésére.
— Na és, még mindig kinyírhatom. Csak adja ide a címet.
— A nő nem olyan hülye, mint te. Lehallgatót szereltetett magára, és ahogy megszerezte az információt kirohant az étteremből. Nem tudtam elkapni, de láttam, hogy beugrott egy jelzésnélküli rendőr kocsiba, ahol két detektív már várakozott rá.
— A fene enné meg.
— A fene tebeléd, fiam. Ezúttal alaposan elbasztad a dolgot. A rendőrség
fogadom, hogy már tegnap óta a nyomodban üget és a hitelkártya alapján már tudják is a kilétedet.
144
— A hitelkártya a nagybátyámé és maga tudja legjobban, hogy én nem is létezem. Évek óta használom a személyazonosságát. Legalább addig, amíg elő nem kerül.
— Ebben igazad van, te nem létezel. — felelte Sal. Kabátja belső zsebéből gyors mozdulattal előkapott egy rövidnyelű acélkalapácsot, előre lendült, a
kalapácsnyelet megforgatta és a lapos, szögbeverő végét használva teljes erővel lesújtott Giacomo fejére. Majd kirántotta a kalapácsfejet, felemelte a magasba és még egyszer lecsapott. Ezúttal az éles véget használta, és a kemény ék mélyen belehatolt a koponyába és hatalmas vérző sebet nyitott rajta. Egy másodperc töredékéig Giacomo agyveleje szürke, vértelen tömegként buggyant elő a repedésből, amit szinte egyidejűleg veres, szökőkútként áradó ragadós vérsugár követett. Sal rászorította tenyerét a sebre;
megállította a vérzést és Giacomo tehetetlen testét berángatta a fürdőszobába. Ott belökte a hullát a fürdőkádba és engedte a vért lefolyni a víznyelőn.
Sclafani imádta a klasszikus zenét, legfőképpen az olasz operákat kedvelte.
Emlékezett, hogy Giacomo nagybátyja jelentős lemezgyűjteményt tartott. Odalépett a sztereó kabinethez, átforgatta a lemezeket és kihúzta a Parasztbecsület operát Benjamino Giglivel a főszerepben. Egy percig szeretettel nézegette a híres tenor arcképét, majd gyengéd mozdulattal ráhelyezte a hajlékony műanyagból készült lemezt a játszóra és ráengedte a tűt.
A nyitány lágy, halk akkordokkal kezdődött, a mámorító zene lassan felerősödött és Santuzza vádaskodó szopránhangja betöltötte a szobát. A fenséges melódiát hallgatva, Sal arcára gyönyörteljes mosoly ült, és ahogy Turridu sziciliána áriája felhangzott a háttérből, maximumra erősítette a hangot és visszament a fürdőszobába, ahol teljes figyelmét az előtte álló feladatra kellett összpontosítania.
Egyszer meztelenre vetkőztette Giacomót; ruháit batyuba kötötte és levitte őket a pincébe. A kicsiny gáztüzelésű öntöttvas kazán égőjét felcsavarta, kinyitotta a tűztér ajtaját és a véres ruhadarabokat egyenként beledobálta a lángok közé. Elmélyülten nézte, ahogy a darabok először veresen felizzottak és utána fehér hamuvá omlottak és végül kísértetiesen szürke füst formájában eltávoztak a kéményen keresztül és semmivé lettek.
A ruhák elégetése után felment a lépcsőkön, nyugodt lezserséggel elszívott egy cigarettát, majd felgyűrte ingujját és nekikezdett, hogy elvégezze rémséges mészáros munkáját.
Addigra a csodálatos és mégis oly tiszta és egyszerű ária, Gigli lenyűgöző tenorjának segítségével olyannyira felségesen prezentálva, teljesen elárasztotta és uralta az egész házat. Klasszikusan örök hangjával Turridu szenvedélyesen szidalmazta Santuzza lehetetlen féltékenységét.
„Bada, Santuzza, schiavo non sono Di questa vana tua gelosia!”
145
A zene magasztos fellegekbe emelte Sal hangulatát. Nem létezett a földön baj, ami megronthatta volna gyönyörét. A konyhafiókból előkereste a legnagyobb recézett szeletelőkést, a legélesebb eszcájgot, amit talált és lefűrészelte Giacomo fejét. Gondosan a lefolyó felé irányította a kicsurgó vért, nehogy a ruhájára vagy a csempepadlóra, vagy a gipszlemez falakra freccsenjen egy csepp is. Lassan és gondosan dolgozott, egyenként átvágta a kemény inakat, a vastagabb izmokat és végül átfűrészelte a gerincoszlopot. A magasba emelte a levágott fejet és addig tartotta, amíg az utolsó csepp vér is ki nem csepegett belőle. Az élettelen, elszürkült arcú csapzott hajú fejet betette a mosogatóba és a kezeken kezdett munkálkodni. Átfűrészelte a vastag karcsontokat és elvégezte
ugyanazt a lábakon is.
Turridu addigra már édesanyjától vette a búcsút.
„Mamma, quell vino generosom e certo Oggi troppi bicchier ne ho tracannati…
Vado fuori all’aperto.”
Mama Lucia velőtrázó utolsó jajkiáltását hallgatva Sal összeszedte a levágott fejet, a karokat és a lábakat, ahogy egy böllér teszi miután sikeresen széjjeldarabolt egy sertést, és betette őket egy terjedelmes lemezlavórba és lecipelte a konyhába. A
konyhában bekapcsolta az ételmaradék őrlőt, kaparókésekkel és csontvágó ollóval kis szilánkokra és cafatokra szedte a morbid tömeget és a darabokat egyenként belenyomta a vadul forgó kaszagép kései közé. Sokáig eresztette a vizet utána, jégkockákat vett ki a fagyasztóból és egyenként leőrölte azokat is, hogy megtisztítsák az éleket és a gépezet járatait. Keményen dolgozott, legalább még egy óráig, egészen ameddig száz
százalékosan meg nem volt elégedve, hogy minden vérnyomot feltisztított.
Visszatért a fürdőszobába. Giacomo fürdőkádba helyezett torzójából addigra szinte minden vér kifolyt. A kamrából előkeresett egy fekete műanyagzsákot, amibe a lehullott faleveket és a kerti szemetet szokták összegyűjteni és abba belenyomta Giacomo maradványait. A zsák száját szorosra kötötte és gondosan letéve a betonra a bejárati ajtó elé helyezte. Utána kimosta a kádat, minden lehetséges felületről letörölte ujjlenyomatait, majd a Giacomo csonka testét tartalmazó fekete zsákot beletette kocsija csomagtartójába.
Kinti dolga végeztével gengszter-üzletember Sclafani visszament a házba. Ott tiszta vízzel még egyszer megtöltötte a fürdőkádat, és hogy kimossa a lefolyócsöveket leengedte a lefolyón. Szeretek alapos munkát végezni, morogta visszataszító vigyorral az arcán. Nem, mint Giacomo, ez az ostoba, részletekre figyelmetlen fajankó, akinek
semmihez sem volt tehetsége.
—
146
M
iután elvégezte feladatát és utána a feltisztítást Sclafani Connecticutba hajtott, Paméla házához. A kulcsok már nála voltak és az automata garázsajtó nyitó kezelője is.Kinyitotta a garázst és kocsiját, Paméla használaton kívüli kocsija mellé parkolta.
A rendőrség már a múlt héten leszedte a ház köré kihúzott narancssárga bűneset történt tilos a bemenetel szalagot, az ingatlan tulajdonjogát igazoló iratokat már
napokkal ezelőtt aláírta és ő, Sal Sclafani volt a ház jogos tulajdonosa. Paméla
kocsijának tulajdonjoga, mint hagyatékának része még mindig az örökösödési bíróság aktái között hányódott, de a járműn érvényes rendszámtábla lógott és ablakán ott díszelgett a helybeli szemét átrakótelep használatát engedélyező ez évi címke.
Befejező teendőként átrakta a zsákot Paméla kocsijába és utána, hogy
megpihenjen felment a házba. Későre járt és egész nap keményen dolgozott. Ideje volt, hogy energia tartalékát feltöltse. Töltött magának egy pohár finom bort, az elsőt az új házban és megelégedett érzéssel leült és élvezte a ház békéjét és a Connecticuti gazdag előváros csendes nyugalmát, a világegyetem eme ritka és néhány, még biztonságos és bűntevékenység nélküli megmaradt helyén.
Másnap kora reggel, már hajnali hét órakor ott várt a szemétátrakó telep
kapujánál és nézte, ahogy a szakállas elhízott őr szuszogva és erőlködve széjjelnyomja a rozsdásodó vaskapu nyikorgó szárnyait. Felhajtott a dombtetőre, és mint pelyhet
kiemelte a fekete zsákot a csomagtartóból és gonosz jövendöléssel hangjában morogta utána. Eggyel végeztem, kettő még hátra van.
Még néhány percig ácsorgott a mély szemétsiló körül és megvárta, amíg egy hatalmas szemétszállító teherautó megérkezik és rázúdítja terhét Giacomo megcsonkított testére. A siló hamarosan színültig megtelik, gondolta Sal, és jön az állami óriáskamion, ami Darien napi szemetével együtt a fekete műanyagzsákot is elviszi az örökké működő szemétégető erőműbe, Bridgeport városba.
–
H
árom nappal később egy éber szortírozó kifigyelte a furcsa formájú é szokatlanul nagy fekete műanyag zsákot és egy kampóval lehúzta a futószalagról. Kinyitotta, hogy tartalmát terület feltöltésre vagy égetésre irányítsa-e és meglátta a bűzölgő, bomlásnak indult mezítelen emberi maradványt. Megállította a futószalagot, odahívta abrigádvezetőt és ketten kiállítottak az eset jelentéséhez szükséges papírokat.
Másnap, a várossal szerződésben lévő speciális transzportcég két alkalmazottja elszállította a hullát a Bridgeporti rendőrség hullaházába. A fejetlen és végtagok nélküli test hetekig feküdt ott az egyik hűtőszobai tepsiben, de mivel senki sem keresett
semmiféle hiányzó személyt és rendőrségi vizsgálat sem kezdődött, az ismeretlen személyt Connecticut állam elhantoltatta a nincstelenek köztemetőjébe.
Az esetet senki nem kapcsolta össze, még gondolatban sem a Paméla Leicester gyilkossági vizsgálattal.
147 –
N
ew York City rendőrkapitánysága egy teljes héten keresztül megfigyelés alatt tartotta Giacomo, vagy inkább nagybácsijának a házát, és mivel senki sem jött vagy hagyta el az illetőséget házkutatási parancsot kérvényeztek ki a bíróságtól és bementek. Belül nem régi keletű tevékenység nyomait fedezték fel, de semmi jel nem mutatott arra, hogy bármi bűnügyi tevékenység zajlott volna az épületben és ennek megfelelően jelentettek Connecticutnak.A gyanúsított, hatvan év körüli férfi illetőségű személy látszólagosan eltávozott a környékről. Hitelkártyáját és bank kontóját az elmúlt két hétben nem használta. Ha az üggyel kapcsolatban bármi újszerű információ kerül tudomásunkra ez a jelentés újítva lesz.
148