Hatodik Fejezet

N

éhány nappal az ütlegelési eset után, ahogy válogatta erőnléti csokoládé rúdjait a Stop and Shop szupermarketnél, Percy azt hitte, hogy meglátta Mrs. Shrewsbury-t. Bevásárló szekerét lassan tolva a megrakott polcsorok között a fiatalasszonyt egyenként szedegette le az árucikkeket, megnézte címkéjüket és vagy betette szekerébe vagy visszatette a polcra. Percy még nem ismerte személyesen és nem volt benne biztos, hogy valóban Mrs. Shrewsbury volt az, akit látott.

Biztos akart lenni a dologban. Sietve végigment a következő soron és a szemközti irányból jött vissza, hogy közelről megnézhesse a fiatal nő arcát.

Mrs. Shrewsbury arckifejezése melankolikusan szomorúnak tűnt, mintha boldogtalan lenne és depressziós. Bőre tompa sápadtsága és zöldeskék ártatlan szemei álmatag elvonultságot és eltitkolt rettegést sejtettek. Ahogy haladt előre, lépésenként és centiméterenként, és egyre közelebb Percyhez, frissen mosott és fényes sötétbronz hajának tömött loknijai, mint a végtelen prérin hullámzó árvalányhaj lebbentek vállai körül.

Amikor már szinte elhaladt Percy mellett, Percy a fiatal nő felé fordult és megszólította.

— Mrs. Shrewsbury, milyen meglepő, hogy itt találom magát.

A fiatal nő megállt és álmatag, megfélemlített tekintetét a férfire emelte. Percy világosan látta a fiatalasszony ijedtségét, hogy megzavarták magányosságában és valaki szándéka ellenére a nyilvánosság elé kényszeríti. Percy megmerevedett, mosolya félszeg félénkséggé vált, és borzasztóan szerette volna, ha a fiatal nő nem venné tolakodásnak közeledtét és nem sétálna tovább.

Linda nem emlékezett Percyre. Fogalma sem volt, hogy ki lehet az idegen, aki megszólította. Először azt gondolta, hogy valaki a múltjából, az árvaházak

valamelyikéből, vagy egyik befogadó szülőjének a fia rátalált és felismerte. De miért hívná valaki a régiek közül Mrs. Shrewsbury-nek? Óvatosan szemügyre vette Percyt.

Egy fiatalembert látott, talán pár évvel idősebbet, mint ő. Egy magafajtabelit, aki nem nézett ki ijesztőnek vagy ellenségesnek. Idegen férfiak gyakran köszöntötték,

legtöbbnyire pimaszul és tolakodóan és nyilvánvaló szándékkal, mert sokszor járt egyedül, férje kísérete nélkül. A hozzá hasonló korú nők legtöbbnyire még hajadonok voltak és főképpen szüleik vagy barátaik társaságában jelentek meg közhelyeken.

45

Lindának visszautasítást kellett sugároznia; bizonytalankodó magányos lélek lévén, alantas szándékot kellett feltételeznie.

Tétován megállt, és nem válaszolt.

Percy a fiatal nő határozatlanságából bíztatás érzett ki és esélyt, hogy folytassa közeledését.

— A szomszédja vagyok. A maguk melletti második házban lakom jobbról. A nevem Percy.

Linda most már emlékezett. Réveteg szemeiben a meglepetés pislákoló lángja lobbant és ábrándos zavar látszott. Meglepték és nem tudta, hogy mit feleljen. Mint egy némafilmből kilépett ködös kép, csak állt bizonytalanul, és nem mert megszólalni.

Kihasználva a fiatalasszony habozását Percy tovább folytatta monológját.

— Sajnálom, hogy megijesztettem. Ne féljen tőlem, csak gondoltam, hogy mivel szomszédok vagyunk, kellene, hogy köszönjek, és ha megengedi, bemutassam magam.

Linda végre magához tért. Nem akart nagyon oda lenni, hogy valaki a

környékről megszólította és esetleg bűvöletbe ejtette. Valamit szeretett volna mondani, valami egyszerűt és hétköznapit egy jó szomszédnak kijáró szimpla banalitást.

Szégyenlősen elmosolyodott és ajkai lassan szóra mozdulni látszódtak.

— Percy, igen, már láttam a környéken magát. Maga vágja Paméla füvét. How do you do? — mondta és jobbját a fiatalember felé nyújtotta.

Percy megfogta a fiatal nő kezét és egy másodperccel tovább tartotta, mint ahogy azt az illendőség megengedte. Érezte a benne lüktető meleget, ahogy a vér sietve futott a nő vékony bőre alatt és érezte, mintha elektromos áram áradna megállíthatatlan erővel keresztül egymást érintő ujjaikon, a fiatal nő lelkéből egyenesen bele az ő szívébe. Percy lábai elgyengültek és reszketni kezdtek és keményen kellett tartania magát, hogy csillapítani tudja a remegést.

Linda észrevette, hogy Percy sokáig nem ereszti a kezét. Észlelte a férfi testének delejes reszketését és megérezte a kezdődő vonzalom virágba szökkenő affinitását. Soha nem érzett még hasonlót idáig és nem tudta, hogy hova tegye a bensőjéből feltörő észbontó szédületet. Megijedt, elhúzta kezét és félbeszakította az ismerkedést.

— Üdvözletem Pamélának, — mondta félénken és vontatott hangon és lassan kezdett Percytől elfele mozdulni. — Igazán, végtelenül kedves egy hölgy.

Percy kővé válva maradt a helyén. Próbálta kinyitni a száját, hogy mondjon valamit, marasztalja még a fiatal nőt, de elvesztette minden önbizalmát és nőkkel szembeni szokásos rámenősséget és egyetlen hang sem jött ki a torkán.

Végül, és nem mondhatott volna ennél szánalmasabbat és banálisabbat, csak ennyit tudott kinyögni. — Örvendtem, hogy találkoztunk.

A fiatal nő nem állt meg, de pár lépés után félig hátrafordult, Percy szemébe nézett és válla felett visszaszólt. — A nevem Linda. Kérem, hívjon Lindának.

–

46

P

ercy nem mozdult, amíg Linda be nem fordult a sor végén és el nem tűnt a látóköréből. A múzsa valósággá lett. Látta az arcát, megérintette a kezét, nemcsak a képzeletében létezett. Hallotta hangját és egy meleg, mennyeien felemelő és erkölcsileg megtisztító boldogság érzése árasztotta el bensőjét. Linda, hát ez a neve, és azt akarja, hogy Lindának nevezzem. A pillanat mámorában kizárta gondolkozásából, hogy Linda férjnél van, és egy hatalmas termetű verekedős vadállat férj vigyázza lépteit. Percy kizárólag a nehéz helyzetben lévő fiatal nő törékeny szépségét látta maga előtt, akit neki ki kell mentenie az ördög karmából. Ismét körbefutott bevásárló szekérrel és meglátta Lindát a pénztároknál beállni a sorba. De nem merészelt a háta mögé kerülni. Most még nem akarta zavarni; nem akarta a mágikus pillanat varázsát megtörni a dolgok

siettetésével. Most már tudta, hogy a sors mit határozott, és hogy rövidesen ismét össze fogja hozni őket.

Linda a bánatos szomorúság álarca alatt valami furcsa örömet érzett. Nem tudta megállni, hogy ne bíztassa a fiatalembert, de megrettent tettétől. Tudta nagyon jól, hogy nem szabad senkivel sem flörtölnie. Mi lesz, ha ez a férfi nem hagy neki békén és Spencer megtudja? Eszébe jutottak az ütlegelések és válla megrázkódott félelmében.

Éppen erre van szüksége, egy titkos csodálóra. Érvelni próbált, hogy a fiatal férfi csak egy kedves szomszéd és csak képzeli a vonzódást. Jobb magyarázatot nem találva így próbálta a találkozás megtörténtét ésszerűen elfogadhatóbbá tenni, legalább is egyelőre.

–

K

ésőbb, a délután dereka felé, tornyosodó kumulusz felhők gyülekeztek össze Darien felett. A tűzően erős nap sugarai órákig égették az Atlanti Óceán végtelen vizének tükrét és a temérdek pára harmincezer lábnyi magasságba emelkedett. Az iszonyú mennyiségű energia, ami a végtelen méretű kondenzáció folyamán felszabadult, jégesővel teli koromfekete viharfelhőkbe csavarodott és látóhatártól látóhatárig eltakarta az eget. A nap eltűnt és a nappal éjszakává változott. Másodperceken belül dézsával ömlött az eső és orrhossznyira sem lehetett látni. Vadul cikázó villámok fényei világították meg az elsötétedett eget és menydörgések fülsüketítő robaja rázkódtatta a földet. Az elszabadult pokol a Piros Rózsa utca felett összpontosította erejét és minden élőlény reszketett halálos félelmében és kereste búvóhelyét.

Egy gigantikus villám belevágott a Shrewsbury rezidencia előkertjében álló hatalmas juharfába. A méteres törzs szinte kettőbe szakadt és mindent összetörve egy vastag ág alázuhant és elzárta a kocsibejárót. Összelapított gallyak százai alatt

tengerként zúgott az esővíz és a víznyelők őrült sietséggel habzsolták magukba az áradatot. Ítéletidő elérkezette fenyegetett, de egy órán belül, még egyszer kegyelmet gyakorolva az emberiség felett, a vihar, amilyen gyorsan érkezett olyan gyorsan el is távozott és hidegebb és szárazabb levegőt hagyva maga után megengedte, hogy a nap ismét előbújjon.

47

Linda, a hátsó konyhaajtón keresztül, egyedül ahol tudott, kijött a házból és megnézte a ház elejét sújtotta rombolást. Az alázuhant vastag ág nem érte a házat, de reménytelenül elzárta a front ajtót és beborította a garázsbehajtót. Görcsös tömegével és ezernyi kisebb gallyaival és milliónyi levelével olyan természetesen nyugodott a földön, mintha pontosan oda tartozna és pontosan oda kellett esnie. Linda egyetlen nehezebb ágat sem tudott megmozdítani és nem tudta mitévő legyen. Csak nézte az iszonyatos nagyságú fatömeget és a temérdek szemetet és szomorúan lamentált.

— Szegény fa, nagyon sajnállak, hogy így kellett elpusztulnod, de elzárod az utamat és valahogy darabokra kell, hogy hasogassalak.

Visszament a házba és próbált találni egy lombfűrészt. Ahogy talált egyet magára húzott egy szűk farmernadrágot és egy fehér pólóinget, ismét kijött a hátsó ajtón és nekiállt átfűrészelni az egyik közepes nagyságú faágat. Keményen dolgozott és már majdnem félig átvágta, amikor a háta mögött meghallotta Percy hangját.

— Linda, engedje meg, hogy segítsek. Ez túlságosan sok munka lesz magának.

Linda felegyenesedett. Kapkodva szedte a levegőt és semmi erőt nem érzett a jobb karjában. Keze fejével megtörölte izzadt homlokát és Percyre emelte tekintetét.

— Oh, maga az. — mondta.

— Kérem, álljon félre, hogy odaférjek, — felelte a fiatal férfi, — és kezdjek dolgozni.

Percy negyven centiméteres pengéjű motoros fűrészt tartott a kezében, megrántotta az indító kordot és felpergette a motort. Majd szakérő módon fellépett a lezuhant fatörzsre és nekiállt levágni a vastag ágakat. A láncfűrész éles fogai

belehasítottak a keményen vonakodó fába és a fűrészpor vastag sugárban ívelt kifelé a vágásból. Lassan haladva előre végigment a legnagyobb darab mentében, rövid hosszakra darabolta és az így elkészült kerek hasábokat gondosan felrakta a garázs oldala ellen.

Linda segített az ágakat és a kisebb tuskókat cipelni. Szorgalmasan dolgoztak, segítették egymás munkáját, de nem beszélgettek.

Egy óra elteltével bevégezték a feladatot. Linda felsöpörte a megmaradt szemetet és degeszre rakott vele két hatalmas kuka kannát.

— Holnap reggel, — Percy szusszantotta fáradtan, — Kiviszem a kannákat a szemétgyűjtő telepre. Ma délutánra már be vannak zárva, de reggel hét órakor kinyitják a kaput.

Linda tudta, hogy Percy milyen sokat és nehezen dolgozott. Látta, hogy csuromvizesre izzadta magát és nedves fűrészpor borítja a bőrét és a nyakát és levéldarabok ragadtak bele összezilált hajába. Lindának tetszett Percy férfias

rendetlensége. Szerette, hogy készségesen segített, amikor szüksége volt rá. Alapvető udvariasság lenne, gondolta, hogy viszonozzam a szívességet.

— Percy, — kezdte, — pihenjünk meg egy kicsit. Üljünk le a hátsó teraszon és hozok valamit inni. Sokat dolgozott és szomjas lehet. Van behűtött málna és

áfonyaszörp keverékem. Hozhatok egy pohárral?

48

Kiszáradva a kimerítő erőfeszítéstől, Percy iszonyúan szomjas volt és borzasztó szükséget érzett, hogy kortyoljon valami üdítő italt, de legfőképpen nem akarta kihagyni az alkalmat, hogy leüljön Lindával és beszélgessenek egy keveset.

— Nagyon megköszönném, — felelte lihegve, és száraz torkából alig jött elő a hang.

Linda bement a házba. Percy hátrament a ház mögé és letette a motoros fűrészt és várt. Linda hamarosan kijött és egy jókora élénk-veres folyadékkal teli kancsót és két üvegpoharat hozott kezében, és töltött mind a kettőjüknek.

Percy ivott az édes-savanykás hideg italból, letette a poharat és nézte, ahogy Linda újratölti.

— Hogy van a karja? — kérdezte.

Csend lett, Linda sokáig hallgatott majd megkérdezte.

— Milyen karom?

Percy éppen lehajtotta a második pohárnyi felséges italt, de torka még mindig száraz volt és mérhetetlen erejű érzések hatalma alatt csak akadozva tudott beszélni.

Lelket bénító aggodalomtól gyötörve, hogy ilyen kéretlenül beleavatkozik Linda dolgába, küszködve kereste a szavakat, hogy kifejezze gondolatait.

— Amelyiket megrúgtak.

–

I

szonyú rettenetet szorította össze Linda szívét. Ismét védtelen gyermek volt, akit rosszaságon kaptak; valamin, amiről senkinek sem lett volna szabad tudnia. Hogyan tudhatott erről ez a fiatalember? Semmi köze nem volt az ő bajaihoz. Megengedte neki, hogy segítsen feltakarítani a kitörött fa maradványait, de ez még nem adott neki jogot, hogy ilyen kegyetlenül beleszóljon a magánéletébe. Az ijedtségtől összeszűkültek az erei és lezárták a szívét tápláló vér folyását. A felháborodás mérgezett tüskéit érezte mellkasába és összerándult a gyomra. Mérhetetlenül utálta a férfi leereszkedő sajnálkozását.

Sápadt ajkai némán remegtek és csak néhány sikertelen kísérlet után tudta szavakba önteni felháborodását.

— Fogalmam sincs, hogy miről beszél. — felelte.

Percy tisztában volt azzal, hogy gyorsan és vigyázatlanul törtetett előre, de már átkelt a Rubiconon és többé nem volt visszaút.

— Láttam, hogy megverte. — mondat és Lindára nézett.

— Semmi ilyet nem láthatott.

— Linda, kérem. Engedje meg, hogy megvédjem.

— Menjen el innen. Nagyon sajnálom, de dolgom van. Köszönöm, hogy segített összeszedni a gallyakat. De most hagyjon magamra, szépen kérem.

— Linda.

— Kérem, menjen el.

49

Linda felállt, bement a házba és bezárta maga mögött az ajtót. Percy döbbenten meredt utána az üvegen keresztül és látta, ahogy Linda visszafordul és ráemeli tekintetét.

A párás üveg megtörte a fiatal nő alteregóját és fehér ingében és vállai felett libbenő bronzvörös hajával egy sápadt és szánalmas kísértetnek tűnt, aki egy iszonyú sír jeges mélyéből előbukkanva könyörög szabadulásáért.

50

In document ő z ő Larry regénye Legenda a Piros Rózsáról Serf (Pldal 44-50)