—
A
hogy ígértem, — Zoltán mondta Dórának. — Elveszlek feleségül.Dóra bólintott, tele reménykedéssel és gondolta: Egy megállapodás az megállapodás, de kérem, őrizzük meg a formalitásnak legalább a nyomait. Tudta, hogy semmi szükség, hogy Zoltán megkérje apjától leányának a kezét, egy örökös kocsmatölteléktől. De mi értelme lenne férjhez menni, ha nem tudja beleverni Zoltán apjának az orrát és nem tud dicsekedni vele munkatársainak.
— Minél hamarabb, annál jobb, — Zoltán folytatta. — Még ma megszerzem a házassági engedélyt a Városi Tanács Házasságkötési osztályától.
— Helyes, — a leány felelte és karját belefonta Zoltán karjába, ahogy a Rákóczy út széles járdáján sétáltak a 37-es villamos végállomása felé.
Zoltán nem felelt. Következő mondatán gondolkodott. Hogyan vezesse be ravasz cselszövésének legfontosabb lényegét?
— Néhány évre még el kellene halasztanunk az első gyermek jövetelét. — Jelentette ki végül kissé reszkető hangon és szinte orra esett az eléje gurult üres borosüvegen, ami egy oldalzugból került elő, ahol egy elkeseredett férj hagyta, aki a szeszes italok mértéktelen fogyasztásában találta életének vigaszát és egyetlen értelmét. Jelenleg odahaza, kialudva kötekedő delíriumát, ami magába foglalta a feleségével való vitát, az asszony késsel való
fenyegetését, és részeg hetvenkedésben megpróbált megerőszakolását, amire az asszony a nehéz öntöttvas serpenyővel fejbe vágta és a férje csendes lett, mint valami alvó bőregér.
— A mi társadalmunkban senki nem alszik az utcán, — harsogta a kormány feje naponta a rádión. — A mi szocialista társadalmunk nem engedi meg, hogy valakit is kidobjanak otthonából, ha lakhelye állandóra van bejelentve a rendőrségen. Mi törődünk az emberekkel, nem úgy, mint azok a gonosz kapitalisták a tőlünk nyugatra fekvő országokban.
Természetesen emberek, akik halálosan gyűlölték egymást rá lettek kényszerítve, hogy együtt éljenek, még akkor is, ha kegyetlen és embertelen bánásmód miatt a törvény szerint hivatalosan elváltak. Nem volt semmi hely ahova a bűnös vagy a sértett fél mehetett volna.
Vészes lakáshiány volt. És kinek a hibájából? Minden bizonnyal nem a kommunistákéból.
— Meg kellene, hogy engedjük, hogy a KISZ szervezze meg esküvőnket. — Mondta Dóra, lépéseit Zoltánéhoz igazítva. — Vivien az iroda KISZ titkárnője már fel is ajánlotta, hogy megszervezi. Vivien olyan kedves és respektál mind a kettőnket. — Egy mérnök és egy proletár lány Kőbányáról, — hogy idézzem szavait. — Egy KISZ szervezte esküvő méltóan jellemezné új társadalmunk haladó jellegét.
78
—
Z
oltán elutasította Vivien udvarias javaslatát. Egyszerű és gyors esküvőhöz ragaszkodott, amit az egyik házasságkötő irodában tartanak meg. Egy órával az esküvő előtt Zoltán felhívta édesanyját a munkahelyén.— Anyu, — mondta neki ijedt hangon. — Egy óra múlva esküszöm az Ötödik Kerületi Házasságkötő teremben. Volna kedved eljönni
— Micsoda! — a megdöbbent matróna kapkodott a levegőért. — Ezt nem mondhatod komolyan. Nyugtass meg, hogy viccelsz. Semmi körülmények között, se én se apád nem fogjuk méltatni arra azt a családot, hogy megjelenjünk.
— Anyám, — Zoltán könyörgött. — kérlek, érts meg.
— Nincs semmi, amit meg kellene értenem. — az anya hangja élesen felcsattant. — Fiam, te becsületszavadra megígérted, hogy nem veszed el feleségül Dórát. Azt hittem, hogy szakítottál vele. De tévedtem. Az anekdotabeli cigarettaszünet véget ért. Itt az ideje, hogy lesüllyedj a pöcegödör mélyébe.
—
A
ceremónia alatt, elviselve az eseményt anyja jóváhagyása nélkül, Zoltán úgy érezte, mintha az akasztófára vinnék, vagy ki lenne láncolva a pellengérre.Jadwiga, Dóra édesanyja hatalmas főzést csapott le a lakásában. Komoly mennyiségű marhahúst sütött ki, tört burgonyával és nyolc liter olcsó bort vett hozzá. Elegendő étel és ital volt mindenkinek, még az elkerülhetetlen, de nem kívánatos vendégeknek is, mint Miklósnak és Ferinek, Dóra alkoholista apjának és iszákos testvérbátyjának. Kizárólag egy családi ügy, a jóllakott és kellemesen ittas vendégek vacsora után udvariasan felszívódtak és magára hagyták Zoltánt és Dórát a kicsiny hálófülkében, ami az új házasok kizárólagos használatára lett fenntartva.
Kivéve Angélát, Dóra hasonló korú csinos kis szomszédnőjét, aki ragaszkodott, hogy csatlakozzon hozzájuk, mintha váratlanul szerelembe esett volna a vőlegénnyel. Minden valószínűség szerint, Angéla szívesen helyettesítette volna a mennyasszonyt, a nászágyban kétségen kívül, ha a szükség úgy hozta volna, és az úgy is tűnt, mert Dóra hangulata határozottan elromlott.
Szerencsére a két fiatal nő közötti vetélkedés azt az eredményt hozta, hogy Zoltán egyedül aludt a nászéjszakáján. Nem előnytelen, Zoltán integritásának láthatatlan védelmezője, Ildikónak szempontjából.
Másnap korán reggel, egy vidám és napos kora márciusi vasárnapon, Zoltán Dóra jóváhagyásával és bátorításával hazament a szüleihez, hogy elhozza néhány ottmaradt dolgát és emléktárgyait.
Édesanyja nyitott ajtót. — Mit akarsz itt? — fogadta a fiát kemény hangon és méregtől eltelve. — Azt hittem, hogy elvetted feleségül életednek szerelmét.
— Nem szeretem Dórát.
79
— Akkor miért vetted el feleségül?
— Anyám, ezt még egyelőre nem mondhatom meg.
— Idióta, — az anya felelte, de félreállt és szélesre nyitotta az ajtót. — Gyere be, ha nagyon akarsz. Szedd össze a dolgaidat és siess vissza hozzá.
Ahogy Zoltán szedegette össze ruháit és könyveit egy bőröndbe testvérbátyja és húga jöttek be a szobába. Mind a kettő ledobta magát egy fotelba melléje és sajnálkozó mosollyal az arcukon nézegették, hogy mit csinál.
— Remélem, hogy véglegesen kiköltözöl, — Luisa, fiatalabb nővére kezdte. — Szükségünk van a helyre és az ágyadban a vőlegényem, Mohamed fog aludni, ha nálunk akar maradni éjszakára.
— Ügyes húzás, brúder, — bátyja Gusztáv jelentette ki fennhéjázóan. — Feltehetően az eszéért vetted el, mert semmi esetre sem a pénzéért vagy a kinézetéért.
Kőbánya fele visszamenőben a késői vasárnap délután elborult és havazást ígérve fenyegetően baljóslatura vált. Zoltán teljesen egyedül érezte magát, elhagyatva és elkülönítve a saját cselekedetei végett, először az életében, de nem utoljára. Saját gyengeségének esett áldozatul, melléfogásainak, engedékenységének, gerinctelen passióhajhászásainak és
szalmalángként fellobbant vágyainak és előrelátásának teljes hiánya és határozatlansága gonosz bosszúval a hátába került és jókora darabot harapott ki feneke húsából.
Egyedül sajátmagára szorulva, és a maga képességeire hagyatva, hogy védelmezze magát, teljesen elhidegítette magától a családját és törvény szerint hozzá kötötte magát egy nőhöz, akinek a családját mélységesen megvetette, és máshol nem volt aludni, mint annak ágyában.
Visszament Dóra lakásába, lefeküdt melléje, de rövid házasság alatt most már másodszor nem volt hangulata, hogy szerelmeskedjen újdonsült arájával.
—
H
étfő reggel, az első kávézási szünet alatt, Ildikó Zoltánra emelte égszínkék szemeit és angyalok ártatlanságával a hangjában kérdezte.— Na, hogy ment a dolog?
Zoltán enervált szomorú kézlegyintéssel ütötte el a kérdést.
— Ne is kérdezd, rettenetesen. Minta dupla szülőgyilkosságot követtem volna el.
— Ne félj, — Ildikó gyengéden megérintette Zoltán karját. — Szüleid majd
megbékülnek, ha látják a végeredményt. Menj el az utazási irodához, iratkozz fel az utazásra és kérelmezz egy kiutazási vizát Olaszországba. Sok dolgod kell még elintézned és légy nagyon óvatos. Ne engedd, hogy bárki is gyanítsa, hogy mit tervezel. Ha a legkisebb a leghalkabb suttogásokból Dóra fülébe kerül, neked véged. Csonttá és bőrré fogyott rab leszel a rácsozott karcerben, amit külön a disszidensek részére tart fent a párt.
— Köszönöm, — Zoltán mosolygott a leányra. — Te vagy lelkem legvarázslatosabb vigasza. Szavaid erőt adnak, hogy kibírjam a megpróbáltatásokat és túléljem ezt a borzalmat.
80
— Mi lesz a magzattal Dóra méhében? — Ildikó összehúzta a szemöldökét. — Készen állsz arra, hogy betartasd vele az alku ráeső felét?
— Megígérte, — Zoltán előrehajolt és Ildikó fülébe súgott. — Még a héten el fog menni egy nőgyógyászhoz és betábláztatja vele az abortuszt.
Ildikó összerázkódott, a szó fizikai meghallása borzalmasabb volt, mint a művelet említésének eddigi kerülgetése és a hasonlatok és a célzások alatti eddigi takargatása. Tudta, hogy mit javasolt és mire akarja rávenni Zoltánt. De a saját érdekét kellett, hogy maga előtt tartsa, saját gyermekeinek a jobb jövőjét, amiket majd a világra fog hozni.
Meg lesz büntetve önző önszolgálatáért? Miért kell, hogy ebbe egyáltalán belekavarodjon? Miért nem tesz túl Zoltánon és hagyja, hogy a fiú egye meg, amit főzött.
Később nem lesz idő megbánásokra. Ha eljön a végítélet, a jutalom és a büntetés érdem szerint lesz kiosztva.
—
Z
oltánnak három aláírásra volt szüksége az útlevélhez és a nyugatra szóló kimeneteli vízumhoz. Először osztályfőnökéhez ment, Hubay Rezsőhöz.— Hubay elvtárs, — Zoltán kezdte. — Szeretnék részt venni egy Rómát és Nápolyt megtekintő társasutazáson és munkahelyi írásos javaslatot kell hozzácsatolnom a kérvényhez.
— Soha nem fogsz nyugatra útlevelet kapni. — Hubay rosszallóan meredt a fiatal mérnökre. — Katonaköteles fiatalembereknek a törvény tiltja a kommunista blokk elhagyását.
— Tudom, Hubay elvtárs. — Zoltán pislogott tisztelettudóan. — De azért, hadd próbáljam meg.
— Írd meg saját magad és gépeltesd le. Utána hozd ide és majd megnézem. — Hubay rázta a fejét és kezének türelmetlen intésével útjára küldte a kérelmezőt.
Zoltán megfogalmazta a lehető legkedvezőbb, legdicsérőbb káderlevelet saját magáról és kivárta az alkalmas pillanatot, hogy odaadhassa Hubaynak. Szombat délben, talán fél órával délidő előtt látta, hogy Ágnes, Hubay irodán belüli barátnője bent ül főnöke szobájában és finom kis ökleivel dörzsölgeti könnyes szemeit. Hubay zsebkendőt ajánlott a fiatal hölgynek, erre Zoltán belépett a szobába és a két oldal hosszú dokumentumot a szerelmes férfi orra alá dugta.
Balkezét használva Hubay a zsebkendővel gyengéden letörölte Ágnes szeme sarkából a könnyeket, mialatt jobbjával alákanyarintotta a nevét a papirosra, amit elolvasásra sem
méltatott.
Egy aláírás megszerezve, kettő még hátra, Zoltán lesietett a személyzeti osztály vezetőjének, Stromfeld elvtársnak az irodájába. Stromfeld faragatlan bunkó hírében állt. Arcán veresen virágzottak a kifakadt hajszálerek és lila orra felettébb dagadozott, mivel erősen szerette az itókát. Főleg a nehéz pálinkákat, és délre már el is fogyasztotta félüvegnyi, hazai
készítményű szocialista konyakadagját. Ez minden szombatra kötelezően kijárt neki, hogy méltóan üdvözölje a hét eleje óta várt hétvége megérkezését.
A boldogságos delírium tremens határán lebegve, Stromfeldnek fogalma sem volt, hogy mit ír alá. Hubay aláírását látta a kérvényen a magáé fölött és gyorsan, mialatt teli
81
konyakos poharáért nyúlt alákanyarintotta a nevét, ami leginkább holmi macskakaparásra emlékeztetett.
Kettő megszerezve, már csak egy maradt, Zoltán kettesével szedte felfele a lépcsőket a harmadik emeletre, ahol Forgó elvtársnak, a vállalat igazgatójának magánbirodalma
terjeszkedett.
A titkárnő beengedte, hiszen már két aláírás volt a kérvényen, az igazgatóhoz, aki mint mindig most is józan volt és képes volt értelmes kérdéseket feltenni.
— Nős vagy, fiam?
— Igen, igazgató elvtárs, nős vagyok.
— Együtt tervezed ezt az utat a feleségeddel?
— Igen, uram, együtt.
Hoppá, a régimódi titulus alapvető hiba, Freudi megbotlása volt a nyelvnek, de Forgó nem vette észre.
— Soha nem fogják engedélyezni. — Az igazgató rosszallóan rázta a fejét. — Feleslegesen vesztegeted az idődet. Fiatal házasok, akik ilyen utakra mennek, mind hazaáruló patkányokká válnak odakint, akik hajlandók eladni a hazájukat az ellenségnek.
— Én nem vagyok azok közül való. — Zoltán felelte kissé hebegve és szerette volna kettőbe harapni a nyelvét. Miért kellett egyes számot használnia a többes helyett? Oh, drága fent való, ez nem fogja aláírni.
De Forgó aláírta. Gondolatban már ő is valahol kint volt a hegyekben, a párt elitjének tagjaival mulatozni egy kies vadászházban. Ez a Kovács és felesége, akárki is legyen is,
számította logikusan, úgysem fog kiutazási vízumot kapni nyugatra. Ebben biztos lehetett.
A három aláírás megszerzése után Zoltán azonnal beadta útlevélkérelmét a
Belügyminisztériumhoz és megkezdte a várakozást. Hat hete volt, hogy tűkön ülve várjon, amíg megkapja az igenlő vagy tagadó választ.
—
D
óra elment a nőgyógyászhoz. A következő héten levett egy napot a munkából és három héttel később megmutatta Zoltánnak bugyija közepét.— Látod, te hitetlen Tamás, — mondta Zoltánnak vádaskodó hangon. — Már meg is jött a vérzésem. Tiszta lappal kezdhetjük házasságunkat. Nincs semmi szükség arra, hogy örökké morcos legyél, mint valami vaddisznó.
Zoltán nem válaszolt. Kellett volna, bármennyire is gusztustalannak látszott, hogy megízlelje a piros foltot. A folt paradicsom szószból lett odamázolva. De nem volt oka, hogy Dórát kérdőre vonja és nem akart vele veszekedést kezdeni. Sokkal fontosabb kérdések foglalták le tudatát. Miféle kalandba is vág bele? Disszidálni akar az országból, amit alapjában véve nagyon is szeretett. Lehet, hogy nem volt feltétel nélkül örvendező barátja a kommunista rendszernek, de mit tudott a szabadvállalkozás gazdaságáról? Idehaza ingyen tanulhatott az egyetemen, ingyen mérnöki diplomát szerezhetett, jó állása volt előmeneteli lehetőségekkel, család állt mögötte, apja jól keresett, édesanyja elkényeztetve szerette, testvérei ambiciózus
82
egyéneknek ígérkeztek, hogy ne is említsük rengeteg ismerősét és barátját a Honvéd
sportklubból és a kerületből ahol felnőtt. Megalapozott életet élhetett. Természetesen voltak problémák is, Dóra közülük a legmegoldhatatlanabb. De a megoldás abban kellett, hogy legyen, hogy megtagadja ezeréves nemzetét, eldobja magától fajtájának tradícióit és kultúráját és soha ne láthassa többet azt a földet, aminek szépségét annyira csodálta, és aminek népművészetét annyira magáénak tartotta?
Miért nem tudott kiállni magáért? És elvenni Ildikót feleségül, vagy valakit, akit a legjobbnak tartott a maga szempontjából.
Egy éjszaka, négy héttel az esküvő után, miután sikeres DDT támadást intézett a poloskák ellen, a hithű hazafiasság lenni vagy nem lenni kérdése véglegesen el lett döntve.
Feltételesen kiengedve a börtönből, miután letöltötte hároméves büntetését, Pista, Dóra garázda testvére hazatért. Hazajött, hogy együtt lakjon feleségévek Micikével, aki Dóra édesanyja kicsiny lakásának másik félszobájában lakott.
Túl sokan ahhoz, hogy kényelmesen elférjenek, az egyszer biztos.
Valóban, Pista, szintén egy megrögzött alkoholista, kivéve nem a csendes fajtából, rászokott arra, hogy késő éjszaka járjon haza és akkora lármát csapott, hogy a zaj nem engedte Zoltánt aludni és megzavarta éjszakai nyugalmát. Zoltánnak másnap korán kellett felkelnie és elegendőt kellett aludnia, hogy el tudja látni kipihent agyműködést igénylő mérnöki munkáját.
Az egyik ilyen alkalommal Zoltán kikelt az egyszemélyes ágyból, amit fejtől-lábtól alvó elrendezésben megosztott Dórával és kiment a közös szobába. A szoba közepén, a teljes intenzitással égő lámpák fényében, ott találta Pistát, aki tökéletesen be volt rúgva és nagy handabandázással fennhangon ordítva énekelt.
— Fogd egy kicsit halkabbra, — mondta neki Zoltán udvariasan. — Holnap reggel korán kell kelnem.
— Ki vagy te, hogy így mersz beszélni velem? — Zoltán megkapta a választ, ahogy Pista kifeszítette felfuvalkodott csirkemellét és szembeállt vele.
— Nekem állásom van, — Zoltán érezte, hogy gyomrából feltör a veszélyes düh. — Nem, mint neked, aki addig alszik reggel, ameddig akar.
— Te szemétláda madárijesztő, — Pista ordította. — Fogd be a pofádat és mássz vissza a lukadba. Te nem vagy ennek a családnak a tagja. Nem vagy férfi, még egy pohár bort sem vagy hajlandó meginni velünk.
— Nem iszom börtöntöltelékekkel, — Zoltán arca kiveresedett. A felgyülemlett keserűség és méreg, amit két hónapja el kellett viselnie kitört belőle és többé nem tudta megválogatni szavait.
Pista kést rántott és Zoltán torkához tartotta. — Kit hívsz te börtöntölteléknek, te szemétláda. Kivágom azt a rohadt torkodat.
Zoltán állta a sarat. Egy fejjel magasabb volt Pistánál, aki tántorgó részegként alig állt a lábán és semmi reflexe nem volt. Ha verekedésre kerül a sor, egyet legyint, és a kés kirepül Pista kezéből.
Dóra kiugrott a hálószobából és a két férfi közé ékelte magát. — Hagyd abba, Pista.
— kiáltotta. — Az Isten szerelmére, hagyj békén a férjemnek. — majd Zoltán felé fordult és éles hangon ráparancsolt. — Te meg, te bajkeverő, menj vissza az ágyba.
83
—
M
ásnap, munka után Zoltán előbb ért haza, mint Dóra és nekiállt pakolni. Kihúzta a bőröndjét az ágy alól és sietve kezdte beledobálni a dolgait. Majd felvette télikabátját, bár balzsamosan meleg huszonhárom fok volt odakint, de máshová nem tudta tenni a nehéz ruhadarabot. Ahogy kijött Dóra szobájából a konyha-nappali szoba közepén szembefutott Jadwigával.Az öregasszony eléje lépett, elállta az útját és kihívó hangon kérdezte.
— Mit gondolsz, hogy hova igyekszel?
— Kiköltözöm.
— Mi lesz Dórával?
— Itt hagyom.
— Azt hittem, hogy szereted.
— Nem szeretem többé.
Jadwiga mind két kezével egyszerre mellbe lökte Zoltánt és teli torokból felsikított.
— Azonnal leteszed a dolgaid. Nem fogod a lányomat elhagyni. Túl sok munkát tettem bele abba a gyerekbe és te nem fogod tönkretenni. Se nem így és se nem úgy, semmiképpen sem.
Hogy elhárítsa Jadwiga hadonászó kezeit Zoltán ösztönös mozdulattal lekevert a kilencven kilós öreg némbernek egy nyaklevest. Az elvesztette az egyensúlyát, bukdácsolni kezdett és hátrafele tántorogva a fenekére esett az átellenes sarokban. Ebben a pillanatban, mialatt Miklós, az apa és a férj kővé meredt arccal nézte a kibontakozó összecsapást és egy szót sem szólt felesége védelmében, Dóra szaladt fel a lépcsőn és belépett a szobába. Meglátva az anyját meglepődött arccal a földön üldögélni, azonnal és helyesen felmérte a helyzetet és megfordult és eltűnt.
Zoltán leporolta a kabátját és másodszor is megpróbált kimenni a lakásból. Az ajtóig sem jutott el. Dóra visszatért egy rendőrrel és rámutatott Zoltánra.
— Ez itt, — lökte gyűlölködő bosszúval teli szavait férje felé. — Verekszik és üti az embereket, és még csak állandó bejelentője sincs itt.
Pokoli zűrzavar tört ki.
— Ez a hímringyó megütötte a feleségemet, — Miklós kiabálta, — megfenyegette a fiamat és engem is meg akart ütni.
Jadwiga is feltápászkodott és nekiállt teli tüdőből sikítozni. — Itt akarja hagyni a lányomat és én nem fogom engedni.
Dóra is ordítozott. — Tartóztassa le család ellen elkövetett garázdaságért.
Egyedül Zoltán maradt nyugodt. Letette a bőröndjét, leeresztette a karjait és megvonta a vállát. Tisztelte a törvényt és annak képviselőit, és máskülönben is, a helyzet kulcsa nem az ő kezében volt.
A semleges oldalon lévén, az idős rendőr bölcsen felmérte a helyzetet. Nagyon jól ismerte ezt a családot, semmi más csak verekedések és feljelentések. Három évvel ezelőtt személyesen tartóztatta le a fiútestvért, Istvánt és jól emlékezett dühödt szitkozódásaira, ahogy
84
rátette a bilincseket. Ezzel ellentétben most itt, ez a fiatalember nyugodtnak látszott, az egyetlen biztos pontnak a viharos tengeren. Megnyerte a szimpátiáját, de munkáját el kellett végezze az előírások szerint.
— Mutassa a személyi igazolványát. — követelte kemény hangon és rámutatott Zoltánra.
Zoltán benyúlt a hátsó zsebébe és kihúzta a kis piros könyvecskét. Odaadta a
rendőrnek és nyugodtan várt. A többiek tovább ordítoztak. A rendőr feléjük fordult és rövid, de kétséget nem hagyó hangon rájuk förmedt.
— Maradjanak csöndben, vagy mindegyiküket letartóztatom rendbontásért.
Majd komótosan kinyitotta személyi igazolványt és megnézte az oldalt, ahol a munkahelyek vannak beleírva. — Állandó munkahelye van, — konstatálta és fordított a következő oldalra. — Mérnöki diploma és belvárosi állandó lakhely. Hm, — köszörülte meg a torkát, — ez az ember semmi esetre sem tartozik ide. — Majd a megvádolthoz fordult és mereven ránézett.
— Mi folyik itt? — kérdezte szigorúan.
— El akarok menni és nem hagynak. — Zoltán felelte halkan és lesütötte a szemét.
— Jöjjön velem, — a törvény embere az ajtó felé intett a fejével. — Majd én kivezetem.
Az összes többi egyszerre ordított. — Tartóztassa le ezt a csavargót. Mindenkit
Az összes többi egyszerre ordított. — Tartóztassa le ezt a csavargót. Mindenkit