6. A veszprémi káptalant illető tizedjövedelmek
6.1. A tizedjövedelmek fajtái
A tizedekből származó jövedelemhez a káptalan háromféle módon juthatott. Első ezek közül az egyházmegyei püspöki tizedekből a 13. század első felében kialakult gyakorlat szerint nekik jutó tizednegyed (quarta) volt, ami, mint láttuk, valójában a tized negyedének a felét, vagyis 1/8-át jelentette. Ezen túl egyes települések teljes tizedét is átengedhette a püspök a kanonokoknak. Ezek jellemzően, de nem kizárólagosan azok a falvak voltak, amelyeknek a káptalan volt a földesura, de olyanok s juthattak püspöki adományból a testületnek, amelynek nem volt birtokosa. A tizedjövedelmekből történő részesedés harmadik lehetséges módja az volt, amikor a püspök egy teljes tizedkerület jövedelmét engedte át székeskáptalanának.
A veszprémi egyházmegyében a tizedkerületi (tizedkés, cultellus) beosztást kiválóan nyomon lehet követni az 1524. évi püspöki urbáriumban, illetve a kerületi beosztás váltakozását a számadáskönyvnek a tizedek bérbeadására vonatkozó részeiben.423 Míg az urbárium 18 tizedkerülettel számolt, a számadáskönyv utolsó időszakában nem kevesebb mint 27 tizedkerület létezett. Utóbbi adatsor azért tekinthető teljesebbnek, mivel azokat a tizedkéseket, amelyek teljes jövedelmét a kanonokok élvezték, a püspöki urbáriumban nem vették számba.
A káptalannak jövedelmet hozó kerületeket a számadáskönyv tized(-negyed) bérbeadásokat rögzítő adatsorai tartalmazzák. Ezek szerint káptalani tizedkerületek voltak:
Budakés, a gyermelyi Nagy- és Kiskés, Vértes(Mór-)kés, Lepsénykés, Bakonykés – amely 1507-től Pere- és Beréndkésre vált szét424 –, a somogyi Apollináriskés,425 Fokkés, a gyakran együttesen kezelt Nagy-, Kis-, Tard-, Segesd- és Zalakés, „9 plébános” (novem plebanorum),
421 Solymosi, 1987. 550., Rácz, 2000. 160–163. és 196.
422 Holub, 1929. 392.
423 Urbárium 87.
424 1506: „quartas nostras cultelli Bakonkes partim de pertinentiis Berend… et partim de pertinentiis Pere” – Szk 113.; és 1507: „quartas nostras Berendkes… quartas nostras Perekes” – Szk 125.
425 Névadója Somogyvár Szent Apollináris tiszteletére emelt egyháza. Lásd Solymosi magyarázatát: Szk 336.
101
a zalai Tapolca- és Novakés, a legkésőbb 1506-ra három részre, a Keszthely-, Szentgrót- és Rennekkésre felbomló Erekkés,426 Rigyáckés, Szepetnekkés, az ez utóbbiból az 1503-ban kiváló Kapornakkés,427 valamint az 1513-tól megjelenő Tétény- és Szentendrekés. Ezek közül kettő, Rigyác- és Apollináriskés nem szerepelt a püspöki urbáriumban. Előbbi esetben a magyarázat az lehet, hogy a számadáskönyv bejegyzései szerint e kerületnek a tizedei egészében a káptalant illették.428 Esztergomhoz, Győrhöz és Pécshez és hasonlóan tehát a veszprémi káptalannak is jutott a püspök jóvoltából teljes egyházmegyés tizedkerületi jövedelem.429 Apollináriskés pedig Szent István király ismert rendelkezése miatt hiányzott a püspöki urbáriumból, amely a somogyi tizedeket a megyéspüspökkel szemben a pannonhalmi apátságnak juttatta. Ugyancsak a káptalant illető tizedekről lehet olvasni a számadáskönyvben a Mór- és Erekkés esetében, azonban, ahogy az az alábbi táblázatban is látható, mind Vértes- (Mór-)kés, mind az Erekkésből kivált Keszthely-, Szentgrót- és Rennekkés is megtalálhatóak az urbáriumban. A teljes tizednegyedet, tehát a plébánosi felet magában foglaló részt is megkapta továbbá a káptalan a püspöktől a budai tizedkerületben valamikor a 13. század folyamán. A tizednegyed feléből tehát a plébánosok itt nem részesültek. A Magnum Foliatum nevű Buda környéki tizedkés a dézsma beszedésére szolgáló sátorról kapta elnevezését. Az ország fővárosa melletti hegyek tizedjövedelmét mutatja, hogy ez, illetve Nándorkés cultellus összesen 1000 forint jövedelmet jelentett a püspök és a káptalan számára.430 A tized háromnegyede éppen háromszorosát teszi ki az abból számított negyednek. A budai tizednegyednek a káptalani számadáskönyvben szereplő, az alábbi táblázatba foglalt 250 forintos adatát összevetve a két budai püspöki kerület együttesen 750 forintos összegével éppen háromszoros különbséget kapunk.
Összevetve az urbárium és a számadáskönyv azon tizedkerületekre vonatkozó magyar aranyforintban számolt bérleti összegeit, amelyek mindkét összeírásban szerepelnek, a következő adatsort kapjuk 1524, a püspöki urbárium évére vonatkozóan:
426 Holub ezt a változást 1503-ra teszi, vélhetően Szentgrót alapján, amely ekkor jelenik meg a számadáskönyvben először, azonban itt még Keszthely és Rennek egyetlen tételként szerepel (quartas nostras Rennekes et Keztelkes). 1504-ben ismét Erekkés szerepel, az 1505-ös évből hiányzik a tizedkerületek bérbeadására vonatkozó összeírás. 1496-ban Erekkés két tételként jelenik meg, egyik „quartas nostras partium Erekkes circa Zenthgyrolth,” másik „quartas nostras partium Erekkes circa Kezthel et Rennek.” Szk 17.
427 1502: „quartas nostras Kapornakes et Zepethnekes” – Szk 76.; 1503: „quartas nostras Zepethnekes… quartas nostras Kapornokes” – Szk 86.
428 Lásd az egyes éveknél a conductio-kat, illetve Rigyáckés esetében az 1496. évet záró bejegyzést: „Capitulum ecclesie Wesprimiensis in Rygyachkees perpetuo habet puram decimam cum media quarta” – Szk 24.
429 Esztergom: RCS 18. Győr: Bedy, 1938. 221. Pécs: Fedeles, 2009. 444. Az egri püspök és a káptalan között kétévszázados vita alakult ki a dézsmával kapcsolatban. Itt ugyanis a bortizedeket teljes egészében a káptalan élvezte a 13. század közepétől egészen a 15. századig. Az új megegyezés értelmében a legjobb szőlőtermő területek tizedei a püspöké lettek, de az egyházmegye többi bortizedét a káptalan élvezte ezt követően is.
Kovács, 1987. 146–148.,
430 Solymosi, 2009. 135–136.
102
Kerület Urbárium431 Számadáskönyv432 Különbség (szorzó)
Tétény 200 33 6,06
Magnum Foliatum
600 250 3
Nándor 150
Gyermely 400 80 9,18
Szentendre 125
Bogdán 150
Rossz-sziget 60
Vértes 150 28 5,36
Kapornak 300 40 7,5
Nova 200 20 10
Szepetnek 200 108 1,86
Tapolca 100 10 10
Rennek (hiányzik) 6 -
Keszthely 200 32 6,25
Szentgrót 140 22 6,36
Lepsény 200 12 16,67
Pere 25 4 6,25
Berénd 25 4 6,25
Az ugyanazon tizedkerületekből származó püspöki és a káptalani bevételek között átlagosan 7,3-szeres a különbség, azonban ha eltekintünk a budai tizedkerületre vonatkozó adatoktól, még tovább, 7,645-szeresre nő a különbség. Elméletileg a püspöknek jutó tized és a káptalannak a plébánosok fele részének levonása után jutó fél-tizednegyed (a tized nyolcada) közötti különbségnek nyolcszorosnak kell lennie, amitől, a számítási hibákat is megengedve, nem jár távol ez a számítás.
A tizedekkel és tizednegyedekkel kapcsolatban többször került pereskedésre sor.
Elsősorban a zalai és a somogyi plébánosok támadták a tizednegyed megosztására vonatkozó pápai rendelkezést,433 de a tihanyi és a zalavári bencésekkel, illetve a bélakúti (péterváradi) ciszterekkel is nagyobb szabású tizedperek folytak a 14–15. században. A zalai plébánosokkal az 1420-as években zajló per során a plébánosok arra hivatkoztak, hogy a tized negyede Szent István óta őket illette. Ilyen dekrétumot valójában a másik szent király, László valóban hozott.
Szent László I. törvénykönyve 33. cikkelye szerint a püspök a tized negyedét egyházmegyéjük papjainak engedték át, illetve az első esztergomi zsinat is hasonló rendelkezést hozott.434 A káptalan szerint ugyanakkor a tizedek negyedeinek őket illető részét 1410 óta a plébánosok maguknak tartották meg. Az 1414 óta zajló pert végül – mint utóbb kiderült, csak ideiglenesen – a választott bíróság által 1421-ben hozott ítélet a káptalan javára
431 Urbárium 87–88.
432 Szk 258–259.
433 III. Honorius bullája 1225-ből: MREV I. no LXXVII. (64.), Róbert püspök rendelkezése 1226-ból: uo. I. no LXXXI. (67–68.)
434 Holub, 1929. 395.
103
döntötte el, s évi 300, három év után pedig összesen 900 forint megfizetésére kötelezte a plébánosokat.435
A pereskedés a 15–16. század fordulóján ismét fellángolt, s ezúttal a somogyi plébánosok is csatlakoztak a zalaiakhoz. Somogyban a tized a pannonhalmi apátságot illette, a tizednegyeden azonban itt is a káptalan és a helyi plébánosok osztoztak. A veszprémi püspök – és más somogyi egyházi birtokosok, így a fehérvári káptalan és a konvent, a pilisi és a somogyvári apát – és a pannonhalmi bencések között a tizedekkel kapcsolatban többször kiújultak a viták. A tizednegyed kérdésében is eltérő álláspontot képviseltek a felek: Szent Márton hegyén még 1397-ben is úgy tudták, hogy a meglévő szokással ellentétben Szent István a tizednegyedet is a bencéseknek adta a tizeddel együtt, s a káptalan nem jogosult arra.436 Az egymásnak ellentmondó curiai ítéletek – a pápai kiküldött bírók Isvalies Péter későbbi veszprémi püspök és Bakóc Tamás voltak – után végül 1505-ben az interdictum kihirdetése megtörte a plébánosokat, s 1507-ben megegyezésre jutottak a káptalannal. Az egyezség szerint a plébánosok évente 12 forintot fizettek a tizedek felének fejében a kanonokoknak. A plébánosok és a kanonokok közötti viták alapja valójában az volt, hogy III.
Honoriusnak a káptalan által igényelt fél-tizednegyedről szóló bullája mellett a plébánosok is rendelkeztek ellenkező értelmű, a teljes tizednegyedet náluk hagyó pápai döntéssel. Bár VIII.
Bonifác 1299-ben kelt oklevelét – MREV II. no XXIII. (18–19.) – 1481-ben Mátyás és 1496-ban II. Ulászló idején is hamisnak ítélték a királyi udvar1496-ban, ez azon1496-ban nem akadályozta a zalai papokat abban, hogy a curiában azt bemutatva számukra kedvező tartalmú oklevelet állíttassanak ki.437
A káptalant a kialakult szokás szerint a saját birtokain szedett tized is megillette.438 Nem a tizednegyed, hanem ezeknek a tizedeknek szedésével kapcsolatban támadt ellentéte a káptalannak a bencés apátságokkal. 1277-ben a káptalan panaszára Kőszegi Péter püspök a kanonokok paloznaki birtokán a korábbi állapotot helyreállítva visszaadta a paloznaki
435 MREV IV. no CCCXLIV. (389–407), no CCCXLV. (407–411.), no CCCXLVI. (412–425.). Holub, 1929.
396–399.
436 Rácz, 2000. 184. 1397: ZsO I. 4600.
437 1507: MREV IV. no CCCXV. (159–162.), különösen 1. sk. jegyzet. A 16. század eleji perfolyamra bővebben Lukcsics, 1908. 4–11. A Bonifác-féle bulla 1299-ből: MREV II. no XXIII. (18–19.). A bullai pápai megerősítésének kérvényezése: 1501: MREV IV. no LXXXIX. (103.), 1502: uo. no CV. (122–123.), ezt követő pápai megerősítése uo. no CVI. (124–125.); Csak a somogyi plébánosok kérvénye 1502-ből: uo. no CIV. (121–
122.)
438 Hasonlóképp például Esztergomban – RCS 34–35. –, Győrben – Bedy, 1938. 251. –, vagy a garamszentbenedeki bencés apátságnál is: Keglevich,, 2012. 111.
104
szolgálónépek tizedét.439 A középkor végén a számadáskönyv adatai szerint azokon a településeken, ahol kilencedet szedett a káptalan, tehát amelyekhez földesúri jogai fűződtek, megillette a tized beszedésének joga is. Ezeken túlmenően további településeken is, feltehetően korábbi püspöki adományok révén szedte a testület a dézsmát. Így 1495-ben például csak a veszprémi birtokigazgató-dékán felügyelete alá tartozó terület 69 településén, tehát a somogyi és merenyei birtokokon túl. Összehasonlításképpen ugyanekkor 19 településről szedett kilencedet, 51 helységben pedig tizednegyedet.440 A települések ábécérendben a következők:
Szintén a teljes település tizedét élvezte a felsoroltakon kívül káptalan a veszprémi püspök Erek nevű településén.443 Ezek közül a Peremarton körüli püspöki birtokok – Ősi, Berénhida, Hajmáskér – tizede is a kanonokokat illette. Az e településekről befolyó tized, kilenced és tizednegyed jövedelmet külön adminisztrálták a számadáskönyv időszakában.
439 „…decimacionem a iure episcopali prorsus separatam ac seiunctam ad vsum Capituli ecclesie nostre ad instar omnium decimarum ceterorum suorum populorum vbique habitorum sine diminucione qualibet pertinere,”
– CD IX/7. Anecdota… no XLII. (696–699.)
440 Lukcsics, 1908. 15–16.
441 Kurzívval emeltem ki azokat a településeket, amelyekben tizedet és tizednegyedet, aláhúzással azokat, ahol tizedet és kilencedet, aláhúzott kurzívval pedig azokat, ahol mindhárom adót beszedte a káptalan.
442 Rátót az egyetlen olyan település tehát, ahol bár kilencedet szedett a testület, de tizedet nem. Ennek oka az lehet, hogy itt a Gyulafi család által alapított premontrei prépostságot illethette a dézsma.
443 Urbárium, 100.
105
Hasonló, a dézsma saját birtokaikon történő beszedésére vonatkozó jogosítványokat a szerzetesrendek is igyekeztek maguknak szerezni. Ez inkább a korai alapítású királyi monostorokra volt jellemző, s kapcsolatba hozható a területileg illetékes megyéspüspök joghatósága alóli menteséggel.444 A zalavári bencés monostorral először a 13. század végén alakultak ki ellentétek a tizedekkel kapcsolatban. A vita ekkor az esztergomi érsek döntése szerint az apát számára kedvező ítélettel zárult, vagyis a nevezett plébánosok feletti joghatóságot a döntés helyben hagyta.445 A Kolon, Magyarád és Sztolc falvak tizedeivel az 1308-ban kezdődött és az 1327-ben végződő újabb perben, amelyet már érintettünk a kanonokok merenyei birtokigazgatója kapcsán, az apátot marasztalták el az utóbbi évtizedekben jogtalanul szedett tizedek miatt. A vita 1341-ben, majd 1368-ban újból fellángolt, a három korábbi település mellett ezúttal már Csács falut is érintve.446
A tihanyi bencésekkel a konstanzi zsinat idején folytatott pert a káptalan a monostornak otthont adó félsziget előtti falvak tizedeiért. Az ellentét alapja a zsinaton letett XXIII. János pápa azon rendelete volt, amellyel bizonyos magyarországi bencés monostoroknak megengedte, hogy birtokaikon a teljes tizedet ők szedhessék.447 Az érintett birtokok a félszigeten, az árkon belül fekvő Apáti mellett az árkon kívüli Aszófő, Füred, Kispécsely, Kék, Kövesd, Örvényes, Siske, Szentpéterdörgicse, Szőlős, Vászoly és Udvari voltak. XXIII.
János pápa letétele egyben rendelkezéseinek hatályon kívül helyezését is jelentette. Az esztergomi szentszék 1416-ban, majd a zsinat s végül Zsigmond is – Londonban kelt oklevelében (!) – a káptalannak ítélte a félszigeten kívüli falvak tizedeit, Demeter apátot pedig azok jogtalanul történt beszedése miatt 2000 forintban elmarasztalta.448
A veszprémi egyházmegye területén található királyi alapítású, kiváltságolt kelenföldi egyházhoz tartozó sasadi és örsi leányegyházak tizednegyedével kapcsolatos per végigkísérte a 13. század második felét. A pereskedés kezdete 1243-hoz köthető, amikor IV. Béla a bélakúti cisztereknek adományozta a két fíliát, de a hozzájuk tartozó magisztrális negyedet a
444 Rácz, 2000. 184–185. Némi hasonlóságot a városprivilégiumok mutatnak, ahol azt a jogot libera decima-nak nevezték. Fügedi, 1961. 76–77.
445 PRT VII. no 4. (510)
446 Feltehetően ekkor készülhetett a zalai apátság hamis, 1019-re keltezett alapítólevele, amely tételesen felsorolja a monostornak dézsmát fizető helyeket. Holub, 1929. 391. 1308: ZO I. no94. (128–129.), 1327: ZO I.
no 154. (201–205.), 1341: ZO I. no 257. (383.), 1368: PRT VII. no 31. (531–532.)
447 „…tamen dictus Balthasar, tunc papa per alias suas litteras ad instanciam quorumdam abbatum, priorum, prepositorum et conventuum monasteriorum eiusdem regni Hungarie ordinis Sancti Benedicti per falsi suggestionem eis concessit, quod in suis limitibus possint et debeant decimas integras percipere.” – PRT X. no 113. (642–644.)
448 ZO II. no 175. (402–403.) = ZsO V. 1713.; ZO II. no 176. (404–408.) = ZsO V. 2028.; MREV IV. no CCCXXXVIII. (379–380.) = ZsO V. 2188.; MREV IV. no CCCXL. (383–385.) = ZsO VI. 1576.; ZO II. no 181.
(414–416.) = ZsO VI. 1586.
106
kelenföldi anyaegyháznak hagyta, kifejezetten a kanonokok sérelmére.449 Az 1291-ben az esztergomi érsek előtt született megegyezés szerint a kelenföldi egyház tizede fele-fele arányban a ciszterci monostor és a veszprémi püspök között oszlott meg, míg a sasadi tizednegyed szintén ilyen arányban illette a monostort, illetve a veszprémi káptalant. A századfordulón újabb megállapodás született az ügyben, amikor területileg is elhatárolták egymástól a két fél-tizedterületet. A püspöknek jutott részen így egyedül a püspököt illette a tized, káptalanát a negyed, illetve a sasadi fília magisztrális negyede is a káptalannak járt, s kanonokok ezért évente 5 hordó bort adtak a helyi papnak.450
Nagygyimót helyzete a tizedekkel kapcsolatban különleges volt. A település ugyanis a középkorban a győri püspökség területéhez tartozott, s ennek megfelelően a győri püspök részesült a település dézsmájából, a győri székeskáptalan pedig a tizednegyedből. A győri püspök még interdictum alá is vonta 1460-ban a gyimótiakat, mivel azok nem voltak hajlandók természetben fizetni a neki járó tizedet.451