Officiálisok

Az officiális és a működési területéhez kapcsolódó officiolátus kifejezés két értelemben volt használatos a középkori magyar egyházban. A hazai gyakorlatban a püspökök mellett működő általános helynökök bíráskodási hivatala úgy alakult ki, hogy nem vált szét a püspök nevében eljáró bíró (officialis) és az általános helynök (vicarius generalis in spiritualibus) tisztsége.⁴⁰⁹ Egyik funkciója szerint tehát a vikáriusi bíróság vezetője volt az officiális, amely

409 Veszprémi helynökök kánonjogi végzettséggel: Apáti Lukács (1454–1457?); Budai András (1466–1472);

Nágocsi Gáspár (1492–1494, 1511–1513, kánonjogi tanulmányai feltételezhetők); Vincenzo Baldo (1508–1511);

Statilius János (1513–1520, kánonjogi tanulmányai feltételezhetők).

94

kifejezést az általános helynök közigazgatási feladatainak ellátása során használta. Az officiolátus ebben az értelmezésben olyan állandó bíráskodási fórumot jelent, amely egy egyházmegye területén a püspöki székhelyen kívül működtek. Bár Magyarország területén ilyen nem létezett, valamelyest ezeknek feleltethetők meg az autonóm népcsoportok számára szervezett egyházi bíróságok, vikariátusok, így például az esztergomi érsekség területén a szepesi prépost, a szebeni prépost és a brassói dékán, illetve az erdélyi püspökség Meszesen túli vikáriusának bírósága.⁴¹⁰

Az officiális másik jelentése elsősorban azon világi gazdatiszteket takarta, akik a tagoltan elhelyezkedő egyházi birtokok egyes officiolátusait, birtokegységeit irányították.⁴¹¹ Funkciójuk a korábban tárgyaltak szerint pusztán gazdaságbeli volt, jogi, s különösen egyházjogi tudást nem igényelt, s betöltőinek sem kellett felszentelt klerikusoknak lenniük.

A második, világi feladattal megbízott officiálisok feladatköre tehát az egyes birtokegységek igazgatása, irányítása volt. A források alapján ezek a személyek feltehetően helyben, a gondjaikra bízott területen éltek. Míg a dékánok, divisorok és birtokigazgatók a kanonokok közül kerültek ki, tehát papi személyek voltak, addig az officiális tisztséget világiak töltötték be. Ők helyettesítették jogi és gazdasági feladataik ellátásában a többnyire a távoli káptalani központban élő birtokigazgatókat. Számuk az esztergomi érsekség kiterjedt birtokain nem kevesebb, mint 24 volt,⁴¹² s a veszprémi káptalan birtokain is több officiálisi körzet különböztethető meg. A pécsi káptalani példa szerint az officiális körzete egyben bíráskodási körzet, judiciátus is lehetett.⁴¹³

Analógiák alapján feltételezhető azonban, hogy a korábbi egy-két évszázadban is arra alkalmasnak tartott világi személyeket neveztek ki a pozícióra. A Balaton-felvidéki birtokok esetében már a 13. század második felétől vannak erre adatok. Az idáig oklevelekben fellelt legkorábbi káptalani officiális egy bizonyos Gugh comes 1271-ben. Nem sokkal korábbról, 1269-ből ismert a Nivegy-völgyi püspöki officiális is, Absalon.⁴¹⁴ A 14. századtól folyamatosan ismertek a különféle birtokok, falvak gazdasági tisztviselői mind a káptalan, mind a püspöki birtokokról. Egyetlen érdekesebb esetet kiemelve a káptalan gyulakeszi officiálisa 1378-ban Szőlősi Ányos fia János, aki vélhetően azonos az 1358-as Somogy, Veszprém és Zala megyéknek tartott nádori közgyűléseken a káptalan ügyvédjeként fellépő, illetve 1379-ben a zalai bencésekkel Merenye birtokért folytatott pereskedésben szintén

410 Erdő, 2004. 296. Vö. Erdő, 1994.

411 Fügedi, 1981. 124.

412 Fügedi, 1981. 174–177.

413 Fedeles, 2009. 430.

414 ZO I. no 43. (53.)

95

káptalani ügyvédként oklevelet bemutató Ányos fia Jánossal.⁴¹⁵ Nagyberény esetében csak a számadáskönyv által lefedett 16. század eleji időszakból van működésükre adat: 1503-ban Ispán Márton, 1528-ban Illés működött officiálisként, míg a 1530-ban az ország zavaros viszonyai miatt ki nem nevezett birtokigazgatók híján a merenyei officiális kezelte a kanonokok itteni jövedelmeit.

dátum officiálisok település forrás

1271 Gugh Rátóti mező VO no 27. (48–50)

1272 Anyanus (egyben prebendárius is) Paloznak Solymosi, 1998a. 229.

1301 Paloznaki István Paloznak VR 1.

1305 Benedek Vászoly VR 28.

1305 Sebestyén Vászoly VR 28 és 29.

1318 Dénes Kövesd VO no 73. (112–115.)

1366 N Nagypécsely VR 601.

1378 Szőlősi Ányos fia János Csombkeszi VR 723.

1382 W…-i István fia Mihály Szőlős in Veszpr VR 770.

1424 Kereki Antal Berénhida Dreska II. no 440. (165–166.)

1424 Sartor Bereck Berénhida Dreska II. no 440. (165–166.)

1503 Ispán Márton Nagyberény VO no 198. (305–308.)

1528 Illés Nagyberény Szk 301.

1530 Anyan János Merenye, Garabonc, Újlak,

Németpáh

Szk 311.

Az officiálisok nevei nem maradtak ugyan fenn, de a káptalan több jobbágya által elkövetett hatalmaskodásról három alkalommal szólnak oklevelek a 15. század második feléből. 1464-ben a budai káptalan istóci és karosi jobbágyaira a veszprémi kanonokok név szerint felsorolt garabonci, merenyei, újlaki, valamint, nagy- és kispécselyi, szőlősi és vászolyi jobbágyai, összesen 217-en törtek rá. Istócon a budaiak Király Pál nevű jobbágyát megölték, Karoson pedig Ferenc nevű jobbágyát sebesítették meg.⁴¹⁶ A jobbágyok feltehetőleg nem önállóan, hanem elöljárójuk, feltételezésem szerint officiálisuk parancsára cselekedtek. A név szerint ismert officiálisok előbbi sora alapján feltételezhetjük, hogy különböző officiálisa volt a Merenye környéki és a Nagypécsely környéki jobbágyoknak. A két officiális a felsorolt jobbágyok között bizonyára megtalálható. Hasonló hatalmaskodási eset történt 1481 februárjában. Ezúttal a káptalan ötvenkilenc peremartoni és tizennégy papkeszi jobbágya vágta ki a fehérvári prépost egy erdejét annak Kovácsi nevű birtokán.⁴¹⁷

415 1358: VR 495., VR 497. és VR 499., 1379: VR 779.

416 Istóc: VÉL C/1 (cap.) Garabonc 22A. (DF 201396), Karos: VÉL C/1 (cap.) Garabonc 27. (DF 201460). Itt szeretném kifejezni köszönetemet Dreska Gábornak, hogy a két, különböző dátum alatt fennmaradt eset kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy utóbbi sérült oklevél jobbágynévsora azonos az istóci esetével, illetve arra is, hogy az esetről jelentést tevő zalai konvent keltezése mindkét esetben Szent Egyed napja. Ezek alapján a két oklevél egy időben, 1464-ben kelt.

417 VÉL C/1 (cap.) Kovácsi 15. (DF 201469).

96

Az ügyben Bátori István országbíró 1482. márciusi ítélete szerint a káptalan ártatlanságát bizonyítandó egy tagja tizenöt megyebeli nemessel, a jobbágyaik helyett pedig dékánja vagy peremartoni és papkeszi officiálisa tartozott esküt tenni.⁴¹⁸

Összefoglalva a veszprémi székeskáptalan birtokainak irányításában létezett funkciókat és a feladatokat ellátó személyeket a következő megállapítások tehetők. A veszprémi kanonokoknak uradalmuk a fogalomnak a későközépkorban használatos értelmében, vagyis hogy egy-egy birtoktest központjában egy vár vagy mezőváros állt volna, nem létezett. A kifejezés legnagyobb jóindulattal a Veszprém környéki birtokokra lehetett volna alkalmazni, ahol egyébként, mint láttuk, a fekvőségek 70–80% volt megtalálható. Az uradalom fogalom alkalmazása annyiban mégis sántít, hogy bár a birtokközpont kétségtelen Veszprém volt, azonban a település földesuraságán a veszprémi püspökkel és más egyházi intézményekkel, a veszprémvölgyi apácákkal és a Szent Katalin domonkos kolostorral osztozott a kanonoki testület.

A 15–16. századi szóhasználat szerint az uradalom helyett a valósághoz közelebb áll, ha dékánságokként (decanatus) írjuk le a nagyobb birtokegységeket, birtoktesteket. Ezek közül első és kiemelkedő jelentőségű volt a veszprémi vagy első (primus) decanatus, s további két dékánság egyesítette a Merenye, illetve a Nagyberény környéki birtokokat. Nagygyimót ezeken kívül, extra decanatum létezett.⁴¹⁹

A dékánságok élén a veszprémi esetében a dékán, míg a nagyberényi és merenyei esetében a 2-2 birtokigazgató állt. Utóbbiakat olykor, éppen a decanatus miatt többször dékánoknak nevezték. A veszprémi, legnagyobb dékánságban nem került sor birtokigazgatók kinevezésére minden bizonnyal azért, mivel egyrészt a káptalan dékánja a testület székhelyén figyelemmel tudta kísérni a gazdálkodás menetét, másrészt munkáját segítette a nagygyimóti birtokigazgató coadiutor dékáni minőségben. A nagygyimóti birtokigazgató egyedül látta el a távol fekvő birtok igazgatásának feladatát a birtok elcseréléséig. A veszprémi dékán munkáját a veszprémi officiális segítette. Kiemelt szerepét jelzi, hogy a többi officiálishoz képest egyedül az ő megválasztását rögzítették a káptalani gyűléseken.

418 VÉL C/1 (cap.) Kovácsi 16. (DF 201468). Ugyan messzemenő következtetések levonására az officiális és a falusi bírók személyét illetően nem alkalmas, de megjegyzendő, hogy mind Peremartonban, mind Papkesziben a jobbágyok felsorolásában szerepel egy-egy Byro nevű is.

419 Szk 35–36. Nagygyimóthoz hasonló helyzetben, az egyházmegye területén kívül és a többi birtoktól elszigetelten állt a Tolna megyei Fadd mezőváros. (Csánki III. 408–409.) A település nagyobb részben a fehérvári kereszteseké, illetve káptalané volt, s csak kisebb részének voltak földesurai a veszprémi kanonokok.

Az előbbi példa analógiája szerint ezt is dékánságon kívüli birtokként kellett volna számon tartani, ennek ellenére rendszerint a nagyberényi dékánsághoz sorolták.

97

A dékánságoknál kisebb területű gazdasági egységek az officiolátusok voltak. Míg Nagyberény és Merenye esetében a dékánság területe egybe eshetett az officiolátussal, addig a Balaton-felvidéken és Veszprém környékén több ilyen egységgel és ezek adminisztrátoraival, az officiálisokkal kell számolni. A rendkívül kevés fennmaradt adat alapján officiális működhetett Csombkeszi–Raposka környékén (a Tapolcai-medencében), legalább egy személy a Balaton-felvidék zalai részén (Paloznak, Vászoly, Kövesd, Nagypécsely), illetve a Séd Veszprémtől keletre eső részén Berénhidán és környékén (Papkeszi, Peremarton). Utóbbi adatot támasztja alá az is, hogy a számadáskönyv időszakában a Peremartonból és környé-kéről befolyó jövedelmeket többször is külön kezelték és osztották szét a kanonokok között.

Az Ősi, a Veszprém megyei Peremarton, Berénhida, Hajmáskér püspöki és Kovácsi káptalani birtokokról származó tized, kilenced és tizednegyed jövedelmeket a számadáskönyv adatai szerint külön adminisztrálták és osztották szét. Érdekesség, hogy e településekről csak gabonajövedelmei voltak a testületnek, borból származóak nem. Külön birtokigazgató nem, officiális is csak a 15. század első feléből ismert, így nem tudjuk eldönteni, milyen módon illeszkedett a terület a káptalan birtokigazgatási rendszerébe. (Láttuk, hogy a környékbeli malmokat is többé-kevésbé együttesen adták bérbe a kanonokok.)

A birtokigazgatás tekintetében a korábban éppen általam javasolt hierarchikus szintek (dékán – divisor – birtokigazgató – officiális) megkülönböztetése a korábban taglaltakhoz képest tehát nem látszik annyira egyértelműnek. Biztosan éles tekintély- és rangbeli határvonal csak az officiálisok és a többi tisztségviselő között húzódhatott, mivel előbbiek, mint láttuk, nem a kanonokok, hanem jobbágyok vagy éppen a környékbeli nemesek közül kerültek ki. Megfigyelhető továbbá a birtokkezelés „hivatalszerűvé” válása, vagyis az a folyamat, amelynek eredményeképpen már bizonyos szabályok, elvek figyelembevételével, például a birtoktest területileg illetékes főesperesének mellőzésével történt a birtokigazgatók kinevezése. Ez mindenképpen előrelépés a pusztán az egyes kanonokok személyének – származásának, befolyásának, kapcsolatrendszerének – szóló kinevezéséhez képest.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a fél évezred távlatából szinte felmérhetetlen tényezőt feltárni, amely az egyes hivatalviselők személyiségéből adódott. A kanonokok egymáshoz fűződő viszonya, ami a származásból, tanultságból, támogatókból (és személyiségből?) adódott, utólag rekonstruálhatatlan. Míg egyes kanonokok gyorsabban léptek előre a kanonoki hierarchiában, addig mások nem tudtak pályafutások során kilépni a mesterkanonokok közül. Jenői Mátyás 33 éven át (1496–1528) volt a káptalan tagja, s pályafutása utolsó 12 évét mint első mesterkanonok töltötte. Mint láttuk, 15 alkalommal választották meg a három évtized alatt gazdasági hivatalra, s hatszor dékánnak is, de a

98

mesterkanonokságot nem tudta meghaladni. Rajki Péter 1502 és 1533 között szintén több mint három évtizedig volt kanonok, s 17 alkalommal gazdasági hivatalt is rábíztak. Az egyszerű mesterkanonokságot azonban ő sem tudta túllépni. Ellenpéldaként Petri Miklós mint nándorfehérvári – címzetes – püspök Beriszló Péter segédpüspökeként alig hét évnyi kanonokság után (1509–1515) olvasókanonokká lépett elő (1516–1528), vagyis a nagyprépost után rangban a káptalan második embere lett.

99