A veszprémi káptalan a történeti irodalomban

A veszprémi székeskáptalan gazdasági szervezetének vizsgálata előtt célszerű áttekinteni az eddigi szakirodalmat. Az egyes egyházmegyék és ezen belül a kanonoki testületek történetének feldolgozása hazánkban módszeresen a 19. század második felében kezdődött meg. Ez sok esetben alapkutatásokat, archontológiákat és prozopográfiákat – püspök- és kanonoknévsorokat –, püspökéletrajzokat foglalt magában, kiegészítve ezeket olykor forrásközlésekkel, okmánytárakkal. Veszprém esetében némileg más volt a helyzet. Az egyházmegye és a káptalan életében bő évszázados cezurát jelentett a török kor, ami után az egyházmegyét gyakorlatilag újjá kellett szervezni. Ez két szempontból jelentett hátrányt a történetírás tekintetében. Más, szerencsésebb helyzetű egyházmegyék, amelyek kívül estek a török hódítás területén, jelentős történeti összegzésekre vállalkozhattak a folytonosság megléte révén. Az újonnan alakult, csak a 18–19. századtól létező egyházmegyék pedig többnyire eltekintettek a történeti előzmények számbavételétől és így elkészülhetett a későbbi kutatások alapját jelentő monográfiájuk. Veszprém esetében az éles korszakhatár miatt a történeti visszatekintések sok esetben a 18. vagy egy-két esetben a 17. század közepétől kezdődtek. A püspöki székváros 1552-ben történt első török foglalását megelőző időszakról a források egy része ugyan megmaradt, de ezek kellő hozzáértés híján szinte teljesen kiaknázatlanul várták a levéltárban sorsuk jobbra fordulását egészen a 20. század legelejéig.

7

A középkori hazai káptalanok kutatása a 19. század második felében indult meg s lendülete a 20. század közepéig tartott. A zömmel egyházi szerzők tollából születő munkák szerkezete általában hasonló volt. Az adott káptalan megalakulásától kezdve kronologikus rendben vizsgálták az intézmények történetét, amelyet a szerzők korában zártak le. Ezt követte legtöbbször a kanonokok kötelességeinek, az egyes dignitások feladatainak leírása, olykor a káptalan jövedelmeinek és birtokainak vizsgálata, majd a káptalanok birtokainak összegyűjtése következett, s a munkát a legtöbb esetben a kanonokok névsora, s ahol lehet, rövid életrajza követte. A monografikus intézménytörténetek mellett a történeti feldolgozásokban 1945 előtt és után is külön szerepet kapott a jellemzően inkább a székes-, mint a nagyobb társaskáptalanoknak a hazai írásbeliségben és jogszolgáltatásban betöltött hiteleshelyi feladatának vizsgálata. A kanonoki névsorokat megelőző fejezetek a ma kutatója számára is hasznosíthatók, de az életrajzokat tartalmazó adattári részek a források feltárása és közzététele következtében kiegészítésre szorulnak.⁷

Az egyháztörténet-írás és ezen belül a káptalanok kutatása a második világháborút követően lendületét vesztette. Kivételként Mályusz Elemérnek az egyházi társadalomról, s azon belül a káptalanok személyzetéről írt munkáját kell megemlíteni. Az 1980-as évek második felétől új lendületet kapó egyháztörténeti kutatás részben folytatta a hagyományokat (pl. a kalocsai székeskáptalan), részben új megközelítéseket is hozott. Ez utóbbiak közül Köblös József és Fedeles Tamás társadalomtörténeti-szociográfiai hátterű, valamint Kubinyi András és Solymosi László összegző-feldolgozó munkái kiemelendők.⁸ Ugyanakkor néhány résztanulmány és forrásközlés kivételével a káptalanok és az egyházi nagybirtokok gazdasági viszonyainak, birtokaiknak, uradalmaiknak gazdaságtörténeti feldolgozása – nyilvánvalóan az ezekre vonatkozó közvetlen források alacsony száma miatt – még megvalósításra vár.⁹

A veszprémi egyházmegye történetének programszerű feldolgozása a huszadik század első felében indult meg. A püspökség élén a századfordulón a kultúra iránt fogékony Hornig Károly állt, aki, felismerve a vatikáni levéltár megnyitásával a történetírás számára feltáruló

7 Fedeles, 2005. 23–45. munkájában összegzi a külföldi és a hazai káptalanok kutatástörténetét. Tájékoztató jelleggel néhány a hazaiak közül: Bedy, 1938., Bunyitay, 1883., Juhász, 1941., Kollányi, 1900., Leskó, 1907., Lukcsics, 1927., Vágner, 1896. Alapvető munkának számít a hiteleshelyek kapcsán: Érdújhelyi, 1899., Eckhart, 1913. Egy-egy középkori kanonoki testület életének gazdaságtörténeti feldolgozása azonban egyetlen született:

Érdújhelyi, 1903. Nem középkoriak ugyan, de ehelyütt megemlíthető még Bojt, 1935., valamint Gerendás, 1934.

8 Mályusz, 1971., Udvardy, 1992., Köblös, 1987. és 1994a., Fedeles, 2003., 2005. és 2009., Kubinyi, 1999., Solymosi, 1989. és 1998a., valamint RCS. Önálló témaként kiemelhető még a különböző káptalanok kanonokjainak egyetemjárását vizsgáló tanulmányok sora: Tonk, 1979. Kristóf 2002., G. Tóth, 2007., Körmendy, 2007.

9 Feldolgozások: Fügedi, 1981., Holub, 1943., Kalász, 1932., Kerezsy, 1910., Kovács, 1987., Lukcsics, 1923.;

forráskiadások: BC, Bortizedjegyzék, Szk, Urbárium.

8

lehetőségeket, tevékeny részt vállalt az ott őrzött anyag feltárásában és megjelentetésében.¹⁰ Őt követte Pfeiffer János egyházmegyés pap, aki a püspöki aula egyik első, alacsony presztízsű munkatársaként, püspöki levéltárosként már 1923-tól, majd pályafutása során mindvégig, így élete alkonyán nagyprépostként maga is folytatott történeti kutatásokat.

Megjelent munkái mellett tudományszervező tevékenységét érdemes mégis kiemelni.

Megindította „A veszprémi egyházmegye múltjából” című kiadványsorozatot, amelynek keretében 1949-ig 13 kötet látott napvilágot.¹¹ A bíztató előkészületek után azonban az összegzés elmaradt. Mire ugyanis erre sor kerülhetett volna, az egyháztörténet-írás számára kedvezőtlenre fordultak a körülmények. A történeti kutatások ugyan szerényebb keretek között, a püspöki palota falain belül és jórészt az asztalfióknak folytatódhattak, de sem az egyházmegye, sem a káptalan közel ezer éves működésének történeti összefoglalása nem készült el.¹²

A veszprémi székeskáptalan történetét egészében vagy azt korszakokra bontva taglaló munka sem született eddig. Ha számba vesszük a hazai székeskáptalanok történeti feldolgozásait, úgy azzal kell szembesülnünk, hogy az egyik első egyházmegye, a veszprémi püspökség és a székeskáptalan is mostoha helyzetben van a történeti összegzések terén.

Számos feldolgozás született ugyanis az ország káptalanjaira vonatkozóan mind a 20. század közepén bekövetkező változások előtt, mind a század utolsó évtizedeiben ismét lendületet kapó egyháztörténeti kutatások révén.

A veszprémi székeskáptalanról általánosságban tudható információkat Solymosi László összegezte nemrég a Magyar Katolikus Lexikon hasábjain.¹³ Először a káptalan történetét ismertette, majd a hiteleshelyi tevékenység megindulására és az egyházmegye területi felosztására, a főesperességek számbavételére tért ki. A testület személyi összetétele kapcsán megkülönböztette a székeskáptalani és a Mindenszentek egyházának veszprémi prépostságait,¹⁴ és 36 főben állapította meg a kanonokok számát, kiemelve a humanista

10 Mecénási tevékenységének egyik eredménye a MREV I–IV. Erről bővebben: Karlinszky, 2012.

11 Tudományszervező munkájáról, tanítványai műveiről az általa összeállított egyházmegyei történeti névtárban a saját magáról szóló bejegyzésben részletesen ír. Pfeiffer, 1987. 172–174.

12 Bánáss László püspök (1945–1949) a világháborút követően, 1946 márciusában kezdeményezte az egyházmegyei Egyháztörténeti Bizottság létrehozását. (VÉL A/44 1357/1946. Az adatot munkatársamnak, Varga Tibor Lászlónak köszönöm.) A munka házon belül folytatódott, aminek eredménye az 1975-ös egyházmegyei névtárban megjelent egyházmegye-történeti és plébániatörténeti összefoglalók voltak.

13 Kredics–Solymosi, 2010.

14 A veszprémi káptalan harminchat tagja között a középkor végén négy prépostot találunk. A káptalan élén a nagyprépost állt. A másik veszprémi prépost, a veszprémi várbeli Mindenszentek egyház társaskáptalanának prépostja a kispréposti címet viselte, s méltósága a 14. század óta összekapcsolódott a veszprémi székesegyházi

9

korszaknak könyvhasználatban és -készítésben tükröződő műveltségét. A szócikk kitér ezek mellett a veszprémi székesegyházi iskolára, és a kanonokok 1417-es püspökválasztó gyűlésére.¹⁵ A szócikk második, hosszabb részét a káptalan kanonokjainak a 11. századtól napjainkig tartó névsora alkotja, ami a káptalani történeti monográfia híján jelenleg a legbővebb összeállításnak tekinthető.¹⁶

Részkérdéseket tárgyaltak a speciálisan káptalani levéltár anyagából közzétett forráskiadványok előszavai, bevezetői. 1953-ban jelent meg a püspöki és káptalani levéltárak 1301–1387 között keletkezett valamennyi oklevelének regesztáját tartalmazó kötet. A forráskiadvány elsősorban a birtoktörténet számára tartalmaz hasznos információkat.

Közreadója, Kumorovitz L. Bernát is tisztában volt azzal, hogy míg a püspökség birtokainak vázlatos történetét egy tanulmányban már összegezték,¹⁷ addig a káptalanra vonatkozóan ilyen feldolgozás nem készült. A bevezetőben megállapította, hogy a 13. század végére különültek el egymástól a püspök és a káptalan birtokai.¹⁸

Az önálló kötetben, a kézirat lezárását követően fél évszázaddal később megjelent Veszprém város okmánytára című kötet bevezetője rendkívül szűkszavú. Oka ennek az, hogy a kötet szervesen kapcsolódott közreadója, Gutheil Jenő szintén hányattatott sorsú középkori várostörténeti összefoglalójához. A párhuzamosan készülő feldolgozás és forráskiadás közül először csak Az Árpád-kori Veszprém című feldolgozás jelent meg, az is csak Gutheil halála után másfél évtizeddel, s mivel akkor nem volt remény az okmánytár kiadására, a kézirat gondozója, Kredics László jobb híján a függelékben közreadta az Okmánytár okleveleinek regesztáit.¹⁹

főesperességgel. A dignitárius kanonokok közé sorolták továbbá az egyházmegye területén lévő két világi társaskáptalan fejét, a felsőörsi és a hántai prépostokat.

15 A Korai Magyar Történeti Lexikon a testületről csak érintőlegesen szól a veszprémi püspökséget tárgyaló bejegyzésben. Mindösszesen hat főesperességét említi meg, illetve önálló tételként a veszprémi székesegyházi

„(káptalani) iskoláról” jelent meg egy rövid megjegyzés. Solymosi, 1994a., Solymosi, 1994b.

16 A névsor elkészítésében a szócikk társszerzője elmondása szerint a rövid határidő miatt csak néhány forráskiadvány és feldolgozás áttekintésére volt lehetőség, így az összeállítás nem lehetett teljes. Nem kerültek bele a 19. századi forráskiadványok máshol azóta meg nem jelent vagy fel nem dolgozott adatai, illetve nem kerülhetett sor a ki nem adott levéltári forrásanyag átnézésére sem. A dolgozat további részében a kanonokokra vonatkozó külön hivatkozás nélküli adatok a katolikus lexikon kanonoki névsorából származnak.

17 Holub, 1943.

18 Szerinte a káptalani birtokok kialakulása három lépcsőben ment végbe. Már az 1009-ben kiadott adománylevél is felsorolt néhány birtokot, majd az 1082-es dátum alatt fennmaradt összeírás már jóval részletesebb listát közölt a Szent Mihály-székesegyház javairól. A harmadik ütembe azok a birtokok tartoztak, amelyek adományozásáról vagy cseréjéről már oklevél is maradt az utókorra. VR 5–11. pp.

19 Gutheil több következtetését azóta meghaladta a kutatás, de a szerző úttörő érdemét a város, és ehhez kapcsolódóan a püspökség és a székeskáptalan középkori történetének összefoglalásában nem lehet elvitatni. A kanonoki testület püspökségtől független birtokossá válását a 13. század első harmadára tette a kanonokok önálló és testületi telek-, malom- és házbirtoklásával párhuzamosan. Megállapította a kanonoki ülések helyszínét (Szent György-kápolna), kísérletet tett a városrészek, a szegek kialakulása kapcsán a város középkori földrajzi képének vázolására. Fontos megállapítása volt a káptalan nagyprépostjának a várbeli Mindenszentek-egyház prépostjától,

10

A Veszprém város okmánytára. Pótkötetben közölt források egy része szintén a káptalan történetére is vonatkozik. A káptalan birtokainak története szempontjából jelentős lépés volt, hogy a kötetbe Veszprém város modern kori területén lévő, korábban önálló településekre – így például a káptalan részbirtokában lévő Bogárföldére, Csatárra, Jutasra, Kádártára, Kemecsére, Rátótra – vonatkozó oklevelek is bekerültek.²⁰

Középkori gazdaságtörténeti forrásaink két értékes darabja a veszprémi káptalan 1495–

1534 között vezetett számadáskönyve és a veszprémi püspökség 1524. évi urbáriuma.

Előbbiben Solymosi László bevezetője a székeskáptalan korszakbéli gazdasági szervezetéről tudható információk összegzésének is tekinthető. Bemutatta a káptalani gazdasági tisztviselők megválasztásának rendjét és az egyes hivatalok feladatkörét. A testület birtokszervezetét is tisztázta: három uradalom és egy ezektől területileg elkülönült, önállóan kezelt birtok szolgáltatta a káptalan jövedelmeit. Rávilágított a birtokok hasznosításának mikéntjére, a jövedelmek, s ezen belül elsősorban a tized- és malomjövedelmek bérbeadására; a bevételek szétosztásának módjára és az egyes káptalani tagok részesedések nagyságának arányára. Ezzel párhuzamosan tisztázta és 36 kanonokban állapította meg a káptalan létszámát.²¹

Az urbárium természetéből adódóan inkább a püspök jövedelmeire koncentrál, azonban néhány település tizedéből az összeírás tanúsága szerint a káptalan is részesült, illetve Tagyon birtok tizedeit például csak az éneklőkanonok élvezte. A közreadó Solymosi László fontos birtoktörténeti megállapítása a két Peremarton nevű település elválasztása. A Veszprém megyeit a káptalan, a Somogy és Tolna megye határán, a mai Somogyacsa területén találhatót pedig a püspök birtokolta.²²

Solymosi a Veszprémhez kapcsolódó nagyobb forráskiadásként az 1515. évi egyházmegyei zsinat határozatait is közrebocsátotta.²³ A forrás a püspök és az egyházmegye elöljáróinak, kanonokjainak határozatait tartalmazza. A kiadvány bevezetője részletesen bemutatta a gyűlés megszervezésének hátterét, az abban közreműködő püspökök és kanonokok személyét, és összegezte a liturgikus életre és a hit gyakorlására vonatkozó zsinati határozatokat. Ezek betartatása a „hivatalból” a káptalan tagjának számító és a püspöki

a káptalan kisprépostjától történő megkülönböztetése, s felhívta a figyelmet arra is, hogy a Mindenszentek-prépostság a középkor végén egyesítve volt a székesegyházi főesperességgel. Az egykori káptalani studium generale-t pedig olyan jogi főiskolának tartotta a szerző, amelynek esetleges egyetemmé történő fejlődését az 1276-ban történt dúlás akasztotta meg. Gutheil, 1977. passim.

20 A Pótkötet előszava szerint annak összeállítói két irányban bővítették Gutheil munkáját. Egyrészt gyűjtésükbe olyan oklevelek is belekerültek, amelyek nem veszprémi levéltárakban maradtak fenn, a bővítés másik iránya pedig a főszövegben említett területi alapon történt. VOSuppl 4–8.

21 Szk VII–XVI. A forrás jelentőségére: Solymosi, 1998b.

22 Urbárium, különösen 11. (Peremarton), 43. (Tagyon).

23 Zsinati könyv, a bevezető tanulmány: uo. 11–42.

11

székhelyen időző hat főesperes és a vidéken működő harminc alesperes feladata volt az egyházmegyében. Az úrnapi körmenet alkalmával a baldachin körbehordozásában közreműködő személyek sorrendjének szabályozása a dignitárius kanonokok rangsorát határozta meg.²⁴

Veszprémtől függetlenül került sor egy 1444-ben tartott Somogy megyei nádori közgyűlés anyagának közzétételére. A Borsa Iván által publikált regeszták okleveleinek jó része a káptalani magánlevéltárban található.²⁵ Az okleveleknek a kanonokokra vonatkozó személyi adatai mellett az érintett káptalani birtokokra vonatkozóan is több adalék olvasható a forrásközlésben és a hozzá kapcsolódó tanulmányban.

A veszprémi káptalan középkori történetére vonatkozóan egyetlen összegző tanulmány készült. Lukcsics József itáliai kutatásait, valamint az említett számadáskönyv és a közreműködésével készülő Egyháztörténeti emlékek forrásait feldolgozva foglalta össze a káptalan 16. századi történetét. A római oklevéltár anyagából a káptalan, illetve a Somogy és Zala megyei plébánosok között a tizedek negyedére vonatkozóan folyó pereskedést emelte ki.

A számadáskönyv alapján Lukcsics megyék szerint vette számba a kanonoki birtokokat és különböztette meg a jövedelmek, köztük a tizedekből és a malmokból származó bevételek fajtáit. Részben a számadáskönyv narratív részeiből, részben az ETE adataiból, valamint Békefi Remig balatoni egyházakat és várakat összegyűjtő munkájából állította össze a testület 1526 és 1552 közötti történetét.²⁶ Tanulmánya végén összeállította a káptalan tagjainak névsorát egy 1550. évi oklevél²⁷ és a számadáskönyvben szereplő, 1556-ban, Veszprém török elfoglalását követően Sopronban készített jegyzék alapján.

24 Zsinati könyv 27., 49. A szinódust Beriszló Péter püspök (1512–1520) idején tartották, aki egyike volt a korszak jellegzetes, a katonáskodásban is tevékeny szerepet betöltő főpapjainak. A káptalanban ekkor olyan humanista műveltségű kanonokok dolgoztak, mint Statileo János örsi prépost, későbbi erdélyi püspök, vagy a fennmaradt jogi kódexéről is ismert Nágocsi Gáspár. A bevezető szót ejt az ifj. Vitéz János püspöksége (1489–

1499) utáni időszakról, amikor az egymást gyorsan váltó (Szatmári György, Frangepán Gergely), vagy székhelyén kevés időt töltő püspökök (Isvalies Péter) helyett jobbára – külföldi származású – helynökeik (Tommaso Bellorusso, Vincenzo Baldo) kormányozták az egyházmegyét.

25 A káptalan panaszt emelt több somogyi és zalai birtokán a kárára elkövetett hatalmaskodások ügyében. Ennek eredményeképpen több per indult meg, feltételezhetően azért, hogy az egyes károk kivizsgálása és némelyik kereset esetleges elutasítása ne befolyásolja károsan a többi panasz megítélését. A testület képviseletében több kanonok adta elő ekkor panaszát, illetve működött közre eskütétel formájában a perek későbbi szakaszában.

Borsa, 2000.

26 A tizednegyedekről: Lukcsics, 1908. 4–11, a számadáskönyv adatairól: 11–17, az 1526 utáni időszakról: 17–

27. Lukcsics a káptalan birtokait illetően pontos számot nem tudott megadni, mivel a számadáskönyv adatai csak a Veszprém központú birtoktestre vonatkoznak. Az 1526 utáni korszakból kiemelte Veszprém 1538. évi ostromát – ETE III. no 338. (317–318.) –, illetve a káptalan ingóságainak, a székesegyház kincseinek két részletben történő eladását és elmenekítését. 1543: VÉL C/1 (cap.) Veszprém eccl. et capit. 81. Kiadása: Csete, 1867. és ETE IV. no 260. (299–300.). 1544: VÉL C/1 (cap.) Veszprém eccl. et capit. 82.

27 VÉL A/7 fasc. 4. no 31. Cathalogus episcoporum Veszprimiensium ab Anno 1009. (Az adatot ismét Varga Tibor Lászlónak köszönöm.) A dokumentum feltehetően 1630 körül keletkezett egy korábbi, 1550. körüli jegyzék alapján.

12

Pákay Zsolt a káptalan 18. századi történetéről készített tanulmánya bevezetésében a testület középkori birtokviszonyait is röviden összegezte.²⁸ Munkájának alapja a káptalani számadáskönyv volt, azonban az ebből gyűjtött adatait oldalszámok nélkül közölte, és a legtöbb esetben sajnos egyéb levéltári hivatkozásai is hiányosak. Sommásan megállapította a káptalan birtokszerzési módjait – adomány, végrendelet, csere, vétel, kárpótlás – és a testület birtokai közé számító településeket, de hivatkozást ebben az esetben sem használt. A dignitárius kanonokok csoportjában tévesen feltételezett egy mindszenti és egy örsi főesperest is, akik valójában prépostok voltak. Előbbi a veszprémi Mindenszentek-társaskáptalan korábban említett prépostja, aki valóban főesperes volt, bár elnevezésében nem „mindszenti”, hanem székesegyházi, illetve a felsőörsi prépost, akinek azonban nem volt főesperesi joghatósága.

Több korszakon átívelő, több forrást feldolgozó, de csak egyetlen esperesi kerületet vizsgáló tanulmányt készített Holub József. Zala vármegye monográfiájának első kötetében a megye feletti püspöki joghatóság kapcsán bemutatta a forrásokból általa összeállított Zala vármegyei főesperesi archontológiát.²⁹ Külön fejezetben foglalta össze továbbá a zalai tizedekre vonatkozó adatokat.³⁰ Ebben bemutatta a megye területén található tizedkéseket, illetve a tizedfizetés alóli mentességet élvező különféle jogállású csoportok – nemesek, prediálisok, hospesek – jogvitáit. Megemlítette a zalai plébánosoknak a tizedekből származó tizednegyedek megosztásával kapcsolatban a káptalannal szemben többször fellángoló perét.

Nem vizsgálta ugyan a jogvita és a kanonokok tizednegyeddel kapcsolatos jogainak eredetét, de számba vette a perek valamennyi feltárt mozzanatát, így értelemszerűen teljesebb képet adhatott erről Lukcsicsnál.

A veszprémi székeskáptalanra vonatkozó kisebb lélegzetű tanulmányok, közlemények általában egy-egy levéltári forráshoz kapcsolódnak. Fejérpataky László 1886–87-ben tette közzé azt a jegyzéket, ami a székesegyház inventáriumát tartalmazza az 1429–1437 közötti időszakról.³¹ Az összeírt kincsek művelődéstörténeti jelentőségén túl a leltár közzétevője is felismerte azt, hogy a műtárgyak adományozóinak neve fontos adalékul szolgálhat a káptalan névsorának összeállításához. A jegyzékből megállapítható továbbá a székesegyházi oltárok száma is. Az inventárium ezen kívül párhuzamba állítható egy valamivel korábbról származó

28 Pákay, 1940–1941. 293–295.

29 Holub, 1929. 346–351.

30 Holub, 1929. 355–404.

31 Fejérpataky, 1886–1887. Első közlemény 553–575, második közlemény 173–192. Eredetije: VÉL C/1. (cap.) Veszprém eccl. et capit. 68. (DF 201633)

13

másik inventárium könyvjegyzékével, illetve a század végéről fennmaradt könyvkölcsönzési

„naplóval”, valamint a káptalan egy évszázaddal későbbi, már említett ingóságleltárával.³² A 15. század végéről származó könyvkölcsönzési „napló” bejegyzéseit Solymosi László vizsgálta. A tanulmány függeléke két részből áll. Első felében a forrás szövegét közli, majd a kölcsönző kanonokokról közölt rövid életrajzokat. Ebben a tanulmányban tisztázta először a korábban említett 36-os középkori kanonoklétszámot is. Solymosi a Fejérpataky által közzé-tett székesegyházi inventárium könyvjegyzékének keletkezését egyúttal 1435-re pontosította.³³

Az egyes forrásokon és az azokhoz kapcsolódó tanulmányokon túlmenően néhány fontosabb részkérdést érintő közleményt is érdemes számba venni. Ezek a tanulmányok témájukat tekintve nagyon változatosak, kisebb jóindulattal azonban néhány nagyobb témakör meghatározhatónak látszik. A veszprémi „egyetem”, „főiskola” vagy káptalani iskola egyetlen forrásbeli említése alapján többen egyetemként határozták meg az 1276-ban elpusztított káptalani iskolát.³⁴ Békefi Remig 1896-ban külön tanulmányban foglalkozott a problémával.

Megállapítását, mely szerint „a veszprémi iskola sem keletkezésekor, sem később nem volt egyetem (studium generale), hanem székesegyházi iskola, melyben a szabad mesterségeken (artes liberales) kívül a jogot is tanították” több helyen is megismételte.³⁵

Megállapítását, mely szerint „a veszprémi iskola sem keletkezésekor, sem később nem volt egyetem (studium generale), hanem székesegyházi iskola, melyben a szabad mesterségeken (artes liberales) kívül a jogot is tanították” több helyen is megismételte.³⁵

In document A veszprémi káptalan a középkorban. A veszprémi székeskáptalan középkori birtokai (Pldal 6-17)