4. A birtokok elhelyezkedése és hasznosításuk
4.2. A birtokok súlya a településhálózatban
A birtokok számán és elhelyezkedésén túl érdemes azok súlyponti, centralitási szerepét is megvizsgálni. Kubinyi András olyan kritériumrendszert dolgozott ki, amellyel különféle tényezők alapján az egyes településeknek a városhálózatban betöltött szerepét tudta meghatározni. Ezek az uradalmi központiság, a jogi-pénzügyi funkció, az egyházi igazgatás és az egyházi intézmények, az egyetemjárás, a céhek száma, az úthálózati csomóponti helyzet, a vásártartás és a jogi helyzet voltak. A témába vágó egyik első tanulmánya éppen a káptalan birtokai fekvésének szempontjából leginkább érintett megyéket, így Somogy, Zala és Veszprém – valamint Vas – megyéket vizsgálta.288
A hagyományos, a települések jogi helyzetén alapuló korábbi település „rangsorok” nem nyújtottak eléggé differenciált rendszert ahhoz, hogy azokat megfelelő módon értékelni lehessen. A munkák alapjául szolgáló feldolgozás a 19. század végén született meg Csánki Dezső jóvoltából. Csánki történelmi földrajzáról utóbb kiderült, hogy adatai részben
282 Udvardy, 1992. 28.
283 Bedy, 1938. 117–217. és 222–224.
284 Kovács, 1987. 133–143.
285 Bunyitay, 1883. 273–288.
286 RCS 30–31. és 37.
287 Fedeles, 2009. 427.
288 Kubinyi, 1989. A Fejér megyei adatokra vonatkozóan, amelyek a káptalan néhány itteni birtokát érinthették volna, nem állapított meg centralitási pontértéket: Kubinyi, 2004. Tolna megyére vonatkozó adatai egyelőre publikálatlanok. (Lakatos Bálint szíves tájékoztatása, amit ezúton is köszönök.)
65
fenntartásokkal kezelendők. A városok – vegyesen mezővárosok és egyéb jogállású királyi városok – közé ugyanis számos olyan települést is besorolt, amelyek elsősorban oppidum, tehát mezőváros voltára akár csak egyetlen említés is fennmaradt, s ezek a települések legtöbbször csak vásártartási joguk miatt lettek kiemelve a falvak közül.
Kubinyi vizsgálati eredménye alapján azoknak a káptalani birtokoknak, amelyeknek egyáltalán van centralitási pontja – a legtöbbnek ugyanis egyáltalán nincs –, az értékek a következők (kurzívval szedve a püspöki birtokok):
Somogy megye: Nagyberény 4 cp, (Peremarton 7 cp.289);
Veszprém megye: Berénhida 7 cp, Fajsz 6 cp, Veszprém 27 cp;
Zala megye: Egerszeg 10 cp, Erek 5 cp, Nova 10 cp, Szepetnek 8 cp, Tapolca 16 cp, Nyirád 3 cp, Sümeg 8 cp. Vászoly 5 cp.
Az öt káptalani település közül négyben – Berénhidán, Fajszon, Vászolyban és Veszprémben – részbirtokos volt a testület. Egyedül Nagyberény volt az, ahol a kanonokok önállóan, más birtokosoktól függetlenül tudták településüket birtokközpont jellegűvé fejleszteni.
A káptalani birtokok elhelyezkedése alapján vizsgálva a centralitási pontokat, még kedvezőtlenebb azok helyzete. A távoli, zalamerenyei birtokközpontnak még vásáráról sincs említés,290 közvetlen környékén azonban több nagyobb központi szerepet betöltő település is volt. Így elsősorban Komár (a korabeli Somogyban, 12 cp.), illetve Csapi (3 cp.), Kolon (4 cp.) és Magyarád (3 cp.) említhető.291 Nagyberény esetében hasonló szituációt mutatnak az adatok. Bár a település 4 centralitási pontértékkel, továbbá éves vásárral bírt, s ezáltal legalább a káptalan környékbeli birtokai számára központi funkciót tölthetett be, de olyan kiemelkedő szerephez, mint a szomszédos Endréd (6 cp.), Köröshegy (12 cp.) vagy a Veszprém megyei Lepsény (6 cp.) nem jutott. A Tolna megyei Fadd, bár esetében centralitási pontérték nem áll rendelkezésre, éves vására miatt kiemelkedő fontosságú lehetett.292 A káptalan azonban csak kisebb részbirtokot uralt a faluban, így jelentősége ebből a szempontból elhanyagolható.
Más a helyzet Veszprém, a püspöki és káptalani székváros esetében. A korabeli Veszprém a középkori városokhoz hasonlóan, illetve tagolt földrajzi viszonyainak megfelelően több
289 Solymosi László különböztette meg egymástól a káptalani Peremartont (Veszprém megye) a hasonló nevű püspöki birtokközponttól, amely azonban máshol, Somogy és Tolna határvidékén feküdt. (Urbárium 11.) Kubinyi András még Solymosi publikációja előtt vizsgálta a Nyugat-Dunántúlt. Az általa Veszprém megyébe helyezett Peremarton püspöki birtokot éves és heti vásárával ezért Somogy megyéhez számítottam.
290 Weisz, 2010. 1450–1452.
291 Kubinyi, 1989. 328–330.
292 Weisz, 2010. 1446.
66
kisebb településből, szegből állt. A szegek többnyire a területükön található plébániatemplomok vagy egyéb egyházi intézmények után kapták nevüket.293 Bár olyan élesen nem lehet elkülöníteni a török előtti Veszprém birtokviszonyait, mint a 18. század végi helyzet, amikor a városon kelet-nyugati irányban keresztülfolyó Séd két részre, az északi káptalani és a déli püspöki részekre osztotta a várost, az adatok alapján a püspöki szegek világosan elkülöníthetők. Ezek pedig a Várhegytől délre lévő, közvetlenül a Vár alatti platón elterülő Szenttamásfalva és a valamivel távolabb fekvő Szent Miklós-szegek voltak. A püspöki részen, Szenttamásfalván két országos vásár is volt Szent Györgykor és Áldozócsütörtökön, míg hetipiaca szerdán a Várhegytől északnyugatra a Séd hídjánál lévő Beszédkő nevű helyen, illetve szombaton a későbbi Nagypiacon, a mai Óváros téren, a vár alatti platón lehetett.294
Berénhida, Fajsz és Vászoly a székváros környéki kisebb falvak, birtokrészek szempontjából számított kisebb jelentőségű helyi központoknak. Berénhidán a püspök volt a nagyobb birtokos, Fajszon ugyancsak a püspök, továbbá a fajszi Ányos család és más egytelkes nemesek, Vászolyban pedig a tihanyi és bakonybéli bencések voltak részbirtokosok a kanonokok mellett. Egyedül tehát a nagyberényi birtok számított nagyobb jelentőségű, önállóan bírt központnak. A káptalani birtokok zöme azonban csak kisebb jelentőségű, valódi falu lehetett. Kubinyi számításai szerint egyébként a tényleges határ központi helyek és a részleges városfunkciójú települések között 16 centralitási pontnál keresendő. Az ennél kisebb 6–10 centralitási ponttal bíró települések átlagos mezővárosok vagy mezőváros jellegű falvak, az 1–5 ponttal bírók pedig jelentéktelen mezővárosnak vagy központi funkciót betöltő falunak számítottak.295 A káptalan pontértékkel bíró birtokai is az alacsonyabb csoportokba tartoztak, s többségük még oda sem. Jelentős, nagyobb birtokkal a testület tehát nem rendelkezett.
Érdekesen alakulna a káptalani birtokok összképe, ha a bándi vagy másképp Esseg-vár 1507-ben Újlaki Lőrinc herceg lélekváltságként tett adománya eredményeképp valóban a káptalan birtokába került volna. Mint fentebb láttuk, erre vonatkozó adat nem maradt fenn, pusztán az – ekkor már egyre kevésbé jelentős – erősséghez tartozó uradalom falvainak az Újlakiak által bírt része fölött gyakorolt jogokat a testület. Ugyanakkor a vár birtoklásának ténye sem módosítana a centralitási pontok alapján vázolt helyzeten: az Essegváriak sem
293 Solymosi László által a korábbi topográfiákat többször is (hiába) korrigáló térkép legutóbbi kiadása:
VOSuppl térkép: Veszprém középkori városrészei. A szegek elnevezései: Szentmiklós-szeg, Szenttamásfalva, Szentiván-szeg, Sárszeg, Szentmargit-szeg, Szentkatalin-szeg és Veszprémvölgy. Utóbbi kettő szerzeteseknek adott otthont: a Szent Katalin domonkos zárdának majd később férfi kolostornak, a Veszprémvölgy pedig kezdetben a görög, később a ciszterci apácáknak.
294 VOSuppl no 278. (464–466.), hetivásár: Weisz, 2010. 1450., Solymosi, 2000. 145–147.
295 Kubinyi, 2000. 15–16.
67
essegvári, sem döbröntei váruk révén nem élvezték központi funkciójú vár tulajdonjogát. (Ez persze mit sem változtat azon a tényen, hogy a várbirtoklás önmagában emeli más dimenzióba egy személy vagy testület tekintélyét.)296