A jövedelmek fajtái és nagysága - A veszprémi székeskáptalan jövedelmei a késő középkorban

7. A veszprémi székeskáptalan jövedelmei a késő középkorban

7.1. A jövedelmek fajtái és nagysága

A számadáskönyv adatsorai alapján a veszprémi székeskáptalan jövedelmei öt tételből álltak. A káptalani üléseken a tisztségviselők megválasztása után elsőként mindig a veszprémi dékánságban található (1.) malmok bérbeadását rögzítették. Ezt követték a székvároson körüli nagy tizedkerületen (maior cultellus) túl, készpénzért hasznosított (2.) tizedkerületek tized- és tizednegyed-jövedelmeinek bérbe adása. Sorban ezután következett a veszprémi dékánság tized, kilenced és tizednegyed jövedelmeinek felosztása (3.) gabonában és (4.) borban, s végül, ha volt ilyen (1497, 1498, 1519), a (5.) készpénzbeli bevételek rögzítése.⁴⁶⁹

468 Az 1524. évi forintösszegek esetébe nem vettem figyelembe az 1521. évi nova monetában, új dénárban rögzített összegeket, mivel ezek a forintban megadott értéket nem befolyásolták. A pénzreformra bővebben:

Huszár, 1941. Egyúttal felül kellett vizsgálnom korábbi eredményeimet, ugyanis a témában íródott cikkemben a számadáskönyv időszakából átlagértékek meghatározására tettem kísérletet. Ekkor a székeskáptalan hozzávetőleges jövedelmeit sikerült meghatároznom, de azok olyan értékeket eredményeztek, amelyeknél reálisan valószínűleg több lehetett az egyetlen évben elkönyvelt bevétel. E sorokon ezért kerül most sor az átlag helyett két kiválasztott év vizsgálatára.

469 Utóbbiak: 1497 = Szk 35–37., 1498 = Szk 47–49., 1519 = Szk 216–217.

112

Érdemes ezeket a jövedelem összeírásokat összevetni az általános jelenséggel. Mint ismert, az egyházi birtokosok jövedelmei három nagyobb csoportra oszthatók. Az első csoportot az (I.) egyházi jövedelmek jelentették, vagyis a tized, illetve az ebből történő részesedés. A számadáskönyvben ezek hiánytalanul megtalálhatók, azonban nem egységesen kezelték ezeket, hanem a forrás belső logikája szerint több helyen szétszórva. A tizedet- és tizednegyedeket ugyanis (3.) gabonából és (4.) borból természetben szedték a Veszprém körüli nagyobb tizedkésben, míg az egyházmegye többi területén (2.) bérleti rendszerben értékesítették.

A jövedelmek (II.) csoportját a földesúri jogon kirótt jobbágyi terhekből, vagyis a cenzusból, munerából és servitiumból, kilencedből, illetve a taksákból és vámokból származó jövedelmek alkották. A cenzus és a taksák beszedésére a (5.) készpénzbevételek adnak három évből példát, a munera – földesúri ajándék – és a servitium – munkajáradék – nagyságrendjére a számadáskönyvben nincsen adat.⁴⁷⁰ A kilencedből származó gabona- és borbevételeket a tizedekkel és tizednegyedekkel együtt a (3.) és (4.) csoportban könyvelték el a veszprémi dékánságból. A nagyberényi, merenyei és nagygyimóti birtokigazgatók által felügyelt területekről nem tartalmaz adatokat a számadáskönyv. Az egyéb hasznot hozó birtokok között a malmokat, vámokat, szőlőket, illetve a káptalan birtokában lévő házakat kell megemlítenünk. A szőlőket, illetve a hegyvámot a (4.) borbevételeknél könyvelték el, a malmokat pedig, mint láttuk, (1.) bérleti rendszerben hasznosították. Ezen felül a (5.) készpénzjövedelmeknél feltüntették a birtokigazgatók felügyelte birtoktestek malomjövedelmeit is. Vámjövedelem bérbeadására egyetlen évből, 1514-ből van példa, amikor a billegei és bándi vámot árendálta a káptalan, s ezt a (2.) tizedek között adminisztrálták. (Más vám egyébként sem illette meg a testületet a 15. század végén.) A Veszprémben és Budán⁴⁷¹ meglévő házakat a káptalan tagjai használták, azokból kézzel fogható bevétel nem származott.

Az (III.) egyéb jövedelmek csoportjába olyan nem rendszeres jövedelmek tartoznak egyrészt, mint a különféle ajándékok, vagy segélyek, másrészt a királyi jövedelmekből történő részesedés. Utóbbira példa az esztergomi érsek pisetum-joga. A vizsgált 1495–1528 közötti időszakban e jövedelemtípusból mindössze a királyi hadakozópénzből (pecunia exercitualis) átengedett összeg volt jellemző a veszprémi székeskáptalanra.

470 A merenyei uradalom jobbágyainak 1505. évi borszállításért járó újonnan megállapított fuvardíja egy korábbi servitium maradéka lehet. A munkajáradék évi 2-3 napra történő csökkenése, vagyis jelentéktelen mértékűvé válása általános volt a 15. századra, ennek példája lehet a jobbágyi teher szabott áron történő díjazása. Vö. F.

Romhányi, 2006. 200. Nógrády 2008, 365.

471 Szk 48., 150., 247. Vö. Bortizedjegyzék I/253. (47.), I/320 (49.), I/519. (56.), II/646. (90.)

113

Visszakanyarodva a fejezet célkitűzéséhez a káptalan bevételei a késő középkor két vizsgált esztendejében a következőképpen alakulnak. A malmok bérbeadásából származó jövedelem (1.) 1497-ben 1266, 1425-ben pedig 5388 mérő volt.⁴⁷² Pozsonyban 1473–1478 között 20 dénárt, a Csallóközben 1492-ben 17 dénárt fizettek a búza mérőjéért.⁴⁷³ A számítási hibák és az árak változásának figyelembevételével, pusztán nagyságrendileg megbecsülve a veszprémi káptalan malmokból húzott jövedelmét, a csallóközi alacsonyabb, de időben közelebbi árral számolva a két vizsgált időpontban ez az összeg körülbelül 215, illetve 916 magyar aranyforintra volt tehető. Az emelkedés több mint négyszeres.

A tizedkerületek bérbeadásából származó jövedelem (2.) 1497-ben 426, 1524-ben 790 forint volt.⁴⁷⁴ Előbbi esetében azonban helyesebb évi 700 forinttal számolni. Ez az összeg úgy kalkulálható, hogy a felosztott 426 forintnyi összeget kiegészítettem a budai tizedek fiktív, az adott évben el nem könyvelt minimum 250 forintos összegével, továbbá a kisgyermelyi kerület Miletinci Antal procurator által bírt, a későbbiek szerint 4 forintos összegével (1507, 1512.), valamint Erekkésnek Keszthely és Rennek környéki, az 1497. évben nem rögzített, de az előző év adatai szerint 20 forintos a későbbiekben pedig 30 forintnál is több béröszegével.⁴⁷⁵

A veszprémi dékánságból származó gabonaneműek jövedelmeit (3.) a káptalan két részletben kezelte. Külön összesítették a Peremartonból és a környékbeli falvakból (Berhida, Kovácsi, Ősi),⁴⁷⁶ és külön a tizedkerület többi, a Balaton-felvidéken szórtan elhelyezkedő birtokaiból származót. Míg az előző négy településen mind a tized, tizednegyed és a kilenced is megillette a káptalant, addig a testület a veszprémi cultellus-ban a tizedekből közel hetven településen részesült, s ezek jó részében a tizednegyedekből is, a kilencedeket pedig csak tizenhét településen szedte be.⁴⁷⁷ Az 1524. évi püspöki urbárium szerint a káptalan a püspök földesurasága alá tartozó néhány településről is beszedhette a tizedeket, így Berhidáról,

472 Szk 27., illetve Szk 261.

473 Pozsonyi árakra lásd DF 277094-6, a csallóköziekre DF 244129. Idézi: Nógrády, 2002. 460. Megjegyzendő hogy 1518-ban az ország másik felében, Ónodon, egy köböl búza ára már 28,57 dénárra emelkedett. Vélhetően tehát a számításokban használt 17 dénárnál Veszprémben is magasabb lehetett a búza ára, és ezzel párhuzamosan a káptalan bevételei is, azonban az összehasonlíthatóság végett maradtam a korábbi árnál. Utóbbi árra lásd Nógrády, 1998. 111.

474 Szk 26–27., illetve Szk 258–259.

475 Vö. 454. (budai kerület), 456. (gyermelyi kerület) jegyzetek, illetve Keszthelyre és Rennekre 1496: Szk 18 (20 Ft), 1506: Szk 114. (34 Ft)

476 Szk X., és először 1497-nél: Szk 29.

477 Lásd a Tizedekről szóló fejezet végén.

114

Csicsóról, Erekről, Füredről, Hajmáskérről, Herendről, Nyirádról, Ősiből, Szentantalfáról és Szentjakabfáról.⁴⁷⁸

A peremartoni és a veszprémi dékánság gabonajövedelmek számszerűen 1497-ben 3003,5, 1524-ben pedig 2499 mérőre rúgtak.⁴⁷⁹ Nógrády módszerét követve a kepét másfél pozsonyi mérőre, a pozsonyi mérőt 17 dénárra átszámolva⁴⁸⁰ ez a két vizsgált időpontban 766, illetve 637 forintot jelentettek

A borokból származó jövedelem (4. ) a gabonával szemben ugyanakkor már kevesebb település között oszlott meg. Tizedet a káptalan huszonnyolc településen,⁴⁸¹ tizednegyedet valamivel kevesebben, míg kilencedet ezek alig felében, tizenegy faluban szedett.⁴⁸² Ugyancsak a káptalant illette utóbbi falvak hegyvámja, tributuma is. 1497-ben 10975, míg 1524-ben 11233 köböl borbevétele származott a káptalannak. A borból származó jövedelem forintra a következőképp számolható át. Egy hordó bort 100 köböllel számolva,⁴⁸³ egy hordó bor árát 10 forinttal véve⁴⁸⁴ 1497-ben 1097,5, míg 1524-ben 1123,3 forint körül alakulhatott a bor értéke.⁴⁸⁵

A legnagyobb problémát a készpénzben szedett jövedelmek (5.) meghatározása jelenti.

Ebbe tartozott ugyanis a cenzus és a rendkívüli adó mellett valamennyi, a nagyberényi, merenyei dékánságokból és nagygyimóti birtokról földesúri jogon szedett valamennyi jövedelem. Ezek, a fennmaradt kevés készpénzbeli bevételeket rögzítő évek alapján készpénzben kerültek elkönyvelésre, majd ezt követően szétosztásra. Nem tudjuk azonban még a legteljesebb 1497. év esetében sem azt, hogy a készpénzbeli jövedelem hányszor és milyen gyakorisággal folyt be. Az alábbi táblázat a három feljegyzett év (1497, 1498 és 1519) különböző ünnepein regisztrált jövedelmeit és azok fajtáit mutatja.

478 Urbárium 26., 46., 100., 27., 35., 41., 101., 37., 44., 47. Erek falu tizedei ugyanakkor nem itt, hanem a tizedkerületek bérbeadásai között találhatóak meg. Erek tehát kétszer, egyszer mint falu, egyszer mint kés szerepel egy adott év tizedbérbeadásainak számbavételekor.

479 Szk 29. és 31., illetve Szk 263.

480 Nógrády, 2002. 460.

481 Ábrahám, Apáti, Árokfő, Aszófő, Barnag, Csányfalva, Csicsó, Csomkeszi, Füred, Henye, Herend, Kék, Kisberény, Kiskál, Kispécsely, Kövesd, Nagypécsely, Óbudavár, Örvényes, Raposka, Siske, Szentantalfa, Szentbereckfalva, Szentjakabfa, Szőlős, Udvari, Vászoly, Vöröstó. Lásd például Szk 12.

482 Ábrahám, Aszófő, Csányfalva, Kisberény, Kiskál, Kispécsely, Kövesd, Nagypécsely, Raposka, Szőlős, Vászoly. Szk 12.

483 Holub, 1943. 41.

484 Nógrády, 2002. 453.

485 Egy másik, hasonló eredményre jutó számítási módszerre lásd Karinszky, 2008. 55.

115

Látható, hogy két ünnep kivételével (Dominica Judica és Szent Mihály napja) egyetlen olyan alkalom sincs, ami legalább két évben is előfordulna. A három évben befolyó összegek is meglehetős szórást mutatnak. Mivel ezek tartalmazzák azonban azokat az egyes tizedkerületekből befolyó tized- és tizednegyed-jövedelmeket is, amelyeket az adott évben már a cultellusok bérbeadásánál egyszer figyelembe vettünk, így az ilyen jogcímen befolyt összegek levonása után – mivel azokat már a tizedkerületek bérbeadásánál elkönyveltük – a következő összegek maradnak:

Év Összes pénzbeli jövedelem Tizedek, tizednegyedek nélkül Arány

1497 1110 742 67%

1498 374 240 64%

1519 526 431 82%

A készpénzben szedett földesúri jövedelmek közül azonban cenzus és a rendkívüli adó (taxa extraordinaria, „ostoradó”) összegének megállapítása révén a befolyó összbevétel még bővíthető. Sajnos ezek az eddigiekhez képest is csak meglehetős bizonytalansággal határozhatók meg, a rendkívüli adó pedig tulajdonképpen csak becsülhető.

Tekintsük át előbb a veszprémi székeskáptalan mint földesúr által szedett rendkívüli adóra vonatkozó kevés adatot. Ez lényegében nem más, mint a számadáskönyv 1497. évi

116

készpénzbevételeit elkönyvelő részben szereplő két utalás: Szent András napján 4 forint adóval tartozott a nagyprépost, Szent Mihálykor pedig 20 forint taksát osztottak szét a kanonokok.⁴⁸⁶ A két tétel összesen 24 forintot jelentett. Tudható azonban, hogy az adó lényegesen nagyobb, Nógrády kimutatása szerint akár uradalomtól (birtokostól) és tájegységtől függően 10–37-szerese volt a cenzusnak.⁴⁸⁷ A számadáskönyvben elkönyvelt összeg tehát ennek csak egy töredéke lehetett.

A cenzust illetően már valamivel több adat áll rendelkezésünkre, és itt analógiát is alkalmazhatunk annak körülbelüli meghatározásához. Mivel az adó a taxa extraordinariatól eltérően nem jövedelemadó, hanem a jobbágytelek után kivetett taksa volt, így a székeskáptalan által birtokolt telkek számának megállapítása kellő támpontot adhat számításunkhoz. A jobbágytelkek számának meghatározása mellett az 1497–1498. évekből a számadáskönyv is tartalmaz erre vonatkozó adatokat. 1497-ben az első dékánság 133 forint 25 dénárt, a nagyberényi és merenyei dékánságok pedig 24 forint 20 dénárt, összesen 157 forint 45 dénárt fizettek be Adventig (circa adventum Domini) a préposti hatod és a dupla porciókra, illetve az első dékánság falvai és a dékánságon kívüli Nagygyimót pedig további 56 forint 75 dénárt a szimpla kanonoki porciókra.⁴⁸⁸ Összesen tehát 214 forint 20 dénár cenzust osztottak fel a kanonokok Karácsony környékén. Ugyanebben az évben Szent András napján újabb 74 forint 49 dénár cenzust érkezett a merenyei birtoktestről, illetve ugyaninnen Szent Mihály napján további 17 forint 65 dénár.⁴⁸⁹ Az 1497. évben elkönyvelt valamennyi cenzusból származó bevétel így 306 forint 34 dénárt tett ki. Az 1498. évben préposti hatodra az első dékánság falvai 5880, szimpla kanonoki porcióra 4040 dénárt, összesen 9920 dénárt, azaz majdnem 100 forintot fizettek Karácsonykor. A gazdasági évhez tartozó 1499 Vízkeresztjén a nagyberényi dékánság 62 forint 20 dénárt, illetve Kispécsely további 3 forint 85,5 dénárt fizetett be.⁴⁹⁰ Összesen tehát a számadáskönyvben az 1498-nál feljegyzett cenzusbeli jövedelmek 165 forint 25,5 dénárt tettek ki.

Az elkönyvelt adatok mellett a hiányzó tételek megállapítása a következő feladat. 1497-ben Merenyéről három íz1497-ben, a többi településről és birtoktestről egy alkalommal regisztráltak cenzusbevételt. Az ebben az évben a merenyei birtoktestről érkező cenzus összesen 101 forint 34 dénár összegű volt, vagyis az évben regisztrált 306 forintos össz-cenzusbeli bevétel közel harmadát szolgáltatta a merenyei birtokigazgató alá tartozó négy

486 Szk 36–37.

487 Nógrády, 2008. 365–366.

488 Szk 35–36.

489 Szk 36–37.

490 Szk 47–48.

117

település. Ez alapján feltételezhető, hogy a középkor végén a káptalan kezében lévő közel 50 birtokból származó valamennyi cenzusból származó jövedelem a számadáskönyvbeli 306 forintnál lényegesen többet tett ki.

Ezek után, ha meg tudnánk állapítani a káptalan kezében lévő birtokokon lévő valamennyi telek számát, akkor hozzávetőlegesen meg lehetne becsülni a tényleges cenzusból származó évi bevételt. Természetesen a források megléte és az azokban szereplő adatok eltérő típusa miatt a számítás meglehetősen nagy bizonytalansággal végezhető el. Veszprém megye esetében ugyan fennmaradt az 1488-as adójegyzék, s ebben az egyes településeknél összeírták a telkek számát és azok birtokosait, azt azonban nem, hogy egész vagy ennél kisebb telekhányaddal rendelkeztek-e az egyes településeken élő jobbágyok. Maradtak fenn továbbá portális adójegyzékek, dikális összeírások az 1530-as, 1540-es évekből is, szinte valamennyi birtok esetében, ezek azonban pontatlanabbak és főként jóval esetlegesebbek az 1488. évinél.

Kérdéses továbbá, hogy az utóbbiakban szereplő adatok visszavetíthetők-e a számadáskönyv által felölelt korszakra, illetve kiegészíthetők, korrigálhatók-e az 1488. évi jegyzék adataival.

A kérdés eldöntésében a veszprémi püspökség 1524-ben keletkezett urbáriuma nyújthat segítséget. Ebben rögzítették valamennyi püspöki földesuraság alá tartozó település szolgáltatási kötelezettségét és a rajtuk elő jobbágyok cenzusát, amit az általuk bírt telekhányad alapján fizettek. Ha ennek az adatai összevethetők az 1488. évi Veszprém megyei adójegyzékkel, akkor óvatos fenntartással azok kiterjeszthetők a káptalan esetében a dikális jegyzékek adataira. A két adóösszeírás-csoport, az 1488. évi és az 1530-as, 1540-es évekbeli korrigált adatai alapján már megállapítható egy körülbelüli telekszám. A számításbeli nehézséget az okozza, hogy egyrészt az 1488. évi megyei adójegyzék csak jobbágyszámot közöl, de telekhányadot nem, másrészt az 1530-es évek dikális összeírásai megadják a jobbágyok által befizetett egész-cenzusok számát, azt azonban nem, hogy ez hány és milyen telekhányaddal rendelkező jobbágyháztartás között oszlott meg. A probléma lényege tehát az, hogy az állami adó-összeírásokból csak nagyon óvatos becsléssel lehet a cenzus lapját képező telekszámhoz jutni. (Jellemzően az állami adó alap inkább magasabb lehetett a cenzusénál.)

Az 1488. évi adójegyzék Veszprém megyei települések között 11 püspöki települést sorol fel a rajtuk lévő jobbágytelkek számával. Az 1524. évi urbárium számba veszi ezeket a településeket is, illetve összesíti a falvakból származó cenzust.

118

Település 1488., adóköteles háztartások 1524., jobbágyok száma Cenzus (1524), Ft

Berhida 44 42 26,75 rendelkező veszprémi adatot (Szenttamásfalva és Veszprém) figyelmen kívül hagyjuk, úgy 1524-ben egyetlen Veszprém megyei adóköteles háztartás kb. 74 dénár cenzust fizetett a veszprémi püspöknek.

Ezek alapján a számadáskönyv kiválasztott 1497. évében az alábbiak szerint alakultak a veszprémi székeskáptalan birtokain élő jobbágyok száma és az általuk befizetett cenzus összege.

491 Az összesítésbe a puszta telkek számát nem, csak az adózó és szegény telkek számát vettem fel.

* = Pusztatelkekkel együtt.

119

Település 1488., adóköteles háztartások

Porták száma⁴⁹¹ Cenzus (1497), Ft

1531 1534 1536

Leányfalu 2 1 tartozik

Lovas 34 28 18

Merenye 22 15 18 9,20 + 74,49 +

17,65

Mesteri 5

Nagyberény 12 15

Nagygyimót 35 24

Nagypécsely 35* 18,5 (1542) 6

Németpáh 7

Ocsmán 1

Paloznak 36* 30 15,5 30,5

Papkeszi 56 32 17 28,5

Peremarton 44 13,5

Rátót 5 12

Szentkirályszabadja 3–x

Szőlős 4 3

Újlak 16 22 lásd Merenyénél

Vámos 4–x 6 3,5

Vászoly 45* 17 8,5

Veszprém 18+1 préposti 33 26,5

Mivel az adóköteles jobbágytelkek száma az időben előrehaladva inkább csökkenést mutat, mintsem emelkedést, ezért a későbbi, dikális adójegyzékek szűkebb adatainak visszavetítése talán megengedhető a korábbi időszakra. Ezek alapján valamennyi település esetében a maximális telekszámot összesítve 534 telket kapunk. (Azoknál a településeknél, amelyek esetében 1531-ben nem különítették el a puszta telkeket, olyan évet vettem figyelembe, ahol ez már megtörtént.) Nem szerepelt az összesítésben ugyanakkor olyan népes település, mint a Tolna megyei Fadd, a veszprémi Kovácsi és környéke, továbbá a somogyi Csege. Hiányoznak továbbá az 1507. évi Újlaki-adományban foglalt települések is. Óvatos becsléssel tehát az előbbi adat 600 telekre kiegészíthető.

A számadáskönyv 1497. évi cenzusösszegei közül Nagygyimót esetében 24 forint szerepelt, amit az 1488. évi adójegyzék szerint 35 telek után fizettek. Ez 68,6 dénárnak felel meg telkenként. Az első dékánság települései esetében a számadáskönyvben felvett adatok az előbbi átlagérték alapján arra utalnak, hogy a cenzust legalább még egy ünnepnapon beszolgáltatták a kanonokoknak (Kádárta: 17 telek után 9, 75 forint, Papkeszi: 56 telek után 28,5 forint, Peremarton: 44 telek után 13,5 forint). Kisberény kivételt képez: az itteni 13 telek után beszedett 10 forint 76,9 dénárnak felel meg telkenként. A püspöki urbárium esetében szereplő 74 dénáros településenkénti körülbelüli adat tehát alkalmazható a káptalani telkek után fizetett cenzusra is.

120

A telkek számának és a cenzus telkenkénti összegének meghatározása után – ismét csak óvatos becsléssel, 74 helyett 75 dénárral, vagyis ¾ forinttal és 600 telekkel számolva – megállapítható, hogy körülbelül 450 forintra tehető a székeskáptalan cenzusból származó bevétele. Ez nagyjából másfélszerese az 1497. évben a számadáskönyvben cenzusból elkönyvelt 306 forint 34 dénáros bevételnek. Kiegészítve tehát az számadáskönyv ez évi összesített, 742 forintos készpénzbevételét e 150 forintos különbséggel kb. 900 forint készpénzbevétellel számolhatunk 1497-ben a rendkívüli földesúri adón kívül. Figyelembe véve, hogy az 1497. évi jegyzék a legrészletesebb – ez öt alkalommal számolja össze a pénzbeli jövedelmeket, míg az 1498-as négy, addig az 1519-es már csak egy alkalommal –, és mivel nincs okunk feltételezni, hogy más években ne szedtek volna hadakozópénzt és különösen földesúri járandóságokat, továbbá az Újlaki-adomány falvainak feltűnését a káptalan birtokai között, minimum 900 forint bevétellel a kiválasztott 1524. esztendő esetében is számolhatunk. E számítást erősíti az is, hogy abból a két esztendőből, amikor nem csupán egyetlen ünnepnap kapcsán leszámolt összegeket ismerünk, a jövedelmek közel azonos százaléka olyan (67 és 64%), amelyet korábban nem vettek számításba. (Az 1519-es év kevés bevételtípusból származó, de ennél magasabb, 82%-os adata itt figyelmen kívül hagyható.) Alátámasztja még ezt a feltételezést a korábban megállapított emelkedő malombérleti és gabonatizedbeli, illetve a legalábbis stagnáló⁴⁹² bortizedbeli jövedelmek magyar aranyforintra átszámolt összegei, vagyis a készpénzjövedelmek 1497-hez képest biztosan nem romlottak.⁴⁹³

492 A malomjövedelmek emelkedésére: Karlinszky, 2008. 47.; a gabonáéra uo. 53, a borokból származóra uo. 55.

A számadáskönyv által lefedett időszakban a befolyó jövedelmek nagysága és aránya is figyelemre méltó.

Egyrészt szembeszökő a malmok bérbeadásából származó jövedelmek kiugró mértékű emelkedése. Emelkedett továbbá a tizedkerületek bérbeadásából és a gabonából származó jövedelmek. Másrészt a jövedelmek nagyobb mértékű emelkedése annál a két típusnál tapasztalható, amelyek nem voltak közvetlenül természetbeliek, vagyis a malmok és a tizedek bérbeadásánál, jóllehet a malmok után mérőben számolták a bérleti összeget. A másik két, kifejezetten a földből és az adott évi termésből származó jövedelmek, így a gabonából és a borból természetben beszedett jövedelmek nem mutatnak ilyen mértékű emelkedést. Karlinszky, 2008. 59.

493 A Merenyéről származó valamennyi jövedelem például 1497-ben – a hadakozópénzen kívül – kb. 120 forintot, 1519-ben kb. 105 forintot tettek ki.

121

A két kiválasztott év jövedelmei tehát a következőképp alakultak.

Jövedelem típusa 1497 1524

Malmok 1266 mérő 5388 mérő

forintban 215 Ft 916 Ft

Tizedbérlet 700 Ft 790 Ft

Gabona 3003,5 mérő 2499 mérő

forintban 766 Ft 637 Ft

Bor 10975 köböl 11233 köböl

forintban 1097,5 Ft 1123,3 Ft

Készpénz 900 Ft min. 900 Ft

Taxa extraordinaria⁴⁹⁴ ? ?

Összesen 3678 Ft 4366 Ft

A két év közötti különbség fő oka a malombevételek emelkedése. Láthattuk, hogy a romosan álló malmok esetében kifejezetten törekedett a káptalan arra, hogy azokat helyreállíttassa, a Borhi-féle malom megszerzésével pedig tovább nőtt a testület malombérletekből származó bevétele. A többi jövedelem esetében kisebb mértékű emelkedés, illetve csökkenés figyelhető meg, ami akár az adott év terméseredményéből is adóhatott.

Az említett fenti hiányok figyelembevételével óvatos becsléssel tehát körülbelül 5000 forint körüli összeggel gazdálkodhatott a káptalan. Az összeg természetesen nem éri el a veszprémi püspök éves szinten 10–12.000 forintra becsült éves jövedelmét, és jóval alatta marad a leggazdagabbnak számító, egri püspöki bevételek 30.000 forintos becsült nagyságának is. A királyi udvar mindeközben 500.000–750.000 forintos éves költségvetés felett rendelkezhetett Mátyás, s ennek kb. harmadával a Jegallók idején.⁴⁹⁵

Ha elfogadjuk kiindulási pontként a fenti összeget, úgy a káptalan 36 tagjára⁴⁹⁶ a nagypréposti jövedelmeket külön nem számolva átlagosan 139 forint jövedelem jutott. A mérleg másik serpenyőjében áll a veszprémi püspöki vár alvárnagyainak évi 12 forint fizetése, illetve a sümegi vár teljes személyzetének évi 154 forintra rúgó készpénzbeli javadalmazása.⁴⁹⁷ Gönc gazdag hegyaljai mezővárosban a 15. század első harmadában portánként átlagosan 37 forint jövedelemmel rendelkeztek a városi polgárok.⁴⁹⁸

494 Ahogy a cenzusra vonatkozó fentebbi számítások is finomításra szorulnak, úgy a veszprémi székeskáptalan által jobbágyaira kivetett rendkívüli adó összegének meghatározása is a további kutatás feladata. Ha elfogadjuk azt, hogy ez a taksa legalább tízszeresét tette ki a cenzusnak, úgy az előbbiekben meghatározott 450 forintos cenzus szerint minimum 4500 forintos bevétellel kellene kalkulálnunk. Ezzel azonban több, mint duplájára

In document A veszprémi káptalan a középkorban. A veszprémi székeskáptalan középkori birtokai (Pldal 111-124)