Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát műveinek magyar célközönsége

valószínűbbnek tartja, hogy egy Rynmann által szintén kiadott szerző segítette a művek nyomdába jutását, mint hogy maga Rynmann utazgatott volna Európa-szerte kéziratokat kutatva. A Bárczi által felvetett kapcsolat végső soron még Tarnai véleményével is összeegyeztethető: az is belefér ebbe a képbe, hogy esetleg mindezek mögött maguk a ferencesek (Tarnai szerint maga Laskai Osvát) is mozgathatták a szálakat, és ők is egyeztethettek Paulus Wannal. Mindez természetesen még további pontosításra szorul, de az mindenképpen leszögezendő, hogy Bárczi feltételezésével is távolabb kerültünk attól az elképzeléstől, mely szerint a nyomtatás ötletét teljes mértékben az országon kívülről kellene eredeztetni.

saját környezetét, a mindennapi életében vele kapcsolatba kerülő rendtársait (és a hozzá hasonlókat) akarta szolgálni.¹⁰⁷ Temesvári Pelbárt Sermones Pomerii de temporéjéhez írt prológusában pedig még konkrétabban fogalmaz a célközönséget illetően: „bizakodván tehát Isten segítségében és a Szentlélek kegyelmében, országunk egyszerű népének képességei szerint egyszerűbb stílusban akartam a nagy tettet véghezvinni.” Temesvári Pelbárt ezek szerint tehát kifejezetten saját országának, vagyis Magyarországnak népére volt tekintettel művének megírásakor.¹⁰⁸ Mindkét előszó a két prédikátor szűkebb és tágabb értelemben vett környezetére hivatkozik, amit a művek magyarországi használói bizonyára hazájukra vonatkozóan értelmeztek.

Az előszók magyar vonatkozásai bizonyára nem zavarták a nyugat-európai olvasókat, hiszen akár saját hazájukra is vonatkoztathatták őket. Ezzel szemben viszont zavarba ejtőek a korpusz magyar szentek legendáit tartalmazó beszédei: mit kezdhettek vajon a nyugat-európai prédikátorok azokkal a beszédekkel, amelyeket kifejezetten olyan szentek ünnepére írtak, akiknek csak Magyarországon volt kultuszuk?¹⁰⁹ A következő dinasztikus szentek mind Temesvári Pelbárt, mind Laskai Osvát De sanctisában szerepelnek: az államalapító Szent István király; az ő szűz fia, Szent Imre herceg; a magyar lovagkirály, Szent László; és II.

András lánya, Árpád-házi Szent Erzsébet. Közülük egyedül Szent Erzsébet az, akit Európa-szerte ismertek, ő ebből a szempontból nem is tekinthető magyar szentnek. A másik három szent ünnepére írt prédikáció azonban meglehetősen szokatlanul hat egy nyugat-európai prédikátor könyvtárában; a kéziratos terjesztés korában Nyugaton való meglétük szinte elképzelhetetlen is lett volna. Érdekes, hogy a művek egyetlen kiadásokból sem hagyták ki őket; talán valamilyen formán így is felhasználhatók voltak a külföldi papok számára is, vagy esetleg egyszerűen a nyomtatvány azon részei közé tartoztak, amelyeket soha senki nem lapozott fel.

Temesvári Pelbárt Rosariuma, amelynek részben Laskai Osvát volt a gondozója, a többi munkától eltérően nem egy prédikációkat tartalmazó gyűjtemény, hanem egy lexikon jellegű, szócikkekre épülő kézikönyv, amely így bonyolultabb prédikációszerkesztéshez nyújt

106 „Tertio denique ad id me faciendum attrahit utilitatis fraternae circumspectio. Videns siquidem plerosque devote praedicare volentes (potissime sacri nostri ordinis fratres), intantum devotioni ac contemplationi deditos, ut residuum temporis minus sufficiat ad diversa librorum volumina revolvendum praedicandique materiam conquirendum. Idcirco huiuscemodi sermones eisdem et mei consimilibus dignum duxi participandum.”

[OSUALDUS DE LASKO], Sermones dominicales Biga salutis intitulati, Hagenau, Heinrich Gran, Johannes Rynman, 1498. http://sermones.elte.hu/index_eng.php?az=121szkl_lo_od_000 (2015. 07. 13.) Vida Tivadar fordításában: „Végül harmadszor a testvéreimnek hasznára válás körültekintő szándéka vonz erre engem. Azt látom ugyanis, hogy a legtöbben, akik ájtatosan akarják hirdetni az igét, különösen is a mi szent rendünk testvérei, annyira átadják magukat az áhítatnak és a szemlélődésnek, hogy a fennmaradó idő nem elég számukra a különféle könyvek fellapozására és az igehirdetés anyagának felkutatására. Ezért úgy véltem, hogy illő részeltetnem őket és a hozzám hasonlókat ilyenféle beszédekből.” LASKAI Osvát, Az üdvösség kétkerekű szekere:

Előszó = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez: Középkor (1000–1530), szerk. M^ADAS Edit, Bp., Tankönyvkiadó, 1992, 182–184. http://sermones.elte.hu/?az=220szkm_lo_eloszo (2015. 07. 13.)

107 A prológusoknál mindig érdemes szem előtt tartani, hogy a bennük vizsgált motívum nem toposz-e, nem egy forrásból átvett elem-e, vagy esetleg egy későbbi betoldás, szerkesztés eredménye. Ezekben az esetekben ugyanis nem igazán lehet belőlük a mű szerzőjének szándékára következtetni. Az itt vizsgált előszavakkal kapcsolatban azonban nincs ilyesmiről tudomásom, s így a kézenfekvő és legtermészetesebb helyzetből indulok ki: az esetek túlnyomó többségében a szerző életében kiadott mű előszava a szerző szándéka szerint kerül a műbe, s így az ő céljai és motivációi olvashatók ki belőle.

108 Madas Edit fordítása: Szentbeszédek gyümölcsöskertje, Előszó = Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Középkor (1000–1530), szerk. MADAS Edit, Bp., Tankönyvkiadó, 1992, 178. „Confisus itaque de auxilio Dei ac gratia Spiritus Sancti: simpliciori stilo prosequendo pro capacitate populi simplicis huius nostrae regionis volui manum mittere ad fortia.” P^ELBARTUSDE T^HEMESWAR, Sermones Pomerii de tempore, Hagenau, Heinrich Gran, Johannes Rynman, 1498.

109 A magyar dinasztikus szentek európai jelenlétéhez ld.: K^LANICZAY Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban: Magyar dinasztikus szentkultuszok és európai modellek, Bp., Balassi, 2000.

segítséget. Felmerülhetne annak lehetősége, hogy egy ilyen mű esetében már nem találunk nyomokat arra, hogy a szöveg összeállítója magyar felhasználókkal számolt. Ez azonban nem így van. A Rosarium állatokat tárgyaló szócikkében két olyan példát is látunk, ahol a latin főnév magyar megfelelőjét is közli a szöveg: eszerint a pirolus népnyelvi megfelelője az evet, vagyis a mókus („pirolus [...] vulgo eveth”), a sorexé pedig a patkány („sorex [...] vulgo patkan”). E kiegészítés szerint Temesvári Pelbárt a Rosarium összeállításakor is magyar felhasználókhoz igazította szövegét. Amint a fentebb idézett mondatból láttuk, Tarnai Andor is nagy jelentőséget tulajdonított a kötetekben elszórt magyar szavaknak: kissé tömör megjegyzéséből az olvasható ki, hogy e magyar szavakra alapozva állítja azt, hogy a prédikációk közönsége (azaz a prédikátorok, s rajtuk keresztül a hívek) magyar nyelvű volt.¹¹⁰

A Rosariumot az 1503–1508 között készült Rynmann-féle kiadás után még háromszor kinyomtatták, érdekes módon immár olasz nyelvterületen és a többi kiadáshoz képes viszonylag későn: 1585–1586-ban, 1589-ben és 1590-ben. Míg a Rynmann-féle hagenaui kiadásokban helyesen szerepelt a magyar patkány szó (patkā alakban),¹¹¹ addig az olasz nyelvterületen kiadott példányoknál a nazális hang rövidítését hibásan oldották fel, s így értelmetlen szót hoztak létre („SOREX, vel sorices vulgo Patkam”).¹¹² Az olasz kiadásoknál ezért nem igen számolhatunk magyar résztvevőkkel, s talán már magyar felhasználókkal sem.¹¹³

1.3.1.2.2. A művek magyarországi hatása

„Tu nostrae decus gentis, tu gloria nobis.”

Amint láttuk, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát műveinek nyugat-európai használatával és tényleges hatásával kapcsolatban még számos megoldatlan kérdéssel találkozunk. Ez azonban korántsem igaz a magyarországi hatástörténettel kapcsolatban: az adatok alapján teljesen egyértelmű, hogy e kinyomtatott művek igen elterjedtek voltak az országban és nagyon jelentősen hatottak a magyar nyelvű szövegekre is.

A szakirodalom tanúsága szerint a 15–16. század fordulóján virágzó kolostori irodalom bővelkedik a Temesvári Pelbárt művei alapján készült szövegekben. V. Kovács Sándor a Klaniczay-féle irodalomtörténetben azt írja, hogy a magyar nyelvű kódexirodalom prédikációs anyagának több mint a fele a Pomerium, kisebb mértékben pedig a Stellarium és a Rosarium fordításán alapszik.¹¹⁴ Érdemes lenne ezt a kérdés még alaposabban megvizsgálni (az Érdy-kódex forrásaival kapcsolatban már láthattuk, hogy a szakirodalom korábbi

110 Ld. TARNAI, „A magyar nyelvet írni kezdik”..., i. m., 102–103.

111 PELBARTUSDE THEMESWAR, Secundus liber Rosarii theologiae, Hagenau, Heinrich Gran, Johannes Rynman, 1504 (lib. II, Bestia, II: Specialiter, §32).

112 PELBARTUS DE THEMESWAR, Aureum sacrae theologiae rosarium, II, Brescia, P. Bozzola, T. Bozzola, Marchetti, 1590, 90r (lib. II, Bestia, II: Specialiter, §32).

P^ELBARTUSDE T^HEMESWAR, Aureum sacrae theologiae rosarium, II, Venezia, Ziletti, Bozzola [Brescia], Grif-fio, Marchetti [Brescia], Zenaro, 1586, 90r (lib. II, Bestia, II: Specialiter, §32).

A Rosarium ismert kiadásai közül nem láttam az 1589-es velencei kiadást: P^ELBARTUSDE T^HEMESWAR, Aureum sacrae theologiae rosarium, II, Venezia, Prati, 1589.

113 Vö.: Telegdi Miklós 1577 és 1580 között kiadott magyar nyelvű evangélium-magyarázatainak egy részét már Magyarországon nyomtatták ki, tehát ekkortájt már nem volt szükség külföldi nyomdák segítségére ahhoz, hogy magyar közönség számára ilyen jellegű könyveket adjanak ki.

114 A magyar irodalom története 1600-ig, szerk. KLANICZAY Tibor, I, Bp., 1964, 141.

forrásmeghatározásai nem egészen pontosak, illetve képbe kerültek újabb források, amelyek változtathatnak egy-egy forrás feltételezett hatásának arányán), s pontosabban kimutatni, hogy mely nyelvemlékkódexnél állíthatjuk egészen bizonyosan, hogy Temesvári Pelbárt latin szövegének fordításai. Az egyes művek megjelenési évét figyelembe véve időnként még az is megállapítható lehetne, hogy pontosan melyik kiadásból dolgoztak a magyar szöveg létrehozói. Ehhez most csak egy hozzávetőleges számítást szeretnék itt megosztani, amelyhez elsősorban a nyelvemlékkódexek OSZK-s honlapjának¹¹⁵ adatait használtam fel. Ez alapján úgy tűnik, hogy a 47 kódex közül 12-ben találhatók Temesvári Pelbárt műveiből származó részletek. Ez onnan nézve számít igazán nagy aránynak, hogy ha azt is figyelembe vesszük, hogy csak hét (vagy a legbővebben számítva maximum tizenegy) olyan kódex van ebben az anyagban, amely annak ellenére nem használja Temesvári Pelbárt műveit, hogy azok beleillenének a kódex profiljába. Ilyen jellegű kódexeknek tűnnek a következők: Érsekújvári kódex, Guary-kódex, Nádor-kódex, Példák könyve, Sándor-kódex, Teleki-kódex, Virginia-kódex (esetleg még ilyen lehet: Könyvecse az szent apostoloknak méltóságokról, Krisztina-legenda, Peer-kódex, Winkler-kódex). Ez körülbelül meg is felel a V. Kovács által említett aránynak: 12 nyelvemlékkódex használja;¹¹⁶ 11 nem használja, pedig használhatná (pl.

prédikációkat vagy exemplumokat tartalmaz); a többi kódexnek pedig nem ilyen jellegű az anyaga.

Nincs okunk azt feltételezni, hogy a nyelvemlékkódexekben található, Temesvári Pelbárt munkái alapján készült magyar nyelvű szövegek ne nyomtatványok, hanem valamiféle kéziratos hagyományozódás alapján készültek volna.¹¹⁷ Még ha a Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát működésének helyéhez közel keletkezett kódexek esetében elméletileg felmerülhetne is ez a lehetőség (ilyenek a Nyulak szigeti vagy az óbudai kötődésű kódexek: Cornides-kódex, Debreceni kódex, Horvát-kódex, Kazinczy-kódex, Nagyszombati kódex, Tihanyi kódex), addig a távolabb készített kódexek esetében ez már igen valószínűtlen. Az Érdy-kódex (Lövöld, 1526–1527) és a szintén Temesvári Pelbárt-szövegeket is tartalmazó Székelyudvarhelyi kódex (Tövis, ma: Románia, 1526–1528) keletkezési helye azonban már távol esik a budai központtól. Ezekkel kapcsolatban már mindenképpen irreális lenne azt feltételezni, hogy kéziratból ismerték Temesvári Pelbárt műveit.

A művek rendkívüli elterjedtségére utalnak a korszakból fennmaradt könyvjegyzékek is.

Ezzel kapcsolatban is érdemes lenne egy még pontosabb leltárt készíteni, de már a Rozsondai Marianne-nál található adatok is igen beszédesek: a Felvidéken és Erdélyben készített leltárakban, amelyekben nemcsak darabszámra jelölik meg a könyveket, hanem cím szerint is, mindig találkozunk Temesvári Pelbárt munkáival.¹¹⁸

115 Magyar Nyelvemlékek, főszerk. MANN Jolán, SUDÁR Annamária, Országos Széchényi Könyvtár, 2009.

http://nyelvemlekek.oszk.hu/ (2015. 07. 19.)

116 Bod-kódex, Cornides-kódex, Debreceni kódex, Érdy-kódex, Horvát-kódex, Kazinczy-kódex, Lázár Zelma-kódex, Lobkowicz-Zelma-kódex, Nagyszombati Zelma-kódex, Székelyudvarhelyi Zelma-kódex, Tihanyi Zelma-kódex, Weszprémi-kódex.

117 A két ferences prédikátor műveinek kéziratos hagyományozódásáról nincs is tudomásunk. Vö.: „Se Temesvári Pelbártnak, se Laskai Ozsvátnak nem került elő eddigelé semmiféle kézirata. Ezek a hagyomány szerint odavesztek Budán, midőn a török a várat bevette.” TIMÁR Kálmán, Laskai Ozsvát és a bibliográfia, MKSz, 1910/2, 152.

118 „Utalunk itt például a bártfai Szt. Egyed templom könyvtárának az állományára. 1509-ben Georgius Petri a Szt. Egyed templomra hagyta a »Partes pomerij de tempore Sanctis Stellarium Quadragesimale« könyveit. Ezen kívül ugyanebben a listában még előfordul a De Sanctis és a Quadragesimale, bizonyára ezek is Pelbárt munkái, így tehát két műve két példányban is megvolt a Szt. Egyed templomban. Az 1604. január 9-én készült leltár szerint a kassai Szt. Erzsébet székesegyház könyvei között tizenhárom Pelbárt-kötet volt. Néhai Budai Jakab deák, magyar királyi udvari kamarai írnok 1561-ben Pozsonyban felvett hagyatéki leltárában a könyvek között szerepel a »Liber pomerium sermonum de beata virgine genitrice«, azaz a Stellarium. A felvidéki Majthényi bárók családi könyvtárában ott találjuk a »Sermones Pomerii 1 folio« és a »Sermones quadragesimalis [!] autore Pelbarto de Themesvar folio 2^do« köteteit. Végül két erdélyi példa: a Bruckenthal Múzeum Gyűjteményében található Sermones quadragesimalest a meggyesi kolostorban, a Stellariumot a nagyszebeni városi könyvtárban

Amint az Érdy-kódex forrástáblázatának elemzésénél már említettük: Laskai Osvát műveit nem igazán használták fel magyar nyelvű kódexekhez. E jelenség okának tisztázásához érdemes lenne történeti forrásokat is bevonni a kutatásba (rendi krónikák, rendelkezések), illetve azt is megvizsgálni, hogy a nyelvemlékkódexeknél tapasztaltakkal szemben a könyvjegyzékek nem utalnak-e Laskai műveinek a most feltételezettnél nagyobb arányú használatára.

Többször utaltunk már rá, hogy Tarnai Andor a magyar befogadók szemszögéből vizsgálta a két ferences szerző műveit. Ez azzal magyarázható, hogy monográfiájában a magyar irodalomtudomány kibontakozását akarta bemutatni. Értelmezéseiben azonban nem egészen világos, hogy amikor Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát magyar használóiról ír, akkor úgy mutatja-e be őket, mint a művek elsődleges célközönségét; vagy pedig úgy gondolja, hogy a valódi célközönség egy nagyobb halmaz volt (az egész európai kereszténység), s így a magyar felhasználókat csak ennek részhalmazaként vizsgálja. E problémára nem mutat rá munkájában, mégis igen sok adattal szolgál ahhoz, hogy inkább az első megközelítést valószínűsítsük. Temesvári Pelbárt epitáfiumáról írt elemzésében például a nagy ferences prédikátor irodalmi szerepét Janus Pannoniuséval veti össze. A ferences krónikában szereplő latin epitáfium szerint ugyanis Temesvári Pelbárt „népünk ékessége, a mi dicsőségünk” („tu nostrae decus gentis, tu gloria nobis”), amelyet a vers tanúsága szerint irodalmi (prédikátori) érdeme által nyert el. Tarnai fontos észrevétele a következő: „az eltérések ellenére is mondhatjuk azonban, hogy a XV. században két író nyilváníttatott az ország díszének: Janus Pannonius a művelt, nemesi Pannoniáénak, Temesvári Pelbárt a

»népének«; az első a világi és a reneszánsz irodalom régiójában, a második vallásos és mélyen középkori összefüggésben.”¹¹⁹ Ha tehát a ferences krónikát mint az irodalomtörténet-írás egy forrását vizsgáljuk, arra leszünk figyelmesek, hogy Temesvári Pelbárt rendtársai e nyomtatott műveket a nemzet szempontjából tartották nagyra. Temesvári Pelbárt nem úgy állt előttük, mint a kereszténység vagy a ferences rend nagy alakja, hanem mint a magyar nép üdvösségéért faradozó prédikátor.

1.3.1.3. A külföldön nyomtatott, de magyar felhasználásra szánt reformáció előtti