RELIGIÓ&
6. Teleologiai meghatározás. Tétel: a szentségi jegy a lélek végleges objektiv szentségi lefoglalása Isten részéről Jézus
Krisz-tus titkos teste számára.
Magyarázat. A szentségi jegy egy az Istentől kiinduló tevékenység eredménye a teremtményekben. Ez az isteni tevé-kenység az embernek lefoglalása, «kisajátítása», természetesen nem a teremtésben és a teremtéssel adott értelemben s ezért szentségi, vagyis a lefoglalást a szentségi üdvrend eszközli : bizonyos szentségek adják a jegyet. Az isteni lefoglaló tevé-kenység eredménye az emberben a lefoglaltság, aminek követ-keztében a lefoglalt lélek Isten sajátjává válik. A lefoglalás Isten részéről végleges, a lefoglaltság az ember részéről objektiv és hivatalra van jelölve és hogy erkölcsi hatalma van valamire. Theologia sehol, in S. th. 3, 63. (Opera omnia, a budapesti tudományegyetem kiadása. Series latina torn. V, p. 720.)
1 Franzelin, De sacram, in genere3, 1878, p. 165.
A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL 9 9
ontologiai, nem dinamikus, vagyis olyan lekötelezettséget, Isten-hez való hozzátartozást teremt, amelynek létrejöttéIsten-hez és fönn-állásához nem kell az embernek egyéni hozzájárulása, sőt pusz-tán azzal meg sem szerezhető ; közvetlen célja és tartalma nem is arra irányul, hogy az ember alanyi tudatéletét alakítsa, mint például a kegyelem vagy hit, amelyek alanyi, szubjektív módon foglalják le és kötelezik a lelket Isten számára. A lefoglalás célja: beiktatni a lefoglalt lelket Jézus Krisztus titokzatos tes-tébe, az Egyházba és ott e test tagoltságának megfelelő helyet, mondhatjuk tisztséget juttatni neki. A teleologiai tárgyalásban tehát a szentségi jegy olyan valónak mutatkozik, amely meg-másíthatatlan vonatkozásba hozza a lelket Jézus Krisztus titok-zatos testével. Az alapvető mozzanat ebben a meghatározásban az Isten részéről történt végleges ontologiai lefoglaltság.
Bizonyítás. Tételünk nem egyéb, mint a szentségi jegyről a kinyilatkoztatásban adott mozzanatok szerves egybefoglalása, amelyről nem nehéz megmutatni, hogy magában foglalja a szo-kásos meghatározásoknak összes tartható elemeit, csak mélyeb-ben megalapozza azokat. A tan történeti kifejlődése ugyanis a következő mozzanatokat tárja elénk:
1. A trienti zsinat kánonja kiemeli, hogy a «character»
eltörölhetetlen különböztető jegy, a jegyadó szentségek meg-ismételhetetlenségének alapja. Vagyis olyan mozzanatokat emel ki, amelyek az Isten részéről való végleges Iefoglaltságnak köz-vetlen következményei : A charactert jelnek, signumnak mondja, amely belenyomódik a lélekbe. Ám a jel egy vonatkozást meg-állapító tevékenység eredménye, amely a jeladótól indul ki;
megjelölő itt végelemzésben az Isten, akit a trienti zsinat is a szentségek szerzőjének és hatékonyságuk végső okának mond.
(Sess. 6, cap. 7.)
A jegy eltörölhetetlensége, amelyből következik a meg-ismételhetetlenség, nem egyéb, mint amit meghatározásunk
«végleges» lefoglalásnak mond. A lefoglalás mozzanata a Tridentinum meghatározásában nem jut kifejezésre, de ter-mészetesen kizárva sincs. Utóbb fogjuk látni, hogy a Triden-tinumnak bizonyos alaptanaiból folyik. A jegy különböztető szerepét illetőleg a zsinat nyitva hagyja azt a kérdést, miáltal és kiktől különböztet.
2. A Szentírásnak a jegyre vonatkozó alapgondolata, mint láttuk, a Szentlélekkel való megpecsételés s ez nem egyéb, mint
7*
100 DR. S C H Ü T Z ANTAI.
az Isten örök kiválasztásának, előrerendelésének időbeli kifeje-zése. Itt tehát teljes határozottsággal az Isten részéről való vég-leges lefoglalás áll előtérben. Hogy ez a lefoglalás, melynek végső célja az Isten dicsőségében való részvétel, közvetlenül Jézus Krisztus titokzatos testének kiépítésére irányul, csattanósan
bizonyítja az a tény, hogy a pecséttant az efezusiakhoz írt levél tartalmazza a legvilágosabban, ugyanaz a levél, melynek egyik alaptémája Krisztusnak az ő titokzatos testéhez való viszonya.
Tételünk két mozzanata rem jut világosan kifejezésre a Szent-írás tanában : a jegy szentségi és merőben ontológiai, objektiv jellege.
3. A második és harmadik századi szentatyák a most jel-zett két mozzanat elsejének, a jelleg szentségi mozzanatának irá-nyában építik ki a Szentírás gondolatait: maga a szentség, nevezetesen a keresztség az a pecsét, melyet Isten a lélekre vet.
Igaz, ezt a pecsétet a bűn eltörheti (Hermas). Midőn aztán a negyedik századi szentatyák, különösen Jeruzsálemi Cyrill egy-felől azt tanítják, hogy e pecsét nem épen maga a szentség, hanem annak hatása, másfelől pedig hangsúlyozzák, hogy ez a pecsét eltörhetetlen, jóllehet tudják, hogy a kegyelem, melyet a szentség ád, nem elveszíthetetlen, a jegy szentségi és objektiv voltanak körvonalait is megrajzolják.
A kidolgozás azonban itt is Szent Ágoston műve. Ő teljes öntudattal és tétovázás nélkül vallja, hogy a szentségnek mindig megvan a hatékonysága, ha nem is közöl kegyelmet. Ezzel lényegében kimondja azt a jelentős tételt, hogy a jegyadó szentségek olyan természetfölötti rendet teremtenek, amely nem azonos a kegyelemmel, jóllehet vele a legbensőbben összefügg.
Ezzel a jegy eltörölhetetlensége mellett, melyet a keresztség megismételhetetlenségével kapcsolatban élez ki, szentségi és objektív voltát biztosítja. De nem hanyagolja el az Isten részé-ről való lefoglaltság mozzanatát sem : a jegy a léleknek kon-szekrálása,1 ami által a lélek elidegeníthetetlen sajátjává válik az ő urának és királyának; ezért a jegy «character dominicus, regius». Szent Ágostonnak ezt a gondolatát átveszik és kiépítik a tizenkettedik század végi skolasztikusok : a jegyadó szentségek konszekrálják a lelket, mint a templomot, kelyhet konszekrálja
1 Ismert mondása : «Utrumque enim sacramentum est et quadam con-secratione utrumque homini datur, illud cum baptisatur ; istud cum ordinatur.
Ctra ep. Parmen. II. 13, 29.
A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL 101
a szentelés (Auvergnei Vilmos). Egy mozzanat szorul csak hát-térbe szent Ágostonnál : a jegy vonatkozása Jézus Krisztus titok-zatos testéhez. De nem csoda. Szent Ágoston fejtegetései ellen-feleinek álláspontjához igazodnak; a donatisták tévedései, külö-nösen pedig az általuk előidézett mozgalom hevessége és rész-ben politikai jellege nem igen adtak alkalmat a Krisztus titokzatos testéről szóló tan kiépítésére. Mihelyt azonban a hit-tudósoknak módjukban volt polemikus tekintetektől nem kor-látozva, rendszeresen kifejteni a hitigazságok tartalmát és össze-függéseit, a jegy tanának említett mozzanata sem kerülte el figyelmüket : Hales-i Sándor és követői e téren Bonav. és Nagy Albert megállapítják, hogy a szentségi jegy hasonlóvá tesz a Szentháromsághoz, per appropriationem a második isteni sze-mélyhez, tehát valamilyen közösséget teremt a lélek és a Szent-háromság között; Szent Tamás pedig, akit a későbbi hittudósok csaknem kivétel nélkül követnek, a jegyet úgy fogja föl, hogy általa részesednek a keresztények megfelelő tagozatokban Jézus Krisztus papi méltóságában. Szent Tamás .ezzel visszatereli a jegyről szőtt theologiai gondolatmeneteket a szent Páli ki-indulóponthoz, amennyiben Jézus Krisztussal hozza belső kap-csolatba.
Azonban sikerült-e neki a «deputatio ad cultum Dei se-cundum ritum christianae religionis»-ban megragadni azt a moz-zanatot, amely a jegy összes teleologiai vonatkozásait kifejezésre juttatja? Erre a kérdésre a felelet önmagától adódik a character -tan imént vázolt kinyilatkoztatási, illetve pozitív mozzanatok theologiai tárgyalásából.
Amire Isten egyszer rátette a kezét, azt el nem engedi töb-bet ; amit lefoglal, az elidegeníthetetlenül az övé. Ez következik abszolút okteljességéből: ami rajta kívül van, létének semmiféle moz-zanatában nem lehet el ő nélküle és ami rajta kívül lett, semmi másért nem lett, mint ő érette. A lefoglalás jogcíme és maga a lefoglalás Istennél egybeesik és azonos a teremtés tényével ; teremtés cimén minden és mindenki elidegeníthetetlenül az övé : qui fecit n o s . . . nos autem populus eius et oves pascuae eius (Ps. 94.). Új jog-címet és új lebélyegzést jelent a- természetfölötti hivatás. Itt az Isten számára való lebélyegzettség azt a konkrét formát ölti, hogy az eszes teremtmények Jézus Krisztusnak vannak szánva az apostol fölséges hierarchiai felfogása szerint: omnia vestra sunt; vos autem Christi, Christus autem Dei (1. Cor. 323.). Jézus
102 D R . S C H Ü T Z A N T A I .
Krisztus pedig úgy érvényesíti jogigényét az emberekkel szem-ben, hogy magához kapcsolja őket, mint titkos testének tagjait, hogy először átmenetképen és azután végleg résztvegyenek a Szentháromság örök életében. Ez szent Pál nagyszerű felfogása az Egyházról (Rom. 15, 1. Cor. 12, Eph. 4. 5, Col. 1. 3.). Az isteni kiválasztás és előrerendelés a történeti valóságban tehát meghivás és leloglalás a Jézus Krisztussal való kapcsolódásra, a Szentháromság életének elővételezésére hitben és végleges birására a látásban. Akik be vannak iktatva abba a közösségbe, melynek Krisztus a feje, azok elidegeníthetetlenül Istenéi, azok-nak életútja véglegesen helyes irányba van terelve, kettős érte-lemben meg vannak pecsételve: mint Isten tulajdona és mint revízióra többé nem szoruló isteni okmányok. «Az Istennek erős alapja megáll, ez lévén pecsétje: Ismeri az Úr az övéit.»
(2. Tim. 219.)
Ezekben a gondolatokban adva van a szentségi jegy gyö-kere. Létezése azonban még nem következik ebből : Isten hivhat a maga számára, lepecsételhet és lefoglalhat anélkül, hogy ennek a lefoglalásnak tőle független, a lefoglalatban létező exponensét hozná létre; lefoglalhat egyszerűen jogcímének kiterjesztésével és érvényesítésével. Ez esetben a lefoglalás immanens isteni tényének határpontja nem a teremtményben is létező valóság, hanem csak vonatkozás volna. Azonban tényleg más utat válasz-tott, azt, amelyet a megtestesülés titka mutat. Az Ige testet öltött, láthatóvá lett igazsággal és kegyelemmel való teljessége és így világosított meg minden embert. Az életadó, láthatatlan nagy titok tehát a látható természet közvetítésével lépett be a világba és művének folytatására és befejezésére is ezt az utat választotta : Jézus titokzatos testének, a szentek egyességé-nek élete láthatatlan és teljesen természetfölötti (ez t. i. a kegye-lem), de ennek közlése és fenntartása a látható természet igénybe-vételével megy végbe: szentségi úton. Nem merül ki a szent-ségi életben : gratia non est alligata sacramentis, de tényleg nem áll fönn szentségek nélkül.
S ezzel adva van Jézus Krisztus titokzatos testében, az Egy-házban az a kettősség, amelyben a szentségi jegy létezésének és teleologiai mivoltának alapját találom.
Az Egyházban különbséget teszünk annak teste és lelke között, a látható jogi és a láthatatlan kegyelmi közösség között.
A kettőt szerves egységbe fűzi az Egyház célja: a
Szenthárom-A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL 103
sággal való kegyelmi Istenközösség. A kegyelmi közösség és élet a természeten épül és azt nem mint merőben átmeneti ele-met tekinti, mint állványt, amelyet lebont, ha az épület kész, hanem azt fölemeli a maga létrendjébe, először mint az Isten-közösség eszközét (a szentségek rendjében), azután mint annak állandó alomját és hordozóját (a megdicsőült állapotban). így egy természeti és természetfölötti, egy tárgyi és egy alanyi rend, egy személyes öntudati tevékenység nélkül a természetfölötti rendbe emelő és egy öntudatos életet természetfölöttivé avató tényező harmóniája az Egyház. Az egyik adja a tárgyi, mond-hatjuk ontologiai alapot, aláépítést, a másik az alanyi élettevé-kenységben való felépítmény; az egyik adva van, a másik föl-adat ; az egyik hivás, a másik a hívásnak való engedés.
Ezt a kettős rendet előlegezi és megalapozza Jézus Krisz-tus szent embersége : ontologiailag megteremti az Isten-közös-ségét az Igével való személyes egysége és ezen felépül kegyelmi emberi élete. Jézus Krisztusban, a mysterium vitae Ghristi, az ontologiai gratia unionis-nak tevékenységi ellenképe. De lehet tovább menni és azt mondani, hogy ez a tárgyi és alanyi, illetve ontologiai és tevékenységi kettősség a teremtésnek egyik alap-gondolata : az ember számára adva van a természet, a szó teljes értelmében, nemcsak a külső természet, hanem mindaz, ami tehetségek és tulajdonságok alakjában adva van, és ezen épül föl vallásetikai öntudatos tevékenységből egy másik rend:
a bensőségnek, felelősségnek, személyességnek rendje. Ez a köz-vetlen formai cél, de emez a nélkülözhetetlen alap és anyag-szolgáltató, mely nem merőben átmeneti segítőnek, hanem állandó ö7coxeí[ievov-nak van szánva ; aristotelesi értelemben vett anyag, amely a rajta épülő tevékenységi renddel mint forma informans-al együtt van hivatva kifejezni Istennek egy egységes, nagy teremtő gondolatát.
. Már most a szentségi üdvrendben a szentségi jegy van hivatva megadni a kegyelmi életnek, mint tevékenységi, élet-szolgáltató létrendnek az ontologiai megalapozást. A szentségi jegy az a szellemi természetfölötti szervezeti elem, amely által egy lélek, mint szerves, kegyelmi életre hivatott rész belekap-csolódik Jézus Krisztus testébe, olyanformán, mint egy sejt vagy sejtkomplexum egy élő szervezetnek válik szerves tagjává azáltat, hogy közvetlen fizikai egységbe jut a szomszéd részekkel, szer-kezeti folytonosságba lép az egésszel és képessé válik a
vér-104 D R . SCHÜTZ A N T A I .
keringési és általában az életfolyamatban résztvenni. A szentségi jegy által épül föl Krisztus titokzatos testének szervezete, amennyi-ben minden lélek az illető szentségek által szerves tagoltságban hozzákapcsolódik az egy élő főhöz, Jézus Krisztushoz; s ezzei átveszi az ő — hogy úgy mondjuk — belső szerkezetét, híva-tottá és képessé válik visszhangot adni szive lüktetéseire és résztvenni életfolyamatában. Nem maga az élet ez még, haneni annak feltétele; az éltető és élő főhöz való ontologiai elválha-tatlanság, hozzákapcsolódás ; nem a lélek öntudatos tevékeny-ségével a főhöz való csatlakozás, hanem ez öntudatos csatla-kozásnak öntudat előtti, létrendi megalapozása. Elsősorban adott-ság és mint ilyen természetesen feladat is.
Ezt az igazságot megérzik a hittudósok, mikor például szent Tamással azt mondják, hogy a jegy «quasi virtus instru-mentális», mely állandó szerves kapcsolatban áll az ágens prin-cipalis-al s ép ezért nem osztozik a kegyelem sorsában, amely a birtokosát hol elhagyja, hol újra megkeresi.1 Vagy midőn Suarez-el azt tanítják, hogy a szentség előbb adja a jegyet, mint a kegyelmet — legalább a logikai rendet tekintve2 — amiből Lugo aztán azt az érdekes theologiai következtetést vonja, hogy-ha valaki kifejezetten akarná meg nem kapni a szentségi jegyet, de magát a szentséget föl akarná venni, a jegyet mégis meg-kapná.3 Ebben a felfogásban új megvilágítást és megalapozási nyer a tizenharmadik század óta általánosan vallott theologiai tétel: minden szentség minden esetben fejt ki valami hatékony-ságot, függetlenül attól, hogy közöl-e kegyelmet: ez a «res simul et sacramentum».4
A szentségi jegyre vonatkozó sarkalatos tételünket, amelynek alapvonásait kiolvastuk a hit forrásaiból, azután a hittudományos alapelvekből levezettünk apriori, aposteriori is igazoljuk:
A szentségi jegy hittudományos mivoltáról vallott bár-milyen felfogás helyességének és termékenységének próbaköve úgy gondolom, a károm jegyadó szentségre való
alkalmazhat?-1 S. th., 3. 63. 5 ad alkalmazhat?-1 (cf. ibid. a. 2.).
7 Suarez, De sacr. in gen. disp. 11, sect. 1, n. 7. (Opera ed. Vives torn. 20, p. 192b.)
3 J. Lugo, De sacr. in gen. dist. 6, sect. 4. n. 68. (Disp. schol. Ed.
Lugd. 1670. tom. 3, p. 104a.)
4 Ezt a legújabbak között Billot hangsúlyozta ismét nagy energiával.
De Ecclesiae sacramentis I.5 1915. p. 104 kk.
A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL 105
sága. Miért ád három és csak három szentség eltörölhetetlen jegyet? Erre Tournely-veli mindenesetre azt kell felelni, hogy így akarta az Isten. De az is bizonyos, hogy Isten akarata egy-ben merő értelem, tehát van okunk és jogunk keresni Isten jegymegállapító akaratának okát az üdvrend összefüggéseiben.
A legtöbb hittudós Courçon Robert tapogatódzó kisérlete után csakugyan meg is próbált erre megfelelni.
Először általánosságban némelyek azt mondták, hogy e szent-ségek azért közölnek jegyet, mert megismételhetetlenek.2 Ezzel szemben azonban a későbbi hittudósok csaknem egyhangúlag azt a jogos kifogást tették, hogy a megismételhetetlenségnek lehetne alapja Istennek merőben pozitiv rendelkezése is és hogy a megismételhetetlenség igenis következik a jegyből, de fordítva nem.3
Idő folytán a részletekre nézve különösen három megoldás alakult ki.
A legrégibb Halesi Sándoré, melyet Bonaventura is vall.4 Csak azok a szentségek adnak jegyet, «quae respiciunt statum fidei determinatum. Très autem sunt status fidei, sc. genitae, roboratae et iam multiplicatae» és ennek megfelelően három jegyadó szentség. E felfogásnak azonban szembetűnő gyöngéje, hogy ha a fidest fides formális értelmében vesszük, nem lehet azt mondani, hogy a jegy ilyen állapotot teremt: a jegy akár-hányszor nincs meg a hívőkben (akik keresztség nélkül igazul-tak meg) és még többször megvan olyanokban, akik nem hivők.
Ha pedig csak a hitre való hivatást értjük « fides» alatt, megvan benne az az igaz gondolat, hogy a jegy tényleg hivők közös-ségét megteremteni hivatott objektiv kötelék ; azonban a hit csak egyike azoknak az életnyilvánulásoknak, amelyekben kifejtőzik
1 Cf. Schanz, Die Lehre von den heil. Sakramenten der katholischen Kirche. 1893, p. 161.
2 Igy Bellarminus, Disp. de sacr. in gen. cp. 22. (Opera omnia ed.
Vivès torn. 3, p. 476. kk.) Az újabbak közül Pesch, Praelectiones dogmaticae, De sacr. in gen. n. 188 (tom. 63, 1908. p. 80.).
3 így pl. Billuart, De sacr. in communi dis. 4, art. 1. (Cursus theo-logiae, torn. 16, Wirceburgi 1758. p. 150 kk.); Lugo, i. m. n. 5 kk, p. 94a;
az újabbak közül Franzelin, De sacr. in genere,3 p. 161. Hozzá hasonló, józan álláspontot foglal el Frassen, De sacr. in gen. art. 2, q. 3, rep. 3. (Scotus Academicus. Ed. Venet, 1744. tom. 10, p. 87a.)
4 4 dist. 6, p. 1, a. unie., q. 4, resp. (Opera omnia ed. Quaracchi 1889.
tom. 4, p. 143.)
106 DR. S C H Ü T Z ANTAI.
Jézus Krisztus titokzatos testének élete és ennélfogva a jegy ontologiai szerepe. Ezért nem csoda, ha ez a felfogás kénytelen kellő belső megokolása nélkül a «fides roborata»-nak külön tisz-tet teremteni Krisztus testében és a pap hivatását «fides multi-plicanda»-nak minősíteni, tehát egy nem lényegénél fogva papi mozzanatba helyezni.
Szent Tamás tudvalevőleg a jegyet úgy fogja föl, mint a keresztény istentiszteletre való küldetést és abból vezeti le a hármas számot, hogy az istentiszteletben mint cselekvő vesz részt a pap, mint befogadó a keresztelt és «ad idem ordinatur etiam quodammodo confirmation Azonban bármennyire szíve-sen aláírjuk azt az Ítéletet, hogy Szent Tamás örök értékű szem-pontot adott a character-tanhoz azzal, hogy kapcsolatba hozta Jézus papságával,2 mégis azt kell mondanunk, hogy ez a leveze-tés két irányban hiányos : 1. a keresztelés is papi tevékenység és azt mindenki végezheti, olyan is, aki nincs szentségi jeggyel
«küldve», 2. a bérmálás Szent Tamásnak idézett tulajdon vallo-mása szerint nem kapcsolódik közvetlenül az istentisztelethez.3
Érdekes különben, hogy Szent Tamás levezetése az előzővel együtt a bérmálásnak csak erőltetve tud helyet juttatni a jegy-adó szentségekben; gondolatmenete itt annak a tizenkettedik század végi theologiának nyomát mutatja, amely a bérmálás jegyéről még egyáltalán nem is beszél. Pedig a negyedik szá-zadi theologia szerint a bérmálás a xat e^Yjv jegyadó szent-ség. (Cf. Cyr. Hier. Cat. 18, 33.)
Scotus szerint azért van három jegyadó szentség, amiért a fejedelem háza népében három fokozat van : a hozzátartozók, a védelmezők és tisztviselők.4 Nyilvánvaló azonban, hogy ezek csak analógiák és a jegy mélyebb mivoltával csak akkor vol-nának összefüggésbe hozhatók, ha Jézus Krisztus hozzátartozói kifejezetten mint az ő titokzatos testének tagjai szerepelnének és ki volna mutatva, hogy a három szentségi jegy e test mivol-tában adott három külön tisztségre képesít.
1 S. th., 3, 63, 6 : cf. 72, 5.
2 Brommer, Die Lehre vom sakramentalen Charakter in der Scholastik 1908. p. 164 és 168.
3 Cf. Pourrai, La théologie sacramentaire 1907. p. 225; v. h. Schell, Katholische Dogmatik III. 1893. p. 470; Dölger, Das Sakrament der Firmung historisch-dogmatisch dargestellt 1906. p. 169.
* Cf. Frassen, i. m. p. 89a. Ilyenformán Lugo is, i. m. n. 12, p. 95a.
és Bonav, 4 d. 6, p. 1. a. un., q. 4. Ed. Quracchi tom. 4, p. 143a.
A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL 107
Az újabb hittudósok jobbára reprodukálják Szent Tamás felfogását, olykor Bonav.-ét vagy Scotus-ét, de emellett vonat-kozásba hozzák a három jegyet Jézus Krisztus hármas hivatalá-val: az egyházi rendet papságával, a keresztséget hol tanító, hol királyi méltóságával, a bérmálást hol királyi, hol prófétai tisztével, olykor épenséggel Jézusnak, mint hadvezérnek
méltó-ságával,! Farine pedig2 a keresztséget Jézussal az Isten-emberrel, a bérmálást Jézussal az Isten-királlyal és az egyházi rendet Jézus-sal, az Isten-pappal. Ezek a kísérletek termékeny gondolatok, amelyekre alább más összefüggésben vissza kell térnünk, de mégis csak analógiás vonatkoztatások s már ezért sem lehetnek a végső szó a fölvetett kérdésben. Másrészről azonban az inga-dozások különösen a keresztség és bérmálás körül azt mutatják, hogy aligha állapítható meg egynemű Vonatkozás Jézus Krisz-tus hármas tiszte és a jegyadó szentségek között.3
A mi fölfogásunk szerint a három jegyadó szentség köl-csönös és általános szentségi helyzete így alakul: minthogy a jegy az illető szentségnek egyik állandó hatása, továbbá az a kapocs, mely a lelket elválhatatlan ontologiai összefüggésbe hozza Jézus Krisztus titokzatos testével, azt kell mondanunk, hogy a jegyben kifejezésre jut a szentség lényege, amennyiben ez nem kegyelemközlés. Ezért nevezhették a szentatyák Hermas óta a keresztséget egyszerűen pecsétnek, ezért definiálhatták még a tizenkettedik század végi skolasztikusok is a keresztséget egy-szerűen characternek4 és ezért mondhatta Scheeben, hogy a jegy egész hatékonyságuknak és jelentőségüknek gyújtópontja.5 Követ-kezéskép szabad a jegy feladatát is elsősorban a szentségek szentségi tartalmában keresni, amennyiben ez nem kegyelem.
Már most ma arra nézve nincs nézeteltérés a hittudósok között,
Már most ma arra nézve nincs nézeteltérés a hittudósok között,