A társadalmi fejlődés tömegiránya

A

KÜLTURNEMZETEK politikai és társadalmi fejlődése a tömegek széleskörű érvényesülése felé tart. A protestantismus kriti-cismusa, a klassikus nemzetgazdaság liberalismusa, a forradalom természetbölcselete egyaránt ezt készítették elő. Az ember, az átlagember, a minden ember érvényesülését a tekintéllyel, a gaz-dasági elnyomással és a politikai jogtalansággal szemben. A demo-krácia és a socialismus — s ezek keretén belül a népfenség, az alkotmányos királyságok, köztársaságok, az általános választójog, a kommunistikus törekvések — az előbbieknek folyományai.

Lépcsőfokok a tömeguralomhoz.

Először az individuum érvényesül a régi despotikus elvvel szemben. Azután a független egyének összességének akarata, a közösség, a többség, az állam akarata lesz az uralkodó elv.

Azt mondhatnók, az államhatalom a tömegakaratnak összefoglaló neve. A név azonban elv is, mely a többség jogán absolutis-musra törekszik. Emelhet új és ledönthet régi szentélyeket. A par-lamentarismusban és önkormányzatokban kijegecesedik, törvényt szab és a cselekvések normativumait állítja föl. Sokak szerint a többség akarata a jog forrása is.

A többségi felfogás az erkölcs területeit is alámossa. Az osztályerkölcsnek nemcsak rabszolgái, hanem apostolai és böl-cselői is vannak. Életbelépnek az esküdtbiróságok, melyek ennek a jogi, sőt erkölcsi viszonylagosságnak kiépítményei. Ítéleteikben nem a tételes törvény, nem egy absolut erkölcsi szabály érvé-nyesül — hiszen épen ettől akarnak szabadulni — hanem a pol-gárság alanyi lelkiismeretének szava. A cselekmény megítélésé-nek szabálya nem annyira a tételes törvény, mint az esküdtek észjárása és a társadalom közfölfogása. Igazmondásuknak az a célzata, hogy a tizenkét ember a nagyközönség

lelkiismereté-I

A T Ö M E G B E N V É G R E H A J T O T T C S E L E K E D E T E K . . . 4 9

nek visszhangj'a legyen.— «Ha a bűnvádi per legnehezebb és döntő szaka a bizonyítás, s ha a per sorsa a bizonyítékok mérlegelésén, a bizonyítás eredményének megállapításán fordul meg, egészen természetes, ha e nehéz és oly nagy fontosságú kérdés meg-oldására igyekszünk biztosítékokat teremteni. Erre szolgál az esküdtek bevonása az igazságszolgáltatás műhelyébe, hogy a szakbirák az ő finomult jogászi felfogásukat összemérjék, mintegy kipróbálják az esküdtek egyszerűbb, elfogulatlan észjárásán és meggyőződhessenek arról, hogy ítéletük találkozik-e a társadalom közfelfogásával.» — (Dr. Finkey Ferenc : A magyar büntető eljárás.

93 old. Budapest. Pollizer.) Az állam a szakképzett hivatalnok-birák mellett a társadalom közvetetlen közreműködését is igénybe veszi, mintegy a társadalom Ítélete alá bocsátja először a vád-lottat s csak ha a társadalom képviselői (az esküdtek) büntetésre ítélték az illetőt, ez esetben veszi igénybe a hivatalnok-birák szakképzettségét a tett minősítése és a büntetés kiszabása iránt.»

(Id. mű 96. old.) Ezért nem keresünk az esküdtekben tételes jog-tudást és törvényismeretet Az esküdtbiróságok a társadalom erkölcsi és jogi felfogásának parlamentarismusa. Önkormányzat az igazságszolgáltatásban. Abból indul ki, hogy a jog, igazság és a társadalmi helyes erkölcs megérzése s értéklése egy csiz-madiamesterben épen úgy élhet, mint egy ügyvédben vagy művészben. Azért az esküdtszéki Ítéleteknél az igazmondás, a ténykérdés megállapítása mellett, erkölcsi itélet, amelyben a bűnösségnek vagy a bűntől való mentességnek megállapítása nem egy absolut erkölcsi vagy jogi renddel való összemérés megállapítása, hanem társadalmi értéklés.

Ám az esküdtszékek csak embrionális fejlődmények. A tár-sadalmi fejlődés sokkal szélesebb területekre akarja terjeszteni a társadalmi lelkiismeretnek: a közfölfogásnak ítélkező és rendel-kező fórumát. Minden autonom szervezetben van belőle valami.

Az ipari és kereskedelmi kamarák, a tervezett munkásbiróságok, békéltető bizottságok, egyeztető hivatalok, munkásbiztosítási válasz-tott bizottságok vagy érdekképviseletek, az erkölcsi és jogi rela-tivismusnak, s ezzel együtt a tömegfelfogásnak, szerves fejlőd-ményei. Valamennyi annak a felfogásnak szülöttje és expediense, hogy nincsen föltétlen jog, nincsen absolut igazság, mert nincs absolut érdek. 1 Távolabbról, hogy nincsen absolut erkölcs. A

pol-1 Ez Finkey hitvallása is: A jogot részünkről céltudatos emberi

alkotás-Religio, hittud. és bölcs, folyóirat. 4

5 0 KOMÓCSY ISTVÁN

gári lelkiismeretnek, a biró és a vádlottak subjectivismusának térnyerése a birói eljárásunk terén mindenesetre erre a fel-fogásra vall.

S minél tovább haladunk ez irányban, minden lépés további eltávolodást jelent judikaturánk és erkölcsbölcseleti fölfogásunk eddig érvényesülő irányától, mely eddig a bűntett teljesen be-fejezett, egészen körülhatárolt tényéből és az egyéni felelősség elvéből indult ki.

A klassikus büntetőjogi iskola, amely újabb jogszolgáltatá-sunk vezetőelveit szolgáltatta, az egyéni felelősség felállításával a cselekményt teljesen és kizárólagosan a tettes személyére hatá-rolta s bár ismerte a mentőkörüLményeket, a szakbiróság elé utalt tényeket elvonatkoztatta, nem mondjuk a cselekvő körül-ményeitől, hanem egyéniségétől is.i A bűncselekményt nem mint élményt, a tettes énjéből és miliőjéből kinőtt szerves fejlődményt tekintette, hanem mint kész jogi tényt vizsgálta. Fölállította a mérleget: itt a törvény, ott a cselekedet. Mindkettő adott mennyiség. Adva volt a bűntett meghatározása a törvény és paragrafusok szerint. Ezeknek merev formái alig ismertek tágí-tást. De adva volt a cselekmény is a tanúbizonyságok által be-állított merev formájában, kiszakítva a reális élet komplexumá-ból. Mindkettő elszakítva a biró lelkiismeretétől, aki előtt az volt az igazság, amennyit a ténykérdés körül bizonyítottak. ítéletének kizárólagos alapja is ez volt.

Ha a törvény betűje és a cselekedet külső formái meg-egyeztek, a vádlottat fölmentették. Ha a külső tény, a cselekmény és a törvény betűje eltérést mutattak, a mérleg félrebillent és el-hangzott az itélet: bűnös. A klassikus büntetőjogász úgy áll a bűnténnyel szemben, mint az orvos egy élettelen, megmerevült

nak tekintjük, mely az állammal, illetőleg a társadalommal együtt keletkezik és fejlődik s így a mai kulturállamok joga egy hosszú, sok évezredes történeti fejlődés eredménye s a jövőben szintén beláthatatlan fejlődésnek néz elébe.

Örökérvényű és absolut jog léte az ú. n. természet vagy észjog, ábránd, illúzió.

Finkey : A tételes jog alapelvei és vezéreszméi. Budapest. Grill Károly. 1908.

451 old.

1 Szokásos, bár kissé túlzó jellemzése a klassikus iskolának, hogy ez nem annyira a bűntettesre, mint inkább a büntetendő cselekményre tekint. Angyal Pál dr.: A magyar büntetőjog tankönyve. 8. old. A humanitárius elv alapján álló klassikus iskola megelégedett az enyheség biztosításával és a bűntettest figyelmén kívül hagyva, a fősúlyt az alapfogalmak, vezérelvek s a büntetendő cselekmények kifejtésére fektette. U. o. 15. old.

A T Ö M E G B E N V É G R E H A J T O T T CSELEKEDETEK ... 51

organismussal szemben, mely valamikor élt, dolgozott, hatott, visszahatott és most mind enélkül, az élet, a valóság, szerves fej-lődésének igazságai nélkül áll a paragrafusok műtőasztala mellett.

A feladat az, melyiket lehet és kell ráhúzni. Hogy azonban ez a művészet tisztán szortírozás a szerveskhémia tudománya mellett;

világos. De mennyire hátramaradnak a szerves khémia ragyogó eredményei a szerves élet titkos vegykamrájának tényei mögött!

És mennyire tökéletlen a klassikus jogász skatulyázó művészete a psychologiai vagy sociologiai iskola lélektani eljárása mellett.

A klassikus iskola büntetőjogásza azon fáradozott, hogy melyik formát húzhassa rá esetére. Ha nem talált formát a paragrafusok között, zavarba jött. S ha ebbe nem, mindenesetre kényes hely-ze tbe jutott. Vagy a jogesetből faragott le valamit, vagy a

ska-tulyáján tágított. Mindenesetre idegen területen érezte magát, mikor józan eszéhez vagy erkölcsi érzékéhez apellált. Ezek a bűntény és a törvény viszonyának megállapításánál legföljebb methodikai szerepet játszhattak, de értékmérők nem lehettek.

S így ment ez legújabb időkig. A büntető biró munkája nem érvényesülhetett sem az egyéni fölfogás, sem a bűntettes indíté-kainak és körülményeinek tekintetében.

A klassikus jogszolgáltatásnak két alapgondolata van: az absolut törvény és az egyéni felelősség az egyéni beszámítható-sággal. Mint nyilt, vagy alattomban veleértett tényezők megfér-nek vele, sőt ott is vannak: a szabadakarat és Isten. Az egyéni felelősség az akarat szabadságán; a törvények föltétlen kötelező ereje az absolut erkölcsi renden és az absolut jog feltételezésén alapul. Mindkettő föltételezi Isten létét.

És bár újabbkori jog- és erkölcsbölcseletünkre Kant abso-lut, öncélú .erkölcstana s benne az ember autonomiája, valamint, vele egyidejűleg, Schmidt liberális nemzetgazdaságtana és mate-rialistikus felfogása, visszahatással és továbbfejlesztő hatással voltak, mégis, egészében és lényegében, a klassikus büntetőjog nem ütközik a keresztény életfölfogásba. A keresztény életföl-fogás alappillérjei: a lelkiismeret és a törvény, érintetlenül maradnak. A kettős ősalap : a szabad elhatározás és az absolut jog (illetve kötelesség, Isten) megállhatnak. A cselekedetek erkölcsi értékének megállapításánál mégis jelentős különbség mutatkozik a kettő között. A klassikus büntetőjog, a mentő-körülmények révén tett engedmények dacára is, mereven fönn-tartja azt a viszonylatot, amely a befejezett cselekmény és a

5 2 KOMÓCSY ISTVÁN

törvény merev formái között áll fenn. A keresztény erkölcsi fel-fogás, a lelkiismeretről és a beszámításról szóló tanításában, a cselekedetek erkölcsi értéklésének alapjául legalább oly mér-tékben ismeri el a cselekvő alanyiságát, mint a tárgyi elemet, a törvényt. így van ez szent Ágostonon, szent Tamáson, szent Alfonzon keresztül mindmáig azóta, hogy Krisztus, a Mester, titkos jegyeket írt a földbe s megmentette a házasságtörő asz-szonyt a törvény betűinek merev, holt alkalmazásától. A keresz-tény erkölcstan a bűntelen tudatlanságból, a fékezhetetlen szen-vedély első rohamában, vagy az erőszak hatása alatt elkövetett cselekményekre nézve akkor is fölmentő vagy enyhe ítéletet állapíthat meg, mikor a külső cselekmény legdurvábban sérti a törvényt. Nem így a klassikus judikatura, melyben, ha a törvény betűje és a cselekmény eltérést mutattak, elhangzott az Ítélet:

Megmérettél és könnyűnek találtattál. Abban a cselekedet erkölcsi elbírálásának évszázadokon keresztül alig jutott helye. Nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege — ez az elv. Nincsen bűntett tilalmazó törvény nélkül, nem lehet, nincsen büntetés tör-vény nélkül. A magyar büntető törtör-vénykönyv is ezzel alapozza meg rendelkezéseit: Büntettet vagy vétséget csak azon cselek-mény képez, melyet a törvény annak nyilvánít. Bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint amelyet arra, elkövetése előtt, a törvény megállapított. (Btk. 1. §.) De internis non judicat praetor. Nem a szándékot, hanem a tettet nézték.

S így tartott ez a tizennyolcadik századig, mikor az egyén önállóságának gondolata megerősödik, amikor is többé nemcsak a társadalmi hasznosság és a törvény, hanem az egyén szem-pontjából is kezdik értékelni a tényeket. Az eddig fölényes biz-tonsággal hirdetett elv, hogy de internis non judicat praetor meginog. Jobban figyelik a mentőkörülményeket. A büntetőbiró elsősorban nem a törvény és a bűncselekmény, hanem a tettes és a cselekmény relatióját vizsgálja.

Mindez forradalmi lépéseknek bevezetője lesz az emberi cselekedetek erkölcsi és jogi értéklése terén. Az emberi cselek-ményeket többé nem befejezett tárgyi oldalukról vizsgáljuk, hanem alanyi fejlődésükben. Anélkül, hogy az akaratszabadság vagy az egyéni felelősség lehetőségét feladni volnánk kénytele-nek, midőn a cselekmény szerves fejlődésének történetét kutat-hatjuk, egyaránt tekintetbe vesszük azon benső és külső ténye-zőket, melyek a cselekmény kialakulására közrehatottak.

A T Ö M E G B E N VÉGREHAJTOTT CSELEKEDETEK ... 5 3

A jogbölcselet csak kerülő utakon jutott el ehhez az állo-máshoz, melyet a keresztény felfogás a lelkiismeretről és a körülményekről szóló tanával az akaratot motiváló vagy gyengítő minden tényező mérlegelésével már régen megalapozott. Viszont a társadalmi miliő értéklése — s abban a napjainkban annyira jelentős tömegráhatás — a keresztény bölcselet tekintetéből sem került tüzetes vizsgálat alá. Gyönge kísérletünk ezt célozza.

Tagadhatatlan, hogy amint az egyéni felelősség megállapí-tására annak idején a keresztény életfelfogás, egy szent Ágoston, szent Tamás bölcselete döntő befolyással voltak, úgy ma az egyénen kívül fekvő tényezők kellő értéklését más, a keresztény életfelfogástól elütő vagy azzal ellentétes törekvések juttatták kellő érvényre. A sociológiai iskola materialistikus felfogású tanítómesterei: Quetelet, Comte, Spencer, Marx; a miliő-elmélet kifejtői : Taine, Tarde, Menger, Turati, valamint a biologiai és antropologiai megfigyelések (Lombroso) még túlzásaikban és tévedéseikben is előnyösen közrehatottak, hogy a szabadakaraton kívül eső tényezőket megkülönböztetett és jobban értéklő módon vegyük figyelembe. Ha ezt tesszük, ez nem opportunista alkal-mazkodás, hanem fölismerés, a positiv módszert megközelítő tudományos megismerés és annak tudományos alkalmazása saját rendszerünkben.

Különben legtekintélyesebb büntetőjogászaink és jogböl-cselőink: Liszt, Prins, Kidd; a magyarok közül Balogh, Angyal, Eszterházy, Finkey, Concha, Vámbéry nem szélsőségesek. Azon véleményen vannak, hogy minden emberi cselekmény egyfelől az egyéni akarat, másfelől az emberekre állandóan ható s a cse-lekvő embert az elhatározás és cselekvés idején befolyásoló élet-tani, természeti, társadalmi tényezők közös eredője.1

In document Religio, 1918. (Pldal 50-55)