A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL
3. Szent Ágoston. Az ő tanítása a donatistákkal folytatott vitákban jutott kifejezésre és fordulót jelent a szentségtanban
álta-lában, a szentségi jegy tanában pedig különösen.5 A donatistákat két tanítás jellemzi : 1. A nyilvánvaló bűnösök, nevezetesen a rossz püspökök és papok nem tartoznak az Egyházhoz, 2. az igaz Egy-házon kivül nem történik érvényes szentségkiszolgáltatás.6 Az utóbbiba kapcsolódik bele sz. Ágoston polémiája. A keresztségről folyt a vita, a keresztségen is fejti ki sz. Ágoston a maga tanát.
1 L. erre Achelis, Das Christentum in den ersten drei Jahrhunderten.
I 1912. p. 122; 253—4.
2 Schanz, Die Lehre von den h. Sakramenten p. 150.
3 A valószínű megoldást lásd Pourrai, La théologie sacramentaire 191 kk.
4 U. o. p. 196. kk.
s L. Tixeront, Historie des dogmes II2 1909. p. 396. kk.
6 Tanításuk részleteire nézve 1. Tixeront i. m. p. 222—231.
A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL. 3 7
A donatisták a vétkező püspökről, aki első tételük szerint kiesett az egyházi közösségből, azt tanították: Recedens ab ecclesia baptismum quidem non amittit, jus dandi tamen amittit.
Aug. ctra ep. Parmen. 2, 30). Ebből persze következett, hogy ők a katholikusból vedlett donatistát újra keresztelték. Sz. Ágos-ton ez ellen a leghevesebben tiltakozott: rebaptisare catholicum immanissimum scelus est (ep. 22,2); jobb agyonveretni a dona-tistáktól, mint újra keresztelődni (ctra litt. Petii. 2, 191). Szent Ágoston itt csak a régi katholikus fölfogásnak, sz. István pápa álláspontjának energikus szószólója a sz. Cyprianusra hivat-kozó donatistákkal szemben.
Ebből persze következett, hogy nemcsak a katholikusok, hanem a donatisták is érvényesen keresztelnek. De Szent Ágos-ton másrészről meg volt arról győződve, hogy az Egyházon kívül nem lehet Szentlélekben részesülni. 1 De hogyan egyeztet-hető össze e két tétel ? Szent Ágoston a megoldást abban találja, hogy a szentséget lehet kétfélekép felvenni: csak érvényesen, vagy egyúttal hasznosan is: Aliud est non habere, aliud non utiliter habere (de bapt. 4, 24), s sz. Cyprianus végzetét abban találja, hogy «non distinguebatur sacramentum ab effectu et usu sacramenti (de bapt. 6, 1). A «hasznos» vagy «hatásos»
szentségvétel az, amely a szeretetet adja a Szentlélek által. Ezt csak a katholikus Egyház szeretet-szövetsége képes megadni.
De a szentség maga, a habere sacramentum nincs kötve az Egy-házhoz. Aki nem veszi a szentséggel a Szentlélek szeretetét is, azért nem vesz fel «semmit», hanem szentséget, amely nem vész el abban, aki az igaz Egyházat ott hagyja, hanem megtapad benne, úgy hogy észretérése esetében üdvössége is feléled (de bapt. 6, 23.)
Mi az, ami létrejön az emberben a szentség felvétele követ-keztében akkor is, ha annak gyümölcse meghiusul? Mi az, ami ennek következtében nem vész el, ha valaki az igaz Egyházat ott hagyja és ami adható az igaz Egyházon kívül is. Minden-esetre nem a szentség külső szertartása — ez tevékenység, amely
«fit et transit» (Faust 19, 16). Hanem valami a lélekbe tapadó
1 Cf. Schanz i. m. p. 151. Szent Ágoston a fönti tételt azonban nem val-lotta teljes merevséggel; például megengedte, hogy akit eretnek halálveszede-lemben keresztel, elnyerheti bűnei bocsánatát (de bapt. 6, 7 ; 7,100) 1. Tixeront i. m. p. 403.
3 8 DR. S C H Ü T Z ANTAI.
valóság, amelynek sz. Ágoston először adja a character nevéti s amelynek mivoltáról és tartalmáról a 4. századi szentatyák acppaycç-tanânak hasonlataival és gondolataival szól : olyan, mint az uralkodó képe a vert pénzen, mint a katona nota militaris-a, mint a nyájhoz tartozó állatok jelzete (ctra ep. Parmen. 2, 29;
ep. 173, 3; 185, 23).
És ez a lélekbe vésett jegy a nyitja a donatisták által taga-dott katholikus tanításoknak:
a) Az Úrnak ez a jelzete a lélekből nem törlődik ki, ha kivész a kegyelem; ezért lehetetlen a megtérőt újra keresztelni:
«Az eltévelyedett juhot is gazdája vissza viszi az akolba, de nem jelzi újra: Sic enim error corrigendus est ovis, ut non in ea corrumpatur signaculum redemptoris (ep. 185, 23). Persze mel-lesleg az is következik ebből, hogy minden eretnek magán hordja hozzátartozandóságának kiáltó jegyét; az eltévelyedett juhhoz pásztorának, az áruló, zászlóhagyott katonához hadvezéré-nek elidegeníthetetlen joga van: Et vos (donatistae) oves Christi estis, characterem dominicum portatis, sed erratis et peritis (ep.
173, 3).
b) Az Úr Krisztusnak ezt a királyi jelzetét az Egyháznak van joga rávetni a lélekre. De ha valaki ellopja az Egyháztól a bélyegzőt, vagyis ha a szentségek szertartását és az Egyház szán-dékát megtartja, érvényesen jelzi meg a lelket, amely követ-kezéskép annak tulajdona, akinek jegyét viseli; és ha vissza tér az egyházba, e jegyet 'nem szabad megújítani. Si Donatus, quando schisma fecit, in nomine Donati baptisaret, desertoris characterem infigeret... nunc vero ipse desertor characterem fixit imperatoris sui. Deus et Dominus noster Jesus Christus quaerit desertorem, delet erroris crimen, sed non exterminât characterem (Sermo ad Caesar, ecl. plebem. 2). «Etiam ovem, quae foris errabat et dominicum characterem a fallacibus depraedatoribus suis foris acceperat, venientem ad christianae unitatis salutem, ab errore corrigi, characterem tarnen in eo dominicum agnosci potius, quam improbari, quandoquidem ipsum characterem multi et lapsi lupis infigunt (de bapt. 6, 1).
c) Ugyanilyen hatása van a papszentelésnek, amelynek aztán az a következménye, hogy aki a felszenteléssel megkapta a hatalmat és megbízást Jézus nevében eljárni, nevezetesen
szent-1 Schanz i. m. 149.
A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL. 39
séget kiszolgáltatni, azt nem vesztheti el többé : Nulla ostenditur causa, cur ille, qui ipsum baptismum amitters non potest, jus dandi potest amittere. Utrumque enim sacramentum est, et quadam consecratione utrumque homini datur; illud, cum baptisatur, istud, cum ordinatur; ideoque in ecclesia catholica utrumque non licet iterari. (Ctra ep. Parmen. 2, 28 ; cf. ep. 173, 3; 185, 23; de bono conjug 32).
Ha ehhez hozzávesszük, hogy Szent Ágoston character nevé-vel illeti olykor magát a szentségi szertartást is, könnyen ért-hető metonimiával,1 amennyiben t. i. character lehet bélyegző és bélyeg, elmondtunk mindent ami Szent Ágoston jegytanát jel-lemzi. A bérmálásra nézve ugyanis nem megy túl az előző atyák tanításán.
Látnivaló hogy Szent Ágoston itt nem tett egyebet, mint a szentségek megismételhetetlenségének, az eretnekek részéről is érvényes kiszolgáltatásának régi keresztény gyakorlatát elméleti-leg kidolgozta és megalapozta, főként a wppayîç-tan segítségével.
Teljesen indokolatlan tehát Harnacknak azaz ítélete, hogy Szent Ágoston a donatistákkal szemben zsákutcába került és összefér-hetetlen dolgok összeegyeztetésére (sz. Cyprianus — sz. István pápa álláspontja) találta ki a kegyelemtől különböző szentségi jegy mesterfogását.2
4. Szent Ágoston után. Szent Ágostonban a character-tan bizo-nyos értelemben delelőt ért. Ki gondolta volna, hogy utána oly hirtelen alkonyodik! Az 5. század végétől be a 12. századig alig akad szerző, aki a 4. századi görög atyák acppayiç-tanât ismételné3 és egy sincs, aki Szent Ágoston gondolatait hirdetné.
Mintha az egész tan feledésbe merült volna. Igaz, egy dogmává nem emelt tannal ilyesmi megtörténhetik.4 Azt sem szabad figyel-men kívül hagyni, hogy e kornak irodalmi hagyatéka, különösen a korai középkoré nincs még eléggé átkutatva. A jelenség
fő-1 De korántsem kizárólag, amint az kitűnik a fent ismertetett gondola-tokból és idézett helyekből és az újítókkal szemben behatóan igazolja Bellarm.
Ctroversia de sacr. in gener. 1. 2. ep. 21. (ed Vives Opera omniat. III, p. 474 b.
2 Harnack, Lehrbuch der Dogmengeschichte III.4 1910. p. 155 kk.
3 így a skolasztikusoktól oly szívesen idézett Ps. Dion Ecl. Hier. 1. 2, p. 3, §. 4 cf. Franzelin De sacr. in genere3 p. 173. Továbbá Damascen. Fid.
orth. 4, 9.
4 Pourrai, La théologie sacr. p. 213.
4 0 DR. S C H Ü T Z ANTAI.
okát abban kell keresni, hogy egyrészt nem támadtak újabb dogma-tikai ellenmozgalmak, melyek a hittudósokat késztették volna Szent Ágoston tanításainak érvényesítésére ; másrészt az ősi talajá-tól elszakított hittudomány általában hanyatlóban volt és ele-mibb föladatokkal is volt elfoglalva az éppen akkor elhelyez-kedő ifjú keresztény germán-román népek közt.
A kortörténeti helyzet nem kedvezett a character-tan kifejlődésének. A homloktérben nem a keresztség áll immár, mint Miievei Optatus és sz. Ágoston korában, hanem az egy-házi rend. E tekintetben pedig a breton és angol-száz egyházak versengése a 7. században, a pápák harcai a római nemességgel és a császárokkal a 8. és 9. században, majd a képrombolás a 10. és az investitura-harc a 11. században mint harci, sokszor mint védelmi eszközt kelendővé tették a reordinációk szoká-sát, amelynek eseteit lelkiismeretesen előadja a jeles J. MoriuusA Ez a szokás nem tudott volna lábra kapni, ha élénk az egyházi köztudatban sz. Ágoston tana. De ha egyszer elterjedt — s ama kor ismerője nem fog megütközni azon, hogy elterjedt — alkal-mas volt arra, hogy árnyat vessen a szentség megismételhetet-lenségének tanára és így a character-tanra is. Hogy egészen el-fojtani nem tudta, annak bizonysága egyfelől az a tény, hogy az egyházi öntudat erősödése idején a legsúlyosabb szavazatok a reordinációk érvénytelensége mellett döntöttek (Damjáni sz. Péter), a 12. század közepén pedig a hittudósok azt az álláspontot kép-viselték, hogy az egyházi rend jellege nem veszthető el, a papi hatalmat (nemcsak annak gyakorlatát!) azonban az Egyház el-veheti.2
Ezzel, ha mindjárt tökéletlenül is, biztosítva volt a charac-ter-tan egyik sarka, a szentség megismételhetetlensége. Nem sokáig késett egy másik: A 12. század folyamán egyre határo-zottabb formában tanítják a hittudósok, hogy a méltatlanul, tehát kegyelem közlése nélkül fölvett szentség nem hatástalan, hanem a sacramentum a res ( = kegyelem) nélkül is megtapad a lélek-ben, úgy hogy aki «ficte» járult a szentséghez, megtérés esetén újra keresztelődés nélkül is megkapja a szentségi kegyelmet (Lombard. 4 dist. 4, c. 2). De hogy a szentség e
megtapadásá-1 Commentarius historicus et dogmaticus de sacris Ecclesiae ordinatio-nibus p. 3, ex. 5, cpp. 1—7.
2 Brommer, Die Lehre vom sakr. Charakter in der Scholastik p. 10—28.
A SZENTSÉGI JEGY MIVOLTÁRÓL. 41
nak az alapja egy a lélekbe nyomott jegy, amely különbözik mind a külső szentségtől, mind a kegyelemtől, azt Lomb. még nem tanítja kifejezetten.'
De ez a tan teljes határozottsággal megjelenik a 12. szá-zad végén III. Ince pápának az arles-i püspökhöz írt fönt érin-tett levelében, aki a character-tant mint ismert és elterjedt tant kezeli. Ugyancsak a 12. század fordulóján pedzik Alanus ab Insulis, Petrus Cantor, Praepositinus, Stephanus Langton, be-hatóbban tárgyalja Courçon Róbert, ki a keresztséget, bérmálást és egyházi rendet ismételhetetlennek mondja a character miatt;
s ez «signaculum quoddam christianae-religionis,» amellyel Isten mint családfő megjelöli nyáját, hozzátartozóit különböztetésre (keresztség), emlékezetre (bérmálás) és kitüntetésre (egyházi rend).2
A 13. század közepe előtt azután egyszerre megjelennek a jegy beható, szakszerű tárgyalásai — világos jeleként annak, hogy a charakter-tan benne lappangott a hittartalomban, vizei a fölszin alatt gyűltek, hogy elérvén a kellő bőséget, egyszerre törjenek elő.
Elődeinél jóval határozottabb és részletezőbb tanítása van a szentségi jegyről Auvergne-i Vilmos-nak3 (Guilielmus Alvernus s. Parisiensis f 1249). Hogy a keresztség ád kegyelmet, amely elveszhet és jegyet, amely marad, szerinte általános tanítás. Ez a jegy mivoltára nézve minőség — közelebbi meghatározásától azonban tartózkodik Vilmos. Rendeltetését hasonlattal világítja meg: olyanná teszi a lelket, mint a szentelés a templomot; ha meggyalázzák is, szent hely marad, oltalmat nyújt támadások ellen és súlyosabban bűnhődik, aki templomot támad, mint aki profán épületet sért. Ilyenné lett a lélek a szentségi jegy által.
Az egyházi rend is közöl jegyet, de erről az a furcsa fölfogása van Vilmosnak, hogy ezt az Egyház megsemmisíthetné a degra-datio-val — ha ez volna a szándéka a lefokozással. A bérmálás jegyaáó hatásáról nincs szó nála.
Auxerre-i Vilmos (Quilielmus Altissiodorensis f 1231 körül) és Saint-Cher-i Hugo (Hugo a S. Caro f 1263)4 fejtegetései egybefoglalhatok, amennyiben Hugo kibírja az önállóbb és a sko-lasztikus szentségtanra alapvető Altissiodorensist.
1 Brommer i. m. p. 4. 10.
U. o. p. 16. 17.
3 Cf. Brommer i. m. p. 35—48.
I. ni. p. 48—78.
4 2 DR. S C H Ü T Z ANTAI.
A keresztség jegyének célja, hogy különböztető jel legyen — nem Isten, hanem az angyalok számára. Jegyet csak a vízkereszt-ség közöl, a vér- és vágykeresztvízkereszt-ség nem. Mivoltára nézve ő veti föl először azt a később annyit feszegetett kérdést: a character a négy Aristoteles-féle minőség-osztály melyikébe tartozik.
O maga a harmadik mellett dönt (passibilis qualitas) ; Hugo úgy okoskodik, hogy amennyiben a jegy előkészít a kegyelemre, az első (habitus et dispositio), amennyiben megvilágítja a lelket, a harmadik fajtába tartozik. Mindketten behatóbban foglalkoznak a szentségi jegy és a kegyelem viszonyának meghatározásával és
Hugo az első, aki a jegyet szabatosan a szentségi jel (anyag és forma) és a kegyelem között álló valaminek, res et sacramen-tumnak minősíti. Mint ilyen kettős viszonyban van a kegyelem-mel: hasonló hozzá és okozza. A hasonlóságról nem sok szó esik. Az okozati viszonyt pedig Vilmos úgy fogja föl, hogy a szentségi jegy a keresztség lényege és oka a keresztségi kegye-lemnek. Hogyan? Úgy, hogy előkészíti a lélek állatias képes-ségeit — disponit, format et figurát animam, amíg meg nem érik a kegyelem befogadására, mint az embrió érlelődik az em-beri lélek befogadására.
Fejtegetéseik mint a későbbi skolasztikusokéi is — a keresztségre támaszkodnak, jóllehet az egyházi rend is ad sze-rintük character excellentiae-t és a bérmálás is határozottan jegy-osztó szentség (elődeik nem beszélnek ilyen határozottan). De kissé zavarban vannak, amikor meg kell jelölniök a keresztségi jegyhez való viszonyát. A bérmálás önálló szentségi jellegét nem akarnák semmiképen sem kockáztatni, mindamellett lényegileg azonosnak gondolják a keresztségi és bérmálási jegyet; ideális és fokozati különbség van közöttük, amennyiben az utóbbi «Sig-num strenuitalis, vei habilitatis ad pugnam».
E doktorok korából való a később annyit tárgyalt és Szent Tamástól is dicsért (mesterétől, Nagy Alberttől először használt)
«definitio magistralis»: Character est distinctio a charactere aeterno [sc. Christo, cf. Hebr 13] impressa animae rationali secundum imaginem consignans trinitatem creatam Trinitati creanti et recreanti et distinguens a non configuratis secundum statum fidei.i
1 Thom. 4 dist. 4, q. 1, a. 2, sol. 2 cf. Franzelin, De sacramentis in genere3 p. 171.
A S Z E N T S É G I JEGY MIVOLTÁRÓL. 4 3
Újabb haladást jelent a character-tanban Hales-i Sándor (f 1245), akit szorosan követ sz. Bonaventura és Nagy Albert.1 Haleti Sándor befejezetlenül maradt Summájában (IV. q. 8, m.
8, a. 1) tizenegy kérdésben rengeteg anyagot hord össze a szent-ségi jegy tárgyalásánál kinálkozó majdnem összes szempontokra.
1. Mi a jegy ? Nem viszony, hanem minőség, még pedig habitus. — 2. Mire szolgál ? Significat (gratiam), disponit (ad gratiam et sacramenta), configurât (Istennel, mert kegyelemre disponál, a kegyelem pedig Istenhez tesz hasonlóvá ; még pedig a Szentháromsággal, per appropriationem a második személlyel) ; distinguit2 (t. i. a hívőt a hitetlentől és egyes hivőket a töb-biekkel szemben kitüntet). Ebben a fölfogásban a fősúly a hasonító, konfigurativ mozzanaton van. — 3. Hordozója : Már akkor három vélemény járta: A jegy közvetlen hordozója néme-lyek szerint a lélek, mások szerint a lélekben a képmási moz-zanat, ismét mások szerint az értelem. Sándor szerint : character respicit imaginen; imago autem inest animae mediantibus poten-tiis: ergo et character (Summa, 1. c. m. 3. §. 3.). —4. Szerzője:
Főszerző a Szentháromság, per appropriationem a Fiú, még pedig nem mint közvetítő, hanem mint örök character (cf. Hebr.
1 3). Eszközi ok nem az erények vagy kegyelem, hanem csak a szentségek, még pedig azok formája, a Szentháromság segítségül hívása. — 5. Eltörölhetetlensége: Ennek alapja végelemzésben Isten rendelése. Ő célt akar elérni a jegyek adásával és ez a cél megmarad még az örökkévalóságban is; tehát a jegy is. — 6. Milyen keresztség oszt jegyet? Csakis a vízkeresztség. — 7.
és 8. Hány szentségi je y van és hogyan függnek össze ? Sándor elődeinek tapogatódzásával szemben energikusan kiemeli a bér-málás jegyének önálló jellegét , és így a jegyek hármasságát és ennek okát abban találja, hogy ezek három hitállapotot terem-tenek: status fidei genitae, roboratae, multiplicatae ; csak három hierarchiai szentség van, mint Bonaventura kifejezi (Breviloqu.
6, 6, 3); a másik négy medicinális. Ami kölcsönös viszonyokat illeti: A bérmálási föltételezi a keresztségit; egyházirendi jegyet minden rend ád, kivéve a püspöki rendet. Ezek a rendi jegyek nemcsak fokozatilag különböznek, hanem mivoltukban is. Nagy
1 Brommer i. m. p. 78—146.
2 Erre támaszkodik a későbbi hittudósok tétele : character est signum distinctivum, configurativum, dispositivum. — et «obligativum». Az utóbbi még sz. Tamásnál sincs meg.
4 4 DR. S C H Ü T Z ANTAI.
Albert szerint a papi jegy egyesíti magában az alsóbbakat. — 9. Hatásai: előkészít a kegyelemre, amennyiben a természetnek bűn-okozta romlását némileg kiegyenlíti. Közelebbi meghatáro-zásokat nem ád Sándor. — 10. A Krisztus és az Antikrisztus jegye (a Signum bestiae Jelen. 1316, 14g, 162, 1920,20 4) hogyan
különböznek ? Az utóbbinak lényege az Antikrisztus szellemében való cselekvés, vagyis a halálos bűn; ez a jegy nem eltörölhe-tetlen és nincs direkt ellentétben a szentségi jeggyel. — 11.
Van-e Krisztusnak charactere? Ő az örök character (Hebr. 13), amennyiben az Atyának képmása. Az örök Igével személyes egy-ségben élő lélek különösképen képmása az Istenségnek és ez a mozzanat jegyhez hasonlít — de ez nem szentségi jegy.
Ami szempontokat és anyagot a hittudósok addig össze-gyűjtöttek az eltörölhetetlen szentségi jegyre vonatkozólag, azo-kat jól átgondolt rendszerbe szűrte és mélyebb theologiai meg-alapozással kiegészítette Aquinoi sz. Tamás. Minthogy azonban az ő és az utána következők nézetei jelen értekezésünk II. részé-ben bőven szóhoz jutnak, itt elég kiemelni azokat a mozzanato-kat, amelyek a character-tan történeti fejlődésének menetét tün-tetik föl.
Sz. Tamás két helyen foglalkozik a jegy tanával : In Sent.
4, d. 4, q. 1 (még d. 7, q. 2, a. 1; d. 24, q. 1, a. 2) Summa theol 3, 63 (még q. 72, a. 5. 6). A Summa tárgyalása határozot-tan haladást mutat a Sententia-kommentárral szemben. Sz. Tamás az első, aki a Summában a szentségről általában való szóltában külön tárgyalja a charactert a szentségek hatásai közt és ő az első, aki bizonyítja a jegy létezését és pedig nemcsak a meg-felelőség (congruentia) oldaláról, hanem a Szentírásból is. Charac-ter-tanának középpontja a rendeltetéséről való fölfogása; ő elő-deitől eltérően azt úgy állapítja meg, hogy a megfelelő szent-ségek annyiban adnak szentségi jegyet, in quantum per ea depu-tantur homines ad cultum Dei secundum ritum Christianae reli-gionis (1. c. a. 2 resp.). Ebből logikusan foly a Halesi Sándor-tól fölvetett összes kérdések megoldása: A szentségi jegy mint
hasonító jegy configuratio Christi sacerdotis. Csak három jegy-adó szentség van, mert csak ez a három ád részt Krisztus pap-ságában. A jegy kegyelmet nem ad, arra nem is készít elő köz-vetlenül; de közvetlenül előkészít a kultusz-ténykedésekre és minthogy ezek illő végzéséhez kegyelem is kell, így közvetve a kegyelemre is. Minthogy hatalmat ád bizonyos szent
ténykedé-A S Z E N T S É G I JEGY MIVOLTÁRÓL. 4 5
sekre, a minőségek második fajtájához áll közel : importât quam-dam potentiam spirituálém ; ideo reducitur ad secunquam-dam speciem qualitatis (1. c. a. 2. corp.). Ugyanezért székhelye csak a lélek-nek egy tehetségében kereshető, még pedig az értelemben.
A jegy örök, mert Krisztus papsága is örök.
Az a kritikai szellem, amely sz. Tamás után különösen Duns Scotusban jelentkezett és a nominalizmusban a XIII. szá-zadi nagy hittudósok szerves fölfogását külsőséges vonatkozásokba igyekezett szétbontani, a character-tanon is rajta hagyta nyomait.
Duns Scotus (Opus Oxon. 4 d. 6, q. 7. 9) (Rep. Par., ibid.) Sz. Tamással szemben azt állította, hogy a jegy a Szent-írásból és hagyományból nem bizonyítható, hanem III. Ince tekin-télye késztet elfogadására; sőt ez sem bizonyos; voltaképen csak
megfelelő voltát, illőségét lehet igazolni. A szentségi jegy mivoltát illetőleg méltatlanul vádolja őt Vasquez, hogy azt merő-ben észbeli viszonynak nézi ; az ő fölfogását a valós viszony sem födi — bár ezt az álláspontot szerinte fönn lehetne tartani.
Ö hajlik arra a fölfogásra, hogy a jegy «forma substantialis absoluta».1 A jegy székhelye a lélekben az akarat. A körülmeté-lés (amelyet már az előzők is sokat tárgyaltak) jegy-jellegű.
Saint-Pourçaini Durandus (f 1333) a jegy létezésének bizo-nyíthatóságát illetőleg Duns Scotus álláspontján van. Mivoltára nézve pedig azt vallja, hogy az merőben észbeli viszony (rela-íio rationis), amely azon alapszik, hogy Isten a megkereszteltet másnak veszi mint a meg nem kereszteltet; úgy mint a polgári életben más cím és hatalom jár ki annak, aki tisztviselőnek van kinevezve, mint a többinek, anélkül, hogy lelke ezért mássá vált volna; vagy mint a pénz a föl írás és veret következtében hatá-rozott értéket nyert, jóllehet nem különbözik nyers értékben egy ép olyan veretezetlen fémdarabtól (4 d. 4, q. 1).
Biel Gábor, Wicleff és Cajetanus is azt tanítják, hogy a jegyről nincs szó a hit forrásaiban. «Saçramenta imprimere charac-terem ex S. Scriptura non habetur, sed ab Ecclesiae auctoritate el non multum antiqua. Caieí. In s. th. 3, 63, 1.
Ez a theologiai multat nem ismerő kriticista áramlat ter-mészetesen nem akadályozhatta meg a trienti zsinatot fönt ismer-tetett határozatának meghozásában, jóllehet szép számmal
akad-1 Frassen, Scotus academicus. Disp. prooem. de sacr. a. 2, q. 3, concl.
1 (ed. Venet. 1744. tom. 10. p. 86.).
/
4 6 DR. S C H Ü T Z ANTAI.
tak a zsinaton skotista theologusok, akik azt kívánták, hogy a character-tant a zsinati atyák csak valószínűnek mondják ki.1
A zsinat határozatai az újítók ellen irányultak, akik a jegy létezését tagadták, azt egyszerűen koholmánynak, a skolasztika találmányának minősítették. így Luther De capt. bab., Calvin, Antidot, conc. Trid. ad sess. 7. can. 9; Chemnitz és Gerhard, akik III. Ince találmányának mondották.2
A zsinat határozatai az újítók ellen irányultak, akik a jegy létezését tagadták, azt egyszerűen koholmánynak, a skolasztika találmányának minősítették. így Luther De capt. bab., Calvin, Antidot, conc. Trid. ad sess. 7. can. 9; Chemnitz és Gerhard, akik III. Ince találmányának mondották.2