Az Individualismus, mint a cselekedetek értéklésének alapja. A szerves társadalomtudomány állásfoglalása

A tömegben végrehajtott cselekedetek erkölcsi értéklésének eldöntésénél nem indulhatunk ki sem a klassikus nemzetgazda-ságtan liberalismusából, sem a humanismus, később Rousseau-féle természetjog isolált egyéniségéből. Ha ezen az úton a tömegjelenségek megérthetők lennének, készen származtatták volna reánk azokat. Mindkettő aprioristikusan alkotja meg az állami, gazdasági, társadalmi élet képletét. A liberalismus ki-induló pontja az önhatalmú én, veleszületett, elidegeníthetetlen, a neveléssel el nem torzítható jogaival és képességeivel. Szerinte a szabadon érvényesülő egyén küzdelme teremt harmóniákat, létesíti a haladást. A szellemi és erkölcsi erők korlátozatlan

ön-5 6 KOMÓCSY ISTVÁN

kifejtés alapján érvényesülnek a Rousseau-féle társadalmi meg-egyezés jogbölcseletében. Az ember önelhatározása minden együttélésnek, minden közösségnek, jognak és erkölcsnek forrása.¹

Kant autonom erkölcstana szintén alkalmas arra, hogy ezt a felfogást úgy a büntetőjogban, mint a társadalomtudomány-ban, valamint az erkölcsi beszámítás terén is, megerősítse. Sze-rinte minden törvény, melynek alapja nem a bennünk meg-nyilatkozó kategorikus imperativusok fölépítvénye — heteronom, természetellenes, erkölcstelen. Nála csak úgy, mint Rousseaunál, az én érvényesül és uralkodik.

Schmidt Ádám s utána a klassikus nemzetgazdaság vala-mennyi hitvallója a gazdasági szabadság és boldogulás evangé-liumát hirdették. Jogbölcseletüknek s erkölcsi felfogásuknak indi-viduálisnak kellett lenniök, amely, ha az egyéni önzés, a társa-dalmi és gazdasági haladás kívánatossá teszi, minden előző erkölcsi szabályon túlteheti magát. Egy a szabály: Laissez faire, laissez passer. Aki birja, az marja. Előre.

Azonban sem a laissez faire, laissez passer, sem társadalmi szerződés természetjoga, sem Kant erkölcsi autonómiája nem lehettek alkalmasak a tömegjelenségek sajátos természetének megoldására. Ellenkezőleg arra vezettek, hogy úgy a büntető-jogász, mint a psychiater az egyént tegye minden egyes csele-kedetéért felelőssé. E tekintetben a keresztény felfogással nem volt összeütközésük. A gyakorlatban pedig, amit nem ezek az elméletek, hanem az európai kulturának izig-vérig keresztény erkölcsi felfogása és a római jognak ettől átvett alapelvei hatottak át, éppenséggel nem volt összeütközés a beszámítás és az erkölcsi felelősség megállapítása körül.

1 Találnunk kell oly társadalmi alkatot, mely egész közős erejével védi és őrzi minden egyes tagjának személyét és vagyonát; de amelyben minden egyes, habár egyesül a többivel, csakis önmagának engedelmeskedik s ép oly szabad marad, mint azelőtt volt. Ez a főkérdés; megoldását a társadalmi szerződés adja. E szerződés pontjai az ügylet természete által vannak megálla-pítva, még pedig olyképen, hogy azokat a legcsekélyebb változtatás semmissé és hatálytalanná teszi ; úgy hogy, habár azok sohasem jelentettek ki határo-zottan, mégis mindenütt ugyanazok, mindenütt hallgatagon el vannak fogadva és elismerve, míg csak a társadalmi szerződés megszegésével minden egyes vissza nem lép jogaiba és vissza nem nyeri természeti szabadságát, miközben ismét elveszti azon egyezményi szabadságot, melynek kedvéért a természetiről lemondott volt. J. J. Rousseau : A társadalmi szerződés. Budapest. Franklin-Társulat, 1910. Ford. König Ferenc. 26. o.

A T Ö M E G B E N VÉGREHAJTOTT CSELEKEDETEK . . . 57

Nem Kant, nem Rousseau, nem Schmidt terelték el az egyéni felelősség kizárólagos elvétől a figyelmet, hanem más két iskola. Az egyik a materialista világszemlélet a maga merev determinismusával, mely végső kifejlődésében Lombroso szüle-tett bűnszüle-tetteseinek megállapításához vezeszüle-tett. A másik, kevésbbé radikalis irány, a szerves társadalomtudományi felfogás. Ez utóbbi megmaradhatott a dualistikus elv alapján anélkül, hogy aprio-ristikusan kezelt volna jogot, erkölcsöt, embert. Nem állított fel sémákat és nem szakította el az egyént az élettől, hogy azután törvényeinek és szerkesztett erkölcsi szabályainak Prokrustes-ágyába szorítsa. Előtte a bűntett vagy általában bármely emberi cselekmény nem elvont jogi, vagy akár erkölcsi tény vagy lény, amelyet úgy kezelünk, mint a szakács az érett gyümölcsöt.

A szakács a gyümölcsöt leszakítja törzséről, kihámozza a héjá-ból és szerves összefüggés nélkül tálalja fel. Arról, hogy merre fakadt a gyümölcs virága, milyen volt talaja, az érés időjárása, hogy miért ilyen és miért nem másmilyen — minderről nem tud a szakács. Amint általában nem tud senki sem, aki csak az érett gyümölcsöt veszi kezébe és azt szabdalja.

A psychiater, a jogbölcselő vagy erkölcsbölcselő nem szakács, hanem kertész. Nem leszakítva, hanem fejlődésében figyeli a cselekményt. Ennek a felfogásnak, amely a miénk is és amellyel csaknem úgy vagyunk, mint Spencer az organikus társadalomelmélettel, amelyet felfedezett, noha a jó Menenius Agrippa óta sokan beszéltek róla; a filosofiában Taine milieu-elmélete, a jogbölcseletben a történelmi iskola, később a törté-nelmi materialismus, később és korábban a keresztény ethikai és bölcseleti felfogás a megalapozói. Azonban az individualismus túltengését, a klassikus jogbölcselet hanyatlását kellett meg-érnünk, hogy a cselekedetek, bűntettek erkölcsi és jogi érték-lése tekintetében egy szent Ágoston és egy szent Tamás erkölcs-és jogbölcseletének alapjaihoz érjünk. Ma ezt indeterminismus-nak, helyesebben mérsékelt determinismusnak nevezhetnők. Mert hogy az előzmények, multunk, jelenünk, környezetünk körül-ményei befolyással vannak cselekkörül-ményeinkre, nyilvánvaló. Az akarat szabadsága ugyanis nem zárja ki a körülmények deter-mináló befolyását, hanem csak azoknak kikényszerítő erejét.

Születés, nevelés, vérmérséklet, környezet, rábeszélés, közfelfogás a szabadakarat állásfoglalását mindmegannyi befolyásoló, tehát determináló tényezők, amelyeknél a determinatió ereje nem elvi

58 KOMÓCSY ISTVÁN

kérdés, hanem ténykérdés. S ezen a minden esetben külön el-döntendő ténykérdésen dől el, vájjon a determináló hatások a szabadságot megszüntetik-e, avagy az értelmen keresztül csak állásfoglalásra indítják, esetleg szabályozzák és korlátozzák tér-ben, időben és belterjességben anélkül, hogy a cselekvés, választás vagy ellentétesség szabadságát megszüntetnék.1

A terminológia és egyéb elnevezések sekélyességén nem engedjük a dolgok lényegét elsikkadni. Mérsékelt determinis-musunk lényege az, hogy az ember szabadakarati elhatározásá-nak fönntartása mellett, egyaránt értékeljük úgy a socialis milieu, mint a fizikai átöröklés, az éghajlat, táplálkozás stb. befolyását.

A thomistikának nem lehet kifogása ellene. Modernisálása vagy casuisticálása ez annak, amit az iskola a szabadságról (de liberó), az akaratról (de voluntate) és a körülményekről (de circum-stantiis) tanít.

Lássuk közelebbről.

Pécs. Komócsy István.

(Folyt, köv.)

1 Doctrina eorum, qui libertatem voluntatis tuentur, hodie indeterminis-mus vocatur, econtra theoria eorum, qui libertatem negant, determinisindeterminis-mus vocatur. Verum minus apte doctrina de libertate indeterminismus dicitur, tum quia libertás voluntatis non consistit in elemento, mere negativo, scilicet in negatione determinationis, seu necessitatis internae ad agendum vel sic agen-dum, tum quia libertás non excludit quamcunque voluntatis determinationem, sed solum necessitatem ; scilicet non negatur conditiones actum liberum prae-cedentes in voluntatem influxum exercere, qui influxus determinatio vocari potest, attamen libram electionem non excludit. Noldin : De Principiis Theo-logiae Morális. De libertate voluntatis. 19. b.