A történeti fejlődés sajátosságai és következményei a XX. században

A kérdést történelmi dimenziókba ágyazva, kétségtelen, hogy legsúlyosabb következményekkel a Trianoni békeszerződés (1920) járt. A ma már csak 93 ezer négyzetkilométer területű

Magyar-ország létrejötte közismerten az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés következménye. Az 1920. június 4-én a trianoni békeszerződés által kikényszerített új államhatárok hosszú távra szó-lóan az egyik legnagyobb traumát váltották ki a magyarság évezredes történelmében. A Magyar-ország területét és népességét ért súlyos veszteségekre vonatkozó rideg tények széles körben is-mertek. A szakirodalom kellő mélységgel foglalkozik azzal a tragikus szituációval, amely során Magyarország keleti, jórészt pedig az északi és déli határainak kialakításában meghatározó szere-pet játszott a Kárpátok ívén belül elhelyezkedő, nagyrészt az Alföld szélén, a felvidéki Losonctól, egészen a délvidéki Zomborig futó, félkör alakú vasúthálózat, mintegy eleve elrendelve a trianoni határvonást. A stratégiailag rendkívül módon fölértékelt kérdés közvetlen okként és ürügyül szol-gált a mind nagyobb területekre pályázó utódállamoknak ahhoz, hogy a kiemelkedő jelentőségű vásárvonal mentén húzódó vasút legyen a trianoni határ kijelölésének a közvetlen meghatározója.

Miután pedig a vasútvonal teljes hosszában magyarlakta területeken húzódott, szinte törvényszerű volt színmagyar területek elcsatolása is. Az ún. vasútszabta határok, a vasúti gyűrű határ menti tisztán magyar nyelvterületein közvetlenül mintegy 1,6 millió magyar elszakítását jelentették (Erdősi, 1996; Majdán, 2002; L. Nagy, 1965; Palotás, é.n.; Romsics, 2001; Rónai, é.n.).

A trianoni határok soha nem tapasztalt nehézségek elé állították a megcsonkult orszá-got és a magyarsáorszá-got. A Kárpát-medence politikai térképét átrajzoló Trianon egyik legsúlyo-sabb következménye mégis az volt, hogy az újonnan formálódott keleti határok már szervesen összetartozó, összekapcsolódott és egymásra épült gazdasági egységeket bomlasztott fel. En-nek egyik látványos, és a határon átnyúló kapcsolatokat mindmáig hátráltató következménye, a gazdasági-társadalmi viszonyrendszerek szinte minden összetevőjét meghatározó térszer-kezet széttöredezése, a határ menti kettős perifériahelyzet, a határmentiség és a halmozot-tan hátrányos helyzet együttes, egymást erősítő „hatásmechanizmusának” a kialakulása volt.

A kapitalizálódó Magyarországon a századforduló környékére kezdtek elkülönülni a regioná-lis fejlődés magterületei, amelyek zavartalan fejlődés esetén idővel valódi régiókká válhattak volna. A Kárpát-medencét keresztül-kasul átszelő, új politikai határok azonban szétda-rabolták a XIX. század végére, a XX. század elejére körvonalozódó régiókezdeményeket (7.1. ábra). Az új határok amellett, hogy szervesen formálódó régiókat érintettek, az interregionális és a magyar–magyar kapcsolatokat lehetetlenné tették, s magát a határforgal-mat is rendkívüli módon megnehezítették (Golobics–Tóth, 1999; Rechnitzer, 1999; Ruttkay, 1995; Tóth, 1996; Tóth–Golobics, 1996).

A Kárpát-medencében azonban a két világháború között az egymással szembenálló államok ellenséges légköre sem kedvezett az államhatárokon átnyúló regionális együttműkö-déseknek sem. Az ellenséges szomszédi viszony lehetetlenné tette a gazdasági jellegű kap-csolatokat a határokon „kívül rekedt” nagyvárosok és a Magyarországon maradt, központju-kat vesztett egykori vonzáskörzeteik között. A trianoni határváltozások miatt az Alföldön jó-val nagyobb területek vesztették el korábbi vonzásközpontjukat, mint az ország északi vagy nyugati részén. Ez abból adódott, hogy az alföldi jelleg következtében itt kevesebb, viszont jóval nagyobb népességű és kiterjedésű – tehát nagyobb vonzáskörzetű – város helyezkedett el, mint az ország más területein. Következésképpen a központjaikat veszített alföldi terüle-teknek az új közigazgatási keretekbe történő integrációja igen nehézkes volt. A politikai ál-lamhatárok természeti tájakat és gazdaságföldrajzi egységeket szelve keresztül szétvágták a korábbi regionális kapcsolatokat.

Az Alföld-peremi vásárvárosok és az azokat összekötő transzverzális közút- és vasútvo-nalak, valamint az egykori vonzásközpontok fejlett ellátó- és szolgáltató funkciókkal együtt tör-tént elvesztése következtében a trianoni Magyarország államhatárai mentén jelentős városhiá-nyos területek keletkeztek. Az új államterületeken belül pedig a demográfiai, gazdasági, igazga-tási, településhálózati stb. értelemben fölöttébb túlsúlyossá vált Budapestnek nem maradt ver-senytársa, miután a perifériákon nem funkcionáltak a történetileg kialakult regionális központok, kvázi „versenytársak”. Ily módon a Kárpát-medencén belüli politikai államhatárok között az

egyes államok térszerkezete csak szerves folyamatokat fékező politikai korlátok között fejlődhe-tett, a belső kapcsolatrendszer intenzitása és textúrája sokkal nagyobb, erősebb, illetve sűrűbb lett, mint a határ menti térségeké, nem is szólva a határon átívelő regionális együttműködés fejlődésé-nek a korlátairól. Eközben szinte törvényszerű és intenzív folyamattá vált a határ menti sávban zajló sokirányú perifériaképződés (Hajdú, 2001; Tóth, 1996; Tóth–Golobics, 1996).

7.1. ábra: Kárpát-medence formálódó régiói

Forrás: Tóth–Golobics, 1996 ábrája nyomán részben átszerkesztve.

Jelmagyarázat: I.–IX.: régiókezdemények.

Ami a második világháború utáni évtizedek fejlődéstörténetét illeti, rövid, néhány éves polgári-demokratikus átmenet (1945–1948) után az ún. szocialista fejlődés mintegy négy év-tizede gyökeres változásokat eredményezett a centrum–periféria viszonyrendszer alakulása szempontjából is. Leegyszerűsítve és tömören azt lehet mondani, hogy az ún. szocialista kor-szakban (1949–1989) a gazdasági-társadalmi folyamatokra, következményeit tekintve külö-nösen két tényező gyakorolt mély és hosszú távú hatást. Az egyik a régtől fogva örökölt, ún.

történelmi fejlődési választóvonal, amely az országot mindmáig érvényes módon, a területi fejlettséget illetően két részre osztja, az elmaradottabb kelet-magyarországi és a történelmi fejlődés során általában véve nyugat-magyarországi térségre (7.2. ábra).

Természetesen a gazdasági-társadalmi előnyök és a hátrányok, azaz a nyertesek és vesztesek szempontjából ez annyit jelent, hogy míg Kelet-Magyarország – a történelmi fej-lődés okán – egészében vesztesnek, addig a Dunántúl, illetve Nyugat-Magyarország na-gyobbik fele, főleg Észak-Dunántúl a területi fejlődés szempontjából a nyertesek közé sorol-ható. Míg az ország egy másik jellemző fejlődési választóvonal mentén is két részre osztható, ami elsősorban nem történelmi determináltságú – bár részben az is –, hanem a szocialista kor-szak fejlődése nyomán meghúzható választóvonal, amelytől ékor-szakra eső területek, Észak-Ma-gyarország (pl. Ózd, Kazincbarcika, Salgótarján, Gyöngyös, Mátra-vidék, Miskolc) és Észak- és Közép-Dunántúl (Veszprém, Győr, Székesfehérvár, Tatabánya) az erőltetett iparosítási politika során négy évtizedig előnyt élveztek, mint hátrányokat. Az ide tartozó területek több-nyire a „nyertesek” közé sorolhatók. Sajátos módon azonban még az ettől délre eső dunántúli területek, a bányászat és az ipar (Dunaújváros, Komló, baranyai uránbányászat stb.) révén

területpolitikailag átmenetileg előnyöket élveztek. Az Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl esetében élvezett előnyhelyzet valamelyest ellensúlyozta a történelmileg öröklött hátrányok-ból származó kedvezőtlen hatásokat. Biztató jel továbbá, hogy a gazdasági-társadalmi moder-nizáció nyomán, ha lassan is, de egy Észak-Dunántúl felől Sopron–Győr–Veszrprém–Székes-fehérvár–Esztergom–Budapest–Kecskemét–Szeged vonal mentén a vékony „korridorral” az Alföldet is érintve egy innovatív fejlődési övezet húzódik az évek folyamán fokozatosan szélesedő sávban fedve le az ország alföldi területeit is.

7.2. ábra: A fejlődési tengelyek változása az ország térszerkezetében

Régiók (NUTS 2 szint): Közép-Magyarország; Közép-Dunántúl; Nyugat-Dunántúl; Dél-Dunántúl;

Észak-Magyarország; Észak-Alföld; Dél-Alföld.

Jelmagyarázat: 1. Fejlődési választóvonalak; 2. Nyertesek; 3. Vesztesek; 4. Fejlődési övezet.

Forrás: Faragó, L. 1999.

A hátrányos helyzet akkumulációja a történelmi, illetve a szocialista fejlődés okán is egy-aránt az Alföld nagyrégió esetében mutatkozott meg, minden egymást erősítő hátrányos követ-kezményével együtt. Ami az 1989/90. évi rendszerváltás utáni folyamatokat illeti, annyiban módosította – inkább súlyosbította – az elővázolt helyzetet, hogy a szocialista fejlődés időszaká-ban, minden ellentmondás ellenére is jelentős előnyhelyzetet hozó iparágak, mindenekelőtt a ne-hézipar, s részben a mezőgazdasági feldolgozóipar épültek le elsőként, s alakultak ki az akut munkanélküliséggel járó ún. rozsdaövezetek. A bekövetkezett dezindusztrializációs folyamatok a korábban előnyhelyzetet élvező észak-magyarországi és dél-dunántúli területek egyaránt sújtva, ezeket a hanyatló térségeket, régiókat a fejlettség tekintetében korábban egyértelműen perifériá-nak számító Alföld szintjére vetették vissza, s így már a mai viszonyokat tekintve, nemzeti kere-tek között a centrum–periféria viszonyrendszerben ezek is egyértelműen a hátrányos, részben halmozottan hátrányos perifériák közé sorolhatók. Gazdasági-társadalmi következményeit te-kintve így kapcsolható össze a történelmi múlt és jelen.

7.2. Perifériák Magyarországon