Polarizációs elméletek

A regionális fejlődést érintő, főként a XX. század második harmadától elterjedt különféle elméletek (exportbázis-elmélet, polarizációs elméletek; a területi gazdasági növekedés szaka-szai; a növekedési pólusok; a centrum- és periféria modellek; a kompetitív fejlődéselmélet; a Kondratyev-ciklusok és a regionális fejlődés) a megváltozott közgazdasági paradigmaváltás-sal és azzal szoros összefüggésben, a regionális gazdaságtan közelítési módjainak változásai-ból táplálkozott és azokhoz kapcsolódtak.

Különösen a második világháború után kaptak nagyobb hangsúlyt a regionális gazda-ságfejlődéssel kapcsolatos elméletek, amelyek mindegyike többé-kevésbé abból indult ki, hogy a régiók gazdaságának növekedését nemcsak a neoklasszikus és arra épülő elméletekből kell levezetni, hanem a regionális fejlődés, az ún. növekedési pólusok és centrumok – benne a korábbiakban tárgyalt centrum–periféria viszonyrendszer, a centrum- és perifériamodellek – sajátosságaiból. A regionális fejlődés elméletei közül mindenekelőtt a polarizációs elmélete-ket, az ún. növekedési centrumokra vonatkozó elképzeléseket lehet kiemelni, amelyek legje-lentősebb képviselői közül Schumpeter, Perroux, Myrdal, Hirschmann érdemel többek között említést (Lengyel és Rechnitzer, 2004; Illés, 2008).

A polarizációs elméletek, szemben a neoklasszikus teóriákkal – itt említve meg az ex-portbázis-elméletet is – nem a regionális gazdaság egyensúlyi állapotát tűzik ki célul, amely-ben a régiók fejlődését a konvergencia jellemzi, hanem éppen fordítva, nem a kiegyenlítő-désben, illetve a kohézióban, sokkal inkább a fejlődési különbségek kiszélesítésében, a di-vergenciák előtérbe kerülésében látják a regionális fejlődés útját és legfőbb sajátosságait.

A regionális különbségek kialakulásában a régiók közötti fejlődésbeli eltérésekben, többek között a növekedési pólusok, a centrum és a periféria létrejöttének kiindulási feltét-eleit, illetve okait elsősorban az alábbiakban látják:

 belső növekedési tényezők régiók közötti különbözőségében (pl. a termelési tényezők mennyi-sége és minőmennyi-sége, más-más az ágazati szerkezet, fogyasztási és megtakarítási szokások);

 a régiók között erős függőség alakult ki a növekedési tényezőkben (pl. a perifériák és a cent-rum viszonya, egymástól való függősége, az áruk és szolgáltatások áramlása és cseréje stb.),

 a regionális piacokon tevékenykedő oligopóliumok (megosztott, több szereplős), illetve monopóliumok (kizárólagos, túlsúllyal bíró) szereplőinek magatartása, meghatározza a ter-melés szerkezetét, az árakat és a gazdasági kapcsolatok jellegét, pl. a közszolgáltatásokat (gáz, víz, áram, távközlés, kommunikáció), vagy a kereskedelmi hálózatok tevékenységét.

Az egyensúlyi elmélet képviselőivel szemben a polarizációs teóriák követői éppen a fellépő egyensúlytalanságok által előidézett egymásra ható folyamatokban, a tényezők kör-forgásában és a folyamatok során létrejött halmozott és áttételes fejlődési hatásmechanizmu-sok kapcsolatrendszerében, azaz az ágazati és regionális polarizációban látják a fejlődés elő-feltételeit, ami aztán egyensúlytalanságok hosszú sorozatán keresztül fejti ki hatásait. A pola-rizációs elméletek követői által különféle megközelítésben képviselt növekedési pólus elmé-letek eleve kikényszerítették a térségi dimenziók megjelenítését, az összefüggések területi és regionális keretek között való értelmezését.

A polarizációs elméletek többségében a gazdaság különféle faktorainak működésére vo-natkozó sarkalatos kérdés a növekedési pólusok szerepe, amely lökésszerű és fékező hatásokat egyaránt képes indítani a gazdaság különböző dimenzióiban. Ugyancsak a második világháború után kapott nagyobb súlyt a regionális gazdasági fejlődés elmélete, amely a regionális gazdasági fejlesztés számos modelljének a kiindulópontjaként azokat a keynesi multiplikátorokat, különféle külső és belső gazdasági tényezőket és hatásokat tekintették, amelyek tovagyűrűző, kumulált gaz-daságélénkítési, kedvező esetben pedig akár gazdaságnövekedési hatásokat külső hatások válta-nak ki. A kiváltott hatások nagysága és milyensége azonban mindenekelőtt az adott rendszer (or-szág, régió, város) gazdasági szerkezetétől, belső gazdasági kapcsolataitól függ. Ennek a folya-matnak következménye, illetve ennek a gondolati rendszernek egyik lényeges eredménye volt az ún. növekedési pólusok és növekedési centrumok elméletem, amelyek végső soron alapjait ké-pezték a polarizációs elméleteknek (Illés, 2008).

Az integrált területfejlesztés, közelebbről pedig a centrum- és perifériaviszony értel-mezése szempontjából a különböző megközelítések közül azok a legfontosabbak, amelyek már egyértelmű regionális összefüggéssel és tartalommal bírnak. A regionális növekedési elméletek egyik legjelentősebb képviselője, Karl Gunnar Myrdal (1898–1987) svéd közgaz-dász és politikus értelmezése szerint a pozitív (növekedési) vagy éppen negatív (zsugorodási) folyamatoknak már egyértelműen olyan regionális összefüggései mutatkoznak, amelyben a körben mozgó, oksági, kumulatív folyamatok mindig valamilyen növekedési pólusban ját-szódnak le. Nem mellesleg magának a növekedési pólus fogalma François Perroux (1903–

1987) francia közgazdásztól származik 1955-ből (Illés, 2008).

Myrdal (1957) véleménye szerint a növekedési pólusokban zajló gazdasági fejlődés, az azzal kapcsolatban álló más térségek és régiók gazdasági helyzetének alakulását is erősen befolyásolja. Szerinte tehát a régiók közötti egyensúlytalanság, ami az egy főre jutó jöve-delemkülönbségekben jelenik meg, a központokban kétféle hatást válthat ki. Az egyik a

„spread hatás” vagy „kisugárzó”, ami centrifugális terjedési folyamatokat indít el, a másik a „backwash hatás”, ami centripetális, elszívó, koncentráló gazdasági erőket léptet életbe elsősorban a területi folyamatokat érintően. Az említett tényezők közül a backwash vagy el-szívó hatás mindazokat a negatív gazdasági változásokat jelenti, amelyeket egy növekedési központ elő tud idézni a környezetében, a régiójában. A spread vagy terjedési hatás a felso-roltakkal szemben olyan változásokat idéz elő, amelyek a központ expanziója révén indítják meg a fejlődést a régiókban. A két ellentétes tendenciában az elszívó (backwash) hatások rendszerint felülmúlják a terjedési (spread) effektusokat. Ez a megközelítés nem kevesebbet állít, minthogy a gazdasági erők szabad játéka tartós regionális egyenlőtlenségeket teremthet egy adott nemzetgazdaságban. Ez a tendencia annál erősebb, minél fejletlenebb egy gazdaság,

hiszen ebben az esetben a fejlődés egy vagy néhány centrumba koncentrálódik, amelyek kisu-gárzása gyengébb, hiszen például hiányoznak a közvetítő rendszerek, amelyek a fejletlenebb régiók felzárkóztatását segíthetik. Ilyen esetekben a regionális politikában az állami szerep-vállalás erősítése válik szükségessé, hiszen a regionális különbségeket csak központi beavat-kozással lehet mérsékelni (Lengyel és Rechnitzer, 2004).

A modern közgazdasági elméletek oldaláról a már sokat idézett Myrdal és Hirschmann német közgazdász következtetése szerint tehát a növekedési pólusok, illetve a növekedési elméletekben megmutatkozó területi egyensúlytalanság kérdéseire éppen a polari-zációs elméletek segítségével próbálnak választ keresni. A területi egyenlőtlenségek össz-hangjának és a növekedési elméletek összekapcsolásának megoldásait, hozzávetőleg egy idő-ben, az 1950-es évek végétől másképp ítéli meg a két közgazdász. Myrdal ugyanis a regioná-lis jövedelmek tartós divergenciájára (különbözőség, eltérés) számít, az állami beavatkozá-sok eredményességének a megítélésében pedig kétségeket fogalmaz meg, Hirschmann viszont arra a következtetésre jut, hogy egyensúly hiányában olyan ellenerők alakulnak ki, amelyek hozzájárulhatnak a régiók közötti különbségek mérsékléséhez (Lengyel és Rechnitzer, 2004).

A közöttük lévő nézetkülönbségek, mintsem változtat azon, hogy az általuk képviselt növekedési elméletek fogyatékosságai, többek között az empirikus vizsgálatokkal alátámasz-tott bizonyítás vagy cáfolat hiánya ellenére, hozzájárulhatnak a régiók közötti különbségek mérsékléséhez, s nem utolsó sorban a centrum–periféria viszonyrendszer, a regionális gazda-ságtan oldaláról történő közgazdasági szemléletű megértéséhez. A regionális fejlődés elméle-tei közül tehát a polarizációs elméletek erőteljesen hozzájárulhatnak a gazdasági-társadalmi fejlődés kérdéseinek regionális, térségi, területi dimenziókban való értelmezéséhez, ez által a regionális különbségek csökkentéséhez, a perifériahelyzet mérsékléséhez, a perifériák és a hátrányos helyzet gazdasági szerepének erősítéséhez.

7.5. Ellenőrző kérdések

1. Mutassa be a centrum–periféria kialakulásának történeti előzményét és kontinentális jellemzőjét Európában!

2. Melyek voltak a perifériák kialakulásának fontosabb történeti előzményei és jellemzői Magyarországon?

3. Mutasson be részletes indoklással egy perifériaképző tényezőt?

4. Területi elhelyezkedését illetően milyen perifériatípusokat ismer?

5. Hol helyezkednek el és mi jellemzi a belső perifériákat?

6. Hol helyezkednek el és milyen sajátosságokkal bírnak a külső perifériák?

7. Mutassa be a perifériajelleg néhány sajátosságát és jellemzői vonásait az Alföld természet-földrajzi nagyrégió példáján!

8. Mutassa be röviden a polarizációs elméletek főbb tartalmát és céljait!

7.6. Kompetenciát fejlesztő kérdések

1. Mutassa be a perifériaképződés néhány sajátosságát és jellemzői vonását az egy Ön által legjobban ismert település és/vagy kistérség példáján!

2. A perifériahelyzet kialakulása szempontjából – lehetőleg fontossági rangsorba helyezve – milyen tényezőket tart legfontosabbnak?

3. Ismertesse röviden a perifériahelyzet csökkentése és a felzárkóztatás érdekében tervezett lehetséges elképzeléseit!

4. A helyi gazdaságfejlesztés érdekében milyen cselekvési programot tudna összeállítani egy elképzelt vagy ismert település és/vagy kistérség esetében?

5. Próbálja meg számba venni egy elmaradott régióba telepítendő nagy beruházás „spread”

vagy „kisugárzó” és „backwash” vagy „elszívó” hatásait!