MÁTÉ Jakab:
0.1. A pravoszláv Oroszország
0.1.1. Történelmi előzmcnyckf különös tekintettel az ortodox Egyház történetére Orosz és ukrán tőidre már a IX—X. században kezdett beszivárogni misszionáriusok
révén a keresztény hit, nem csupán Bizánc városából, hanem egyes szláv (morva, bt>lgár, szerb) területekről, valamint távolabbi latin országokból is. Amint a „Новость npoxuMiiiiiix лет" említi, 944-ben már állt Illés próféta tiszteletére szentelt keresztény templom Kijev*
ben. Olga fejedelemasszony, aki a keresztségét szabadon és nyilvánosan 955-ben vette fel, fogadalmához mindig hűséges maradt, ezért 957-ben Konstantinápolyban Proiektt>s2 pátri
árka így köszönthette: „Áldott vagy te az orosz asszonyok között, mert a világosságot sze
retted és a sötétséget elűzted. Ezért áld téged Oroszország fiainak minden nemzedéke!" OU ga szellemi örökségét unokája, Vlagyimir vette át, aki 988-ban megkeresztelkedvén min
denkiről megkívánta a maradandó és végleges megtérést. Ennek érdekében 989-ben bi
rodalma folyóiba kényszerítette keresztelendő népét, majd államvallássá nyilvánította a kereszténységet. A későbbi Ort)szt)rszág ekkor még több kisebb fejedelemségből állt, ame
lyek fokozatosan követték Kijev példáját.
A keleti szlávok között a kultúra minden területén rendkívüli fejlődést hozott a Konsrantinápt)ly sajátosságait magán viselő keleti keresztény hit. II. János Pál pápa „Euntes in mundum" kezdetű, a kijevi oroszok megkeresztelkedésének ezretlik évfordulójára írott apostoli levelében utal a П. Vatikáni Zsinat megjegyzésére: „Az Egyház... semmit sem vesz el egy népnek ideigvaló értékeiből, sőt ellenkezőleg, felkarolja... a népek tehetségeit, szel
lemi kincseit, szokásait, amennyiben jók; és éppen átvételükkel megtisztítja, erősíti és ne
mesíti azokat."
Az örökség bizánci jellege azonban tovább színesedett a szláv nyelv és mentalitás új lehetőségeivel; mai kifejezéssel élve inkulturálódott - azaz beépült a mindennapt^kba. Az orosz nép számára ekkor jött el „az idők teljessége", a műveltség és a művészet XI—XII. szá
zadi európai virágkora. Minden későbbi, mai napig is tartó kétségbeesett, szabadulni vágyó nyugtalanságuk, nosztalgiájuk ebbŐl a ktJtból táplálkozik.
1223-ban az oroszok által tatároknak nevezett mongolok lerohanták az orosz fejede
lemségeket is, s uralmuk alá hajtották majdnem az egész ázsiai kontinenst. A Róma terjesz
kedésérc vonatkozó missziós terveket meghiúsító orosz nagyhercegek a későbbiekben
bel-' .Л: 111 í-ban a Kijevi Harhngkolostorban a tudós szerzetes, Nycsztor által összcálKtoit évkönyvet niag>bel-':irul Nycsz-l<ir-, viio' (Akróniki'iniik nevezik.
' ()|fis7<>r>z;'ig m:íi )86jt'licn me^iiiine|4:ltc leniu'illtlsiíii.ik ttil>ilcmii.''tt. .Л moLterii löricnetiiulomi'mv azoiibiin nem Líl-Ja bizonyítoilnak, liog>' az annalesckhen említett viking Kurik tíí»Í-lvn Novgorodba írkezvín í>rosz államot alapftcui volna. lovábl^ vitHltiil kérd*?!» voll и Szovjetunióban, líogy a: államHlapft^snsszelíigg-e a ke reszté ny sí g Iclvélelével.
* iii: [iuutci in mundum UI.(1 lit és kuliiira)/S.
4B
Blivnzrr^ л ]>ravos:lAv OrosTíirsz^n
politikai függetlenségüket megőrizhették azon az áron, hogy a mongoloknak fizetendő adót maguk hajtották be . A XIV. századra az iszlám hitet felvevő Atany Horda államrendje konszolidálódott. A kijevi feudális jellegű társadalmi forma megsemmisült, az országvirel és pénzügyi irányítás mongol mintára szerveződött. A 240 éves megszállás alatt a despí>tiz' mus és a jobbágyság ijesztő, ázsiai szélsőséggel nehezített, iszlám elképzeléseknek megfeleld íormája rögz6t.lött. A kulturális és szellemi élet az a római katolikus hitet terjesztő svéd csa
patokat és német kwadrendet szétverfí Alekszandr Nyevszkijt szentként tisztelő, majd az 1274-es lyoni uniót elutasító, s 1357-tfíl újra megerősített mongol adómentességet élvezd orosz orttxiox egyház kolostoraira (pl. az Andronyikov-kt)Iostorra) korlátozódott.
A XIV. század elejére egy kis hercegi székhely, Moszkva gyors fejlődésnek indult. A primogenirúra szokásjogának kr)szönhetí$en a szétaprózódást megakadályozva az azt már csak egycilül őrző hercegség egyszerűen a Moszkvával határos területeket pénzzel, intriká-val vagy erőszakkal (azaz mongol módszerrel) megszerezte. 1326-ban Iván Kalita Moszk
vába hívta a2 eredetileg 1037-ben a konstantinápol>i pátriárka által kinevezett, majd a nagy földrajzi távolság miatt egyre szabadabban cselekvő kijevi metropolitát. Ezután 1. Iván a mongol kánnal kiegyezve 1328-ban elnyerte az egész Oroszország területén járó „nagyhei-ceg" címet, az ország nagy részén való adóbehajtási joggal eg>'etembcn. így letl Moszkva Oroszország szellemi és pénz központja. Kizárólag önbizalom-növelő szerepe volt Dimitrij Donszkoj moszkvai nagyfejedelem 1380-as kisebb győzelmének a mongolok felett, mivel Moszkva a későbbi évtizedekben a mongolokkal szövetkezve a többi orosz fejetlelemség ellen vonult.
Közben az oszmánok szorongatta Bizánc uniót kötött a római Egyházzal az 1439-es firenzei zsinaton, ahonnan a nag>' nehézségek árán hazatérő görög humanista Iszidtír met-ropiílitát a „Laelentur caeli et exultet terra" kezdetű pápai bulla fek)lvasása, valamint a pápa nevének diptychonban való említése miatt Moszkvában a szentmisén Ictariózlalták.
II. Pius pápa hiába nevezte ki 1458-ban a konstantinápolyi bazilita Grigorijt „Kijev, Halics és egész Oroszország" metropolitájává, az 1459-es ún. második moszkvai zsinaton püspö
kök, papok és bojárok megerősítették a korábbi, 1448'as döntésüket: lona rjazanyi püspök a metropolitájuk. III. Grigóriosz pátriárka - mivel Konstantinápoly közben elesett - az orosz helyzet ellen semmit sem tehetett, így az autokefál egyházzá vált , elvesztve a lengyel-litván területen élő ortotlox híveit.
1480-ban III. Iván formálisan is véget vetett a mongt)l uralomnak. Meghódította a Vlag>'imir-Szuzdal fejedelemséget, valamint Novg(m)dot' - az a már 2.5 millió km"-nyi bi
rodalmát eg>' vallású, egy nyelvű nép lakta. Mivel 1472-ben III. Iván feleségül vette az utolsó bizánci császár unokahúgát, Szófiát; ez eszmei alaptit is nyújtott ahhoz a
küldeiéstu-^жа.юиаииая срамота
^ Нггс! лг ntos: CKNIIA; IU'IIKsak m cfffcicmcb támai I:g\*há2tól különüli cl, hmiLMii I6kéiit a biziiiict iiny;icí.'>há:lól,
" III. Ivííii t;'ir iiic};tos2lott;i Novgorotldt önki)rinAnyzaiától (1478), ;i s vjírosl>:m í!fí Ixjj^rok, kcrcskod^k löbliNt-gól ki-vc};c;UMlc. ЬЫкт bá:iM a pomcbcsikt>klól. iizaz a „szolgáló emberektől" rciin.4», akiknek ezért löldhirluktJl
mlom.i-i)V(>:oit.
Rnvu/lilü - Л pravoszláv tVoszí^rsiíg
Jathii", hog>' az egész ortodox kereszténység védnökének nyilváníthassa magát, s Moszkva a későbbiekben „harmadik Rómaként" - azaz Róma és Konstantinápoly örököseként lépjen fel. Ь2г az utópisztikus ideológia azonban vallási bizalmatlanság és intolerancia forrása lett -a későbbiekben ugy-anis egyes „nyug-ati" v-allási mozg-alm-ak Oroszt>rszáKb-a eljutván egészen megdöbbentő reakciókat váltottak ki. így a továbbiakban az ortodoxia és a homjak(.)vi ekkléziológia vizsgálatánál ezekre a rentlkívül összetett tényezőkre is ki kell majd térnem.
III. Iván unokája, IV. (Rettegett) Iván már a keleti pátriárkákkal szemben is éreztet
te, hog>' a bizánci császárok utódjának, „autokrátornak", 1547-től pepiig „minden oroszok cárjának", majd „harmadik Róma felszentelt fejének"' tartja magát. A régi orosz birodalom
ból egy mcgretormált „Moszkva állam" lett, amelyhez rövidesen csatlakozott a meghódí
tott Kazanyi, majd az Asztrahán\i Kánság. Rettegett Iván egy modellt'' képzelt el, egy töké
letes abszolutista államot, melyet aztán I. (Nagy) Péter cár valósított meg. Fontt)s lépés volt ehhez, hogy az orosz Egyház önállóságát 1589-ben a konstantinápolyi pátriárka is elis
merte a moszkvai metroptilitának szóló pátriárkái cím adományozásával. A2<.)nban még év
tizedekig is vissza-visszatérő komoly probléma volt az ún. „OHÍSZ gallikanizmus" azaz az erős egyházi göiög orientáció. Ez ugyanolyan fájdalmat jelentett, mint III. Zsigmond lengyel király támadása, aki Ukrajna elfoglalásával lehetővé tette az 1596'Os brcszt-litovszki zsina
ton Vili. Kelemen pápa jóváhagyásával a Rómával egyesült keleti rítusú keresztények u n i ' tus egyházának proklamációját.
Л Rjurik dinasztia kihalása , majd a XVII. század elejei ún. „zavaros idők" '' után az orosz itrtodox egyház - amely a növekvő emigrációs hatásra már érezte a maga teremtette korlátt)kai teológiai fejlődésében - a Dimitrij cárevics ulicsi meggyilkolásával vádolt s cmiaii lV)iisz Godunov által kolosn^rba kényszerített Fjodor Nyikit>acs Romanov (szerze
tesi nevén Filarct) 15 éves fiát, Mihail Romanovot választotta a гетшг/су íízohoron az orosz állam élére. Filaret, miután a jeruzsálemi pátriárka „Moszkva és egész Oroszország pátriár-kájává" avatta, felvette a „шмпкий rocviiíipb" címet, s gyakorlatilag nemcsak az egyházat, hanem n: állanu)t is kormányt)zta. Példája hatott Nyikon pátriárkára, aki 1654-ben a görí)g források alapján a használatban lévő egyházi könyvek szövegét felülvizsgáltatta, néhány szertartást megreformált , több helyi szokást pedig betiltott. Szükség volt erre az egységesí
tésre, hiszen Ukrajna és Kijev megszerzése után egyes orosz egyházi és kormánykörök az ortotlox balkáni szláv népek felszabadítását (és egyben elfoglalását) tervezték. A XVII.
szá-^ P«ki»vi l-ilolcj AZiMftotta (gy a cárt liftfs körlevelében.. 1л1. p.S6.
^ PvcíKail .icMJiii
* M I K ммц Kof |чм:у;1аргтв(1
" Л : iMipH'iimiiil m-me!v;ik a politikai terror egyik reiulkfvül vére* megnyílvaimlás;», hanem egy kísérlet is volt ami, liLtj.'Nim It-hei iiuc2emi egy középkori letulalisztikus államul a iiuKlem abszolutizmusba.
" ISyW-ban löncni.
' • t,M> l a
" Nyikim pátiiárka rcndclclci közi lariojoii. bog\- a korábban .чгокам>ч két ujj belyeti я régi görög-bizánci rilusnak meBÍclcl6cn liároni ujjal vessenek kere.síicl az oroszok is, valamim л hagyományos I7-Nzeres lérdhajtás helyett csak néj^Nei ieíí>'enek.
'^ 1667-cs anviru>;ovói 1м5ке
50
Bi:vi:/L ]Ö Л pravoszláv l>os:ors2ág
zai.1 kr»zepcrc vigyanis az orosz csapatok eljutottak a Csendes-óceánig, a jobbág>'ság kiván
dorlása Szibériába tömegessé vált, így a misszionálani^ló (újrakeresztelendo) ^ utánpótlás -aza2 nyugati testvérei felé fordult Oroszország érdeklfíilése. Küldetéstudatát és nagyhatal
mi törekvéseit teljes mértékben az ortodoxia, a pravoszlávia keretei között kívánta meg
valósítani. A „Moszkva, harmadik Róma" pt>litikai-vallási elmélet arra biztatta a moszkvai páuiárkái. hogy az ortodoxia élére állva szabadítsa meg a katolikus pápa és a muzulmán teokiácia uialmától a világot.
Az ló54'55-ös „újító" zsinatok döntő jelentőségűek voltak: az orosz Egyház vissza
tért a görög anyaegyház kebelébe. Ennek a máig is vitatott részkérdésekkel tarkított folya
matnak sokrétű és I»nyoluli eredménye a „raszkol" lett. Az óhitű Avvakum-félc lázadás olyan szakadást hozott lérre, amelyet az ortodox Egyház si>ha nem tutlott teljesen kihever
ni. Ez a mozgalom számos követőre talált a jobbágyok körében, akiket nem a teológiai vita érdekeli, hanem az Avvakum pópa által képviselt régi rítusban a korábbi, kevesebbet köve*
lelo államhatalmat látta az új, erőszakkal győzedelmeskedő szokással szemben, amelyet a közpf»ntt.>sított, keményebben adóztató feudális állam képviselt. A Sztyepan Razin és mástík felkelései által is nehezített időszaknak hangulatát adja vissza Muszorgszkij „Hovanscsina"
с operája. Avvakum pópa bclx>rtön2ése, majd 1682-es máglyahalála még tovább erősítette az óhitet, amelyre a kimondott kiközösítéseket és anatémákat csak az I971-cs zsinat vonla vissza,
16óó-ban (Nyikon visszavonulása után) a cár zsinatot hívolt össze, amelyen az alexand' tiai és íxz antióchiai pátriárka elnökletével a liturgikus reformokat ugyan jóváhagyták, de Nyikoni megfosztották hivatalától. A görög méltóságok befolyása igen erős volt ezen az 166ó-ó7-es moszkvai zsinaton, íg>' sikerült a cárnak keresztülvinni, hogy az ún. „()fMi.iíi K.U)ö\k"'*' eszmét elutasítva visszavonják a cári hatalom pátriárkátus alá rendelését. A cár és a pátriárka jogi kapcsolatát újra szabályozták, a hagyományos bizánci koncepció szerint.
A to\'ábbiakban, kisebb mó(.k)sílásokkal, de alapjaiban ez határozta meg az Egyház és az ál
lam \'iszonyál Oroszországban.
Közben a hagyományos orosz formavilág barokkos fellazulása és megváltozása egy
re erőteljesebbé vált. Kevert stílus alakult ki az ikonfestészetben, építészetben, az
irodalom-^ Mt'ii PiliiU'i p:'itri;'iik:i iciulcllt.' cl iir í'isszc!. nem ortixlox tiVblvk közöu pl. az uniós cfirodalom-^'bázakluiz lattozó liívfk ú)rakcrcs:iflcs*;i. Kciiilclkezísói nt lí)67-csnioszkviii zsinat M.Mnmi!.frcite me^.
"' Nyikon mc«; N(n'<;t)rtKl mtlri>|H>liiá)iikcni viílt ii Icgcnilü hibjáv;^. liszctint S:\ff,- Konhlimtin csbzár Szilveszter \\\-p.^t cp\' ícbcr püspöksüvcgEcI koronázta incg, amely azi.-in Kt'ima luikibii iii^in Kt>nMimtÍniii4>lyb:i, (miiiin pciitjí Nov-f^ortvliiii kfiiili. Л XV. szí^Ziidbiui kcicikczcil с11к-".ч;с1ел1 я XVI. százait ик1жк11к telélx-Mi еру ntívgcmhii leol(>j;uN.
l''inilrijriiM;i>;imov Jolgozla IcI л „Ponalio Conslamini" (azaz egy VIII. századi kolioll pApat «dományk'vcl) elemei-vel vegyítve. Nyikon a: U>5'l-es „Kormesaja KnyÍK"" (Kormányos Könyv) tArvínykönyvílv: is Ivlevettc. l^'nvctíc: :i püpsái; nai;>'obb ai urnlkcHÍóiuíi, mivel ar (»голг eári кст»ма( „líVKIi cár", Ki)n%tantJii .uiomilnyozta az tífDs: cirnak, a mílta e;.:el ftzemlvn mennyei ajámlifk NovgorcKÍ érsekinek, magasabb, az „arkangyalok roiidjélv tartozó császárt ko-rona".
' Vitaion kérdés, bo"^- valójában U-szclIielünk-e orosz baiokkról. /\ mú'vészcitöriciici isiiícr „kozákbarokk" néven lenf^el-lltván IbUási'i ukrán stílusirányiatol, valamim a „moszkvai barokként" emlegeieli sajáK^s építészeti kotiimi-moifviimni.
BHVh/HlC^ Л pr:iv<iszlnv С "Irnszcirszág
ban, udvari színházban és a balettben is. Az a magát igen szívósan tartó orosz középkor végét egyértelműen megteremtő új életérzéssel szemben az ortodox Egyház bizonytalanná vált, ingadtjzása többek között az ún. eucharisztikus teológiai irányzatban is megnyilvánult.
A disszertáció témája megkívánja, hogy a teljesség igénye nélkül kiemeljem a korszakból Szimcon Pokjckij ir^Klalom-esztétikai törekvéseit, aki kísérletet tett a nyelvfejlődés számára gátló, nehézkes egyházi szláv-orosz nyelvet egy választékos, kornak megfelelő oiosz nyelv
vel feiválrani.
I. Péter uralkodását joggal tartják számon Oroszország egyházi és világi történetének nag>' fordulópontjaként. Nagy Péter cár vaskézzel állított mindent és mindenkit országa fej-lődcsének és modernizálásának szolgálatába; az egyházi kérdési is a ktizjó, „obscsaja polza"
alá rendelte. A hataU)m általa fémjelzett új koncepciója jelentősen különbözött az eddig megszokott, bizánci gyökerű szakrális felfogástól, az állam és az Egyház „szimfóniájától". P é ' tel szerint Oroszország elmaradottsága a hag>'ományos liturgiára és a szerzetességhez ragasz-k».)dó oitoi.k»x Egyházra vezethető vissza. Kivétel volt ez alól a Péternek rokt^nszenves, Nyu' gat felé nyitottabb kijevi teológiai akadémia, így 1700'ban, Adrián pátriárka halálakor - az utódválasztást megakadályozandó - Péter a rjazanyi metropolilát. Sztyefan Javorszkijl ne
vezte ki a pairiaikálus helytartójává. A korábban átmenetileg katolizált lembetgi ludób pap aztmban nem vált engedelmes alattvalóvá, ezért a cár Feofan Prokopovicsra bízta az átfogó eg>'házreformot. Feofan annak ellenére, hogy Rómában, a „Collegium Graecorum St. Atha-nasii" diákjaként jezsuita skolasztikát tanult, tudatosan ortodox teológus volt» aki az 1722-ben megjelent „Az uralkodó akaratának törvénye" című írásában kifejtette: a cár a „legfőbb főpap", „a legfőbb pásztor minden ügyben", aki a természetjog alapján neki alárentlelt népet értelemmel és a „közjó" alapján irányítja.
Feofan munkásságának csúcsa az 172l-es „Egyházi Szabályzat" (Duhovnij Regla-ment), az orosz egyháztól ténelem legnagyi.>bb cezúrája. Egyrészt végleges szakítás a közép
kori pátriárkái egyházszervezettel, másrészt nagyszabású kísérlet az orosz és az európai egy
házak integrációjára, harmadrészt a Szent Szinódus létrehozásának jogi alapja.
A Szent Kormányzó Szinódus révén az egyház a cár ellenőrzése alá kerüli, aki a fő-pr*.>kurátorral képviseltette magát. Tagjai a következő sajátos, sokatmondó formában es
küdtek fel: „Vallom, hog\' ezen egyházi testület legfőbb bírája a mi igen nagy kegyben álló urunk, egész Oroszország uralkodója" '