MÁTÉ Jakab:
A SZÖVEG HÁTTERE
2.1.1. Az ekklcziológia mibenléte
Gondolatmenetünk kiindulópontja az isteni önközlés volt, azaz Jézus Krisztus: az ál
tala megszólított ember csak úgy válhat partnerévé, ha megvalósítja „személyes egyszerisc-gét az összes ember közösségé/ч'П és az llstencrt] végzett szolgálatban... Mindazonáltal az egyes embert Isten ebben a történelemben magáért való lénynek szánta; az egyes ember vi' szont csak akkor talál magára (mégpedig úgy, ahogyan Isten elgondolta), ha rátalál a magá
tól Istentől létesített üdvtörténelcmre, ha személyesen vállalja - és meg is valósítja -, htígy hozzátartozzék ehhez az üdv történe lemhez." A történelemben s minden vele járó adottság
ban tehát kegyelem rejtőzik, amelynek ember által való felismerésében döntŐ szerepet ját
szik az Egyház. Szent eredeténél (hiera arché) fogva ugyanis Ő az egyedüli, minden körülmé
nyek között életképes közösség, a minta az eml>eri társadalom számára. Megjegyzendő, hogy a Keleti Egyházak teológiája régen különválasztí)tta az ökonómiát - azaz az üdvösségrend keretét - a Szenthároiuüágot tárgyaló teológiától.
A személlyé, teljes emberré válást elősegítő krisztusi kinyilatkoztatás ismeretét ille
tően az Egyház elsŐ helyen áll, mivel „tanírásában, életében és istentiszteletében állandóan fenntartja és nemzedékeknek átadja mindazt, amit hallott, mindazt, ami Ő maga, mindazt,
' Л: «ekklé:io!ógia" szó helyesírásával kapcsolatban Ы. J.2.2.1.
^ In: lUIINKR VORC.RlMLEKpp.428.429
96
л 570VI:G мЛТП-иП - Аг orosz orioiiox ekkléziolrtfíin irányzaini n XVllI. századlól napiainkig
amit hisz" . Az igazságok keresztény hierarchiájában az Egyházról szóló tanítás és tanúság csak alárendelt (mivel az Egyház nem öncélú közösség), az ekkléziológia peJig olyan érte
lemben jut fontos szerephez a teológiában, hogy általa könnyebben megérthetjük feladata^
inkát, az útmutatást Isten országához vezető ösvényen.
Az Egyház földi története Krisztus kercszthalálával és feltámadábával kezdődik, s má
sodik eljövetelekor fejeződik be; megkülönlxiztethetünk benne emberi és az emberin keresz-tüI megnyilvánuló isteni tényezőket, amelyek a megváltás misztériumát hordozzák. Ezért ne
héz a teológia külön területeként vizsgálni; érthető, miért oly későn alakult ki az ekklczio-lógia tudománya.
Az Egyház neve, az ekkíésia szó eredetileg a hellén kultúrkörben a dumi>s g>'ülekeze' tét jelentette, amelynek „hétköznapjait"az Újszövetség találóan így jellemzi; „Ott minden
ki másl kiabált, mert a népgyűlés meg volt zavarodva, s többen azt sem tudták, hogy mi ok
ból gyűltek össze" . Ezzel szemben (a Keleti Egyházakban kizárólagosan kaminizált) Septua-gintában^, a templomépítés elrendelésekor az ckklésia már a héber qahal (gyülekezet) fordí
tása: „Nos tehát, Izrael egész j^i/e/cczefe előtt és Istenünk hallatára mondom" („И теперь
In: „í\*i Verbum" konstitúcíiü a kinyilalkozlalásr^I, 8.
MII;CM.-I 19. i^
Ismételten |el:em. bog>' ilis«ertáci6mban ncin kívánok Ix^vebtxrn kitérni a Homjakov crtrlíMc^cMrnek >гс1п>го)^*1ч1|
lénvcRtelen. IcglriüH'hb l^iblikiis virAkra. Mivel azonban nem tudom, hog>' a védésem és a publikáció ici6(4>mjára litv Еуап móvlüsiil a helyzet, erén összctoglalom az ctKligi |к>1ет1и lí-tivei^l;
í\ (с(>1Лк11м)к között IS epyre több vilát váltanak ki a I Uili-tcngcri lekeresek néven ismertté váll, hélxrrül és arámi nyelven írthloit leletek. 1:Ыч51 a mintegy 800 tekercsből sokat már publikáltak. Jelenleg a VÍ1;ÍK löbb ors:^íjp'ibni la-nulmAnyo:iák6ket. egyik nag>-csoponjiikai a jeruzs.'^lcmi njo'olt'mcn a Bibliai Inlézellx'ii, a iní'iMkal peilijí (hiael .il
lám tulaj(k>naként) Oxlordban, a Jmleol/igiai Intézetlxrn, amelynek magyar származású az igazgntója, Vennes Géia.
Ha ti>j:le!tí*éí:csen és IcIkÜsmereteMm kiértékeljük az eddig megíejteli lekeieseket, akkor arra a kövctkc2lelésrc kell jutnunk, hog\' a I I<iU'tengeri tekercsek elválaszthatatlanok я kcrcsziénység kezdetétől. S6t, megtejreltek olyan teker
cseket is. amik még ar \ 'jszövctiéKnck is új magyarázatot adnak, tehát, ha a Vatikán „át akarja frni"a nibliát, akkor ezeket a mcgíejlésekct mindeníéleképjKrn íigyelemlie kell vennie.
Az egyik irányzat teliétclezi, liogy a lehetséges átTnlshan a Varikán tisztázni togja a Szűzanya kilétét, és üához, Jézus
hoz kaiKMíIóiií') viszonyát. Л vele szembenálló irányzat pedig reméli, hogy a Vatikán inkább az Ószövetség télé log hajlani és inkább elmélyíti a mózesi és ábrahámi szövetségkötések és az bten klválaszioti né)^-nek megszetitclése kö-rül álló. eddig is ismeretes dolgokat. Л Valikán valószfniTlcg ebbe az irányba tog elmozdulni, ezt igazolja a jelenlegi állapot.
Ha a Vatikán a Molt-tengori lekeresek alap|án akarná átfmi a Bibliát, akkor vannak olyan jelzések, hogy ez az Ltjszö-vciségre vonatkozik. Az e^^yházon, azaz a kereszténységen belül is vannak olyan nézetek, amelyek azt hangoziaiják.
hojiv az Ószövetség és az Lljszövetség valaimkép|4Mi nincs szinkronban eg\'mással, ezért a XXI. százai! kereszténységét csak az Ószövetség nélkül tudják elképzelni. Az(»k, akik az Ószövetségei mellfízni szetelnék a keresztény valláslM^l.
arra hivatkoznak, hog^' az emberiség erkölcsi érrékfréletci jóval korábbiak, mint az iig>'ncvczeit mózesi kinyilaikozia-lás kohi, és olyan id^x^l érkeztek cl, amikor a zsidók írásai még eg>'állalán nem léteztek. Vannak, akik azt mondják, hogy kőzx'cticnül át kellene hidalni ezt a korszakot, és közvetlenül visszamenni a zsidó hagyományok elöiii id^klx*. és onnan venni át azokat az erkölcsi tanokat, amelyek megtalálhatók arC^szöveiséglvu is.
Vermes С íéza ;i.'.oiiban nem ezt a: irányx'onalai képviseli, azt állítja, hogy minden tilyaii történeti tényt és adatot «á-míTzni kell a: cvangéliumoklxM, amelyek a Jézus Kriszlusi megieszít6 század zsidóságára nem jx>zitív luegállapfubt tesznek- Veimes szennl az igazi keresztények csakis és kizárólag a zsidókl/)! ketesziényekké vállak vt)liíik, íg>' a mai keresztény egyházak nem Jézustól származnak, Л eg> teljesen más cg>'házat alapított. A disszertációm lezárásakor (2001 szcptcmberélvn) ct6s icrct és hangot adnak a Vatikánban is Vermes Géza proícsszcn nézeteinek.
л P7ÖVI:G HAflÜRI- Az orosz ortoiJox cickléziológiii irAnyzaUii ;i XVIII. sz^ziullÓl mipjninkig
пргц очами вспч) М:^раил11. собршшп Госполпя, и wy уши liora иапкмт> говорю'*'). Az ekklhia mindig а qaimi fordítása, ami azonban a görögben gyakran <íynagogc is: „és szembe
szálltak Mózessel és Áronnal és azt monvlták: ,Legyen elég nektek! Hiszen az egész közösség szent, s közöttük van az Ur!'" (oroszul érezhetőbb a megkülönbc')Ztetés: „...пег общсст-во..." ) . Rokonértelmű volt tehát ez a két szó, az екк1Ыа és a synagoge, de csak addig, amíg a kereszténység ki nem sajátította magának az előbbit. Ugyanis Jézus, amikor megalapította Isten új népét a régi folytatásaként, feltehetően az arám 'édta, vagy keniSta kifejezést hasz' nálta, amelyet Máténál tudatosan az eícldesm-val fordítottak: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat {„TÍA ~ Пг»тр. и иа сем камне Я создам Церковь Мои»" ). Ez az Egyház tradicionális neveként szolgáló, Isten régi és új kiválasztott népét megkülönbi>ztetŐ, egyben elválasztó formula fokozatosan rögzült kétezer éves jubileumát ünneplő keresztény kultúránkban.
Az Egyházról alapvetően kétféle megközelítésben tárgyalhatunk: hagyományos, fun-damentális-apologetikus módon (a jézusi alapítású Egyház bizonyításának céljával) és a II.
Vatikáni zsinat állal előtérbe helyezett dogmatikus módszerrel, amely nem más, mint hosz-szú fejlődés eredményeként az Egyház önmagára való reflektálása. Krisztológiai és pneuma^
tologikus alapja a pali teológiában rejlik. A hite vétlelmél^en meggyőződésből őskereszté
nyeket üldöző, feltehetően farizeus Saul egyszerre nyerte el Krisztus és az Egyház közötti ti*
tokzatos azonosság kinyilatkozását: „Saul, Saul, miért üldözöl <?íigem?*' Több év visszavo
nulás után a valójában most naggyá váló Paulus a kegyelemre hallgatva levonta a következ
tetést: „Mi ug>'anis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár gör()gök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át."
Az újkorban az Egyház tanulmányozásának módszerében három út alakult ki:
1. A via iiLstorica, amely az Egyház (vagyis Krisztus egyetlen igaz egyházának, a római katolikus Egyháznak) tekintélyét volt hivatott a történeti folytonosság kiváltságos hangoz
tatásával igazolni.
2. A via notamm az egymást kiegészítő, állandóan fejlődő egyházi ismertetőjegyek (egy, szent, katolikus, apostoli) vizsgálatából indul ki. A katolikus restauráció korának nagy spekulatív dogmatikusa, Melchior Cano „De locis theologicis"(15ó3) című, skolasz
tikus alapokat továbbfejlesztő művében már fellelhetők ennek a módszernek nyomai. A korábbi, tisztán formaliszrikus érvelésmódot, az apologetikus „demonstrario catholica" t a spanyol domonkos óvatosan finomította művében, s kifejtette: a teológiai bizonyítás a Szentírásra, a Szenthagyományra, az egyetemes Egyház tanítóhivatalára, a zsinatokra, a ró
mai egyház tanítóhivatalára és az egyházatyákra, a skolasztikusokra, a kánonjogászokra, va
lamint a természetes észre, a fik)zófiára és a történelemre épül. Eljutott tehát odáig, hogy
MIK 1 К Г Л П / 8 . «
4 n : S z á m Ui,.i Mn:Mt 1Й.18
' Nem foglalkozom - з szlávokat cgyébkínt írintÖ Hcribcri Illig'télc kftzdpkor-icóriával.
"' In: Csel 9.4
" l i i : I K o r U . n
98
л íZ(^VUG !lATTURE - Лг orosz ortodox ckkléziológia itiínyznlai я XVIII. szihatltrtl iiapjaiiiki-'
nem szigetelte el a római katolikus Egyházat sem más keresztény egyházaktól, sem az 6t k(>-riilvev6 világtól. Módszerét a XIX. század elején a Homjakovval is kapcsolatot tartó, a lü-bingeni katolikus történeti iskolát megalapító Johann Sebastian Drey és Johann Adam Möhler, valamint a katolizált angol John Henry Newman bíboros fejlesztette tovább. Az 6, kinyilatkoztatáíi befogadására érzékeny lörténelem4:eoIógiaí munkásságuk is elősegítette a 11. Vatikáni zsinat megfogalmazását: az Egyház az íUlvösség hatékony jele, szakramentuma.
3. A via empirica az előbbi módszer magasabb szintű formája, amely a jelen valóság tapasztalására épít. Következésképpen a fenti ismertetőjegyeket nem adottságnak, hanem feladatnak tekinti, s hangsúlyozza az erre való képességet, mivel Jézus Krisztus igazi Egyhá
za a római katolikus Egyházban „subsisrit" (azaz nem vele azonos, hanem magában foglaU ja azt). Ezen metódus alapjai szintén a XIX. századra nyúlnak vissza, a Homjakov által kriti*
záll Victor Dechamps bíbc^ros munkásságára.
Miután áttekintettük, hogy magyar katolikusként hogyan nézhetünk az Egyház kö
zösségére, történetiségére, mi a neve, valamint megismerésének lehetséges módszereit vá*
zoltuk, foglaljuk össze a kérdést orosz ortodox szempontbtSl.
2.1.2. Az orosz ortodox ckkléziolój^ía irányzatai
Sokan, ha az orosz ortodox teológiáról beszélnek Magyarországon - Európa más or
szágaihoz hasonlóan -természetesnek tartják, hogy az orosz vallásbölcselet jeles képviselőit is ide sorolják. Ezzel kapcsolatban fenntartásaim vannak, hiszen az (egyébként semmilyon konkrét eredménnyel nem járó) 1902-03-as ún. „Pétervári Vallásfilozófiái Ülések" soro
zata is rámutatott, milyen nagy az ellentét az Eg>'ház feladhatatlan dogmatikai igazságai és a dogmákon kívül álló бс^гоискатсльство szinkretikus vallása között. Mégis, mi lehet ennek a jeles tudósok részéről történő szándékos keverésnek az oka? Oroszországban az állam és az egyház oly mértékben összefonódott az utóbbi három évszázadban, hogy az Egyház fogalma automatikusan kulturális, politikai felhanggal bővült. Aki orosz - az (ha vallásos, akkor) ortodox. Egyszerűen mái nem is lehet szélválasztani, olyannyira rögzült ez az archaikus gon
dolkodásmód, ami bizonyos belső meghasonlottsághoz vezetett, gátolva a pravoszláv egyház fejlődéséhez létfontosságú önreflexió kialakulását.
Ha az orosz teológiáról olvasok az európai könyvtárakban, sztarecek és költők, ezre
desek, metropoliták, orvosok, bojárok és muzsikok szabad teológiai hitvallása tárul a sze
mem elé, amit kizárólag az orosz nyelv és a szent liturgia egyesít. Dogmatörténetében Yves
' In; l.iímcn gcntium 6.
I If)tiij:ikov tnkíibb ii bíkiros Mtyji^ra, Ailolphc LVchnmps, belga államféríirc i s irodalniárm volt mérKcs, n „Rcviic Jc Hiii.4cllcs"és .1 „Rfviic K<í'"crale'* tolyóirntok mcf^itlnpftás.'i és hniigiicine iniati. lízétl étthct6 voli, Ьицу ;iniik<tr megjelentek a teológus Victor Dechamps „Le libre examen de la vérité et de la íoi"(lb37). /„Wahrheít und Vemül-tÍKkcil dc>OIimlvns"(l857)/ „bi divinité de Jesus-Clirisi"(1858) с munkííi, Homjakov tiltiikf>;iili. Hj^cbkím n:i-g>'oii ji^i rácTzcit az ekkot mé^ liáttétbcn l^v6 Icnycgtc, ugyanb a bíboros az I. Vatik.-inl zsinat l<,tcjt'ii i\?. iiilallíbilás leghangosabb védelmezője lett.
" Ы р . 6 5
л ?/t"WECM lATTHRF Лг orosz опснЬх cklt!íziíil(Spi:i irAnyzatat a XVIIl. szíízadtól ir.ipjiiiiilíiíj
Congar O.P. igen szokatlanul többször orosz vallásbölcselokre utalt, Bernhard Schulizc S.J.
a különbségeket kiemelve liberálisan egyenrangúsított, Péter Hauptmann, Ivánka Endre cs Leonidas Contos pedig kísérletet tettek a rendszerezésre, de elméletük véleményem szerint kisebb-nagyobb mértékben sántít. Egy heidelbergi tudös, Reinhard Slenczka 1%2-ben me-részen szétválasztotta a kérdést, s „Ostkirche und Okumene"c. könyvének egyik (6 fejeze-tét az alábbi részekre osztotta: „I. Die Einheit der Kirche in der osrkirchlichen Schuldt>g-matik; 2. Die Einheit der Kirche in der russischen religiösen Philosophie; 3. Neue Tenden-zen in der ostkirchlichen Ekklesiologie: a) Kritische Ansatze, b) Der Begriff „sobornostj"
c) Die Lehre von der Kirche bei Sergij Bulgakov" Az б rendszerét követve ebben a fejezet
ben csak a Homjakov korában hivatalos, sajátos szerkezetű ortodox dogmatikát tárgyakim, kiragadva a Keleti Egyházak által a hét egyetemes zsinat (325-787) változatlan formában és tartalomban megőrzött teológiai kincséből az Egyházat érinti legfontosabb kérdésekel.
A pravoszláv egyház a római pápában mindig az eg>'etemes kereszténység egyik fő
papját látta, akii tiszteletl>eli elsÖscg illet meg, „primus inter pares" székhelyének történel
mi és politikai jelentősége folytán. Pál apostol írja az efezusi levelében: „a férfi feje az asz-szonynak, amint Krisztus is feje az egylxáziyik" \ Neki pedig nincs szüksége teljhatalmú földi helytartóra ', mert mennybemenetelével nem szakította meg kapcsolatát a földi Egyházzal:
,.én veletek vag^'ok minden nap a világ végéig" '. Jézus Krisztus a Szentlélek útján kormá
nyozza az Egyházat, amely csak a maga teljességében, „plérómájában"örökkévaló, szent és tévedhetetlen („az Egyház egyetemes köztudata").
Az orosz ortodox ekkléziológiában az Egyház fogalmára, lényegére és kiterjedésére jelenleg két irányzat van. Az egyik» szigorúan dogmatikus szemlélet szerint a Keleti Egyhá
zak egyenlőek az Egyetemes Keresztény Egyházzal, függetlenül minoritásuktól. A keresz
tény ókorban is számos eretnekség volt, amiket kitaszított magából a2 Egyház - ezek közé tartozik az 1054-ben elszakadt, akkor még egyházszervezeti, teológiai és lélekszámbeli ke
resztény kisebbségben lévő Róma is. A másik irányzat az egyetemes kereszténységhez rarttv zónak lekinti azon, a Szentháromságban hívŐ keresztényeket, akiket „az Atya, a Fiú és a Szentlélek"nevében kereszteltek meg. Eszerint minden keresztény egyház az egyetemes ke
reszténységnek csak egy-egy ága, köztük az Ortodox Egyház(ak) is. A konstantinápolyi pát
riárka híres 1920-as enciklikája „Az egyházak közösségéről "is ezr a szellemiséget képviseli, amelyet többévszázados vita után 196l-ben a Rt)doszi Összortodox Konferencia elfogadott.
A pravoszlávia legjellemzőbb dogmatikai, liturgiái és lelki vonása a határozott, szi
lárd krisztocentrizmusa, központban a feltámadással, a Húsvéttal, ami nem is része a 12 nagy ünnepnek, hanem azok felett „kiválasztott és szent nap, királynő és úmŐ, ünnepek
^ .Л íüJsTíWrt é* a Péter görtigül 1IÍIM>III^> hangzású és jclemésíT szavuk, csak nemben különböznek Cí^MiiístiM. Ig>* ;ir л bi-zonyo!. kfísziklíi. íimire ar Hg>'ház ípfill, nem mAs (í* nem is Ichci тал), mini mut^i ;и l-gyliáz alapftöjn, Jézus Krisznis.
100
л SZÖVHO HArrRRf: - Ai orosz ortoíbx ekkléziolrtfíii» iriSiiyzaiaí :i XVIII. sráiadtól napjainkig
Ünnepe és ünnepélyek Ünnepélye" . Ezért gyakran a „Húsvét Egyházának"is nevezik, va^
sárnapja pedig a itocKpotciibc.
Hitének forrása az O ' (LXX) és az Újszövetségi Szentírás, valamint a Szent Hagyó-mány, vagyis az ókeresztény hitvallások, az apostoli kánonok, az első zsinatok határozatai, az Acta Martyrum és az ókeresztény egyházatyák írásai. Erre alapozva üdvözülni az isteni kegyelem, a hit, a remény, a szeretet és a jócselekedetek együttműködésével lehetséges; így senkinek sincsenek másra átruházható fölös jócselekedetei. Ismeretlen a purgatórium gí>n' dolata is, mivel annak nincsen bibliai alapja.
Az Egyház szerepe ortotk^x szemmel a megigazulásban, a bűnös ember megszentelé
sében és Istennel való egyesítésében jelentkezik. Segítségül szolgálnak ehhez a XIII. század
tól hétben korlátozott számú szentségek, de tartja még magát az orosz köztudatban nyolca
dik szentségként a szerzetesség tisztelete.
Szintén tisztelet illeti rendkívüli módon a Theotokost, a „szentséges, tisztaságos, fö
löttébb ákk)tl, dicsőséges Nagyasszonyunkat" Szilz Máriát (akinek a szeplőtelen fogantatá
sáról szóló 1854-es nyugati dogmája idegen a pravoszlávia számára), a szenteket, akik mint megigazultak, üdvözültek, közbenjárhatnak értünk, bűnösökért, valamint az ikont)kai, ame
lyek nem a testi, hanem a lelki, megdicsőült embert ábrázolva segítik elő az imádságos kon
centrációt.
Összefoglalva ezt a rendkívül vázlatiís teológiai áttekintést, a Keleri Egyházak három alapvető sajátosságát emelem ki (a protestáns hcidelbergi teológiaprofesszorok, Reinhard Slenczka és Edmund Schlink nyomán) következtetésül:
Először - egyik felekezet istenriszteletében sem érezhető oly mértékben a ji>vendő Isten általi megváltás ígérete és az eszkatológikus ujjcmgás, mint a keleti liturgia hymnoló-giájában és doxolóhymnoló-giájában.
Másodszor - fontos, hogy ebben az előző összeíiüggésben lássuk a Keleti Eg>'házak ck)gmatikáját, amely (mivel nem vált el a liturgiától) nem más, mint a liturgiában „érezhető"
kinyilatkoztatás befogadása. Mivel a pravoszláv egyház Nyugattal hitvitázó iratai hazájuk
ban soha nem nyertek valódi tekintélyt, stjha nem homályosították el az Ősegyház dogmá
ját, ebből adódóan nem is merülhetett fel, hogy az korlátozza a szabad teológiai gondolko
dást. Amikor pedig a későbbiekben megjelent ez a probléma, (purgatórium híján) kiátko-zással, száműzetéssel zárták le a kérdést. Nem alakultak ki tehát a dogmáknak a latinokéhi^z hasonló szigorú formái, ezért valójában rendszerezni sem lehet őket. Az ekkléziológia is fő' leg liturgikus szinten, krisztológiai kérdésként jelenik meg. Mindenki a maga érzékenységi fokán vallja meg hitét - tehát nyugati értelemben vett hivatalos irányzatok sem léteznek.
Harmadszor -felmerülhet ennek kapcsán az Egyház és a szolgálat speciális viszonya.
A szigorúan krisztücentrikus liturgiát végzŐ ortodox egyházi személy másként testesül meg a hívő gyülekezet elŐtt, mint nálunk. Ahogyan minden embert a Szentháromság Egy Isten
Részlel Л2 CRvhAzi 11утпо1Лй1йЬЛ1
" Lsd. bibliográfi.-»
' IAJ. . S C M I J N K . nílnmiul: Wzx kommcndc Chrislus und dic kirchltchcn Tradirioncn. CiöliinKcn, 196^.
л í/ÓVIiCí I IÁ ITKRH - .Л2 JífffhAz" ídKnImának értelmezése н kfiIíViiKkfí 1лк111ЛкЬ11?1
saját képére és hasonlatosságára teremtett, úgy az Egyház is a Szentháromság Egy Isten ikon
ja, a különbözőségben rejlÖ Egység misztériumának földi megjelenítése. A Szentháromság három önálló személye az egylényegű Isten, ugyanúgy, mint az Egyház, ahol a személyükben különbözfí emberek sokasága egyesül. Ez pedig a Szent Liturgiában következik be, régen a templomhajó közepén, néhány évszázada a királyi ajtó előtti prédikációban és a teljes („két szín alatti') áldozásban. A létrejövő közösséget a szolgálattevő pap, püspök testesíti meg, aki viszont nem tekintély, mert az csak az ökumenikus zsinat lehet.
Végül Edmund Schlink felteszí a kérdést: a Keleti Egyházak ebb6l következően gyen
gék? Nem, csak mást helyeznek a középpíjntba. Idézem Siegfried Wietienhtífert: „A Kelet a görög atyák nyomán az egyházat az ember megistenülésének üdvtörténetébe ágyazta: Krisz
tus emberségében Isten azzá lett, amik mi vagyunk, hogy mi azzá legyünk, ami ő. Ezért az egyház, mint Krisztus teste, megistenülésünk üdvösséges titkának teljessége, amely átfogja a kozmoszt, a történelmet és az emberiséget. Ez az átistenülési folyamat mindenekelőtt a szent liturgiában megy végbe, különösképp a szentségekben, de ez tüktöződik vissza az épí
tészetben és az ikonfestészetben, valamint az életszentségben is; ezért a szerzetesek, nuni igazi lelki emberek, központi szerepet játszanak az egyházban. Az egyháznak ezzel a miszti
kus szemléletével sz<írosan összefügg az egyház és állam messzemenő egysége, amely tényle
gesen és tudatosan a cezaropapizmus értelmében működik [a XIII-XIV. századtól], még akkor is, ha mindig újabb törekvések jelentkeznek az egyház fiiggetlenségének erősítésére.
E közösségi cgyháztan és a pneumatológia aktualizálása nyomán természetszerűen elverik az egyház értelmezésének nyugati fejlődési irányát."
2 . 2 . Az „Egyház" fogalmának értelmezése a különböző iskolákban
Pat)lo l^skovec, a Pontifício Istituto Orientale jezsuita professzora a Keleti Egyházak ekkiéziológiai fejlődését előatlássorozatában két alapvető nagy szakaszta osztja: a IX.-tői a XVII. századig, majd a XVIIl. századtól napjainkig. A második periódusban nyolc fő irány
Pat)lo l^skovec, a Pontifício Istituto Orientale jezsuita professzora a Keleti Egyházak ekkiéziológiai fejlődését előatlássorozatában két alapvető nagy szakaszta osztja: a IX.-tői a XVII. századig, majd a XVIIl. századtól napjainkig. A második periódusban nyolc fő irány