MÁTÉ Jakab:
0.1. A pravoszláv Oroszország
0.1.2. Az orosz államegyház
A Szent Kormányzó Szinódus megalakításával és az „Egyházi Szabályzat" segítségé
vel „rendezett" orosz ortodox Egyház több évi hallgatás után Erzsébet cárnő uralktidásn alatt lehetett kísérletet arra, hogy az autonómia érdekében a Szinódus kizárólag felszentelt
'* /\lcks2cj cár udvarában Schütz „Orlciisz és HiiríUlik»?" című kilcirjéi is cl6iulríik „оюнгиГ Ctitiiius, I^iilciult>rl, TbomaMiis. é> Hiuiilc tctviliiKOMih Íi:it:ísii пт^иЬ:!!/) ki Fcotíiimjíl.
Iu;.S/\NTINIp.ií.
Ы
ПНУКгНТО А pravoszláv Ooszorszíig
püspökökből álljíín. A sikertelen próbálkozás, valamint az új cár, a lutheránus III. Péter rendelete, lu)gY a templomoklx'il távolítsanak el minden képet (az ikonosztázt, Krisztus és az Islenanya képét is), a papok vágják le szakállukat, s járjanak civilben, vagy protestáns lelkésri öltözetben - sérteti K>'űlöletet, fölényes ellenkezést váltott ki.
Nag>* Péter államegyházat kiépítő munkáját végül a hideg és számító, de az orosz nép szemében pravoszlávnak tűnfí, valójában deista II. Katalin cárnő fejezte be, meghatározva a XIX. század egyházszervezetének végleges formáját is. A „divide et impera" elv alapján Kata*
lin a jelentősebb püsp(>ki székeket nagyoroszoknak szánta, az egyházi vagyon szekularizá
ciójával (1764) szemben régóta fellepő kisoroszok ellenére, akiknek szellemi vezetőjét, Ar-szenyij Maccjcvics püspökíJt deportáltatta. A megosztt^t főpapság az 1786-os, az egyházi és világi iskolákat szétválasztó statútum ellen sem lépett fel egységesen.
Л korszak számos, a XIX. század gondolkodására is kiható kérdést vetett fel. Szabad-kőmijvcs hatásra például kísérletet tettek az Egyház hierarchiájának megbontására: a püs' pökökct egyenrangúsítani akarták a papsággal, egyfajta hamis, idealizált Őskeresztény minta alapján. Ebben a zavaros időszakban, amikor az erővonalak még nem tisztázódtak, lépett fel a számunkra Dosztojevszkij műveiből ismert nagyorosz voronyezsi püspök, Tyihi>n Zadonsz-kij prédikációival s (ma vallás-szociológiainak nevezett) írásaival. Az élet célját Krisztus kö
vetésében" határozta meg, oly eleven erővel, hogy ezzel egészen a XX. század elejéig meg
szabta a sziarcci szolgálatot. Kiegészítette ezt a lelkipásztori képet az ukrán Paiszíj Velics-kovszkij igumen, aki a „Jézus-ima" napi g>'akorlásával, a „lelki kereszténység" fogalmával szállt szembe az államegyházi szervezettel. Szellemét főleg a XIX. századi mentalitást meg-határozó Optyina'iemeteség ' folytatta.
A Magyamrszágon is járt, szintén ukrán Grigorij Szkorovoda, volt harkovi professzor 1770-es kijevi pestisjárv^ány utáni nyilvános és gyökeres megtérése a XVIII. század jellemző példája. A héber Bibliájával és furulyájával gyalogló „leozófikus pánantropista" vándoipré-dikárt>r. allegorikus költő, az „orosz Szókratész" megítélése igen nehéz, mert mindenkire hatással volt: keresztény-sztoikus individualizmusával a szabadkőművesekre, verseiben fel
bukkanó bibliai alapokon nyugvó gyermeki hitével pedig a sztarecekre. Az orosz vallásfilo
zófia atyjának is tekintett Szkorovoda bölcseletének veszélye igen nagy volt: eltávolodott az Egyház hagyományától, akaratlanul is tovább mélyítve a XVII. századi raszkolt a „papo
kat elismerők" és a „papnélküliek" tábora között. A 6<í:íiionoummia-niozgalommal pedig testet (•)Itött egy szemlélet: az egyszerű orosz muzsik kimtjndta a régóta hitt és crŐt adó gon
dolatot: a „lelki Egyház" érzését. Számos kegyetlen, szélsőséges szekta született eblwn az időszakban: a flagellánsok (\:1И(:ты), a kasztráltak (скобпы), a lélek ellen küzdők (лучо-f)o|mi.i), a: ikonrombolók (иконоборцы) és a tejivók (молокане).
A XVIII-XIX. század fordulójára közben Európa piMitikai térképén az eddigi szétta-g*.)ltság helyett bizonyos ésszerűsödés jcici mutatkoztak; a modern állammá válás véres fo
lyamata megkezdődött. A forradalom és Napóleon miniient felforgatott - a tetemes
hadi-"' \1)11(гп111(»лр;гжательног жнтне Isd. р.оЗ
RHVIi/t r ö л pravoszláv С "írnszorszAg
költséget kölcsönökkel, mesterséges inflációval, papírpénzekkel finanszírozta Európa, a-melynek kontinentális zárlata miatt régiónk mezŐgaz^lasága s ehhez kapcsolódó kereskedel
me fejlődésnek indulhatott, tovább változtatva a politikai légkört. A polgári szabadságesz' me és a nemzeti önállóság kérdése egyre inkább sürgette a XIX. század első évtizedeit.
Oroszország azonban hiába tűnt Európa egyik legnagyobb, Párizsba 1814-ben bevonuló hadserege révén a bécsi kongresszuson tekintélyt szerzett hatalmának, valójában korláto
zottak voltak lehetőségei. Belpolitikája is a korábbi évszázadok hangulatát, örökségét őriz
te. Съак földrajzilag került - a lengyelek bánatára - 500 kilométenel nyugatabbra. Sándor cár uralkodása kezdetén hiába kísérletezett liberális közigazgatási és jo^íi reformokkal Szpe-ranszkij herceg, a napóleoni idÖk után Sándor inkább Arakcsejevben bízott, aki hálából a kisnemesség és alsópapság soraiból verbuvált, alacsony képzettségük miatt korrumpálható hivatalnokokkal teremtette, erősítette meg a cár abszolutisztikus uralmát.
Az cgzaltált vallásosságú I. Sándor alatt - akiről hihető, hogy 1825-ös tettetett ha
lála után szilíériai vezeklő aszkéta lett - a pravoszláv Egyház helyzete válságossá vált. Az uralkodó a Szent Szinódus főügyészévé az eleinte ateista, majd biblicista Golicint nevezte ki, aki egyben az 1817 és 1824 között fennálló, az orlodoxiát csak egy osztállyal képviselő V''allási és Népfelvilágosítási Kettős Minisztérium élén is állt. Golicin volt a brit mintára felállított, 182ó-ig működő „Orosz Bibliatársaság" feje is. amelynek célja a Szentírás terjesz
tése. > annak újabb, görögből és héberből történő korszerű fordítás-támogatása volt - ami gyökei es ellentétben állt a kizárólag SeptuagintábíM"" kiinduló ortodox kánonnal. Nem
csak hermeneutikai, hanem nemzeti, hovatartozási problémák is felvetődtek; a Bibliatársa
ság a csekély számú oiosz és ukrán teológuson kívül fŐleg német, holland, angol protestáns IclkéizekU'íl. lómai katolikusokból, „tejivókból" és szabadkőművesekből állt. A Társaság háttérben meghúzódó szándékára, a humanitás és az erkölcs felekezetek, tanok és eredeti dogmák nélküli hirdetésére a ptavíiszláv teológust)k elzárkózással válaszoltak,
Ct)licin további támogatóra lelt egy délnémet szekta, az „ébredés-mozgalom" veze
tőjében, Jung-Stiilingben, aki a Nap<Meon felett aratott orosz győzelemben jelet vélt látni arra, hogy a kereszténység (Nyugat bűnei miatt) Krisztus 1836-os, második eljövetével Ke
leten fog újjászületni. Ezért többezer hívével már 1815 után Oroszországba települt át, még tovább erősítve a Szent Szövetség megkötésével a kül- és belpolitikában autokratikus kor
mányzásra érvet szolgáltató ort)sz küldetéstudatot.
0.1.3. Л „Moszkva - hanivadik Róma" cliuclct
Minden oroszban lelke mélyén ott él a tudat, hogy népének küldetése van, az egész világ felé. Ez a gondolat húzódik meg a szlavofilizmus eszmevilágában is, mikor az igaz hit őrzőjekéni tekintenek szülőföldjükre. Disszertációm azonban csak аг ekkicziológiai
kérdés-• I.XX vagv „AlL'xanJtliii nil'iiafoíJflAs", amelvet 70 vag>' 72 Uniós tírltú készített IMiiitos »zJt>clcn ii moiula szerint 11 nap aliiit. í lólvrUiI fíörnf»rc lonlfttiirák м Chzövciiágct, Лс az új tolmícsoiAi' cs az eredeti h í l v r kánon egyes мн-kaszaiuak elrenvic2^sél4;n eltérések vannak.
Bi-:vHZFTő - Л у
körrel foglalkozik, ilc óhatatlan, hogy ne vizsgáljam meg a felmerülő messianizmus, „harma
dik Róma" elméletét is.
Az uralkodók és dinasztiáik már a kezdetektől fogva istenektől, legendás hódító hő
söktől eredeztették családfájukat. Az effajta genealógia nemcsak szimbólum, hanem a val
lás еъ a hatalom megszerzésére irányuló ideológia is volt. Példa erre Vlagyimir, akit később Augubtus leszármazottjaként tüntettek fel - középkori jogi alapként arra, hogy a nagyfeje-iielenbéget a továbbiakban a már egyértelműen vallási tartalmat is hordozó „ua|K:rw)"-nak nevezhessék. A rövidesen megszülető „Мо<:к(1Нг.К()е 1ти:>да|н:пю" kereteiben IV. Iván egy-fajta abszolutista „modellállamot" kívánt létrehozni - azt az Egyházat hozva ezzel nehéz hclyzcdx;, amelyik korábban a vallási'ideológiai hátteret biztosította a most minden hatal
mat centralizáló uralkodónak. Az érzékeny reakciót követő heves, vitában két publicisztikai pártra szakadt az ortodoxia.
Számos körlevél, felhívás az „átszármaztatási legendákkal" kapcsolatban felveti Moszkva, a Szent Oroszország messianisztikus szerepét. A Gyioniszij „Benned örvende
zik" című hites XV. századvégi ikonján átütő erővel megragadott „Moszkva, harmadik Ró-ma" eszme első, máig fennmaradt írásos megfogalmazása Is ehhez a polémiához kapcsoló
dik. Л Eilofej pszkovi szerzetes által 1522-1524 körül írott levélben olvashatjuk: „Tudd meg, isiensreiető uram, hogy az összes keresztény cárság a végéhez ért, és a mi uralkotlónk egyetlen cárságában eg^'esült a prófétai könyvek szerint, vagyis az orosz cárságba: mivel két Róma elbukott, a harmadik áll, és negyetlik nem lesz."
Ezen eszme jelentőségét nem szabad túlbecsülnünk, sem történelmi, sem politikai, sem ekkléziológiai szempontból. A t(')rténelem rámutatott, hogy ez a panegirista i(.lcológia valójában a cárnak szóló, az ortotkíxia védelmére való felszólítás, sőt kritika. Az egyháztani vonatkozásokkal kapcsolatban pedig Imrényi Tibor tanulmányában ezt olvashatjuk az In
terneten:
„A vita... Kelet és Nyugat között mindig is akörül folyt, hogy a primátus az ,egyházi jog' vagy az .isteni jog' szintjén létezik-e. Ezért, bár a bizánci birodalom bukása után az orosz cár valóban bizonyos teokratikus igénnyel, a világ összes ortíniox, és többnyire idegen utalom alart sínylődő népei védelmezőjének igényével lépett fel, és ebben olykor, kimond
va vagy kimondatlanul, a bizánci császárság visszaállításának célja is ott lebegett, az о\оы ortodox eg>'ház hivatalosan soha, semmilyen zsinaton nem igényelte magának ezt a címet, nem .sarkítí^tta ki' a ,Moszkva, harmadik Rómáról' szóló elméletet. A moszkvai metropolia, később pátiiárkátus, ereje és hatalma ellenére sohasem törekedett arra, hogy Konstantiná-p<ily egyházjogi szerepét, az ortodoxián belüli egyetemes elsőségét megkétdőjelezze, hanem
** M'IO körűi SEÜUMCII cb 15Ö2-Ö8 kö:öit megtialt orosz viKígi llcfmtt:%l(^.
•* riI.Ol'Iij Mcnelcs; Ixvcl a rovsz 11а[ч)кгА1 és óti^krót. Л jcgyzctckcl összc^lKtotla: HiÜppov Szcrgcj í> Sisak Г!Л1чи.
(ln:Act;i%, l W r ' i . p p . U 7 - l i ö )
Л „U'vól" cínizciiic cg>- In^Miyos „MiliHil Cirigorjcvits lír", nkii ii: cmlftcii l()tlt5l)é^zck MiUail Gríi^irjcvics Miinycbíii Jcákk;il (1528) ;iz{mosrhin:ik, „:iki l>I0-t6l Pszkovban a nagylcjcvlclmt hclylartóknál szolgált". CV-cii. p.l У1.
-• Lvl. MI:Y1ÍN1X*)R1'I-. J.: i;éBli5c otlhi)tk»xc hicr cl aujout^nmi. Paris. 1960. p.36
ИГЛ'ГГ/НТЛ " А pnivosilAv OrnszíJrsz.'lí*
а helyi oriot.lí.)x eg>'háznk között kialakult hagyományos tiszteletbeli sorrendben - mindmá' ig - megelégedett a jeruzsálemi pátriárka után elfoglalt és szerénynek mondható ötödik he
lyével. Másrészt, ami közvetve a kánonokból is kitűnik, az ortodoxia sohasem fűzött mérté
ken felüli reményeket az egyház külső struktúrájához. Más szóval az eg>'ház csalhatatlan-ságát, a hit .ortodox' és .katolikus* tisztaságát - és itt már az ekkléziológia szívében vagyunk - sohasem lokális, egy bizonyos helyhez vagy személyhez kötött, föklrajzi (adott esetben moszkvai, konstantinápolyi vag>' római) értelemben vette, hanem egyetemes kategóriákhoz kötötte. A .harmadik Roma' tetszetős tételének az .isteni jog' szintjén történő hivatalos igénylése tehát súlyos ekkléziológiai tévetlés lett volna. Az elmélet megmaradt az állam»
teória és a népi hit szintjén.
Végső soron azt mondhatjuk, hogy nemcsak az állami és vallási kontinuitás koncep
ciója maradt összeegyeztethetetlen, hanem az ún. .vallási' kontinuitás mélyén meghúzódó ortodox ekkléziológia alapvető koncepciója is. És ez a döntő! Más szavakkal, a .Moszkva-harnuulik Róma' teória nem lett .beemelve' nemhogy az ekkléziológiába, de még az elvileg vált<.)2tatható és változó kánonjogba sem." '
.,A: íUtodoxiának" folytatja Imrényi ..szoros, ekkléziológiai-dogmatikai érteleml>en véve. nincs se .első', se ,második' se .harmadik Rómája'. Legfiiljebb .tisztelctbeh*, hagyomá
nyos értelemben vett (és mindmáig tiszteletben is tartott) első, másotlik és további helyek
ről beszélhetünk az egyes helyi egyházak között."
0.1.4> Az abszolút monarchai majd a felszabadító cár
Az I8l4'15-bcn Párizst megjárt orosz tisztek a tizes évek végétől szabadkőműves pá
holyokba, titkos szövetségekbe szerveződtek, s az alkotmány bevetését, a jobbágy-felszaba
dítást, földretormot valamint a polgári szabadságjogok érvényesítését tervezték. Két jelen
tősebb szervezet jött létre, a mérsékeltebb Északi Társaság. Trubeckoj herceg vezetésével és a radikális Pesztyel ezredes vezette Déli Társaság.
I. Sándor 1825-ös, több történész által vitatott halálakor öccse, Miklós lett a cái, mivel a mindenki által trónörökösnek tekintett Konsztantyin Lengyelországba s Joanna Crudzinska grófnőbe beleszeretvén az uralkodásról lemondott és Varsóban maradt. A ki>nkrét tervvel nem rendelkező, bizonytalankodó összeesküvők ezt a bonyodalmakkal teli idŐptíntot használták fel. A Magyarországot is érintő külpolitikai elképzeléseik szerint for
radalmi Oroszországuk szoros szövetségre lépett volna Lengyelországgal, s a létrehozandó demokratikus orosz rentlŐrállam vezetésével szláv föderáció jött volna létre (Ukrajna és Be-U>ius:ia leigázása után) Csehországgal, a szlovákok és szlovének lakta területekkel, a szerb
horvát állammal, Bulgáriával és Lausitz szláv népességével. Belpolitikai téren három fő irányzat alakult ki: az „északi" Nyikita Muravjov alkotmány-tevezete szerint az igen magas
In: IMKfíNYI „A barimulik КЛта' t»l'.«.ii. л ) Л kánonok L-íníiAsa"
•>(л
1?1:\'Н21:ТЛ Л pravoszláv Oroszorsiág
vagyoni cenzussal ^ megválasztott parlament a parasztoknak két gyeszjatyina' földet jutta
tott vi>lna. A felkelésktu már emigrált Nyikolaj Tuigenyev ezzel szemben fo feladatának a jobbágy-felszabadítást tekintette, míg Pável Pesztyel gárdatiszt „Orosz Igazsága" radikális program voU Oroszország köztársaüággá alakítására, az „új polgárság" kiépítésére, a job
bágyság eltörlésére. A dekabristák föderalisztikus elképzelését (i kivihetetlennek tartotta -szerinte cros, központosított államot kell létrehozni Moldva, Kaukázus, Közép-Ázsia nagy része és Mongólia beolvasztásával. Az engedetlen ázsiai hegylakókat Oroszország központ
jába kell költöztetni. A kötelező államvallás legyen a pravoszláv, az országban pedig min
denki beszéljen oroszul, s „oldják meg véglegesen a lengyelkérdést". Töröljék el a rendeket, de maradjon meg a magántulajdonnal párhuzamosan létező közösségi (обшина) föld, ami biztosítaná a társadalomban, hogy ne kerüljön az új, „vagyoni arisztokraták" - azaz a kapi
talisták - kezébe túl nagy vagyon.
A dekabristák mozgalma, az utolsó orosz katonai-nemesi megmozdulás kudarcba fxil-latlr. A nemesség politikai szerepe Orosztirszágban Kljucsevszkij '' teóriája szerint 1825 de
cember H - é n megszűnt. A megtorlás mai szemmel igen csekély, jelképes volt. A gyakran ellentmondó, nem egységes dekabrista programban viszont számos olyan éget6, sürgetíS
kérdést felvetettek, amelyet később a szlavofilek hasonló, de nem azonos módon kívántak megoldani.
így kezdődött egy korszak, amelynek „mélyén ott lappangott és fejlí^dött valami, a-mit a kortársak vagy nem vettek észre, vagy elhallgattak, s elhallgatott utánuk a hagyomá
nyos történetírás is" . Oka ennek többek között az egyetemek hallgatói létszámcsökkenté
se és a filozófia-szakok megszüntetése, a fojtogató cenzúra és a hírhedi Harmadik Ügyosz
tály felállítása volt. A gyíílöletesre feslett „Bt>tos Miklós" uralkodása alatt azonban már megfogant fiának, II. Sántlornak jobbágy-felszabadító „villám" teformiendelete.
Az 1830-as belga, majd a lengyel felkelés rádöbbentette az <irosz cárt arra, hogy a
„szabadság, eg>'enlöség, testvériség" jelszavával szemben már nem elegendő a puszta kato
nai, rendőri erő. Mivel meg volt győződve arról, hogy nemcsak joga van korlátlanul ural
kodni Oroszország felett, hanem abszolutizmusa elengedhetetlen» olyan rendszert alakítta
tott ki, ahol minden problémában egyszemélyi hatalma döntött. Ehhez bázisra volt szüksé
ge. Tanulva abU')!. hogy az 1828-as orosz-török háborúban az orosz intelligencia közömbíSs maiaili a balkáni népek sorsa iránt és nem izgatta „az ortodox hit zászlóvivőjének" szerepe, a cár a nacionalizmus jelentőségét kívánta erősíteni. így Uvarov közigazgatási miniszter
30 c:or nilvt «5rtíkíí tngaltan, vngy í)0 ezer rulvlt Icltovfí ifíkc Viibmiivcl több, iniiii IcL'l hckt.ir
*- KVIH>!i:i«;KiII1Ji().:k\|)(.|)y(:<:K(»(llH,Tni)Hll.Moszkva, 1921.
A : .ikkori európai jogrciivl veres megiorUst „kövefcit" mtiuien. hatalom rnegszcncsírc íninyuló szcrv'czkcJísíri.
1 hibár ("^гсъничгЛцЬлп lirzsílH."! eliíirölte л b;iI^llMÍiiietés(, rendszeresek volijik a „vess^fílntiWtk". аку**"'*"^^'"'-"'***''^' s*ik, amikor egy emlvrnek 10-12 ezer vcsszőcsapáM kellett túlélnie, li::el «zeinhcD 182ft-ban minJövsie S cinlx*rt akasztottak lel. a köiíl pedig hármójuknál elszakavit. Л kínyszcmuinkára száműzöttek napi tiomiája pcdin И-szöt vtili kevesebb, mini a kdliinai szovjet elflirlieknek.
" In: P\l'!lt, Марк; ll..ip(;n«)ti.4Hiir Николаи 1. н осшчцгнпп (.1)проим1ЖШ 11(:'П)р1К)графии. (In: Руг.гкиН Ллма*
на.хГап).. 1''81.р.ЮЗ.)
Bl:Vb/i: r ö A pravnsilíív Oroszország
I833'ban az „oitodoxia, önkényuralom, népiség" hármas jelszavával megteremthette a hi-valak>b népiség tanát.
Az „ortodoxia" számunkra - az „önkényuralom"-hoz sajnos hasonlóan - ismerős fo-gaKmi, az „orosz népiscg"-gel viszont bajban vagyunk. A iiapojiiiocn. ugyanis jeleni egya
ránt népet, nemzetei, nemzetiséget, népiséget, népicsségcl, sot programként (kizárólag o-rosz) nacionalista politikát is. A mozgalom tehát nem definiálható magyarul csak egy szó
val, mivel íg>' félrevezető, lényegesen szűkebb jelentéstartalmú. Hasonló szemantikai prt^b-lémával lalálkíulak már maguk az ideológia megalkotói is, hiszen Uvarov útmutatása alap
ján a közösen dolgozó Pogogyin, Sevirjov és Usztrjalov történész-professzorok és az őket népszerűsítő média-szakemberek (Bulgarin, Buracsok, Grecs) szinte az első perctől kél tá
borra szakadtak, attól függően, melyik jelszt*) volt számukra a dominánsabb: a narodnoszty vagy a pravoszlávia.
A pogogyini elmélet szerint a jövő záloga az önkényuralmat megtcstesfio cárból és a néplx^ („népségből") álló egységes Oroszország. Az orosz államot a normann varégok alapí
tották, bizánci és európai hatást>k tették birodalommá elnyomással és erőszakkal. Ezzel szemben a szláv, azon belül az orosz alapjában nyugodt, békeszerető faj, akik a már kialakult államszervezetet fenntartó orosz önkényt a világon egyedülállóan valósíloicák meg: osztá
lyok közölli társadalmi békében, erőszakmentesen. Megszolgált ez a nép ezért az idillért, a-mely nemcsak Oroszország határain belül, hanem kívül is a szlávság jo^os jussa.
A harmincas évekre a „Szláv Nyelvjárások Tanszékének" megszervezését kezdettől igen támogató Pt>gogyin már kiterjedt szláv kapcsolatiakkal rendelkezett. Túlzásoktól hem
zsegő tanulmányaiban rögzítette a kormány számára, hogy az európai államokban mekkora a szláv népesség aránya - szerinte az Oszmán Birodalom nyugati tartományaiban egymillió lötök él tízmillió szláv mellett. Ausztriának pedig remegnie kellene 20 millió szláv lakos le
igázása miatt.
Szegény 60 millió lakosú Oroszt)is2ág ebben az időben nem volt más, mint egy pa
radoxon: erős, egyszersmind gyenge: katonai nagyhatalom volt, ugyanakkor igen elmara
dott Európáról kulturális és technikai szempontból. Ezért az orosz nemesiíjak jelentős há
nyada olyan vigasztaló világnézetre szomjazott, amely erre az égető ellentmondásra mara
déktalanul válaszolni tuti. Schelling romantikus filozófiája egy új dimenziót tárt fel előttük - az onísz lelket. Hzek a majdani szlavofilek a lét értelméről, a vallás és a filozófia viszonyá
ról vitatkiíztak, de valójában minden kéttlésük kö2pt)ntjában Oroszország állt. a történe
lemben s a világban elfoglalt helyével.
Pogog>'in líjságjában, a „Mos2kvityanyin"-ban 1841 és 1845 között publikálási lehe
tőségei nyújloil a szlavofileknek. Emiatt több történész is Mihail Pogogyint a szlavofil i-rányzaihoz sou>lja, ugyanúgy, mint gimnáziumi történeleiíi-könyveink * barátját, Sztyepan
Л ; I8Í5. t4i n^psZiimláUs alapj.'in.
^ III: HIÍRmíR Arrila MARTOS Kin MOSS \Jísz\6 - I I S ' M Usztó: Történelem ^. (1789-161 l9H.ig) Budai^cst.
58
ППУП/РТЛ л pravosilív C^oszország
Seviijovot. Tarthatatlan álláspont, mivel Pogogyinnál és a korai Sevirjovnál hiányzik egy alapvető szlavofil tétel; az община"' fogalma.
Ez a „faluközösség", amely természetesen mind a benne élo muzsikok, mind a bel6le élő nemesek számára egyértelmű volt, a szlavofilek romantikájában új életre kelt. A társa
dalmi lét alapsejtjét fedezték fel benne» ahol az eszményi egyenlőség jegyében a közérdek maga mögé utasítja az egyént annak vágyaival, igényeivel. Ez a „felfedezés" valójában Au' gust Haxthaussen német agrárközgazdász nevéhez fűződik, aki 6000, majd még 1500 rube
les támogatást kaptitt 1. Miklós cár országimázs-projektjéből „Az oroszországi népélet viszo
nyainak, kiílönösen falusi intézményeinek vizsgálata" című tanulmányához. A Nyugat-Európában is nagy sikert aratott mű az egy faluban élő parasztok által egyénileg megművelt, de évről-évre újra felosztott ftild közös tulajdonára épülő orosz jobbágyrendszer bizonyítéka lett. Az obscsinában a röghöz kötés és a kölcsönös kezesség elve érvényesült: ha egyvalaki megszi*)kött vagy nem fizetett, mindenkit terhelt a felelősség ~ természetesen ez generáció
kon át a génekbe oltotta a közösségen belül egymás árgus figyelését» s bárminemű kilengés, másság azonnali megtorlását.
Alckszej Homjakov, Iván Kirejevszkij, Jurij Szamarin és Konsztantyin Akszakov az
Alckszej Homjakov, Iván Kirejevszkij, Jurij Szamarin és Konsztantyin Akszakov az