Táplálkozás, prédaszerzés

Korai szerzők közt Türk (1858) megállapítja, hogy a S. pedo-nak különböző növényi eredetű eledelt kínálva, azt visszautasítja, Tainisch (1933) emellett egy fűrészlábú szöcske fajról (S. ephippigera), mint növényevőről tudósít tévesen. Bár utóbbi oka az, hogy összetéveszti más fajokkal*, később is felvetődik az esetenkénti növényfogyasztás lehetősége:

(Matthey 1941) szerint időnként gyümölcsöt is magához vehet. Kísérletét megismételve, Kaltenbach (1970) megállapítja, hogy a bár a csipesszel felkínált cseresznyét és szilvát csakugyan megnyalogatja, sőt néha rágójával bele is aprít, s a levet megissza, ám darabokat soha nem evett belőle. S bár a nagyon éhes fűrészlábú szöcskékre valóban jellemző, hogy ízpróbát végezhetnek a legkülönbözőbb dolgokon, így akár saját ürülékükön, tereptárgyakon, vagy akár az emberi bőrön is, kivételes esetékben véletlenszerűen növényi táplálékot is képesek lennének magukhoz venni, azonban egyértelműen kijelenthető, hogy a fűrészlábú szöcskék kizárólag ragadozó életmódot folytatnak.

*közleményében egy személyes közlésre hivatkozik: egy akkori iraki angol helytartót ("inspektor general of agriculture") idéz, aki az akkor még megtévesztő "giant locust" néven nyilvánvalóan egy vándorsáska fajjal téveszthette össze az ott honos Saga fajt (S.

ephippigera), s növényevő, rajokat képező egyedeiről tudósít.

45

Mint sok ragadozó életmódot folytató rovar, a Saga fajok is erősen hajlamosak a kannibalizmusra, különösen a fiatal lárvák. A nagyon éhes állatok a hasonló termetű fajtárssal is harcba bocsátkozhatnak – ez a nőstényekre jobban jellemző.

A kannibalizmus tényéről a fűrészlábú szöcskék esetében már korai szerzők (Werner 1905, Burr et al. 1923) is számot adtak; közülük Werner (1905) ennek természetes élőhelyükön való előfordulásáról is ír. Mindazonáltal közösségeikben ez az alacsony egyedsűrűség miatt viszonylag ritkán lép fel (Kaltenbach 1970).

A táplálékszükséglet a testmérettől, illetve a példányok egyedi életétől függően nagymértékben változhat. Nemek között viszont eltérés tapasztalható: a nőstény egyedek táplálékszükséglete a hímekénél nagyobb. A kisebb lárvák táplálékbevitele a legkisebb, majd fokozatosan növekszik, s végül fiatal imágóként éri el maximumát. Az imágó lét második felétől az aktivitás csökkenésével a táplálékszükséglet is folyamatosan csökken. A táplálékbevitelt a vedlések, tojásrakások előtt egy-két nappal, valamint a (természetes) halál beállta előtt napokkal beszünteti az állat (Kaltenbach 1970).

Több szerző (Marquet 1877, Bérenguier 1905, Jaus 1934, Morgue 1935, Nagy 1965) megemlíti, hogy a S. pedo gyakran vesz magához vizet. Matthey (1941) talán azon kevés szerzők egyike, aki ezt sosem tapasztalta a faj esetében. Kaltenbach (1970) és Boldyrev (1915) S. pedo és S. ephippigera fajokon tett megfigyelései szerint járulékos folyadékbevitel víz formájában kielégítő táplálékbevitel esetén csak csekély mértékű.

Táplálékspektrumukat illetően a fűrészlábú szöcskék széles táplálékspekrummal rendelkeznek, azonban leginkább a különböző Orthoptera fajokat részesítik előnyben.

Mérvadó a prédaállat mérete: a saját mérete tizedénél kisebb rovarokra nem támad, emellett saját testméretüknél nagyobb rovarral szemben védekező magatartást tanúsítanak. Nem vetik meg az olyan felkínált rovarfajokat sem, melyekkel az állat természetes körülmények között egyébként aligha találkozik (pl. Blatta orientalis; Potosia spp.). Az Acrotylus fajokat erőteljesebb szőrzetük miatt került fajnak véli Bérenguier (1905) és Chopard (1946), Marquet (1877) és Jaus (1934) pedig a Gryllus campestris-t. Azonban Kaltenbach (1970) megfigyelései szerint a S. pedo számára ezen fajok is prédául szolgálhatnak; szerinte a fűrészlábú szöcskék természetes táplálékspektrumából azon fajok zárhatóak ki, melyek:

- alapvetően hiányoznak az adott Saga faj előfordulási területén, így például bár a S. natoliae elfogadja táplálékul a Phaneroptera falcata (Poda)-t, görögországi élőhelyén az Acrometopa servillea (Brullé) szolgál hasonló táplálékául.

46

- az adott Saga faj élőhelyén előfordulhatnak ugyan, de főleg más biotópban élnek, például az Arcyptera fusca (Pallas), mely faj a nedvesebb, erdővel tarkított réteket részesíti inkább előnyben.

- ugyanazon biotópban élnek, ám más élőhelyi szintet laknak be, így az Oedipoda caerulescens a S. pedo élőhelyén, mivel főleg a talajszintben tartózkodik. (Ez utóbb nevezett két sáskafajt Jaus (1934) még mint a S. pedo kedvelt prédaállataként is említi).

Kaltenbach (1970) meglátása szerint a S. pedo lárvaként előnyben részesíti a puhább kutikulával rendelkező különféle Phaneropterinae és Tettigoniidae lárvákat a kitinizáltabb sáskafajokkal szemben, ám mivel élőhelyén az Orthoptera fajok többségét utóbbi csoport adja, a kifejlett állatok főleg Acrididae fajokon táplálkoznak. A zsákmányállat becserkészése jellegzetes vonásokat mutat. Türk (1858) még lesben álló ragadozóként („Ansitzjäger‖) jellemzi, hasonlatosan az ájtatos manóhoz (Mantis religiosa). Azonban Kaltenbach (1970) szerint, azonban:

- A lesben álló ízeltlábúaknak rendszerint a ragadozás sikerességét biztosító nagyon specializált eszköztáruk van, mely megakadályozza a zsákmányállat szabadulását (pókok ragadós hálója, a hangyaleső lárva homoktölcsére, vagy a Mantis fajok fogólába). Jóllehet a fűrészlábú szöcskéknek is megvan maguk erre szolgáló armatúrája (befelé álló tüskékkel borított lábak), azonban ebből még nagyobb a szabadulás esélye, illetve a támadást is könnyen elvéti a szöcske.

- A támadás eredményessége nagyban függ a látás minőségétől, melynek fokmérője az összetett szem ommatídiumainak száma. Ez a Mantis religiosa - mint lesben álló vadász - estében 8550, viszont ez a S. c. campbelli esetében ennek a felét sem éri el : ♂-4065, ♀-3855.

Egy lesben álló vadásznak ez a látásminőség nem lehet kielégítő (Kaltenbach 1970).

- A fűrészlábú szöcskék fő táplálékállatai, a különböző sáskafajok, de sok szöcskefaj is (pl.

Phaneropterinae, Decticinae) nappal aktívak, míg a Saga fajok aktív időszaka alkonyatkor kezdődik.

Nem ismeretes az állatvilágnak olyan lesben álló ragadozója, mely zsákmányállatának elfogásához csak közepes mechanikai és optikai eszköztárral rendelkezik s emellett aktivitása a préda nyugalmi időszakára esne. A fűrészlábú szöcskék tehát kimondottan lopakodó

47

ragadozók, melyek többnyire az alkonyati órákban zavarják fel áldozatukat, s támadnak rájuk (Kaltenbach 1970).

A prédát az első harapással általában a torok részen harapja meg, mellyel a nyelőcső alatti és a tori idegdúc kerül kiiktatásra. Szükség esetén további feji és tori harapásokkal roncsolja el a rovar idegrendszerét. Miután már minimális menekülési képességet mutat a megszerzett zsákmány, gyakori, hogy nem a helyszínen fogyasztja el, hanem egy nyugodt helyre cipeli, ahol gyakran sajátságos pózban, hátsó lábaival lógva eszi meg azt (Kaltenbach 1970).

A Saga fajok esetleges gazdasági jelentőségét illetően Tainisch (1933) a S.

ephippigera, Zacher (1949) pedig a S. natoliae fajjal kapcsolatban említi pozitív szerepét a vándorsáskák elleni védekezésben. Mivel ragadozó életmódot folytatnak, természetes ellenségei például a marokkói sáskának (Dociostaurus maroccanus) s táplálékszükségletükből adódóan valamelyest kordában tarthatják létszámukat. Mindazonáltal a kártevő populáció tömeges felszaporodásait már nem képesek megakadályozni (Kaltenbach 1970).

A veszélyhelyzetben lévő Saga védekező állása jellegzetes: első két lábát széttárva felemeli. Ismeretes, hogy a S. ephippigera faj emellett testének első felét is megemeli (Ebner 1912). Jaus (1934) említi, hogy a fiatal lárva közben hanyatt dobja magát, s rágóit is széttárja.

Az alaposan megijesztett példány ezen túl még potrohát ellapítva, rágóit teljesen széttárja, felső ajkát felemeli. További zavarásra hirtelen odaharap. Ez már a magát valóban veszélyben érző állat védekező reakciója (Kaltenbach 1970).

Kaltenbach (1970) ír még egy a Saga fajokhoz közel álló nem, a Clonia nem egyik képviselőjének (Clonia multispina) védekező reakciójáról, mely ugyancsak a fentebb módon viselkedik, s emellett (teljesen fejlett) szárnyait is széttárva igyekszik elijeszteni a nála nagyobb ellenfelet.

A Saga fajoknál előfordulhat, hogy különböző hatásokra megmerevednek, kataleptikus állapotba kerülnek. Így erős fény, emberi bőrrel (vagy más szokatlan felülettel) való érintkezés, hanyatt fordítás, úgy, hogy a lábak ne érintkezzenek semmilyen felülettel (Chopard 1946) válthatnak ki kb. 2-20 percig tartó megmerevedett állapotot.

Védekező reakcióként sok rovarfajnál ismeretes, hogy megfogás esetén hátsó lábukat könnyen ledobhatják (pl. Phaneroptera, Acrididae fajok); erre a Saga fajok nem képesek (Kaltenbach 1970).

48