2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS
2.2 A Saga fajok alaktana
2.2.2 A vizsgálatokban szereplő Saga fajok részletes morfológiai jellemzése
Saga pedo Pallas 1771
Többnyire közepes termetű (53-75 mm), karcsú faj. Kizárólag nőstény egyedei ismeretesek, ám - bár Kaltenbach (1967) a korábban talált "hímeket" határozási hibákra vezette vissza - ma is felbukkannak hímekről szóló értesülések fényképes dokumentációval (Baur et al. 2006), erről azonban nagy
felbontású fotó vagy preparátum - kétségeket kizárandó - nem hozzáférhető.
A homlok sima, rendszerint két barna homlokponttal. A pronotum-ot a mesonotum-tól vékony szegély választja el, mely csak néha kis mértékben felfelé oldala fehér, mindenképpen ez utóbbi fajról van szó.
Korábban a fajt Anatóliából is jelezték, ám az itt honos esetleg hasonló fajoktól is (S.
beieri, S. cappadocica, S. longicaudata) jól elkülöníthető a szubgenitális lemez kivágása, a tojócső sima alsó széle, és a lábakon található tüskék száma alapján (Kaltenbach 1967).
Saga campbelli campbelli Uvarov 1921
A legkisebb testhosszal (49,5-68,5 mm) rendelkező Saga faj, eléggé vékony, hosszú, karcsú végtagokkal. A homlok sima, rendszerint csak két pár ponttal, melyek közül a felső pár erőteljes, barna színezetű, az alsó kettő tompa, gyakran jelentéktelen. A pronotum hátsó széle a hímeknél enyhén, a nőstények esetében pedig alig észrevehetően felfelé hajló. A hímek
2. ábra: Saga pedo(a szerző felvétele)
18 szárnyának (oldalnézetben) felső pereme még a végnyúlvány előtt lefelé ível, és kimélyed. A ciripelőmező erősebben kiöblösödő és csaknem mindig ráfut valamelyest az elytra felső szegélyére. A fogak száma az első két pár lábon, a lábszáron átlagban 10,7-13 a combon 12,1-14,9 egy sorra vonatkoztatva. A faroktoldalékok a hímek esetében változó alakúak, azonban leginkább a hellenica
típusnak felelnek meg. Ezek csúcsi része befelé hajló cercus-foggal rendelkezik, kisebb a S.
hellenica és rammei fajokénál. Hasonlóan változékony a nőstények faroktoldalékának formája is. A nőstény ivarnyílás alatti lemeze a csúcsánál mérsékelten mélyen kivágott. A tojócső karcsú, egyenes, csak a csúcsi harmadában hajlik valamelyest felfelé. Alapszínezete változékony, fűzöld, sárgásbarna olivás beütéssel, szürkésbarna, nagyon ritkán vörösesbarna.
Kevésbé fordulnak elő közöttük tarka, barna háti foltokkal rendelkező példányok, sokkal gyakoribbak viszont az oldalt fehér sávval díszített egyedek (Kaltenbach 1967).
Saga campbelli gracilis Kis 1962
Az alfaj eredetileg S. italica gracilis Kis 1962 néven került leírásra; névrevízió (Kaltenbach 1967) után Saga italica (Saga campbelli) taxon Saga campbelli gracilis-re változott - az alfaji kategóriát továbbra is megtartva. Csaknem minden bélyege megegyezik a törzsfajjal. A testhossz 49,5-63,3 mm. A fogak száma az első két pár lábon: a combon 9,9-11,5 (S. c. campbelli: 10,7-13); a lábszáron 10,5-12,4 (S. c. campbelli: 12,1-14,9) egy sorra vonatkoztatva (Kaltenbach 1967). Kis (1962) szerint jelentősebb alfaji különbségek a következők:
- Az egyik leglényegesebb a lábak szélessége és hosszának viszonya: míg a S. c.
gracilis esetében az első végtag nagyjából 7-8-szor hosszabb annak legnagyobb szélességénél, addig a S. c. campbelli ez csak 5-5,5 szeres.
- A harmadik végtag a S. c. gracilis-nél 19,5-22-szer, a S. c. campbelli-nél pedig 11-14-szer hosszabb a legnagyobb szélességnél.
- A S. c. campbelli nőstényekre jellemző négy, háromszögletű sötét folt a S. c. gracilis
3. ábra: Saga c. campbelli (a szerző felvétele)
19
esetében hiányzik a nyakpajzsról (tergit) - ellenben két sárgásfehér csík fut a potroh mentén.
Kis (1962) szerint a S. italica (=S.
campbelli) az egykori Jugoszlávia területéről, Albániából, Görögországból, és Itália déli területeiről ismeretes. Jacobson &
Bianchi (1905) említést tesz az egykori cári Oroszország délnyugati részén való előfordulásáról is. Kis (1962) szerint ez, valamint a dobrudzsai előfordulása e fajnak arra utal, hogy eredeti előfordulása
szélesebb területet ölelt fel, mint a mai - később azonban elterjedése beszűkült, a közbülső területekről kipusztult. Kis (1962), Bureš & Pešev (1958) adataira hivatkozva megjegyzi, hogy ezen faj Bulgáriából hiányzik, s ma már csak foltokban maradt fenn Dobrudzsában és a (volt) Szovjetunió délnyugati területein. Véleménye szerint valószínűleg a dobrudzsai Saga italica populáció az ősi formából szakadt le, s az enyhébb környezeti és klímaviszonyok hatására a S. italica gracilis alfaj már régen létrejött, és rögzült. Minden valószínűség szerint a két alfaj területei már nem érintkeznek egymással, s így nem található meg a határzónákra általában jellemző átmeneti forma sem. A dél-ukrajnai területek populációinál a törzsalak ismertetőjegyei jól megfigyelhetőek, s ebből arra lehet következtetni, hogy itt nem alakult ki külön alfaj. (Kis 1962).
Saga rammei Kaltenbach 1965
A fűrészlábú szöcskék között kis-és közepes testmérettel (45-71 mm) rendelkezik, nősténye leginkább a S. cappadocica-ra hasonlít, ám nála zömökebb, erősebb végtagokkal. A homlok sima, rajta három – kivételes
4. ábra: Saga c. gracilis (a szerző felvétele)
5. ábra: Saga rammei (a szerző felvétele)
20
esetben kettő vagy egy – pár jellegzetes barázdával. A pronotum hátsó széle a hímeknél erőteljes, vastag, a nőstények esetében nagyon enyhén felfelé hajló. A hímek szárnyának (oldalnézetben) konvex felső pereme jól fejlett végnyúlványban végződik, amely a S.
hellenica vagy S. cappadocica fajéhoz viszonyítva keskenyebb. A ciripelőmező simább, mint az előző két faj esetében, és csak alig terjed tovább a szárny felső szegélyénél.
A fogak száma az első két pár lábon a combon 9,4-11,5 (átlagban: 9,5-10,4) a lábszáron 10,4-12,4 (átlagban: 11-12) egy sorra vonatkoztatva. A faroktoldalékok (cercus) a hellenica típusnak felelnek meg, distalis végük felé erőteljesebben elvékonyodnak, a csúcsi részük befelé hajlik.
A nőstény faroktoldalékai orsó alakúak, alapjukon kiszélesednek. A nőstény ivarnyílás alatti lemeze mélyebben, kereken kivágott, némiképp hasonlít a S. cappadocica sima lemezéhez. A tojócső viszonylag rövid, meglehetősen egyenes, csupán a csúcsi harmadban felfelé görbült.
Megkülönböztetése mindenekelőtt a S. hellenica és campbelli fajoktól fontos, hiszen ezek elterjedési területe érintkezik a S. rammei fajéval.
A hímek alapján a fajok elhatárolása viszonylag egyszerűbb, mivel az elytra kialakításában a fajok mindig jelentősen különböznek.
A nőstények alapján való elkülönítés már nem ilyen egyértelmű: a S campbelli egyedei többnyire karcsúbbak: A potroh a S. campbelli esetében 17,5-24-szer hosszabb, mint annak legnagyobb szélessége; a S. rammei-nél viszont ez a szám 12,4-17, de nagyritkán elérheti a 19-et is. Ezen túlmenően a fogak száma a lábon, valamint a tojócső hossza segíthet még az elkülönítésben. A S. pedo-val összehasonlítva tojócsövük hosszáról és alakjáról elkülöníthetők (Kaltenbach 1967).
Saga natoliae Serville 1839
Közepes- és nagyméretű (51,5-88,6 mm) példányokkal rendelkező Saga faj, erőteljes fejjel és a végtagokkal. A fej dorozmás, az egyedek csaknem felénél homlokfoltokkal tarkított. A pronotum hátsó szegélye felfelé hajló (a nőstények esetében ez kevésbé kifejezett).
A hímek szárnya konvex felső szegéllyel és gyengén fejlett véglebennyel rendelkezik. A ciripelőmező sosem
6. ábra: Saga natoliae ( a szerző felvétele)
21
ér túl a szárny felső szegélyén. A hímek cercus-a szarvszerűen hajló, közepén kiszélesedő, csúcsi részén a fog befelé és enyhén lefelé hajlik. A tojócső erősen fejlett, egyenes; csak az utolsó harmadában görbül valamelyest felfelé, majdnem mindig rövidebb, mint a pronotum hosszának háromszorosa. Közel rokon faj a S. rhodiensis, melytől a nőstények a cercus-ok és a subgenitalis lemez kivágása, a hímek pedig a cercus-ok és a szárny alakja alapján jól elkülöníthetőek. A másik rokon faj, a S. ephippigera ezen bélyegek, valamint az első lábon található tüskék alapján ugyancsak jól elhatárolható. A natoliae csoport fajaira emellett jellemző a hímek szárnyának alapján található fekete folt, és a dorozmás, pontozott pofa és homlok (Kaltenbach 1967).
Saga ephippigera ephippigera Fischer de Waldheim 1846
A legnagyobb Saga faj, ugyanakkor a legváltozatosabb méretű is, közepes termetű példányai is ismeretesek;
testhossza 56 és 113 mm között változhat. A hím előhátának hátsó szegélye erősen vagy mérsékelten felfelé hajló; nőstények esetében ez kevésbé kifejezett. A homlok dorozmás felületű, esetenként homlokfoltokkal. A hímek cercus-a
vastag, belső felülete egyenes vagy enyhén kiöblösödő, csak a csúcs előtt vékonyodik el valamelyest. A hímek szárnya erősen redukálódott; a ciripelőmező sosem ér túl a szárny felső szegélyén. A tojócső erőteljes, hossza a testhossztól függetlenül változó hosszúságú (Kaltenbach 1967).. tergitmintázatú egyedek ritkábban fordulnak elő, csak a magasabban fekvő régiókban
7. ábra: Saga e. ephippigera (Amir Weinstein felvétele)
22
találhatóak kifejezetten sötét színezetű példányok is. A S. e. ephippigera alfajtól elkülönítése sokszor elég nehéz és csak számos példány figyelembevételével lehetséges.
Saga hellenica Kaltenbach 1967
Kis- és közepesen nagyméretű (48-78 mm) Saga faj. A homlok felülete sima, elvétve előfordulhat finom pontozás. Az állatok túlnyomó részénél két vagy három pár barnásfekete homlokpont található. A pronotum hátsó szegélye a hímek esetében erős, felfelé hajló – ám kisebb mértékben mint a S. natoliae esetében; nőstény példányok esetében ez enyhébb, nem kifejezett. A hím elytra viszonylag nagy, oldalnézetben konkáv felfutású felső szegéllyel. A véglebeny jól fejlett, csúcsukon háztetőszerűen zárulnak össze.
A cercus-ok a hímek esetében konvex belső széllel rendelkeznek, a középső részükön
megvastagodottak. A csúcsi fogak befelé és valamelyest előre hajlanak. A nőstény cercus-ai orsó formájúak. A tojócső, különösen annak alapi részén, erőteljes, utolsó harmadában alsó felén enyhén felfelé hajlik. Hasonló fajoktól (pl. S. natoliae, S. campbelli, S. rammei) a hím elytra és a cercus-ok alakja alapján jól elkülöníthetőek. A nőstények esetében ezen bélyegeken kívül a tergitek mintázata, alakja használható az elkülönítéshez (Kaltenbach 1967).
Saga cappadocica Werner 1903
Kis- és közepes méretű (43,4-64,5 mm) példányokkal rendelkező Saga faj. A homlok sima, néha egy pár homlokpont látható. A hímek esetében
8. ábra: Saga hellenica (a szerző felvétele)
9. ábra: Saga cappadocica (a szerző felvétele)
23
a pronotum hátsó szegélye erősen felfelé hajló, a nőstények esetében a mezonotum-tól csak egy gyenge szegély határolja. A hím elytra jól fejlett véglebenyekkel rendelkezik, a ciripelőmező nagy ívű, mindig túlér a szárny felső szegélyén. A hím cercus-ok belső oldala konvex, majdnem egyenes lefutású, középső részén a legvastagabb; a csúcsi fog befelé hajlik.
A nőstények cercus-a orsó vagy kúp formájú, alapi részén a legszélesebb. Habitusát tekintve a S. rammei fajhoz hasonlít, ám hímjei a szárnyak; nőstényei a homlokfoltok (a S. cappadocica esetében hiányoznak, vagy jelentéktelenek) alapján jól megkülönböztethetők tőle. A hasonló anatóliai fajoktól (S. puella, S. longicaudata) a hímek a szárny alakja, a nőstények pedig a tojócső alapján különböztethetők meg (a S. puella tojócsöve az alapjától kiindulva fogazott, a S. longicaudata esetében az ovipositor lényegesen hosszabb) (Kaltenbach 1967).
S. ornata Burmeister, 1839
Példányai közepesen nagyméretűek (57-80 mm). Karcsú termetű Saga faj, hosszú végtagokkal. Az első és középső lábak tüskéi alapjuknál keskenyek. A homlok pontozott vagy redőzőtt. A hím elytrája legfeljebb a
utóhát (metanotum) közepéig ér, a véglebeny alig felfedezhető. A ciripelőmező erősen ívelt és a szárny felső részén valamelyest túlnyúlik. A nőstény cercus-ai hengerformájúak, ám nagyon változékonyak. Közeli rokon faj a S. ledereri, melytől nőstények a lábszáron található fogak száma, a hímek a szárny kiképzése alapján határolhatók el (Kaltenbach 1967).
10. ábra: Saga ornata (Guy Haimovich felvétele)
11. ábra : Néhány Saga faj tojócsöve: 1: S. rammei, 2: S. cambelli, 3:S. hellenica, 4 S. ephippigera, 5: S.
ornata, 6: S.pedo (Kaltenbach 1967) nyomán
12. ábra : Néhány Saga faj ivarnyílás lemeze: 1: S. rammei, 2: S. campbelli, 3:S. hellenica, 4 S. ephippigera, 5: S. ornata, 6: S.pedo (Kaltenbach 1967) nyomán
24