Intézmény zeneszerzők írók, költők képzőművészek
NYME BPK 90,3% 91,0% 70,0%
NYME KTK 87,3% 88,0% 63,7%
BME GK 82,0% 78,3% 55,0%
ÖSSZESÍTVE 86,5% 86,0% 63,0%
Forrás: saját szerkesztés
13. ábra: A 2011-es vizsgálat eredménye
Forrás: saját szerkesztés
143
„Hazánk művészetét az elmúlt évszázadokban elsősorban az irodalom és a zene iránti affinitás határozta meg” – írja Konok Tamás. (Konok: http://mozgovilag.com/?p=5254) Tény – és ez igen fontos – a tanáron is nagyon sok múlik.„Nekünk van két pedagógusunk, akik rendszeresen hozzák a gyerekeket. De csak ez a két pedagógus. Más sosem. Ők rendszeresen. Mert ők ilyenek. Ha a pedagógusban megvan a vonzalom a kortárs művészet iránt, akkor idővel valószínű a gyerekekben is meglesz. Aztán van olyan, aki máshova viszi őket. És van olyan, aki nem viszi sehova. Tehát ez embertől függ, hogy ő mit akar a diákjainak átadni.” – mondja erről Szalóky Károly a Várfok Galéria vezetője (Szalóky, személyes közlés, Károllyal 2013).
Igaz, az alma mater falain túl sem rózsás a helyzet. Legalábbis mint azt Pados Gábor acb Galéria vezetője megfogalmazta: „Ami még itt nehezíti a helyzetünket más, kelet európai országokkal ellentétben az az, hogy Magyarországon a politikát és a kultúrpolitikát totális mértékben hidegen hagyja a vizuális művészet” (Pados, személyes közlés, 2013). Pados szavai talán a színházlátogatottság kedveltségének magas százalékarányára is részbeni (mindenképpen hangsúlyoznunk kell: részbeni) magyarázatára is szolgálnak. Nem szabad elfeledkeznünk a zenei ismeretanyag terén mért magas százalékértékek kapcsán az iskolák által a színházbérletekhez mintájára szervezett hangversenybérletekről. Hasonló mód szervezett kiállításlátogatási sorozatok a tanulóifjúság részére ritkán akadnak.
Mindenesetre az oktatás és a kortárs képzőművészet viszonyának jelenlegi helyzetéről az acb Galéria vezetőjének szintén van véleménye: „A kortárs művészetekre történő odafigyelésre az oktatásban még nagyon sokáig kell várni. Meggyőződésem és tapasztalatom is, hogy a rajztanárok, vagy képzőművészettel foglalkozó pedagógusok 90 százalékát nem érdekli a kortárs képzőművészet. Azt hiszem, a tanárok sokat segíthetnének a kortárs művészet megismertetetésében, népszerűsítésében kiállítás látogatások, beszélgetések formájában” ( Pados , személyes közlés, 2013).
Mivel a dolgozat szerzője pedagógusi tevékenysége folytán személyesen is érintett a problémával kapcsolatosan, néhány további gondolatot fűznénk a kérdéshez, mely némiképp talán túlmutat témánkon, de tőle el nem vonatkoztatható. „Amikor a gyerekember gondolkozni kezd, elkezd rajzolni. Gondolkodását rajzaival kíséri” – fogalmaz ezzel kapcsolatban Sándorfi István kortárs festő.
(István Sándorfi in the artist’s studio, http://www.youtube.com/
watch?v=xzx4jpAhAcw)
144
Kárpáti Andrea (Kárpáti, 2001) szerint, azoknál a primitív törzseknél, melyeknél nem állnak rendelkezésre olyan hagyományos eszközök, mint például ceruza és papír, megfigyelték, hogy a gyermekek homokba rajzolják, vagy kérgekbe karcolják ábráikat.
Vagyis a vizuális nyomhagyás ősi, veleszületett vágya az embernek. Megfigyelhetjük, hogy, akik büszkén, vagy éppen lemondóan jelentik ki, hogy sem a rajzoláshoz, sem a festéshez nem értenek, milyen kategorikusan vallják magukat gyakori szófordulattal vizuális típusnak. Kétséget kizáróan igazuk van, hiszen az emberek túlnyomó többsége számára a képi világ meghatározó. Mindezeken túl, kevés kivételtől eltekintve, a vizuális nyelvet alapfokon mindenhol egyformán beszélik. A reklámok leghatásosabban vizuális úton hatnak ránk, de a TV- képernyőkön és számítógép monitorokon megjelenő agresszió is jórészt ezen a módon fejti ki hatását, méghozzá magas színvonalon. Strohner József (Strohner, 2005) napjainkra a két hagyományos nevelési formán a családi, az iskolai nevelésen túl egy harmadikat: a mediális vagy virtuális nevelést is megkülönbözteti.
Mindinkább jogosnak látszik, ez utóbbinál szükség van valamely fajtavédekezésre, vagy orvoslatra. Nem túlzás azt állítani, hogy a vizuális neveléssel foglalkozó tanórák Deszpot Gabriella (Deszpot: http://www.ofi.hu/tudastar/deszpot-gabriella) kifejezésével élve – egyfajta mentális, sőt kriminális prevenciónak is felfoghatók. Fontos, hogy azok, akiket ez a mediális kultúra legjobban befolyásolni akar, vagyis az ifjúság, megismerje a képi eszköztár lehetőségeit, hatásmechanizmusait. Annál is inkább oda kell figyelni e
problémá-ra, mert – mint arra Bodócky István (Bodóczky :
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2002-11-hk-bodoczky-rajz) rámutat, - a ví-zualitás nemcsak nagy általánosságban, a mindennapi életben játszik kiemelkedő szerepet, hanem a szabadidő eltöltésében is. E szabadidőnek az eltöltése azonban, napjainkra erősen virtuálissá vált.Határozottan állítható, hogy a képzőművészet tanítása létező színtere az érzéki tapasztalásnak. Magyarországon a 4 -12 éves gyerekek napi átlagban 3 és fél órát nézik a televíziót, ráadásul több mint 50 százalékuk szülői felügyelet nélkül, derül ki egy felmérésből (AGB Nielsen, 2011). A tárgynak a kreativitásra nevelésre, a problémamegoldó képesség fejlesztésére, kulturális identitás erősítésére való köztudottan pozitív hatása ellenére úgy tűnik, a vizuális művészetek még a többi művészeti ágnál is hátrányosabb helyzetben vannak. (Gáspárdy, 2011) Sokak számára a művészet felé szinte csak az iskolán keresztül vezet az út. „A művészeti és kulturális oktatás a gyermekek és a fiatalok oktatásának lényeges eleme azáltal, hogy hozzájárul a szabad akarat, az érzékenység és a mások iránti nyitottság fejlesztéséhez.” – rögzíti az Európai Parlament 2009. március 24-i állásfoglalása a művészeti tanulmányokról az Európai Unióban
145
(http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2010:117E:0023:0026:hu.pd f)A vizuális kultúrát tanító, vizuális nevelést foytató pedagógusok védelmében szeretnénk megjegyezni, hogy a tantárgy oktatott óraszáma a középiskolákban és hovatovább már az általános iskolában is riasztóan kevés. Az alapvető, gyakorlati oktatásra alig jut idő. A művészettörténet kronológiáját, ismeretanyagát napjainkig bezárólag végigvinni szinte lehetetlen. A szerző tapasztalatai szerint (a NYME BPK karára felvett hallgatók évről évre - és ez több mint 20 esztendőt jelent - történő kikérdezése alapján) a középiskolákban, mely az esetek többségében gimnázium, a művészettörténeti oktatás az impresszionizmussal általában befejeződik.
A hazai vizuális nevelés gondjait a következőkben foglalhatjuk össze:
• kevés óraszám,
• a tárgyi feltételek hiánya,
• a múzeumpedagógiában rejlő lehetőségek nem kellően hatékony kihasználása.
A múzeumpedagógiában rejlő lehetőségek terén meglátásunk szerint a kortárs magángalériák kiemelkedő lehetőségekkel bírnak. Ugyanakkor újfent említést érdemel a modern művészet meglehetősen szerény jelenléte a képzőművészeti oktatásban, noha épp ez a művészet lenne leginkább rokonítható a szellemi tevékenységgel, problémameg-oldással. Elgondolkodtató például, hogy a 2013-as középszintű rajz érettségi egyetlen kér-dése sem (!) foglalkozott a kortárs művészettel, sem nemzetközi, sem hazai vi-szonylatban.(http://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/feladatsorok/kozepszint_2013tava sz/kozep)
A hazai kortárs magángalériák szempontjából, nem is beszélve a jövendő műgyűjtő nemzedék alakulásáról, a vizuális nevelés jelenlegi helyzete nem éppen örömteli. Jelen dolgozat szerzője, e témakörrel foglalkozó pedagógus, szeretné felhívni a figyelmet arra is, hogy a vizuális nevelés súlya és gondjai túlmutatnak a magángalériákon, vagy a műgyűjtés gyakorlatán. Rudolf Arnheimre hivatkozik a neves művészetpszichológusra: „ Szemünk puszta eszközzé silányult, mely kizárólag megmér és azonosít, , s ez okozza aztán, hogy alig akad képekben kifejezhető gondolatunk, s abban ,amit látunk , képtelenek vagyunk felfogni a jelentést.(…) A látás útján való megértés velünk született képessége kihunyt bennünk, s újra fel kell szítanunk.”( Arnheim, 2004, 7. p.) Ebben a megújulási folymatban a magángalériák, mint a kortárs művészet bemutatkozásának napra kész színterei rendkívül
146
hasznos feladatot láthatnak/láthatnának el, kiállításaikkal, rendezvényeikkel. Nem egy esetben kiadványaikkal is, melyekről a dolgozatban már írtunk.
Míg az oktatásban, de akár a hétköznapi értékítéletek terén is hátrányosnak tűnik a vizuális nevelés helyzete, kevéssé fontosnak a képzőművészet ismerete, mi 2011-ben egy játékosnak tűnő próbát végeztünk a hallgatók körében, hogy vajon milyen fontossággal bír a ma embere számára a képmás?
7. KÉRDÉS (A 2011-es kérdőíven 18. kérdés):
18. Ha hosszabb ideig el kéne válnia barátjától/férjétől/barátnőjétől/feleségétől mi az, ami leginkább rá emlékezteté? (a választ kérjük, karikázza be)
1. a kedvenc zeneszáma
2. egy fontos, vagy emlékezetes levél 3. a fényképe