4.1. A kortárs művészet fogalmának meghatározására tett kísérletek nemzetközi viszonylatban
Mint már említettük nézetünk szerint a művészet értékeit tekintve kortalan, ez azonban nem jelenti azt, hogy a különböző koroknak, időszakoknak nem lett volna saját, rájuk jellemző művészete. Közhely nyilván, de minden kornak megvolt a saját kortárs művészete.
Mi alapján tekinthetünk egy művészt kortárs művésznek? Úgy tűnik a kérdés napjainkra különösen fontossá vált. Van, aki kor alapján határol, van, aki a problémafelvetés, illetve az azokra való reflektálás technikai, stílusbeli reflektálás milyenségét tekinti kritériumnak.
Vagy éppen mindkettőt. Sok helyütt – nem utolsó sorban a közvélekedésben – a modern jelző használatos. Noha a modernnek már a kezdetei is bizonytalanok. Van ahol az impresszionistáktól, (1874 – Első impresszionista kiállítás, Párizs) van, ahol az expresszionistáktól (1905 – Die Brücke csoport megalapítása, Drezda) indul a korszakolás.
Sokan az absztrakt festészettől (1910 – Kandinszkij no1) tekintik csupán a művészetet modern –nek, tegyük hozzá: mindmáig. „Arthur C. Danto a Művészet vége után (1997) című könyvében (…) a hatvanas évekre helyezi a modernizmus lezárulását és a kortárs művészet, mint kategória megjelenését, ám a hetvenes évek végéhez köti az átmenet nyilvánvalóvá válását. (…)
A Christie’s aukciósház (…) 1998. január elsejei hatállyal módosította művészettörténeti korszakolását. A kortárs definíciót ekkortól az 1970 után készült művekre alkalmazták, (contemporary – G.T.) a kategóriából így kikerült alkotásokra pedig a „háború utáni” (post war –G.T.) terminust kezdték alkalmazni. Ezt megelőzően – a megszokott művészettörténeti gyakorlattal párhuzamosan – az aukciósházak is a hatvanas éveknél húzták meg a korszakhatárt a kortárs művek esetében. John Lumley, a Christie’s XIX-XX.
századi festmény osztályának vezetője szerint azonban tűrhetetlenné vált, hogy 40-50 évvel ezelőtt készült műveket „kortárs”-nak nevezzenek.” – írja Csizmadia Alexa (Csizmadia: http://hvg.hu/kultura/20070404_muerto_kortars) A valóságban azonban a korszakolás előnnyel járt a Christie’s számára. „ (Hugues Joffre - a Christie’s franciaországi igazgatója 2001 áprilisáig –G.T.) azt elismeri, hogy a Christie’s ily módon nagyobb haszonra tesz szert a kortárs műalkotások eladásából, hiszen eddig azok
27
egybeolvadtak a huszadik századi művekkel. Az 1970 utáni alkotások kivétel nélkül a katalógusok végén szerepeltek, ahol a vásárlók figyelme már lanyhul” (Bellet, 2003. 20.)
4.2. A kortárs művészet fogalmának meghatározása Magyarországon
„Magyarországon jellemzőbb, hogy kortársnak tekintünk minden olyan művészt, aki napjainkban alkot. – olvashatjuk a Kieselbach Galéria és Aukciósház honlapján. (forrás:
http://www.kieselbach.hu/muveszek-alkotasok/korszakok 2003.03.11.) A három kötetes Kortárs Magyar Művészeti Lexikon az idő zsinórmértéke segítségével határozta meg a kortárs alkotókat.
Magyarországon kortárs művésznek, legalábbis adóügyi szempontból az a művész számít
„aki a vásárlás évének első napján még élt” (Csizmadia: http://hvg.hu/kultura/
20070404_muerto_kortars) Emőd Péter művészeti író ugyanakkor a következőképpen definiálja a kortárs művészetet, illetve a kortárs művészt: „Kortás művésznek az számít, aki műveivel részt vesz a kortárs diskurzusban.” (Emőd, személyes közlés, 2013.) Filozofi-kus választ ad a kortárs művészet komplex kérdéskörére Bodóczky István, mikor így fogal-maz: „a kortárs művészet összességében inkább diagnózis, semmint terápia. Kérdések felvetése és nem feltétlenül válaszok adása (…..) kvalitásukat (ti. a műveknek – G.T.) a jelenünk problémáihoz való kapcsolódás, a problémafelvetés, a megfogalmazás árnyalt-sága, mélysége határozza meg” (Bodóczky: http://www.tani-tani.info/kortars_muveszet).
Kassák már 1926-ban így ír a kortárs művészetről: „Mert az új művészet értelmezésénél nem formai különcködésről, nem egy különös individuum különös vonaglásáról, hanem egy új embertartalom új formákban való kifejeződéséről van szó. És ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ami tegnap volt, az minden rosszul volt, csupán annak az érzésünknek adunk sajátos formát, ami a saját életérdekében tiltakozik minden tegnapról ránk maradt törvény ellen. Ezek a törvények meghaltak önmaguk teljességében, és mi élünk — kell, hogy a művészetünk egy legyen a körülöttünk levő élettel.” (L. Simon:
http://www.balkon.hu/2007/2007_11_12/07fejer.html 2003.03.11.) Bár sokan joggal azt tartják, hogy művészet örökérvényűségének egyik fontos eredője éppen az, hogy örök problémákra keresi a választ, Kassák és Bodóczky is az aktualitásra helyezi a hangsúlyt. A jelzett aktualitás ugyanakkor nem merül ki a modern eszköztár használatában (pl. video, print) hiszen a kortárs művészet a tartalmat helyezi előtérbe, az eszköz másodlagos.
Ugyanakkor sok esetben látjuk, hogy a kortárs művészet a tömegek számára fontos populáris kultúrával is szimbiózisba lép elég csak a graffitti eszközével dolgozó
Jean-28
Michel Basquiatra vagy Keith Haringra utalnunk Ez azonban nem jelent egyenlőséget kortárs művészet és populáris kultúra között. Az üzenet súlya és lényege sokszor nem önmagán, hanem az üzenetet körülvevő közegen múlik. Nehezíti a kortárs művészet befogadását, hogy kódolása, befogadása gyakorta igényel szellemi erőfeszítést is, mely a vizuális nyelven történő kommunikáció kompetenciáját feltételezi. „Szerintem a jó kortárs művészet mindig is a szellemi elit ügye volt, tömeges érdeklődés általában csak az után érhető el, hogy az adott művész kanonizálódik, és az iskolai tananyag, de legalábbis a műveltség szerves része lesz.” mondja Gulyás Gábor. (Gulyás:
origo.hu/kultura/20110130-gulyas-gabor-nem-a-penzen-mulik-interju-a-mucsarnok.html ) Az aktualitásra való törekvés, a jelennel kizárólagosan folytatott párbeszéd, a tartalomnak a forma fölé helyezése, az esztétikum háttérbe szorulása, mely gyakran nyújt lehetőséget a mesterségbeli tudás megkérdőjelezésére, azonban a tágabb értelemben vett közönség számára légüres térbe helyezte a kortárs művészetet. De miként L. Simon László Jean Baudrillard-ot idézve írja: „ha valaki megtámadja a mai művészetet, akkor szembe kell néznie azzal, hogy gondolkodását óhatatlanul reakciósnak és irracionálisnak, sőt fasisztának bélyegzik…” S miközben én igazat adok Baudrillard–nak, aközben azt is vallom, hogy a kortárs művészet számos megnyilvánulásának, alkotóinak, trendjeinek a sokszor igen jogos bírálata mégsem vezethet a korábbi korok művészeteszményeinek, alkotásmódjainak, eszközeinek a felmelegítéséhez.”
(L. Simon: http://www.balkon.hu/2007/2007_11_12/07fejer.html 2003.03.11.).
Faa Balázs Munkácsy díjas képzőművész Gyakori kérdések a művészettel kapcsolatban című írásában következőképp definiálja a kortárs művészetet: „Általában a korszellemnek megfelelő, jelen időben élő, szellemileg a jelenkori gondolkodásban részt vállaló, abból táplálkozó művészetet nevezik így. Persze azon, hogy mi felel meg a korszellemnek, mi számít jelenkori gondolkodásnak, mindenki mást és mást ért.” (Faa:
http://www.faa.hu/faq/index.html)
A magyarországi kritikában Andrási Gábor fogalmazta meg azt a tézist, miszerint a kortárs művészet alatt nem egy adott időszakban egymás kortársaiként dolgozó művészek összességének a műveit értjük, hanem a korábban 'radikális', 'progresszív', ma pedig a 'mainstream' előtaggal illethető és különféle értékpreferenciák alapján privilegizált és kanonizált művészet létrehozóit és műveiket.
(Berecz http://www.balkon.hu/balkon_2002_1_2/02berecz.html).
29
És valóban, míg például az USA-ban az absztrakt expresszionizmus ellentételezéseként jött létre a pop art, addig nálunk egymás mellett létezett a kettő, elsősorban a 60-as évek végére tehető „Ipartervesek” munkáiban. A 70-es évektől a koncept is megjelenik. A magyar avantgardra válaszképp érkezik a Hegyi Lóránd nevével fémjelzett Új szenzibilitás, mely elsősorban az olasz transzavantgarde eklekticizmusát és érzékenységét honosítja meg.
„1968-ban az avantgárd fellázadt a kommunizmus ellen” – írja Hegyi – ennek ellentéte az újszenzibilitás (kb. 1981-1987 – G.T.) „mikor a művész már nem akar kilépni az életbe nem akar egy általános modellt teremteni, hanem saját relatív autonómiájában hisz a művészettel kapcsolatban.” (Mélyi: http://www.szikm.hu )
„Ha a 90-es évek magyarországi kortárs művészetéről van szó, az avantgárdra való hivatkozás különösen indokoltnak tűnik (…) a mai 20, 30, 40 évesek egy olyan kortárs művészeti szcénában szocializálódtak, amelynek vezér-narratívája és követelmény-rendszere nem a magyarországi művészet jellegzetességeire, hanem az akkori nyugat-európai művészettel való lépéstartásra, a fölöttébb problematikus egyidejűségre, a mainstreamhez való minél evidensebb hasonlóságra fókuszálódott.”
(Berecz: http://www.balkon.hu/balkon_2002_1_2/02berecz.html)
Jelenünk helyzetét a művészettel kapcsolatban alighanem Hegyi Lóránd foglalta össze a legtömörebben:
„A művészet funkciója, azt lehet mondani, két irányba mozdul el. Az egyik irány egyértelmű: a szellemi elit együtt él a kulturális szórakoztatóiparral. Ezek a nagyközönségnek nyújtanak élményt (…) A másik oldala az átalakulásnak az, hogy a művészet kezd egy elfogadott szubkultúrává válni (…) A mai helyzetben a művészet nem vállalhatja azt a funkciót, amit a klasszikus avantgard idején: az útmutató szerepét. Ez a messianisztikus, prófétikus szerep eltűnik, és e helyett a művészet sokkal inkább a megfigyelésekre, az apró kommentároknak a regisztrálása szorítkozik. Szerényebb, nem univerzális igényű, semmiképpen nem tart arra igényt, hogy az egész társadalmat magyarázza és megváltoztassa. Ugyanakkor a sok apró szubkulturális körben a művészet valamiféle életelixírré, általános életmagyarázattá válik.”
(Hegyi: http://www.c3.hu/~tillmann/konyvek/ezredkezdet/hegyi.htm)
Végül szeretnénk szólni saját, kérdőíves kutatásunkról is, mely a Nyugat – magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem , valamint a Debreceni Egyetem Gyermek
30
és Felnőttképzési Kar hallgatóinak körében történt, közel 400 mintavétel alapján. A hallgatók a következő két választ jelölték arra vonatkozólag kit tartanak kortárs művésznek a legnagyobb hányadban: 1. Aki napjaink gondjait, aktualitásait ábrázolja korunk eszközeivel: 36,50%, 2. Aki ma is él vagy csak néhány éve halt meg: 34,45 %, . A válaszokból látható, hogy a kérdezettek igen jelentős hányada időbeli és tartalmi szempontból a szakma álláspontjával rokon mód határozta meg a kortárs művészet fogalmát, egységes nézőpontot azonban mégsem alakított ki, mely állapot nézetünk szerint a kortárs művészet meghatározásának befolyásolhatóságára utal.
3. ábra: Kit nevezne kortárs képzőművésznek?3
Forrás: saját szerkesztés
3
9. Kit nevezne kortárs képzőművésznek?
(Kérem, karikázza be a véleményét leginkább tükröző számot!) 1. Azt, aki ma is él, vagy csak néhány éve halt meg.
2. Aki legfeljebb 25 éve halt meg.
3. Mindegy, mikor élt, vagy halt, ha örök problémákkal foglalkozik.
4. Aki napjaink gondjait, aktualitásait ábrázolja, korunk eszközeivel.
5. Akinek a műveiről mindig az jut eszembe, hogy ilyet én is tudnék csinálni.
6. Egyéb válasz, éspedig:
Frequency Percent Valid Percent Cumulative Percent
Valid 1 134 34.4 34.4 34.4
31