«
Mert és ezzel igazságot kell szolgáltatni a kornak s a névtelen mestereknek -ez a művészet mégsem tudott annyira pusztán a nagy tradíció méltatlan folytatása és lassú kiélése lenni, hogy itt-ott ne hozott volna valamit, ami teljesen az övé, s en-nélfogva új és életképes volt. Ha a későbbi művészet nem is volt egyenes folytatása annak, amelynek kimúlásáról itt szó van, ha ez az archaizmus nem is volt a jövővel terhes primitívség, azért a reá következő idők gyakran visszafordultak felé, s hogy határozottabban és gyorsabban mehettek előre, azt gyakran ennek a visszatekintés-nek köszönhették.
SZLÁV VESZEDELEM ÉS OLASZ BARÁTSÁG
Róma, május
E sorok írója szükségesnek tartja hangoztatni, hogy közlendőiben személyes nézeteit csak annyiban juttatja szóhoz, amennyiben nélkülözhetetlenek a tények összefoglalásához és megvilágításához. Olyan objektivitásra törekszik, melynek alapján a tények önmagukat kommentálják, s a következtetéseket csak ott vonja le, ahol úgyszólván maguk követelik, hogy szavakba foglaltassanak. Amiket közöl nem benyomások, hanem első kézből való információk: politikai vezérférfiak nézetei.
Ma jobban, mint valaha, számot kell vetniök az ausztriai és magyarországi vezető
köröknek azzal, amit Olaszország róluk gondol. Az az idő elmúlt, melyben Olaszor-szágnak külpolitikája nagyrészt szövetségesei akaratának támogatására, súlyuknak növelésére szorítkozott. Az utolsó évek során az ország politikája nagy változáson ment át, melynek következményei immár világosan érezhetők. Az olasz politika egyfelől hátat fordított az irredentizmus romantikájának, másfelől retorikává vál-toztatta a frankofil megnyilatkozásokat. Nem mintha Olaszország megfeledkeznék idegen fennhatósága alatt élő gyermekeinek a sorsáról, hanem józanul elvetette a reváns eszméjét, és politikai opportunizmussal igyekszik annak fokozatos elérésé-re, aminek másfajta kivívása mindenképpen kétes és veszedelmes. Olaszország ma föltétlenül megbízható, áldozatokra is kész, lojális szövetségese Ausztriának és Ma-gyarországnak, miután félretette a szentimentalizmust és reális politikát űz. Az új generáció, mely mind nagyobb tért hódít magának a publicisztikában, teljesen át van hatva az Ausztriához és Magyarországhoz való hűségnek szükségétől. Ez a ge-neráció, mely sok tekintetben eltérő, sőt ellentétes tulajdonságokkal lép föl, mint a megelőző, alapos revízió alá vette az olasz politikai életet mozgató elveket, és érett megfontolás után magáévá tette azt a programot, melynek egyik alaptétele a mo-narchiával való érdekközösségnek gyümölcsöztetése. Ez a józan szellem hatja át ma az egész olasz politikát. Ez jellemzi nemcsak a jóformán diktátori mindenható-sággal működő miniszterelnöknek, továbbá a külügyminiszternek, hanem magának az uralkodónak tevékenységét is. Mert ha az olasz király nem is vesz oly aktív részt a politikában, mint például Németországban vagy a monarchiában, mégis minden nagyfontosságú belső- és külsőpolitikai kormányakción rajta van az óvatos, körülte-kintő gondolkozásának nyoma. Óvatosak a miniszterek, de még óvatosabb maga a király, s ma már - a líbiai hadjárat után - az olasz nép tudja, hogy az olyan vállalko-zás, melyhez az uralkodó beleegyezését adja, nemcsak elkerülhetetlenül szükséges, hanem kétségkívül sikeres is, mivel előzőleg a király szeme vizsgálta az eshetősé-geket. Ugyanez a józanság és realizmus uralkodik az olasz financiákban is, melyek többszörös megrázkódtatás s a még mindig folyamatban levő hadi műveletekkel já-ró óriás kiadások mellett is változatlanul szilárdak és biztosítottak. A kincstárnak legújabb közhiteli operációi az olasz financiák szoliditását és szilárdságát mutatják.
Végül Olaszország az utolsó esztendő folyamán megszerezte minden nagyság föl-tételét: az önmagához való bizalmat, azt a tudatot, hogy az apátiának ideje elmúlt, s elkövetkezett a cselekvések korszaka. Az elmúlt esztendő talán nagyon sok esz-tendőre kiható jelentőséggel bír. Olaszország nemcsak idegen tartományt hódított meg ez idő alatt, hanem önmagát is: ez a vállalkozás, melyben minden vidéknek minden társadalmi rétege képviselve volt, végre kompakt egységbe tömörítette azt az olasz népet, mely az unità italiana1 jeligéje alatt a legkülönbözőbb tendenciákat követte. Most benső, tudatos valósággá vált az, ami eddig sokaknak óhaja volt, egy hatalmas energiává, ami eddig széjjelszórtan vegetált. A Terra Italia2 -nak volt teste eddig, ez évtől kezdve lelke is van. Ma már alig esik szó a líbiai vállalkozás anyagi következményeiről, de mindenki, kivétel nélkül, a hadjáratnak legelkeseredettebb ellenségei is, elismerik e vállalkozás minden áldozatot megérő, morális jelentőségét.
Ilyen körülmények között rendkívül fontos a monarchiára nézve az olasz kor-mánynak és közvéleménynek állásfoglalása az aktuális balkáni kérdésben. Meg kell jegyezni, hogy ma még kormány és közvélemény ellentétben vannak egymással e
kérdésben. A közvélemény a diadalmaskodó szlávoknak fogja pártját, és hangosan követeli a kormány engedékenységét a szlávok agresszív föllépésével szemben. De a kormány nem alkuszik meg, s maga az uralkodóház alá tudta rendelni érzelmeit a köz érdekeinek.
Az olasz politikusok pontosan látják azokat a csalódásokat, melyek a monarchiát a Balkánon érték, s már számolnak az esetleges következményekkel. Azt azonban előre meg kell jegyeznünk, hogy e kombinációkban az olasz politikusokat a legő-szintébb barátság vezérli, oly tény, amelyről több ízben és többféle módon volt al-kalmunk meggyőződni. Kifejezetten az a szándék irányítja tetteiket, hogy az olasz politikáról végleg letöröljék a kétszínűség és megbízhatatlanság vádját, és bebizo-nyítsák, mennyire tisztában vannak Olaszországnak és a monarchiának közös ér-dekeivel, s mennyire mindenek fölé helyezik őket. Ez, azt lehetne mondani, szinte válasz arra a veszedelmesen fenyegető magatartásra, amelyet Ausztria még nem is oly régen Olaszországgal szemben tanúsított. E sorok írójának több ízben volt al-kalma eszmecserét folytatni olasz vezérférfiakkal, akik nemcsak az aktuális kérdése-ket, hanem a jövőt tekintve, mélyreható történelmi belátással beszéltek a monarchia megszilárdulásának szükségéről. Olaszországnak a balkáni konfliktusban koránt-sem volt annyi veszteni valója, mint a monarchiának, s az európai Törökország eltű-nése korántsem jelentett számára annyit, mint a monarchiára nézve. Sőt bizonyos tekintetben javára is válhatott, azon a réven, hogy az új alakulások következtében a monarchiában élő olaszság feje felül elmúlt a trialisztikus kombinációkból szár-mazható veszedelem. Veszteni valója azonban lehet a szlávságnak tömörülése és folytatólagos megerősödése folytán. Ez az a pont, amelyen Olaszországnak érdekei elválaszthatatlanul összeforrnak a monarchia érdekeivel. Az olasz politika ma már türelmesen kivárja azt az időt, amíg magának a monarchiához tartozó olaszságot il-letően előnyöket biztosíthat. Imminensnek3 tartja azonban azt a veszedelmet, mely a szlávság részéről érheti.
Menteni, ami az adott körülmények közt menthető - ez az olasz kormánynak nem kevésbé óhaja és érdeke, mint a monarchia kormányának.
E sorok írójának egy idegen államférfiú szájából kellett amaz óhaj kifejezését hal-lania, vajha a magyarok fölszabadulván örökös belsőpolitikai zavaraiktól, energiáju-kat szabadabban, önállóbban szentelnék a külsőpolitikai kérdéseknek, és aktívabb részt vennének megoldásukban. Régi panaszunk nekünk, magyaroknak, hogy a kül-föld mit sem tud rólunk, s hogy minden hír, mely rólunk a világba kimegy, Bécsen át kell hogy menjen, ami egyértelmű érdekeinknek és igazunknak elferdítésével. Ezt a visszás állapotot az olasz intéző körök nem kevésbé fájlalják, mint jó magunk. Az olasz vezető politikusok igenis tudni akarják nemcsak azt, hogy mi a monarchia ál-láspontja bizonyos kérdésekben, hanem különösképpen azt is, hogy mi módon sze-repelnek a magyarok a monarchia állásfoglalásában. Mert Olaszországnak vannak érdekei, amelyek közvetlenül a magyarok érdekeivel azonosak. így mikor fölmerült a trializmus eszméje, az olasz politikusok teljes érdeklődésükkel fordultak Magyar-ország felé, mint a monarchiának ama tagja felé, mely az eszme megvalósításával a legtöbbet veszthet. A szláv veszedelem egyformán fenyegeti a monarchiához tarto-zó olaszokat s a magyarokat, akik teljesen egymásra vannak utalva. Hogy a magya-rok végre kiküzdjék magukat elszigetelt helyzetükből, hogy közvetlen érintkezésbe
lépjenek Európával és elsősorban Olaszországgal, hogy érdekeiket, amelyek más népek érdekei is, összefűzzék e népekével, s velük együtt védjék - ez az olasz poli-tikusok kívánsága.
Nem kell illúziókban ringatódznunk, hogy a magyarokhoz való közeledésnek óhaja némiképp összefügg a régi romantikus olasz-magyar barátsággal. Szó sincs róla. Mondtuk, hogy a mai olaszok reális politikusok, és csak érdekeiket tartják szem előtt. Kétségtelen, hogy olaszoknak és magyaroknak Bécs megkerülésével lét-rejövő egyetértése a szelíd morális presszió jellegével bírna, melyet az olaszok saját javukra óhajtanának kihasználni.
Vajon meg fogják-e a magyarok érteni, hogy szakítva az örökös belső zavarokkal, külsőpolitikai szereplésükkel mily hatalmas fegyverhez juthatnának?