A műtárgy- és könyvantikváriusság amúgy is meglehetősen gazdag német irodal-ma újabban egy kitűnő és minden tekintetben hézagpótló munkával gyarapodott:
Guenther Koch: Kunstwerke und Bücher am Markte1 című hatalmas könyvével.*
Hézagpótló ez a könyv már csak azért is, mert első a maga nemében, mert először tárgyalja rendszeresen a műtárgy- és könyvaukció kereskedelmi formáját, szerepét és jelentőségét, kiterjeszkedve minden egyes ágára úgy az elméleti részben, mint az utolsó évtizedek árhullámzásáról hű képet nyújtó terjedelmes katalógusban; még inkább hiányt pótol azonban az aukcióról támadt zavaros és sok tekintetben káros fogalmak energikus tisztázásával s a hosszú tapasztalaton alapuló olyan megállapí-tásokkal, melyek egynémelyike már ma végérvényesnek tekinthető. Ilyen mindjárt az, és kétségkívül ez a legfontosabb, mely az aukciónak értékmegállapító és ársza-bályozó szerepére vonatkozik. Ez a tétel azt jelenti, hogy régi műtárgyak és könyvek jelen piaci értékelésénél az aukció-árak az egyetlenek, amelyek alapul vehetők, szó-val, amelyek minden kétséget kizárólag mértékadók. A dolog oly egyszerűnek és vi-lágosnak látszik: ahol nem az eladók megegyezése vagy mesterségesen érvényesített üzleti érdeke, hanem a vevők egymással való szabad versengése szabja meg valamely cikk legmagasabb árát, ott az az ár leghűbb és legpontosabb kifejezője annak az ér-tékfoknak, amelyet az illető cikk bizonyos időpontban a vevőközönség számára kép-visel. Mégis, mennyi félreértés, erőszakos magyarázgatás és főleg mennyi szkepszis ez egyszerűnek látszó tény körül! Konfundálásához természetesen nagymértékben hozzájárul már maga az a körülmény is, hogy a régi műtárgyak és könyvek aukcióját sem elméletben, sem gyakorlatban (talán az egy Németország kivételével) nemi-gen szokták különválasztani bárminő egyéb közhasználati piaci cikkek aukciójától, így nemcsak a közönség nagy része, sőt maguk a jogászok és a törvénykönyv is alig tesznek különbséget a régi műtárgyak és könyvek, vagy pl. valamely gyár cipő, ruha-nemű stb. cikkeinek aukciója között, hanem maguk az aukcionáriusok is a legtöbb országban kevés kivétellel vegyesen vállalják régi műtárgyak és modern gyári holmik
* Kunstwerke und Bücher am Markte. Auktion - Falschungen - Preise und was sie lehren etc. v o n Guenther Koch. Mit 34 Kunstbeilagen und 4 Abbildungen im Text. XIX, 522 S. Esslingen a. N. Paul Neff Verlag 1915.
elárverezését; így pl. Angliában, vagy az antikváriusság klasszikus hazájában, Fran-ciaországban, ugyanazok a vállalkozók a hét bizonyos napjain régi műtárgyakat és könyveket, míg másokon mindenféle modern közhasználati cikkeket visznek az ár-verésre egybegyűlt közönség elé. Pedig - és ezt sem kellene külön hangsúlyozni - a kétfajta aukció között olyan nagy a különbség, hogy valósággal ellentétnek is beillik.
A modern cikkek árverése olyan tárgyakat vet piacra, amelyekből számtalan hason-ló és azonos van; ezáltal az ilyen árverés, különösen pl. amikor egyik termelő város-ból spekulatív célzattal óriási mértékben átvándorolnak a cikkek egy másik termelő városba, nemcsak hogy nem fejezi ki az illető cikkek reális piaci értékét az eladá-si helyen, hanem a mesterségesen fokozott kínálat révén hosszabb-rövidebb időre bénítólag is hathat az illető város termelési képességére. Az ilyen visszaélés aztán méltán kelthet féltékenységet, sőt jogos és kíméletlen reakciót a tisztességes keres-kedelem világában. A régi műtárgyak és könyvek aukciója azonban nem kerülhet ilyen helyzetbe, és így nem szolgál rá a másik fajta aukciót illető kifogásokra, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem ezer meg ezer példányban gyártott és újra gyártható cikkekkel, hanem kizárólag unica2 -kkal, vagy rara3 -kkal dolgozik. Az eladóknak egymás közt való, árleszorító piszkos konkurenciájára tehát itt nem kerülhet sor, sem bármiféle termelésnek megbénítására. Ami itt piacra kerül, csak egyszer (ré-gi műtárgyak) vagy csak nagy ritkán (ré(ré-gi könyvek) kerül oda, ha egyszer gazdára akadt, semmiféle más tárgy az árverésen nem helyettesítheti, s ha egyszer lekerült a piacról, távol marad tőle mindaddig, amíg változott körülmények, megváltozott idő-ben oda újra vissza nem hozzák. Az ára tehát kizárólag attól függ, hogy egymagában és önmagában milyen értéket képvisel a vevőközönség számára. A közönségnek ez az ármegállapító jelentősége pedig olyan döntő módon érvényesül, hogy elhatározó befolyást gyakorol az állandó jellegű kereskedelem napi áraira, nem pedig fordít-va. Olyan helyeken, ahol az aukció intézménye meghonosodott, a kereskedő hiába szabja meg a maga műtárgyainak árát saját számítása vagy éppen önkénye szerint, ha egyszer a közönség másként ítélt. A kereskedő kénytelen a közönség ítéletéhez alkalmazkodni, ha pedig szembehelyezkedik vele, nemcsak hogy nem fejezi ki ára-ival az illető cikkek valamely adott időben képviselt értékét, hanem bizonyos időre legalább, lemond értékesítésükről is. Az értékmegállapítás mellett ebben gyökere-zik az aukciónak nagy árszabályozó hivatása. Ez már magában, miután nagyrészben a közönség művészi és kulturális igényei kielégítésének lehetőségeiről van szó köz-vetlen vagy közvetett úton (múzeumok és könyvtárak révén), olyan kulturális jelen-tőséget biztosít a kereskedelem egyik formájának, az aukciónak, amely páratlan a maga nemében.
Ehhez számos egyéb körülmény járul. Az egyik, mely üzletileg különösen az el-adóra nézve előnyös, az aukció kiválóan nemzetközi jellege. A műtárgyat árverésre bocsátó fél koránt sincs bizonyos város közönsége kizárólagos ítéletének vagy ön-kényének alávetve. Módjában áll jóformán az egész világ bizonyos irányú vevőinek informálása a katalógus leíró szövegével és reprodukciós anyagával, úgyhogy ha ez irányban megtett mindent, amit tennie kellett, egészen nyugodt lehet afelől, hogy árverésre kerülő tárgya el fogja érni a legmagasabb árat, amit abban a pillanatban a nemzetközi világpiacon elérhet. A legjobb eladási lehetőségre való törekvés szük-ségképpen vonta maga után a régi műtárgyak és könyvek árverésre kerülő
anyagá-nak katalógusok formájában való tudományos feldolgozását. Ezek között a kata-lógusok között ma már olyanok vannak, amelyek klasszikus számba mehetnek, s a tudományos kutatás céljaira egyenesen nélkülözhetetlenek. Létrejöttüket pedig ki-zárólag az árverés intézményének, szorosabban véve az ő nemzetközi jellégének kö-szönhetik. Az állandó jellegű, portékáival bármennyi ideig várakozó kereskedésnél szokásos katalógusból sohasem fejlődött volna ki ez alapjában véve üzleti segédesz-köznek, a katalógusnak, az a határozottan tudományos és sokszor magas színvonala, amely kifejlődött az aukciók katalógusaiból. A régi műtárgyak és könyvek árveré-si vállalkozóját nemcsak az különbözteti meg a tömegcikkek árverezőjétől, hogy ő unicákat vagy rarákat visz piacra, hanem elsősorban az is, hogy szakértőnek, még-pedig alaposan képzett szakértőnek kell lennie; s ha a katalógus készítését nem ma-ga végzi is, hanem rábízza a hivatásos műtörténeti íróra, úgy a leltározás alá kerülő anyag, mint a leltározás tudományos részét végző szakember kiválasztásában a maga szakértelmére és tapasztalataira kénytelen támaszkodni. Csak a nagy szaktudással bíró kereskedő tevékenysége hozhatta létre a katalógus formájában föllépő tudomá-nyos szakirodalmat, melynek nem ő a közvetlen szerzője. A katalógusok révén úgy a nagyközönség, mint a világ minden részén elszórtan élő kutatók olyan műtárgyak tudományos megismerésére tesznek szert, amelyekhez különben alig, vagy csak ki-vételesen és nehézségek árán jutnának. Még közelebbről meghatározódik az árve-résnek s vele a katalógusnak a tudományra való jelentősége, amikor pl. egy-egy mű-vésznek, tudósnak vagy írónak hagyatékáról van szó. Az ilyen hagyatékok, hogyha antikvárius kezére kerülnek, rendesen más, hozzájuk nem tartozó tárgyakkal össze-keveredve szerepelnek a katalóguson, nagyrészt ilyenformán: X Y műtárgyai vagy könyvei és más hagyatékokból való műtárgyak stb. A katalógus homlokán díszel-gő név többnyire csak arra való, hogy más, idegen holmikat az előkelő származás illúziójával vagy nimbuszával lásson el. Hogy mi tartozik csakugyan a megnevezett hagyatékba, mi nem, azt a katalógust olvasó idegen soha ki nem hámozhatja. Ezzel kiesik a kutató kezéből tudományos munkájának egyik fontos eszköze: a műtárgyak provenienciájának4 biztos ismerete. Másrészről, amikor olyan művész, tudós vagy író hagyatékáról van szó, aki maga is tudományos kutatás tárgyává válik, hagyatéká-nak idegen tárgyakkal való összeleltározásával egyszer s mindenkorra megszűnik a lehetősége annak, hogy az illető közvetlen környezetéről, művészi vagy tudományos érdeklődésének irányairól, munkálkodásának segédeszközeiről stb. egészen tiszta, konkrét adatokkal kiegészíthető képet alkothassunk. Ellenkezőleg, az összekeve-rés folytán ez az adatmatéria csak félreértésekre és önkényes értelmezésekre adhat alkalmat. Ezen az abúzuson5 csak az aukció segíthet, amely a hagyatékot hetero-gén elemektől menten viszi a nyilvánosság elé. Ezzel nemcsak a tudománynak tesz szolgálatot, hanem a hagyatékozó emlékét és az örökösök piétitását is megóvja at-tól a kalmárszellemtől, amely a tekintélyes vagy nagy neveket a maga céljaira akarja kihasználni. Sajnos e tekintetben az aukció sem egészen mentes az antikváriusok megrögzött hibájától, s ugyanabba gyakran beleesik, de egyre jobban érvényesül benne az egészséges törekvés ezen abuzus megszüntetésére. Teljes megszűnése pe-dig csak tőle várható.
De még jónéhány oldalon folytathatnók az aukció előnyeinek és átmeneti jellegű hibáinak felsorolását, ha nem tartanok időszerűtlennek egy olyan intézmény
rész-letes méltatását vagy éppen bírálatát, amely nálunk csaknem egészen ismeretlen.
Régi műtárgyak árverezésére van ugyan egy vállalatunk, de ezt most nem akarjuk bolygatni. Régi könyvekre pedig egy sincs. Sajnos itt még abuzusokról sem lehet be-szélni, miután uzusok nincsenek. S az egész magyar könyvpiac, úgy a gyűjtők, mint bizonyosan a jobb antikváriusok is, károsan érzik ennek a hiánynak a hátrányait.
Mert hogy az aukció intézménye mindkét félre, vevőre és eladóra egyaránt, milyen előnyös volna nálunk is, azt könnyű belátni. Hogy a speciálisan régi könyvekkel, szóval rarákkal kereskedő antikváriusság oly nehezen tud nálunk differenciálódni, annak egyik oka éppen az aukció hiányában rejlik. Mert nálunk még ritkábban, mint másutt, jut hozzá az antikvárius bizonyos egységes gyűjtői szempontból össze-szerzett könyvek hagyatékához; ha egész hagyatékot vesz át, ez legtöbbnyire olyan, melynek csak valamelyik, olykor igen kis része bír igazán antikvárius értékkel és szá-míthat a komoly gyűjtők figyelmére. D e a kevés jó érdekében a sok fölöslegeset is át kell vennie. Az aukció lehetővé tenné a kiválasztást a legkülönbözőbb fajtájú an-tikváriusok és a legkülönbözőbb érdeklődési irányú közönség számára. Másfelől a gyűjtők - s ide értjük nemcsak a közönség egyes tagjait, hanem az olyan antikváriu-sokat is, akik valamilyen speciális gyűjteményük kiegészítésén fáradoznak okos üz-leti politikával - nem lennének úgy kiszolgáltatva egyes antikváriusok önkényének, mint manap. Hogy most milyen visszás a helyzet, hogy valamely, esetleg nem nagyon értékes könyv ára mily könnyen felszökik, mihelyt valaki „keresi", hogy egyik-másik antikvárius mennyire a saját egyéni ízlése vagy igényei szerint jár el, azt csak az tud-ja igazán, aki nálunk régi könyveket csakugyan „keresett". Igaz, hogy nálunk a régi könyvek, különösen a magyarok, módfelett ritkák. D e ennek is egyik legfőbb oka az aukció hiánya. A gyűjteményén, vagy annak egyik részén túladni akaró gyűjtő, illetőleg örökösei, ma teljesen ki van szolgáltatva az antikvárius ítéletének; ezzel szemben pedig a közönség gyakran annyira bizalmatlan, hogy csak nagynehezen, sokszor végszükség esetén szánja rá magát, hogy holmiját az antikváriusnak adja el.
Előbb minden lehetőt elkövet, hogy olyan vevőt találjon, aki nem kereskedő. Ami természetesen fölöttébb nehéz. Innen az amúgy is csekély számú régi magyaror-szági nyomtatványok bujkálása, következésképpen innen olykor aránytalanul ma-gas áruk, vagy bizonyos műveknek elveszése a közre és kultúrára nézve. Ha az ela-dó közönség az árverező közvetítésével egyenesen a vevőközönséghez fordulhatna, mindez megváltoznék. Meg vagyunk győződve róla, hogy a régi könyvek forgalma az aukció révén jelentékenyen meghatványozódnék. Nemcsak az eladók, hanem a vevők száma is egyszeriben megnövekednék. Az aukció vonzó ereje s a kínálkozó lehetőségek kiszámíthatatlan mértékben fokoznák a vevőközönség vásárló kedvét.
De a vevőközönség száma már csak azért is emelkednék, mert az egész ország la-kosságából, sőt külföldi érdekeltekből toborzódnék, sokkal inkább, mint most, az egyes antikváriusok raktári katalógusai révén. Az eladó könnyebben szánná rá ma-gát, hogy a tulajdonában lévő tárgyat piacra vigye, mert az aukció az eladási ügylet-nek nemcsak leggyorsabb és legolcsóbb, hanem legbiztosabb lebonyolítása is: csak az aukció nyújthat neki garanciát arról, hogy az illető tárgyért megkapja az adott időben elérhető legmagasabb árat; a vevő is biztosabbnak érezné magát a szabad verseny alapján kialakuló árral szemben. Csak az aukció hozhatja meg az érdekel-tek teljes kielégítését, amennyire ez egyáltalán lehetséges.
Végtelen nagy kár tehát, hogy évtizedek óta nem akadt nálunk vállalkozó, aki a könyvaukciók ügyét kézébe vegye. Éppen e szemle következő cikkéből, dr. Krem-mer Dezső kutatásaiból6 tudjuk meg, milyen nevezetes aukciók voltak Pest-Budán a 18. század utolsó éveiben. É régmúlt dolgok és Ivanics Zsigmondnak a múlt szá-zad harmincas-negyvenes éveiben rendezett könyvaukciói óta újabb kísérlet nem történt ezen a téren.* Mert az egyes könyvárverések, amelyek eddig előfordultak, nem voltak egymással semminemű üzleti összefüggésben, teljesen véletlenszerűek, s ezért a könyvpiacra hatástalanok voltak. Csak a könyvaukciónak meghonosítása és rendszeressé válása változtathat a rossz viszonyokon. S az ember csak azon cso-dálkozik, hogy még nem akadt vállalkozó erre az üzleti ágra. Pedig, hogy pusztán üzleti szempontból is milyen előnyös volna ez a vállalkozás, azt a külföldi példák eléggé bizonyítják. Ha nálunk az aukció intézménye s a belőle származó haszon nem érné is el a külföldi méreteket, elérhetné azt, ami amazoknak viszonylagosan megfelel. E sorok írója sok éven keresztül kísérte figyelemmel egy nem is olyan nagy városnak, Firenzének könyvárveréseit, és túlzás nélkül állíthatja, hogy egyetlen év-szaknak (a téli 3-4 hónapnak) a Libreria Dante könyvárverésein lebonyoluló régi könyvforgalma fölér egész Magyarország tízévi forgalmával. Ha ezt a fokot nálunk nem lehetne is elérni, sem a velejáró üzleti hasznot, mégis el lehetne és el kellene érni azt, mely arányban áll a mi könyvállományunk tényleges méreteivel, továbbá az eladó- és a vevőközönség meghatványozható adó-vevő kedvével. így azonban, ahogy most vagyunk, a különbség teljesen aránytalan és nem alapul a kínálkozó körülmények kiaknázásának tényén. Ézen a kőkorszaki állapoton csak az ügyes üz-letember segíthetne, aki a maga hasznával egy füst alatt a magyar kultúra hasznát is elkönyvelhetné.